2011. február 23., szerda

Szülésfelkészítő tanfolyam

Egy nagyon hasznos programra szeretném felhívni a figyelmeteket. Sok szülésfelkészítő tanfolyam van, de nem mind hasznos. Szerintem az alábbiakban hirdetett tanfolyam előadói hitelesek, maguk is több gyereket nevelnek, a szakmájukban nagyon jók.
Témái:


- Várandósság élettana és lélektana,
- Intelligens magzat
- Anya-magzat kommunikáció és kötődés,
- Légzési, fájdalomcsillapítási technikák,
- Anyaság, apaság: szülővé válás,
- Vajúdás, szülés, születés - homeopátia, aromaterápia, masszázs, relaxáció, vizualizáció, szülési testhelyzetek,
- Gyermekágyi időszak: újszülöttel az élet - szoptatás, gondoskodás, táplálkozás
- Babahordozási módok

A 2 napos tanfolyamot gyakorlatorientált, saját élményeken
alapuló csoportos relaxációk, meditációk és művészetterápiás
gyakorlat, filmvetítés teszik igazán emlékezetessé és hatékonnyá.

Helyszín Budapest Farkas Ferenc Zeneiskola I. kerület, Dezső u. 8.
Időpont 2011. március 26-27. (10.00 - 16.30)
Valamint:

Helyszín Székesfehérvár SHAKTI Jóga Stúdió; Liszt F. u. 11.
Időpont 2011. március 18. (16.00-20.00),19-20. (10.00-16.30)



Részletes információ és jelentkezés:
Telefon: 20/804-49-50; 20/545-44-65
E-mail: nkszilvia@gmail.com

2011. február 21., hétfő

Ábel állapota most

Körülbelül december közepe óta tartjuk a diétát. Szerintem szigorúan. Nagy nehézséget jelentett, hogy külön edénykészlete legyen Ábelnek. Végül kiegyeztem önmagammal abban, hogy a tésztagyúráshoz, sütéshez mindenből veszek újat és az lesz Ábelé, a számunkra is használatos edényekbe főzök továbbra is, csak minden levest lisztmentesen készítek, magunknak is. Vettem új tésztaszűrőt is, nyújtódeszkát és nyújtófát. Van saját pohara, és és saját kenyeres doboza, ami zárható. Az edényeket mosogatógéppen tisztítom, reményeim szerint ez elegendő, és nem kerül glutén az ételébe.
Van külön polca, amin tartjuk a gluténmentes élelmiszereket és több doboz, amiben tartalékolunk. Külön ételhordóban viszem az oviba az ételét, amibe más nem teszek soha.
Hát így. Remélem, ez elég. Majd a márciusi vérvétel igazolja, ha mégsem, akkor újból át kell gondolnom, hogy mit kellene még megváltoztatnom.
Ábel jól van. A szeme még mindig karikás és sokszor beteg, de a pocakja, ami hordó alakú volt és kongó, lement, most olyan hasacskája van, mint más gyereknek. Ha jól lakik akkor előredomborodóbb, de nem úgy mint mikor még nem tartottuk a diétát. Megváltozott az emésztése, ez biztos.
Gondolom sok idő, míg a vasraktárai újra feltöltődnek.
Az étvágya sokkal jobb, összemérhetetlen. Elkezdett érdeklődni az ételek iránt. Nagyobb kedvvel eszik és sokkal nyitottabb arra, hogy új ízeket ismerjen meg. Tegnap az apukája savanyított gyöngyhagymát evett, Ábel pedig ahogy meglátta, kérdezte mi ez, de ezzel együtt már ki is kapott egyet a tányérból és bekapta. Sokáig nem ízlelgette, visszaköpte a tányérba, apukája rosszallásától kísérve. Hát, ez nem jött be, sebaj.
Annak, hogy nyitottabb lett az ételekre, rettenetesen örülök. Régen például egyáltalán nem kóstolta meg a süteményeket, most meg alig várja, hogy megsüljön, amiből ő is ehet, és a zsömléből is frissen kettőt rögtön elpusztít. Sokkal többet is eszik. Néha úgy érzem, egész nap csak etettek és ételeket készítek. Szinte óránként enne valamit, van, hogy csak a rágcsálás öröméért, de sokszor éhes is.
Régen a Danon puding volt a kedvence, mióta nem eheti, nem is veszünk, Áronnak sem, megszerette a natúr joghurtot és kefírt, amit addig gyakorlatilag meg se kóstolt. Ennek is örülök. Sokkal kevesebb mérget eszik így a gyerek, bár a gluténmentes lisztek sok fura dolgot tartalmaznak. Persze nem ismerem igazán az összetevőket, de a lupin fehérje és guarmag nem tartoznak szerintem a természetes élelmiszerek közé, már abból a szempontból, hogy Magyarországon mit ettek évek óta az emberek.
A viselkedése is megváltozott kissé. Nem volt igazán apatikus, vagy ilyesmi, mindig is okos, játékos gyerek volt, de mostanában már rosszalkodik is, és állandóan ugrál beszéd közben. Sokkal gyorsabb lett valahogy, és élénkebb. Sokszor nem alszik délután, mert nem fárad el eléggé, és nem nyavalyog a séta közben sem, hogy elfáradt, régebben ez előfordult, valószínűleg nem túl sok oxigén jutott az agyába, lévén, hogy nem volt mi szállítsa.
Sajnos mostanában kezdett elmaradni a fizikai fejlődése is (magasság, súly) a korabeli gyerekekével összevetve.
Szóval, mindent egybevetve, sokat javult az állapota, és remélem még sokat fog, ill. teljesen rendbejön, olyan lesz, mint a többi, korabeli gyerek.

2011. február 20., vasárnap

Egyszerű gluténmentes diós süti

Az oviban farsangra készültek, ami számomra csak szerda reggel vált nyilvánvalóvá, ahogy az is, hogy sütit kell vinni. Este, fáradtan, gondolkodni kezdtem, mit is süthetnék. Eddig elég kis repertoárral dolgoztam a gluténmentes sütik terén, ezért nem volt, mire hagyatkozni a bevált sütik közül.
Végül fellapoztam a "Süssünk örömml" című kiadványomat, amiben már elég sok receptet összegyűjtöttem (ez egy ilyen rendelős, mappás, gyűjtögetős receptkönyv), de még nem sok sütit próbáltam ki.
Volt egy recpet, ami egyszerűnek tűnt és a receptbe is csak egy kanál burgonyalisztet írtak hozzá. Mivel, az nem volt itthon gluténmente Barbara lisztet használtam. Ezzel is tökéletes volt. Rögtön dupla adagot sütöttem, de ez se lett sok, úgyhogy ide már csak ezt írom be.
Gluténmentes változatban is finom lehet, sima liszttel.

Hozzávalók:
4 tojás
60 dkg dió, ebből 10 db felezett, szép szem
0,5 kk sütőpor
15 dkg porcukor
két evőkanál gluténmentes liszt, vagy rizsliszt, vagy burgonyaliszt
Szerintem illik bele citromhéj is, de nem tettem, mert nem volt itthon szárított.

Elkészítés:
A cukrot fehérre, habosra keverem a tojásokkal, majd a lisztes, sütőporos, durvára őrölt diót is óvatosan belekeverem. 160 fokon sütöm kb. 50 percet, míg már nem puha a teteje.
Bele lehet mártani csokiba, és diót tenni a tetejére.

Végül Ábel újra beteg lett, így a farsangot is kihagyta, ezért a süti soha nem jutott el az oviba, de itthon is sikere volt, minden családtagnál.
Elég tömény, a sok dió miatt (és valószínűleg kalória bomba, de nem számoltam utána), ezért kiadós.

Mandulás puszedli (gluténmentes)


Egy Schar lisztes receptkönyvben találtam a receptet, amit nem tudom, hogy honnan szereztem. Nagyon jó receptek voltak benne, jó néhányat kiírtam kipróbálásra. Schar mix C lisztet írt hozzá a receptkönyv, de nekem csak mix C-m volt itthon, viszont nem az a fajta vagyok, aki ilyesmin fennakad. Ahogy azon sem, hogy csak darált mogyoróm volt itthon, mandulám nem.
Úgy választottam, hogy mivel a családnak sütött Karamelles, vaníliás csigához három tojás sárgája kell, fel tudjam használni a fehérjét is. 
Ehhez pont ennyi kellett.
Hozzávalók:
3 tojás fehérje
220 g mandula darálva
40 g Schar mix C
100 g cukor

A tojásfehérjét kemény habbá vertem egy ici-pici sóval. A mandulát, lisztet és cukrot összekevertem egy másik tálba és mikor a fehérje már kemény volt, két adagban gyorsan, óvatosan hozzákevertem. Kiskanállal sütőpapírra kis halmokat raktam és 150 fokon 40 percig sütöttem. 
Nagyon durván mogyorós, de ez látszik is az arányokból.
Szerintem ki lehet próbálni rendes liszttel is.

Karamelles vaníliás csiga


Már régóta szemeztem ezzel a recepttel, most eljött az ideje, hogy kipróbáljam. Gyakran vagyok úgy vasárnap délután, hogy otthontalannak érzem a lakást, az életet, ha nincs sütiillat, nincs amit rágcsálhatnánk délután. Biztos a káros családi hagyomány. Igazából egyenes út az elhízáshoz, de mégse bírom ki. Persze a jövő ennél szebb, mert már most is sokat esznek a fiuk, valószínűleg nagyobb korukban simán elpusztítanak majd egy tepsivel úgy, hogy nem hagynak nekem. Legalább is remélem.
Most annyi a különbség a korábbi vasárnapi sütisütésekhez képest, hogy vagy egyből kettőt kell sütnöm, vagy nagyon sokáig fontolgatom, melyik receptet próbáljam ki, mert Ábelre is gondolni kell. Ő viszont nagyon sokféle sütit nem szeret, inkább a száraz, kekszeket részesíti előnyben.
Ezt a süteményt Keleti Andrea szakácskönyvében olvastam. A könyvtárból kölcsönöztem ki és két receptet írtam ki magamnak, természetesen mindkettő sütemény. Egyik sós, egyik édes. Ez az édes. Nem csalt a szimatom, a könyvön keresztül is átjött a finom, karamelles, vaníliás illat.
Próbáljátok ki! Nagyon-nagyon finom!

Hozzávalók:
30 dkg liszt
6 evk cukor
2 dkg friss élesztő
2 dcl tej
3 tojás sárgája

Belekenni:
150 g vaj
50 g cukor
egy bourbon vaníliás cukor és egy kiskanál vanília aroma, vagy egy rúd vanília kikapart belseje
(nekem is volt itthon vanília rúdam, de sajnos rossz szaga volt, ezért féltem, hogy már nem jó, ezért folyamodtam az aromához)
Ezt, míg a tészta kell, jól kikeverjük, hogy a vaj a kenéskor már puha legyen.

A recept utasítása szerint mindennek langyosnak kell lenni, de nekem a tojás nem volt az. A lisztet meglangyosítottam, a tejet is. A tejbe egy kanál cukor kíséretében belemorzsoltam az élesztőt és vártam öt percet, míg felfut. A lisztet elkevertem a többi cukorral, és a közepébe ütöttem a tojássárgákat. A robotgép dagasztó karjával elkezdtem összekeverni az élesztős tejjel. Addig dagasztottam, míg szép, rugalmas tésztát kaptam. Egy órát kelt. Aztán 20x30-as téglalapra nyújtottam (lisztezett deszkán), belekentem a közben előkészített vaníliás, cukros vajat és feltekertem. 16 részre vágtam, kb. 1,5 újjnyi csigákra és tepsibe tettem őket. Egy kicsit távolabb egymástól, mert még kelnek. 15 percig pihenni hagytam őket aztán 220 fokon sütöttem 25 percit. Én úgy szoktam vágni, hogy félbe - félbe vágok minden darabot, így biztos, hogy egyforma részeket kapok.
A recept szerint félidőben meg kell locsolni őket cukros tejjel, nálam ez a végére került, utána egy percre visszatoltam még a sütőbe, de az az igazság, hogy így is elég szaftos volt.

In memoriam Dr. Szentkirályi Zoltán

Letaglózott, megöbbentett a hír, hogy meghalt harmincnégy éves korában Dr. Szentkirályi Zoltán, szülészorvos, aki történetesen az én szülész orvosom is volt, mikor Áront vártam.

Egy éve voltam nála utoljára. Az feltűnt, hogy mindig fáradt, ásítozott, de a legtöbb szülész fáradt, hiszen, állandóan készenlétben állnak, rengeteget ügyelnek, viszik a magánpraxist. De talán már akkor beteg volt.
Csak össze-vissza jutnak eszembe róla dolgok.
Nagyon kedves volt, mikor Áron születése után egyszer megtalált sírva a János kórház folyosóján, mert olyan szobatársat raktak be mellém, aki állandóan köhögött és rettentő büdösek voltak a rokonok, én meg aggódtam, mert a kisbabám egy napja kék fény alatt volt (a fején nőtt haematóma miatt kicsit több volt a bilirubinszintje, mint normális lett volna újszülött korban) és ki se vehettem, nem szoptathattam. El voltam keseredve és ő nagyon megértő volt. Biztatott, hogy ez csak egy nap, hamar elmúlik és elintézte azonnal, hogy áttegyenek egy másik szobába, ahol csak két ágy volt és üresen állt, pedig akkor már úgy volt, hogy csak egy napot leszek bent.

Eleve senki nem akart elvállalni pl. Fehérváron, mikor meghallották, hogy már 20 hetes elmúltam, ill. hogy a röviddel azelőtt végzett császár után szülni szeretnék. Ő rögtön, még a telefonban, mikor vázoltam neki a helyzetet, azt mondta: "Semmi akadálya.". Egy martonvásári barátnőm ajánlotta, aki védőnőként, a János kórházas gyakorlatán ismerte meg, ill. látta szülés közben, ezért a következő babájával nála akart szülni.
A magánrendelésére jártam, mindig korrekt volt, nem köntörfalazott, mindent elmondott amit tudni szerettem volna és végig támogatott abban, hogy természetes úton szüljem meg a babámat.
Amikor a szülés ideje eljött, nem hívtam rögtön, de mivel ő volt az ügyeletes hamar értesült róla, hogy a nap folyamán még lesz velem dolga. Úgy ment el reggel, hogy rábízott egy szülésznőre, aki minden várakozáson felül kedves volt és amikor tényleg beindult a szülés, 10 perc alatt ott termett.
Mikor a vajúdás közben könyörögtem, hogy császározzon meg, mert annyira fáj, még azt a trükköt is bevetettem, hogy fáj a hegg, akkor mosolyogva megnyomta a hasam és mivel nem reagáltam azonnal, azt mondta, "nincs ennek a heggnek semmi baja, akkor már ordított volna" és folytatta a szülést. Maradéktalanul meg tudtam benne bízni a szülőszobán, és ez nagy szó. Biztos volt a dolgában, csodás szakember volt.
Én csak mint orvost, ismertem, néha, egy-egy megjegyzéséből, mint, hogy a gyerekei lefelejtik őt az óvodai rajzaikról, tudtam, hogy sokat dolgozik és keveset lehet otthon.
Nem nagyon tudom elhinni, hogy már nem hívhatom fel, hogy bejelentkezzek hozzá. Mivel nekem az utolsó képem róla az, hogy erős és egészséges, viccelődik és bátorít, így egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy nincs többé. Feneketlen mélység, ha belegondolok.

Álljon itt ez a pár személyes emlék róla az örökkévalóságnak.

2011. február 18., péntek

Néhány szó az anyákról

Már régóta készülök szólni arról, hogy van egy általam nagyra becsült törekvés vagy talán inkább csoport, akik működtetik az Anyai Szívek-et. Ez egy hírlevél, ami havonta érkezik, amennyiben valaki feliratkozik rá. Nagyon hasznos cikkeket adnak közre, sokszor recepteket. Olyan édesanyák vallanak benne az gyereknevelésről, ünnepi készülődésről, akik itthon vagy külföldön két-három-sok gyereket nevelnek.
Feliratkozni az alábbi címen lehet:
anyaiszivek@gmail.com

Ma olvastam egy cikket, a Tigris anyákról, amire a Gyereketető blogja mutatott. Érdekes és elgondolkodtató volt. A fejlődő országok anyáinak nevelési módszereiről és azok hatásairól szól a cikk. Nézzétek meg tis is!

Végül, de nem utolsósorban a Tudatos szülő honlapjának ajánlása. Jövő hónapban megjelenik egy újság is az újságárusoknál az ő kiadásukban, melyben gyerekneveléssel kapcsolatos cikkek lesznek és jó néhány oldal gyerekfoglalkoztató. Meg is lehet rendelni, itt. Én régóta figyelem a tevékenységüket és nagyon hasznosnak tartom a cikkeiket. Használok könyveket, amiket ők adtak ki és most is van néhány, amelyet még nem sikerült megszereznem, de  nagyon vágyok rá. A honlapjukon rengeteg fejlesztő játék van, amit meg lehet rendelni. Az "Anya, taníts engem!" című köny szerintem minden anyukának kötelező.

2011. február 13., vasárnap

Hasznosságok

Köztudott rólam, hogy nem tudok rajzolni, de annyira nem, hogy mikor Ábel három hónapos volt, igyekeztem neki rajzolni egy manót, amit aztán meg is szerettem volna varrni és a vázlatokat, mikor megmutattam délután Farkasapának, azt kérdezte: "Ezt a gyerek rajzolta?". Azért is örültem meg annak a postnak, amit Urban Eve-nél olvastam. Egy Ed Emberly nevű idősebb pasi, aki gyerekkorában nem tudott rajzolni most gyerekkönyvek illusztrátoraként dolgozik, és többek között olyan könyveket ír, hogy hogyan lehet megtanulni rajzolni. És láss csodát, az útmutatásokat követve már én is tudtam rajzolni egy róka és egy nyuszi fejet. Lehet nevetni, de tényleg nem is tudtam, az útmutató nélkül, hogyan is kellene hozzáfogni. Természetesen meglátogattam a honlapját, és rengeteg hasznos, letölthető dolgot találtam. Nézzétek meg Urban Eve postját, érdemes. Azóta Ábel azzal dicsekszik a szomszédoknak: "Kati, képzeld, az én anyám megtanult rókát rajzolni."
Rettentően fáj a fogam arra a könyvére, amit Urban Eve is említ, amiben autók és dömperek rajzolását tanítja az avatatlan anyukáknak. De jó lenne!



Nézzétek meg!

A másik felfedezése a hétnek a Gyerekszobán már nem először megjelent Joel kreatív apuka blogja volt. Hát ott mi minden van! Annyi kreativitás szorult abba a fickóba, hogy elég lenne egy osztálynak. Nagyon irigykedtem és természetesen azért nézelődtem, mert néhány dolgot erősen megkívántam.
Néhány kép, ízelítőül a blogon megjelent dolgok közül. Aki szeret kreatívkodni, saját készítésű játékot adni a gyerekek kezébe, az nagyon sok ötletet meríthet Joel blogján. Sok helyen leírásokat is ad és letölthet anyagok is vannak.

Péksütik reggelire, vacsorára

Talán baj is, hogy ennyire szeretjük mindannyian a péksüteményeket. Én örömmel sütöm, a férjem rajong érte és frissen képes elpusztítani négy -öt zsömlét. Áron is szívesen eszi üresen, frissen sülve.
Kicsit megsértődtem a minap, mikor Limara tévés műsorát néztük a TV Paprikán és a kenyérdagasztást és sütést végignézve Farkasapa azt mondta, hogy ha eltartanám, ő mindennap sütne ilyen kenyeret.
Persze könnyű ezt mondani, hiszen én is elég sokszor sütök, elég csak végignézni a blogbejegyzéseket, a legtöbbször péksütemény receptet, képet teszek fel, de azért nem minden nap. Van olyan hét, hogy a hét elején vett kenyér péntekig száradozik, míg végül ki kell dobni, mert egész héten sem fogy el, ami azért nagy pazarlás, de szárazon senkinek sem kell, én meg nem az a háziasszony vagyok, aki magának darálja a prézlit. Egy szó mint száz, nem éreztem helyénvalónak a fentebbi megjegyzést, mert szerintem elég sokszor van nálunk péksütemény úgy, hogy még csak nem is tart el.

Egy zöldfűszeres zsömle, ma készült. A receptet az Oetker könyvek sorozatban megjelent: Péksütemények című kiadványból vettem, amit egyébként nagyon szeretek. Nem emlékszem, hogy abban bármikor is rosszul összeállított receptet találtam volna, minden sikerült eddig, aminek a receptjét követtem.
Volt a hűtőben két zöldfűszeres Philadelfia sajtkrém, amit korábban egy hús elkészítéséhez vettünk, de aztán lemondtunk az elkészítéséről, mert a fiuk úgyse ették volna meg, ezért sima rántott csirkét készítettünk helyette, mert az biztosan elfogy.
Szóval méltóképp akartam felhasználni ezt a drága alapanyagot, ami ritka vendég nálunk, és miután az internetet átböngésztem, és semmi fogamra való receptet nem találtam, véletlenül kezdtem el lapozgatni a Péksütemények könyvet, mert rémlett, hogy van benne egy rizslisztes recept, ami gondoltam megnézek közelebbről, hátha tudom használni Ábel diétájában.
Tehát, abban találtam, gondolom eddig azért nem került sorra, mert soha nem volt véletlenül itthon zöldfűszeres friss sajt, amit a recept megkíván.
Hozzávalók:
150 g friss, zöldfűszeres sajt
42 g friss élesztő, vagy egy tasak szárított
egy kk cukor
125 ml tej
125 ml víz
500 g liszt

Lisztbe mélyedésbe morzsoljuk az élesztőt, a cukrot rászórjuk, majd egy kis vizet öntünk rá és hagyjuk pihenni (felfutni) 10 percig. Aztán a többi hozzávalót is a tálba tesszük, majd a robotgéppel 2 percig közepes és 2 percig magas fokozaton kevergetjük. Nagyon szép, rugalmas, nem ragadós tésztát kapunk. Fél-egy órát hagyjuk kelni, majd átgyúrjuk egy lisztezett felületen. Szerintem nem kell alá sok liszt, mert nem lesz szép a tészta. 10 részre osztjuk, zsemléket gömbölyítünk belőlük és koszorú alakban sütőpapíros tepsire rakjuk, majd 200 fokon megsütjük, úgy 25 perc alatt. A sütés előtt a tetejét megkenjük tejjel. Szépek  és finom puhák lettek, ropogós héjjal. Lehet, hogy több zöldfűszer kellett volna bele, mert az szerintem nem nagyon érzett..

2011. február 12., szombat

Könyvajánló

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Nagyon amerikainak és ezért nem túl vonzónak találtam a fülszöveget, ezekre nem szoktam ráharapni, talán azért kölcsönöztem csak ki, mert nem sok új könyv volt épp a könyvtárban, de pozitívan csalódtam.
Nagyon őszinte hangú történet. Egy rabbi, akinek a felmenői is rabbik voltak, olyan életszemlélettel, aminek a segítségével 90 éves koráig megőrizte az emberekbe és Istenbe vetett hitét. Csodálatos ember, aki azért élt mindig, hogy tanítson és segítsen, aki még öreg korában is látogatta a gyülekezetét. Így leíva olyan snassznak tűnik, pedig nagyon megragadó volt, ahogy a könyv lapjain lassan kibontakozott, hogy milyen életet élt a rabbi. A könyv azzal kezdődik, hogy a rabbi megkéri egy nem túl hűséges gyülekezeti tagját, hogy mondjon beszédet a sírja fölött, ezért elkezdenek közelebbről is megismerkedni. Bár a fiatalember, az író, ismeri a rabbit, hiszen a gyerekkorát ebben a gyülekezetben töltötte, de félt a rabbitól, akkoriban hatalmasnak látta és szigorúnak. Innentől még nyolc évet élt a rabbi, tehát volt idejük egymásra, és hihetetlen, hogy az az idős ember, aki már a könyv elején is öreg volt, mi mindent élt át még a könyv végéig. Rákot, agyvérzést, gyógyszer túladagolást, fertőzést, mindenből felgyógyult és ment tovább.

A könyv másik szála, egy tiszteletes élete, akit a könyv elején drogdílerként és fegyverkereskedőként ismerünk meg, aki maga is drogozik, és aki a könyv végére úgy érzi, soha nem lehet elég hálás Istennek, amiért megmentette, ezért hajléktalanokat fogad a saját házába, a saját fizetéséből eteti és ruházza őket, majd egy olyan templomnak és gyülekezetnek lesz a lelkipásztora, ahol nincs fűtés, a tetőn lévő lyukból ömlik a víz a gyülekezet nyakába, ahol mindenki fogatlan, éhes és a templomban alszik a gyülekezet nagy része.
Egyszerűen megindító volt. Úgy éreztem az elolvasása után, hogy ismét közelebb érzem magam Istenhez és ez a legnagyobb dicséret, amit mondhatok.

Doktorok könyve
Egy interjúkönyv, ami a magyar orvostársadalom kiemelkedő személyiségeivel folytatott beszélgetéseket adja vissza. Jó volt megismerni kicsit közelebbről ezeket az orvosokat és a munkájukat. Vannak köztük fiatalok és idősek, többnyire mind sikereket értek el a munkájukban, ami tiszteletreméltó. Az Istenhitükről is faggatja őket a riporternő, és meglepődtem, mert nem volt köztük olyan, aki nem hitt volna Istenben, még ha nem is mély hitről van szó. A Ranchburg-al készült riport tetszett nagyon, az ő életében aztán egyértelműen nyomon lehet követni Isten megmentő munkáját, de érdekes volt az egyetlen nővel készül riport is, akit egyébként nem ismertem a médiából.

Hétvégi sütik - mákos

Ez a mákos keksz egy dióssal párban készült, amit innen vettem, de lazán kenterbe verte. Nagy publikum előtt teszteltem és egybehangzóan a mákos vitte el a pálmát, aminek a receptjét innen vettem.

Eddig még nem sikerült képet készítenem, pedig kétszer is megsütöttem.
Hozzávalók nálam, dupla adaghoz, ami kb három tepsi:
300 g vaj
500 g liszt
160 g cukor
egy citrom leve és egy evőkanálnyi citromhéj (én szárított, boltit használok, mert nem szeretnék mérget enni)
két tojás
150 g mazsola, vagy vörös áfonya
80 g mák

Az egészet összegyúrjuk, csak éppen össze kell állítani a tésztát és hengerekké formázva hűtőbe tesszük egy éjszakára. Aztán másnap elővesszük, kb. fél centisekre felszeleteljük és sütőpapíros tepsire helyezzük. Nem nőnek meg túlságosan, de azért ne érjenek egymásba.
Hamar sül, figyelni kell, mikor barnul a széle már jó. 180 fokon, légkeverésen lehet sütni két tepsit is egyszerre.

Eddig mindenki el volt ájulva tőle. A mazsola nagyon finom benne, és külön jó, hogy két napra el lehet osztani a munkát, így összesen negyed- negyed óra ráfordítással megvan. Én vaj vajat használtam, arról tudom mondani, hogy finom, de meg lehet próbálni margarinnal is.

Hétvégi sütik - túrós

Hét közben is, de hét végén mindig sütök, de néha olyan gyorsan elfogy, hogy nem sikerül lefényképezni.
Imádom a túrót, ezért a héten már másodszor van nálunk ez a saját feltalálású túrós süti. Szerintem nagyon finom, könnyű állagú és egyszerű elkészíteni. Kezdők is bátran belevághatnak.
Hozzávalók:
50 dgk túró
2 tojás
cukor ízlés szerint
egy vaníliás cukor
egy csomag réteslap
egy fél üveg meggylekvár
kb. két-három marék búzadara
kis olaj és tejföl összekeverve

A réteslapot kicsomagolom, félbevágom, hogy akkora méretű legyen, mint a tepsim. Egy réteg réteslap (úgy három-négy egymáson) megkenem tejfölös olajjal, utána megszórom búzadarával és ráteszem a túró egyharmadát, csak vékony rétegben. Ismét réteslap jön, három-négy, kenés, majd a lekvár nagyon vékony rétegben, ismét réteslap, dara és túró. Addig folytatjuk, amíg van a hozzávalókból. Nekem általában három réteg túró és két réteg lekvár jön össze. A tetejére réteslap kerüljön, amit alaposan le kell kenni és mehet a sütőbe 180 fokra, kb 30 percre, mikor a teteje szép piros, megnő, akkor van kész. Utána összeesik, de nem baj, úgy jó.
El tudom képzelni, dióval és lekvárral, vagy mákkal is. Majd beszámolok, ha készül nálunk.

Sajtos rúd és diós keksz (gluténmentes)

Mivel Ábel nagyon szereti a keksz szerű rágcsálnivalókat, ezért ezzel próbálkoztam leghamarabb. A mester család süteményhez való lisztjével készítettem egy sajtos rudat a Mester család honlapján olvasott recept alapján.
Siralmas lett a végeredmény, persze lehet, hogy az én hibám. A sütemény egyáltalán nem nőtt meg, volt egy kesernyés utóíze és sajnos egészen sötét lett, mintha megégett volna, de rögtön a sütés elején ilyen lett.
Nem is fogyasztotta a delikvens túl lelkesen, főleg úgy, hogy pont aznap a nagyszülőknél voltak, és a nagyi is sütött egy sajtosat, Shar liszttel, hát egészen más lett. Sokkal ehetőbb.


A diós (eredetileg Mogyorós macskanyelv) receptje a Barbara receptfüzetekben jelent meg.
Ez nagyon finom keksz recept, kicsit macerás elkészíteni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy sima lisztből milyen lenne, alkalomadtán kipróbálom majd.
Hozzávalók:
17 dkg darált mogyoró (nálam vegyesen dió és mogyoró)
20 dkg Barbara lisztkeverék sütéshez, főzéshez
20 dkg cukor
12 dkg margarin
4 tojás
késhegynyi szódabikarbóna

Jól összekeverjük a hozzávalókat, és nyomózsákba töltjük. Sütőpapírral bélelt tepsire (nem elég csak a margarinozni) egymástól kb. 6 cm távolságra 10 centis rudakat nyomunk, és 160 fokon világosra sütjük őket. Egy részét csokiba mártottam, de mire eszembe jutott fényképezni, hűlt helye volt, az egész család ezt ette. A macera nekem az volt, hogy a zacskóba töltés során minden tiszta mázga lett, alig lehetett kimosni, és nekem valahogy nem lettek ilyen szépek, mindenféle formátumra szétfolytak. Majd még gyakorolok, biztosan lesz belőle repeta.

Palacsinta kísérletek

Ezekről nem készült kép.
Amikor kiderült a lisztérzékenység, természetesen, mivel nem ismertük a gluténmentes lisztek természetét, ezért megvettük a legdrágább palacsintaport. El is készítettük, a Finax palacsintapora volt (piros) és nagyon finom, lágy palacsinták lettek, szépen lehetett sütni őket.
Ez egy sütésre elfogyott. Utána próbálkoztunk a Bezgluten termékcsalád palacsintaporával, ez se lett rossz, de másnap, mivel előző nap néhányat nem töltöttünk meg, már nem is lehetett használni őket, törtek és borzalmasan néztek ki. Kidobtuk.
A minap a pörköltmaradékot akartam hortobágyi palacsintává átlényegíteni, így ismét palacsintát sütöttem. Már nem is szenvedtem a két féle palacsinta tészta keverésével, egyből lisztmenteset készítettem, úgy, hogy sok esély nincs rá, hogy Ábel megkóstolja, de hát ha mégis. Barbara süteménylisztjével készítettem a szokásos palacsintatészta szerint és hát, elég siralmas lett. Valahogy vastagok lettek a palacsinták, törékenyek és nem sültek barnára, csak épp színt kaptak, de ha tovább sütöttem, kőkeménnyé váltak. Még frissen feltekertem őket, hogy nehogy mire a szósz elkészül, hasznavehetetlenek legyenek, de a végeredmény meglehetősen száraz, bár jóízű hortobágyi palacsinta lett.
Még tervezem kipróbálni kizárólag rizsliszttel, ill. Shar lisztel. Majd beszámolok.

Gluténmentes zsömle kísérletek

Próbálkoztam már néhány gltuténmentes péksüti házi elkészítésével, de tényleg nehéz. A lisztmentes liszterkre jobbnál jobb receptek vannak írva, aztán mikor elkészíted a leírás szerint valami ehetetlen, kemény, szörnyűséget veszel ki a sütőből.
Kivételnek számít ez alól a Glutenix falusi kenyérpora, amivel ugyan kellett kísérletezni, de csak azért, mert még tapasztalatlan voltam. A Glutenix receptfüzetben megjelent kenyérreceptet elkészítve először elég silány lett az eredmény. Muffinsütőben szerettem volna megsütni a zsemléket, muffinpapírba (hogy nem érjen hozzá az edényhez, mert újat még nem volt alkalmam venni), de ezeket nem olajoztam meg első alkalommal, csak olyan ímmel-ámmal, hiszen a muffin se ragad bele, és a tésztát tálban kelesztetettem, utána kanalaztam (mert ez nem olyan gyúrós kenyértészta) a muffintepsibe és ott sajnos eléggé összeesett az akció során, és már meg se nőtt többet. A sülés után egyáltalán nem lehetett lepajszerolni róla a papírt és valahogy nagyon kemény volt. Amelyiket a sütés felénél elfelejtettem megkenni olajjal, ahogy a recept mondta, azok úgy néztek ki, mintha mészből készültek volna
Második alkalommal egyenesen a muffintepsibe kelesztettem a tésztát és úgy be olajoztam a papírkapszlikat, hogy csuda. Szépen megkeltek, csak most meg lefedtem, ezért amikor a fóliát eltávolítottam, a teteje mindnek lejött. Mindig tanul valamit az ember.
Ezekből már lehetett szendvicset készíteni. Ette is Ábel, szerencsére nagyon ízlett neki.

Loprofin lisztből még jobb lett. A dobozon lévő recept alapján készítettem, és igazi zsömleszagú zsömlék lettek, megnőttek, ropogósak voltak, szóval szuper lett. A muffinpapír most is nehezen jött le, pedig állatira megolajoztam mindent és erre is kellett olaj a tetejére, hogy valami kis színt kapjon. Ábel jó étvággyal eszi őket.

Az elején azt hittem, soha nem fogok olyan kenyeret készíteni, amit Ábel is megeszik, de most már látszik a fény az alagút végén.

Végül, de közel sem utolsó sorban a sógornőmtől kapott lenmagos Schar kenyér recept alapján készült zsömle követekezzen. Finom lett, három napig puha, frissen szuper, kenyér illatú. Vettem új muffinsütőt, ez már csak Ábelé lesz, ezért sokkal kisebbek a zsömlék, mert valahogy kisebb az ürege, mint a réginek.
Hozzávalók:
180 g Schar mix C
220 ml langyos víz
1 evk olíva olaj
10 g élesztő
5 dkg lenn mag darálva

Az élesztőt feloldom a langyos vízben (én szoktam hozzá tenni egy kk cukrot, mint a rendes kenyérhez). Utána mindent összekeverek és olajos kanállal beleteszem a muffintepsi mélyedéseibe. Elsímítom a tetejét szintén olajos kanállal és fél órát pihentetem. Nem takartam le, mert akkor beleragad és nem szép a teteje, de betettem a sütőbe 20 fokra. Előzőleg beszórom a muffin alját szezámmaggal, és bőven olajozom.
A kép nem lett túl jó, de finom volt.

Liszérzékenyeknek bolt Martonvásáron

Meglepett, hogy itt a telepen, az orrunk előtt nyitott egy lisztérzékeny bolt, ahol tulajdonképpen a Shar és a Beiker liszteket kivéve minden kapható. Van előre csomagolt kenyér, zsemle, Mester család sok-sok terméke, Glutenix termékek és szójatejek is. Lehet kapni nápolyit, természetesen gluténmenteset és "müzliszeletet" is. Ezek azért nagyon jók, mert sokszor, mikor sétálni indulunk, a fiuk szívesen elrágcsálnak egy-egy kiflit, zsömlét és mostanában nehéz Ábelnek mit adni. Ha történetesen nincs otthon neki sütött zsömle, akkor csak abonettett tudok neki vinni, és az elég szegényes eledel egy friss zsömléhez képest, amit Áron falatozhat. Ezért a boltban, ami a lakótelep elején van, tudok neki is venni valami finomságot, még a séta elején, és nem érzi magát Nagyon megörültem neki, mikor a védőnő elújságolta és amikor megláttam a kínálatot. Az eladó, aki egyben a tulajdonos, maga is lisztérzékeny, nemrég diagnosztizálták, ezért belülről tudja, milyen nehéz a finom péksütemények előállítása. Előzékeny, kedves, őszinte tanácsod is ad, hogy valamelyik termék tényleg finom-e vagy sem. Nem mindegy, mert iszonyú ára van egy -egy nápolyi szeletnek is, és ha történetesen ehetetlen, akkor az ember többet bosszankodik, mint egy átlagos másik terméknél. Ráadásul, ha a gyerekről van szó, nyilván, nem mindegy, mit adunk neki.

Internetes boltként is funkcionál:
www.allergia24.com
Mi azt a formáját még nem próbáltuk, hiszen itt van két utcányira.
Próbáljátok ki akinek a diétája előírja a glutén- vagy laktózmentességet!

Könyvajánló - oroszokról szóló regények


Tegnap fejeztem be Anna Blundy: Az oligarcha felesége című könyvet. Örültem, mikor a könyvtában megláttam, mert nemrégen olvastam a beszámolót róla a Könyvmolyoknál, és nagyon érdekelt.
Nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem, alig két nap alatt elolvastam.
Nekem a cím nem nagyon tetszett. Valahogy olyan régies kifejezésnek találtam az "oligarcha" kifjezést és a könyv tartalma alapján se tartom jó öttletnek. Persze hogyan lehet megnevezni egy dúsgazdag férfit, aki a munkásosztály tagjai közül került ki, nálunk mondjuk "újgazdag", ami nem túl hízelgő és nem is túl irodalmi kifejezés. Szóval jobb híjján igyekeztem megbarátkozni ezzel az elnevezéssel, szerencsére a könyvben is csak a végén kerül elő.
Fura volt, hogy minden szereplő életébe belehelyezkedve meséli el a történet rá eső részét az írónő. Izgalmas volt. Bizonyos értelemben szokványos életek, mégis különlegesek. Két orosz fiatal, egy lány, aki 15 évesen prostítucióra kényszerül, egy fiatal fiú, aki korán elveszíti az apját, borzalmas öngyilkosság során, és rá marad a család eltartása, extrém nehéz körülmények között, és egy angol lány, akinek hiába vannak szülei, mérhetetlenül magányos és elhanyagolt. Az ő életük szállainak összegubancolódásáról szól a könyv.

Érdekes és élvezetes olvasmány volt, a végén egy csúnya friccskával, ami személy szerint engem nagyon bosszantott. Azért ajánlom mindenkinek. Érdekes volt az igazán gazdagok világába betekinteni, belegondolni, milyen lennék én, ha ennyi pénzem lenne. Újra rá kellett döbbennem, hogy a "csodálatos orosz lélek" nem afféle elvont fogalom, tényleg egészen furcsa a lelkivilágúak az orosz embereknek.

Ulickaja: Elsők és utolsók
Most orosz hetet tartottam, úgy tűnik. Ulickaja nem mérhető, az előzőekben említett írónővel. Ő klasszikus. Egyszerűen imádom az írásait. Lenyűgöz, elvarázsol. Elrepít Oroszországba, Moszkva utcáira és tereire, a moszkvai szegények és nyomorultak közé, a bérházakban sínylődő, magányos gyerekek és öregek közé. Nem lehet letenni. A könyveinek varázsa van és a nyelvet úgy használja, ahogy senki más (a fordítás nagyon jó). Tényleg, csak Dosztojevszkijhez vagy Tolsztojhoz tudnám hasonlítani, bár lehet, hogy ezért egy magyartanár megkövezne. Nem bánom, tényleg az ő könyveiket olvasva éreztem, hogy nagyon mély húrokat tudnak megpendíteni az emberi lélekben.
Ennek a könyvnek valahogy nincs úgynevezett storija. Már az elején zsongott a fejem a sok orosz névtől. A könyv feléig vártam, hogy majd valahogy egymásba kapcsolódnak a történetek, de hiába vártam, minden fejezet más és más emberek regényes, különleges életét meséli el. Minden sors egy regényt kitenne. Olyan finomsággal ábrázolja az emberek életét, gondolatait, ahogy még senkinél sem találkoztam vele.
Na jó, nem dicsérem tovább, mindenki olvasson Ulickaját, nem fogja megbánni.

2011. február 4., péntek

Tél vége - Csodabogarak

Én úgy gondolom, hogy már a tél végén járunk, bár még csak február eleje van, szeretem azt gondolni, hogy mindjárt itt a tavasz.
A gyerekeim most már szinte ki se gyógyulnak a takonykórból. Egyik hétről a másikra újabb és újabb kórságok ütik fel a fejüket, nem szűnűnk orrot fújni és szívni, csöpögtetni, lámpázni, antibiotikumot szedni, hányni, stb. Csupa kellemes dolog. :( Nekem nagyon elegem van már mindebből, ezért is bíztatgatom ezzel magam, hogy nem baj, ez már a tél vége. Egyébként lehet, hogy tényleg az a kevés vitamin a gyerekek vitaminraktárában is elfogyott, ami eddig volt, azért van ez a sok betegség. Pedig kapnak vasat, csukamájolajat, C-vitamint naponta 500 mg-ot, Ferrum phosforicumot, multivitamint, aktimelt vagy protexint. Ezeket naponta, betegségtől függetlenül, és mégis, a vérképük katasztrofális. Hát mit tegyek még?
Ábel nem jár oviba gyakorlatilag december eleje óta. Mindenről lemaradt, mikulás, karácsony, mackók hete és gyanítom a farsangról is le fog maradni.
Sem én, sem Farkasapa nem sejtette, hogy ha gyerekeink lesznek, lemondhatunk a nyugodt betegeskedésről, ágyban hentergésről, pihentető alvásokról, stb. Hiába voltunk mi is betegek, főleg én, éjszaka ugyanúgy fel kellett kelnem a gyerekekhez, ugyanúgy ébren kellett lennem velük egész nap. Még jó, hogy kis segítségem akadt, mert kipurcantam volna, tényleg.
Az éjszakákra visszatérve, meg elmesélem, hogy bár Áron már két éves elmúlt, még mindig evett éjszaka. Igazából tudtam én, hogy nem kellene már adni neki, de kényelmesebb volt minden éjszaka tíz percig ébren lennem, mint órákig hallgatni a kiabálását. Ezért inkább adtam neki egy üveg tápszert és aludtunk tovább.
Hétfőn viszont én is rosszul voltam, ezért az apjuk volt velük éjszaka. Áron kezdte a műsorszámát, mire az apja megmondta, hogy nincs tej, nem is lesz, és csend legyen, aludjon. Még kicsit zsörtölődött, de ahogy komolyabban rá akart zendíteni, az apja megkérdezte, hogy esetleg kér-e egy pofont? Hát, azt nem kért, inkább elaludt, azóta éjszakánként fel se ébred.
Hamarabb kellett volna "bevágni a susnyásba".


Végre - végre a fiuk rákaptak a Csodabogarak című mesére. Remélem hosszútávú szerelem lesz. El sem tudom mondani, mennyire unom azoket a meséket, amiket ők nagyon szeretnek. Thomas, Bob, a mester, Kocáksfülű nyúl, Mazsola és Tádé, Verdák, Éliás, a kis mentőhajó, Roary, a versenyautó, Pet, a postás és sorolhatnám. Némelyik nem rossz, de mikor az ember hússzor nézi meg két hét alatt, akkor ezekre is rá lehet unni. Ezeket általában dvd-n nézik, mondjuk naponta két cédét végig. Sajnos. Ábellel, míg kicsi volt, még harcoltunk és nagyon korlátoztuk a tévézését. Most azonban az a helyzet, hogy ha a tv -é előtt ülnek legalább nem veszekszenek, legalább csend van és esetleg el tudok mosogatni, vagy főzni valamit úgy, hogy közben nem kell ötszáz kívánságot teljesítenem. A múltkor épp számoltam, hogy egy szimpla levesfőzés közben hányszor jöttek oda és kértek valamit. 21x-er. Na most, van, akit ez nem borít ki, de én nem ezek közé a szupertürelmes emberek közé tartozom. Engem teljesen kiborít, elveszítem a fonalat, elfelejtek sót, ezt-azt-amazt tenni a levesbe, mert állandóan félbeszakítanak. Ennél még az is jobb, ha tévéznek. Persze nekem.
Hol van az már, mikor főzés közben még Farkasapa, aki még akkor csak szimplán a férjem volt, sem jöhetett ki a konyhába, mert idegesített. Sajnos én ilyen vagyok, ilyen voltam mindig is, hogy ha főztem, csak egyedül szerettem csinálni. Nekem a másokkal közös főzés nem élmény, hanem teher. Úgy érzem, hogy nem tudok gondolkodni és tényleg, sok mindent kihagyok az ételekből, sütikből, ha ilyen nehezített körülmények között kell helytállnom. Ehhez képest, most semmit, de semmit nem tudok egyedül csinálni a konyhában. Sőt!

De visszatérve a mesékre, szóval nagyon örültem, mert már régóta szerettem volna nézni a Csodabogarakat, de a fiuk nem voltak rá vevők. Tegnap este Ábel egyszer csak azt kérte, hogy nézzük a bogárkákat, ami ott fenn van a polcon. Annyira helyesek ezek a mesék! Nem is igazán mesék, nem tudom, hogy lehet a műfajukat megfogalmazni. Valóságos környezetben, a bogárkák, pókok, hangyák, legyek, szöcskék, csigák, és egyéb apró népség dolgozik, ugrik, egymás ellen áskálódik, és szeret. Nagyon bájos történekek, sok humorral. A felnőttek is élvezik, sőt, talán ők inkább. Farkasapa kollégájától kaptuk kölcsön a sorozatot, 6 dvd, úgyhogy most ez megy éjjel-nappal, amíg erre is rá nem ununk.
Néhány epizód a youtube-on
http://www.youtube.com/results?search_query=minuscule&search_type=&aq=f

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...