2009. augusztus 27., csütörtök

betegség

Az élet nem olyan egyszerű két gyerekekkel, bárki bármit is mond, de ha betegek, akkor egyszerűen pokol. Legalább is én így látom. Lehet, hogy rosszabbul tűröm a megpróbáltatásokat, mint mások.
Éjelente, az elmúlt héten többször fel kellett kellnem Ábelhez is, Áronhoz is . Ez azt jelenti, hogy kb. 10X ébresztik fel az embert legmélyebb álmából, két ébredés között szerencsés esetben 2 órát, rosszabb esetben 10 percet alszik. Ez elég rémes tud lenni. Na, ha betegek (és most mind a kettő az) akkor megduplázódik az éjjeli ébresztések száma és nincs szerencsés eset, csak rosszabb.
Ha már egy hete tart ez az állapot, akkor az ember lánya kezd egy zombira hasonlítani nappal, semmihez sincs kedve, depis, sajnálja a szegény gyerekeit, dönti magába a kávét, amitől viszont este nehezen alszik el.
Szóval így vagyunk most, nem túl fényesen. Persze nem mindig ilyen rossz, de most tényleg az. Segítség sehol. Anya is most lábalt ki egy betegségből, ill. nemrég ment haza.
Ábellel hétfőn voltunk dokinál, mert állandóan bedugult az orra éjjel (ált. hajnalban). Doki megvizsgálta, lobmentes a torka, allergia, használjunk Nasic orsprayt. Oké. Kedden ordítva ébredt a délutáni alvásból egy óra után, orra bedugulva. Onnantól folyik, de iszonyúan. Szinte rajta tarthatom a szívót. Persze nem tartom, inkább igyekszem motiválni, hogy fújja ki, de nehezen érez rá. Mindegy, most már jobb. Viszont ma a séta során észrevettem, hogy fullad. Doki persze csak 8-10 között volt ma, minden náthával meg nem szaladok hozzá, főleg úgy, hogy valszeg ott kapta el Ábel a kórságot. Ilyenkor nincs más segítség, csak magamra és Istenre számíthatok. Küldtem is a fohászokat hozzá. Van itthon egy párázógép, amit még Áron fulladása miatt szereztünk be, most azzal páráztam Ábelt. Szegény érezete, hogy valaminem oké, mindig mondta, hogy "valami van az ojjomba", szerintem nem kapott rendesen levegőt, de most nem az orrdugulás miatt. Apukájuk aszthmás, úgyhogy nagy reményeim nincsenek, és mivel Ábelnél amúgy is volt egy kis allergia még a betegség kitörése előtt, biztosan ez jön ki így. Meg is ijjedtem, nem volt még vele ilyen és épp hogy hazaértünk a városból. Ilyenkor nem olyan könnyű, Áron is üvölt, ha egyenesen beteszem a járókába, ki kell pakolni a kocsiból a romlandó holmit, mert meleg van, éhesek, szomjasak stb. Ráadásul a gépet még soha nem használtam, most kellett kitapasztalni, hogyan is működik és rávenni Ábelt, hogy dugja be az orrát egy maszkba és tartsa ott mintegy 10 percig. Végül ráált és nem sírt, aranyos volt és én se bénáztam a géppel, (nem egy bonyolult szerkezet, biztosan azért) Emlegettük Gergőkét a kedvenc könyvből, hogy ő is így gyógyult, mikor beteg volt. Ez általában segít. Ezúton is köszönet Bartos Erikának, hogy megírta életük mindennapi történéseit.
Áron most kezd köhögni és már félórája próbál aludni. Úgy érzem a délután se lesz felhőtlen.
Hogy mikor főzzek vagy takarítsak, arra nincs is öttletem. Délután nem is próbálok pihenni velük, mert ha lefekszem, tuti, hogy lesz valami baj. Jön a zenélős jégkrémes autó, becsönget a postás vagy Jehova tanuja, vagy egy adománygyűjtő, vagy redőnyt akar eladni valaki. Néha el sem hiszem, hogy hogyan képesek megtalálni itt a préri szélén minket. A város szélén lakunk, a legutolsó utca második házában az első lakás. Hát ilyen helyre ne költözzön senki, mert ha valaki erre jár, tuti, hogy először hozzánk csönget be és csak utána próbálkozik máshol.
Áron olyan anyás, hogy bárhol van, akár ölben, akár mászkál a földön, akár a járókában, ha meglát rögtön üvölt, hogy vegyem fel. Persze nem mindig tudom megtenni, de a bömbölést se bírom sokáig.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...