2011. április 29., péntek

Gluténmentes és cukormentes palacsinták

Finom palcsintákat készítettünk, de most új módon.
A kókuszos, cukormentes palacsinta volt az enyém, a receptet Zizinél találtam. Egyszerű és nagyszerű, vasárnapi ebéd után is tökéletes. Én is akkor készítettem, mert a torta túl sok lett volna a hétvégére, amúgy se szoktam készíteni, más ötletem pedig túl sok volt, nem tudtam választani, így kipróbáltam a pancake-t, az amerikai palacsinta receptjét.
Ilyen lett:

Hozzávalók:
2 kisebb, érett banán
2 tojás
50 g kókuszreszelék
pici fahéj
1 cs vaníliás cukor
Igen-igen, cukormentesnek kellett volna lennie, de én kifejezetten édességet kívántam, ezért egy vaníliás cukrot tettem bele. Éppen hogy csak édes lett, és én nem is vagyok édesszájú. Ennyi bűn talán megengedett. Áfonyám valahogy nem akadt itthon, de még mazsola sem, ezért ilyen egyszerű recept lett.
Összekavartam és picit kivajazva a serpenyőt, megsütöttem, míg mindkét oldala barna nem lett. 
Jól esett keserű csokisziruppal, és eper lekvárral is


Hozzávalók
3 tojás
3 dcl tej
30 g vaj
pici só
cukor ízlés szerint, de nem túl sok
annyi liszt, amennyivel palacsinta sűrűségű a tészta
2 cs vaníliás cukor
2 kk sütőpor
Addig pihentettem, amíg a másik féle palacsintát elkészítettem és megsütöttem. Sok lett belőle, kb. 250  g gluténmentes lisztet felvett. Schar mix B-t használtam, tök jó lett és másnap is ehető volt.

Bocs a képekért, nem túl étvágygerjesztőek, még homályos is a második, így el kell hinnetek, hogy finom volt.

Pancake recept sok helyen, nem tudom már, honnan vettem.

Húsvéti kalács

Ismét ünnep és én ismét gondban vagyok, hogy milyen szokásokat, hagyományokat alakítsak ki, ami tükrözi az ünnep keresztényi jelentőségét, a gyerekek számára emészthető és minden évben újra lehet játszani, hagyományt lehet belőle teremteni.
Csak próbálkozom.
Kalácsot természetesen sütök, az nálunk is volt, minden húsvétkor, de nem a családi receptet vettem elő, nem is tudom, igazából, hogyan készült, akkoriban, amikor ezt megfigyelhettem volna egyáltalán nem érdekelt a főzés, sütés.


Ismét a Nosalty-t találtam egy sokak által dícsért receptet. Nem csalódtam én sem, tanúskodik a kép. Picit még sülhetett volna, de azért finom volt. Nagyon szépen megkellt, kár, hogy Ábel nem ehetett belőle. Az ő lisztjéből nem tudok kalácsot sütni, nem formázható a tészta. A húsvégi asztalon, ami szépen meg volt terítve, még virágra is futotta az energiánkból, úgy dugdostam a kalácsot a váza mögé, hogy aki eheti vegyen  belőle, de Ábelt ne ingereljük túlságosan. A gyerekek nagy lakomát nem csaptak, pedig azt gondoltam a sonkát szeretni fogják, a majonézes tormára se értek még meg, úgyhogy nekik nagyjából olyan reggeli volt, mint máskor, sok zöldség, kis kalács-zsömle.
Az eső elmosta az ajándékkeresgélést a kertben, pedig idén először terveztem, hogy megcsináljuk, mert már elég nagyon a gyerekek. A Feltámadás - sütit majd egy-két év múlva próbálom ki. Érdeklődés hiányában a közös tojásfestés és kreatívkodás is elmaradt, alig lehetett őket rávenni, hogy néhány húsvéti témájú képecskét ragasszanak kartonpapírra. Én élvezem ezeket legkevésbé, mert mire mindent előszedek (papír, ragasztó, olló - addig a gyerekek széttépik a papírt csíkokra, kinyomják a ragasztót, a terítőt összegyűrik, az ollót csattogtatják. Szóval számomra egy idegbaj kreatívkodni velük, de azért hősiesen próbálkozom. A vége persze az lett, hogy Áront a leginkább az érdekelte, hogyan folyik ki szép sugárban a ragasztó a flakonból, ill. milyen jó, hogy össze tudja ragasztani a tenyerét, Ábelnek meg elment a kedve idő előtt, így magam ragaszthattam fel a húsvéti képeket a kartonra.
A sonkát Farkasapa készítette elő a húsvéti reggelihez, nem is volt vele semmi baj, nagyon finom lett és egy kellemes reggelit költöttünk el családi körben vasárnap reggel.
Bárcsak minden reggel így kezdődne!

2011. április 23., szombat

Budakeszi Vadaspark - szuper kis szombati program

Szombat reggel, konstatálva, hogy gyönyörű az idő, és eldöntve, hogy ma az egész napot szeretnénk kint tölteni, megbeszéltük Farkasapával és a srácokkal, hogy a Budakeszi Vadasparkba megyünk. Reméltük, hogy nincsenek sokan, fel is bátorodtunk, mikor láttuk a kígyózó sort a Pestről kifelé vezető autópályán. Tényleg nem voltak sokan, délelőtt fél 11-kor, aztán rohamosan változott a helyzet. A bejáratnál fényképet is készítettek rólunk, amit később megvehettünk. Mivel a Föld Napja rendezvény volt, kint voltak patchwork vásárosok, volt sokféle kézműves foglalkozás, persze az minket nem érdekelt, de így is jó programnak ígérkezett.
Tanúságul néhány kép.









A fiuk is és mi is nagyon élveztük a szabadban a sétát. Rohangáltak fejvesztve, de itt szabad, nem is szóltunk rájuk. Minden érdekelte őket, most amúgy is "állatos" korszakukat élik, állandóan ez a téma.
Ábel négykézláb mászott a padlón (ezzel hosszan el tud szórakozni), tegnap vadmacska volt, meg házi, felváltva, hogy hozta a szükség, ma meg fekete medve, aki jobban ragadozó, és Afrikában, barlangban lakik.
De a kedvencek továbbra is a bálnák, akik ugrálnak a kútba és a traktort is meg tudják enni egyben.

Kókuszos mini muffin (gluténmentesen)

Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető édesség. Ajánlom rohanó anyukáknak, akik szeretnének valami "egészséges" rágcsálnivalót adni a srácaiknak. Azt hiszem a Nosalty-n találtam, de már nem tudom, sajnos.
Mivel  a héten kaptam ezt a remek kis muffintepsit, ezzel a süteménnyel avattam fel.

Hozzávalók:
14 dkg liszt (nálam gluténmentes)
14 dkg kókuszreszelék
1 tojás
1 doboz natúr joghurt
100 g porcukor
5 dkg vaj (olvasztva)
fél cs sütőpor
2 cs vaníliás cukor

A muffnnál szokásos módon járunk el. Nedves és száraz anyagokat külön - külön készítjük el, majd gyorsan összekeverjük. Közben már a sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A muffintepsit előkészítjük (én kikentem olajjal a mélyedéseket, mert nem volt ilyen kis méretű kapszlim, de normálban is lehet sütni, természetesen) és belekanalazzuk a tésztát.
Hamar elpusztították a fiuk, bár kicsit folytós lett, szerintem a gluténmentes liszt miatt. A zsíradék mennyiséget lehet szerintem növelni még.

Vega májkrém


Nos, belátom, hogy a fényképen nem valami gyönyörű, de egyszerűen elkészíthető, finom krém szendvicsbe.
A receptet a mostanában egyre gyakrabban látogatott, igényes vegetáriánus Magdi blogján olvastam. Nála gyönyörűek a képek, érdemes megnézni, szerintem csodásan bánik a fűszerekkel. Nem különlegességeket főz, hanem hétköznapi ételeket vegán módon. Sokat tanulok tőle, ezúton is köszönöm.
Általában minden háztartásban alapból megvan minden hozzávaló, ami ehhez kell, ezért érdemes kipróbálni.
A recepten csak annyit változtattam, hogy dióm nem volt, ezért török mogyorót tettem bele és nem volt finomra darálva, kicsit darabosabb maradt, ezzel is finom volt, de szerintem is jobb lehet dióval. A fűszerekkel igény szerint bántam, kóstolgattam és úgy pakolgattam bele.

Ropogós, rövid kelesztésű ciabatta


Már sokszor sütöttem bagetett, vagy ciabattát, úgy, hogy egész éjszaka kelt a tészta hűvös helyen, és azt gondolom, hogy nincs párja. Megláttam ezt a receptet, már sajnos nem tudom, hogy hol, és mivel épp nem volt kenyerünk estére, gondoltam kipróbálom. 
Olyan finom nem lett mint a hosszú kelesztésű, de frissen nagyon is jó volt. Farkasapa erősen megszidott, mert épp tornából jött haza késő este, én meg ezzel és vega májkrémmel vártam, így a tornája lehet, hogy hatástalanná lett.

Hozzávalók:
4 csésze sima liszt (én fele-fele arányban használtam BL80-as és BL55-ös lisztet)
2 csésze langyos víz
2 evk olaj
1-1 kk cukor és só
1,5-2 dkg élesztő
A cukros vízben felolvasztottam az élesztőt, a liszthez hozzáadtam a sót és az olajat, majd géppel összekevertem az élesztős keverékkel és a többi vízzel. Erőt vettem magamon és nem kevertem simára, kicsit aggasztott a dolog, de az eredeti receptben ez volt.
Egy órát kelt. Szépen megnőtt, nem hittem volna, a kevés élesztő miatt, de működött. 
Kicsit nedvesebb, ciabatta jellegű a tészta, ezért alatta liszteztem a deszkát, mikor kiborítottam. Felvágtam és ciabattára  formáztam. Sütőpapíros tepsire rakosgattam, begyújtottam a sütőt 200 fokra és elkészítettem a tetejére valót.
4 kanál kukoricaliszt, 0,5 dcl meleg víz, csipet cukor, csipet élesztő (nekem már friss nem volt itthon, ezét tényleg egy csipet száraz került bele). Tejföl sűrűségűre kevertem és mielőtt a zsemlék mentek volna a sütőbe, megkentem a tetejüket. Kettőt kihagytam, gondoltam megnézem milyen lesz enélkül. 
Mindkét változat finom lett. Két napra rá, már kicsit száraz volt, de másnap még vega májkrémes szendvicsnek elkészítve, paprikával, kitűnő.

Zsírral készült sajtos rúd

Sokféle sajtos rúd recept kering a neten és sok ilyen receptet ismerek én magam is, néha nehéz is választani, hogy most melyiket is készítsem el. Húsvét előtt olvastam itt egyet, amit rögtön megkívúntam és amihez épp zsír kell. Mivel egyszer vettem egy vaj méretű sertészsírt, gondolván, hogy valami sütibe majd jó lesz, és már a megavasodás felé közeledett, ezt a receptet választottam. Gluténmentes lisztet használtam hozzá, hogy Ábel is ehesse, mert szereti a sajtos rudat, nagyon. Egyszerű elkészíteni és az egy éjszaka pihentetés után gyorsan megvan, csak előre kell tervezni, ha másnap ezt szeretnénk sütni. Az eredeti recept szerint elég minimum három óra a hűtőben, de én az ilyen jellegű sütiknél azt tapasztaltam, hogy nem árt az egy éjszaka pihentetés. Finom lett, de gyanítom, normál liszttel még jobb lett volna.
Hozzávalók (én az eredeti recepthez képest fél adagot sütöttem, mert kísérleti jelleggel készült)
20 dkg liszt
10 dkg zsír
2 evk tejföl
5 dkg sajt a tésztájába
1 csapott kk só (ízlés szerint)
A tetejére:
1 tojás
5 dkg sajt (szerintem érdemes más sajttal is készíteni, nem csak a trapista jó, pl. füstölt sajt)

A lisztet + só+ sajt keveréket elmorzsoljuk a zsírral, majd hozzáadva a két kanál tejfölt sima tésztává gyúrjuk. Egy éjszakát pihentetjük a hűtőben, majd egy órát szobahőmérsékleten. Nyújtjuk, úgy 0,5 cm vastagságúra és megkenjük tojással, megszórjuk sajttal, majd dereje metszővel felvágjuk 1 cm-s csíkokká. Tepsire tesszük (sütőpapír) és 180 fokon sütjük. Én úgy tapasztaltam, hogy nagyon gyorsan sül, nem érdemes hosszú időre lefoglalni közben magunkat.

Banános-mogyorós muffin gluténmentesen

Sajnos fényképezni elfelejtettem, aztán meg elfogyott, elég gyorsan. De higgyétek el, finom volt.
Az eredeti recept a Főzzünk örömmel kiadványból származik. Négy tojás helyett én csak kettőt tettem és egy joghurttal kiegészítettem a hozzávalók körét, csökkentettem a cukormennyiséget, majdnem a felére, viszont megszórtam a tetejét barna cukorral. Egészében finom lett, de nem túl édes (ahogy az összes többi sütim is).
Hozzávalók:
120 Mester család süteménypor
80 g Schar mix B
2 kk sütőpor
150 g margarin vagy vaj
2 tojás
1 doboz natúr joghurt
50 g darált mogyoró
2 banán
150 g porcukor
barna cukor a tetejére
A sütőt előmelegítettem a 200 fokra, mert minden hamar elkészül, addig jó, ha már meleg. A banánt összetörtem, a porcukrot a margarinnal habosra kevertem, majd egyenként beledolgoztam a tojásokat. Belekevertem a banánt, a következőkben a lisztet, sütőport, mogyorót, pici sót.

2011. április 17., vasárnap

Tejszínes cukkinis tészta - egyszerű szombati ebéd


A Kifőztük magazin legutóbbi számában láttam ezt a nagyon kedvemre való receptet. Ajánlom mindenkinek ezt az ingyenes, nagyon igényesen a szezon zöldségeit és gyümölcseit reklámozó főző magazint. Én a kezdetektől olvasója vagyok és nem csalódtam a receptekben. Ezek mind már elkészített, kipróbált receptek. 
A Kifőztük magazin legutóbbi számát és talán néhány korábbit is, nem tudom, regisztráció után, le lehet tölteni innen

Szeretem a tésztát, a cukkinit és a tejszínt, és ezeket együtt. Néhány egyszerűbb hozzávalóra még szükség van, de nagyon finom ebéd kerekedett belőle.
Hozzávalók: 
200 g húsos szalonna
3 db kisebb cukkini
egy csokor újhagyma
20 dkg sonka (nálunk egy maradék pulykamell sonka volt)
3 dcl tejszín
20 dkg trapista sajt
2 evk majoranna (szárított)
1 evk friss bazsalikom
só, bors
Egyik cukkinit gyufaszál vastagságúra vágom, és a húsos szalonnát zsírjára pirítom. Mikor kész, rádobom a gyufaszál cukkinit is. Mikor szépen összepirultak, félreteszem. A maradék zsiradékra dobom a felaprított hagymát, üvegesre párolom, majd mehet rá a sonka és kis pirítás után a másik két lereszelt cukkini (azokat almareszelőn reszelem) és a fűszerek. Mikor minden elfőtte a levét, jöhet a tejszín, sajt, só és bors. Én egy-két csipet parmezánt is tettem bele. Biztosan finom az eredeti recept is, de én nem nagyon bírom ki, hogy ne változtassak a kipróbálásra szánt recepteken. Besűrűsödik, egyet forr és kész. A tészta tetszőleges, kinek mi ízlik. Mi leginkább a durumtésztát szeretjük, ill. Ábelnek a sajátját készítjük, de az elő se fordulhat, hogy ő ilyen tejszínes holmit megkóstoljon, úgyhogy most ezzel nem is fáradtunk. 
Tálaláskor a korábban félretett húsos szalonnás cukkinit a tetejére szórjuk.


Esti műsor, nálunk





Próbáltam este valami kis vacsorát, másnapi ebédet készíteni. Ez nálunk, legalább is én úgy érzem, nehezített körülmények között jöhet csak létre.
Az Ottis féle gombócleves elkészítése volt tervbe véve. A zöldségpucolás és abriktolás ugye picit időigényes folyamat, hogy addig se veszekedjenek a fiuk, kitaláltam, hogy ők is daraboljanak zöldséget. Áront mellém állítottam és adtam neki egy életlen kést, meg egy fél répát. Természetesen nem boldogult, de legalább 3 percig nyugton volt. Aztán ki kellett találni mást. Akkor gyúrtam egy répát gyurmából és adtam neki hozzá egy műanyag kést. Ez már tetszett. Ábelnek is, úgyhogy neki is gyúrnom kellett egy répát. Aztán kellett nekik egy kis tál, amibe a felvágott zöldséget tegyék, ahogy anya is. Sőt, két kis tál, mert összevesztek. Eközben persze én is igyekeztem haladni a levessel, de elég lassan ment. A hagyma már megpárolódott, de félre kellett tenni, mert a fokhagymát már nem sikerült beletennem, ugyanis eltört a kezemben a vadiúj (jó, 100 forintosban vett, nagyon olcsó és gagyi) fokhagymanyomó.
Közben a gyerekeknek szükségük volt egy-egy petrezselyemre, majd némi húsra, természetesen gyurmából.
Aztán megéheztek, úgyhogy leveskészítés szünetel, vacsit kell adnom nekik. Főztem jó féle gluténmentes virslit, amit kisebb unszolás után végül is elfogyasztottak. Közben eltelt fél óra.
Ők folytatták a gyurmázást a kisasztalnál én pedig visszatértem a leveshez, még mindig csak a hagyma párolódott és vártak felaprítva a zöldségek.
Végre sikerült odatennem a levest. A gombóckészítés külön műsorszám, mert liszt helyett próbálkozom mindenfélével, hogy tényleg összetapadjon és mindig kétesélyes a dolog. Most kukorica pehelylisztet tettem bele liszt helyett, és szerencsére jól működött benne, mármint összetartotta a gombócot, de nem volt finom.. Már többször jártam úgy a levesbe való gombóccal, hogy mikor szépen beleeresztettem őket a levesbe szétmentek, zavaros masszává változtatva az egész ételt. Mivel elég sok szárzeller maradt, újra, ahogy a héten már egyszer, csőben sült zellert is készítettem, elvégre nekem is kell ebédelnem másnap valamit. Ez ugye már legalább két féle étel. Aztán egy csokor kaprot is vettem, mert megkívántam, ezért egy egyszerű kaporlevest is főztem, nehogy tönkremenjen a friss kapor.

Áron egy kis nyomó formába kezdte a gyurmát nyomogatni, de ez nem ment egyedül, úgyhogy két másodpercenként odahozta, hogy anya segíts, nyomd bele. Úgyhogy egy kavarás a besamelen, egy nyomás a gyurmán.
Aztán csigákat kezdtek el gyártani, de valahogy az sem ment egyedül, úgyhogy felváltva tekergettem nekik a csigákat ill. változtam pár percre csigává, hogy párbeszédet is tudjak folytatni velük. Végül is nem panaszkodhatok, aranyosan eljátszottak, míg én főztem. Vajon mindenkinél így megy ez? Egy két gyerekes anyuka nem merülhet el a gondolataiba, amíg főz? Hol van az a szép idő, mikor a konyhai kis rádió hallgatása közben, nyugodtan főzőcskéztem, nagy kedvel és kreativitással?!

Végül elkészült egy kaporleves krumpligombóccal, a paprikás gombócleves, és a csőben sült zellerszárak.
Farkasapa is hazaért a fektetésre, aminek nagyon örültem, mert így levette a vállamról az esti mese terhét, mert a teljes lemerülés állapotában voltam fél 9-re és elképzelni sem tudtam, hogy a kismalac és a farkas izgalmas meséjét újra elő tudnám adni, immár 40.-ik alkalommal a héten.

Könyvajánló: Elizabeth Gilbert: Hűség

Nem nagy lelkesedéssel álltam neki olvasni, mert valahol egyszer olvastam róla egy negatív kritikát és féltem, hogy unalmas lesz, vagy érdektelen. Mivel az Eat, pray, love stílusa nagyon tetszett, belevágtam, remélve, hogy ha más nem, a témája és a stílusa tetszeni fog.
Nem csalódtam, vagy ha igen, pozitívan. Egyáltalán nem volt unalmas. Szépen adagolja a tényeket, statisztikákat a személyes élményekkel vegyítve, ezért végig élvezhető volt. Na jó, a keresztény házasságról írt értekezés nem nagyon kötött le, ott néhány oldalt átugrottam.




Az alap sztori az, hogy miután az előző könyvében megismert Felipe-vel Amerikában letelepednek, boldogan élnek, de csak addig, amíg a Belbiztonsági Hivatal arra nem kényszeríti őket, hogy házasodjanak össze. Mivel mindketten túl vannak egy-egy nehéz váláson, nem nagyon fűlik hozzá a foguk, de nincs más választásuk. Míg a nehézkes ügyintézés zajlik, vándorolnak a világban, miután mindketten szeretnek utazni. Sok helyen megfordulnak, és Liz mindenhol anyagot gyűjt a házasság témájához. Kikérdezi a nőket, akikkel összeakad, és figyeli a környezetét. Meg kell oldaniuk közben a konfliktusokat, amik a sok utazással eltöltött hét közben felütik a fejüket, és meg kell ismerniük egymást más-más oldalukról is.


Leginkább a személyes részek kötöttek le. Például a hmong asszonyokkal való eszmecsere. Jó volt bepillantást nyerni néhány tőlem távol eső ország asszonyainak életébe, amiről semmit sem tudtam. 
A Laoszban megismert Keo életfilozófiájának és a náluk elköltött vacsorának az olvasása közben az én szemembe is könnyek szöktek. Az a fajta egyszerűség, életszeretet, ami belőlük áradt nagyon hiányzik belőlem is. A fogyasztás, a halmozás hatalmába kerített engem is és a családomat is. Lehet, hogy nem itt van a helye, de nagyon sokszor gondolkodom mostanában azon, hogy ha egyszer csak nem lenne elérhető a tiszta víz, az alapvető élelmiszer, akkor mit tennék? Feltalálnám -e magam, vissza tudnék-e térni olyan egyszerű ételekhez, amiket talán most megvetek, vagy eszembe sem jut elkészíteni? Általában elhessegetem ezeket a gondolatokat, mert félek, de azt hiszem, nemsokára aktuális lesz az emberiségnek, nekem megállni és elgondolkodni, hogy miért élünk úgy, ahogy élünk, és hogy lehetne kitörni ebből a mókuskerékből. 

Tetszettek az általános következtetések, amiket a tanulmányok olvasása után és a megfigyeléseiből vont le. Például, az, hogy a házasság intézménye a férfiak számára főnyeremény. " A nős férfiak bámulatosan jobban teljesítenek az életben, mint a nőtlenek. A nős férfiak tovább élnek, nagyobb vagyont halmoznak fel, mint a nőtlenek, karrier szempontjából megelőzik nőtlen társaikat, és a kisebb az esélyük, hogy erőszakos halált halnak. Boldogabbnak vallják magukat, mint a nőtlenek és ritkábban válnak az alkoholizmus vagy a kábítószer rabjává, és kevésbé depressziósak is, mint a nőtlenek. A fordítottja, sajna nem igaz. A mai férjes asszony nem boldogabb, mint egyedülálló társai. Amerikában a férjes asszonyok nem élnek tovább, mint az egyedülállók, és nem gyűjtenek akkora vagyont, mint ők (átlagosan 7%-os csökkenést okoz pusztán az, hogy bekötik a fejüket). A férjezettek nem futnak be olyan életpályát, mint az egyedülállók, kevésbé szignifikánsan egészségesebbek, és gyakrabban depressziósak, valamint nagyobb valószínűséggel halnak erőszakos halált, mint az egyedülállók, mit több, rendszerint a férjük kezétől." A nők önfeláldozási készsége valami velünk született hiba, vagy erény, ki hogy értelmezi. A család érdekében sokszor a nők feláldozzák az egészségüket, idejüket, vagy a saját jól felfogott érdekeiket, az általuk fontosabb jónak ítélt oltárán.
Ezt a gondolatot valahogy nagyon igaznak éreztem, és úgy gondolom, hogy mivel ez valahogy így természetes, nem is gondolkodunk rajta. De miért is természetes? A hagyomány miatt? Azért mert régen így volt és az a régen még nincs eléggé távol az időben. Még rövid idő telt el azóta, hogy a nőknek is önálló keresete van és ezért függetlenek tudnak lenni a férjüktől? Még nem olyan régóta veszik őket emberszámba és nem régóta van szavazati joguk? 

Örülök, hogy ebben a korban születtem és nem korábban. Őszintén szólva semmi kedvem nem lenne ahhoz, hogy a saját egyéniségemet elfelejtve hódoljak be a családnak, a férjemnek, a gyerekeimnek, hogy végezzem a legalantasabb munkákat minden megbecsülés nélkül. Talán túlságosan nagyra törő vagyok? Szerintem nem. Nekem is fontos a család, fontos, hogy a gyerekeim minden nap egyenek, normális ruhákba öltözzenek, legyen foglalkoztatva az agyuk, gazdag meséket hallgassanak, nézzenek, és figyelek rájuk, hogy minden rendű és rangú igényüket kielégítsem, ha tudom. Azt is tudom azonban, hogy ha ezekre nem kellene figyelnem, sokkal több kreatív energiám maradna másra. Mindemellett értékes kincsnek tartom, hogy családom van, hogy szülhettem és gyerekeket gondozhatok, soha nem cserélném el egy szingli életre, még akkor sem, ha egészségesebb lehetnék (járhatnék kedvemre tornázni, azt és akkor ennék, amit én akarnék, akkor mennék orvoshoz, amikor szükségem van rá, nem akkor, amikor eljutok, stb.), halmozhatnék vagyont, karriert is építhetnék, tanulhatnék, satöbbi. Szóval, azt gondolom, hogy a nők nem azért választják a családot és az önfeláldozást, mert nem olvasták a statisztikákat, hanem mert szívük mélyéből ezt szeretnék. 

Ahogy a korábbi könyvénél az ajánlóm végére azt írtam, hogy minden nőnek kötelezővé tenném az elolvasását, úgy erre a könyvre is igaz. 

2011. április 10., vasárnap

Hurrá, Ábel jól van!

Ezt a hihetetlen örömhírt szeretném megosztani mindenkivel, hogy Ábel negyedéves vérvételi eredménye tökéletes, mármint ami a szöveti transzglutaminázt illeti. Minden érték rendben van, és ez hatalmas dolog! Főleg úgy, hogy a professzor is azt mondta, még a vérvétel előtt, hogy lehet, hogy még pozitív lesz, hiszen csak három hónapja tartjuk a diétát. De nem, teljesen negatív. Azt is tudom, hogy az unokatestvérénél, aki szintén évekig tartotta a diétát, sőt, még a tej és a tojás is tilos volt neki egy ideig, sokáig pozitív volt a tesztje.
Ez azt jelenti, hogy ügyesek vagyunk, és azt is, hogy Ábel jól reagál a diétára.
A vas értékeit most nem nézték, csak immunlabor volt, de gondolom, így az is rendeződik hamarosan.
Nagyon boldog vagyok!

Ja, és Áron nem lisztérzékeny, ami szintén szuper hír!

Itt mindketten gluténmentes mogyorókrémes zsömlét reggeliznek. Utána teljes renoválás kell.


Lazacpástétom

Hű, milyen jól is hangzik a cím, mintha valami polgári konyhát vinnék, pedig nem. Egyszerűen arról van szó, hogy le kellett olvasztani a fagyasztószekrényt, ezért a benne árválkodó, még karácsonyról ott ragadt, apró ficnikre vágott lazachúst el kellett használni, mert ahhoz túl drága, hogy kidobjuk. Mivel Farkasapa tésztában sütve képzelte el, kerestem hozzá receptet. Malackarajnál találtam egy egyszerűnek tűnőt, így azt készítettem. el.







Hozzávalók:
20 dkg. liszt
5 dkg vaj
1 tojás

kevés víz, amennyivel rugalmas tésztát gyúrhatunk

kb. 30 dkg lazachús, maradék, apróra vágva
egy csokor zöldhagyma
3-4 gerezd fokhagyma

két csokor petrezselyem
egy csipet citromos só
bors
kb. 5 dkg vaj (nem margarin)

A tészta hozzávalóit összegyúrtam és egy órát pihentettem a hűtőben. A lazachús nagy részét pépesítettem a többi hozzávalóval. A tésztát kinyújtottam, akkorára mint a sütőforma, kicsit úgy, hogy az oldalára is kerüljön.
A pépesített holmit belekanalaztam, majd a maradék lazachúst is rátettem. Kevés pépes holmi a tetejére és befedtem a másik tésztalappal. Kis formákat vágtam a tetejére, lekentem tojással, megszurkáltam és 180 fokos sütőben sütöttem kb. 50 percet, amíg a tetején láttam, hogy szép piros.

Medvehagymás krumplis pogácsa


Nem emlékszem, tavaly feltettem-e, de tudom, hogy  medvehagyma szezon idején is szerepelt nálunk. Nekem azért nem nagy barátom a medvehagyma. Finom-finom, de valahogy mindennek olyan jellegzetes ízt ad, minden mást elnyomva, hogy annyira nem ízlik. A pogácsába szerintem nagyon jó, mert annak elég semleges az íze, jól feldobja a medvehagyma, vagy macihagyma, ahogy mostanában néhány blogon olvasom. A leves is finom lehet, de olyan nagy keletje nincs nálunk a hagyma leveseknek, ezért nem is fárasztom magam valami új kitalálásán.
Ha valakinek van bevált pogácsa receptje, akkor abba nyugodtan mehet pluszban medvehagyma, akár krumplis, akár túrós vagy bármilyen más pogácsa. Nekem egy jól bevált krumplis pogácsa receptem van, ha ilyesmire vágyunk, általában ezt sütöm.
Ez pedig a következő:
50 dkg liszt (most fele kenyér, fele BL55-ös volt)
30 dkg krumpli (főzve, pucolva, reszelve)
1 dcl tej, amiben feloldunk 3 kk sót
2,5 dkg élesztő (én ehhez szárazat szoktam, mert azt csak beleszórom a lisztbe, ezért ezzel egyszerűbb, abból egy tasak kell)
2 tojás sárgája
15 dkg margarin
medvehagyma, ízlés szerint

A hozzávalókat összegyúrjuk, egy éjszakára a hűtőbe tesszük, lefedve egy nedves konyharuhával. Szépen megkel reggelre. Akkor kiborítom egy deszkára, kicsit (kb. egy órát) hagyom szobahőmérsékleten pihenni, aztán egy újnyi vastagra nyújtom. Pogácsaszaggatóval kiszaggatom és tepsire sorakoztatom (sütőpapír kell alá!), megkenem tojással és 200 fokon sütöm rövid ideig (kb. 30 perc). Lehet rá szórni sajtot vagy amit úgy ítélünk, hogy illik hozzá.

2011. április 3., vasárnap

Házi "egészség" müzliszelet gluténmentesen



Az ötlet Maxtól származik. Nézzétek meg, hátha nektek is beindítja a fantáziátokat.
Sok kinyitott, épp hogy megkezdett olajosmagom és egyéb finomságom volt itthon, amikről úgy gondoltam, megállnák a helyüket egy müzli szeletben. Az aggasztott csak, hogy zabpelyhet nem tehetek bele, mi fogja összefogni. Végül ezek kerültek bele:
fél zacskó szeletelt mandula
fél zacskó vágott mandula
egy evk lenmag
egy evk egész mák
két marék gluténmentes kukorica pehely
egy marék napraforgómag
egy csomag török mogyoró (héjastul)
egy evk kakaó
egy csipet fahéj
két marék puffasztott rizs
két marék mazsola
egy kevés aszalt áfonya
fél zacskó kókuszreszelék
20 dgk vaj
25 dkg barna cukor
egy evk méz
egy pohár (kb. 1-2 dcl víz, ezzel vigyázni kell, szerintem, mert Max szirupfőzést javasol, nekem ahhoz nem volt türelmem. Nem szabad azért eláztatni, bár a hozzávalóktól is függ, hogy mennyi vizet bír el. Mivel az enyémben csak magok voltak, nem volt ami felszívja a nedvességet)
Egy tálba öntögettem a hozzávalókat, csak úgy találomra, szórtam hozzá egy csipet citromos sót, és három-négy evőkanál rizslisztet. Összekevertem. Közben a vajat, egy pohár vízzel és kb. 25 dgk vagy kevesebb barna cukorral összemelegítettem. Egy evk mézet is kevertem hozzá.
Igazából kamrasöprés akcióvolt ez, mindenféle maradékot elhasználtam, amit amúgy se tudtam már hova tenni, húsvétra más, friss ízvilágú sütiket tervezek.
Hát szép nem lett, de annál finomabb. A kalóriatartalma valószínűleg igen jelentős, ezért tényleg reggel egy szelet kell csak belőle (ha kibírnám, jó lenne). Farkasapának nem jön be, fogalmam sincs, miért, persze Ábel se kultiválja, hiába gluténmentes, úgyhogy a család két haspókja, én és Áron fogyasztjuk. Már elzártam egy dobozba és eldugtam és megfogadtam, hogy minden nap csak egyet ehetek belőle.
Próbáljátok ki a saját hozzávalóitokkal. Még el tudtam volna bele képzelni amaránt magot, vagy más gluténmentes csemegét, de épp nem volt itthon.

Gyerekek

Áron

Fektetés, már sötét van, túl vannak a tejiváson is, megérkezik Farkasapa az edzésről. Bejön még elköszönni a fiukhoz. Áron első mondta hozzá:
"Apa, szia! Én megvédtem anyát, mikor jött a farkas!"

Focizunk, Áron rugáshoz készülődik. Előtte rám néz, felemeli a mutatóujját:
"Fidelj, anya! Dorsan fogom rugni! Mehet?!" Ezt szinte rituálé szerűen elmondja, minden rugásnál.
Amiben egyébként nagyon ügyes. Ha pedig épp csak fogja a labdát és még egyezkedik a helyzetről, akkor pontosan úgy forgatja a labdát a kezében, mint a focisták. Eldobjuk az agyunkat tőle! Honnan látta? Az apja nem nagy focirajongó, meccset még soha nem néztünk, se vele, se nélküle. Az én labdaérzékem a 0-val egyenlő. Az ismerőseink szerint majd mindenképpen érdemes lesz beíratni valami sportra (többen a bírkózást ajánlják, mert olyan kis zömök, nyakas gyerek).

Szombaton, Farkasapa munkatársaival "buliztunk" és volt egy karaoké gép, ami a mi szórakoztatásunkra lett odatranszportálva. A gyerkek viszont alig engedtek minket a mikrofonhoz. Ráérzetek a szereplés ízére, persze mindenki tapsolt nekik, úgyhogy fél este hallgattuk a "Ciromos cica haj"-t, mert Áron csak ezt tudja végig énekelni. Vagy 30szor biztosan meghallgattuk. Készült róla videó, majd megmutatom, de jelenleg még nincs a birtokomban.

Tegnap sétáltunk abban az utcában, ahol régen Farkasapával laktunk hosszú évekig. Meséltem nekik, hogy ők még akkor nem születtek meg.
Áron megkérdezte (épp a nyakamban ült):
"Ana, a fejedben sem voltunk, sehol sem voltunk?
Mondtam, hogy de a fejemben már voltak, csak a pocakomban még nem.
Akkor így kikukucskáltunk a hajad közül?" (közben egyfolytában frizurát készít nekem, ahogy a nyakamban viszem)

Ábel
Anya, a bogarak hogy bírnak el ilyen nagy gömböket (Csodabogarak filmben a bogarak az általuk gyártott ganajgömbökkel repülnek, lopkodják egymástól)?

Miket láttál Ábel a Tropicáriumban?
Hát, volt vízesés, krokodil, teknősök és utána ilyen cincuka babák. (Ez utóbbiról azóta se tudom kideríteni, hogy mi is lehetett, Farkasapa szerint, aki legutóbb velük volt, a tengerimalacokra gondolhat)

Ő szegény a labdázásban nem túl ügyes. Olyan mint én. Ha jön a labda, igyekszik behúzni fülét - farkát és ijedten néz. Hát, belőle se lesz kapus. Nem vagyok miatta elkeseredve, majd jeleskedik másban, csak olyan kudarcélményként éli meg, hogy nem sikerül elkapni a labdát. Ezért néha sajnálom. Nem szoktuk bírálni, vagy ilyesmi, inkább bátorítom, de mindig elkeseredik, ha érzi, hogy ügyetlen.

Mostanában mindkettőt nagyon érdekli az állatvilág. A könyvtárból kölcsönöztem négy állatos könyvet, a Világ állatai sorozatból: A trópusi szigetek és tengerek állatai, Amazónia állatai, Larousse állatos Enciklopédiája gyerekeknek, meg még egyet, azt nem is tudom melyik. Miután már többször átlapoztuk mindet, főleg a Világ állatai sorozatot, a gyerekek kívülről fújják a különböző halak neveit, a gémek minden fajtáját, sorolják a majmokat, aligátorokat, békákat de főleg a cápák, ráják, bálnák csigázzák a fantáziájukat. Azóta van ez a nagy érdeklődés, mióta voltunk a Tropicáriumban és megnéztük a Némó nyomában rajzfilmet. Azért is kellett kivennem a könyvtárból ilyen témájú könyveket, mert állandóan kérdezgettek, hogy ez milyen hal, az milyen hal. Sajnos nem tudtam korrekten válaszolni, nekem kimaradt ez a rész gyerekkoromban. Nem csak hogy nem volt Tropicárium, de még állatkerben sem voltam soha, csak felnőttként, valamint az általános iskolában is csak a háziállatokat tanították meg. Nagyon-nagyon hiányosak az ismereteim. Nem baj, majd velük tanulok, csak ők sokkal ügyesebbek. Nagyon kell figyelnem, mert ők már tudják kívülről melyik oldalon milyen állat van, szóval, nem hibázhatok. Ábel kisegített egy anyukát a Tropicáriumban, mikor keresgélte, milyen hal is az, hogy megmondhassa a gyerekének, Ábel rávágta, hogy tűzhal és tényleg az is volt. Nagyon büszke voltam, mikor Farkasapa elmesélte.
Néhány kép csak átabotában, ami mostanában készült:

Áron apja sapkájában
Ábel bolondozik, Áron itt még csak figyeli (a következő percben utánozza)
Lánynak öltöztek a kendőimmel (egyébként lovacskázni szoktunk velük)
Egy vidám kép Ábelről (a szája nem az enyém)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...