2009. december 26., szombat

Karácsonyi menü







Nekem minden barátnőm szerint nagyon jó dolgom van, mert a férjem szeret és tud is főzni. Persze azt nem vállalná, hogy holmi unalmas főzelékeket főzzön a hét minden napjára (azt nekem kell megoldanom), de a hétvégi főzést szívesen vállalja. Sőt, nem is enged a konyhába, még ha akarok főzni, akkor sem.
Szóval a karácsonyi menüt is ő tervezte és kivitelezte minden napra. Igaz, hogy a menü kialakításába volt beleszólásom, de tényleg minden mást ő csinált. És milyen jól tette!

Szentesete húsleves és lazac volt. Előre nem árulta el, hogy akarja elkészíteni, de sokáig nem tarthatta titokban. Lime, petrezselyem, só és bors, valamint citromfű szerepet a fűszerek között, ezekkel göngyölte zsírpapírba és sütötte meg a kis darabokra szeletelt lazacot. Nekem nagyon ízlett, ő szokás szerint elégedetlen volt. Én nem nagyon szeretem a halat, ezért is mindig aggasztó, mikor mi halat akarunk karácsonyra készíteni, de ez most tényleg finom lett. Egyik évben pisztrángot készítettünk (egy délutánt töltött a kibelezéssel, pikkelyleszedéssel és elkészítéssel, és azért annyira nem lett szenzációs) mandulával és petrezselyemmel, vajon párolva, másik évben pedig fogasfilét, valahogy tejfölös - pörköltes szafttal, tésztával. Hát az borzasztó lett, nagyon halíze volt és vastagok voltak a halszeletek, nem is tudtam enni belőle. Kicsit fázom, ezért mikor tervezgetjük a karácsonyi halvacsorát (egész évben nem ettünk halat, az előresütött halrudacskák kivételével, de azt nem is érdemes számolni) Szóval tényleg finom lett a lazac.
Karácsony másnapján rakott káposztát készített friss majorannával, nagyon tuti lett!
Ma vendégségben voltunk (harmadnap), ott is finomakat ettünk, így a karácsony számomra nem szólt a főzésről. Néha sütöttem egy mákos gubát, vagy egy szilvalekvárral töltött hókiflit és egy brownit a vendégségbe, de ennyi. Ezeknek a receptjei később következnek képekkel.

A karácsony gyerekekkel egész más, mint kettesben. Akkor tudott meghitt lenni, most csak próbálkozunk. Szerencsére míg aludtak (pont jó nagyon aludtak délután) el tudtunk rendezni mindent, amit akartunk és mikor felkeltek kezdődhetett az ünneplés. A fánk kicsi, nem is szeretem a nagyot, alig egy hetet húz ki nálunk, és egyszerű szalma díszekkel van feldíszítve.
Áron így is lelkesedett érte szenteste, talán jobban is, mint kellene, feltétlen magáénak akart tudni néhány díszt, de úgy tettük fel, hogy ne érje el, csak pöckölgetni tudta a gömböket és szúrta a tűlevél, úgyhogy mára már nem érdekelte. Mikor felébredtek, felöltöztünk szépen (persze nekem zuhanyozni már nem volt időm) és lejöttünk a nappaliba. Énekeltünk a fa előtt, ahova már odakészítettük az ajándékokat.

A vacsorát külön-külön fogyasztottuk el, a levessel megetettem a gyerekeket, utána próbáltam én enni, addig a Farkasapa vigyázott a csemetékre, mert valahogy mindig történik valami, utána evett ő. Szóval nem annyira hangulatos, mint régen. Az ajándékokat eltaláltuk, de sokáig nem kötötték le őket. Tudjuk, hogy így van, lassan fedezik majd fel maguknak a hét során.

Én három könyvet kaptam, amikre már nagyon régóta vágytam, nagyon örültem nekik. Természetesen estig, míg le nem fektettük őket, meg se tudtam nézni. Utána annál többet.
Nagy örömömre én is eltaláltam a férjem ízlését, egész hétvégén azt a filmsorozatot nézte, amit tőlem kapott. Már régóta szerettem volna neki megvenni, mert tudom, hogy szeretne így élni, ahogy a filmen látott szakács él. Persze mi nem tehetjük meg, de jó nézni, egyébként én is szeretem.

Mi nem mondjuk, hogy a "Jézuska hozza az ajándékokat". Valahogy eldöntöttük tavaly, hogy nem így akarjuk és nagyon jó így. Most már sokaktól hallom, hogy nagyon nehéz ezt az illúziót fenntartani később, hogy a gyerekek nagyobbak és olyan megjátszom magam jellege lesz, hiszen egy idő után úgyis tudják mi a helyzet, mégis elvárják, hogy játszák tovább a játékot.
Mi elmondtuk Ábelnek, mert ő a befogadóképes, Jézus születésének történetét (részletekben, nagy vonalakban) és mondtuk, hogy karácsonykor az Ő születésnapját ünnepeljük, ezért egymást ajándékozzuk meg és örülünk. Ő Isten fia, megszületett, hogy a Megváltónk legyen és most az égben van, de lát minket és tudja, hogy ünnepelünk. Az örömünk neki szól. Ez számára teljesen elég is volt.
A Mikulást azt misztifikáljuk, valami azért legyen. Meg az tetszik Ábelnek is. Mondjuk idén majdnem elfelejtettük kitenni a csizmákat az ablakba és bele az ajándékokat. Úgy rohantam le hétkor reggel és apikáltam az ablakba a cuccokat. Örültek neki, de délután amúgy is jött a Mikulás, mert a barátnőm apukája vállalta a kihívást és átjött hozzánk is Mikulást játszani. Aranyos volt.





Egy s más





Jaj, rengeteg dologról kellene írnom. Legtöbb akkor jut eszembe, mikor este lefekszem. Olyankor sajnos még jegyzetelni sem tudok. Kerek mondatok ugranak elő az elmémből, aztán elalszom és mikor már írhatnék, nem emlékszem semmire. Tudnám, a többi blogger hogyan csinálja.

A gyerekek.
Szépek, aránylag egészségesek is (néhány nátha, orrfolyás, köhögés végigvonul időnként a családon).
Áron egyre okosabb, amit nagyon élvezek. Néha azt játsza, hogy eszik. Van kis kanala és keres egy kis műanyag edényt, abba merítgeti a kanalat és csámcsog. Ha szépen kérem, nekem is ad, akkor én is csámcsogok. Szeret dolgokat be- és kipakolni, tologatni a dömpert, egymáshoz kapcsolni az autót és a pótkocsit. Egyébként járkál fel és alá a lakásban, mindent megvizsgál, megfigyel. Bedobja a kukába a szemetet (és egyéb más dolgokat, amiket úgy ítél, hogy oda való), kapargatja a gyurmát, fogja a tollat és próbál rajzolni. Nagyon kommunikatív. Ábel is az volt, nagyon szerette az embereket és a társaságot. Áron nem egészen ilyen, az idegenekkel bizalmatlan, bár ha szeretetet tapasztal, akkor hamar megbarátkozik. Akiket szeret, azokat viszont teljes erőből. Fél pillanatonként odaszalad hozzánk és megöleli a lábunkat. Egyébként is nagyon szeretetteljes. Sokszor bújik hozzánk, ölelget, simogat, ugrik a kezünkbe és néha alig lehet megszabadulni tőle. Persze legtöbbször nem is akarunk.
Ábel játékai is egyre élvezhetőbbek. Önálló, ő nem nagyon ölelget, de kisebb korában se volt ilyen. Sokszor játszik úgy, hogy az autók személyek. Tegnap pl. egy szamár (műanyag állat) és egy versenyautó találkozott az ágyon velem. Ilyenkor elég ötletesnek kell lennem, mert a párbeszéd úgy indul Ábel részéről, hogy: "Szia". Többet nem tesz hozzá, a többi az én kreativitásomon múlik, hogy kitudjam, vajon mit is akar a csacsi és mit a versenyautó. Izgalmas feladat. Számtalan ilyen adódik napról-napra.
ajnos vannak nem ennyire kellemes napi feladatok is. A fiuk közötti konfliktusok is szaporodnak azzal, hogy egyre nagyobbak. Áron akaratos, nem egykönnyen adja fel, bár tart Ábeltől és nem is veszi el a játékait, csak ha nem néz oda. Igyekszem is megakadályozni, hogy egymás játékának elvételével egymás örömét megrontsák, de nehéz mindig ott lenni. Néha persze hagyom is, hogy maguk oldják meg a konfliktusaikat, hogy nevelődjenek ezzel is. Ábel tudja, ha rosszat tesz Áronnal (fellöki, felpofozza, elveszi a játékát) akkor azonnal bocsánatot kell kérnie és puszit adnia. Ez nem nagyon van ínyére, de mindig megteszi, ebből is látom, hogy nagyon is tudatában van annak, hogy fájdalmat okozott. Áron meg irul -pirul és vigyorog mint a tejbe tök, ha Ábeltől puszit kap. Nagyon szereti a bátyját.
Ábel szeret meséket nézni, sajnos egyre inkább, pedig nagyon szűröm, mit nézhet, mit nem, mégis rá van kattanva a tévére. Lehet, hogy az a baj, hogy látja, hogy mi is bekapcsoljuk esténként, de egyébként is nagy hatással van rá a kép. Néha még az olvasásnál is többre értékeli, ez aggasztó. Tudatában vagyok, hogy most lehet még rajta változtatni, később egyre nehezebb lesz. Bob, a mestert szereti legjobban, talán, az nagyon inspiráló számára, utána sokszor eljátsza a saját játékaival. Csak ne lenne ennyire bárgyú az a mese, néha a falat kaparom tőle.
A legtöbbet olvasott könyv, az Anna és Peti sorozat. Vég nélkül el bírja hallgatni. Pedig annyira hétköznapi dolgokról van szó benne, ami velünk is történik. Régen szerette is nagyon azt is, ha este elmeséltem a napunkat, mostanában nincs ilyen, kiszorította az Anna, Peti. Ezekből nem tanul rosszat, én is szeretem neki olvasni. Magyar nő írta, magyar gyerekekről és cseppet sem bárgyú.
Karácsonyra kapott négyet, mert csak egy volt, a többit a könyvtárból kölcsönöztük. Úgy is jó volt, csak szétolvastuk, már féltem visszavinni. A legjobban Petikével azonosul, néha a könyvbeli kalandokat úgy emlegeti, mint a sajátjait, mintha ő is átélte volna. Édes.
A közös fürdés a feloldódás helye, ott nincs konfliktus, közösen pucérkodnak és élvezik a vizet. Vettünk nekik karácsonyra egy csempére "ragasztható" játékot, autók és út. Csak akkor ragad, ha vizes, szerintem nagyon ötletes játék és szépek a színei.
Szeretnek játszani a műanyag állatokkal, amiket egy kedves ismerőstől kaptunk nemrég. Áron is megy az állatokkal, mint Ábel (azt játsza, hogy mennek) és a szamárnál próbál hangot is kiadni. (mondjuk neki, hogy I-Á, ebből csak az Á-t mondja, de nagyon édesen, mélyen).

Míg ezt a posztot írom, háromszor ugrottam fel, pedig igazán nem hosszú, hogy újból és újból bemenjek hozzájuk, mert nem akarnak elaludni. Egyébként az alvási szokásoknak majd szentelek egy külön bejegyzést, ma nagyon fáradtak, mert a nagyinál voltunk, ilyenkor kimarad a délutáni alvás, csak a kocsiban alszanak hazafelé egy fél órát, így elég zizik este. Nehezen is alszanak el.

Így elég nehéz is a gondolataimat összeszedni (most épp a férjem ment fel rendet tenni köztük), de legalább ennyi megvan a postból, amire régóta készültem.

2009. december 16., szerda

H1N1

Nagyon rég írtam, pedig rengeteg minden történt körülöttünk, velünk. Talán pont ezért is csökkent a bejegyzések száma.

Oltás
Nagyon sokáig azt gondoltam, hogy a gyerekeknek semmiképp se fogom beadatni a H1N1 oltást, hiszen még kicsik. Aztán egyre jobban elbizonytalanodtam. Persze nagy része volt ebben a médiának, és azoknak az ismerőseimnek, akik orvosként dolgoznak. Ők beoltatták a családjukat.
Végül én is beadtam a derekam, Áronon kívül, mindannyian be lettünk oltva, mind a szezonális, mind a H1N1 influenza ellen.
Nem szívesen ültem volna a gyerekem mellett az intenzíven, a fejemet a falba verve, hogy ugyan megvédhettem volna ettől, de nem tettem, mert valami bizonytalan valamitől féltem. Remélem, hogy ezzel meg is tettem mindent. Persze adok nekik vitaminokat, sokat sétálunk a friss levegőn és igyekszem mindent megtenni, de ez sokszor nem elég. Így is sokszor betegek, valahogy nem túl jó az immunrendszerük.
Sokaktól hallottam, hogy ők abban bíznak, hogy Isten vigyáz rájuk, és tudom, hogy ez működik, de ehhez az a fajta bizalom kell, amit ezek az emberek éreznek. Bennem nem volt ilyen biztonságérzet, hanem inkább úgy éreztem, hogy van egy lehetőség a kezemben arra, hogy megvédjem őket valami rossztól, én pedig nem élek vele.
Mindenkinek a belátása és hite szerint kell cselekednie.

Áron asztmája
Egyik nap Áron elkezdett szaporán lélegezni és egy kicsit fújtatni a kilégzéskor. Délután épp visszamentünk kontrollra az orvoshoz, jeleztem neki, hogy valahogy furcsának hallom a légzését, de ő nem hallott semmit. Akkor már én sem. Ez megismétlődött pénteken, de akkor igyekeztem elhitetni magammal, hogy túlparázom a dolgot, hiszen nem beteg, nem köhög, amúgy semmi baja nincs. Viszont péntek éjjel csúnyán befullad, úgy hogy Rectodelttel is meg kellett támogatnom a légzését és meg is páráztam az éjszaka közepén Beroduállal. Szombat délelőtt semmi, délután újra kezdődött, de akkor már tudtam, hogy nem tévedek. Székesfehérvári kórház, ügyelet, semmit nem hall a doki. Most mit tegyek? Mitől lehet? Csak arra tudtam gondolni, hogy mivel általában az ágyában, vagy onnan kivéve jelentkezett, valószínűleg abban van valami, vagy a matracában, vagy a szobában. A penészfoltokat kezeltük, az ágyát átköltöztettük, letiltottam a tejterméket és három napon belül elmúlt (hogy ettől, vagy amúgy is, nem tudom). Már visszaköltöztettük, és azóta elszórtan, egy-egy nap jelentkezett nehézlégzés, de nem volt vészes. Januárra van időpontunk a pulmonológiára, Fehérvárra, remélem ott kiderül valami, ha más nem vérvételből valami allergia, ami ellen lehet mit tenni, vagy felírnak neki rendszeres puffokat.

Karácsonyi vásárlás
Sajnos nincs nagy tehetségem a karácsonyi hangulat megteremtéséhez és ezt a férjem minden évben panaszolja. Persze vele elég nehéz éreztetni az advent - karácsony hangulatát, mert gyakorlatilag minden próbálkozásomat kudarcra ítéli.
Az ablakba nem lehet világító lámpácskákat tenni, mert az parasztos, ronda.
Az ablak párkányára nem lehet mécsest tenni, mert kigyullad a függöny és különben sem látszik, mert a sötétítőt behúzzuk este. Karácsonyi dalokat, feldolgozásokat nem lehet hallgatni (már több stílussal is próbálkoztam), mert az gej és őt idegesíti. Karácsonyfát az utolsó hét utolsó napján szoktuk venni, ezzel egyidőben hozzuk le a díszeket is a padlásról. Az adventi koszorúnak nincs hely, mert az asztal mindig tele van, (sőt a karácsonyfának sincs). Vásárolni utolsó hét utolsó előtti napján megyünk el és felét nem tudjuk megvenni azoknak a dolgoknak, amiket akarunk, ráadásul az ajándékok gondja csak az enyém. Találjam - egyeztessem le ki mit akar, hol fogjuk megvenni, mennyiért (ha ott nincs, találj ki mást, mert idő már nincs elmenni máshova). A karácsonyi menü egy-két nappal előtte körvonalazódik, de aztán a vásárolt holmik fényében módosul.
Szóval nálunk kicsit problémás ez a karácsonyi hangulat. Ha lenne időm, de nincs, arra, hogy kézzel készített ajándékokat adjak, lehet, hogy más lenne a helyzet.
Ha valakinek van ötlete, hogyan lehetnék ügyesebb, örömmel fogadom.

Sütik
Van egy jó kis mézes receptem és egy piparkakku (svéd vagy dán karácsonyi keksz) receptem, amit kötelező jellegel, valamikor karácsony előtt elkészítek. Sajnos van, hogy az ünnepre már nem marad. Most még nincs melaszom, ami a piparkakkuhoz elengedhetetlen, úgyhogy az biztosan fog maradni, mert csak jövő héten tudom megsütni.
Ha kész vagyok, ide teszek képet és recepteket.

2009. október 28., szerda

Horgolás


Új időtöltésem a horgolás. Kitaláltam, hogy mivel a fiuk mellett mostanában varrni nincs időm és lehetőségem, azért mégis dolgozhassak valamit, horgolni fogok. A kis sógornőmnél találtam egy könyvet, ami az alapokat elmondja, és rengeteg babatakaró mintát közöl, kölcsönkértem és megtanultam belőle a horgolás alapjait. Szerencsére nem nehéz, persze ezek tényleg az alapok.
Haladósabb, mint a kötés, bár azt is szeretem.
Bevásároltam a Martonvásáron újonnan nyílt rövidáru boltban horgolótűt és fonalat és belefogtam egy babatakaróba, amit Orsi barátnőm leendő kisfiának készítek. Majd lesz fénykép is, de ma lemerült a gép és még úgyis csak pár blokk van meg, majd a végén lefotózom.
Áronnak persze nem tetszik, hogy horgolok, állandóan összegabalyítja a fonalamat és szedi ki a tűt a kezemből, így nem is mindig könnyű, de legalább valami hasznos tevékenység.
Ábel pedig a múltkor a fonalaimat piszkálgatta a szekrényben, apukája kérdezte tőle, mit csinál. A válasz: "Cérnálkodok". Azóta a férjem, ha meglátja a kezemben a fonalat és tűt, rögtön megkérdezi, mit csinálsz? Cérnálkodsz? :)
Ezzel kapcsolatban böngészgettem a neten is és olyan sok jó fonalat találtam, amik viszont igen drágák. Kiszámolva olcsóbb megvenni egy 6000 ft-os babatakarót, mint a fonalat hozzá és elkészíteni, mert nem jön ki annyiból, ha igazán finomat és szépet szeretnél. Én most sima akril fonalat vettem, de igazán csodásak is vannak, gyapjú és pamut fonalak, sőt bambusz és ezeknek a keverményei. Mindegy, majd egyszer hátha azokra is sor kerül.

Elkészült az első horgolt munkám, egy babatakaró. Íme:

Horgoltam blokkokat, az általam kiválasztott akryl fonalakból és a tervezés után meghorgoltam őket teljesen egyszerű kispálcákkal. Amikor mindegyik kész volt, összehorgoltam őket, és egy kis keretet is készítettem neki. A barna árnyalatait használtam, mert kisfiunak lesz, de hogy ne legyen nagyon komor, fehérrel kereteztem. A net gazdag tárháza a horgolásnak is sok jó anyagot találtam, pl. itt. Ezúton is köszönöm neki a horgolás kezdőknek "tananyagát", nagyon hasznosnak bizonyult. Köszönöm a mintákat is, hogy nem titkolja, hanem közzéteszi. Meglepetésemre még a youtub-on is rengeteg videó van horgolásról-kötésről.
Ebből a könyvből dolgoztam:

Főzés

Semmi tehetségem ahhoz, hogy amikor elkészül a finom étel lefényképezzem valamilyen előnyös pózban és azon melegében feltegyem a blogra. Egyszerűen nem megy. Hol fényképezni felejtek el, hol ronda és homályos lesz a kép, hol meg nem ízlik az étel senkinek.

Sütőtökös tészta
Egy barátnőmnél ettem talán tavaly előtt ősszel és nagyon ízlett. Azután elkészítettem itthon vagy kétszer, és itthon is nagyon finom lett. Most ősszel már alig vártam a sütőtökszezont, hogy újra elkészíthessem, de valahogy nem esett jól. Lehet az is, hogy túl sok koriandert raktam bele. Krisztián egyáltalán nem evett belőle, sajna ment a kukába, pedig tényleg jó kis recept ez és finom.
Hozzávalók:
sütőtök
koriander
tejföl
tojás
tészta
olaj
sajt
Az olajon megpattogtattam az egész koriandermagokat, belekockáztam a megpucolt sütőtököt, pároltam. Majd mikor már puha lett, a tejfölt is hozzákevertem és rottyanás után a robotgépben pürésítettem. A tojást én nem tettem hozzá, gazdagítás céljából van rá szükség. A kifőtt tésztával összekeverni és tepsibe simítani, majd sajttal megszórni és megsütni a végén.

Szilvás-diós pite
Tulajdonképpen nem is pite, de nem jutott jobb szó eszembe rá.
Az édes kelttésztát szét kell nyomkodni egy tepiben, megszórni cukrozott dióval és megpakolni bőségesen kimagozott, megmosott felfelé fordított fél szilva szemekkel. Nekem nem volt elég szilvám, így almagerezdeket is tettem rá, nem rontotta el. Nagyon fimon lett! Erről készült kép is.
Kipróbáltam még Napmátka gombalevesét, de sajnos valószínűleg sok borsot tettem rá, mert nagyon csípős lett és senkinek nem ízlett. (Krisztián szerint nem túl fantáziadús leves) és kipróbáltam Max feleségének almás sütijét. Ez mindenkinek nagyon ízlett, csak nekem nem. Darabos diót szórtam a tetejére, az finom volt, de a süti csak édes, semmi extra, az alma nem is érződött rajta.

Rétesek
Sok gasztroblogon téma mostanában a rétes. Én is kedvet kaptam. Készítettem körtéset, almás -diósat és meggyes-tejberizseset. Mind finom volt. Bolti rétestésztából dolgoztam. A körtéshez a körtét megpároltam vajon, cukorral és mandula aromával ízesítettem (sajnos Amarettó likőröm épp nem volt itthon). Csak egy fajtát sikerült lefényképezni. A kence, amivel a réteslapokat és a tettejét kentem innen származik.

A férjem csodálatos rakott káposztája
Az elmúlt hétvégén finom savanyúkáposztát vettünk a helyi zöldségesnél és rögtön megkívántuk családilag a rakott káposztát. A férjem állt neki szombaton az elkészítésének. Készített egy jó gazdag pörköltalapot és a darálthúsból friss majoránnával finom pörköltet főzött, majd összekeverte a rizzsel és összerakta a káposztával, a tetején tejföllel. Olyan gyorsan elfogyott, hogy nem tudtam fényképezni. Mmmm....

2009. október 27., kedd

Délutáni rajcsúrozás




Itt a telepen, ahol lakunk nagyon jó kis társaság jött össze. Persze összehoz a közös sors és a gyerekek, de azt gondolom, hogy igazán kedves és segítőkész emberek barátságát élvezhetem.
Mikor Áron születésekor kórházba kellett mennem, a szomszéd lány jött át (akinek van egy Ábel korú kislánya) és 6 órától itt ült a nappalinkban, hogy ha Ábel felkelt, fel tudjon menni hozzá.
Amíg korházban voltam főztek ebédeket a férjemnek és az apósomnak, küldtek nekem a kórházba mogyorót, kesudiót, újságot és könyveket. Sokszor ellátnak zöldséggel, vesznek nem csak a saját gyereküknek zoknit, ha jó áron kapnak, hanem nekem is. Rengeteg mindent köszönhetek nekik, tényleg. Jó, hogy itt vannak. Mikor a gyerekeink kicsik voltak, sokat sétáltunk együtt, most már ez nehézkes, mert mindannyiunknak más az időbeosztása és vannak külön programjaink, ráadásul nekem már két gyerekem van, de azért délutánonként összejövünk.

Tavaly, mikor terhes voltam Áronnal, az ősz beköszöntével ők jöttek délután játszani hozzánk. Nyáron mi dekkolunk a kertjeikben. (A képeken a városunk játszóterén vagyunk, az utolsó szép és meleg őszi napot kihasználva csoportosan kivonultunk és sokat játszottunk. Sajnos a hideg miatt mostanában csak sétákra megyünk, játszótérre nem.)
Tavaly kicsit jobb volt a helyzet, mert ált. volt forralt bor, süti, mostanában csak egy finom teára futja, de azért a hangulat így is jó. Tegnap is így volt ez. Készítettem néhány videót és képet a srácokról, nagyon aranyosak voltak. Betettem az Alma együttes egyik lemezét és úgy beindultak, hogy a hasunkat fogtuk. Még Áron is rázta a fenekét. :)

Jó, mert nem csak mi, hanem a gyerekek is jóban vannak, kissebb-nagyobb összezördüléseket leszámítva. Most Zsigi a nagy kedvenc és viszont. Tegnap összevesztek valamink, mire szóltunk nekik, hogy ti jó barátok vagytok, ne veszekedjetek. Erre Ábel odament egész közel Zsigihez megfogta az arcát két oldalt és mondta neki: "Ne veszekedjünk!" és mintha egy puszit is adott volna neki. Édesek voltak. Mostanában már tudnak együtt is játszani, nem csak egymás mellett. Labdáznak és sokat dumálnak, de azt nem tudom mit, mert általában én nem értem, de láthatólag ők jól megértik egymást.

Mikor a szomszéd srác bejött, Áron óriási üvöltést csapott, gyorsan ideiszkolt hozzám, bebújt a hátam mögé, és az üvöltést abbahagyva, onnan nézdegélt Szabolcsra. Nagyon aranyos volt. Furcsa volt látni, hogy milyen kis félős, Ábelnél soha nem figyeltem meg hasonló reakciót.
A videón pont egy lassú szám megy, de azelőtt gyorsakra táncoltak a srácok. Áron is megjelenik rajta, átsétál a képen, de legalább látszik, hogy tényleg egyedül megy, végre sikerült lekapnom.

2009. október 24., szombat

Összeköltöztetés



Ezen a hétvégén nagy munkában voltunk. Kaptunk egy komódot és egy gardróbszekrényt egyik barátnőmtől és szerettünk volna újra összebútorozni a férjemmel a hálószobába. Egy ideje mindketten máshol aludtunk.
Áron születése után, nem mertük a fiukat összeereszteni, és egy szobába altatni, így Áron hozzánk került. Az éjszakai riasztásoknak hála, a férjem leköltözött a nappaliba, mert ő elég korán kel amúgy is, és így még legalább négyszer ébredt éjszaka Áron bömbölésére.
Aztán fél éves korában én is elköltöztem Áron mellől, mert már éjszaka nem nagyon ébredt, reggel, ahogy kinyitotta a szemét és meglátott azonnan bömbölni kezdett és azt akarta, hogy azonnal vegyem ki az ágyából. Nekem meg valahogy ez nagyon nehezemre esett, rögtön miután kinyitom a szemem, kiugrani és cipelni Áron komát. Úgyhogy megszöktem, Ábelnél aludtam.
Aztán hogy Áron már kilenc hónapos elmúlt, amúgy is felmerült, hogy nem kellene-e összeköltöztetni őket, de mindig fáztam a gondolatra, mert elég különböző módon és időben alszanak és nem tudtam elképzelni, hogyan fogom megoldani.
Már két napon túl vagyunk, eddig valahogy azért ment a dolog, bár a tegnapi délutáni alvásuk kicsit megviselte az idegeimet. Áron elaludt volna, de Ábel folyton ugrált az ágyán, kiabált, hiba szóltam rá, addig-addig, míg Áron szeméből is kiverte az álmot és miután kemény fegyelmezéssel ő csendben maradt, Áron kezdett neki fesztiválozni. Egy órán keresztük kuksoltam mellettük, úgy a falhoz lapulva, hogy Áron ne lásson, de Ábelre elég nyomást gyakoroljak.
A szoba kicsit zsúfolt lett, mert van egy nagy kék ágyunk (ami persze eddig jól jött), de szeretnék helyette egy matracot, mert nagyon sok helyet foglal. A jó kis fotelt is ki kellett paterolni, mert nem maradt helye, ezért kellett a falhoz lapulva várakoznom az elalvásukra.

Szóval újra összebútoroztunk a férjemmel a hálószobába. Már alig várom, hogy belerakhassam a ruhákat az új szekrényekbe és mindennek meglegyen a helye.
A lakásunkba még sokmindenre volna szükség, ahhoz, hogy valamennyire (amennyire a gyerekektől lehet) rendet tudjak tartani, mert annak előfeltétele, hogy mindennek legyen helye. Pl. még nem tudunk hova tenni a porszívót a lenti szinten, nincs hova akasztanunk a kabátokat, a háti hordozó is állandóan útban van. Nem beszélve a patchwork holmiaimról.

2009. október 16., péntek

Lumbágó és egyebek




A gyerekek nőnek én meg öregszem. Ezt most volt alkalmam megtapasztalni, mert eddigi életem legfájdalmasabb lumbágója tört rám tegnap előtt. Haza kellett hívnom a férjemet is, mert nem bírtam emelgetni a gyerekeket, sem lehajolni, sem felállni, leülni. Masszívan szenvedtem, mígnem a férjem rám parancsolt, hogy valamit csináljak, hallva, hogy néha felordítok és elsírom magam, mikor fel kell állnom az ágyról, így kihívtam az ügyeletet. Még nem voltak nálunk. Két olyanforma ember jelent meg, mintha a közeli építkezésről ugrottak volna be egy kezelésre, de igazából értették a dolgukat, mert egy fájdalomcsillapító injekció nagyon sokat segített. Másnap meglátogattam az egy éve hanyagolt háziorvosomat, és kértem tőle gyógyszereket. Remélem hosszú távon nem lesz rá szükség.
Persze nem csodálkozom, hogy így jártam, nem mozgok, húsz kilóval több vagyok, mint három éve és teljesen merevek az izületeim. Na, mindegy, lesz ez még így se.

Áron kilenchónapos volt 13.-án és lehet, hogy hihetetlen, de elindult. Igazából pont azon a napon tett meg több lépést is egyedül. Már kitotyog egyedül, fogódzó nélkül a konyhába, vagy bárhova. Legjobban az apja és köztem szeret egyedül menni. Nagyon édes, mint egy kis robot, és a kezei az égben. Nagyon-nagyon tetszik! Szerettem volna lefényképezni, de eddig nem sikerült. Ha meglátja a gépet, rögtön rástartol, így nem tudom lefotózni. Amúgy is sokat nyílt, a világ is elkezdte érdekelni. Minden autót úgy vizsgál meg, hogy a földön tologatja és "háromkerekűzik" mellette. Ha lendkerekes, azt imádja, akkor húzogatja, felemeli és figyeli, hogy pörög a kerék. A saját játékai továbbra se érdeklik, már nem is próbálkozom. Lassan eladom mindet a teszvesz-en.

Ábel szépen beszél. Nagyon élvezetes lett vele az együttlét. Figyelnünk kell arra, hogy mit mondunk, mert hihetetlen módon ragad rá minden. Azt szokta mondani nekem, hogy "szeretem, a kis pofádat", ezt az apja szokta mondani neki és akkor örvendeztet meg ezzel, mikor a szeretetét akarja kifejezni. Folyton mesél. A kedvencei Anna, Peti és Gergő minden sztorija. Tényleg jók. Meg a Böngészőket szereti, most már egy-egy oldalról sokat tud mesélni.

Néha kiborítanak. Ábel sokat bántja Áront és nehéz megértenie, hogy nem lehet bármivel fejbeverni, csak mert közel megy hozzá. Már próbálkoztunk szépen, csúnyán, hogy megértessük vele, hogy ez nem módi, de látszik, hogy legtöbbször ösztönből cselekszik, és utána megbánja, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a következő másodpercben újra nekirontson. Bár Áron is óvatosabb, inkább kikerüli Ábelt, ha lehet, de ha valamelyik játék nagyon csábító, elfeledkezik az óvatossaágról. Továbbra se tudok semmit csinálni tőlük. Áron üvölt a járókában, de néha muszáj kibírnia. Ábel sokat beszél nagyon, néha olyan kifejezéseket használ, hogy el kell gondolkodnom, honnan veszi. Pl: "Nincs választásom." :)) Valószínűleg a mesékből veszi, csak én nem mindig tudom, melyikből. Kedvencei: Vuk, Bob, a mester, Thomas (azt ritkán engedem nézni, mert néha éjszaka rosszat álmodik miatta), Éliás, a kis mentőhajó (ez nagyon édes norvég mese, mindenkinek ajánlom) és természetesen a Kisvakond történetei. Azt este is el kell mesélnem néha, és ilyenkor látom rajta, hogy maga elé képzeli a képeket.

Áronnak mindig az kell, amit nem szabad, pl. a mosogatógépet szereti püfölni, és mindent azonnal lerámol. A játékpolcot ugyanúgy, mint a vizes ruhával teli lavórt, vagy a már összehajtogatott ruhákat az ágyról, amiket még nem sikerült elraknom. Szóval néha kiborítóak. Persze megint betegek, ill. szeptember óta egyfolytában. A baj az, hogy drága a megelőzés, bár C vitamint és multivitamint vettem nekik. Most már a porszívó az orszívóval a szoba berendezésének része lett.

Eltört a kiskádunk, és ezért mostantól együtt fürdik a két srác. Rém aranyosak, Áron pancsol ezerrel és élvezi a fürdést, Ábel próbál játszani a hajójával. Néha zavarja Áron, de elnézi neki, ott nem bántja. Készítettünk képeket is.

2009. október 3., szombat

Néhány, az elmúlt időszakban főzött étel

Erdőhorváti perec.
Recept itt.
Sajnos nekem nem sikerült. Mi Krisztiánnal nagyon szeretjük ezt a perecet, mikor egyszer egy évben eljutunk (már három éve nem voltunk) a mesterségek ünnepére a várba, akkor mindig vettünk, mert nekem volt Patakon egy erdőhorváti osztálytársam, ő néha hozott kóstolót. Tényleg, ez most jutott eszembe, a közösségi portálon esetleg megkérem, szerezzen nekem egy autentikus receptet. Nem kétlem, hogy a fentebbi helyen is autentikus a recept, de nekem egyszerűen puha, hatalmas perecek lettek. Egyrészt iszonyúan megkelltek, pedig az előírt élesztőmennyiséget tettem bele, és nem hogy feljöttek a víz színére, hanem le se szálltak. Szóval valami nem volt oké. Lehet, hogy a tej-tojás mentes változat jobb lenne. Azért elfogyott, az íze nem volt rossz, de nem erdőhorváti perec volt. Majd még kísérletezem.
Juhtúrós puliszka
Ezt sokszor ettük gyerekkoromban. Anya telemia sajtott tett akkoriban rá. Nagyon szerettük. Mivel Erdélyből hoztam jóféle juhtúrót és sós sajtot, és anyukám épp nálunk vendégeskedett, így elkészítettem az ő örömére is.
Az elkészítése egyszerű. Háromszoros vízben megfőzzük a kukoricadarát (sokféle puliszka recept van, én darából szoktam). A vízbe sót teszünk és főzzük, míg sűrű lesz. Utána kiolajozott tepsibe öntöttem, rászórtam a szalonnapörcöket, amit előszőleg húsos szalonnából kisütöttem és a sós sajtot ráreszeltem. Sütőben pirosra sütöttem, miután a tetejét tejföllel megpöttyöztem.
Sült zöldséges tészta
Valahol olvastam, talán Trinytinél, de már nem tudom. A zöldésgeket úgy válogattam össze, hogy mit tartalmaz a hűtő. Eszerint került bele: padlizsán, cukkini, kápia paprika, paradicsom.
A padlizsánt és a cukkinit külön-külön sütöttem meg, a cukkinit roppanósra a padlizsánt krémesre. Készítettem egy hagyma, fokhagyma, paradicsom alapot, beleszórtam a paprikát és megvártam míg eléggé szétfőztem a zöldésgeket. Utána összeöntöttem mindet és egyet rottyantottam rajta, majd al dentére főtt tészta és sajt volt a további hozzávaló.
Nem jellemző rám a túlzott pepecselés, de szeretem, ha a padlizsán nem gumis, és a hagyma nem ropog a fogam alatt, azért készítettem külön-külön a zöldségeket. A fűszere pedig csak só és bors volt. Szerintem nagyon finom lett, még Ábelnek is ízlett. Ő nagy kritikus.
Zöldséges fasírt
Ezt a szegény fasírtot alig tudtam megmenteni a fénykép kedvéért, azért árválkodik. Finom lett.
Maradék rizi-bizi, tojás, kevés sós sajt, kápia paprika, búzadara (elfelejtettem, hogy én ezt igazából zsemlemorzsával szoktam készíteni) és kevés panír (zsemlemorzsa) a tetejére. Bő olajban kisütni. Jó ízű fasírt lett.
Szilvalekváros bukta
A férjem imádja a kelt tésztákat. Szilvalekvárt anyukám tett el nekünk, nagyon finom. Kicsi buktákat csináltam, szépen megkeltek, tele is lett a tepsi és estére alig maradt öt darab. Igaz, kóstolót is vittem belőle.
A tészta a Horváth Ilonka nagybecsú szakácskövéből származik, semmi extra, vajas kelt tészta friss élesztővel.

A férjem főz

Szeptember 27.-én volt a szülinapom. A nagy csóróság miatt ajándékot nem kaptam, nem is vártam. Reggel azzal ébresztett a férjem, hogy boldog szülinapot kívánt és kifejezte, mennyire sajnálja, hogy így megöregedtem. Szóval jól indult a nap.
Egész nap így telt az idő. A srácok békések voltak és aranyosak. Krisztián egész nap főzött, és délutánra ilyen menüt rittyentett
Szallonnával tűzdelt csirkemell zöldségekkel sütve és tálalva, valamint petrezselymes burgonya.
A fiuk nélkül ettük meg. Nagyon-nagyon finom volt, vérré vált bennem. Sajnos nekem nem volt időm tortát sütni, alapanyagom se nagyon volt, úgyhogy én hoztam igazi cukrászdai krémest.


2009. szeptember 19., szombat

Mit olvasok mostanában


Tegnap fejeztem be A. Huxley: Szép új világ című könyvét. Ez egy disztópia, az utópia ellentéte. Sok filozófiai kérdést boncolgat benne a szerző, amiken érdemes elgondolkodni. Az ő "szép új világában" az embereket palackokban "gyártják" és úgy fejtik le, mikor elérik a 9 hónapot. Közben pedig eldöntik a sorsukat. Akit trópusi vidékre szánnak, azt iszonyú melegben tarják, így "kondicionálva" a későbbi nehézségekre, akit repülőpilótának, azt fejjel lefelé tartják és akkor biztosítják a jó érzést, pl jóllakotságot, hogy megszeresse ezt az helyzetet. Vannak Gamma, Delta, Epszilon, Béta és Alfa palackok. Mind más típusú emberek lesznek. Az Alfák az elit, a többiek dolgoznak. A nem alfáknak pl. alkoholt kevernek a magzati vérébe, hogy ne legyen az agyfejlődésük megfelelő, hiszen ők csak kerti és gyári munkára kell hogy alkalmasak legyenek. Hogy ne is vágyjanak többre, minden előítéletet és egyéb gondolatot álmukban plántálnak az agyukba. Egy suttogó hang minden éjszaka mondja-mondja az információkat, mindegyik kasztnak mást. Ez biztosítja, hogy elégedettek legyenek az élettel.
Tulajdonképpen mindenki boldog, van munkája, biztonsága, szórakozása, nem is vágyik semmi többre. Mégis rettenetes az a világ, amit leír Huxley. Nincsenek drámák, nincsenek szülők és szeretők és férjek. Mindenki mindenkié. Ez az egyik fő szlogen, amit beléjük plántálnak. A gyerekek is szexuális játékokat játszanak, senki nem tíltja, sőt. Nincsenek háborúk, járványok, az embereket hatvan éves korukig egészségesen és fiatalon tartják. Szexhormonos rágógumit rágnak, tapiba járnak (a mozi bizonyos formája), labdajátékokat játszanak stb. Mégis, nem támad kedves egy mai embernek egy ilyen világban élni. Mert az egyéni érdeklődést semmibe veszik, mindenki egyforma, mert egyetlen petesejtből 87 embert készítenek. Nincs miről szóljanak a hírek. Mai embernek unalmas lenne. Belegondolva érdekes, hogy igazából a nehézségekre és bajokra szükségünk van, hogy megedzenek és képessé tegyenek egy jobb életre. Bár lázadozunk ellenük, elképzeljük, milyen lenne, ha nem kellene dolgozni, de mikor belegondolunk, rájövünk, hogy unalmas és értelmetlen élet lenne az.
Szóval érdekes volt a könyv, nehéz is visszaadni. Sok gondolatot ébresztett, amelyeket a közeljövőben fogok végigondolni.

2009. szeptember 17., csütörtök

Erdélyi kirándulás egyedül

Elmentem Erdélybe egyedül, a család nélkül. Persze nem csak úgy felkerekedtem és elindultam, hanem a cég, ahol dolgoztam meghívott engem is a többi dolgozójával együtt. Nagyon nagylelkű ajánlat volt, mindent fizettek tulajdonképpen, még a reptéri tranzitot is. Csak az volt a dolgunk, hogy pihenjünk, rekreálódjunk és élvezzük a kirándulás minden percét.
Az indulás előtti este görcsben állt a gyomrom és nem tudtam aludni, mert a gyerekek a férjemmel maradtak itthon. Végül is az apjuk, persze, csak még soha nem voltak hármasban ilyen hosszú ideig. Eleve a férjem öttlete volt, hogy menjek el erre a kirándulásra, én magamtól nem is jelentkeztem, gondolván, hogy ilyen hosszú időre ugyan kire hagyhatnám a srácokat.
Elmúlt a görcs, ahogy kiértem a repülőtérre és találkoztam a többiekkel. Olyan fura érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a régi életembe és mintha nekem más életem nem is lenne, mintha nem is lennének gyerekeim.
A repülés elég szörnyű volt így elsőre, állandóan azt vártam, mikor ad a gép furcsa hangokat, mikor kezdünk sűlyedni és esnek ki a maszkok. Felvettem videóra a fellszállást, hogy itthon is meg tudjam mutatni és Ábel kedvéért a reptéren igyekeztem minden gépet lefotózni. Mikor beültem a szárny mögé egy ablakhoz, akkor erőt kellett vennem magamon, hogy nem essem pánikba. Rossz érzés volt, mintha a koporsómba zártak volna. Mindegy, elmúlt.
Az is nagyon érdekes volt, hogy néhány óra és itthonról egy teljesen más környezetben, magas hegyek között egy más kultúrában találom magam.
A Székelykő nevű szállodánk nagyon szép volt. Tiszta, gyönyörű bútorokkal berendezve, de ezekről a képek is tanúskodnak. A környék pedig egyszerűen fenséges: nagy terek, magas, sziklás hegyek, üde levegő, tehénbőgés, helyes házacskák, finom és bőséges házias koszt, áfonyapálinka, jó társaság. Szóval minden megvolt, hogy jól érezzem magam és én igyekeztem is. Tényleg nem hiányoztak a gyerekek, magamnak is fura volt.
Másnap kirándulni mentünk a tordai hasadékhoz, visszafelé meglátogattuk a nagyenyedi kollégiumot. Képek itt.
Csodaszép helyeken jártunk. A busz egy domb lábánál tett le, ahonnan már látszott a hasadék. Az ottani hegyek között sok ilyen hasadék van, de ez a legnagyobb. A mélyén egy patak csörgedezik. A képeken is látszik, milyen üdítő látvány volt. A nagyenyedi kollégium sajnos iszonyúan le van robbanva, várják a pénzt a felújításra. A haza nagyjai tanultak ott, valahogy belengte az udvart és az épületet a pátosz, még így is, hogy siralmas állapotban láttuk.
Sajnos harmadik napra valami kórságot elkaptam, mint ahogy többen a csoportból, úgyhogy az ágyat nyomtam, de még azt se bántam, mert itthon is szoktam beteg lenni, de ált. egy félórára se fekhetek le. Így legalább bűntudat nélkül alhattam délutánig. A többiek, már akik bírtak, Székelykőre kirándultak. 1118 m magas, nagyon nehéz túra volt a beszámolók és a fényképek alapján. Lehet, hogy ezt egészségesen se vállaltam volna be, de így aztán eszembe se jutott. Alig volt jártányi erőm. Még délutánra se lettem jobban, bár a közeli faluba, Torockóra elmentem, hogy a gyerekeknek vegyek valamit, de alig bírtam visszamenni a szálodába.

A férjem csodásan helytállt itthon. Az első nap rossz volt, mindenki kicsit feszült volt, ezért Áron nem aludt délután, Ábel őrjöngött, a férjem meg ideges volt, de túlélték. Vasárnaptól viszont kisimultak és minden ment mint a karikacsapás. Éjjel etette Áront, ha kellett. Sétáltak nagyokat, játszottak. Úgy láttam, mindanyiuknak nagyon jót tett. Krisztián bevallása szerint is, sokkal jobban megismerte a fiukat, látja, már, hogy amiket mesélek este, az hogyan is zajlik. Szóval tetszett neki, sőt, azóta ő fürdeti esete Áront. Az öltöztetéssel van még gond, mert Áron egy pillanatra le nem áll, hogy ráadjuk a ruhát, de majd kialakul. Még a házimunkát se hanyagolta el, mikor hazajöttem tisztaság volt, el volt mosogatva és vacsorával várt. Na tessék, lehet irigykedni!
Ábel egy kicsit anyásabb lett, mióta visszajöttem, többet ül az ölemben, de ez belefér. Áron úgy nézett rám az állomáson, mint egy űrlényre és visszakapaszkodott az apjához az ölemből.

Örülök, hogy elmentem, mindenkinek jótt tett. A cégnek ezúton is köszönöm.

2009. szeptember 7., hétfő

Olvasott könyvek



Mostanában több könyvet olvasok egyszerre. Nem nagyon szeretem ezt, de most nincs más megoldás. Minden szinten a házban tartok épp aktuálisan olvasott könyveket, hogy soha ne unatkozzam, még ha néhány percem van, akkor sem. Sokszor csak ülni kell a gyerekek mellett, mert szépen játszanak, de semmi értelmes munkát nem tudok végezni rövid idő alatt, ilyenkor olvasok.
Egyik most olvasott könyv: Elizabeth Moon: A sötét sebessége. A címéből ítélve először valami ezoterikus írásra gondoltam, de szerencsére nem olyan. A fülszöveg egy autista fiu életéről számol be röviden, ezért felkeltette az érdeklődésemet. Jó könyv volt. Szépen van megírva, mégis érzi az ember, hogy ezek tényleg egy autista szavai lehetnek. Fikció, mert olyan korban játszódik, amikor az autizmus elvileg gyógyítható és az újszülötteket is szűrik, amikor a bűnözők agyába csippet ültetnek, és onnantól nem hajlandók bűnt elkövetni. Voltak benne érdekes gondolatok, mint ez a sötét sebessége. A főhős, Lou, aki autista, vívni tanul, különösen inteligens, mert a szülei sokat foglalkoztak vele, elfogadták és szerették, saját kocsija és lakása van, dolgozik, sokat gondolkodik rajta, hogy a fénynél gyorsabb kell hogy legyen a sötétség, hiszen hamarabb ér oda, bár a suliban ők is azt tanulják, hogy a sötét a "nincs fény".
Sok kérdést felvet, hogy miért is normálisak a "normálisak", miért rossz az autistáknak, bár kívülről nézve Lou szinte mindennel rendelkezik, amivel egy normális fiatal, mégis rossznak látja, hogy autista.
Szóval ajánlom mindenkinek, mert érdekes regény.


A másik két könyv is nagyon jó volt. Schaffer Erzsébet könyvei soha nem okoztak még csalódást. A történetek nagyon jól vannak megírva, szépen és a mondanivalót nem szájba rágva. Élvezet olvasni. Olyan, mintha az ember kicsit beszélgetne azokkal, akikkel ő találkozik, mély bepillantást nyer más, érdekes emberek életébe. Szívből ajánlom. Örülök, hogy a martoni könyvtárvezető is szereti az írásait. :)
Lángh Júlia nagyon érdekes személyiség. Újságíró, de nagyon sok mindent csinált. Volt Afrikában, élt Párizsban és még sok helyén a világnak. Ez a regény a gyerekkoráról szól, amikor kemény pártrendszer volt Magyarországon. Nekem nagyon tetszett. Keveset tudok arról a világról. Őszinte és megható, mégis kemény. Érdemes elolvasni.


2009. szeptember 2., szerda

Élettani dadogás, elmúlt



Ábel elkezdett egy hete dadogni. Általában a mondat elején akad el. Elismétli az első szótagot vagy tízszer, míg végül nem mondja el, amit akar, mert elege lesz belőle. Látszik, hogy nagyon bosszantja. Eddig nagyon szépen beszélt, és folyamatosan fejlődött. Apja elmélete szerint látja, hogy a kisebbik, aki még csak nyekeregni tud mindent elér így is. Én nem vagyok benne biztos, hogy ilyen egyszerű a magyarázat. Ismerem Ábelt, sok változás zajlik most az életében. Sokkal agresszívabb, mint korábban bármikor. Eddig kifejezetten szelíd gyerek volt, akkor sem ütött, ha őt püfölték, most meg gyilkolja Áront, ahol éri. Két hete nagyon nyűgös. Minden baj, ha van sapka, ha nincs sapka efektus. Nem tudok úgy tenni, hogy neki tessen. Ez lenne a dackorszak?
Nem tudom, sajnos.
A hugom szerint van olyan, hogy élettani dadogás. Azt is látom, hogy több minden a fejében, mint, amit ki tud mondani és ez is zavarhatja, mert szeretne szépen beszélni, de nem tud és ez elakasztja. Olyan, hogy elkezdi mondani hogy kér vizet, de ebből csak a ké-ké-ké-ké jön ki, kb. 10-15X, aztán nem folytatja, mert belefárad. Ha utána, hogy befejezi megkérdezem, kér-e vizet, akkor lelkesen bólogat. Sokszor utánunk ismételt nehéz szavakat és ügyes volt benne, most meg ez a szörnyű dadogás. Néha komolyan megijeszt. A doki szerint nem szabad foglalkozni vele. Nem is jutna eszembe rászólni, vagy ilyesmi, mégis aggaszt, mert látom, hogy őt is idegesíti, és főleg az, hogy egyik-napról a másikra alakult ki. Nem is hallottam még ilyenről.
Ha valakinek van öttlete, szívesen fogadom. Persze megkérdezhetnék egy-két szakértőt, lehet, hogy meg is teszem, ha nem múlik. Most annyi történt, hogy öt napja nem nézhet egyáltalán tévét. Nem tévézett korlátlanul, csak volt egy nagy kedvenc, amit minden nap megnézett, néha kétszer is. Mást nem nézett, esetleg este híradót, mert az igényelte a család.

Áron nagyon ügyes most. Épp kezd aranyos lenni. Egész nap kotor a szobában, mindenhol feláll és közlekedik a bútorok mentén és néha között is. Nagyon bátor, de már sokkal óvatosabb, mint mikor először felállt. Nagyon erős, masszív kisfiu. Mosolyog, látszik, hogy egy-egy dolgot megért, kinyílt a világra és figyel mindent.
Ha itt vagyok a közelében, akkor semmi baja, egész nap eljátszik, jön-megy. Ha eltűnök, akár csak a konyhába is, akkor vagy kijön értem, és kezdi kirángatni az üvegeimet a szekrényből, vagy megenni a szemeteslapátot. Ha ezt nem, akkor nyűgösködni kezd. Ezt kicsit nehezen viselem. Mert ha itt vagyok szépen elolvasgatok, csakhogy a kosz kezd minket megenni, nem beszélve arról, hogy a férjem egy héten egyszer-kétszer jó ha kap meleg vacsorát. Nem mintha lázadozna, engem zavar. Nem tudok teregetni, vasalni, csak ha alszik Áron. Ez viszont csak három óra egy napból. Kevés.

Ma itt volt a nagypapájuk, nagyon jól érezték magukat együtt. Szeretnek vele lenni és talán ez fordítva is így van. Egész nap hurcolta és szórakoztatta Áront, mikor meg nem, akkor Ábellel autózott. Jobb vele játszania, mert engem valahogy nem inspirálnak az autós történetek, Ábelnek viszont az kell, hogy kitaláljanak neki új helyzeteket, amit el tud játszani az autókkal.
Néhány kép róluk.

Szerencsére egy hét tévézés szüneteltetés után elmúlt a dadogás. Nem tudom, hogy attól volt-e vagy sem, viszont azóta nagyon szépen beszél, sokkal több minden mond, mint eddig. Mintha egy feljebbi lépcsőfokra lépett volna. Örültem neki. Rossz volt látni, ahogy kínlódik.

2009. augusztus 29., szombat

Gyógyulás



Szerencsére a srácok jobban vannak. Az elmúlt két éjszaka egész jól aludtunk mindannyian, annak ellenére, hogy az orruk nemigen dugult ki éjjelre. Nappal is sokat kellett szívni. Kezeltem őket mindennel. Kaptak calciumot (az inekció formátumot szájon át tejbe keverve), Fenistil cseppeket, sok C vitamint és multivitamint, váladékoldót (Sinupret és utána Abroxol), sok orrcseppet, homeopátiás Vincetoxicumot. Beroduál párát és infralámpát. Remélem ezek és Isten segítségével kilábalunk a kórságból. Kicsit mi is betegek lettünk az apukájukkal, de nem vészes.

Ma főztem is. Duende blogján olvastam ezt a halas receptet. Mi nem nagyon szeretjük a halat, ill. valahogy eddig nem nagyon tudtuk elkészíteni finomra. Egyszer (mostanában) vett a férjem egy csomag hekk törzset. Én kértem, hogy vegyen halat, hátha Ábel megeszi, valahogy majd elkészítem neki, de én tonhalra, vagy valami finomabb hallra gondoltam. A hekket ki nem állhatom. Azért is örültem a receptnek ami jól hangzott és hekk szerepelt benne. Így megpróbáltam.
Nagyon finom lett! Köszönöm, Duende! Soha nem jutott volna eszembe babérlevéllel elkészíteni.
Lefotóztam, de egyáltalán nem volt fotogén a tányéron. Mindegy, a fő, hogy finom.

2009. augusztus 27., csütörtök

betegség

Az élet nem olyan egyszerű két gyerekekkel, bárki bármit is mond, de ha betegek, akkor egyszerűen pokol. Legalább is én így látom. Lehet, hogy rosszabbul tűröm a megpróbáltatásokat, mint mások.
Éjelente, az elmúlt héten többször fel kellett kellnem Ábelhez is, Áronhoz is . Ez azt jelenti, hogy kb. 10X ébresztik fel az embert legmélyebb álmából, két ébredés között szerencsés esetben 2 órát, rosszabb esetben 10 percet alszik. Ez elég rémes tud lenni. Na, ha betegek (és most mind a kettő az) akkor megduplázódik az éjjeli ébresztések száma és nincs szerencsés eset, csak rosszabb.
Ha már egy hete tart ez az állapot, akkor az ember lánya kezd egy zombira hasonlítani nappal, semmihez sincs kedve, depis, sajnálja a szegény gyerekeit, dönti magába a kávét, amitől viszont este nehezen alszik el.
Szóval így vagyunk most, nem túl fényesen. Persze nem mindig ilyen rossz, de most tényleg az. Segítség sehol. Anya is most lábalt ki egy betegségből, ill. nemrég ment haza.
Ábellel hétfőn voltunk dokinál, mert állandóan bedugult az orra éjjel (ált. hajnalban). Doki megvizsgálta, lobmentes a torka, allergia, használjunk Nasic orsprayt. Oké. Kedden ordítva ébredt a délutáni alvásból egy óra után, orra bedugulva. Onnantól folyik, de iszonyúan. Szinte rajta tarthatom a szívót. Persze nem tartom, inkább igyekszem motiválni, hogy fújja ki, de nehezen érez rá. Mindegy, most már jobb. Viszont ma a séta során észrevettem, hogy fullad. Doki persze csak 8-10 között volt ma, minden náthával meg nem szaladok hozzá, főleg úgy, hogy valszeg ott kapta el Ábel a kórságot. Ilyenkor nincs más segítség, csak magamra és Istenre számíthatok. Küldtem is a fohászokat hozzá. Van itthon egy párázógép, amit még Áron fulladása miatt szereztünk be, most azzal páráztam Ábelt. Szegény érezete, hogy valaminem oké, mindig mondta, hogy "valami van az ojjomba", szerintem nem kapott rendesen levegőt, de most nem az orrdugulás miatt. Apukájuk aszthmás, úgyhogy nagy reményeim nincsenek, és mivel Ábelnél amúgy is volt egy kis allergia még a betegség kitörése előtt, biztosan ez jön ki így. Meg is ijjedtem, nem volt még vele ilyen és épp hogy hazaértünk a városból. Ilyenkor nem olyan könnyű, Áron is üvölt, ha egyenesen beteszem a járókába, ki kell pakolni a kocsiból a romlandó holmit, mert meleg van, éhesek, szomjasak stb. Ráadásul a gépet még soha nem használtam, most kellett kitapasztalni, hogyan is működik és rávenni Ábelt, hogy dugja be az orrát egy maszkba és tartsa ott mintegy 10 percig. Végül ráált és nem sírt, aranyos volt és én se bénáztam a géppel, (nem egy bonyolult szerkezet, biztosan azért) Emlegettük Gergőkét a kedvenc könyvből, hogy ő is így gyógyult, mikor beteg volt. Ez általában segít. Ezúton is köszönet Bartos Erikának, hogy megírta életük mindennapi történéseit.
Áron most kezd köhögni és már félórája próbál aludni. Úgy érzem a délután se lesz felhőtlen.
Hogy mikor főzzek vagy takarítsak, arra nincs is öttletem. Délután nem is próbálok pihenni velük, mert ha lefekszem, tuti, hogy lesz valami baj. Jön a zenélős jégkrémes autó, becsönget a postás vagy Jehova tanuja, vagy egy adománygyűjtő, vagy redőnyt akar eladni valaki. Néha el sem hiszem, hogy hogyan képesek megtalálni itt a préri szélén minket. A város szélén lakunk, a legutolsó utca második házában az első lakás. Hát ilyen helyre ne költözzön senki, mert ha valaki erre jár, tuti, hogy először hozzánk csönget be és csak utána próbálkozik máshol.
Áron olyan anyás, hogy bárhol van, akár ölben, akár mászkál a földön, akár a járókában, ha meglát rögtön üvölt, hogy vegyem fel. Persze nem mindig tudom megtenni, de a bömbölést se bírom sokáig.

2009. augusztus 15., szombat

varrogatás





Nagyon lassan haladok a varrással, mert Áron szinte minden időmet leköti. Nem lehet, csak úgy, betenni a járókába, hogy játszon, hanem egész nap kézben kell lennie, mászik rajtam, kapaszkodik a ruhámba és húzza fel magát álló helyzetbe. Sajnos olyan helyeken is igyekszik megkapaszkodni, ahol nem lehet és elég balesetveszélyes, amit művel, ezért tényleg nem lehet a földön sem egyedül hagyni. Nem beszélve arról, hogy most már akárhova eljut, kijön értem a konyhába, rámolna a polcokon, szóval, beindult a gyerek.

Legfiatalabb sógornőmnek készítettem a csésze alakú neszeszert. Ezen az oldalon láttam meg, mint öttletet, de persze nem lett olyan szép, és itt helyben belevaló cipzárt se találtam. Mivel nem előregyártott sablon alapján dolgoztam, ezért kisebb lett, mint terveztem, de a színei szépek és a tűzése is, szerintem. Három anyagból állt össze, belseje és ferdepánt ugyanolyan bordó anyag és közte flíz van. A füle is az egyik anyagból készült, kitömtem és úgy varrtam rá. Kicsit talán nagy lett a csészéhez képest. Majd a következő jobb lesz.
Már előre nagyon várom a patchwork órákat, mert nagyon jó dolgokat tervezünk varrni. Majd hozom a képeket, ahogy készülnek.

Tanultunk egy egyszerű varrott gyűrűkészítést is. A képen látszik milyen lett az enyém, ez is ajándékba készült.
Készítés menete: egy 7 cm átmérőjű kört kell kivágni, valamilyen apró mintás, vagy egyszínű anyagból és a szélét behajtva jojót kell belőle készíteni. A "lyukas" részére valamilyen kis vagy nagy mértetű gyöngyöt, gombot, egyéb öttletes dolgot varrni, a hátoldalára pedig egy színben passzoló kis hajgumit. Nem egy örök darab, de helyes, szerintem.

Ajándékba készült egy Zsuzsi mintás párna is.

2009. augusztus 14., péntek

Dóritól kaptam a csodás hátteret. Szerintem nagyon értékes, amit csinál és nagyon -nagyon kreatív. Ajánlom mindenkinek minden blogját. Dóri, ezúton is köszönöm!

2009. augusztus 9., vasárnap

Leves és süti




Ezen a héten ismét itt volt anya, ezért sokszor készült olyan étel, amelyet én szeretek. A férjem sajnos nem szereti az idény zöldségek nagy részét (karfiol, zöldbab, tök, padlizsán), úgyhogy elég nehéz főznöm.
Készült zöldbableves és kaporleves. A kaporleves nekem nagyon bejött, pedig egyszerű.
Kellett bele: vaj, kapor, tejföl, leveskocka, víz, kevés liszt. A szokásos "tejfölös leves" módon kellett elkészíteni: vajon a kaprott megpároltam, felöntöttem húsleveskockából készült "húslevessel" és mikor főtt egyett behabartam a lisztes tejföllel, fölforraltam. Kép is van, de nem túl látványos.

Ezzel egyidőben anya készített egy cukkinis sültet. Egy cukkinit (kisebb) és egy patiszont megpucoltunk és lereszeltünk. Besóztuk és kinyomkodtuk. 35 dkg volt a végén. Tettünk hozzá 15 dkg lisztet, egy kk sütőport, fűszereket (kapor, bors, só) és egy tojást. Bő olajban kisütöttük. Olyan volt, mint egy kenyérke, nekem annyira nem jött be, mert az olajban sülteket nem annyira szeretem.
A következő héten újból elkészítettem a fentebbi ételt, annyi változtatással, hogy tettem bele néhány szem reszelt krumplit, trapista sajtot reszelve és kontakt grillben sütöttem meg. Szerintem ez nagyon finom lett, olyan, mint mikor krumpliból készítjük, csak könnyebb és nem annyira száraz, ill. kalóriaszegényebb, ami mostanában sajnos, nagyon is szempont.

Készítettem még egy szilvás, almás kelt pitét. Egyszerű kelt tészát készítettem, tejjel, egy tojással, cukorral, élesztővel. Kelesztettem és belenyomkodtam egy tepsibe. A szilvákat megmostam, kimagoztam, feleztem és héjával lefelé beletettem a tepsibe a tésztára sornként. Sütés előtt megszórtam fahéjjas cukorral. A szilva kevés lett és ezért három alma is került a tészta végére. Azt is megszórtam fahéjas cukorral. Az almás rész meglepően finom lett, hamarabb elfogyott, mint a szilvás, legközelebb teljesen almás lesz a pite, mert a savanykás nyári alma így nagyon finom.

Készítettem még kukorica prószát. A receptet itt találtam, annyit változtattam rajta, hogy tettem bele kevés olvasztott margarint. Finom lett, de valahogy az alja szárazabb lett, mert a kukorica dara a híg keverékben leszált az aljára. Még apósomnak is ízlett, ami nálunk nagy szó. :)

Volt a héten tésztaétel is. Mi mindig durumtésztát használunk. Egy kisebb cukkinit felvágtam és megpirítottam provanszi fűszerrel egy kis olajon. Felöntöttem tejszínnel és összekevertem a tésztával. Még sült egyet sajttal a tetején. Olyan finom lett, hogy seperc alatt elfogyott, kép nem is készült.



2009. augusztus 7., péntek

Áron kontra Ábel





Már régóta készülök egy ilyen bejegyzést írni. Sajnos, nem tudok mást tenni, mindig összehasonlítom őket.
Ahogy Áron fejlődik, nő, eszembe jut, hogy Ábel milyen volt ebben a korban. Két képet is kerestem, ezek közel egy korban készültek, mindketten hét hónaposak.

Ábel az első három hónapban nagyon nyűgös kisbaba volt, de ahogy telt az idő egyre szelidült. Mosolygós és barátságos lett. Nagyon sokat játszott egyedül is, imádta a rágókákat, hosszan bírt rágni mindent, ami a keze ügyébe került. Úgy aludt el, hogy hasra fordítottam (ő nem tudott megfordulni egészen 9 hónapos koráig) és gyűrte a Macit, a lepedőjét, simogatta a fejét és erősen dolgozott az elalváson, aztán egyszer csak elaludt. Mászni hét hónapos korában kezdett, ezzel egyidőben felült egyedül (mászásból) és felállt a hetedik hó végén, illetve kijött három foga. A december így elég nyűgösen is telt.

Áron most fogja betölteni a hét hónapot. Ővele kevesebbet foglalkoztam kisbabaként. Kénytelen volt hamar elaludni, mert nem jutott idő a ringatásra, tutujgatásra. Mikor két hónapos volt és kórházban voltunk észrevettem, hogy úgy szeret elaludni (mellette feküdtem, szoptatgattam), hogy szemlélődik. Kicsit szopizott, kicsit nézelődött, egyszer csak elaludt. Ezután itthon is próbáltam biztosítani számára ilyen körülményeket. Mivel a szopizásról leszokóban volt, cumit adtam neki este, az elalváshoz. Azóta is így alszik el, hogy ölelget egy takarót és cumizik. Néha a cumi se kell. Dumálgat magában, szemlélődik és elalszik.
Áron nagyon erős, masszív kisfiu. Kövérnek néz ki, húsos combokkal, de ez nem nehezíti el, nagyon ügyesen mozog. Mászik, ül és mostanában kezd felállni. Sajnos. Most valahogy még nem vagyok felkészülve rá, hogy rohangáljak utána. Kimászik a folyósóra és felmászik az első két lépcsőfokra. Nem játszik rágókákkal és csak rövid ideig érdeklik a játékok. Nagyon rám van kattanva. Ha nem lát, még csak eljátszik, de ha megjelenek a látóterében, azonnal felkéredzkedik, elkezd nyekeregni, úgy, hogy azt nem lehet hosszan hallgatni. Sokkal erőszakosabb mint Ábel volt, mindent kiharcol magának.
Nagyon szereti Ábelt, míg Ábel nem igen vesz róla tudomást. Néha-néha megmutatja neki, hogy mit játszik, de nem puszilgatja, nem keresi a társaságát. Ha sír a járókában, néha odamegy hozzá és szól, hogy "ne sírjál, Ájon!".

Ábelt nem nagyon érdekelték a labdák, Áron rajong értük és a lufikért.

Ábel nyugis gyerek volt, általában megült az ölemben is és játszott nyugodtan, Áron három másodpercig nincs meg nyugodtan, állandóan izeg-mozog és az ölemben egyfolytában ugrál. Még este is, amikor illene elpillednie, büfizés közben is ugrál, kapaszkodik, rángatja a ruhámat.

Ábel négy hónapos korától ügyesen evett, a kanál nem jelenetett gondot, minden megevett amit adtam neki, egészen egy éves koráig. Rágcsált ropit, kiflit és nyugodtan evett mindig. Viszont mikor még csak cumizott, sok fejfájást okozott, mert nagyon ritkán volt hajlandó megenni az adagját, ha köhögtem, megmozdultam akkor többet nem volt hajlandó enni. Ha 10 percel korábban adtam a kaját, mint hogy igazán érezte volna, hogy éhes, nem ette meg. Sokszor kellett a babakocsiba etetnem, esőben, városban, mert mielőtt elindultunk nem volt hajlandó enni.
Egy éves koráig a darabos ételektől öklendezett, csak a teljesen pépeset fogadta el. Ha gyümölcsöt kevertem a tejpépbe, kiköpte. Egyébként is kiköpött mindent, amit elsőre nem ízlett neki, és sajnos a legtöbb kaja nem ízlett. Egyedül a Sinlac tejpép, joghurt (most már az se), puding, krémtúró, tejbegríz-, zabpehely és üveges paradicsomos kaják jöttek be neki. Semmilyen általam főzött ételt nem akart megenni. Aztán 16 hónapos kora után megelégeltem. Nem vettem több krémtúrót és addig nem adtam mást, míg a mi ételünkből meg nem evett pár falatot. Így eljutottunk oda, hogy most már a mi ételünket eszi, de csak akkor eszik mennyiséget, ha a tévé előtt én tömögetem. Egyedül nem eszik csak kenyeret és paradicsomot, ill. a pudingot. Nem könnyű vele még most sem. Pl. nem evett egy falatot sem a kétéves szülinapi tortájából.

Áron ezzel szemben imádja a kaját. Cumizik ezerrel, ő akarja fogni az üveget. Mindig képes enni, őt csak egyszer kellett a városban megetetnem. Viszont a kanál nem barátja. Úgy szereti enni a gyümölcsöket, ahogy Isten adta, egyben, rágja, szopogatja és gyűri magába. Sokszor viszont öklendezik, mert nagy darabokat szaggat le belőle. Szereti a barackot, dinnyét, paradicsomot, almát, körtét és mindent, amit a szájába adok. Eddig semmit nem utasított el. Persze még nem értünk el az ominózus egy éves kort, de szerintem vele közel se lesz annyi gond, mint Ábellel. Már most szereti a darabosat és állandóan azt akarja enni, amit mi. Reménykedem.

Éjszaka Ábel is gyakran felébredt és nem nagyon tudtam vele mit tenni, néha felvettem és ringattam, simogattam, összességében sok időt töltöttem éjszakánként az ágya mellett, ill. egyszer még evett is éjszaka 1-2 óra között valamikor, akkor is, ha este megtömtem. 9 hónapos korában szoktattuk le róla, de egyészen másfél éves koráig 5-kor hajnalban így is felkelt és kérte a tejet. Soha nem fogadott el semmilyen más italt éjszaka. Ordított, hogy ha cumit dugtam a szájába éjjel, legyen az innivaló, vagy játszócumi. Egy idő után nem is próbálkoztam. A mai napig (a legnagyobb melegben sem) kér vizet vagy mást éjszaka. Most már csak a reggeli ébredés után kap tejet.
Áron is ébred néha éjszaka, de ha egy pár korty vizet adok neki, akkor azt megissza és visszafordul a takarójához, hogy alszik tovább. 4-5 körül eszik egyszer, aztán már csak reggel, de ez nem csoda, mert a vacsiját 8-kor fogyasztja el, így az nem tart ki reggelig.

Valószínűleg más természetű gyerekek lesznek, bár külsőre a képek tanúsága szerint hasonlítanak.

2009. augusztus 2., vasárnap

Fiuk most





Csak néhány kép mostanról.
Sajnos Áron a múlt hét elején három napig megint lázas volt. Jól megíjesztett, mert éjszaka felszökött 39 C a láza, napközben csak hőemelkedése volt. Szerencsére a doktornőnk minden nap visszarendelt, nem adott antibiotikumot, mert nem látta bakteriálisnak, és haramadik nap kiütéses lett, úgyhogy egyértelmű lett a vírusfertőzés. Örültem, hogy túl vagyunk rajta, mert ha Áron beteg elviselhetetlen. Aluszékonyabb, kedvetlen és le nem lehet tenni.
Amúgy is nagyon anyás, nem is értem, hogyan. Sokkal inkább, mint Ábel volt, pedig vele egyedül voltam itthon. Áron, ha meglátt, rögtön elkezd nyekeregni, ezerrel mászik felém és nyújtogatja a kezecskéit, hogy vegyem fel. Ha a férjem itthon van és az ő ölében van, akkor is nagy nyekergés közepette átkérezdkedik. Néha elegem van, mert 8,5 kg és majd leszakad a karom, mert mindig csak egyik oldalon tudom vinni.

Szerencse, hogy Ábel ilyen türelmes gyerek. Délutánonként, a séta gyakran valamelyik szomszéd barátnál ér véget. Sajnos nekünk a kertünk még nincs kész (csak gyom nő benne, nincs föld és fű és nincs hinta, csúszda, ezért mindig vándorlunk) ezért a srácok nagyon élvezik, ha valahova beszabadulnak. A hintás és fürdős képek is ilyen szomszéd kertben készültek.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...