A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alma. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 10., péntek

Tarte tatin


Kicsit fellengzősnek érzem ezt a címet, de igazából tényleg ezt a süteményt készítettem el, először, de nem utoljára.
Több receptet megnéztem, végül a Majmonié mellett döntöttem.
Én nem főztem olyan sokáig, hogy elfőjön a leve az almának, mert akkor csak almapürét tudtam volna a tepsibe kanalazni, ezért inkább a fölösleget 10 perc párolás után leönttem róla. Így is eléggé szaftos lett és nagyon finom. A receptekben általában van citrom, én ennek a levét nem tettem bele, héját sem, de az almákat meglocsoltam. A karamell finoman bevonja és átjárja az almát, a tészta ropogós. Sajnos egy délután alatt elfogyott, pik-pak, nekem is csak két szeletke jutott. Nem volt kerek tortaformám, ami nem kapcsos, ezért szögletesben sütöttem, az ízélményből nem vont le.


Hozzávalók a tésztához:
15 dkg liszt
1,5 ek cukor
1 kk só
7,5 dkg hideg vaj
2 ek olaj
3-5 ek hideg víz

A töltelékhez:
1,5 kg alma
7,5 dkg vaj
18 dkg cukor

Az almát megpucoltam (ill. anyukámmal megpucoltattam). Közben meggyúrtam a tésztát és hűtőbe tettem. Ráérősen készülődtem. Cukor és vaj ment egy nagy teflon lábasba, összeolvadtak és mikor már nem láttam a cukorszemcséket, beletettem az almákat, amiket nyolcadoltam. Kevertem - kavartam úgy 10 percig, a levét leöntöttem és tepsibe kanalaztam, egyenletesen elterítettem. A tésztát akkorára nyújtottam, hogy a széleit be tudjam dugdosni és rátettem. Előmelegített sütőben 200C sütöttem, míg a teteje megpirult.


Bátran próbálja ki bárki.

2010. október 31., vasárnap

Almás béles és házi tészta

Ábelt nem izgatják a konyhai örömök, Áronnak viszont mindig azt kell csinálni amit nekünk. Ő mindent kipróbál, megkóstol.
Almás bélest készítettem múlt hétvégén. Ez is olyan étel, amit mindenki másképp csinál és szeret. Anyukám pl. disznózsírt használ hozzá, marha sok cukrot, amit én nem akarok követni. Minta híján maradt Horvát Ilonka béles receptje.
A tészta hozzávalói:
30 dgk liszt
15 dgk vaj, margarin (vagy zsír, azért ő is ajánlja)
egy pici só
annyi tejföl, amennyivel a tészta összeáll
Töltelék:
1 kg alma
cukor, fahéj
darált dió

Elkészítem a tésztát úgy, hogy összegyúrom előbb a margarint a megsózott liszttel, és ha kell teszek hozzá tejfölt.
Almát megpucol, lereszel (na, ezt a részét szívesen lepasszolom, mert marha sok idő), cukorral és fahéjjal megszór. Mikor levet engedett kicsavar. A diót durvára megdarál.
Kinyújtom a tésztát, picit magasabbra mint a tepsi alja, rászórom a diót, ráegyengetem az almát, befedem a másik tésztalappal (elég vékonyak lesznek egyébként, de így finom) és megszurkálom. Meg lehet kenni a tetejét tojással, nálam, spórolás miatt gyakran elmarad. 180 fokon pirulásig sütöm.
Mennyei. Igazi őszi íz, nem túl édes, de mi imádjuk. Persze a gyerekek nem.

Ezen a hétvégén pedig házilag gyúrt tésztából készítettünk káposztás cvekkedlit, amiről sajnos nincs kép, mert elfelejtettem lefotózni, de finom volt nagyon.
Mindenki szereti a házi tésztát, és amióta anyukám megajádékozott minket egy tésztanyújtó géppel, sokkal többször eszünk. Nem hiába vagyunk ilyen szépen családilag kipofásodva. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...