2011. március 26., szombat

Hét végi főzőcske

Nálunk sokszor hétvégére elfelejthetem a főzést, mert Farkasapa vásárol és főz. Főleg, ha húsos ételekről van szó, és hét végén többnyire kényelmesebb tempóban vásárolunk és főzünk.
Hét közben Ábel menüjének előkészítése az enyém, de hét végén kikapcsolok.
Persze az is számít, mi a terv, mit szeretnénk főzni. Ezt általában pénteken megbeszéljük, ill. én forszírozom, mert szeretném letudni, Farkasapa meg hallgat, várja, hogy én kitaláljam.
Ritkán szoktam olyan ihletett pillanatban lenni, mint péntek délután (biztos a sok pihenés), de bementem a boltba és öt perc alatt mindent vettem, amire szükség volt, még olyan lényegtelen dolgokat se felejtettem, el, mint a sör (milyen jól is esett a fárasztó nap után egy pohárral). Vettem hirtelen felindulásból egy adag csirkeszárnyat (egy kg), mert azt szeretem ropogósra sütve és a fiuk is jó szívvel megeszik.
Épp mostanában panaszkodtam a telepi kismamáknak, hogy most már nem elég a szokásos adag húsokat elővennem a fagyasztóból és elkészítenem, mert mire a fiuk jól laknak, nekem egy falat se marad. Na, nem mintha rajonganék a húsért, de ha az az ebéd és más nincs, zokon veszem, ha nekem nem marad. Úgy gondoltam végre eltaláltam a mértéket, egy kg szárny tuti elég lesz. Hát, nem. Most azért jutott nekem is, de miután minden tányér üres volt, Farkasapa kijelentette, hogy ő még evett volna. Nem tudom, mi lesz később, de olcsóbb lesz ruházni őket, mint etetni, az biztos.
Szóval fényképezésre semmi nem maradt, se a salátából, se a ropogós csirkeszárnyból. Fél óra alatt minden elfogyott, úgyhogy eszembe se volt fényképezni, mert még ettem. Nem baj, jobb, mint ha holnapra is marad, mert a sült csirke nem az igazi másnap.
Azért leírom a receptet, hátha másnak ötletet ad.
Hozzávalók:
1 kg csirkeszárny
3 evk provanszii fűszerkeverék
1 dcl olaj
két sütőzacskó
A provanszi fűszert (két helyről szoktam beszerezni, most Max fűszerkeverékét használtam, nagyon jó a csirkéhez, de lehet kapni boltban azt hiszem Kotányi márkájút is, az viszont sokkal karakteresebb, előfordulhat, hogy valakinek nem ízlik az intenzív íze miatt. Max fűszerkeverékeit szívből ajánlom, finomak, glutén- és más adalékanyag mentesek, és nem is drágák, még postaköltséggel sem) összekeverem 1 dcl olajjal és a csirkeszárnyakat beleforgatom. 24 vagy 12 órát, (vagy még kevesebbet) a hűtőben tölt, majd beleteszem a sütőzacskóba, 6-6 szárny mindegyikbe, de ha nagyobb a zacskó, akkor mehet egybe az egész, megszurkálom egy hústűvel és beteszem a 180 fokos sütőbe egy órára. Mikor már látszik, hogy kész, felvágom és szétnyitom a zacskót és 200 fokon még 10 percet pirítom.
Nagyon-nagyon finom lett! És pofonegyszerű.

A saláta most nagyon egyszerű volt: krumpli, savanyú káposzta, olíva olaj és lila hagyma. A káposztát egy ici-picit mostam meg, csak éppen a savanyú levét róla, a krumplit héjában megfőztem, karikára vágtam, megsóztam, összeforgattam a félfőre vágott lila hagymával és a káposztával. Megöntöztem olíva olajjal. Szerintem illik rá kömény, de én nem tettem, mert féltem, hátha nem fog ízleni úgy, így viszont már készítettem, tudtam, hogy jó. Nekem nagyon jól esett.

Zöld zsömlék

Nemrég olvastam Duende oldalán a tökmaglisztről. Felcsillant a szemem, hátha jól tudnám használni Ábel diétájában. Duendéhez intéztem a kérdést, honnan szerezhetnék én is ilyen tökmaglisztet, mert a neten körbenézve kizárólag horgászboltok kínálatában találtam, amit úgy gondoltam, nem emberi fogyasztásra szántak. Duende felhívta a figyelmemet erre az oldalra, ahol Szak Enikővel felvettem a kapcsolatot. Készséges volt, hosszan elbeszélgetett velem, pedig vizsgára ment éppen és elmondta, hogy a tökmagolaj sajtolása után marad vissza egy un. tökmagpogácsa, amit egy kilós kiszerelésben tárolnak, teljesen tiszta, szennyezőanyag mentes. Ők szokták használni sütikhez, de nem tudja, én fogom-e tudni használni a diétában. Abban maradtunk, hogy utánanéz, hogyan tudná postázni. Az ára ennek a pogácsának 50 Ft volt, a postaköltség viszont 1000 forint, de mindegy, megvettem így is, hogy kipróbálhassam. Kedvességből meg is őrölték nekem, hogy ne legyen már vele gondom.
Érdekesen néz ki, nagyon zöld, tökmag illatú. Még aznap kipróbáltam, de saját zsömlébe.
Ilyen lett:

A zsömle receptje:
300 g liszt
2 dkg élesztő
200 ml langyos víz
egy kk cukor
fél kk só
egy evk olíva olaj
Én a tökmaglisztbő 50 g-ot adtam hozzá, ennyivel kevesebb lisztet tettem bele. Az ízében szerintem nem nagyon volt érezhető, inkább olyan volt, mintha fele részben teljes kiőrlésű lisztet használtam volna. Már most látom, hogy sokára fog elfogyni, ezért ha valaki martonvásári és szeretné kipróbálni, forduljon hozzám bizalommal, szívesen adok belőle.
Közben Ábelnek is készítettem, de lehet, hogy sokat tettem bele a tökmaglisztből, nem kelt meg a tészta, úgyhogy ki kellett dobnom, ezen a területen még kísérletezek.

Könyvajánló



Frei Tamás: A megmentő

Izgalmas könyv, de nem hagyott bennem mély nyomot. Azért kölcsönöztem ki, mert nem szeretem, ha olyan gondolat merül fel benne, hogy "hiszen ez tévés, miért akar írni", előítéletnek tartom, és meg akartam cáfolni. Ezt sikerült. Jól megírt könyv, nem találtam benne hibát, logikai bukfenceket az izgalmas és elég megalisztikus történet ellenére sem. Annak, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, magyar "író" tollából, szívből ajánlom.

Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Ahogy a többi könyve is, ez is lenyűgözött. Örültem, hogy egy-egy levél erejéig bepillantást engedett a saját szerzői vívódásaiba. Úgy képzelem, hogy ő valami nagyon elvont nő lehet, a könyvei alapján, de a leveleiből kiderül, hogy nagyon is hús-vér ember, néha hétköznapi gondokkal (gyomorrontást kap, aminek azért tulajdonít spirituális hátteret is),  de olyan kérdések foglalkoztatják, amik a hétköznapi embereket nem. A regény története szívfacsaró. A lengyel zsidó sorsokról olvasva, csak hűledezik az ember lánya, hogyan voltak képesek tovább élni. Persze volt, aki nem is volt képes, mégis sokan sokfelé származtak el Emszkből, ahogy Daniel Stein élt tolmácsként a németek között, és mentette minden erejével, magát nem féltve a testvéreit. Egy csodálatos, zsidó-katolikus ember önlétrajza elevenedik meg, úgy hogy közben át, megy át van szőve a sorstárak, és azok leszármazottainak apróbb-cseprőbb gondjaival, a levelezésen keresztül. Dokumentumok, naplórészletek, feljegyzések - ezekből áll a regény, és letehetetlen, hihetetlenül élvezetes.

Ulickaja: Életművésznők

Megható kis történet Zsenyáról, aki szereti az irodalmat, a saját életében nem nagyon boldogul, ill. idő, mire rátalál magára. Más nők eredeti, izgalmas és hétköznapiságában is felemelő életének pillanataiba enged betekinteni Zsenya életén keresztül. Az orosz női sors megannyi aspektusa. Ezt is nagyon élveztem.

Azt hiszem, lassan Ulickaja minden magyarul megjelent könyvét el fogom olvasni. Fogalmam sincs igazából, hogy miért is szeretem az orosz írókat, de tény, hogy a gimi ideje alatt sokat olvastam Dosztojevszkijt, Tolsztoljt (őt kevesebbet) és nagyon-nagyon tetszett az írásmódjuk. Valahogy úgy érzem, az én hangomon szólalnak meg. Ha lenne tehetségem, akkor legszívesebben úgy írnék, mint ők, persze nincs tehetségem, ezért olvasom csak őket.

Pénteki szabadnap

Idejét se tudom, hogy mikor sétálgattam egyedül, fagyit nyalogatva az Andrássy úton, verőfényes napsütésben, gondok nélkül, szabadon nézelődve, mikor ültem le egyedül egy padra, ugyanott és percekig figyeltem az emberek jövését - menését.
Tegnap ezt tettem és mérhetetlenül jól esett. Szinte, mintha a régi életembe csöppentem volna vissza.
Ábelt vittük vissza kontrollra, és Áront első lisztérzékenység szűrésre, utána nekem kellett bemennem röntgenre (bár hétköznap már ott voltam egyszer, de nem volt jó a röntgengép, ezért kellett most újra betervezni az vizsgálatot), ezért a fiuk egyedül mentek állatkertbe. Nincs is jobb program, egy ilyen csodaszép tavaszi napon. Farkasapa úgyis sírt, hogy mindig én megyek állatkertbe Ábellel egyedül, ő is szeretne már, hát, most eljött az alkalom.
Mikor csak vele vannak a fiuk, nagyon jól viselkednek, egész mások, ha én is ott vagyok. Erről több ismerős anyuka is beszámol, hogy kicsit megőrülnek a gyerekek, ha az anyukák megjelennek a színen. Így most nekem jutott jó pár szabad óra, ődönghettem kedvemre Budapesten, és Farkasapa is kipróbálhatta magát az állatkertben. Az első telefonnál még azt érzékeltem, hogy kicsit ideges, bevallása szerint is, de aztán lenyugodott és vígan kószáltak végkimerülésig az állatkertben.
Én pedig a röntgen után, ettem két sajtburgert (ez a kedvencem, nagyon tudok rajongani érte, szégyen ide vagy oda), közben újságot olvastam, aztán komótosan eljutottam az Oktogonig, ahol vettem egy fagyit és leültem az Andrássy útra, egy padra.
Kis közjátékként elmesélem, hogy a buszon ült egy néger férfi és a Keletinél velem együtt felszállt két kopasz srác, katona nadrágban, vastag láncokkal és érezhetően megfagyott a légkör. Persze tettek is rögtön megjegyzéseket, amit én hallottam, a néger férfi nem tudom, de látszott rajta, hogy néha aggodalmasan pillant fel rájuk, pont a székénél álltak. Azt gondoltam magamban, milyen szégyen, hogy egy külföldinek félnie kell a buszon, és hogy ha valamit nyíltan mernek tenni ellene és istenbizony lecsapok rájuk. Nem vagyok valami félelmetes, de azért, főleg, ha másról van szó, ki tudom nyitni a számat, és megtettem volna. Már volt rá példa, de azt most nem mesélem el,, mert nagyon elkanyarodnánk a bejegyzés eredeti témájától. Szerencséjükre nem tettek semmi égbekiáltót, csak megnehezítették a leszállását a férfinak, de szemmel tartottam őket.

Régen sokat jártam az Andrássy úton, mert az Izabella utcában laktam, és nagyon szerettem a környéket, sok emlékem fűződik hozzá. Ezeket mind felelevenítettem és olyan nyugodt voltam, mint ritkán. Akkor jöttem rá, hogy a mostani életem abban is különbözik az akkoritól (boldog szingli idők), hogy állandóan másokon jár az agyam, mások igényeinek kielégítésén, míg akkor csak magammal (na jó, néha a barátaimmal, családommal is) foglalkoztam. Hogy mit vegyek magamnak vacsorára, hogy hova menjek hétvégén, főzzek-e, melyik órát próbáljam ki a fitneszteremben, és milyen fiuk tetszenek, melyik mozifilmet nézzem meg.
Mostanában egész más dolgokon jár a fejem: miért nőtt Ábel nyakára egy jókora nyirokcsomó, mit főzzek két napra, hogy mindenkinek jó legyen, még a távolról érkező ritka vendégünknek is, hogy fogom megoldani a jövő hetet, ha Farkasapa nem lesz itthon, van -e cipője a padláson Áronnak, mert ez már kicsi, és hasonlók.
Más anyukák is így vannak vajon vele? Hogy magukra kevés jut? Itt nem anyagiakról van szó, hanem gondolatokról, termékeny energiáról, amit most mind másra kell fordítani.
De nem panaszkodom. Tudom, hogy ez egy időszak, elmúlik, ahogy a többi is, és vissza fogom sírni. Mert a fiuk rám vannak utalva, szeretnek, ragaszkodnak hozzám, hiányzom nekik, ha nem látnak. Felragyog az arcuk, ha megpillantanak, futnak - rohannak hozzám és rám ugranak. Biztos vagyok benne, hogy lesz idő, mikor nem így lesz, és sokszor arra gondolok, akkor majd hogy fog hiányozni ez a fajta rámutaltság.

Bementem egy antikváriumba, amit nagyon szerettem régen. Eredetileg a fiuknak akartam mesekönyvet, ill. körülnézni, mit lehet kapni, aztán Polc Alaine szingliknek való szakácskönyvével léptem ki az üzletből. Régóta szeretem Polc Alaine szakácskönyvét, ezt még nem ismertem. A másikból tanultam meg az egyszerű ételek készítését. Mert úgy van az, hogy egy átlagos háziasszony, recept alapján bármit el tud készíteni, de ha az anyukájától nem leste el a fogásokat régen, akkor azokat az ételek nem tudja megfőzni, amiket a családjával régen ettek. Én legalább is így vagyok vele. Tudok brokkolikrémlevest, de nem tudok köménymaglevest főzni, tudok ilyen-olyan csirkemellet sütni, de nem tudok oldalast. Polc Alain szakácskönyve volt az, amit elejétől a végéig elolvastam, valahogy annyira jól ír, mintha ott állna melletted a konyhában, hétköznapian, érthetően, kedvesen és támogatóan. A könyvet, amit most megvettem egy barátunknak szántam, aki ugyan nem szingli, de nemrég költözött egyedül egy lakásba és férfi létére nekiállt bátran főzőcskézni. Lehet, hogy tudná használni, de lehet hogy, irigy leszek és megtartom.

Sokáig ültem a városligeti tó partján, amit azért nehezen lehet tónak hívni, inkább egy posvány, de szerencsére nem volt büdös, vagy én nem éreztem. Azért a napsütés szép volt. A fiuk mégserm fáradtak el teljesen az állatkertben, mert a játszótérnél nem jutottunk tovább (az autónk a városliget túloldalán parkolt), ott is játszottak még egy órát. Mi hamarabb elcsigázódtunk Farkasapával és jobban vágytunk a pihenésre mint ők.

Szép nap volt, bárcsak sok ilyen lenne adva számunkra ezen a tavaszon!

2011. március 19., szombat

Mandulás - hagymás keksz és Mandulaforgácsos keksz (utóbbi gluténmentes)

Most a mandulás sütik következnek, mert felfedeztem, hogy van fél kg mandulaforgácsom. Eredetileg karácsonyi sütikbe szántam, de valószínűleg egy mandulás sütit se sütöttem. Elég nehéz volt választanom is, valahogy inkább darált mandulát szoktam használni, amit úgy veszek, darálva az ALDI-ban.
Találtam mandulavaj receptet, ami nagyon ínycsiklandó, de nem igazán tudom, hogy mire tudnám használni. Aztán mandula pestót, de félek, az is csak nekem ízlene. A sütikbe is általában őrölt formában kerül. Végül, mivel épp vendégségbe készültünk szombat délután, két féle sütemény készült.

Mandulaforgácsos "keksz" egyszerűen, gluténmentesen
Még mikor nem tartottuk a diétát, egy nap a szomszéd lány áthozott egy kis mandulás kekszet, amit a gyerekek egy perc alatt eltüntettek. Bezzeg az én sütieimnek soha nem volt ekkora sikere. Ábelnek különösen ízlett. Még aznap délután elkértem a receptet, ami meglepően egyszerű volt. Azért leírom az alap receptet is, meg azt is, amit most én sütöttem.

Hozzávalók:
250 g Ráma margarin
40 dkg liszt
2 dcl tejföl
1-2 kk só
A margarint elmorzsoljuk a sóval összekevert liszttel, és a tejföllel sima tésztát gyúrunk. Pihentetésről nem esett szó, de gondolom nem árthat neki. Kinyújtjuk, felvággjuk keksz formátumra, megkenjük tojással és megszórjuk mandula forgáccsal.

Amit most sütöttem:
200 g Schar mix C liszt
150 g Ráma margarin
1 kk só
2 púpos evk tejföl
Ezeket összegyúrtam, szép tésztává állt össze, nem tört és nem ragadt. Kinyújtottam, megkentem tojással és bőven megszórtam mandulaforgáccsal. Pici sót még szórtam rá.
180 fokon sütöttem kb. 25-30 percet.

Nagyon finom, ropogós csemege lett, enyhén sós, finom pörkölt mandulával a tetején.

A másik mandulás süti, kicsit fura, nehezen vettem rá magam, hogy elkészítsem, mert féltem, hogy esetleg nem lesz finom.

Maimoni oldalán olvastam a napokban ennek a keksznek a receptjét. Ő friss hagymát tett bele, nekem viszont volt itthon egy adag sült hagymám, amit boltban vettem, és még nem is igen használtam másra, mint hogy a hotdog-omra szórtam, ill. csak úgy csemegéztem belőle, mert nagyon finom volt. Gondoltam, most felhasználom. Az eredeti recept 100 g lisztet ír, de nekem ennél több kellett, mert nagyon ragacsos volt a tészta, valószínűleg a mandula zsírtartalma miatt, ill. hogy nem őröltet használtam, hanem én őröltem meg, és azért az darabosabb maradt.
Hozzávalók:
200 g liszt
160 g mandula darálva (nem volt teljesen por állagú, egy ici-picit darabos maradt)
50 g sült hagyma (szárított, bolti)
1,5 kk só
1 tojás + egy sárgája (a tetejére elhasználtam a fehérjét)
szezámmag
100 g vaj
A vajat eldolgoztam a liszt+só+ mandula+hagymával, ahogy Majmoni írta, aztán hozzátettem a tojásokat, na ekkor láttam, hogy nekem még kell liszt. Hamar összegyúrtam, folpakba csomagoltam és betettem egy- másfél órára a fagyasztóba (hiába, sietni kellett). A sütőt előmelegítettem 180 fokra, kivettem és felvágtam a sütit egyforma kekszekre (nem lett szép virágforma, mint az eredetiben, de nem volt kedvem vele vesződni). Tepsibe rakosgattam, megkentem tojásfehérjével, megszórtam szezámmaggal és betoltam a sütőbe. 30 percet sült körülbelül. Hagytam kihűlni és úgy tettem el, mert még keményedett.
Amikor Farkasapa meghallotta, hogy milyen ízesítésű keksz lesz, kerekre nyitotta a szemét és megkérdezte: "Kettőt lapoztál a szakácskönyvedben?". Az eredmény őt is meggyőzte, hogy érdemes néha kettőt lapozni.
Nagyon finom, jó ízű keksz lett.

2011. március 13., vasárnap

Grissini - egyszerűen (gluténmentes)

Mivel a gyerekek imádják a rágcsálnivalókat, gyűjtöm azokat a recepteket, amiket könnyen el tudok készíteni, esetleg gluténmentesen is, és amit reményeim szerinte a srácaim örömmel fogadnak.
Ilyen grissini receptet találtam Duende oldalán. Amúgy is nagyon szeretem kipróbálni a receptjeit, mert ötletesen főz mégis egyszerűen, nem speciális alapanyagokból. Valahogy ötvözi a hagyományos és modern konyhát. Mikor eldöntöttem, hogy elkészítem, több receptet megnéztem. Klasszikusan kelt tészta kell hozzá, kicsit több idő elkészíteni, mint az alábbi változatot. Úgy hirdette, hogy sokáig ropogós, de ezt nem volt alkalmam kipróbálni, hamar elfogyott.
Szóval elég egyszerűnek tűnt és nem kellett bele sok liszt, ezért rögtön gluténmentesen készítettem el.
A recepten nem változtattam, ezért itt nem is ismétlem meg, hiszen teljesen Duendé-jé az érdem.
Próbáljátok ki, a gyerekek (a férjek is) értékelni fogják.

Fahéjas "keksz" gluténmentesen

Úgy látom, már nem nagy kunszt a gluténmentesség, mert a Schar liszttel tulajdonképpen bármilyen sütemény elkészíthető. Most egy általános receptkönyvből vett süteményt készítettem el Schar liszttel és teljesen jó lett.
Hozzávalók:
10 dkg vaj, vagy margarin
6 dkg cukor
1 kk vaníliás cukor
1 ojás
8 dkg liszt (nálam gluténmentes)
1/" kk sütőpor
Tetejére:
1 ek őrölt fahéj
1 ek cukor

A vajat és cukrot habosra keverem, majd beledolgozom a tojást is. Utána a liszt a sütőporral és szépen eldogozzuk. Tepsibe simítjuk, szerintem ez elég nehéz, mert inkább kenhető a massza, mint folyós, ezért elég nehéz egyenletesen elkenni, de nem lehetetlen. Én úgy csináltam, hogy szilikonos sütőpapíron szétkentem kb. tepsi méretűre (20X30 cm) és utána beletettem a  tepsibe. A tetejére szórtam a fahéjas cukrot egyenletesen és 180 fokon sütöttem kb. 20 percig. Nagyon finom illatok terjengtek a lakásban.
Szerintem nem lett keksz jellege, lehet, hogy vékonyabbra kellene kenni a tésztát, de így elég puha maradt. Azért így is finom. Nem lett nagy adag, de Ábelnek elég.

Mogyoróvajas keksz gluténmentesen

A DM-ben nemrégen titokban (mármint a férj elől titkoltam, mert elég drága volt) bepakoltam a kosaramba egy üveg darabos mogyoróvajat. Valaha kóstoltam ezt a csemegét, lehet, hogy hihetetlen, de valamikor segélyként kaptunk egy amerikai katonáknak szánt csomagot, már nem emlékszem honnan, és kis túlélő, zsebbe elférő tasakokban mogyorókrém volt. Egy ideig csak nézegette, kóstolgatta a család, addig soha nem ettünk ilyesmit, aztán mire már megbarátkoztunk volna vele, elfogyott. Egy barátnőm családjánál, akiknek volt Amerikában rokonuk, ettem legközelebb, már nem emlékszem, milyen aprópóból, de akkor simán, kenyérre kenve, az is finom volt. (Képzeljétek ennek a barátnőmnek 17 testvére van, mind egy szülőtől. Igazi nagycsalád. Most már mind felnőttek, de a szüleinek az életkedve és életereje töretlen. Hihetetlen egyszerűen, hogy tizennyolc gyereket neveltek fel. Az ő anyukájánál olyan finom ételeket ettem, ha meghívtak, hogy azóta is csak emlegetem. Biztos a sok éves rutin tette, de az ő borsó levesének, diós tekerecsének és forró csokájának az ízét még most is a számban érzem, ha rá gondolok. Mindig egyszerű ételeket főzött, de azt olyan gonddal, olyan finomra, hogy hajj! )
Most rájöttem, hogy csak úgy üvegből elnyalva is finom. Na, de ilyen luxust nem engedhetek meg magamnak.

Ábelnek és magunknak is süttöttem ezért egy kekszet, amihez gluténmentes lisztet használva, nagyon finom végeredményt sikerült előállítani. A receptet itt találtam, de egyrészt növeltem az adagot, mert ennyinek én neki se állok, és sajnos barna cukrom most nem volt otthon, ezért sima cukor került bele. Azért így is ehető, bár barnával biztos finomabb.

Hozzávalók:
100 g vaj
100 g darabos mogyoróvaj
100 g csoki (én Tibit használtam, mert ez gluténmentes)
200 g Schar liszt
100 g cukor (lehet több, ahogy ízlik)
egy tk szódabikarbóna
2 tojás

A nedves anyagokat sokáig kavarva egyneművé formálom, majd hozzákeverem a szódabikarbónával vegyített lisztet és végül az apróra vágott csokit. Lisztmentesnek számít a Tibi csoki, ezért én ezt használtam. Formálható massza lesz, de csak nedves kézzel tudtam belőlle diónyi gombócokat formálni, majd a tenyeremben szétlappogatni.
Rendes liszttel is ugyanilyen jó lehet.
Otthon elkészíthető mogyoróvaj receptje itt.

Napraforgómagos keksz

Ismét a Süssünk örömmel kiadványt lapozgattam és erre a sütire esett a választásom. Mostanában igyekszem ebből a kiadványból több receptet kipróbálni, hogy tudjam, tényleg el lehet -e készíteni őket, érdemes-e megvennem a többi csomagot.
Egyszerű kis süti, ropogós és elég egészséges.
Hozzávalók:
10 dkg hideg vaj, vagy margarin
3 dkg porcukor
4 dkg barna cukor
1 kk vaníliás cukor
1 tojás
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
8 dkg finom liszt
 ek sütőpor
5 dkg zabpehely
10 dkg csoki (ét)
10-15 dkg napraforgó mag

A vajat kikavartam a cukrokkal, mikor egynemű volt, beleütöttem a tojást és azzal is simára kavartam. Utána beletettem a sütőporral és zabpehellyel elkevert liszteket. Összedolgoztam, végül az apróra vágott csoki került bele. Vizes kézzel golyókat formáztam, ellapítottam, beleforgattam a napraforgómagba és tepsire sorakoztattam. 160 fokon sütöttem kb. 30 percig.
Szerintem ki lehet hagyni belőle a csokit, valahogy nekem nem illik bele, esetleg mehet bele kókusz, vagy fahéj. Ha fóliába csomagoltam volna és beteszem rövid időre a fagyasztóba, akkor szépen vágható is lett volna csak nem volt időm vele pepecselni.
Gyerekeknek rágcsálnivalónak szerintem  tökéletes.

Bryndzás pogácsa

Az úgy volt, hogy már másfél hete árválkodott a hűtőben egy tömlős juhtúró. Már láttam lelki szemeimmel, hogy addig - addig fog ott árválkodni, míg bűntudattól gyötörve kidobom.
Hét végén is kedvenc elfoglaltságom a gasztroblogokon szörfölni, és valahogy elém kerül egy pogácsa recept, ami azt hirdette, hogy olyan, mint a Daubnerban. Pákosztos Macska blogján láttam, aki eddig nem volt kedvencem, de mostantól az lett. Azt a fajta tökmagos pogácsát, amit a Daubnerban árulnak én imádom, és ha hiszitek, ha nem, pont juhtúró kellett hozzá. Rögtön felkiálltottam, "Ezt megsütöm!".
Egyébként épp sütni való kedvem volt, csak sehogy se tudtam kitalálni mit készítsek. Végül egy lisztmentes mogyorós keksz és ez a pogácsa került ki délutánra a kezeim közül.

Hozzávalók (egy tepsi pogácsa lett)
100 ml tejszín
100 g juhtúró
125 g natúr joghurt
2 csapott kk só (vigyázzunk, mert  a juhtúró sós)
2 evk kacsazsír
egy tojás
napraforgó mag, (vagy más, ízlés szerint)
kb. 400 g BL80 -as liszt
egy csomag száraz élesztő

A tejszínt, juhtúrót, joghurtot, kacsazsírt, tojást, sót összekevertem, egyneművé. Egy kicsit meglangyosítottam, mert az eredeti receptben 5 órát kellt, nekem sajnos ennyi időm nem volt, pedig biztos vagyok benne, hogy finomabb lenne, helyett inkább fél óránként hajtogattam a tésztát. Beleszórtam a lisztet két részletben, úgy hogy közben a robotgép dagasztó spiráljával dolgoztam össze. Kézzel nem is nyúltam hozzá, csak 4-5 percig dagasztottam a spirállal. Szép rugalmas, egynemű tésztát dagasztottam. Lefedtem, és hagytam fél órát kellni. Ekkor ugyanis eszembe jutott, hogy kifelejtettem a napraforgó magot, ami eredetileg tökmag lett volna, de nálunk az sohasincs otthon, mert hiába veszek, hogy betárazzak, mire sütni szeretnéapra valahogy "elkopik".
Szóval, úgy döntöttem, hogy mivel úgysincs időm sokáig keleszteni, inkább hajtogatni fogom. Úgyhogy kinyújtottam fél óra kelés után, rászórtam a magokat és hajtogattam. Vagy háromszor, úgy hogy közben újra és újra kinyújtottam. Utána megint fél óra pihentetés volt, majd újabb háromszori hajtogatás.
Az utolsó nyújtás után kinyújtottam egy ujjnyira, és a közepes pogácsaszaggatómmal kiszaggattam. A tepsibe tettem, lekentem tojással és hideg sütőben kezdtem el sütni. Szépen megnőttek, persze annyira nem lettek jók, mint a Daubnerban, de azért ízlettek.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...