2012. május 7., hétfő

Anyák napja a legkisebbel

Amikor először kellett anyáknapi ünnepségre mennem, azt hittem, majd sírdogálni fogok, látva az én "nagy" fiamat szerepelni a többiekkel, de valamiért egyáltalán nem hatódtam meg. Szépen végignéztem a mondókázást (a kicsiknél még ilyen műsor van) és örültem, hogy az én kisfiam is mindet tudja. Igaz, hogy közben az inge kijött a nadrágból és a fényképeken meglehetős pacuhán néz ki, de nem bántam különösebben, így is nagyon aranyos volt. Sokkal inkább meghatódtam, mikor otthon mondta el a versecskéket, amiket anyák napjára tanult.
Áron is ovis lett, ebben az évben két anyáknapi ünnepségre is mehettem. Előtt egyik éjszaka felébredt Áron, odabújt hozzám és így szólt:
"Anya, én tudom ám az anyáknapi verset." 
Én: "Tényleg?(ennél többre éjjel nem telt) 
Áron: "Anya, nem viccelek!" 
És tényleg tudta, másnap meggyőződhettem róla, hogy nem viccelt.

Osvát Erzsébet: Ha nagy leszek

Ha én nagy leszek, és Te kicsi
tiéd lesz a babakocsi
Én dolgozom, Te majd játszol
várat építsz, fára mászol
Leviszlek a játszótérre,
lepkét kergetni a rétre,
Boltba is én megyek,
veszek tejet, kenyeret,
banánt is mert szereted.
Hazaérek, ölbe veszlek,
úgy SZERETLEK, úgy SZERETLEK
(itt kötelező az ölelés)



Itt az előadás előtti izgalomban össze-vissza röhincsélnek.

 A bevonulás után, a legjobb barátja mögötte. Persze ő nem volt hajlandó az előtte álló kislány vállát megfogni.
 Huncut kép.

A kisbarát se piskóta, ha kópéságról van szó. 

Itt is pont a másik irányba megy, mint kellene és nem hajlandó ám csípőre tenni a kezét, ahogy kell.

A renitenskedés aktuális példája.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...