2009. június 27., szombat

Főzés anyával



Mivel az elmúlt hetet nálunk töltötte anyukám, így néha-néha lekerült vállamról a főzés gondja.
Ezeket készítettük:

Kapros sajtos lepény
Ez egy olajban sült lángosféle, amiben kapros juhsajt van. Néha juhtúróval keverve. Én nagyon szeretem, bár a tésztán lehet, hogy változtatni fogok, ha egyszer magam csinálom, mert elég olajos lett, szerintem túl sokat szív fel.

A recept szerint fél kg liszt, 50 g élesztő, tej, kis cukor, kevés só hozzáadásával készítünk egy kelt tésztát. A juhsajtot lereszeljük a reszelő nagylyukú részén, majd összegyúrjuk kaporral és sóval (mennyiség ízlés szerint) A tészta kelesztése után gonbócokra osztjuk és kezünkkel kilappogatva beletöltjük a kapros sajtot. Frissen a legfinomabb, másnap már szikkadt és nagyon kijön az olajos íz.

Egy nap a zöldbableveshez készítettem a sárgabarackos lepényt. Egy sokgyerekes (17 gyereket szült és táplált) anyukától kaptam egyszer, akinek mindig olcsó és laktató ételeket kellett készítenie. Sajnos a barack nem volt túl édes, emiatt annyira nem lett finom, mint az övé, amit sajnos jó pár éve ettem náluk (még gimis voltam), de azért a leves mellé kísérőnek megtette. Lehet szilvával is készíteni, azzal is csináltam már többször, úgy finomabb. Ha szilvával készítem, akkor a tetejét fahéjjas barna cukorral szórom meg. Most csak sima cukorral. A kelt tésztát a szokásos módon tejjel és rétesliszttel készítettem, Horváth Ilonka kalácstésztája alapján. Nekem az valahogy nagyon bevált. A barackokat megmostam, elfeleztem és kettőt-hármat raktam egy kis képzeletbeli négyzetre. A végén megszórtam cukorral és 200 fokon sütöttem, míg megpirult.


2009. június 19., péntek

Tabulé és marokbaba


Tegnap készítettem egy kuszkusz salátát, amit a legújabb Praktikában láttam. Érdekes ízű saláta lett.
Hozzávalók:
10 dkg kuszkusz
1 dcl forró víz
2 paradicsom
1 kígyóuborka
3 szál zöldhagyma
3 szál menta
egy csokor petrezselyem
egy citrom leve és héja lereszelve
kb. egy dcl olívaolaj

A kuszkuszt leforrázni, a zöldségeket és zöld fűszereket felaprítani, az öntetet összekeverni és végül az egészet egybeforgatni. Nekem sajnos túl citromos lett, pedig a receptben írt mennyiség felét tettem bele, azaz egy citrom levének a felét. Valamiért én ezt az ízt sós ételekben nem szeretem. A férjemnek azért ízlett, bár nagyon nem volt elragadtatva. A kuszkusz miatt készítettem, mert már nagyon evett volna és semmi olyasmi hús nem volt itthon (bárány stb.) amihez kuszkuszt szoktak enni.

Patchwork órán egy un. marokbaba készítését tanultuk. Az enyém ilyen lett.Szerintem bájos. Szemet is vetett rá a szomszéd kislány, úgyhogy neki adtam.

2009. június 5., péntek

Áron hordozásáról



Áron megszületése előtt eldöntöttem, hogy mivel még Ábel is kicsi, ezért időnként használnom kell a babakocsit, Áron kendőben fogom hordozni. Az egyik oldalon rengeteg hasznos információt találtam, videókat, leírásokat, véleményeket. Aki érdeklődik a téma iránt, annak melegen ajánlom a Mamamit. Szereztem is kendőt, persze a legegyszerűbb, legolcsóbbat, egy Nandu xxl-es kendőt. Én elég nagydarab vagyok és az újszülött hordozáshoz használható kenguru kötéshez hosszú kendő kell. Bár volt itthon egy rövid, az nem volt alkalmas. Ábelt is vittem benne néha, ill. még neki vartam anno egy Mei Taj-t, amivel azonban csak 3-4 hónapos kortól ajánlott hordozni, mert nem tartja olyan jól a baba fejét, viszont hárta is egyszerű megkötni.

Szóval Áron három- négy hetes korában lett felköttve rám először. Egyből nagyon tetszett neki. Rengeteget aludt rajtam, tulajdonképpen ahogy felkötöttem elaludt, sokszor itthon is ezt alkalmaztam, ha nyűgös volt. Sokan azt mondják, hogy a legjobb a babának, ha állandóan az anyukáján lóg, de szerintem ez nem így van, legalább is az én tapasztalataim szerint. Szerintem egy gyereknek szüksége van arra, hogy háton-hason fekve játszon, megismerje a tárgyakat, megcsócsálja őket, hogy hozzászokjon az időnkénti egyedülléthez. Úgyhogy amikor már nagyobb lett, az itthoni kendőzést megszüntettem. Rászoktattuk a kiságyban, csendben, egyedül való alvásra. Szerintem azzal adjuk meg a gyereknek is a kellő tiszteletet, hogy biztosítjuk a nyugodt pihenését. Ábelnél is ez vált be és soha nincs baja az ágyával, nem lett hülye gyerek, sőt. Kiegyensúlyozott és kedves, elég szófogadó is. Nála a kezdetektől elvártuk, hogy egyedül aludjon el, bár az első három hónap nehéz volt, mert nem akart cumizni, de utána megtanult egyedül elaludni és lett később egy macija is, akit Farkas Macikának hívnak és mindenben segít Ábelnek. :)) Mindig ott voltunk mellette, de nem kapkodtuk fel, ha nagyon sírt felvettük, megnyugtattuk, visszatettük. A fogzás idején, amikor éjszaka többször felriadt is ez vált be. Néha ringattuk is és ah beteg volt gyakran rajtam aludt el, mert nekem is megnyugtató volt, hogy mellettem van, de hosszú távon arra törekedtünk, hogy legyen az alvás kellemes, nyugodt pihenés. Most már nem is tűr meg minket az ágyában (már nagy ágyban alszik, Áron érkezése óta), még ideiglenesen sem. "Menj innen el" felszólítással elzavar, ne henteregjünk az ő territóriumában. :))

Áront szoktatjuk a babakocsihoz, csak ha dokihoz megyünk, kendőzöm, mert olyankor Ábel babakocsizik. Most már az idő nagy részében nézelődik és csak keveset alszik, de most is szeret kendőben lenni. Viszont egyre nehezebb. A legutóbbi mérésen 7.6 kg és 68 cm volt. A legjobban azt szereti, ha hasra teszem a babakocsiban, és kicipzározom a háttámlát, hogy nézelődhessen. Aztán, ha fáradt, elalszik szépen hason a kocsiban is.
Itt egy hordozós kép rólunk, amikor még csak két hónapos volt.


Szoktam mostanában, hogy már tartja jól a fejét Mei Taj-ban is hordozni, amit magam varrtam, még Ábelnek. Azóta, mivel a patchwork tanfolyamon sok technikát tanultam, kibéleletem és kidíszítettem. Ebben a hátamra is tudom kötni, de kapucnija nincs, ezért gond, ha elalszik, mert lóg a feje, de ha itthon lenne szükség arra, hogy magamra kössem, jó megoldás. A múltkor úgy varrtam, hogy a hátamon volt, mert ha nem, egyfolytában valami baja adódik, és nem tudok odafigyelni arra, amit Manka tanít.




kalács és perec



A múlt hétvégén készítettem egy tejes foszlós kalácsot édesség gyanánt, mert nagyon megkívántuk. A recept a drága Horváth Ilonka szakácskönyvéből származik, csak a végén annyit variáltam, hogy szórtam kakaóport a három részre osztott és kinyújtott tésztába és úgy tekertem fel, ill. fontam össze.
Recept:
0,5 kg rétesliszt
5 dcl tej
3 dkg élesztő
5 dkg cukor
egy vaníliás cukor
5 dkg olvasztott vaj
Élesztő felfuttat és utána a többi hozzávalóval a vaj kivételével 20 percig dagasztjuk a tésztát. Nálunk csak 10 perc volt, utána még 5 perc alatt az olvasztott vajat (nálunk margarin volt) beledolgozzuk. Egy órát kel, három részre osztjuk, egyenként kinyújtjuk téglalap formátumra és megszórjuk a cukrozott kakaóporral. Lehetett volna még olvasztott margarinnal meglocsolni, attól szaftosabb lett volna a töltelék, így csak vékony kis csíkok látszottak benne. A sütést 180 fokon olyan egy óra volt, a végén be kellett fednem a tetejét, hogy tovább ne piruljon és még 15 percig sütöttem, mert a püspökkenyér forma elég mély volt és az alja még ragacsos volt a villapróba szerint.


A sós perec receptjét a Terülj, terülj asztalkám! blogjáról néztem ki, annyira megtetszett és az én gyerekem is imád rágcsálni, hát elkészítettem.
Ilyen lett.

2009. június 4., csütörtök

túró házilag

A szomszédasszonyomtól kaptam három fél literes joghurtot, ami két nap múlva lejár. Készítettem kettőből túrót. Nagyon-nagyon finom lett, sokkal finomabb, mint gondoltam. A két fél literes joghurtot beleöntöttem egy konyharuhába (amit egy tál fölé tettem), bele tettem egy kvk sót és egy két kiskanál tejfölt. Összekevertem, megszorongattam. Tiszta savó folyt ki a konyharuhából. Aztán felakasztottam a mosogató fölé úgy, hogy egy fakanalat beleszúrtam keresztben. Kicsit néha még megszorongattam, mert akkor jobban csöpögött. Aztán este betettem a hűtőbe úgy, hogy kicseréltem a konyharuhát egy szárazra. Ott már nem csöpögött, csak a konyharuha lett nedves. Szépen összeállt, szerintem ha kicsit préselem, vágható állagú lett volna. De nekem így is megfelelt.
Először kapros lusta rétest szerettem volna, amit azt hiszem Dulminánál olvastam, de sajnos a zöldségesben nem volt kapor. Rémes ez a hely, ahol lakunk, alig van tavasszal friss gyümölcs és zöldség. Nincs cseresznye, nincs kapor, nincs borsó, szóval borzasztó és van 4 zöldséges.
A múltkor is vettem egy kg borsót, alig volt a láda alján, abból viszont csak egy marék kifejtett borsó lett, mert hüvelyek nagy része olyan lapos volt, hogy nem volt benne csak néhány csökött borsószem. Igen mérges voltam, a friss borsófőzelék végül mirelit borsóból készült.
Tegnap készítettem derelyét (recept a Horváth Ilonka szakácskönyv szerint ) és abba töltöttem cukorral, tojással elkeverve, de magában is nagyon finom íze volt. Jó vacsora lett belőle.
Derelye:
Fél kg lisztet három tojással és kis vízzel összegyúrtam. Jó sokáig gyúrogattam, mert nehezen állt össze. Vékonyra nyújtottam, bár ez nagyon nehéz volt, mert iszonyú kemény volt a tészta. Jól megizzasztott. Aztán az egyik felébe úgy 10 cm-ként tettem a túró töltelékből, a köztes részeket megkentem tojásfehérjével és aztán ráhajtottam a tészta másik felét. Lenyomkodtam, derelyevágóval szétvágtam és lobogó vízben megfőztem. Elég kemény lett a tészta megfőve is, de én így szeretem, lehet, hogy tovább kellett volna főzni, nem tudom, úgy milyen lett volna és nem mertem, mert mi mindent nagyon al dente szeretünk.

2009. június 1., hétfő

Szüléstörténet

Már régen szerettem volna leírni és közzétenni. Természetesen sokaknak elmeséltem, akkor frissiben és azóta is számtalanszor, de eddig nem írtam le. Naplóba való sztori, de talán így is megmarad az örök emlékezetnek. Na nem mintha elfelejthetném.
Az első gyerekem, Ábel, császármetszéssel jött a világra, mert farfekvéses volt. Én az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy megfordul és szülhetek és sokat dumáltam neki, kértem, hogy forduljon meg. De nem. Később persze kiderült, hogy a köldökzsinór fogta vissza. Éreztem is többször, hogy próbál fordulni, néha mintha sikerült volna, aztán reggel ugyanúgy éreztem a pocakomban. A császármetszés szörnyű volt. Bár beindult a szülés, keveset vajúdtam is és szépen tágultam, délben megcsászároztak. A férjemtől és az újszülött babámtól elszakítva, az őrzőben feküdtem hosszú órákon át, mozdulatlanul és egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy anya vagyok, hogy megszületett a kisbabám, akire olyan régóta várok és még csak egy pillantást se vethetek rá. Szörnyű volt, sajnáltam magam és a babám és alig vártam a reggelt, ami nagyon lassan jött el és én egy kicsit sem tudtam aludni.
Aztán másnap megláthattam, de kérdeztem, hogy biztos ez -e az én gyerekem, mert olyan kis csúnya. Az idő múltával aztán megszépült, de nem tudtam szoptatni (nem is akart, nem is volt tejem), depressziós voltam az első három hónapban nagyon és alig találtam magamra.

A második babánál nem is akartam választott orvost, de a 20 hét tájékán bepánikoltam. Ő ugyan befordult időben, de amikor kezdtem utánajárni, hogy melyik orvos vállalna el így a terhesség fele után méghozzá úgy, hogy szülni szeretnék a császár után, hát sok akadályba ütköztem. Végül a János kórház egy orvosa, Dr. Szentkirályi Zoltán vállalt el. Elkezdtünk hozzá járni a magánrendelésre és nagyon kedves volt, bár állandóan fáradt. Hangoztattam, hogy mindenképpen szülni szeretnék, amit ő támogatott, azt mondta csak, hogy ha fáj a hegg közben, akkor császár lesz a vége.

Januárt 12.-én már eléggé eluntam, hogy terhes vagyok és nagyon "terhes" volt már ez az állapot, így elmentünk Ábellel egy motoros sétára, ami azt jelentette, hogy nagyon kellett sietnem, ha utol akartam érni a kisfiamat. Akkor már régen nem indultunk el a kismotorral, mert nem bírtam utána futni.
12.-e éjszaka sokszor felébredtem, hogy nem vagyok túl jól, aztán 13.-án 4 körül éreztem, hogy fáj a hasam és vécéznem kell. A múltkor is így kezdődött és ugyanígy reggel, csak akkor kicsit később. Szóval figyelni kezdtem és aztán 5 körül felébresztettem a férjemet hogy olyan 10 perces fájásaim vannak. Gondolom az izgalom meg minden miatt aztán 2 percesek lettek, de maga a fájdalom nem volt túl erős. Hívtuk a mentőket, mert Ábelt nem hagyhattuk egyedül itthon és még túl korán volt, hogy a szomszédokat ébresszük. Ők válalták Ábel felügyeletét, amíg mi a kórházban vagyunk, ill. apósom indult volna el otthonról (Csepel), ha szólunk.
Engem elvitt a mentő, hamar odaértünk és a mentős biztatott, hogy ebből délutánra lesz gyerek, mert ő úgy látja, még nem kaparom a falat.
Pont az én dokim ügyelt éjjel, úgyhogy ő fogadott. Sajnos csak egy újnyira voltam tág reggel 7 órakkor, így azt mondta, hogy várjunk, ő 9 körül megvizsgál, ha "berobban" a szülés, marad, ha nem, hazamegy, majd szólnak, ha alakul valami. Hát, egy kicsit elkeserített, mert gyakran, 3 percenként jönnek a fájások, de tényleg nem túl erősek. Mint egy kiadós hasmenés előtti hasgörcs, ami kb. fél percig tart. Vártam, de 9-kor még mindig csak egy újnyi volt a tágulás. Nem is vajúdhattam a szülőszobán, mert azt mondták, nem olyan sürgős, leküldtek az osztályra. Krisztián közben beért, miután Ábel sorsát elrendezte itthon. Apukája is odaért.
Az osztályon érdekes volt, mert a kismamák ott ültek és szoptatták a babáikat én meg csendben szenvedtem, az ágyban fekve. Az orvos rábízott, mielőtt leküldött az osztályra, egy ügyeletes szülésznőre, Ildikóra, hogy majd menjek fel délben, ő megnéz és szól a dokinak, ha kell. 11 körül érzetem, hogy szivárogni kezd a magzatvíz és már egy ideje nagyon intenzív fájásaim voltak. Gyakorlatilag szembecsukva szenvedtem. Krisztián el is ment a munkahelyére, lévén, hogy nem fog kipottyanni a baba, és hiába nézte a szenvedésem, csak a kezét szorongattam csendben. 11.30-kor felvánszorogtam a szülészetre, de akkor már érzéseim szerint nagyon fájt. A doki azt mondta, mikor elment, hogy ezek csak jósló fájások, mondtam, hogy ha ezek csak jóslók és biztos nem bírom ki az igaziakat.
Szóval a szülésznő szerint, mikor megvizsgált "berobbant" a szülés, mert már 2 ujjnyira voltam kitágulva. Én nem voltam túl bizakodó, mert hiszen az csak egy ujjnyival több, mint korábban, de ő biztatott, hogy hamar fog ez menni. Telefonált is a dokinak. Kb. fél óra telhetett el, megjött Krisztián, a szülőszobában feküdtem a szülőágyon és masszívan szenvedtem. Elég fáradt is voltam, mert hajnal óta nem aludtam és nem is ettem semmit. Inni valahogy nem bírtam. Elég sűrűn, olyan 2 percenként jöttek a fájások és intenzívek voltak, már se beszélgetni, semmit nem tudtam, csak szenvedtem, közben meg pihentem.
A doki megérkezése után, valahogy elvesztettem az időérzékemet. Csak befelé és a fájdalomra tudtam figyelni. Krisztián kezét szorítottam és mindenkinek mondtam, hogy császárt akarok, mert én ezt egy percig se bírom tovább. Közben bekötötték az infúziót és a doki burkot repesztett, ami fájt, eleve, ahogy hozzámért fájt, vagy lehet, hogy épp fájásom volt. Krisztián egész végig biztatott, hogy ügyes vagyok, jól csinálom és semmi baj, de én kétségbe voltam esve belül és azt gondoltam, ebbe most belehalok, mert iszonyú és senki nem érti körülöttem.
A vajúdás széken, labdán, vízben mind elmaradt. Örültem, hogy fekhetek és nem is bírtam volna lemászni a szülőágyról. Biztosan van, aki máshogy éli át, de nekem olyan intenzív fájásaim voltak (mondjuk hamar meg is lett Áron) , hogy semmi mást nem tudtam csinálni, mint szenvedni. Valahogy azt éreztem, hogy soha nem lesz vége és bennem marad ez a baba, mert én nem tudom megszülni. Ilyen gátló gondolatok hatására csoda, hogy nem állt le a szülés. Mikor megéreztem a toló fájásokat, akkor már biztosabb voltam a dolgomban, hogy megszülöm, már nincs visszaút. Össze is szedtem magam, bár ez kívülről nem látszott, mert a szememet már nem tudtam kinyitni egy ideje, csak szorítottam Krisztián kezét, karját.
Aztán érzetem, ahogy jön le a baba és mondták is. Egyszer szóltak, hogy szorítsam össze fülem-farkam és nyomjak teljes erőből ha jön a fájás. Tartották a lábam, azt hiszem, és nyomtam teljes erőből. Aztán egyszer csak kérték, hogy fordulja oldalra, de nem tudtam megmozdulni egyedül, mondtam, hogy nem bírok, segítettek és otthagytak és azt éreztem sok időre, de Krisztián szerint pár perc volt. A baba rosszul fordult és azért vártak, hátha korrigál. De sajna nem (persze ezt csak utána konstatáltuk). Amikor a fejecske kint volt, szólt a szülésznő, hogy megérinthetem. Olyan sokan beszámoltak, hogy milyen jó érzés volt, én nem érzetem semmit, csak hogy jöjjön már ki, és alig bírtam a kezem felemelni, hogy megérintsem. A fájdalom teljesen leamortizált.
Aztán asszem két tolásra kint volt a teljes test és figyeltem, sír-e. Nyöszörgött, mintha tőlem tanulta volna a szülés közben, ugyanolyan hangokat adott ki. De nem volt lila, csak a fején lett egy haematoma. 1.20-kor született meg Áron, 3500 grammal és 55 cm-vel. Rózsaszínbe öltöztették, mert a tanulólány azt hitte, lány. Nagy haja volt, és nem tudták megfürdetni, aminek én örültem, mert épp elvették a vizet.

Mikor a pocakomra tették Krisztián sírt én meg végre feléledtem. A placenta megszületését nem éreztem. Teljesen fáradt voltam, simogattam Áront és vártuk az altatóorvost, hogy a betapintáshoz elaltassanak.
Kellemes alvásba merültem, amit én hosszúnak érzetem, de az ébredés borzasztó volt. Iszonyú fájdalomra ébredtem, és arra, hogy három orvos épp kibelez, vagy ilyesmi. Kiderült, hogy a baba rossz forgása miatt, felszakadt a hüvelyem a boltozatig, ezért varrni kell. Az altató orvosok sajnos elhúztak 5 perc után, én meg ahogy kell, fel is ébredtem. A dokinak se volt könnyű dolga, mert nehéz volt így varrnia, hogy közben teljes erőmből szűköltem és húztam össze az alsó felem, mert rettenetesen fájt. Állandóan kérdezgettem a dokit, hogy ugye, már készen van, mondja, hogy mindjárt kész. Közben Krisztián karjában tartotta Áront és dumált neki, ill. sajnált engem, felváltva. Mikor túl voltunk mindezeken tényleg együtt hagytak minket a babával legalább másfél órára, az nagyon jó volt. Próbáltam szoptatni, fényképezkedtünk, felhívtunk néhány családtagot és csodáltuk a kisfiunkat. Ez pótolhatatlan élmény, nagyon sajnálom, hogy Ábellel ezt nem élhettük át. Én nagyon fáradt voltam, szinte aludtam, nem is volt erőm tartani sokáig Áront. Mikor visszajött a szülésznő, szerettem volna lezuhanyozni, ő segített volna, de ahogy felemelkedtem, vissza is hanyatlottam, mert elsötétült előttem minden. Aztán zuhany nélkül kellett tolószékben levinniük az osztályra, a korábban már elfoglalt ágyamba. A szobatársnők nagyon aranyosak voltak, látszott, hogy örülnek nekem és tudják, mit éltem át. A fejem szörnyen nézett ki, bár akkor még nem láttam, csak néhány óra múlva, mikor a nővér segítségével sikerült kitámolyognom a vécére. Be volt vérezve a szemem és szám körül, fel volt puffadva az arcom és igen sápadt voltam. Az osztályon felhívtam még néhány családtagot, megírtam a szokásos sms-eket. Próbáltam felkellni és elmenni Áronért, de sajnos ahogy felálltam elsötétült minden és alig bírtam visszakúszni az ágyamba. Régen, mikor hallottam szüléstörténeteket, mindig azt gondoltam, hogy lehet ilyen gyenge akaratú valaki, hogy nem megy félholtan is a gyerekéért, én biztosan erős leszek, nem fogok kipurcanni. Hát, de, sajnos, és nem tehettem semmit. Egyszerűen nem volt hozzá erőm. Még soha életemben nem történt velem ilyesmi és ilyen nagy fájdalmat sem éltem át.
Aztán lassan begyógyultak a sebek, összeszoktunk Áronnal, bár a kórházi tartózkodás is megérne egy bejegyzést.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...