2011. február 12., szombat

Könyvajánló

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Nagyon amerikainak és ezért nem túl vonzónak találtam a fülszöveget, ezekre nem szoktam ráharapni, talán azért kölcsönöztem csak ki, mert nem sok új könyv volt épp a könyvtárban, de pozitívan csalódtam.
Nagyon őszinte hangú történet. Egy rabbi, akinek a felmenői is rabbik voltak, olyan életszemlélettel, aminek a segítségével 90 éves koráig megőrizte az emberekbe és Istenbe vetett hitét. Csodálatos ember, aki azért élt mindig, hogy tanítson és segítsen, aki még öreg korában is látogatta a gyülekezetét. Így leíva olyan snassznak tűnik, pedig nagyon megragadó volt, ahogy a könyv lapjain lassan kibontakozott, hogy milyen életet élt a rabbi. A könyv azzal kezdődik, hogy a rabbi megkéri egy nem túl hűséges gyülekezeti tagját, hogy mondjon beszédet a sírja fölött, ezért elkezdenek közelebbről is megismerkedni. Bár a fiatalember, az író, ismeri a rabbit, hiszen a gyerekkorát ebben a gyülekezetben töltötte, de félt a rabbitól, akkoriban hatalmasnak látta és szigorúnak. Innentől még nyolc évet élt a rabbi, tehát volt idejük egymásra, és hihetetlen, hogy az az idős ember, aki már a könyv elején is öreg volt, mi mindent élt át még a könyv végéig. Rákot, agyvérzést, gyógyszer túladagolást, fertőzést, mindenből felgyógyult és ment tovább.

A könyv másik szála, egy tiszteletes élete, akit a könyv elején drogdílerként és fegyverkereskedőként ismerünk meg, aki maga is drogozik, és aki a könyv végére úgy érzi, soha nem lehet elég hálás Istennek, amiért megmentette, ezért hajléktalanokat fogad a saját házába, a saját fizetéséből eteti és ruházza őket, majd egy olyan templomnak és gyülekezetnek lesz a lelkipásztora, ahol nincs fűtés, a tetőn lévő lyukból ömlik a víz a gyülekezet nyakába, ahol mindenki fogatlan, éhes és a templomban alszik a gyülekezet nagy része.
Egyszerűen megindító volt. Úgy éreztem az elolvasása után, hogy ismét közelebb érzem magam Istenhez és ez a legnagyobb dicséret, amit mondhatok.

Doktorok könyve
Egy interjúkönyv, ami a magyar orvostársadalom kiemelkedő személyiségeivel folytatott beszélgetéseket adja vissza. Jó volt megismerni kicsit közelebbről ezeket az orvosokat és a munkájukat. Vannak köztük fiatalok és idősek, többnyire mind sikereket értek el a munkájukban, ami tiszteletreméltó. Az Istenhitükről is faggatja őket a riporternő, és meglepődtem, mert nem volt köztük olyan, aki nem hitt volna Istenben, még ha nem is mély hitről van szó. A Ranchburg-al készült riport tetszett nagyon, az ő életében aztán egyértelműen nyomon lehet követni Isten megmentő munkáját, de érdekes volt az egyetlen nővel készül riport is, akit egyébként nem ismertem a médiából.

Hétvégi sütik - mákos

Ez a mákos keksz egy dióssal párban készült, amit innen vettem, de lazán kenterbe verte. Nagy publikum előtt teszteltem és egybehangzóan a mákos vitte el a pálmát, aminek a receptjét innen vettem.

Eddig még nem sikerült képet készítenem, pedig kétszer is megsütöttem.
Hozzávalók nálam, dupla adaghoz, ami kb három tepsi:
300 g vaj
500 g liszt
160 g cukor
egy citrom leve és egy evőkanálnyi citromhéj (én szárított, boltit használok, mert nem szeretnék mérget enni)
két tojás
150 g mazsola, vagy vörös áfonya
80 g mák

Az egészet összegyúrjuk, csak éppen össze kell állítani a tésztát és hengerekké formázva hűtőbe tesszük egy éjszakára. Aztán másnap elővesszük, kb. fél centisekre felszeleteljük és sütőpapíros tepsire helyezzük. Nem nőnek meg túlságosan, de azért ne érjenek egymásba.
Hamar sül, figyelni kell, mikor barnul a széle már jó. 180 fokon, légkeverésen lehet sütni két tepsit is egyszerre.

Eddig mindenki el volt ájulva tőle. A mazsola nagyon finom benne, és külön jó, hogy két napra el lehet osztani a munkát, így összesen negyed- negyed óra ráfordítással megvan. Én vaj vajat használtam, arról tudom mondani, hogy finom, de meg lehet próbálni margarinnal is.

Hétvégi sütik - túrós

Hét közben is, de hét végén mindig sütök, de néha olyan gyorsan elfogy, hogy nem sikerül lefényképezni.
Imádom a túrót, ezért a héten már másodszor van nálunk ez a saját feltalálású túrós süti. Szerintem nagyon finom, könnyű állagú és egyszerű elkészíteni. Kezdők is bátran belevághatnak.
Hozzávalók:
50 dgk túró
2 tojás
cukor ízlés szerint
egy vaníliás cukor
egy csomag réteslap
egy fél üveg meggylekvár
kb. két-három marék búzadara
kis olaj és tejföl összekeverve

A réteslapot kicsomagolom, félbevágom, hogy akkora méretű legyen, mint a tepsim. Egy réteg réteslap (úgy három-négy egymáson) megkenem tejfölös olajjal, utána megszórom búzadarával és ráteszem a túró egyharmadát, csak vékony rétegben. Ismét réteslap jön, három-négy, kenés, majd a lekvár nagyon vékony rétegben, ismét réteslap, dara és túró. Addig folytatjuk, amíg van a hozzávalókból. Nekem általában három réteg túró és két réteg lekvár jön össze. A tetejére réteslap kerüljön, amit alaposan le kell kenni és mehet a sütőbe 180 fokra, kb 30 percre, mikor a teteje szép piros, megnő, akkor van kész. Utána összeesik, de nem baj, úgy jó.
El tudom képzelni, dióval és lekvárral, vagy mákkal is. Majd beszámolok, ha készül nálunk.

Sajtos rúd és diós keksz (gluténmentes)

Mivel Ábel nagyon szereti a keksz szerű rágcsálnivalókat, ezért ezzel próbálkoztam leghamarabb. A mester család süteményhez való lisztjével készítettem egy sajtos rudat a Mester család honlapján olvasott recept alapján.
Siralmas lett a végeredmény, persze lehet, hogy az én hibám. A sütemény egyáltalán nem nőtt meg, volt egy kesernyés utóíze és sajnos egészen sötét lett, mintha megégett volna, de rögtön a sütés elején ilyen lett.
Nem is fogyasztotta a delikvens túl lelkesen, főleg úgy, hogy pont aznap a nagyszülőknél voltak, és a nagyi is sütött egy sajtosat, Shar liszttel, hát egészen más lett. Sokkal ehetőbb.


A diós (eredetileg Mogyorós macskanyelv) receptje a Barbara receptfüzetekben jelent meg.
Ez nagyon finom keksz recept, kicsit macerás elkészíteni, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy sima lisztből milyen lenne, alkalomadtán kipróbálom majd.
Hozzávalók:
17 dkg darált mogyoró (nálam vegyesen dió és mogyoró)
20 dkg Barbara lisztkeverék sütéshez, főzéshez
20 dkg cukor
12 dkg margarin
4 tojás
késhegynyi szódabikarbóna

Jól összekeverjük a hozzávalókat, és nyomózsákba töltjük. Sütőpapírral bélelt tepsire (nem elég csak a margarinozni) egymástól kb. 6 cm távolságra 10 centis rudakat nyomunk, és 160 fokon világosra sütjük őket. Egy részét csokiba mártottam, de mire eszembe jutott fényképezni, hűlt helye volt, az egész család ezt ette. A macera nekem az volt, hogy a zacskóba töltés során minden tiszta mázga lett, alig lehetett kimosni, és nekem valahogy nem lettek ilyen szépek, mindenféle formátumra szétfolytak. Majd még gyakorolok, biztosan lesz belőle repeta.

Palacsinta kísérletek

Ezekről nem készült kép.
Amikor kiderült a lisztérzékenység, természetesen, mivel nem ismertük a gluténmentes lisztek természetét, ezért megvettük a legdrágább palacsintaport. El is készítettük, a Finax palacsintapora volt (piros) és nagyon finom, lágy palacsinták lettek, szépen lehetett sütni őket.
Ez egy sütésre elfogyott. Utána próbálkoztunk a Bezgluten termékcsalád palacsintaporával, ez se lett rossz, de másnap, mivel előző nap néhányat nem töltöttünk meg, már nem is lehetett használni őket, törtek és borzalmasan néztek ki. Kidobtuk.
A minap a pörköltmaradékot akartam hortobágyi palacsintává átlényegíteni, így ismét palacsintát sütöttem. Már nem is szenvedtem a két féle palacsinta tészta keverésével, egyből lisztmenteset készítettem, úgy, hogy sok esély nincs rá, hogy Ábel megkóstolja, de hát ha mégis. Barbara süteménylisztjével készítettem a szokásos palacsintatészta szerint és hát, elég siralmas lett. Valahogy vastagok lettek a palacsinták, törékenyek és nem sültek barnára, csak épp színt kaptak, de ha tovább sütöttem, kőkeménnyé váltak. Még frissen feltekertem őket, hogy nehogy mire a szósz elkészül, hasznavehetetlenek legyenek, de a végeredmény meglehetősen száraz, bár jóízű hortobágyi palacsinta lett.
Még tervezem kipróbálni kizárólag rizsliszttel, ill. Shar lisztel. Majd beszámolok.

Gluténmentes zsömle kísérletek

Próbálkoztam már néhány gltuténmentes péksüti házi elkészítésével, de tényleg nehéz. A lisztmentes liszterkre jobbnál jobb receptek vannak írva, aztán mikor elkészíted a leírás szerint valami ehetetlen, kemény, szörnyűséget veszel ki a sütőből.
Kivételnek számít ez alól a Glutenix falusi kenyérpora, amivel ugyan kellett kísérletezni, de csak azért, mert még tapasztalatlan voltam. A Glutenix receptfüzetben megjelent kenyérreceptet elkészítve először elég silány lett az eredmény. Muffinsütőben szerettem volna megsütni a zsemléket, muffinpapírba (hogy nem érjen hozzá az edényhez, mert újat még nem volt alkalmam venni), de ezeket nem olajoztam meg első alkalommal, csak olyan ímmel-ámmal, hiszen a muffin se ragad bele, és a tésztát tálban kelesztetettem, utána kanalaztam (mert ez nem olyan gyúrós kenyértészta) a muffintepsibe és ott sajnos eléggé összeesett az akció során, és már meg se nőtt többet. A sülés után egyáltalán nem lehetett lepajszerolni róla a papírt és valahogy nagyon kemény volt. Amelyiket a sütés felénél elfelejtettem megkenni olajjal, ahogy a recept mondta, azok úgy néztek ki, mintha mészből készültek volna
Második alkalommal egyenesen a muffintepsibe kelesztettem a tésztát és úgy be olajoztam a papírkapszlikat, hogy csuda. Szépen megkeltek, csak most meg lefedtem, ezért amikor a fóliát eltávolítottam, a teteje mindnek lejött. Mindig tanul valamit az ember.
Ezekből már lehetett szendvicset készíteni. Ette is Ábel, szerencsére nagyon ízlett neki.

Loprofin lisztből még jobb lett. A dobozon lévő recept alapján készítettem, és igazi zsömleszagú zsömlék lettek, megnőttek, ropogósak voltak, szóval szuper lett. A muffinpapír most is nehezen jött le, pedig állatira megolajoztam mindent és erre is kellett olaj a tetejére, hogy valami kis színt kapjon. Ábel jó étvággyal eszi őket.

Az elején azt hittem, soha nem fogok olyan kenyeret készíteni, amit Ábel is megeszik, de most már látszik a fény az alagút végén.

Végül, de közel sem utolsó sorban a sógornőmtől kapott lenmagos Schar kenyér recept alapján készült zsömle követekezzen. Finom lett, három napig puha, frissen szuper, kenyér illatú. Vettem új muffinsütőt, ez már csak Ábelé lesz, ezért sokkal kisebbek a zsömlék, mert valahogy kisebb az ürege, mint a réginek.
Hozzávalók:
180 g Schar mix C
220 ml langyos víz
1 evk olíva olaj
10 g élesztő
5 dkg lenn mag darálva

Az élesztőt feloldom a langyos vízben (én szoktam hozzá tenni egy kk cukrot, mint a rendes kenyérhez). Utána mindent összekeverek és olajos kanállal beleteszem a muffintepsi mélyedéseibe. Elsímítom a tetejét szintén olajos kanállal és fél órát pihentetem. Nem takartam le, mert akkor beleragad és nem szép a teteje, de betettem a sütőbe 20 fokra. Előzőleg beszórom a muffin alját szezámmaggal, és bőven olajozom.
A kép nem lett túl jó, de finom volt.

Liszérzékenyeknek bolt Martonvásáron

Meglepett, hogy itt a telepen, az orrunk előtt nyitott egy lisztérzékeny bolt, ahol tulajdonképpen a Shar és a Beiker liszteket kivéve minden kapható. Van előre csomagolt kenyér, zsemle, Mester család sok-sok terméke, Glutenix termékek és szójatejek is. Lehet kapni nápolyit, természetesen gluténmenteset és "müzliszeletet" is. Ezek azért nagyon jók, mert sokszor, mikor sétálni indulunk, a fiuk szívesen elrágcsálnak egy-egy kiflit, zsömlét és mostanában nehéz Ábelnek mit adni. Ha történetesen nincs otthon neki sütött zsömle, akkor csak abonettett tudok neki vinni, és az elég szegényes eledel egy friss zsömléhez képest, amit Áron falatozhat. Ezért a boltban, ami a lakótelep elején van, tudok neki is venni valami finomságot, még a séta elején, és nem érzi magát Nagyon megörültem neki, mikor a védőnő elújságolta és amikor megláttam a kínálatot. Az eladó, aki egyben a tulajdonos, maga is lisztérzékeny, nemrég diagnosztizálták, ezért belülről tudja, milyen nehéz a finom péksütemények előállítása. Előzékeny, kedves, őszinte tanácsod is ad, hogy valamelyik termék tényleg finom-e vagy sem. Nem mindegy, mert iszonyú ára van egy -egy nápolyi szeletnek is, és ha történetesen ehetetlen, akkor az ember többet bosszankodik, mint egy átlagos másik terméknél. Ráadásul, ha a gyerekről van szó, nyilván, nem mindegy, mit adunk neki.

Internetes boltként is funkcionál:
www.allergia24.com
Mi azt a formáját még nem próbáltuk, hiszen itt van két utcányira.
Próbáljátok ki akinek a diétája előírja a glutén- vagy laktózmentességet!

Könyvajánló - oroszokról szóló regények


Tegnap fejeztem be Anna Blundy: Az oligarcha felesége című könyvet. Örültem, mikor a könyvtában megláttam, mert nemrégen olvastam a beszámolót róla a Könyvmolyoknál, és nagyon érdekelt.
Nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem, alig két nap alatt elolvastam.
Nekem a cím nem nagyon tetszett. Valahogy olyan régies kifejezésnek találtam az "oligarcha" kifjezést és a könyv tartalma alapján se tartom jó öttletnek. Persze hogyan lehet megnevezni egy dúsgazdag férfit, aki a munkásosztály tagjai közül került ki, nálunk mondjuk "újgazdag", ami nem túl hízelgő és nem is túl irodalmi kifejezés. Szóval jobb híjján igyekeztem megbarátkozni ezzel az elnevezéssel, szerencsére a könyvben is csak a végén kerül elő.
Fura volt, hogy minden szereplő életébe belehelyezkedve meséli el a történet rá eső részét az írónő. Izgalmas volt. Bizonyos értelemben szokványos életek, mégis különlegesek. Két orosz fiatal, egy lány, aki 15 évesen prostítucióra kényszerül, egy fiatal fiú, aki korán elveszíti az apját, borzalmas öngyilkosság során, és rá marad a család eltartása, extrém nehéz körülmények között, és egy angol lány, akinek hiába vannak szülei, mérhetetlenül magányos és elhanyagolt. Az ő életük szállainak összegubancolódásáról szól a könyv.

Érdekes és élvezetes olvasmány volt, a végén egy csúnya friccskával, ami személy szerint engem nagyon bosszantott. Azért ajánlom mindenkinek. Érdekes volt az igazán gazdagok világába betekinteni, belegondolni, milyen lennék én, ha ennyi pénzem lenne. Újra rá kellett döbbennem, hogy a "csodálatos orosz lélek" nem afféle elvont fogalom, tényleg egészen furcsa a lelkivilágúak az orosz embereknek.

Ulickaja: Elsők és utolsók
Most orosz hetet tartottam, úgy tűnik. Ulickaja nem mérhető, az előzőekben említett írónővel. Ő klasszikus. Egyszerűen imádom az írásait. Lenyűgöz, elvarázsol. Elrepít Oroszországba, Moszkva utcáira és tereire, a moszkvai szegények és nyomorultak közé, a bérházakban sínylődő, magányos gyerekek és öregek közé. Nem lehet letenni. A könyveinek varázsa van és a nyelvet úgy használja, ahogy senki más (a fordítás nagyon jó). Tényleg, csak Dosztojevszkijhez vagy Tolsztojhoz tudnám hasonlítani, bár lehet, hogy ezért egy magyartanár megkövezne. Nem bánom, tényleg az ő könyveiket olvasva éreztem, hogy nagyon mély húrokat tudnak megpendíteni az emberi lélekben.
Ennek a könyvnek valahogy nincs úgynevezett storija. Már az elején zsongott a fejem a sok orosz névtől. A könyv feléig vártam, hogy majd valahogy egymásba kapcsolódnak a történetek, de hiába vártam, minden fejezet más és más emberek regényes, különleges életét meséli el. Minden sors egy regényt kitenne. Olyan finomsággal ábrázolja az emberek életét, gondolatait, ahogy még senkinél sem találkoztam vele.
Na jó, nem dicsérem tovább, mindenki olvasson Ulickaját, nem fogja megbánni.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...