2010. december 31., péntek

Szilveszter, újév

Már évek óta egyáltalán nem várom és ünnepelem meg az év utolsó napját. Mondjuk úgy, nincs jelentősége, számomra valahogy minden nap egyforma. Talán annyi a különbség, hogy ilyenkor nem csak egyszer-kétszer kelnek a gyerekeim éjszaka, hanem az éjféli durrogtatástól többször sírva ébresztenek. Mivel tudom, hogy amúgy is nehéz éjszakám lesz, hamar lefekszem. Már évek óta nem koccintottunk éjszaka Farkasapával.
Tegnap kiírtam néhány filmet és egyet megnéztünk, hogy ne kelljen rászorulnunk a tévé, amúgy szerintem szánalmas kínálatára. 
A gyerekek lefekvés után elkezdtek köhögni, duettben, úgyhogy nekem rögtön zabszem lett egy nemkívánatos helyen, hogy most akkor megint betegek lesznek, az újabb éjszakázás, orvos, gyógyszer, inkább nem sorolom, úgyhogy  a kedvetlenség el is hajtott aludni. Tulajdonképpen hónapok óta kis megszakításokkal betegek, orrfolyás, köhögés, arcüreggyulladás, stb., ezért sokat éjszakáztam velük az elmúlt időszakban.
Na jó, egy pohár pezsgőt ittunk, pedig Farkasapa három napja arcüreggyulladással küzd (borzasztó zsémbes emiatt), ezért neki még inni se lett volna szabad, de hát mégis szilveszter van, így egy pohár pezsgőt engedélyezett magának. Nekem pont elég is volt annyi. 
Szuper kis szilveszter volt. 
Előfordult, hogy átmentünk a szomszédokhoz, voltak finomságok, italok (még kisebbek voltak a gyerekeink) és én alig bírtam ébren maradni az asztalnál, ott kókadoztam és azt se tudtam, hogy tudnék elsunnyogni aludni. Ezért nem is szervezek semmit és nem ígérem el magunkat valami buliba, na nem mintha sokan hívnának. Az összes barátunk hasonló cipőben jár.

Készülök viszont az új évre. Még nem tudom, honnan lesz energiám megvalósítani a terveimet, tekintve, hogy az elmúlt két hét igen húzős volt, gyakorlatilag nem pihentem egy percet sem, de a felkészülést elkezdtem. 
Van egy jó honlap, ahol sok jó bejegyzést olvastam az új évre készüléssel kapcsolatban, sőt egy letölthető határidő naplót is találtam, amit persze le is töltöttem, nagy segítség lesz a tervezésnél. Nézzétek meg, érdemes. Ott olvastam a Fly Lady programról is, bár azt nem tudtam szó szerint használni, de hátha más igen.
Link hozzá, nézzétek meg, érdemes. Én egy ideje olvasója vagyok és nagyon sok hasznös ötletet, receptet, más hasznos oldal címétismerhettem meg ott. Mindenféléről ír, ami a nőket érdekli: divat, kreatívkodás, főzés-sütés, stb.

A férjem jóvoltából van módom egyéb formában is rögzíteni a gondolataimat, kaptam egy szép, vidám szinű határidőnapltó tőle. Meg is lepődtem, hogy narancssárgát vett, valahogy én nem vagyok ilyen narancssárga, de nagyon örültem neki, hogy ilyennek lát és nem szürkét, vagy feketét vett. Bele volt persze rejtve egy nagyobb ajándék, egy Dechatlon vásárlási utalvány, amit tegnap gyorsan le is vásároltam, mivel ruhára volt leginkább szükségem, ő mégsem akar nekem ilyesmit venni, hát így hidalta át ezt az akadályt, nagyon - nagyon örültem neki. 

Tervem van rengeteg. Olyanok, amik egyszerűen megvalósíthatók, csak az anyagiak álljanak rendelkezésre, olyanok is, amik csak ködösek, inkább álmok, mint tervek. 
Össze kell szednem magam. Sokszor érzem, hogy a határozatlanság, a halogatás állják utamat, a terveim megvalósításában. Sokminden függ attól, legalább is most ezt gondolom, hogy le tudok-e fogyni. Sokminden változna ezzel, több energiám lenne, jobban érezném magam a bőrömben, talán javulna a vérképem, és a fiuk is látnák, hogy a sportos élet az jó, valamint az önuralom gyakorlása jót tenne az élet más területein is. Ez az elsődleges célom, tervem. Jó lenne a megvalósítás pontos lépéseit is ismerni, talán jobban menne, de még nem tudom, hogy lássak neki egészen pontosan. Sok módszert kipróbáltam már, de igazából abban hiszek, hogy mozogni kell és keveset enni, főleg olyan dolgokat, amik nem hízlalnak, zsír és cukormentes táplálkozás, mindenből keveset elve, kenyér, rizs, krumpli kizárása. Ha az ember belegondol, nem is nehéz, hiszen csak akaraterő kérdése, és egy döntésé, mégsem ilyen egyszerű. Mikor ideges vagyok, kevés az önkontrollom, és ha éhes vagyok, nagyon ideges leszek. Szóval, ha valami gond adódik, és az egy két gyerekes családban bőven adódik, akkor az energiáim, amiket az önuralom gyakorlására fordítanék, elmennek másra és én elvesztem a kontrollt az evés felett és felfalom amit látok, nem tudok gondolkodni, előre tervezni, hogy mit szabad és mit nem megennem. Hát ez a baj. Ezen még nem tudom, hogy legyek úrrá. 

Szeretnék sokat varrni. Vannak kis plüsállat terveim, a szobáink dekorálásának terveit dédelgetem, ill. szeretném ebben az évben végső formára hozni a konyhát, és a gyerekszobát. Majd beszámolok.

Sütik karácsonykor

Én nem szoktam bejglit sütni, túl bonyolultnak tűnt és annyira nem finom, így meghagyom ezt azoknak a tapasztalt háziasszonyoknak, akik minden karácsonra sütnek.
Teljesen új sütiket sütöttem, amiket csak megívántam.

Egy sós süti recept, mákos, szeázámo rúd, ami szenzációs, már másodjára sütöm és nem tudok betelni vele. A recept innen származik, és nem is változtattam rajta, csak feleztem az adagot. Ahogy néztem, elég sok ilyen típusú recept kering a neten, élesztővel, sütőporral, stb. Szerintem ez egy egyszerű, de nagyszerű recept. Sok hozzávaló van benne, de az összeállítás után nyújtható, süthető. Nagyon -nagyon mákos, finom, omlós és eteti magát. Aki elkészíti vendégeknek, sok dícséretet bezsebelhet.
Sütöttem mézes sütit is, ami egy régen sütött recept alapján készült. Ez egy piparkakku nevű finn keksz, amit melasszal kell készíteni. Mivel melaszt már évek óta nem kapok, gondoltam barna cukorral készítem és mézzel. Tulajdonképpen jó lett a tésztája, nyersen finom is volt, de elkészítve sajnos nem volt elég édes, még nekem sem, pedig én általában kispórolom belőle a cukrot, ill. mindig kevesebbet teszek, mint írja a recept. 
A recept Piparkakku néven fenn van a Mindmegetté-n, melasszal igen finom, a sót semmiképp nem szabad kispórolni belőle, attól különleges.

Készült még egy nápolyis, csokis keksz, amiről majd később, ha mégegyszer elkészítem teszek fel képet, mert most bár kétszer készült, elfelejtettem lefényképezni. A céges karácsonyon is nagy sikere volt és a családban is, bár ott rengeteg süti volt, ezért kissé háttérbe szorult. 
Recept:
25 dkg Ráma margarin
3 evőkanál kakaópor
25 dkg porcukor (más cukrot nem lehet bele tenni, mert karamell lesz belőle, sajnos kipróbáltam, én csak 180 g cukrot tettem, mert túl soknak találtam ezt a mennyiséget, így is jó lett, nekem)
egy csokis puding
egy vaníliás cukor
egy 10 dkg-os ostyaszelet (nagybevásárlóban vettük)
3 tojás sárgája
Gőz fölött fel kell olvasztani a margarint, beleszórni a porokat, elkavarni, majd a tojások sárgáját is. 5 percig
 kell kavargatni, szép fényes lesz a massza. Levettem a tűzről és beletördeltem a nápolyit. A zacskóban már összetrördeltem a kezemmel és mikor kibontottam, csak beleszórtam. Kicsit nehezen vonja be a massza, de azért egynemű lesz. Utána belesimítottam egy főliával bélelet őzgerinc formába. Hűtőbe tettem egy éjszakára, másnap szeletelhető. Amennyiben nem fogy el, hűtőben kell tartani, mert olvadozik.


Vendégség nálunk

Csütörtökön vendégeink voltak, egy három gyerekes házaspár, akikkel így közösen nagyon régen találkotunk. Mivel ebédidő alatt éppen nálunk voltak, ezért kencéket készítettem és hozzá házi sütésű ciabattát. Ilyet eddig még sohase sütöttem, három helyen néztem körül a neten, végül egy régen elmentett, de soha nem próbált receptre esett a választásom. Nem bántam meg.
A recept itt, az eredmény, alant:

Annyira finom, foszlós volt a tésztája, ropogós a kérge. Mennyei, tényleg! A vendégeknek is nagyon ízlett, és azt hitték, hogy boltban vettem, amit dícséretnek vettem.
A recepten annyit változtattam, hogy kicsit a hűtőben, kicsit a pulton kelesztettem, mondjuk fele-fele időt. Féltem, hogy sokára tér magához a tészta reggel, nem lesz időm megsütni, ha csak felkelés után veszem ki a hűtőből, ezért éjszaka, mikor mentem aludni, kivettem. Azt gondoltam a receptről, hogy macerás, azért nem álltam eddig neki, de nem az, kezdők is belevághatnak, csak be kell tartani a mennyiségeket és a recept utasításait és biztos a végeredmény.

Hozzá klasszikus kencéket készítettem: répás krémet és tojáskrémet.
A tojáskrém halovány lett, mert már nem volt alkalmam friss petrezselymet, vagy snidlinget venni hozzá.
Akkor jöjjenek a recpetek:
Tojáskrém
5-6 db tojás
egy hagyma
egy csokor snidling, vagy petrezselyem
egy kvk mustár (lehet pikánsabb jellegű is, nekünk mos olyan volt)
majonéz
30 g vaj megolvasztva
Mindent összeturmixolok és edénybe simítok, hűtőbe vele, ahol szépen összeérnek az ízek.

Répa krém
3 db sárgarépa
10 dkg fülstölt sajt
2 gerezd fokhagyma
2 dcl tejföl
egy-két evk majonéz, ízlés szerint.
A répát és sajtot lereszelem a kislyukú reszelőn, összekeverem a többi hozzávalóval, mehet a hűtőbe pár órára, ennek mindenképp kell, hogy összeérjenek az ízei. Mindig nagy sikert arat, még olyanoknál is, akik egyébként répát nem fogyasztanak.

A fotók elég bénák, mint ahogy minden fotóm, de nem ez a lényeg, ez nem gasztroblog, ugyebár.

A srácok jól érezték magukat a vendég gyerekekkel, hangos szó nem volt köztük. Az egyik kislánynak megtetszett Ábel egyik plüse, és bár először nem, mikor mentek haza, mégis neki ajándékozta Ábel, amiért nagyon büszke voltam rá. Én pedig ki tudtam kérdezni a vendég feleséget, milyen három gyerekkel az élet, hátha egyszer még én is ilyesmire vetemedem.

2010. december 27., hétfő

Könyvajánló - Vámos Miklós, Uliczkaja, Vas Virág

A címben említett könyvel éléggé más és más világot képviselnek, de mind nagyon tetszett.

Nagyon vártam már, hogy nekilássak az olvasásásnak. Sok jót hallottam Ulickaja-ról és még nem olvastam tőle semmit. Nem volt könnyed olvasmány, de hihetetlenül érdekes volt.
Egy orosz orvos élete. Ennél azonban sokkal több: hit, szeretet, összetartás, sorsok, hihetetlen karakterek. Az írónő úgy ír, mint a klasszikus orosz írók, igazán továbbviszi az ő hagyományaikat. Nem is tudok mit írni róla, mert annyira összetett volt, annyira sok gondolatot elindított benne, és elszórakoztatott, hogy a tartalmát felesleges lenne összefoglalnom.
Nagyon - nagyon jó könyv. Igazi irodalom.

Fura kis könyv volt. Azt hittem mese, de szerintem nem, inkább regény, ami gyerekekről szól. Élveztem az olvasásást, de nekem a vége nagyon szomorú volt. Rájöttem közben, mennyi mindent nem tanítottam  meg és nem is fogok tudni megtanítani a gyerekeimnek, mert én magam sem tudom. Tetszettek a Tobi-Gabi mesék és nagyon életszagú volt minden benne. El is gondolkodtatott, hogy most akkor Vámos bajban van? Ezeket a szereplőket eddig tényleg úgy tudtam, hogy a saját csalájáról mintázta. Remélem nem. Ajánlom a könyvet minden gyerekes szülőnek.



Ez egy könnyed, szórakoztató könyv volt. Szerintem nagyon jól volt megírva, bepillantást nyerhettem az újságírók világába, és közben tényleg jól szórakoztam. Szerintem sokkal jobban ír, mint a felkapottabb Fejős Éva, jobban tetszett a stílusa. Egy magyar egyetemista lány megnyer egy párizsi ösztöndíjat, amit azt jelenti számára, hogy a  Miracle magazin boszorkánykonyháján tölthet egy kis időt. Ott már az első nap szerelmes lesz, ráadásul olyan férfiba, akit nem sok esélye van megközelíteni. Aztán mégis. Nekem a vége nem tetszett, de igazából végig szórakoztató volt.

Karácsony

Végül a 24-e nem is alakult olyan rosszul, mint gondoltam. Bár takarítani nem volt időm egyáltalán, csütörtökön 5-re értem haza és péntek délelőtt Farkasapa azt mondta, hogy ne hagyjam, hogy elborítsa a kedvem az, hogy nem minden tökéletes, hanem élvezzük ezt a napot, minden gondja ellenére. Úgyhogy elmentünk mindannyian sétálni, vagy két órát tekeregtünk a parkban a fiukkal, a gyönyörű tavaszi időben, még a bringát és motort is lehoztuk a padlásról, hogy a fiuk is kellőképp élvezzék a sétát.
Aztán hazaérve hideget ebédeltünk, majd a fiuk elmentek aludni. Természetesen nagyon nehezen aludtak el, Áron fél kettőre és alig aludtak háromig, úgyhogy Farkasapa rekordtempóban készítette odalent az ajándékot.
A terv az volt, hogy két asztlat készítünk nekik, ill. asztallapot, amire kereket szerelünk és bevonjuk zöld filccel. A filc nagyon drága volt, ezért egy terepsznű pléd lett a bevonat, és úgy tűnik, elég lett volna egy asztallap, mert hiába készítettünk Áronnak sajátot, ő csak pár percig játszott a sajátjával, utána  csak  Ábelével volt hajlandó játszani. Egyszer az IKEÁ-ban láttunk ilyet, hogy az ágy alól lehetett előhúzni a terepasztalt, és már akkor eldöntöttük, hogy készítünk ilyet  fiuknak. Ábelé most fenn is van a szobájukban az ágy alatt és napjában többször felmegy, kihúzza és játszik vele. Szerintem jó ajándék lett, nagyon élvezték.
Az ajándék átadása előtt énekkel jöttünk le a lépcsőn, de hiába, mert amint meglátták az asztalokat, otthagytak engem és elszaladtak játszani, még a karácsonyfát is jóval később szemrevételezték. Este 10-ig egyfolytában játszottak, Ábel még pusziadásra is csak futva volt hajlandó, "engedj, megyek vissza játszanií", de hát ezért csináltuk.
A karácsonyi vacsora nem igen nyerte el a tetszésüket, Ábel egy fél halat, Áron egy kis rizst evett. Megint egyedül maradtunk az asztalnál Farkasapával.
A vacsora egyedül az ő érdeme. Ill. én a fűszernövényeket vettem meg. Ő keresett receptet, ő vette meg és készítette el a halat.
Egy finom snidlinges rizottó (fehérbor, tejszín, húsleves alaplé) és sóval borssal sütött hal, bazsalikomos joghurtöntettel volt a tányéron. Nekem sajnos nem nagyon jött be, mert a savanyú ízekért nem rajongok, de nagyon örültem, mert Farkasapának ízlett, ami ritkaságszámba megy, ha karácsonyi vacsoráról van szó. Már évek óta hallom, hiába ő készítí, hogy nem ízlik neki és nyavalyog az asztalnál.
A desszert az én érdemem. Receptötlet innen. Mascarpone túróval és vanília, citrom, cukorral összekeverve az alja, csoki, tejszín a következő réteg, majd mogyorót szórtam rá és a végén karamellt öntöttem a tetejére, ami azonban nem sikerült, így az a képen nincs rajta. Nagyon finom volt, bár nekem túl tömény.
Pihentető és boldog volt a karácsony első napja mindannyiunk számára.

2010. december 23., csütörtök

Advent és Karácsony nálunk

Ez egy nagyon szomorú bejegyzés lesz, mert az adventi időszakon már túl vagyunk, és tudom, hogy nagyon rosszul csináltam.A Karácsonynak még előtte, de a helyzet jelenlegi állása szerint, ennek az ünnepnek a széppé tételében se leszek valami ügyes.

Advent első vasárnapjára még volt erőm, bár nagyon későn, fél 9-kor értünk haza, koszorúnk nem volt, de négy egyforma gyertyánk igen, ezeket meggyújtottuk, énekeltünk és pár szóban vázoltam a gyerekeknek a várakozás lényegét. Nagyon persze nem köti le őket, ezért rövidre kell fogni. A rákövetkező vasárnapokat teljesen elblicceltük, a másodikon egyszerűen elfelejtettük, a harmadikon vásárolni voltunk, nagyon későn, fáradtan (nem tudom, mindenki tisztában van-e vele, mit jelent a "fáradt gyerek" kifejezés, nem ugyanaz, mint ha egy felnőtt fáradt), ezért elmaradt a gyertyagyújtás, harmadik vasárnap meg idegesek voltunk, ezért szintén eszünkbe sem jutott. Tudom én, hogy az én felelősségem lenne, hogy ezek a dolgok működjenek a családban, de nem megy, egyszerűen elfelejtem. Mit tegyek, hogy ne így legyen?
Biztosan benne van ebben vastagon az is, hogy nálunk semmiféle hagyománya nem volt az ünneplésnek. Sem a szülinapok, névnapok, sem a sátoros ünnepek megülésének. Nem hozok otthonról semmit, így nekem kell kitalálni, kialakítani stb. Amihez, eddig úgy látszik, nem sok tehetségem volt. Bár a gyerekek még kicsit, de tudom, hogy nagyon is bennük marad az érzés, a hangulat, hogy milyen a karácsony, vagy az advent.
Valahogy úgy érzem, az idő kifolyik a kezeim közül és semmire sem jutok, nem tudom összeszedni a gondolataimat, hogy valamit végigvigyek, megvalósítsak. Sokszor a gyerekekre fogom, hogy miattuk nem tudom megcsinálni a terveimet, de lehet, hogy ez csak kifogás. Amíg csak ketten voltunk, volt időnk és alkalmunk nagy feneket keríteni a dolgoknak, sok ajándékot vettünk és megadtuk a módját.

Nagyon-nagyon sajánálom, hogy így alakult, remélem jövőre ügyesebb leszek.
Szeretnék legalább gyülekezetbe elmenni vasárnap, hogy ha másként nem, ott érezzem a karácsonyi hangulatot. Nekem is szükségem van nagyon a feltöltődésre.

Nem sikerült megvenni az ajándékot Krisztiánnak. Próbálkoztam én, két napot is rászántam, de sok helyre gyalog nem jutottam el, ahol megnéztem, ott nem volt. Évek óta küzdünk ilyen nehézségekkel, hol a pénzhiány, hol az időhiány az ok. Tavaly egészen jól ment, nem úgy, mint idén, több energiát is fordítottam rá, azt hiszem.

Hogy holnap, hogyan lesz a Karácsonyi ünnepség nálunk, még nem tudom, még nincs kialakult hagyomány, még nincs meg a vacsora terve, nincs szaloncukrunk (az nem is lesz), még nincs kész a gyerekek ajándéka, ami idén egy-egy sínpálya lesz, amire új vonatokat is kapnak. Terveim vannak, szeretném, ha délelőtt sétálnánk, sütögetnénk (ez is rémes, hogy még mindig nem tudom, mit is), közösen feldíszítenénk a karácsonyfát, a gyerekek nagyot aludnának délután, addig én csomagolnék, Farkasapa főzne. Aztán ha felkeltek, szépen felöltöztetnénk őket, énekelnénk a karácsonyfa alatt és megmutatnánk az ajándékokat (nem lesz becsomagolva, de azért meglepetés lesz). Majd beszámolok, hogyan alakult.

Nem tudom, hogy más is küzd -e ilyesmivel, vagy minden kisgyermekes anyának flottul megy a karácsonyi készülődés.

Hát így állunk!

2010. december 20., hétfő

Lisztérzékenység - derült égből...

Ez sajnos nem igaz, mármint a "derül égből...". Mert igenis én gyanakodtam, már régóta, csak mindig elhessegettem magamtól, végül is nem voltak tünetei. Csak a nagy pocak, de az ilyen korú gyerekeknél előfordul, nem kóros. Aztán kierőszakoltam egy vérvételt, ami bebizonyította, hogy nincs jól a gyerek. A vasa a béka feneke alatt, minden más értékével együtt, ami a vashoz kapcsolódik. A háziorvosunk viszont nagyon-nagyon segítőkész volt, rögtön kért időpontot az I. gyerekklinika híres professzorához. Következő héten már ott is voltunk, ami egy csoda, tekintve a magyar kórházviszonyokat. Újabb vérvétel, két hét várakozás és már meg is tudhattuk, hogy igen, jó orrom volt, Ábel lisztérzékeny. A professzor bácsi szerint kezdhetjük is a gluténmentes diétát, ami nem egyenlő a liszt nemevésével, ennél sokkal összetettem a dolog.
Meg vagyok rémülve.
Nekem különösen nehezen megy, hogy megtervezzem a család étkezését. Sokszor nagyon terhes, mert rövid az idő, állandóan rohanok, nincs otthon semmi, jaj, nincs nyitva itt bolt, vagy nem lehet kapni hozzávalókat, ahhoz, amit szeretnék megfőzni, stb. Gondolom más nem így csinálja, de én egyszerűen tehetségtelen vagyok ebben. Bevallom, de ez most nem segít rajtam. Innentől nagyon jólszervezettnek kell lennem, mert nincs olyan, hogy oké, kicsim, egyél egy kiflit.

Bár az orvostól nem sokat tudtam meg a betegség jellegéről, itt nagyon sok infót találtunk. Mivel van már a családunkban ilyen beteg, bár ő már nagyfiu, sok infót gyűjtögettünk tőlük is. Nem vagyok tudatlan a témában, csak még nem tudom, hogy fog ez működni nálunk, a gyakorlatban.
Nem panaszkodhatunk a választékra sem, mert sokmindent lehet kapni, ami gluténmentes, de ki tudja, megeszi -e a gyerek. Ja és horribilis az áruk ezeknek a termékeknek, ami lehet, hogy a kukában végzi az én gyakorlatlanságom vagy a gyerek elutasítása miatt.
Nincs választás, muszáj felnőnöm a feladathoz és a családnak is.

Ábelnek nem tudtam, hogyan adagoljam be. Hogy lehet, egy hároméves alig múlt kisgyerekkel közölni egy ilyen dolgot. Nem is érti, a bélbolyhairól azt hiszem hiába mesélek neki, a gliadinról szintén. Nem akarom a fejébe ültetni a betegségtudatot sem, de azért szeretném, ha komolyan venné. Eléggé hipochonder az én kisfiam, ha egy kis sérülés van a kezén, azt a kezét már nem használja, a széltől is óvja és napi százszor elmondja, hogy az neki mennyire fáj. Vagy csak férfiból van? :)

Arra gondoltam, nyitok egy új blogot, ahol csak a lisztérzékenységgel kapcsolatos bejegyzéseket írnám, ahol azokat a blogokat tenném be a kedvencekbe, amik ezzel a témával kapcsolatosak.

2010. december 19., vasárnap

Mogyorós csirke

Stáhl "Gyors szárnyas ételek" könyvéből való a recept. Újhagymát nem kaptam a martonvásári zöldségesnél szombat délelőtt, így az nem került bele, a helyi Coop-ba rizsecet se volt, így azt is almaecettel helyettesítettem, mindezek ellenére finom lett, és tényleg olyan kínaias íze volt.
Szerencsére a recept alapból lisztmentes, így nem kellett változtatnom máson.

Hozzávalók:
50 dkg csirkemell filé 3X1 cm darabokra vágva
1,5 evk keményítő
1 tojás fehérje, kicsit habosra verve
só, bors
3 evk olaj
1 újhagyma
2 evk szójaszósz
1 evk rizsecet (nálam almaecet)
1 kk gyömbérpor
1 csili paprika
1 csokor újhagyma
10 dkg mogyoró
1 evk barna cukor

A könyvbeli recept szerint a mogyorót (pörkölt és sós) meg kell futtatni egy evőkanál olajon, én ezt kihagytam, mert szerintem a pörkölt mogyorónak nem kell több pörkölés, és sótlant használtam.
A csirkét feldaraboltam, sóztam, borsoztam, megforgattam a keményítőben, majd beledobáltam a tojásfehérjébe, amit enyhén felhabosítottam egy villával.
Úgy 10 perc alatt megsütöttem őket egy nagy teflon edényben, a végén rászórtam az egy kanál barna cukrot,  az eredeti recept wokot ajánl, és bár van nekem, nem volt kedvem előszedni. Utána a mártáshoz összekevertem habverővel a szójaszószt, gyömbért, ecetet, és 1, 5 dcl vizet. Amikor a csirke megsűlt, ráöntöttem, hamar besűrűsödött. Hozzáadtam a durvára őrölt mogyorót, és mikor már teljesen sűrű volt, sőt, alig volt leve, akkor rávágtam a csilit (ekkor kell az újhagyma is). Lezártam és kész is volt.
Sima rizst tálaltam hozzá, de jó lenne pirított tésztával, vagy tojásos sült rizzsel is.

Gluténmentes mézes

Ilyen volt, vagyis sokkal szebb, az a mézes, amit a LÉOE találkozón Ábel két pofára tömött, ezért már akkor elhatároztam, hogy megsütöm otthon neki. Néhány dolgot sajnos be kellett hozzá előtte szerezni, pl. új gyúródeszka, nyújtófa, szaggató formák, de végül sikerült mindent beszerezni és szombat esete összedobtam a tésztát.
Valójában nagyon izgultam, mert először dolgoztam ilyen lisztmentes lisztel. Nem mondom, hogy könnyű. Az lehet hogy "Barbarával könnyebb", ez a szlogen, és tényleg jól sikerült, de a búzaliszthez képest, nagyon más.
A megadott mennyiségnél többet kellett hozzá tennem, mert nem hogy nyújtható nem volt a tészta, de annyira ragadta, hogy még gombócokat se tudtam volna belőle formázni. Egy kicsit féltem, hogy ez már így marad, de ahogy egyre több lisztet adtam hozzá, és nagyon lisztezett deszkán nyújtottam, egyre jobb lett. Szakadékony a tészta, és az alján ott maradtak a lisztes foltok, de ha lekentem volna felvert tojásfehérjével, ahogy a receptben volt, nem látszana, nekem ehhez már nem volt türelmem, ráadásul elég kevés ez a mennyiség. Egy gyereknek keksznek elég, de igazán egy családnak nem. Alig is mertünk enni belőle a kuriózum miatt.
Hozzávalók
14 dkg Barbara sütiliszt
14 dkg Barbara kenyérliszt
7 dkg darált dió
2 tojás
2 evk méz
10 dkg porcukor
1 kk szódabikarbóna
1 kk fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg

A tojást, mézet, porcukrot összekavarjuk géppel. A liszteket, diót, szódabikarbónát, fűszereket összekeverjük és hozzáadjuk a tojásos keverékhez. A tészta egyébként nagyon finom, nem túl édes, épp eléggé fűszeres. Nekem ennél több lisztet vett föl, de lehet azért, mert jó nagyok voltak a tojások.

LÉOE karácsonyán

Nagyon megörültünk neki, hogy pont most van ez az országos rendezvény, nem sokra rá, hogy kiderült, Ábel lisztérzékeny. Ketten vonatoztunk be Pestre és buszoztunk fel Csillebércre. A hegyen hihetetlen idő volt, derékig érő hó, köd, hogy az orrunkig se láttunk. Sokat gyalogoltunk, féltem, hogy Ábel kiakad, de nagyon jól bírta.
Pont Arató professzor előadása előtt értünk oda, aminek nagyon örültem, remek összefoglalót hallottam a lisztérzékenység történetéről, kialakulásáról és a gyógyítás lehetőségeiről.
Ábellel épp körülnéztünk, vettünk két fél lángost és már kezdődött is az előadás. Sajnos közben folyamatosan zajlott az adás-vétel, mert a tornacsarnokban körben foglaltak helyet az árusok, de végül is oda lehetett figyelni.
Utána mi is rendesen körülnéztünk, infókat gyűjtöttünk. Ábelnek nagyon ízlett a Barbara lisztből készült mézes, ezért abból is vettünk, mármint a lisztekből, vettünk a Mester család termékeiből, ahol nagyon szép kiflit és elég jó lángost is kaptunk. Sajnos hiába minden, ezek a kenyerek nem olyanok, mint a búzalisztesek. Persze próbálkozik az ember, de nem. Szivacsosak, szárazak, ízük se olyan. A sógornőmnél egész finom kenyeret ettünk, amit ő süt otthon. Annak az íze se volt rossz, kicsit morzsálódóbb volt, mint a miénk, de nem vészes. Nekem még nem sikerült ilyet készítenem, de ő is többféle lisztből készíti. Majd remélem én is ráérzek.
Mindenki kedves volt, ez egy elég kis közösség, az árusokat mindenki ismeri, mert nincsenek sokan. Lassan nekem is ismerősen csengenek a nevek. Még jó, hogy már informálódtunk három hetet a sógornőmnél, és sok mindent megmutatott, mit hogyan tart, hogyan szervezzem át a konyhámat. Igyekszem is, de kicsit nehéz, mert a konyha falai nem rugalmasak, rengeteg ötletre van szükség, hogy minden új holmit elhelyezzünk.
Minden ötletet szívesen fogadunk.
Ábelnek van külön polca, azon tartom a száraz élelmet, üvegekben, vagy lezárt zacskókban. Van külön margarinja, felvágottból mi is csak gluténmenteset veszünk, többnyire azt is főzök, ha magunknak főzök is. Vettem neki gyúródeszkát, új nyújtófát, és egy fém tálat használok az ő sütijeinek.
Amit eddig kipróbáltunk: Mesterék vaníliás pudingja - finom krémes, nincs mellékíze, bejött Ábelnek. Egy előre csomagolt tökmagos kenyér - borzalmas, zsömle, ami olajos buci inkább, frissen vette a férjem a TAC-ban, de már akkor főbe lehetett ütni vele valakit, mindegy, Ábel megette. Szereti a rizspuffancsot, a Coop márkájú kukoricás abonettet, úgy néz ki, ezek jobban bejönnek, mint a gluténmentes kenyér. Finom a rizspehely (Cerbi), és valami noname, amit a TAC-ból hozott Farkasapa. Egyébként ő vásárolt be nagyon ügyesen. Sütöttünk már neki saját paníros csirkemellett, hát, elég rossz volt. A gyerek megszerette mindeközben a trapista sajtot (soha nem akarta megkóstolni), a natúr Aktívia joghurtot, a szezámmagot, a tökmagot. Lehet, hogy igazuk lesz azoknak, akik azt mondják, ahogy jobban lesz, jobb lesz az étvágy is.
Bárcsak..!

Mogyorós - kókuszos habcsók (lisztmentes)


Még soha nem készítettem habcsókot, de kapóra jött az Oetker Sütemények Kezdőknek vett recept, mert három tojás sárgája kellett a vaníliás kiflibe, ezért a fehérjét jól fel tudtam használni a habcsókba.

3 tojás fehérje
100 g mogyoró
150 g cukor
50 g kókuszreszelék
pici só

A tojásfehérjéket vágható keménységűre verem a cukkorral és a sóval, majd fakanállal belekeverem a többi hozzávalót, amik természetesen variálhatók (dió, csokidarabok, mandula, stb), csak a mennyiségre kell figyelni.
Szépek nem lettek, de nagyon finomak voltak. Sokáig kellett sütnöm 120C-on kb . 60-70 perc volt, légkeveréses sütéssel.
Persze a lisztérzékeny gyerekemnek nem ízlett, de nekünk igen. Mindegy, ezt is kipróbáltuk.

2010. december 10., péntek

Ovis vásárra ajándékok

Nagyon készültem az ovis vásárra, amit Farkasapa tájékoztatása szerint, mert ő volt a szülőin, december 4.-én tartanak. Ahhoz, hogy ott megjelenjünk december 3.-áig be kell vinni a holmikat az oviba. Bár Ábel beteg volt, így nem ment oviba, én elzarándokoltam a fentebbi csomagocskával az oviba. Ott elképedt arcot vágott az ovó néni, miszerint jövő héten lesz a vásár, három napig.
Pedig sütöttem, varrtam, nem kis fáradtságot öltem a dologba. Szépen összeraktam, beáraztam a "termékeimet". A süti: Flapjac volt.  Mindegy, hazahoztam szégyenszemre a csomagot és eléggé elkenődtem. Elveszett a lelkesedésem valahol útközben.
A sütit hazavittük és végül a nagyszülőlátogatás kísérője lett, a következő héten pedig a gyerekek betegsége és az én feledékenységem miatt az egész csomag itthon maradt, így a vásárra tulajdonképpen semmit nem csináltam.

Tarte tatin


Kicsit fellengzősnek érzem ezt a címet, de igazából tényleg ezt a süteményt készítettem el, először, de nem utoljára.
Több receptet megnéztem, végül a Majmonié mellett döntöttem.
Én nem főztem olyan sokáig, hogy elfőjön a leve az almának, mert akkor csak almapürét tudtam volna a tepsibe kanalazni, ezért inkább a fölösleget 10 perc párolás után leönttem róla. Így is eléggé szaftos lett és nagyon finom. A receptekben általában van citrom, én ennek a levét nem tettem bele, héját sem, de az almákat meglocsoltam. A karamell finoman bevonja és átjárja az almát, a tészta ropogós. Sajnos egy délután alatt elfogyott, pik-pak, nekem is csak két szeletke jutott. Nem volt kerek tortaformám, ami nem kapcsos, ezért szögletesben sütöttem, az ízélményből nem vont le.


Hozzávalók a tésztához:
15 dkg liszt
1,5 ek cukor
1 kk só
7,5 dkg hideg vaj
2 ek olaj
3-5 ek hideg víz

A töltelékhez:
1,5 kg alma
7,5 dkg vaj
18 dkg cukor

Az almát megpucoltam (ill. anyukámmal megpucoltattam). Közben meggyúrtam a tésztát és hűtőbe tettem. Ráérősen készülődtem. Cukor és vaj ment egy nagy teflon lábasba, összeolvadtak és mikor már nem láttam a cukorszemcséket, beletettem az almákat, amiket nyolcadoltam. Kevertem - kavartam úgy 10 percig, a levét leöntöttem és tepsibe kanalaztam, egyenletesen elterítettem. A tésztát akkorára nyújtottam, hogy a széleit be tudjam dugdosni és rátettem. Előmelegített sütőben 200C sütöttem, míg a teteje megpirult.


Bátran próbálja ki bárki.

Az első lisztmentes kenyerem

Ennek a kenyérnek csak annyi a különlegessége, hogy az első. Ennél több jó tulajdonsággal aztán nem is rendelkezik. Rögös az út a profizmus felé, főleg ha lisztérzékenyeknek való kenyérsütésről van szó. De legalább már elkezdtem.
Átböngésztem a nem túl sok, ilyen témájú blogot és honlapot. Infó van sok, rengeteg a kenyér recept is, de még olyan idegenül hangzanak a lisztek nevei. A biztonság kedvéért megvettem egy Spar-os free terméket, amit a dobozon lévő recept alapján (szerencsére csak a felét) meg is csináltam. Hát, ez a nem túl szép eredmény látszik a képen. Én irreálisnak találtam a receptet, mert a fél kg porhoz 3, 5 dcl vizet és 3 dcl olajat írt. Oké, hogy ez nem a szokványos búzalisztes kenyér, de három deci olaj...! A felébe nem a fele mennyiséget raktam, de így is iszonyú olajíze lett. Azért a gyerek, nagy nehezen elfogyasztott belőle vagy két szeletet, a mamának bejött (pont itt volt és megkóstolta), Farkasapa is megízlelte, de nem akart letörni.
El se tudom képzelni, hogy fogok boldogulni, kicsit letört a kudarc.
Tegnap Farkasapa volt bevásárolni a már ismerősen hangzó TAC -ban (táplálék allergia centrum) és hozott mindenféle idegen kinézetű morzsát, zsemlét (ez szintén marha olajos volt), rizslisztet, és még sajtos tallért is, aranyárban. Mindegy, ehhez már hozzá kell szokni.
A kukorica és rizspehely lap jobban bejön a gyereknek, egyenlőre. Sőt, a tesó önkéntesen vállalja a lisztmentes diétát, mindig azt akarja enni, amit Ábel.
A nagyszülőktől kapott Ábel Mikulásra egy csomag Francia drazsét. Hát, az nagy sikert aratott. A dobozkáját úgy féltette, mintha valami kincs lenne benne, és egyszemenként adott csak Áronnak, akit viszont a kapott csokoládéhalmok mit se érdekeltek, egyedül a Francia drazsét kívánta meg a kis beste. Járt Ábel után és mondogatta: "Adsz belőle?". Ezt aztán annyiszor elmondta, hogy Ábel már nem bírta cérnával és adott belőle, aztán mikor megunta az evést, ráhagyományozta a dobozt, a kicsi meg mindet befalta nagy boldogan.
VAlószínűleg két lisztmentesen étkező gyerekünk lesz, ha nem akarunk testvérharcokat.

2010. december 5., vasárnap

Derült égből gluténintolerancia

Ez sajnos nem igaz, mármint a "derül égből...". Mert igenis én gyanakodtam, már régóta, csak mindig elhessegettem magamtól, végül is nem voltak tünetei. Csak a nagy pocak, de az ilyen korú gyerekeknél előfordul, nem kóros. Aztán kierőszakoltam egy vérvételt, ami bebizonyította, hogy nincs jól a gyerek. A vasa a béka feneke alatt, minden más értékével együtt, ami a vashoz kapcsolódik. A háziorvosunk viszont nagyon-nagyon segítőkész volt, rögtön kért időpontot az I. gyerekklinika híres professzorához. Következő héten már ott is voltunk, ami egy csoda, tekintve a magyar kórházviszonyokat. Újabb vérvétel, két hét várakozás és már meg is tudhattuk, hogy igen, jó orrom volt, Ábel lisztérzékeny. A professzor bácsi szerint kezdhetjük is a gluténmentes diétát, ami nem egyenlő a liszt nemevésével, ennél sokkal összetettem a dolog.
Meg vagyok rémülve.
Nekem különösen nehezen megy, hogy megtervezzem a család étkezését. Sokszor nagyon terhes, mert rövid az idő, állandóan rohanok, nincs otthon semmi, jaj, nincs nyitva itt bolt, vagy nem lehet kapni hozzávalókat, ahhoz, amit szeretnék megfőzni, stb. Gondolom más nem így csinálja, de én egyszerűen tehetségtelen vagyok ebben. Bevallom, de ez most nem segít rajtam. Innentől nagyon jólszervezettnek kell lennem, mert nincs olyan, hogy oké, kicsim, egyél egy kiflit.

Bár az orvostól nem sokat tudtam meg a betegség jellegéről, itt nagyon sok infót találtunk. Mivel van már a családunkban ilyen beteg, bár ő már nagyfiu, sok infót gyűjtögettünk tőlük is. Nem vagyok tudatlan a témában, csak még nem tudom, hogy fog ez működni nálunk, a gyakorlatban.
Nem panaszkodhatunk a választékra sem, mert sokmindent lehet kapni, ami gluténmentes, de ki tudja, megeszi -e a gyerek. Ja és horribilis az áruk ezeknek a termékeknek, ami lehet, hogy a kukában végzi az én gyakorlatlanságom vagy a gyerek elutasítása miatt.
Nincs választás, muszáj felnőnöm a feladathoz és a családnak is.

Ábelnek nem tudtam, hogyan adagoljam be. Hogy lehet, egy hároméves alig múlt kisgyerekkel közölni egy ilyen dolgot. Nem is érti, a bélbolyhairól azt hiszem hiába mesélek neki, a gliadinról szintén. Nem akarom a fejébe ültetni a betegségtudatot sem, de azért szeretném, ha komolyan venné. Eléggé hipochonder az én kisfiam, ha egy kis sérülés van a kezén, azt a kezét már nem használja, a széltől is óvja és napi százszor elmondja, hogy az neki mennyire fáj. Vagy csak férfiból van? :)

Arra gondoltam, nyitok egy új blogot, ahol csak a lisztérzékenységgel kapcsolatos bejegyzéseket írnám, ahol azokat a blogokat tenném be a kedvencekbe, amik ezzel a témával kapcsolatosak.

2010. november 29., hétfő

Ábel ovis kalandjai

Ábelből nagyon nehéz bármilyen, ovival kapcsolatos sztorit kihúzni, ha az ember egyenesen rákérdez. Ellenben néha mesélni kezd lefekvés után, a sötétben: "Anya, és képzeld el..." A mesék általában nem az oviról szólnak, ami pedig engem nagyon érdekelne, hanem markolókról, mozdonyokról, kocsikról, rakományokról és hasonló, számomra nem annyira érdekfeszítő dologról. Azért persze ezt is szívesen hallgatom, mert tudom, hogy neki fontos, de ilyenkor mindig elképzelem, hogy ha sürgősen nem szülök egy lányt, micsoda élet vár rám három ilyen autómániás pasi mellett.
A férjem se igen szokta figyelembe venni, hogy teljesen fű vagyok az autókhoz, olyan szinten, hogy a szinén kívül egyáltalán semmit nem tudok megjegyezni egy autóval kapcsolatban. Volt olyan, hogy mikor kiszálltam a kocsinkból, abban a tudatban, hogy a férjem ott marad benne azon a helyen, ahol kiszáltam, mikor visszaértem elkezdtem rángatni egy fehér kocsi ajtókilincsét, csak pár pillanat múlva véve észre, hogy ebbe nem ül senki és nem is úgy néz ki mint a mienk. A férjem elhajtott, mert tilosban parkolt, én meg a saját autónkat sem ismerem fel. Szóval tényleg analfabéta vagyok e tekintetben, ráadásul vezetni se tudok, ezért mikor a férjem forgatónyomatékról, fel- és visszakapcsolásról, start-stop funkcióról és egyéb az autó működésének témakörébe  tartozó érdekfeszítő dologról, akkor igyekszem megjegyezni, amit mond, (mert később visszakérdezi ám), de magamban sehogy se tudom összerakni, hogy miről is beszél. Egyszerűen nem látom magam előtt.
Míg ha valaki a test belső felépítéséről, kis- és nagy vérkörről, pszichoszomatikus betegségkeről, és egyéb, az orvostudomány és pszichológia témaköréből vett dolgokról beszél, azt úgy hallgatom, hogy van fogalmam róla, mit is mond.
Ezt a szembeállítást csak azért teszem, hogy bizonyítsam, nem vagyok teljesen debil, csak az autó és annak a témaköre nem érdekel. Ehhez képest van otthon három pasim, akiket viszont marhára érdekel, és a kisebbek folyton, a nagyobb csak sokszor erről akarnak velem beszélgetni.
Arra következtetésre jutottam, hogy szülnöm kell egy lányt, hogy nekem is legyen, akivel eljárhatok kreatívkodni, érdekli esetleg a cérnálkodás, vagy egyéb olyan dolog, ami engem. Most nem áll módomban szülni, sajnos, később meg lehet, hogy késő lesz.

Szóval azt akartam elmesélni, hogy egyik este Ábel mégis hajlandó volt kicsit mesélni, ill. úgy húzgáltam ki harapófogóval néhány kérdésre a választ belőle. "Kivel játszottál ma az oviban?", semmi, " Játszottál ma az oviban Vilmossal?" egy szűkszavú: "igen". Zsófival? (ezeket a gyerekeket én is ismerem, mert a telepen laknak, a többi ovistársát nem nagyon, csak egyet-egyet névről), " ő náthás, ma nem jött oviba", Misivel (erről a kisfiuról úgy hallottam, hogy verekedős és kíváncsi vagyok, vannak-e összetűzéseik)" rugdosósa". Milyen játék az a rugdosós?, " Hát az olyan játék, hogy így (megmutatja) kidugjuk a fenekünket egymásnak". Bennem megáll az ütő, micsoda? mire leesik, hogy fenékbe rugdossák egymást. Eléggé elképedtem, mert Ábelt abszolút nem ilyennek ismerem, mint aki ilyen agresszív játékokban egyáltalán részt vesz, otthon nem is láttam soha tőle ilyesmit. Persze, ha dühös, elsalapálja az öcsét, de azt is úgy, hogy közben látszik rajta, csak a védekezés kényszeríti támadásra, mert az öcsi egy kis pióca és nehéz lerázni. Próbáltam felvilágosítani, hogy ez nem valami ötletes játék, elég butának hangzik, de túlságosan nem akarom tiltani sem, tudván, hogy minden tiltott dolog kívánatos.
Remélem, azért ennél hasznosabb játékokat is játszanak. Néha mesél még olyanról, hogy űrhalyós, favágós, de a részleteket még nem sikerült megismernem.

2010. november 23., kedd

Figyelemzavar, tanulási nehézségek

Nálunk még ilyenről nincs szó, mert szervezetten nem tanulnak a gyerekeim, de azt hiszem Áronnal lesz gond később. Már most sincs türelme semmilyen elmélyült foglalatossághoz, ezért biztos, hogy a tanulással is gondjai lesznek.
Erre fel is akarok készülni. Meg amúgy is érdekel a téma.
Egy nagyon jó kis honlap, amit mindenkinek ajánlok figyelmébe. A figyelemzavarról, tanulási nehézségekről olvashattok írásokat, ill. jó öttleteket meríthettek a gyerekekkel való tartalmas játékhoz.
Az anyag amit Angélától kaptam nagyon hasznos.

2010. november 19., péntek

Csajos könyvek

Nem szoktam igazán csajos könyveket olvasni, mert a cipők, smink, táskák világa nem az én világom. Sose volt az, most meg aztán pláne nem. De Jil Mansell könyveiről muszáj szót ejtenem.
A kórházban tökéletes olvasmány volt, mert bár nem túl irodalmi, de szórakoztató, vicces. Élveztem az olvasás minden percét. Még csak azt se mondhatom, hogy a könyvei egy kaptafára íródtak, mert van benne sztori, jó karakterek (bár kicsit sablonosak), vicces helyzetek (amik eléggé valósághűek) és sok szerelem.

A másik nagy könyvélmény: Eat, pray, love.
Szerintem ezt minden nőnek el kellene olvasni. Tanulságos, üdítő, felszabadító volt.
Egy zavaros kapcsolatokban élő, de sikeres nő magáratalálásának története. Három helyszín: Itália, India, Indonézia, három téma, ahogy a cím is jelzi, a ételek, és az evés öröme, az ima és Isten keresése, és a szerelem megtalálása a könyv témája. Közben rettentő érdekes emberekkel ismerkedünk meg. Az írónő nem kertel, nem takargat, a saját gyarlóságát se veszi védelmébe. A keresés minden perce őszinte.

2010. november 18., csütörtök

Ovis szülői értekezlet

Farkasapa debütált mint ovis szülő, most volt először szülői értekezleten. Ezek a kis durranások az életben. Fontosak.
Azt nem mondom, hogy nagyon élvezte volna, de mivel ráparancsoltam, mindent hűségesen feljegyzett, így én se maradtam le semmiről (persze aztán kiderült, hogy mégis, mert néhány dolgot rosszul írt föl).

2010. november 1., hétfő

Ikeás holmikból kisautó

Lehet, hogy kis túlzással lehet csak kisautónak titulálni, de én mégis azt teszem.
Az öttlet innen: http://gyermekszoba.blog.hu/2010/10/27/hackelj_gurulos_jarganyt_az_ikea_bol
Farkasapának átküldtem a minap és rögtön azt mondta: "Ezt megcsináljuk".
Mivel olcsónak is bizonyult a kiviztelezése én is boldogan belementem, hogy legyen a srácoknak egy újabb kisautója, olyan, amivel rallyzhatnak a lakásban éktelen zajt csapva.

Tegnap aztán megvalósult az öttlet.


Esténként

A fiuk szeretnek rajtunk ugrálni esténként, mi ezt nem annyira szeretjük, de mit lehet tenni. Egyik este az apjuk úgy helyezkedett el az ágyon, hogy volt egy kis rés az ágy és a lába között, ezt a fiuk rögtön kihasználták és azt játszották, hogy alagúton mennek át. Felválta álltak fel az ágyra és ereszkedtel le a kis résen a földre. Áron többször majdnem fejre esett, mert a férjem lábán egyensúlyozott.

2010. október 31., vasárnap

Almás béles és házi tészta

Ábelt nem izgatják a konyhai örömök, Áronnak viszont mindig azt kell csinálni amit nekünk. Ő mindent kipróbál, megkóstol.
Almás bélest készítettem múlt hétvégén. Ez is olyan étel, amit mindenki másképp csinál és szeret. Anyukám pl. disznózsírt használ hozzá, marha sok cukrot, amit én nem akarok követni. Minta híján maradt Horvát Ilonka béles receptje.
A tészta hozzávalói:
30 dgk liszt
15 dgk vaj, margarin (vagy zsír, azért ő is ajánlja)
egy pici só
annyi tejföl, amennyivel a tészta összeáll
Töltelék:
1 kg alma
cukor, fahéj
darált dió

Elkészítem a tésztát úgy, hogy összegyúrom előbb a margarint a megsózott liszttel, és ha kell teszek hozzá tejfölt.
Almát megpucol, lereszel (na, ezt a részét szívesen lepasszolom, mert marha sok idő), cukorral és fahéjjal megszór. Mikor levet engedett kicsavar. A diót durvára megdarál.
Kinyújtom a tésztát, picit magasabbra mint a tepsi alja, rászórom a diót, ráegyengetem az almát, befedem a másik tésztalappal (elég vékonyak lesznek egyébként, de így finom) és megszurkálom. Meg lehet kenni a tetejét tojással, nálam, spórolás miatt gyakran elmarad. 180 fokon pirulásig sütöm.
Mennyei. Igazi őszi íz, nem túl édes, de mi imádjuk. Persze a gyerekek nem.

Ezen a hétvégén pedig házilag gyúrt tésztából készítettünk káposztás cvekkedlit, amiről sajnos nincs kép, mert elfelejtettem lefotózni, de finom volt nagyon.
Mindenki szereti a házi tésztát, és amióta anyukám megajádékozott minket egy tésztanyújtó géppel, sokkal többször eszünk. Nem hiába vagyunk ilyen szépen családilag kipofásodva. :)

Nagyon könnyű vacsora

Végre van friss brokkoli, nem is horror áron. Ebből készült nemrég egy könnyű vacsora. A receptet, a közkedvelt és általam különösen is kedvelt Otistől kölcsönöztem. Szerintem egyébként fagyasztottból is finom.
Hozzávalók: 
egy fej brokkoli
egy doboz tejföl
egy tojás
szerecsendió, fehérbors, só
egy gerezd fokhagyma
A tetejére sajt, akár füstöl is.
A brokkolit puhára párolom, de nem teljesen, lehet röss. A tepsi alját és széleit kikenem a fokhagymagerezddel. A tejfölt összekverem a tojással és fűszerezem. A brokkolirózsákat üvegtepsibe rakom és leöntöm a keverékkel. A sajttal megszóróm és 200 fokos sütőben pirulásig sütöm. Lehet bele tenni apróra vágott sonkát, mi szeretjük, de ha magamnak készítem, akkor nem teszek bele mást.

Farkasapa elismerő hümmögése és a gyors pusztítás kárpótolt azért, hogy természetesen, a gyerekek meg se kóstolták.

Reform süti sütőtökkel

A receptet Duendétől vettem. Első látásra nagyon megtetszett. Nem is változtattam rajta, csak annyit, hogy fél dcl-el kevesebb narancslét adtam hozzá, valahogy soknak tűnt.
Finom, egészséges, laktató. Nagyon érvényesül benne a dió és a kókusz, kevésbé a narancs és legkevésbé a sütőtök. Kár, hogy a srácaim nem szeretik, de hát, magukra vessenek.

Csicsóka ropogós

Ritkaság itt Martonvásáron a csicsóka. Elég horror áron, de egyszer találtam a hely CBA-ban, így rögtön lecsaptam rá. Tudom, hogy nem egy úri növény, de én nagyon szeretem, egész évben megenném, ha lehetne kapni.
Rösztiként készítettem el, remélem jól tudom, hogy ez a neve, vagy akármi más, ki hogy ismeri.
Hozzávalók:
1 kg csicsóka
1 tojás
só, bors
pici olaj
liszt, amennyit felvesz

Mivel ez "ahány ház, annyi szokás" étel, leírom, hogy mi hogy szoktuk készíteni krumpliból, így készült most is, csak a krumplihoz nagyon hasonló csicsókából.
Miután lereszeltem, és besóztam a krumplit /csicsókát, kiszorítom a levét. Sokszor még konyharuhába is betekerjük (tönkretéve egy örök életre így az adott konyharuhát) és teljesen száraz állapotában hozzáütünk egy tojást. Annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz (így szárazon ez nem sok), őrlünk rá borsot, két evőkanál olajat adunk még hozzá és picit pihentetjük.
Van nekünk egy kontakt grill nevű gépünk, abban szoktuk megsütni. Egy nagyobb kupac masszát teszünk a felületre és rácsukjuk a tetejét. Kb 10 perc egy röszti. Tudom, hogy ez a hagyományostól elég eltérő módja a röszti sütésének, de gazdaságos, nem büdös, nem zsíros és nem utolsó sorban finom. Iszonyú mennyiségeket el tudunk családilag belőle pusztítani.

Dévai gyerekek - Böjte Csaba

A héten olvastam el egy kicsike riportkönyvet, amit Böjte Csabával készítettek. Ritkán van hatással rám ennyire könyv, mint ez volt, ezért is írok róla. Több könyve megvan itthon, mindegyik olvasása közben éreztem, hogy felbuzdul a szívem a jóra, tenni akarok azokért, akik nálam nehezebb helyzetben vannak, de a legutóbbi élményem az "Istennel a semmiből a végtelen felé" című könyv volt.
Csaba testvér, ahogy mindannyian ismerjük, nem mond ebben a könyvben eget rengetően új dolgokat.
Arra hívja fel a figyelmét mindenkinek a szavaival és a tetteivel, hogy a szeretet parancsa mindenek felett való. Nem kell a rosszért rosszal fizetni, hanem fényt kell gyújtani a sötétségben és szeretettel kell fordulni azokhoz is, akik bántottak, ártottak. Nem kell a rendszert gyűlölni, keresni kell a lehetőséget, hogy segítsünk. Ahogy ő fogalmaz, nem múlandó kincseket kell gyűjteni, amit a rozsda és moly megemészt, hanem emberi lelkeket, életeket, amik halhatatlanok.
Az a fajta egyszerűség, amivel kifejezi magát, a történetek, amiket elmesél, egyszerűen elvarázsolt, felrázott és mélyen gondolkodásra késztetett.
Alapigazság, ami nélkül nem tudná ezt a munkát végezni, hogy Isten selejtet nem teremtett, minden gyerek nagy kincs, olyan érték, amit nem szabad veszni hagyni. "Isten zsákutcát nem teremtett"
Úgy neveli a gyerekeket, hogy nem prédikál nekik arról, hogy "ne lopj", "ne paráználkodj", hanem elviszi őket a börtönbe, ahol a rabokkal elmesélteti nekik, mit tettek, mennyi időre lettek bezárva, milyen a börtönélet, elviszi őket az anyaotthonba, ahol látják, milyen nehéz egyedülálló anyaként felnevelni egy gyereket. Elviszi őket a boltba, kiszámoltatja, mi mennyibe kerül, ez a matematika óra. Természetesn iskolába is járnak, de Csaba testvér mellett megismerik az életet, a nevelőik mellett a meleg családi légkört, az egymás értékelését, a testvériséget, és az életre szóló barátságot, támaszt.
Nekem személy szerint az a véleményem, hogy felbecsülhetetlen értékű a munkája, a példaadása. Nem ismerek senkit, aki ennyire önzetlen lenne, aki ennyire másra figyelne. Elmesélte, hogy Istentől nagy empátiát kapott, ha egy fa egyik ága száradozik, azt ő leszkítja, hogy tudjon növekedni aza fa,  ha egy udvar piszkos, rendetlen, akkor azt ő vágyik rendben tenni. Valószínűleg innen jön, hogy rendben teszi az Erdély múltját idéző, leromlott házakat, hogy nem nézheti el, ha éheznek, fáznak a gyerekek.
Szeretnék én is ilyen lelkületű lenni. Teljesen kihal belőlem lassan a szolidaritás. Csak a családom, a közvetlen rokonságom érdekelt mostanában, hogy nekik mindent megadjak, amit csak tudok. Igaz, a környezetemben nem látok éhezőt (kivíve a hajléktalanokat), bár történnek tragédiák és erőnkhöz mérten igyekszünk segíteni, de az a mindent felülíró empátia, amit Jézus úgy fogalmaz meg, hogy vidd haza az éhezőt és otthontalant, az nincs meg bennem. Régen talán megvolt, és szeretném újra érezni. Sokszor azt éreztem, mikor fájt a szívem valakiért, hogy úgysem tudok segíteni, úgysem tudok semmit tenni. Jó lenne, megtalálni a módját, mégis.
Szinte kdvet kaptam, a könyvet olvasván, hogy csatlakozzam az egész családommal Csaba testvérhez, éljünk ott, együtt velük és neveljük együtt az ő és a mi gyerekeinket. Talán elszált öttlet volt, de befészkelte magát a fejembe.
Történetek, amik nagyon megrendítettek:
Volt egy fiu, akit születésekor az anyukája lepasszolt a nagymamának, aki viszont 12 éves korában meghalt. Ekkor a fiu elkezdte keresni az anyukáját, akit meg is talált, boldog családban élt két gyerekkel, férjjel. A fiu érzete, hogy ő itt fölösleges, elkódorgott. Csaba testvér egyik házába került, ahol cudarul bánt a nála kisebbekkel. Mikor öt gyereket elvert, a nevelők Csaba testvérhez vitték, aki megölelte, bár látta, hogy a fiu remeg a dühtől. Sokáig ölelte így, mert őt is ütlegelte, miközben dühöngött, míg végül a sok szeretet előcsalta a könnyeit, a csalódottságát. Megbékélt Csaba testvér vállán ez a fiu, de hátra volt a büntetés, amit a kicsik megveréséért el kellett viselnei, gyerekenként 100 db guggolás. Csaba testvér látva, hogy ez meghaladja a fiu erejét, nekiállt maga is guggolni, mire Laci mondta, ne csinálja. "Ne szólj te bele az én dolgomba" (igazi székely hozzáállás, nagyon tetszik), és felesbe megcsinálták a büntetést.
Tetszett, mert hiteles, életszerű, szeretetteljes.
Egyszer a nyári szünetre vitt haza négy gyereket a hegyi viskójukban, ahol az apjuk nézte a falat, minden elhanyagolt volt. Mondta neki Csaba testvér, "hát hol van az asszonyka?", "az biza elment". Így nem hagyhatta ott a gyerekeket, együtt megkeresték az asszonyt. Ahogy meglátta egymást a házaspár, nekiálltak éktelenül veszekedni, hiába mondott Csaba testvér akármit. Végül körbeálltak és nekiláttak a gyerekekkel hangosan imádkozni, ez aztán lassan hatott. Végül az ember is letértdelt, megfogadta, nem iszik, dolgozik, az asszonnyal megfogadtatta Csaba testvér, hogy nem veszekszik és megígérte nekik, ha kitartanak a nyáron, őszre szerez nekik valami munkát. Így is lett, vitt nekik őszre egy vagy két tehénkét, amiből aztán nagy csorda lett, ez a család megmenekünk.
Tetszett, mert nem csak az éppen aktuális problémát látja, mélyebbre néz. Látja a kilátástalanságot, a csalódottságot. Nem úgy tekint az emberekre, hogy na, ez is elszúrta, hanem látja bennük, ahogy Isten, a lehetőséget, a jóra, a szépre.
Szerinte minden emberben ott van a jóság magja, csak ki kell hozni.
Ajánlom mindenkinek, hogy ha tudja, olvassa el Csaba testvér könyveit, mert annyi szép gondolat van benne, ami nem filozófia, hanem, mivel ismerjük is az életét, tudjuk, hogy megvalósítható cél, álom lehet.
A dévai alapítvány holnapja:
http://www.devaigyerekek.hu
Itt lehet az örökbefogadásról is többet olvasni (lehet valaki örökbefogadó keresztszülő, aki egy bizonyos állandó, választott összegű kifizetéssel támogat egy-egy gyereket valamelyik házban, ezt az alapítvány kijelöli). Mi is voltunk örökbefogadó keresztszülők, egy román kisfiút "fogadtunk örökbe", akinek aztán küldtünk karácsonyi ajándékot és levelet. Egy ideje nem vagyunk, de remélem, még leszünk.

2010. október 24., vasárnap

Betegség

Amikor először beszéltem telefonon egy ismerősömmel, és elmondtam, hogy kórházban vagyok, megkérdezte, kivel? Hát most kivételesen saját magammal. Nehezen tudták mások is és én is magamról elképzelni, hogy valami betegség kiüssön, mert évek hosszú sora alatt soha, semmi bajom nem volt, orvosnál is csak ritkán jártam, kórházban meg soha nem voltam. Most mégis ez történt, mármint, hogy leestem a lábamról és kórházba kerültem. Az ok elég banálisnak mondható, akár még viccesnek is nevezném, ha lenne kedvem rajta nevetni.
Szóval két-három héttel ezelőtt, mivel szalmaözvegy voltam, gondoltam kihasználom az esti szabadidőt, és jógázok, tornázok. Néhány légzőgyakorlat után két kundalíni jóga gyakorlatot akartam kipróbálni. Az előírt egy perc helyett kb. 10 másodpercig tartottam ki a gyakorlatokat, tűzlégzéssel, mert ez volt az utasítás, tényleg csak a tapasztalatszerzés céljából. A gyakorlat végén felállva érzetem, hogy kicsit bizonytalanul megyek, mintha szédelegnék, ill. zúgnak a füleim. Gondoltam, ezt biztos ennek a nagyon hatásos gyakorlatnak köszönthető, és felmentem aludni. Az éjszaka folyamán többször felébredtem és éreztem, hogy szédelgek, ill. a füleim, mintha bedugultak, megsüketültek volna, de bíztam benne, hogy reggelre kutya bajom lesz és próbáltam trenírozni magam, hogy minden ok, semmi gond. Próbáltam nem gondolni a mellkasomat szorító pánikra, amit csak annak tulajdonítottam, hogy tök egyedül vagyok a gyerekekkel. Reggel alig bírtam áttántorogni a gyerekekhez, őrült módon forgott velem a szoba és tök süket voltam a bal fülemre. A férjem telefonos, nem kicsit agresszív tanácsára (azért volt dühös, mert nyomattam a "biztos elmúlik" témát) hívtam a mentőket és miután a babysitter ideért, a mentő is itt volt értem.
A mentős, aki ugyanaz volt, aki az epegörcsömet is ellátta a múltkor, és aki a mútkor azt kérdezte, jó-e a "cucc" amit adott. A mentőben megnyugtatott, hogy a legrosszabb, hogy valami vérzés lépett fel, most még csak a hallóideget érte el, de lehet, hogy nemsoká a látóidegemet is érinti. Elképzelhető, milyen hangulatban értem oda Ferhérvárr a kórházba. Ott úgy kezeltek már a legelejétől, mint egy fölösleges púpot, akit most nekik kell istápolniuk, betoltak egy sarokba, miután megmérték a vérnyomásom, csináltak egy EKG-t, és kikérdeztek újra. A mentősök nem köszöntek el (pedig ez olyan emberi lett volna, abban az embertelen környezetben), és ágyat se nagyon akartak adni, biztos túl fiatal voltam, hogy komoly bajom legyen, de aztán a sarokban megkaptam a fekhelyem és nyugton hagytak vagy egy óráig. Közben izgultam a vérzés miatt, de a következő vizsgálat a sürgősségi orvos  után a CT volt, ami megnyugtatott, bár az eredményt csak délre sikerült kiértékelni, addig akár lehetett volna vérzésem is. Röviden: fülészeti vizsgálat, neurológiai vizsgálat, audiológia. Egyiket sem tudtam abszolválni többszörös hányás nélkül, össze-vissza kevertem az osztályok vestálait, mert mindehol ki kellett cserélnem a nálam lévő összehányottat egy újjal. A fülészeten mindenki szeme láttára, a váróban hánytam össze magam, úgy, hogy közvetlen a vesetálamra látott egy helyes fiatal srác. Asszem nem kell ecsetelnem, hogy nézett rám, nem mintha akkori állapotomban ez érdekelt volna, de maradandó élmény volt.. A fülész a garatvizsgálatot háromszor is elvégezte, mert furcsak volt neki, hogy ahogy a garatomat ütögeti a nyelvlapoccal, nem öklendezem, " maga nem afféle bokákolós típus, ugye", alapállapotomban tényleg nem vagyok. Egy kezemen meg tudom számolni, felnőtt koromban hányszor hánytam.
Szóval a végére egy neurológiai beutalás lett az eredmény, kivizsgálás céljából.
Az a sok beteg, elkeseredett ember, akiket a várókban, osztályokon láttam, teljesen megrémített. A tudat, hogy most már én is közéjük tartozom, hogy valami bajom, van, nem tudják, mi az, és fogalmuk sincs, hogyan is kezeljenek, kétségbe ejtett. Imádkoztam és próbáltam tartani magam. Közben sokan bejöttek, telefonáltak, a kollégáim, barátaim közül, tudtam, hogy velem vannak, sajnálnak, aggódnak, ez sokat segített.
Nyolc napot feküdtem bent. Pihenésnek jó volt, ha nem lettem volna olyan cefettül, még élveztem volna. Aggódtam a gyerekeimért, Krisztiánért, hogy mi lesz velük egyedül itthon, magamért, hogy ha fogalmuk sincs mi bajom, hogy fognak meggyógyítani és még számtalan más dologért. De mint tudjuk, az aggódás nem sokat segít. Az első naptól kaptam értágító infúziókat, vérhígítót és hányinger csillapítót (azt szerencsére nem sokáig). Másnap egy fokkal jobban voltam, és a szobatársaim, akiknek hűledeztem, mikor a tükörbe néztem, hogy "uramisten, de rémesen nézek ki" bíztattak, "ma tök jól nézel ki, láttad volna magad tegnap". Aztán a javulás útjára léptem, bár kétlem, hogy a kezelésnek köszönhetően.
A diagnózis, amit a nyolcadik nap reggelén sem sikerült bizonyítani (főleg, hogy ez lett volna kardinális vizsgálat, amit első nap kellett volna megcsinálni, hogy bizonyítani lehessen a diagnózist), az volt, hogy valószínűleg egy trombus került a fül artériámba és ez okozta a tüneteimet. Olyan gyógyszereket kell szednem hosszú távon, amilyeneket egy hatvanév feletti beteg szed, aki a szklerotikus erei miatt szédül. Mindegy, szedem, csak olyan mellékhatásai vannak, hogy szorít a mellkasom, fáj a gyomrom, erre külön adtak egy gyomorvédőt, a szorongásra szorongásoldót. Szóval egyik gyógyszer mellékhatását nyomjuk el egy másik gyógyszerrel.
Az ember egy ilyen esemény kapcsán sokmindent átgondol. Nem élek túlságosan egészséges életet, nem mozgok eleget, de igyekszem. Büszke is vagyok rá, hogy egész nyáron, bár nehéz volt, elmentem futni, és ez az egész azért történt, mert este tízkor még nekiálltam hasizmozni és jógázni. Mégis mit csináljak akkor?
A tromusképződés okait vizsgálták, de semmi konkrét eredményre nem jutottak. Az én koromban lévő nőknél egyik lehetséges ok, a fogamzásgátló, természetesen ennek a szedését abbahagytam, ahogy az orvosom közölete, a lehetséges diagnózist, mondjuk nem ő kérte, csak magamtól gondoltam, hogy abbahagyom.
Már két hete itthon vagyok. Olyan idegennek éreztem mindent (szinte elcsodálkoztam, hogy nekem van két gyerekem, akikkel valamikor teljesen jól elvoltam, úgy éreztem, ez nem is az én életem), mikor első nap hazjöttem. Furcsa, mit tud tenni egy hetes kórházi kezelés az emberrel. Azóta sokkal jobban megértem azokat, akik félnek, ha valami egészségügyi bajuk akad, akik félnek, ha fáj valamilyük és nem tudják mi bajuk. Anyukám is ilyen, azóta jobban megértem az őt, hogy miért pánikol, ha valami baja van, miért nem szeret metrózni, miért fél, hogy bármikor történhet vele valami. Azóta én is félek. Néha attól tartok, összeesem, vagy megfulladok, vagy valami rossz történik velem. Nem tudom, miért van bennem ez, talán az események utóhatása. Próbálom összeszedni magam és nem foglalkozni ilyen negatív gondolatokkal, de nem egyszerű. Nem hallok jól, sajnos a bal fülem süket maradt, legalább is a beszédértés tartományában. Bár visszajött sok a kezdetekhez képest, azért nehezebben értem meg egy nagyobb társaságban, hogy nekem mit mondanak, ill. ha Krisztián annál a fülemnél beszél, akkor folyton vissza kell kérdeznem, mert hallom, hogy valamit mond, de nem értem mit.
Ezzel meg tudok barátkozni, meg az állandó fülzúgással is, ami maradt, csak azzal nem könnyen, hogy úgy érezzem magam, mint egy elhasználódott öreg ember, akinek rosszak a laborértékei, süket, és értágító gyógyszert szed, pl. Cavinton Forte-t. Nem tudom most, hogy mit tehetnék, hogy ne így legyen.
Szabad-e tornáznom? Előfordulhat -e újra? A gyógyszerek mellékhatásai ellen mit tehetnék? Muszáj szedenem mindent, amit felírtak?
Ezeket a kérdéseket csak magamnak és az internetnek tehetem fel, mert korrekt orvossal az egész procedúra során nem találkoztam. Az ismerősi körömben többen segítettek közelebb jutni a megoldáshoz, mint a kórházban. Nem hibáztatom az orvost, azért mert nem tudja, mi bajom, de amit tud is, úgy közli, hogy napokat kell várnom, kuncsorognom, hogy elmondja. Amikor kiegendtek, egész nap nem találkoztam vele, nem jött be a szobámba, én kétszer üzentem neki a nővérekkel, egyszer próbáltam megszólítani a folyósón, de rám se hederített. Ettől érzi az ember magát kiszolgáltatottnak egy kórházi kezelés során, hogy munkadarabként kezelik, nem emberi lényként. Persze ez erős megfogalmazás, de ott feküdni és várni, hogy mit döntenek rólam, amit tulajdonképpen el sem akarnak mondani, nagyon erőtpróbáló.
Szóval most már tulajdonképpen jól vagyok, visszanyertem az erőmet, csak azt a fajta biztonságérzetemet nem, hogy velem semmi baj nem történhet. Persze ez eddig is illúzió volt, de bíztam benne, hogy engem leütni sem lehet, én egy vas lady vagyok. Hát most valahogy ezt nem érzem.

Végre saláta

A vacsorakészítést mindig kiemelt jelentősséggel szoktam kezelni, mert addigra már hazaér a Farkasapa, farkaséhesen és szeretem, ha addigra valami meglepetés vacsorával várhatom.
Pénteken is próbáltam valamit kitalálni, abból, ami itthon volt.
A coleslow salátát már egyszer próbáltuk, és amilyen egyszerű, olyan finom. Meglepett engem is, hogy ennyire ízlett, mert amúgy a hideg étkekért nem vagyok oda. Sütöttem hozzá csirkemelleket az alábbi kencével megkenve:
Hozzávalók:
egy kisebb gogos paprkika
két gerezd fokhagyma
két csokor petrezselyem
két nagyobb csirkemell kinyitva
A hozzávalókból kencét készítettem az aprítógépben kis olívaolajjal, majd rákentem a csirkemellekre és betettem először fólia alatt, majd anélkül sülni 200 C-ra.
Finom lett. A saláta hozzávalói pedig: káposzta, répa, hagyma, tejföl, bors, só és majonéz. Mindezt lereszel, összekever és behűt. Tényleg nem egy nagy dolog.

Igazából azért akartam elmesélni, mert ennek a rövid kis ételnek az elkészítése marha sok időbe került, úgy, hogy miközben a csirkéket mostam és készítettem elő kétszer kellett összerakni egy traktort, ami folyton szétesett Ábel kezében. Ahogy a hűtőt kinyitottam, odagyűlt a haramiahad és követelte a pudingokat, Aktimelleket, hogy azonnal vacsoráztassam meg őket. Ekkor pont a fokhagymát pucoltam.
Az egész akció alatt kb. 20X kellett megmosni a kezem, és otthagyni az ételt, mert valami egyéb feladat adódott (Ábelnek pisilni és kakilni kellett, összevesztek, verekedtek, sírtak, leestek, fel akartak menni az emeletre, be akarták hozni a motort a folyósóról, éhesek lettek, szomjasak lettek, stb. már nem is emlékszem mindre).
Mindegy, valahogy elkészült a vacsora és utána még elmosogattam, rendbe tettem a konyhát. Mindez az egész délutánomba telt. Sokszor csodálkoznak, hogy az otthonülő kismamák miért is haladnak olyan lassan a házimunkával, hát, ezért. És közben folyamatosan jár az agyam, a szám, úgy, hogy estére, mire Farkasapa megjött és szeretett volna velem társalogni, tök zokni voltam. Pedig még virágot is hozzott, és csokit és pezsgőt, mindezt kárpótlásul azért, mert a szülinapomat egyedül kellett ünnepelnem (Farkasapa a messzi németországban volt a szülinapomon, sőt egész héten, ezért szalmaözvegységembe nagy ünnepséget csaptam, aludtam, mint a bunda).

Könyvajánló




Reggel (már pár napja) Tisza Kata: Doktor Kleopátra című könyvét olvastam. Egy híres színésznőről szól, aki belebolondul egy bordeline szindrómás, szörnyű pasiba és mindent megpróbál, hogy kimásszon a kapcsolat elvesztése utáni depressziójából. Sokféle kuruzslóhoz, orvoshoz, pszichológushoz, pszichiáterhez eljut és sokan segítenek kicsit, de többnyire csak leveszik pár tízezressel. Igazából magának kell megoldani az életét.
A könyv nagyon jól van megírva. Néha nekem sok a siránkozás, de tudom, hogy van, aki így éli meg. Én azt hiszem, soha nem tudnám így alárendelni magam senkinek, főleg nem egy pszichopatának, aki folyton kínoz, nem tudnék ilyen embert szeretni. De a könyv áttekintést ad a mai magyar valóságról, a kapcsolatok válságáról, az őszintétlen viszonyokról, arról, hogy kevés embermben lehet megbízni igazán. Arról is pontos képet fest, hogy hány ember próbál meg fűhöz-fához kapkodni, manapság milyen megoldások elérhetőek, hogy úgy mondjam a magyar pszchológiai-ezoterikai piacon. Sajnos kevesen tudnak szakszerűen segíteni. Többen csak próbálkoznak, vagy egyáltalán nem érdekli őket a páciens, annál inkább a pénz, amit a rövid ülés végén otthagy a beteg.
Sok őrült személyiséget ismerünk meg, a szinésznő "baráti" köréből, megtudhatjuk, hogy hányféle és milyen vitaminokat kell szedni, hogy minden ellen bebiztosítsuk magunkat.
Tetszett, hogy a könyv elején említi Csíkszentmihályi Mihályt, aki nekem nagy kedvencem, úgy tűnik az írónő is elmélyült a Flow tudományában. Alapos munka, látszott, hogy nem blöfföl, valahogy mélyen ismeri ezeket a figurákat az írónő, legalább is nekem ez volt az érzésem.
Cserkó doktoros sztorija tetszett a legjobban, nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy kit takar a név a valóságban.
Szerencsére nem kerültem soha olyan mélyre eddig, ami miatt szakember segítségére szorultam volna. Egyszer, Ábel után voltam depressziós, de mire a pszichiáterhez elmentem már kifelé lábaltam belőle. Magam kerestem meg, egy rádióműsor alapján, azt hiszem a Vadaskerti Alapítványt, ahol két pszichiáter foglalkozik speciálisan gyermekágyi depressziósokkal. Ami igazán segített az volt, hogy elmondta, teljesen normális dolog, hogy depressziós vagyok, emiatt nem aggódjak. A kisfiam érkezése nem volt zökkenőmentes, császároztak, a gyereket elvitték, nemláthattam egy napig, ami rettenetesen megviselt, három hetes korában költöztünk, az otthonom fel volt dúlva, az új lakásban rengeteg munkám volt és a városban senkit nem ismertem, gyakorlatilag be voltam zárva a babával a négy fal közé, és egyáltalán nem tudtam szoptatni. Ezek után a depresszió, hogy úgy mondjam természetes. Ezzel aztán meg is nyugodtam és el is múlt. Közben persze igyekeztem kapcsolatokat építeni, elfoglalni magam és megtalálni önmagamat az új szerepemben.
De ez csak egy kitérő volt. A könyv jó, érdemes elolvasni.

2010. október 3., vasárnap

Cifra palota

A MÜPÁ-ban jó kis program van minden hétvégén, az elnevezése Cifra Palota. Bábelőadás, koncert, sok kézműves asztal, ahol a gyerekek elfoglalhatják magukat az előadások közben. Az emeleten meg csodás játszóház.
Eldöntöttük, hogy kipróbáljuk a fiukkal. Azért vagyunk szkeptikusak, mert néha rosszul jártunk, mikor Ábellel elmentünk koncertre, nem jött be neki, és elég sokszor haza kellett jönni idő előtt, vagy egészen más kötötte le, pl. kavicsdobálás a szökőkútba. Először úgy volt, hogy csak én és Ábel megyünk, vonattal, de aztán Farkasapa is meggondolta magát, lévén, hogy Áron sikítófrászt kap, ha ő nem jöhet.
Végül is autóba ültünk és elmentünk. A program nagyon jó, az előadás igényes, ma pont az Apacuka együttes lépett fel, nagyon helyesek voltak, bár mi nem ismertük a számaikat. Nem baj, majd ezután, tényleg jó zene volt. Kár, hogy a fiuknak nem jött be. Morcos képpel nézelődtek, Ábel percenként megkérdezte, mikor megyünk haza, elég lehangoló volt. Végül egy dekorgumis asztalnál leparkoltunk és készítettek a fiuk a mi hathatós segítségünkkel egy cicát és egy kutyát. Ez kb. 10 percig lekötötte őket, majd felmentünk a játszóházba. Szakavatott segítőkkel, színvonalas játékokkal várják a számosan érkező gyerekeket és szülőket. A mieinket nem sok játék érdekelte, pedig mi a Farkasapával szívesen játszogattunk volna. Régi stílusú játékok is voltak: pl. egy asztalszerű forgott körbe, és fel voltak állítva rajta akadályok, amiket helyes kis pulikutyáknak át kellett ugrani a gyerekek segítségével, aztán volt óriáskígyó csörgőkkel, amit lehetett rángatni, voltak táblák, amikre filc leveleket és virágokat kellett fölaplikálni úgy, hogy közben forgott és mindenféle ötletes, hasznos kis játék. Sajnos egy órát alig bírtunk ott tölteni, az is győzködéssel telt, hogy maradjunk még. Ábel folyamatosan kérdezgette, hogy oké, hogy vannak játékok, de hol vannak az autók, mert azt mindenki tudja, hogy a játék az csak autó lehet.
Ilyenkor elkeseredek, mert nem értem, miért nem élvezik az ilyen kiruccanásokat, másrészt azt gondolom, hogy ha nem megyünk el, soha nem is fogják megismerni ezeket a helyeket, játékokat, így később még elzárkózóbbak lesznek.
Képek nem készültek, egyrészt, mert elfelejtettem elvinni a gépet, másrészt mert a savanyú kis képüket úgyse lett volna kedvem megörökííteni.
Szóval, nem könnyű két autómániás fiúval egy anyukának, aki arra vágyik, hogy együtt varrjanak, ragasszanak vele.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...