2010. október 31., vasárnap

Csicsóka ropogós

Ritkaság itt Martonvásáron a csicsóka. Elég horror áron, de egyszer találtam a hely CBA-ban, így rögtön lecsaptam rá. Tudom, hogy nem egy úri növény, de én nagyon szeretem, egész évben megenném, ha lehetne kapni.
Rösztiként készítettem el, remélem jól tudom, hogy ez a neve, vagy akármi más, ki hogy ismeri.
Hozzávalók:
1 kg csicsóka
1 tojás
só, bors
pici olaj
liszt, amennyit felvesz

Mivel ez "ahány ház, annyi szokás" étel, leírom, hogy mi hogy szoktuk készíteni krumpliból, így készült most is, csak a krumplihoz nagyon hasonló csicsókából.
Miután lereszeltem, és besóztam a krumplit /csicsókát, kiszorítom a levét. Sokszor még konyharuhába is betekerjük (tönkretéve egy örök életre így az adott konyharuhát) és teljesen száraz állapotában hozzáütünk egy tojást. Annyi lisztet adunk hozzá, amennyit felvesz (így szárazon ez nem sok), őrlünk rá borsot, két evőkanál olajat adunk még hozzá és picit pihentetjük.
Van nekünk egy kontakt grill nevű gépünk, abban szoktuk megsütni. Egy nagyobb kupac masszát teszünk a felületre és rácsukjuk a tetejét. Kb 10 perc egy röszti. Tudom, hogy ez a hagyományostól elég eltérő módja a röszti sütésének, de gazdaságos, nem büdös, nem zsíros és nem utolsó sorban finom. Iszonyú mennyiségeket el tudunk családilag belőle pusztítani.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...