2011. április 17., vasárnap

Tejszínes cukkinis tészta - egyszerű szombati ebéd


A Kifőztük magazin legutóbbi számában láttam ezt a nagyon kedvemre való receptet. Ajánlom mindenkinek ezt az ingyenes, nagyon igényesen a szezon zöldségeit és gyümölcseit reklámozó főző magazint. Én a kezdetektől olvasója vagyok és nem csalódtam a receptekben. Ezek mind már elkészített, kipróbált receptek. 
A Kifőztük magazin legutóbbi számát és talán néhány korábbit is, nem tudom, regisztráció után, le lehet tölteni innen

Szeretem a tésztát, a cukkinit és a tejszínt, és ezeket együtt. Néhány egyszerűbb hozzávalóra még szükség van, de nagyon finom ebéd kerekedett belőle.
Hozzávalók: 
200 g húsos szalonna
3 db kisebb cukkini
egy csokor újhagyma
20 dkg sonka (nálunk egy maradék pulykamell sonka volt)
3 dcl tejszín
20 dkg trapista sajt
2 evk majoranna (szárított)
1 evk friss bazsalikom
só, bors
Egyik cukkinit gyufaszál vastagságúra vágom, és a húsos szalonnát zsírjára pirítom. Mikor kész, rádobom a gyufaszál cukkinit is. Mikor szépen összepirultak, félreteszem. A maradék zsiradékra dobom a felaprított hagymát, üvegesre párolom, majd mehet rá a sonka és kis pirítás után a másik két lereszelt cukkini (azokat almareszelőn reszelem) és a fűszerek. Mikor minden elfőtte a levét, jöhet a tejszín, sajt, só és bors. Én egy-két csipet parmezánt is tettem bele. Biztosan finom az eredeti recept is, de én nem nagyon bírom ki, hogy ne változtassak a kipróbálásra szánt recepteken. Besűrűsödik, egyet forr és kész. A tészta tetszőleges, kinek mi ízlik. Mi leginkább a durumtésztát szeretjük, ill. Ábelnek a sajátját készítjük, de az elő se fordulhat, hogy ő ilyen tejszínes holmit megkóstoljon, úgyhogy most ezzel nem is fáradtunk. 
Tálaláskor a korábban félretett húsos szalonnás cukkinit a tetejére szórjuk.


Esti műsor, nálunk





Próbáltam este valami kis vacsorát, másnapi ebédet készíteni. Ez nálunk, legalább is én úgy érzem, nehezített körülmények között jöhet csak létre.
Az Ottis féle gombócleves elkészítése volt tervbe véve. A zöldségpucolás és abriktolás ugye picit időigényes folyamat, hogy addig se veszekedjenek a fiuk, kitaláltam, hogy ők is daraboljanak zöldséget. Áront mellém állítottam és adtam neki egy életlen kést, meg egy fél répát. Természetesen nem boldogult, de legalább 3 percig nyugton volt. Aztán ki kellett találni mást. Akkor gyúrtam egy répát gyurmából és adtam neki hozzá egy műanyag kést. Ez már tetszett. Ábelnek is, úgyhogy neki is gyúrnom kellett egy répát. Aztán kellett nekik egy kis tál, amibe a felvágott zöldséget tegyék, ahogy anya is. Sőt, két kis tál, mert összevesztek. Eközben persze én is igyekeztem haladni a levessel, de elég lassan ment. A hagyma már megpárolódott, de félre kellett tenni, mert a fokhagymát már nem sikerült beletennem, ugyanis eltört a kezemben a vadiúj (jó, 100 forintosban vett, nagyon olcsó és gagyi) fokhagymanyomó.
Közben a gyerekeknek szükségük volt egy-egy petrezselyemre, majd némi húsra, természetesen gyurmából.
Aztán megéheztek, úgyhogy leveskészítés szünetel, vacsit kell adnom nekik. Főztem jó féle gluténmentes virslit, amit kisebb unszolás után végül is elfogyasztottak. Közben eltelt fél óra.
Ők folytatták a gyurmázást a kisasztalnál én pedig visszatértem a leveshez, még mindig csak a hagyma párolódott és vártak felaprítva a zöldségek.
Végre sikerült odatennem a levest. A gombóckészítés külön műsorszám, mert liszt helyett próbálkozom mindenfélével, hogy tényleg összetapadjon és mindig kétesélyes a dolog. Most kukorica pehelylisztet tettem bele liszt helyett, és szerencsére jól működött benne, mármint összetartotta a gombócot, de nem volt finom.. Már többször jártam úgy a levesbe való gombóccal, hogy mikor szépen beleeresztettem őket a levesbe szétmentek, zavaros masszává változtatva az egész ételt. Mivel elég sok szárzeller maradt, újra, ahogy a héten már egyszer, csőben sült zellert is készítettem, elvégre nekem is kell ebédelnem másnap valamit. Ez ugye már legalább két féle étel. Aztán egy csokor kaprot is vettem, mert megkívántam, ezért egy egyszerű kaporlevest is főztem, nehogy tönkremenjen a friss kapor.

Áron egy kis nyomó formába kezdte a gyurmát nyomogatni, de ez nem ment egyedül, úgyhogy két másodpercenként odahozta, hogy anya segíts, nyomd bele. Úgyhogy egy kavarás a besamelen, egy nyomás a gyurmán.
Aztán csigákat kezdtek el gyártani, de valahogy az sem ment egyedül, úgyhogy felváltva tekergettem nekik a csigákat ill. változtam pár percre csigává, hogy párbeszédet is tudjak folytatni velük. Végül is nem panaszkodhatok, aranyosan eljátszottak, míg én főztem. Vajon mindenkinél így megy ez? Egy két gyerekes anyuka nem merülhet el a gondolataiba, amíg főz? Hol van az a szép idő, mikor a konyhai kis rádió hallgatása közben, nyugodtan főzőcskéztem, nagy kedvel és kreativitással?!

Végül elkészült egy kaporleves krumpligombóccal, a paprikás gombócleves, és a csőben sült zellerszárak.
Farkasapa is hazaért a fektetésre, aminek nagyon örültem, mert így levette a vállamról az esti mese terhét, mert a teljes lemerülés állapotában voltam fél 9-re és elképzelni sem tudtam, hogy a kismalac és a farkas izgalmas meséjét újra elő tudnám adni, immár 40.-ik alkalommal a héten.

Könyvajánló: Elizabeth Gilbert: Hűség

Nem nagy lelkesedéssel álltam neki olvasni, mert valahol egyszer olvastam róla egy negatív kritikát és féltem, hogy unalmas lesz, vagy érdektelen. Mivel az Eat, pray, love stílusa nagyon tetszett, belevágtam, remélve, hogy ha más nem, a témája és a stílusa tetszeni fog.
Nem csalódtam, vagy ha igen, pozitívan. Egyáltalán nem volt unalmas. Szépen adagolja a tényeket, statisztikákat a személyes élményekkel vegyítve, ezért végig élvezhető volt. Na jó, a keresztény házasságról írt értekezés nem nagyon kötött le, ott néhány oldalt átugrottam.




Az alap sztori az, hogy miután az előző könyvében megismert Felipe-vel Amerikában letelepednek, boldogan élnek, de csak addig, amíg a Belbiztonsági Hivatal arra nem kényszeríti őket, hogy házasodjanak össze. Mivel mindketten túl vannak egy-egy nehéz váláson, nem nagyon fűlik hozzá a foguk, de nincs más választásuk. Míg a nehézkes ügyintézés zajlik, vándorolnak a világban, miután mindketten szeretnek utazni. Sok helyen megfordulnak, és Liz mindenhol anyagot gyűjt a házasság témájához. Kikérdezi a nőket, akikkel összeakad, és figyeli a környezetét. Meg kell oldaniuk közben a konfliktusokat, amik a sok utazással eltöltött hét közben felütik a fejüket, és meg kell ismerniük egymást más-más oldalukról is.


Leginkább a személyes részek kötöttek le. Például a hmong asszonyokkal való eszmecsere. Jó volt bepillantást nyerni néhány tőlem távol eső ország asszonyainak életébe, amiről semmit sem tudtam. 
A Laoszban megismert Keo életfilozófiájának és a náluk elköltött vacsorának az olvasása közben az én szemembe is könnyek szöktek. Az a fajta egyszerűség, életszeretet, ami belőlük áradt nagyon hiányzik belőlem is. A fogyasztás, a halmozás hatalmába kerített engem is és a családomat is. Lehet, hogy nem itt van a helye, de nagyon sokszor gondolkodom mostanában azon, hogy ha egyszer csak nem lenne elérhető a tiszta víz, az alapvető élelmiszer, akkor mit tennék? Feltalálnám -e magam, vissza tudnék-e térni olyan egyszerű ételekhez, amiket talán most megvetek, vagy eszembe sem jut elkészíteni? Általában elhessegetem ezeket a gondolatokat, mert félek, de azt hiszem, nemsokára aktuális lesz az emberiségnek, nekem megállni és elgondolkodni, hogy miért élünk úgy, ahogy élünk, és hogy lehetne kitörni ebből a mókuskerékből. 

Tetszettek az általános következtetések, amiket a tanulmányok olvasása után és a megfigyeléseiből vont le. Például, az, hogy a házasság intézménye a férfiak számára főnyeremény. " A nős férfiak bámulatosan jobban teljesítenek az életben, mint a nőtlenek. A nős férfiak tovább élnek, nagyobb vagyont halmoznak fel, mint a nőtlenek, karrier szempontjából megelőzik nőtlen társaikat, és a kisebb az esélyük, hogy erőszakos halált halnak. Boldogabbnak vallják magukat, mint a nőtlenek és ritkábban válnak az alkoholizmus vagy a kábítószer rabjává, és kevésbé depressziósak is, mint a nőtlenek. A fordítottja, sajna nem igaz. A mai férjes asszony nem boldogabb, mint egyedülálló társai. Amerikában a férjes asszonyok nem élnek tovább, mint az egyedülállók, és nem gyűjtenek akkora vagyont, mint ők (átlagosan 7%-os csökkenést okoz pusztán az, hogy bekötik a fejüket). A férjezettek nem futnak be olyan életpályát, mint az egyedülállók, kevésbé szignifikánsan egészségesebbek, és gyakrabban depressziósak, valamint nagyobb valószínűséggel halnak erőszakos halált, mint az egyedülállók, mit több, rendszerint a férjük kezétől." A nők önfeláldozási készsége valami velünk született hiba, vagy erény, ki hogy értelmezi. A család érdekében sokszor a nők feláldozzák az egészségüket, idejüket, vagy a saját jól felfogott érdekeiket, az általuk fontosabb jónak ítélt oltárán.
Ezt a gondolatot valahogy nagyon igaznak éreztem, és úgy gondolom, hogy mivel ez valahogy így természetes, nem is gondolkodunk rajta. De miért is természetes? A hagyomány miatt? Azért mert régen így volt és az a régen még nincs eléggé távol az időben. Még rövid idő telt el azóta, hogy a nőknek is önálló keresete van és ezért függetlenek tudnak lenni a férjüktől? Még nem olyan régóta veszik őket emberszámba és nem régóta van szavazati joguk? 

Örülök, hogy ebben a korban születtem és nem korábban. Őszintén szólva semmi kedvem nem lenne ahhoz, hogy a saját egyéniségemet elfelejtve hódoljak be a családnak, a férjemnek, a gyerekeimnek, hogy végezzem a legalantasabb munkákat minden megbecsülés nélkül. Talán túlságosan nagyra törő vagyok? Szerintem nem. Nekem is fontos a család, fontos, hogy a gyerekeim minden nap egyenek, normális ruhákba öltözzenek, legyen foglalkoztatva az agyuk, gazdag meséket hallgassanak, nézzenek, és figyelek rájuk, hogy minden rendű és rangú igényüket kielégítsem, ha tudom. Azt is tudom azonban, hogy ha ezekre nem kellene figyelnem, sokkal több kreatív energiám maradna másra. Mindemellett értékes kincsnek tartom, hogy családom van, hogy szülhettem és gyerekeket gondozhatok, soha nem cserélném el egy szingli életre, még akkor sem, ha egészségesebb lehetnék (járhatnék kedvemre tornázni, azt és akkor ennék, amit én akarnék, akkor mennék orvoshoz, amikor szükségem van rá, nem akkor, amikor eljutok, stb.), halmozhatnék vagyont, karriert is építhetnék, tanulhatnék, satöbbi. Szóval, azt gondolom, hogy a nők nem azért választják a családot és az önfeláldozást, mert nem olvasták a statisztikákat, hanem mert szívük mélyéből ezt szeretnék. 

Ahogy a korábbi könyvénél az ajánlóm végére azt írtam, hogy minden nőnek kötelezővé tenném az elolvasását, úgy erre a könyvre is igaz. 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...