Próbáltam este valami kis vacsorát, másnapi ebédet készíteni. Ez nálunk, legalább is én úgy érzem, nehezített körülmények között jöhet csak létre.
Az Ottis féle gombócleves elkészítése volt tervbe véve. A zöldségpucolás és abriktolás ugye picit időigényes folyamat, hogy addig se veszekedjenek a fiuk, kitaláltam, hogy ők is daraboljanak zöldséget. Áront mellém állítottam és adtam neki egy életlen kést, meg egy fél répát. Természetesen nem boldogult, de legalább 3 percig nyugton volt. Aztán ki kellett találni mást. Akkor gyúrtam egy répát gyurmából és adtam neki hozzá egy műanyag kést. Ez már tetszett. Ábelnek is, úgyhogy neki is gyúrnom kellett egy répát. Aztán kellett nekik egy kis tál, amibe a felvágott zöldséget tegyék, ahogy anya is. Sőt, két kis tál, mert összevesztek. Eközben persze én is igyekeztem haladni a levessel, de elég lassan ment. A hagyma már megpárolódott, de félre kellett tenni, mert a fokhagymát már nem sikerült beletennem, ugyanis eltört a kezemben a vadiúj (jó, 100 forintosban vett, nagyon olcsó és gagyi) fokhagymanyomó.
Közben a gyerekeknek szükségük volt egy-egy petrezselyemre, majd némi húsra, természetesen gyurmából.
Aztán megéheztek, úgyhogy leveskészítés szünetel, vacsit kell adnom nekik. Főztem jó féle gluténmentes virslit, amit kisebb unszolás után végül is elfogyasztottak. Közben eltelt fél óra.
Ők folytatták a gyurmázást a kisasztalnál én pedig visszatértem a leveshez, még mindig csak a hagyma párolódott és vártak felaprítva a zöldségek.
Végre sikerült odatennem a levest. A gombóckészítés külön műsorszám, mert liszt helyett próbálkozom mindenfélével, hogy tényleg összetapadjon és mindig kétesélyes a dolog. Most kukorica pehelylisztet tettem bele liszt helyett, és szerencsére jól működött benne, mármint összetartotta a gombócot, de nem volt finom.. Már többször jártam úgy a levesbe való gombóccal, hogy mikor szépen beleeresztettem őket a levesbe szétmentek, zavaros masszává változtatva az egész ételt. Mivel elég sok szárzeller maradt, újra, ahogy a héten már egyszer, csőben sült zellert is készítettem, elvégre nekem is kell ebédelnem másnap valamit. Ez ugye már legalább két féle étel. Aztán egy csokor kaprot is vettem, mert megkívántam, ezért egy egyszerű kaporlevest is főztem, nehogy tönkremenjen a friss kapor.
Áron egy kis nyomó formába kezdte a gyurmát nyomogatni, de ez nem ment egyedül, úgyhogy két másodpercenként odahozta, hogy anya segíts, nyomd bele. Úgyhogy egy kavarás a besamelen, egy nyomás a gyurmán.
Aztán csigákat kezdtek el gyártani, de valahogy az sem ment egyedül, úgyhogy felváltva tekergettem nekik a csigákat ill. változtam pár percre csigává, hogy párbeszédet is tudjak folytatni velük. Végül is nem panaszkodhatok, aranyosan eljátszottak, míg én főztem. Vajon mindenkinél így megy ez? Egy két gyerekes anyuka nem merülhet el a gondolataiba, amíg főz? Hol van az a szép idő, mikor a konyhai kis rádió hallgatása közben, nyugodtan főzőcskéztem, nagy kedvel és kreativitással?!
Végül elkészült egy kaporleves krumpligombóccal, a paprikás gombócleves, és a csőben sült zellerszárak.
Farkasapa is hazaért a fektetésre, aminek nagyon örültem, mert így levette a vállamról az esti mese terhét, mert a teljes lemerülés állapotában voltam fél 9-re és elképzelni sem tudtam, hogy a kismalac és a farkas izgalmas meséjét újra elő tudnám adni, immár 40.-ik alkalommal a héten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése