A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vegetáriánus. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 12., vasárnap

Cukkinifasírt (diétás, IR barát)

Néha ilyen recept is kell, mert minden nap (majdnem) eszem ebédet is, szóval készülnek más ételek is, nem csak sütemények, de azokat mindig túl egyszerűnek találom, hogy megosszam veletek. Ezzel azért teszek kivételt, mert nagyon finom volt és az elkészítése sem bonyolult. 


Hozzávalók:
1 közepes cukkini
(vagy két kisebb, vagy bármennyi, amennyi van otthon)

fasírtfűszer (én Szafi fasírfűszerét használom, amit nagyon szeretek)
zabkorpa kb. 120 g
2 tojás

A cukkinit lereszeltem és besóztam (nem pucoltam meg, csak alaposan megmostam). 20 perc után kiszorítottam belőle a nedvességet, majd hozzáadtam két tojást, a fasírtfűszert és annyi zabkorpát, amennyit felvett a massza. Könnyen formálható, nem szétesős masszának kell lennie, de nem is kell száraznak lennie, a zabkorpa még dagad benne. Hagytam fél órát pihenni, addig bemelegítettem a sütőt 200 fokra. Olajjal megkent sütőpapíros tepsire tettem a kezemmel formázott fasírtokat, majd a tetejüket is átkentem olajos ecsettel és pirulásig sütöttem őket. Meg is lehet fordítani félidőben, de nem muszáj.

20 fasírt esetén a fenti adagokkal számolva darabonként 4,5 g ch.

2015. december 7., hétfő

Csokis szelet sütés nélkül (gluténmentes, tejmentes, tojásmentes, vegán, paleo, cukormentes, ch szegény)

Hát ez a süti tényleg egy csoda! (Sajnos a tehetségtelen fényképész miatt a képek nem adják vissza, hogy amúgy jól is nézett ki). Szénhidrát alig van benne, csoki sem kell bele és sütni sem kell, mégis csodás az íze és az állaga. Az újságban, amiben megláttam az eredetit, sok zabpehellyel, lisztel készült verzió van. Először azt készítettem el, ezért akinek nem gond annyira a több szénhidráttartalom, és nincsenek extra alapanyagai, az készítse el az itt posztolt verziót (ez vízzel-tejjel készül és csak zabpehely van benne és a magok, ill. zabpehelyliszttel készül az alap). Ebben sem fog csalódni. Az alapanyagokat Szafi webboltjából rendelem, ahol minden jó áron és egy helyen megtalálható. Jöjjön a recept!




Hozzávalók:
2 dl kókusztej (Aldi-s fél literes hígítva egy literre)
1 csapott kiskanál konjak liszt
2 csapott evk kakaópor
2 evk (szilárd) kókuszolaj
(én Szafi Fitt extraszűz, finoman kókuszízűt tettem bele, ezt)
A kókusztejet odatettem melegedni, beleszórtam a száraz anyagokat és az édesítőt. Sűrűre főztem lassú tűzön, majd beletettem a kókuszolajat is. Aztán hozzáadtam az alábbiakat összekeverve:
50 g magkeverék (nálam most: szezámmag, lenmag, tökmag - de lehet bármi)
30 g zabpehely (lágy)
Jól összekevertem a kakaós masszával és egy folpackkal borított kenyérsütő tepsibe öntöttem (10x20cm). Olyan edényt válasz, ha elkészíted, amiben kb. 2 cm magas lesz a massza. Hűtőbe tettem és vártam néhány órát, míg megszilárdult, majd szeleteltem és eszegettem. Elég tömény, nem lehet sokat enni belőle.

Lehet ízesíteni, olyasmikkel, ami a csokis-kakaós ízzel jól harmonizál: pl. rumaromával, mandulaaromával, mogyoróaromával, de sima vanília is játszik. El tudom képzelni narancshéjjal, vagy akár kandírozott narancs darabokkal is, bár abból még nem láttam cukormenteset.
Az egész adagban 25 g CH van, ezt annyi felé kell osztani, ahány darabra vágod.

2013. április 21., vasárnap

Mogyorós karfiol

Mielőtt azzal gyanúsítanátok, hogy kettőt lapoztam a szakácskönyvben, azért főztem ilyen ételt, előre cáfolom ezt az állítást. A mogyoró és a karfiol nagyon-nagyon jól harmonizálnak. Ezt akkor vettem először észre, mikor maradt egy adag főtt karfiolom és valami pástétomot akartam keverni belőle. Elöl volt egy zacskó sós mogyoró, és valamiért megkívántam együtt a kettőt. Akkor jöttem rá, hogy ez a kettő együtt nagyon finom. De tényleg! Próbáljátok ki! A férjem nem volt hajlandó komolyan venni, mikor kértem, hogy kóstolja meg, de az oviban, a munkahelyemen volt vállalkozó kedvű kolléganő és elismeréssel nyilatkozott róla, mármint a pástétomról. (Remélem nem csak azért, hogy ne bántson meg). Gondoltam ha abban jól szerepelt a kettő együtt, jó lenne valami egyszerű vacsoraételt kreálni belőle. Ez lett.

Hozzávalók:
1 kisebb fej karfiol
fél zacskó sós vagy sótlan mogyoró
1/2 dl tej
1 evk sörélesztőpehely

A karfiolt megfőzöm, de nem kell teljesen puhára. A mogyorót elturmixolom a tejjel és a sörélesztőpehellyel. 
A karfiolt egy kisméretű tepsibe teszem, leöntöm a "mártással" és megsütöm, míg a teteje megpirul. Tudom, hogy furán hangzik, de aki egyszer kóstolta, többé nem kételkedik. :)

2013. március 26., kedd

Krémes zellersült


Egy diétás menürendelés alkalmával kaptam fokhagymás sült zellert ebédre. Ízlett nagyon, ezért többször megpróbáltam az íze alapján rekonstruálni, hogy mi is lehetett benne, hiszen nem lehet bonyolult. Az első kísérlet mégsem sikerült, de ez a mostani nagyon finom lett, ezért megosztom veletek is. A zeller egészséges, nagyon olcsó és viszonylag sokféle módon elkészíthető. Az egyetlen baja, hogy van aki nem szereti. Én nem tartozom ezek közé, én nagyon szeretem, mind szárzeller, mind gumós zöldség formájában. Ha egyszerű vega ebédre vágytok, keressetek a hűtőben egy zellergumót és máris kész az ebéd.

Hozzávalók:
1,5 nagyobb zellergumó
kevés fűszersó (bio delikát)
3 kávéskanál sörélesztőpehely
1 csapott evk rizsliszt
1 evk kókuszolaj
1 kk fokhagymasó
1 dcl tej
bors

A zellergumót kisebb darabokra vágtam és a darabokat további vékony szeletekre aprítottam. Bio fűszersós vízben puhára főztem. Mikor már majdnem készen volt, egy evk kókuszolajat megolvasztottam egy kisebb lábasban, rászórtam a rizslisztet, fokhagymasót és a sörélesztőpelyhet (ettől nagyon finom, sajtos íze lesz, sajt nélkül) és elkevertem. Egy pár pillanatig pirítottam, majd felöntöttem a tejjel és lassú tűzön besűrítettem. A zellert leszűrtem, tepsibe terítettem és mikor készen volt, ráöntöttem a "besamelt". A sütőben 210 fokon pirulásig sütöttem. 
Nagyon-nagyon finom krémes, tartalmas ízű ebéd volt a bulgurral. 

2012. április 13., péntek

Medvehagymás kölessel töltött gomba

Már csak néhány recept van a tarsolyomban medvehagymával, ez még Húsvétkor készült, nekem, mikor még nem volt teljesen elegem a medvehagymából. Egyszerű kis recept, nem is egy bomba ízélmény, de finom volt. Korábban olívaolajjal tettem el egy üvegbe apróra vágott medvehagymát, most ebből használtam egy keveset. A recept a fantasztikus, nemrég megjelent vegán szakácskönyvből a Tavasz ízeiből származik, amit meg tudtok rendelni Magdinál, a könyv egyik szerzőjénél.


Hozzávalók:
10-12 fej nagyobb gomba
fél csésze köles (kb. 1 dcl)
3 dcl húsleves, vagy húsleves kockából készült leves
fél csokor medvehagyma

A gombákat megmostam, a tönkjét apróra vágtam. Közben a húslevest felforraltam, beleöntöttem a kölest és az apróra vágott gomba tönköket, levettem a lángot és puhára főztem, többszöri kevergetéssel.
Amikor készen volt borsozta, kicsit még sóztam és belekevertem a medvehagymát (mivel nekem olívával volt eltéve, az is került bele egy evknyi). A gombákba kanalaztam és 180 fokon sütöttem kb. 20 percet. Langyosan volt a legfinomabb, de nekem hidegen is ízlett. Természetesen egyedül fogyasztottam, a család fanyalogva elfordult.

2012. január 22., vasárnap

Diókolbász sült céklával

Egészséges, húsmentes vacsora. 
Vettem egy Tefal Actifry sütőt, nagyon - nagyon olcsón (máshogy nem is vettem volna meg). Azóta töröm a fejem, hogy a klasszikus sült krumplin kívül mit készítsek benne. 
Igazából azért is ruháztam be rá, mert nálunk a fiuk nagy mennyiségben fogyasztják a sült krumplit. Szinte csak ezt eszik, ha köretről van szó, pedig próbálkozunk sok minden mással is, de hiába. Azt gondoltam, hogy ez egy hosszú távú befektetés, hiszen olaj nélkül, vagy minimális olajjal lehet benne sütni. És ez így is van, most már bizonyított is.
A sült cékla ötletét már nem emlékszem, honnan vettem. A krumpli után betettem két céklát, hasábokra vágva és leszárítva. A diókolbászok már korábban elkészültek. 




Hozzávalók a diókolbászhoz:
3 marék dió ledarálva
150 g túró
1 marék szezámmag
egy csokor petrezselyem
2 tojás
majoranna, bors, piros paprika, kömény - mindegyikből kicsi és kóstolgatni kell
annyi zsemlemorzsa, amivel formázhatóvá válik a massza

Pici (koktélvirsli méretű) kolbászkákat formáztam és betettem az Actifry-ba 15 percre úgy, hogy félidőben megfordítottam. Nagyon-nagyon finomak lettek. Több receptet is olvastam diókolbász témában, de egyik sem tetszett igazán, gondoltam abból, ami itthon van, összehozom, nagyon rossz nem lehet. A fiuknak nem ízlett, de szerintem nagyon ízletes volt. Főleg a sült, édeskés ízű céklával.

2012. január 8., vasárnap

Vajas-kakukkfüves gomba

A recept első olvasásra megfogott. Mivel folyamatosan keresem a vegetáriánus recepteket, ez nagyon megtetszett. Az elkészítése se bonyolult és igazán hálás alapanyag a gomba, mert egy kis plusszal, nagyon-nagyon finom kenyérre kenhető finomság, vagy tésztára feltét lehet belőle az alábbiak szerint.


Hozzávalók:
1 fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
0,5 kg gomba
1 evk szárított róka gomba
10 dkg vaj
1 kk szárított kakukkfű
1 narancs lereszelt héja
3 evk friss narancslé

A hagymát és fokhagymát apróra vágtam és a fele vajon megdinszteltem. A gombát apróra vágtam, a szárítottat beáztattam egy dcl vízbe. A gombákat (kifacsarva a szárítottat) beletettem a dinsztelt hagymába és együtt pirítottam. Viszonylag sok levet eresztett. Mikor már kicsit sült, mondjuk csak fele leve volt, beletettem a narancslevet, a narancshéjat, sót, borsot, és a kakukkfüvet.
A levet elsütöttem róla és megkóstoltam, a gomba hamar megpuhult és nagyon finom zamata volt. A legvégén a maradék vajat rákockáztam és egy kerámia edénybe. Másnap pirítóssal ettem, ill. délben tésztával. Farkasapának is nagyon ízlett, szinte kedvet kaptam, hogy a szokásos paprikás-petrezselymes mód helyett mindig így készítsem.
Aki kipróbálja, nem bánja meg.


2012. január 2., hétfő

Sajtos-tejszínes csicsókasült

Viszonylag folyamatos a csicsókaellátás Martonvásáron a havonta megrendezésre kerülő vásár jóvoltából.  Mi, mint akik nem bírnak csicsóka nélkül élni, minden hétvégén veszünk legalább egy kilót, aztán töröm a fejem, hogy hogyan tegyem a család számára ehetővé.
Most ilyen lett.

Hozzávalók:
1 kg csicsóka
0,5 dcl olíva olaj
2 gerezd fokhagyma
10 dkg sajt
2,5 dcl főzőtejszín

A csicsókát úgy két órán keresztül áztatom vízben úgy, hogy a kisebb gumókat, ami alatt megbújik a föld, letöröm róla. Utána viszonylag könnyű megdörzsölni folyó víz alatt egy szivaccsal. Felkarikázom viszonylag vékonyan és egy tepsibe terítem. Ráöntöm az olíva olajat és ráreszelem a fokhagymát, sózom, borsozom és kézzel jól összekeverem. Majd ráöntöm a tejszínt és lefedve párolni kezdem 180 fokos sütőben. Fél óra párolás után kiveszem, megkeverem, rászórom a sajtot és utána már nem fedem be. Addig sütöm, míg a tetején pirulni kezd a sajt. 
Finom vega fogás, én kölest főztem hozzá, az volt a körete. Hiába az igyekezet, mind én ettem meg. A család bizalmatlan volt a krémes, ízletes, de tagadhatatlanul nem túl jól kinéző csicsókával szemben (a szürkés csicsóka lássuk be, sehogy se mutat).

2011. december 5., hétfő

Lilakáposzta fasírt kilófaló liszttel

A Nosalty-n találtam Receptműves oldalán ezt a vöröskáposzta-fasírt receptet. Érdekesnek tűnt és pont volt egy két hete a hűtőben aszalódó fej vöröskáposztám. Azt tudtam, hogy a fiukra nem számíthatok az elfogyasztása kapcsán, de azért megpróbálkoztam vele, sose tudni mire támad gusztusuk.
Hozzávalók:
egy fej vöröskáposzta
2 gerezd fokhagyma
1 tojás
1mokkáskanál őrölt kömény
6 szem tört borókabogyó
annyi Szoó Judit féle kilófaló liszt, amennyit felvesz, hogy szépen gyúrható legyen és összeálló a massza
tört bors

zsemlemorzsa (Update-t használtam)
olaj a sütéshez

Megtisztítottam a káposztát a meglehetősen fonnyadt külső leveleitől. Megmostam, lereszeltem és besóztam. Egy órát állni hagytam, utána kiszorítottam és hozzáütöttem a tojást. A borókabogyót megtörtem a mozsárban, a káposzta közé szórtam, hozzáadtam a többi fűszert, a fokhagymát is hozzá reszeltem és elkezdtem összegyúrni. Nekem nem lett sok káposzta a kiszorítás után, kisebb fejből készítettem, így kb. két evőkanál liszt kellett hozzá. Nekem be van keverve Szoó Judit receptje alapján a kilófaló liszt, csak ritkán tudom használni, mert állandóan gluténmentesen készítem az ételeket.  Csak azt nem, amit tudom, hogy Ábel úgysem enne meg. Amire kis esély van, hogy megkóstolja, azt már gluténmentesen igyekszem elkészíteni. Zsemlemorzsába forgattam és olajban kisütöttem. Nem túl forró, de igen meleg olajba tettem, arra gondolva, hogy a káposztának azért idő kell, míg megsül. A rostdús liszt miatt lehet este is enni szerintem, csak jobb lenne nem olajban sütni. Legközelebb megpróbálom sütőben, biztosan szárazabb lesz, de nem hiszen, hogy nem lenne finom.
Melegen nagyon finom volt, etette magát. A fűszerezés nagyon el volt találva, ezért is örültem az eredeti receptnek. Nekem kihűlve nem ízlett. Jobb meggyőződése ellenére Farkasapa is megkóstolta, aztán egymás után elfogyasztott legalább 5-6 fasírtot, sőt, Áron is evett kettőt. Hát így számítgassak előre...

2011. október 31., hétfő

Rakott köles füstölt tofuval és savanyú káposztával

A bejegyzés címével mindent elmondtam erről az ételről. Magamnak készítettem, mivel a fiuk két napra elutaztak, így nem kellett az egész családról gondoskodnom, kedvemre főzhettem vega holmit. Nagyon finom lett, bár ezt senki nem tanúsítja, rajtam kívül.

Hozzávalók:
1 csésze köles
1 tartósítószer mentes bio ételízesítő kocka
3 csésze víz
30 dgk savanyú káposzta, átmosva, kiszorítva
1 kis doboz tejföl
10 dkg trapista sajt
1 csomag füstölt tofu (pl. DM-ből)

A kölest megfőztem az ízesített vízben, megvártam, míg minden nedvességet felszív. A tofut lereszeltem. Egy réteg köles, egy réteg tofu, egy réteg káposzta, tetejére tejföl, sajt. Hát, ennyi...

2011. augusztus 29., hétfő

Mindegy mit, csak húst ne

Sokszor főzök magamnak külön. Megkívánok valamit, amit tudom, hogy a család semmi áron nem kóstolna meg, elkészítem kis adagban, magamnak, általában akkor, mikor hétvégére valami igazán húsos fogást talál ki Farkasapa.
Ilyen volt ez a szuper egyszerű padlizsános étel, amit először Magdi blogján láttam. Guszta volt és azonnal meg szerettem volna kóstolni. Az első alkalom óta legalább 6x készült, mindig én ettem meg az összeset és mindig nagyon finom volt.
Egy -két padlizsánt feldarabolok, 0,5 cm-s karikákra. Egy nagy tepsit vékonyan megkenek olíva olajjal, majd beleteszem szépen elrendezve egy rétegben a padlizsánokat. A tetejüket is vékonyan (tollal) megkenem olíva olajjal, megszórom fokhagyma granulátummal (nekem a fokhagyma nagyon sok, ha nyersen teszem rá), rozmaringgal,  sóval és bőven szezámmaggal. Félidőben megfordítom a szeleteket. 200 fokos sütőben sütöm, míg szépen megpirulnak.

Én üresen, köret nélkül szoktam enni, de előfordult, hogy főztem hozzá kölest vagy zabpelyhet.

Ez egy paradicsomos-cukkini fasírt, szintén vegetáriánus fogás, sütőben sütve.
A recept innen származik.
Menta nem terem otthon nálunk, így egy pénteken, mikor a gyerekekkel sétáltam szedtem az út mentén, megvannak a lelőhelyeim.
Hozzávalók:
2 cukkini
2 paradicsom
egy csokor menta
1 tojás
zabpehely


A cukkinit lereszelem, besózom és picit kinyomkodom, a pradicsomot nagyon apróra felkockázom, úgy, hogy előtte a magjait kikaparom.
A mentát apróra vágom, és mindent egybe összekeverek. Sütőpapíros tepsire rakosgattam és 180 fokon fél órát sütöttem.
Érdekes ízű, határozottan finom, üdítő ízű fasírt, de mindenki úgy kezelje ezt a "finom"-at, hogy sem a férjem, sem a gyerekek nem fogyasztottak belőle, csak én.

Zöldfűszeres gomba
Ennek a receptnek az alapját Mohánál olvastam. Sehogy se tudtam viszont elképzelni, hogy süssem meg a gombát.
Hozzávalók:
3-4 evk zsemlemorzsa
1 doboz csiperke gomba
só, bors
friss zöldfűszerkeverék
1 evk parmezán
10 dkg trapista sajt

A morzsát megpirítom pici vajon, belszórom a zöldfűszereket és a parmezánt, ezzel is pirítom kicsit, míg illatos lesz. (a kép szokás szerint borzasztó, nézzétek el nekem, egyszerűen béna vagyok a fényképezéshez).
A gombát egy kis olajon sóval megdinsztelem és mikor már nincs leve, összekeverem a zöldfűszeres morzsával és belekeverem a sajtot. És ennyi, kész is. Nekem szinte üresen is ízlett, de majonézes lencsesalátát készítettem hozzá (babérlevéllel, sóval főtt lencse, tejföl, majonéz, hagyma, bors).

2011. április 23., szombat

Vega májkrém


Nos, belátom, hogy a fényképen nem valami gyönyörű, de egyszerűen elkészíthető, finom krém szendvicsbe.
A receptet a mostanában egyre gyakrabban látogatott, igényes vegetáriánus Magdi blogján olvastam. Nála gyönyörűek a képek, érdemes megnézni, szerintem csodásan bánik a fűszerekkel. Nem különlegességeket főz, hanem hétköznapi ételeket vegán módon. Sokat tanulok tőle, ezúton is köszönöm.
Általában minden háztartásban alapból megvan minden hozzávaló, ami ehhez kell, ezért érdemes kipróbálni.
A recepten csak annyit változtattam, hogy dióm nem volt, ezért török mogyorót tettem bele és nem volt finomra darálva, kicsit darabosabb maradt, ezzel is finom volt, de szerintem is jobb lehet dióval. A fűszerekkel igény szerint bántam, kóstolgattam és úgy pakolgattam bele.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...