Ábris

Fura nevet adtunk neki, sokak szerint. Valahogy mindig is szerettem volna egy Ábris nevű kisfiút, de a második fiunk születésekor mégsem mertük neki ezt a nevet adni, maradtunk a konvencionális Áronnál. Most viszont már nem volt vesztenivalónk. A kis meglepetésbaba megfogant és kezdettől fogva különleges ajándéknak tekintettük. Mikor az uh alapján megtudtuk, hogy egészséges, hatalmas örömujjongás volt bennünk és nagy megkönnyebbülés. A terhesség valójában terhes volt. Visszerek, óriási pocak, nem tudtam birkózni a fiukkal többé, nehezen mozogtam, főleg a végén, hosszú, meleg nyár, fuldoklás, vízbe menni nem volt szabad, de ezeket talán mindenki tudja....

Megérte! Most csak képekben Ábrisról.

A szülés után közvetlenül a boldog apukával. Félhomály volt a szülőszobán, amit nem bántam, de a kép nem lett túl éles.

1. napja a kórházban

4. nap már itthon a leharcolt anyukával

5. nap már éberebben

12 naposan

1 hónapos nagyfiú (sokat van kézben)

A nagyival

A mamával

Mosolyogni is tudok ám

2 hónaposan

Szeret itt játszani

kicsi töltött káposztám

két és fél hónaposan

Hason is szeretek játszani, de csak rövid ideig

Több értelmes képem nincsen róla, borzalmas képeket készítek, ezeket alig bírtam kiválasztani, de majd bővítem a bejegyzést a hét végéig, akkor lesz Ábris három hónapos. :)

Tökéletes anyák nincsenek - Anya kimenője 2013

Április második hétvégéjén került sor az Anya kimenője napra, amit már nagyon vártam. Tulajdonképpen egész évben készülök rá, semmiért ki nem hagynám. Ez most egész napos rendezvény volt, ami nekem különösen jó volt, mert egy egész napot tölthettem egyedül, hasznos gondolatokat hallgatva, feltöltődve és keresztyén könyveket vásárolgatva. Tényleg imádom ezeket az alkalmakat!

A téma "húsbavágó" volt, kevesen lehettünk ott olyanok, akiknek nem jött jól egy kis gyereknevelésről szóló előadás, workshop. Nekem egy 6 éves és egy 4,5 éves kisfiam van, és bár nagy a szeretet közöttünk, akadnak súrlódások, bonyodalmak, számomra megoldhatatlannak tűnő helyzetek is bőven. A fő előadó, akinek a szemináriumaira is bejelentkeztem olyan témákban tartott előadásokat, hogy "miért nehéz az anyaság?", "elégedett gyerekek", "különböző gyerekek, különböző igények". Ugye, hogy ígéretesen hangzanak? Nagyon élveztem őket. Ha hasznosnak találjátok a magatok számára, olvassátok el az alábbiakban a vázlataimat az elhangzott előadásokról.

Miért nehéz az anyaság?

Ha a gondolat vigasztal, mindenkinek nehéz, nemcsak neked. Nincs anya, aki úgy nyilatkozna, hogy fenékig tejfel.

Egyensúlyt kell tartani: a gyerekkel való bensőséges kapcsolatnak élőnek és folyamatosnak kell lennie, de a tekintélyünket is érvényesíteni kell. A zsarolás és fenyegetőzés csak gyengíti a kapcsolatot. A jó kapcsolat kialakításához nem elég a gyerek mellett lenni egész nap, rá is kell figyelni. Tapasztalat szerint legkevesebb napi 5 perc intenzív figyelem már elegendő, hogy a gyerek elégedett legyen (un. szembenézős figyelem).

Minden gyerek napjában van egy-két, vagy több nehéz időszak, amely órákból is állhat. Készüljünk fel ezekre előre, hogy ne érjen váratlanul. Ha egy helyzetben elvárjuk, hogy bizonyos módon viselkedjenek, akkor azt előre mondjuk el nekik, ez segíti, hogy bennük is tudatosodjon, ill. ne élesben kelljen fegyelmeznünk, mások előtt.

Elégedett gyerek.

Ez nagyon érdekes előadás volt. Tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy valahogy így nevelem a gyerekeimet, csak nem vagyok elég tudatos benne. Lehet a mindennapi beszélgetések része, hogy miből mennyi az elég, tudatosítanunk kell a gyerekekben mennyi mindenük van, és hogy ez számukra elég. Természetesen mi inkább a bőséget akarjuk nekik megadni, de nem fogják az értékelni, ha nem tudják mennyi számukra az elég. (Egy étkezéssel kapcsolatos képpel szemléltette: túl kevés - afrikai család ül egy tál étel körül, elég - egy gyerek átlagos reggelije volt a fotón, bőség - itt egy finomságokkal megrakott asztalt ült körül egy vendégsereg, túl sok - egy hordó méretű kínai kisfiú előtt hevert vagy 50 hotdog)

Fontos, hogy tanítsuk meg a gyereknek az "elég" fogalmát. Ez biztosítja, hogy a "bőséget" értékelni tudja. A mérce az lesz, amit adunk, amit megengedünk. Ha egy gyerek minden héten kap valami játékot, ajándékot, akkor neki az lesz az "elég". Ugyanígy van az édességgel, vagy mozival, fagyival, zsebpénzzel, bármi mással. Akkor neki a bőséget elég nehéz érzékeltetni. Nekünk kell abban tudatosnak lennünk, hogy a gyerek "elég" fogalmát meghatározzuk. Az előadó elmesélte, hogy a gyerekei (négy fia van) a saját zsebpénzükből vettek maguknak fagylaltot, ezért ünnepszámba ment ill. óriási ováció fogadta, ha ő meghívta őket egy jégkrémre.

Mi tesz a gyereket elégedetlenné? 

Például, ha nincs otthon elég feladata, úgy érezheti, hogy nem kell kivennie a részét a családi munkákból, ha vigasztalásból, vagy hobbiból vásárolni visszük, ha a szülők hatalmat tulajdonítanak a "cuccoknak", ha túl sok cucc van otthon, ami fölösleges. Az elégedetlenséget munkálja a tévé, reklámok, katalógusok.

Hogyan előzhetjük meg az elégedetlenséget?

Ha az édesanya attitűdje alapvetően gondoskodó, tényleg figyel a gyerek valódi szükségleteire. Ha a gyerek tulajdonságait, erősségeit dicsérjük, ha az egyéniségét értékeljük, nem szorul tárgyakkal történő megerősítésre. Ne vegyünk jutalomból ajándékot (hű, mennyiszer beleestem ebbe a hibába). Töltsük értékes tevékenységekkel együtt az időnket, az teszi a gyerekeket a legboldogabbá. Példaként elmesélte, hogy Amerikában, ha egy gyerek nem járt Diesniland-ben, akkor mindenki lesajnálja. A szülők sok esetben hitelt vesznek fel, csakhogy elvihessék a gyerekeiket ide. Egy unokaöccsük, miután épp visszatértek Diesnylandből horgászni ment a családdal és mikor fogott egy jókora halat, felkiálltott: Apu, ez jobb mint Diesnyland."

Helyes pénzügyi döntések megtanítás már kora gyermekkorban.

Ha a családnak van egy havi költségvetése, aminek a megtárgyalásába a gyerekeket is beleveszik, vagy csak hallgatóságként jelen vannak, mikor a szülők beszélnek róla, az megalapozza a gyerekek pénzhez való későbbi viszonyát. Végezzenek házimunkát, de ne ezért kapjanak zsebpénzt, mert akkor csak és kizárólag ezért fogják elvégezni, holott az a cél, hogy megtanulják, a családi munkából nekik is ki kell venni a részüket. Meg kell tanítanunk nekik, hogy különbséget tegyenek, elsősorban a saját példánkkal, a vágyaik és a szükségleteik között. Valószínűleg ruhára és cipőre szükségük van, míg egy újabb csodajátékra vágyhatnak. Jó módszer, hogy listakészítésre bíztatjuk a gyereket, a vágyait szedje pontokba, fontossági sorrend szerint. 

Ha nemet mondunk, meggyőződéssel tegyük, a gyerekek nagyon hamar megérzik, ha kicsit is sajnáljuk őket, mert valamit nem kaphatnak meg. Rendszeresen ajándékozzuk el azokat a dolgokat, amikre nekik nincs szükségük, természetesen őket is belevonva.

Különböző gyerekek, különböző igények 

Ez volt az egyik legjobb előadás, nagyon örülök, hogy hallhattam. Természetesen nem új keletű gondolatokról van szó, mégis így pontról - pontra átnézve az egyes személyiség típusokat és hozzá nevelési ötleteket is hallva, nagyon hasznos volt. 

Az előadó két skálán: lassú-gyors és feladat orientált - kapcsolatorientált, osztotta be a gyerekeket. Ezek kombinációi adják az egyes személyiség típusokat. 

Lassú és kapcsolat orientált

Ezek az úgynevezett könnyű gyerekek. Igazi csapatjátékos, támogató, laza. Fontos neki a rutin és az állandóság, segítőkész, szívesen követ, nem vezető alkat. Nem szeret a központban lenni, fontos neki mások véleménye. Hűséges és érzékeny. 

Nevelése: irányításra, bátorításra, megerősítésre van szüksége. Legyünk velük empatikusak, megsínylik, ha durván bánnak velük. Ha nekik valamit megígérünk, törekedjünk rá, hogy meg is tartsuk (persze erre máskor is érdemes törekedni, de náluk kiemelten fontos). Ő az, akinek mindegy, hogy mikor, hova mennek, bármit jó szívvel elfogad.

Lassú és feladat orientált

Lelkiismeretes, lassú a feladatmegoldásban. Saját maga elé állít elvárásokat, és nagyon nehezen viseli a kudarcokat. Odafigyelnek, sőt elmerülnek a részletekben, mindent elemeznek, nehezen döntenek. Óvatosak, a siker ígérete nélkül bele sem fognak semmibe. Tartózkodóak, az emberi kapcsolataikban szegényesnek tűnhetnek, nem igénylik annyira a testi kontaktust. 

Nevelésük: nem szabad siettetni őket, fontos megtanítani őket arra, hogyan tudják feldolgozni a kudarcot, biztatásra, bátorításra szorulnak a feladatok elvégzése közben. Meg kell nekik tanítani, hogy magukkal szemben reális elvárásaik legyenek. Általában lemeríti őket, ha sokat vannak emberek között, figyelni kell rá, hogy elég időt tölthessenek magányosan is, hogy feltöltődjenek. Ha az ilyen gyereket arra kérjük, hogy azonnal hagyja abba, amit csinál, az nem vezet jó eredményre, időt kell hagyni nekik, hogy befejezzék amit elkezdtek. Rájuk is vonatkozik, hogy ha ígérünk nekik valamit, tűzön-vízen át tartsuk be, még akkor is, ha valami jobbat terveztünk, nekik különösen fontos az állandóság, nagyon megviseli őket a hektikusság. (Az előadó elmesélte, hogy az egyik fiának, aki ebbe a típusba tartozik, azt ígérték, hogy a szülinapján délután otthon fognak videózni, de a család suli után értement, elrabolták, bekötötték a szemét és elvitték egy hihetetlen vizi élményparkba. Mire a gyerek elbőgte magát és egész délután nem lehetett vele bírni, mert ő videózni akart otthon. Az előadó kérte, mi ne kövessünk el ekkora hibát.)

Gyors kapcsolat orientált

Ezzel kapcsolatban sajnos nem találom a jegyzetemet, úgyhogy csak amire emlékszem. 

Kockázatvállaló, gyorsan hoz döntéseket, bevállalós, határozott, kezdeményező. Nagy baráti köre van, mindenki fontos számára, igazi "party arc". Vicces, szeret a középpontban lenni.

Nevelése: nyesegetni kell a baráti kapcsolatokat, mert rossz irányba is vihetik, nem szabad, hogy a baráti kapcsolatai felülírják a családi kapcsolatokat. Ő az, aki mindig más barátjánál alszik és csapatostul hozza haza az ismeretlen barátokat.

Gyors feladat orientált

Az igazi nehéz gyerek. A főbb jellemvonásai megegyeznek a korábban leírt gyors jellemvonásokkal, viszont ő a saját akaratát és terveit helyezi mindenek elé. Az előadó elmesélte, hogy a fia, három éves korában át akarta venni az uralmat a családban. Mindenről határozott véleményük van, nem tűrnek ellentmondást, igazi vezető alkatok. Mindig próbálnak meggyőzni a saját igazukról, és ha ez következetesen nem sikerül nekik, akkor azzal is megelégszenek, hogy jól felbosszantanak. Türelmetlenek, számítóak, függetlenek, hűvösek és körültekintőek, a tények vezetik őket, érzelemmentesen döntenek. 

Nevelésük: nem szabad folyamatosan szembemenni velük, mert dacot szül náluk leginkább. Fontos, hogy az egyéniségüket elismerjük, de a tekintélyünket velük szemben kell a leginkább védenünk. Következetességgel, nagy adag határozottsággal nevelhetők, de ha egyik szülő és egyik gyerek is ilyen, akkor a családban borítékolhatóak a konfliktusok. 

Változások

Kedves Olvasóim!

Nagyon köszönöm, hogy követőim lettetek és érdeklődtök az általam készített ételek, sütemények iránt. Eddig az vezetett, hogy a gluténmentes, diabetikus diétába illeszthető ételeket kutassak, találjak ki, próbáljak meg elkészíteni. A neten lévő sok-sok receptből mindig tudtam válogatni, születtek számomra is meglepően jó sütemények, amelyek azóta állandó szereplői a konyhámnak. Továbbra is azt kívánom, hogy találjatok nálam jó és számotokra használható recepteket, de úgy érzem, hogy mostantól kevesebb energiát tudok fordítani új receptek kipróbálására és egyáltalán a sütésre-főzésre. Egyrészt a gyerekek is sok időt igényelnek, másrészt várom a harmadik gyerekünket, és bár az eddigi terhességeim teljesen problémamentesek voltak, valahogy már én is érzem, hogy múlik az idő (vagyis öregszem), másrészt a terhességem sem teljesen problémamentes. 

Valahogy azt érzem, vissza akarok térni ahhoz a fajta blogíráshoz, amikor még mindenféle téma érdekelt, viszont nem voltak állandó olvasóim. Sok könyvről, amit azóta olvastam, szerettem volna írni, de így, hogy "gasztroblog" lettem, nem akartam ilyenekkel terhelni az olvasókat, hiszen valószínűleg nem azért vannak itt. Aki szívesen marad, ha más témák is lesznek, azokat továbbra is szívesen látom, aki viszont nem szívesen olvas gyereknevelési könyvekről, keresztyén programokról, gondolatokról, azokra sem fogok megharagudni, ha elpártolnak. Természetesen lesznek receptek is, mert ez a téma is nagyon érdekel, továbbra is, még ha a sütéshez most valahogy nem is érzek nagy affinitást. 

Kívánom, hogy találjatok hasznos infókat, jó recepteket továbbra is nálam!

Szeretettel:

Margaretta

Fűszernyeremények az Audi főzőnapon

Ez itt a dicsekvés helye, szeretném megosztani veletek is az örömömet. 

Számomra meglepetés szerűen (fogalmam nem volt a programról, csak elmentem a férjem csatolmányaként) Mautner Zsófi pont a fűszerekről tartott egy kis ízelítőt, előadást Győrben, az Audi főzőnapon. Ezen aztán többek között azt is megtudtam, hogyan készítik az általunk kedvelt és sokszor használt vanília rudat (borzalmas macera), milyen illata van a tonkababnak (már régóta furdalta az oldalamat a kíváncsiság és most tessék, megtudtam), hány virág bibéjét kell leszedni 1 g sáfrány "előállításához" és egyéb érdekességeket. Zsófi összeszedett, szuper előadást tartott, még azokat is elszórakoztatta, akik talán nem érdeklődnek ennyire a gasztronómia iránt. Az általa hozott fűszereket meg is lehetett illatolni, tapogatni. Elmondta, hogy neki otthon kb. 150 féle fűszere van. Arról is beszélt, hogy mik azok a semleges ízű alapanyagok, amiken bátran kísérletezhetünk új, számunkra is ismeretlen fűszerekkel (szóval jövök rettenetes ízkombinációkkal hamarosan), és megkóstolhattunk egy általa készített  kandírozott gyömbéres tejberizst a tetején tonkababos meggyszósszal. Nem túlzok, isteni volt! Nem volt édes, mégis, egy falat mennyország. Aztán következett a fűszerfelismerő verseny, amire nagy mellénnyel bejelentkeztem, de persze izgultam nagyon. Végül a férjemmel együtt versenyezhettünk, ami nekem hihetetlen könnyebbséget jelentett. Együtt szagolgattuk az előkészített, szalvétába csomagolt tégelyeket, amiben nem látszott, hogy milyen alakú fűszer van, csak az illatából kellett kitalálni, viszont a szalvéta szaga sokkal erősebben képviseltette magát, így kellőképpen nehéz volt, még ha a fűszerek nem is voltak nagyon extrák. Szerencsére mindet tudtuk, bár kettőt így is elrontottunk mert félreérthető volt. Úgy tudtam, hogy a curry főszerkeverék. Biztos voltam benne, hogy az, de mikor Zsófitól rákérdeztem, hogy amit szagolunk az egy fajta fűszer vagy fűszerkeverék, akkor azt mondta egy fajta fűszer, így beírtam a kurkumát, amire a legjobban hasonlított. Aztán megtévesztő volt a friss kakukkfű, mert alig-alig lehetett érezni (a szalvétát annál inkább), és közben Zsófi arról beszélt, hogy bárányhoz használják, belenézve a kis lyukon is rozmaringnak láttam. A férjem állítja, hogy ő mondta, hogy kakukkfű, de én tényleg nem hallottam a zűrzavarban. 

Azért nyertünk, méghozzá a második helyen. Egy könyvet kaptunk és a képen látható fűszereket. A méreg drága sáfrányból 0,5 g-ot (féltve őrzöm, szerintem nem merem majd elhasználni), valamint füstölt paprikát (már régóta vágytam rá) és egy rúd vaníliát (az mindig jól jön). A könyv címe: Így fűzünk mi címmel, ami a hazánkban élő külföldiekkel készült riportokat és egy-egy érdekes, az adott kultúrát képviselő étel bemutatását és receptjét tartalmazza. Letölthető egyébként ingyenesen, és már rég le is töltöttem, sőt, főztem is belőle, de így, kézben fogva, sokkal nagyobb élmény. 

Ha tudtok jó sáfrányos receptet, amibe nem pazarlás beletenni, írjátok meg. A többit biztosan el tudom használni, de a sáfrányhoz kevés az ötletem.

Olaszország - Zumba tábor

Alig tudom bepótolni ezt az öt napot, amit Olaszországban töltöttem, mert annyi "finom" bejegyzés született az általam is olvasott gasztroblogokon, hogy egyszerűen nem tudom mindet végignézni. Jó volt nekem, mert család nélkül, öt napot tölthettem Lido di Pomposaban és napi sok órát zumbázhattam. 

A zumbát valaki vagy elsőre megszereti, vagy egyáltalán nem jön be neki. Én az előbbi csoportba tartozom. Egy éve járok folyamatosan, nem mindig rendszeresen, sajnos. Sokszor elnézem a zumbázó társaimat. Nők mindenféle korosztályból (2-100), soványak-kövérek-normál testalkatúak, de mindannyian szeretnek táncolni. Egy, mondjuk középkorú családos nőnek mennyi alkalma van táncolni? Max otthon a tükör előtt, de akkor is fenyeget a veszély, hogy a családja kiröhögi. Bulizni már nem nagyon mehet el, ha meg a latin zenére pezsdül fel a vére, akkor elmehet egy tánctanfolyamra, de párja már nem biztos, hogy akad. 

Szóval a zumba teret ad arra, hogy az ember lánya mozogjon, kiélje a tánc iránti szenvedélyét és amúgy jó társaságban legyen. Már évek óta nem vihogtam annyit, mint a táborban a lányokkal, akikkel egyébként ott ismerkedtem meg. Mindannyian "családanyák" vagyunk, de szeretünk élni és egyikünket sem elégít ki, hogy ellátjuk a családunkat és dolgozunk. Ez a kicsit több, számunkra többek között a Zumba. A táborban durván sokat zumbáztunk, minden nap sok-sok órát, délelőtt-délután-este. Jól esett, de az utolsó napon már nagyon fájt a lábam, nem szokta az ökör a szántást, ugye. :)
Sokan csodálkoztak, hogy a férjem "elengedett", mert ez nem általános, hogy két gyerek mellől csak úgy elruccanok Olaszországba, pár napra, de nem csak hogy elengedett, hanem nagyon biztatott, hogy menjek. Nem volt olyan egyszerű megoldani, sok-sok szervezést igényelt, de végül minden rendben volt. Olyannyira, hogy éjszaka érkeztem haza és mivel reggel már az ágyban találtak a fiuk, ügyet se vettettek rám, természetesnek vették, hogy ott vagyok. Annyit kérdeztek: "Anya, hát te hogy kerültél ide?" :)

Olaszország boltjaiban kiélhettem a különleges hozzávalók iránti kíváncsiságomat. Úgy jöttem haza, hogy a tipikusan olasz ételekből hoztam kóstolót: citromlekvár, piadena, pesto, olaszt tészták, sonka, parmezán sajt. Már alig várom, hogy kipróbáljam őket. A citromlekvárról már tudok referálni, nagyon -nagyon finom.

Képek nem készültek, mert elfelejtettem fényképezőgépet vinni, ezért csak a tengerparton kattintottam egyet a telefonommal, de ebből is látszik, hogy milyen nyugalomban pihenhettem. :)

Anyák napja a legkisebbel

Amikor először kellett anyáknapi ünnepségre mennem, azt hittem, majd sírdogálni fogok, látva az én "nagy" fiamat szerepelni a többiekkel, de valamiért egyáltalán nem hatódtam meg. Szépen végignéztem a mondókázást (a kicsiknél még ilyen műsor van) és örültem, hogy az én kisfiam is mindet tudja. Igaz, hogy közben az inge kijött a nadrágból és a fényképeken meglehetős pacuhán néz ki, de nem bántam különösebben, így is nagyon aranyos volt. Sokkal inkább meghatódtam, mikor otthon mondta el a versecskéket, amiket anyák napjára tanult.

Áron is ovis lett, ebben az évben két anyáknapi ünnepségre is mehettem. Előtt egyik éjszaka felébredt Áron, odabújt hozzám és így szólt:

"Anya, én tudom ám az anyáknapi verset." 

Én: "Tényleg?(ennél többre éjjel nem telt) 

Áron: "Anya, nem viccelek!" 

És tényleg tudta, másnap meggyőződhettem róla, hogy nem viccelt.

Osvát Erzsébet: Ha nagy leszek

Ha én nagy leszek, és Te kicsi

tiéd lesz a babakocsi

Én dolgozom, Te majd játszol

várat építsz, fára mászol

Leviszlek a játszótérre,

lepkét kergetni a rétre,

Boltba is én megyek,

veszek tejet, kenyeret,

banánt is mert szereted.

Hazaérek, ölbe veszlek,

úgy SZERETLEK, úgy SZERETLEK

(itt kötelező az ölelés)

Itt az előadás előtti izgalomban össze-vissza röhincsélnek.

 A bevonulás után, a legjobb barátja mögötte. Persze ő nem volt hajlandó az előtte álló kislány vállát megfogni.

 Huncut kép.

A kisbarát se piskóta, ha kópéságról van szó. 

Itt is pont a másik irányba megy, mint kellene és nem hajlandó ám csípőre tenni a kezét, ahogy kell.

A renitenskedés aktuális példája.

Könyvajánló - Sorsfordító gyerekek

Döbbenetes könyv. Singer Magdolna riportjait olvashatjuk a könyv első részében, amelyet olyan családokkal készített, ahova szülési sérülés, intrauterin fertőzés vagy egyéb fejlődési rendellenesség miatt fogyatékos, mozgássérült vagy csak oxigénhiány miatt kicsit lassabb fejlődésű gyerekek születtek. A családok valamilyen módon kapcsolatba kerültek Szabolcs Judittal, aki foglalkozása szerint gyógytornász, de Meir Schneider tanítványaként egészen más utat követ. A gyerekek, akikről az orvosok lemondtak, szárnyra kapnak a kezei között, pedig semmi különöset nem tesz, látszólag. Simogatja őket, a szemükbe néz, hancúrozik velük. A szülők, akiknek az orvos sokszor az arcukba vágja a diagnózissal együtt a reménytelenséget, küzdenek, szeretik a gyereküket, bár csalódtak benne, csalódtak a világban, az élet igazságosságában és elkeseredettek. Judit őket is felkarolja, biztatja, hogy szeressék a gyereküket, lássák meg benne azt, akivé válhat, fogadják el, vállalják fel, érintsék meg. Egyik - másik történet igazán felkavaró volt. Nagyon együtt tudtam érezni a szülőkkel, én is nagyon féltem a szülés előtt attól, hogy valami probléma miatt baja esik a gyerekeimnek.

A könyv végén találtam meg Judit vallomását magáról, a gyógyításról, mint életformáról. Felkeltette az érdeklődésemet, utánaolvastam a neten is, megnéztem videókat, amit a Gyógymívesházban vettek fel, és Juditot munka közben filmezték. Nekem egészségesek a gyerekeim, de Judit életszemlélete tükrében, nem biztos. Ő egészként szemléli az ember fizikai és lelki valóját. Azt vallja, hogy a gyógyító erő mindenkiben benne van, hogy mindenki hallgathat a belső hangjára. Egy olyan dimenziót láttatott meg velem a könyvön keresztül Szabolcs Judit, amiről eddig fogalmam sem volt. Hogy így is lehet élni és szeretni. Pedig nem ismeretlen számomra a szeretet, hiszen megtapasztaltam Isten feltétlen szeretetét irányomban és tudom, hogy ha hagyom, hogy Ő végezze a munkáját bennem, akkor én is átformálódom és képes leszek szeretni feltétel nélkül. Nem tudom, Judit miből merít, sokszor az univerzum csodájára hivatkozik, arra, hogy mennyire összefügg minden és milyen csoda az ember, a léte, a teste, a lelke. Elgondolkodtam, a saját fiaimmal kapcsolatban is. Talán nem szerettem őket eléggé. Talán sokmindent elrontottam Ábellel, amikor egészen pici baba korában a gyermekágyi depresszióm miatt nem tudtam eléggé szeretni, babusgatni. Talán ezért olyan szorongó néha, ezért kezeli rosszul a kudarchelyzeteket, talán ezért nem szereti ha puszilgatják és csak ritkán kívánja meg, hogy ölelgessem. Nem akarom magam ostorozni, mert annak nem sok értelmét látom. Judit munkája azért is érdekes, mert sokszor be tudja pótoltatni a szülőkkel, akiknek mondjuk elveszik a babáját a fennálló életveszély miatt, a születés körüli bensőségességet. 

Nagyon örülök, hogy a kezembe akadt ez a könyv és ajánlom azoknak akik érintettek, és azoknak is, akik nem.

Egy nap krónikája - Vasárnap

Lassan ébredek, csattogó talpak zaját hallom, szöszmötölés, néhány puszi csattan az arcomon: Anya, én vagyok, Áronka! Kinyitom a szemem és egy mosolygós Áron arcba tekinthetek.  Szeretem. Az jut eszembe, ezért érdemes gyereket szülni, hogy így ébredhessek egy vasárnap reggel. Kisimult vagyok, hagytak későig (fél 8) aludni.

Lemegyünk, Áron a hátamon, ez afféle rituálé. Farkasapát és a pizsamás Ábelt lent találjuk. Hát ti mit néztek? Az autókereskedőket nézzük, anya, nézd mit építenek! Kiderül, hogy a fiuk már ébren vannak egy ideje, már a reggeli kakaón is túl vannak. De jó lesz kávézni! Kávé melegszik, Áron ott sündörög, egyszer csak köhögni és öklendezni kezd épp a lábamnál. Kisfiam, kérlek ne hányjál most! De hiába kérem. Jaj, gyere, semmi baj, megmosakszunk. De leveszed ezt, anya!? Persze, csak gyere ne tapicskolj a hányásban. Feltörlés, átöltöztetés. Végre ülök a kanapén, kávézok, lekváros kenyeret reggelizek. Anya, de én is kérek lekváros kenyeret. Kisfiam, most egy kicsit várjunk, most hánytad ki a kakaót, iszol kis vizet és ha többet nem hánysz, kapsz kenyeret is. Úgy fogyasztom el a kávémat, hogy Áron nyüszít mellettem, és tudtomra adja percenként, hogy micsoda kegyetlen anya vagyok, én habzsolom a lekváros kenyeret, neki meg nem adok. Valahogy egyre keserűbb ez a kávé és egyre kevésbé esik jól, pedig hogy vágytam rá, hogy nyugodtan elfogyaszthassam.

Ábel: Anyaaa, a mi tévénket mikor kapcsolod már be (mindig engem kérdeznek, pedig nem az én kedvencem az autókereskedők, hanem az apjuké, de ő, ha hozzá fordulnak egyszerűen úgy tesz, mint aki nem hallja őket, lehet, hogy nekem is ezt kellene tennem?) Közben az autókereskedők adását a gyerekek nyomására felváltja az Őslények országa mesefilm, hát, nem is tudom, melyik volt izgalmasabb, vagy alkalmasabb arra, hogy feldobjon. De azt senki nem kérdezi, hogy én mit néznék szívesen, én meg nem vagyok elég hangos, el vagyok nyomva, és nem csak ma.

Ábel úgy 20 perc múlva: Anyaa, jössz velem állattalálkozósat játszani. Ezt azt jelenti, hogy nekem fel kell húznom a kezemre Tejfölt (IKEÁ-s macska) és végigasszisztálom, ahogy Ábel az ágyából egyenként előhozza az alvósait és bemutatja őket. Anya, most te legyél Bolhával (IKEÁ-s kutya). Jó legalább kis változatosság. Sziasztok egérkék, nem féltek tőlem? Szia Dínó. Hű, de hatalmas vagy! Igen, ő megvéd, mert nagyon erős, anya, nem kell félned. Még a szúnyogokat is elijeszti, nem tudnak megcsípni, mert ha a Dínót megcsípik, eltörik a szúrókájuk. Hát most nagyon megkönnyebbültem.  Bab, nem megyünk el délelőtt az IKEÁ-ba? Legalább valami program lesz a gyerekeknek, mi meg csorgathatjuk a nyálunkat kicsit. Farkasapa beleegyezik, bár pénzünk nincs, de attól körülnézni szabad.
Gyertek öltözzünk fel, srácok! Ábel gyere öltözni (5x)! Áron most te következel, gyere öltözni, fejezd már be az ugrálást, így nem tudom felhúzni a zoknit! Menjetek le, kiszellőztetek. Közben persze összekészítek két adag mosást, leviszem. Úristen, a konyhában bomba robbant, na jó, várjatok, rendet rakok. Jó-jó, addig beteszem nektek a diezeles Thomast.
Na, én kész vagyok fiuk, indulhatunk. Kezdődik az öltözés: hol a sálad, Áron? Nem, nem ezt a sapkát vesszük. Ábel, vedd már fel a cipődet! (6x) Áron, várj még, Ábel nincs készen és rajtam sincs cipő. Mehettek. Áron az ajtóból: Anya, de nem teszel rám cipőt? Jaj, kisfiam, te még zokniba vagy, hát mért nem húztad már fel a cipődet! Egyedül nem tudom, anya. Közben Farkasapa illékony és eltűnik, nem bírja idegekkel az öltözést, persze én se jobban, de valakinek muszáj összekészíteni a fiukat.
Autóban: Anya, ez az út vezet az IKEJÁ-ba? Igen. Apa, túl gyorsan mész. Ez az autópálya, itt lehet, Áron.
IKEÁ-ba nyomkeresőst játszanak, tetszenek nekik a nyilak, annak mentén rohannak fénysebességgel távolodva tőlünk, miközben nyomokat keresnek. Lecsillapítjuk őket, mert félünk, hogy elvesznek. A gyerekrészleg, végre, itt mindent kipróbálnak, mi pedig fél szemmel vigyázunk csak, másik fél szemünk a kínálaton függ és végre csorgathatjuk a nyálunkat kedvünkre. Szerencsére az étterem is közel van. Elmegyek mandulatortáért, amit mindenki szeret. Azért egy kis húsgolyómánia is rákerül a tálcára. A fiuk fáradnak, látszik, hogy közeleg az alvásidő, indulunk. Azért a nyálcsorgatás mellett került néhány fontos holmi a kosárba: két pléd (nagyon olcsó volt, 250 Ft), egy étkészlet (már régóta terveztük, most jó áron szépet találtunk), sütőformák (állatos, Majd készítünk otthon kekszet velük, jó, fiuk! Lelkesedés, azóta se készítettünk).
Áron nyűgös, elszunyókált, nem tetszik neki, hogy felébresztettük. Áron: Nem is leszek a fiad, soha többé! Ábel: Anya, megnézhetjük a Vitéz Zászlót? Oké, de csak míg készítem az ebédet, jó? Farkasapa elpályázik hokimeccsre.
Fiuk, kimegyünk kicsit havazni? Még világos van, gyertek! Nekem nincs kedvem, anya, inkább bent maradok. Oké, de akkor jó legyél. Áron öltöztetése kicsit egyszerűbb, végre kint.
Szia Gergő! Szia Zsófi! (szomszéd gyerekek) Ábel:Anya, én is ki akarok jönni, mert kint van a barátom, Zsófi. Akkor öltözzünk gyorsan, mert Áron kint van egyedül. Ábel: anya, lapátolhatom a havat, persze, de itt a szomszédok lapátja, mert a mienk túl nehéz. Innentől Ábelre nincs gondom, fél órán keresztül. Ábel ordít: Anyaaaa, beleestem az árokba, nézd, tiszta hó a kezem. Semmi baj, gyere lesöpörjük és a nadrágodat is, semmi gond, nem esett bajod. Fél óra múlva: Fiuk, be kell mennünk, mert anya szétfagy. De maradjunk még! De más sötét van és nagyon fázom, gyertek, iszunk finom teát bent. Na jó.
Vetkőzési tortúra indul.
Anya, harcolunk? Gyere, menjünk fel a ti szobátokba és harcoljunk. De megint szét fogtok verni. Ábel: Neem, most hagyunk győzni. Fél óra tömény harc következik, miközben mindketten engem gyötörnek és püfölnek, hancúrozunk, vígan vagyunk.
Figyeljetek, ha szépen elpakoltok itt a gyerekszobában, vetíthetünk. Hurrá, anya vetít, gyere Áron!
Mit vetítsünk? Malacka és a farkasok. Már megint?! Én azt nagyon unom. Nem baj, anya, mi azt szeretjük, nem unjuk meg soha. Három mese lemegy. Kicsit játszanak, addig főzök másnapra valami ebédet nekik.

A kérésemre összekapaszkodtak

A két kis puci béka

Hogy fürdünk ma anya, beülősen? Igen, ma úgy. Hurrá! Gyere Áron, játszhatunk a delfinekkel. Ott tobzódnak, míg megengedem a vizet. Míg ők a delfinekkel bohóckodnak, elpakolom a száraz ruhákat és leviszek még egy adag mosást. Jaj, de álmos vagyok. Szerintem nem fogom megvárni Farkasapát, lefekszem, ahogy letettem a fiukat. Anya, de olvasol még mesét? Nem kicsim, vetítettünk, tudod, nagyon álmos vagyok. Anyaaa, de összebújás lesz. Persze, hogy lesz. Gyertek, elmesélitek a napotokat? Nagyon jó napunk volt ma, anya. Akkor jó. Imádkozol velünk. Persze, ahogy szoktuk. Jó éjt!
Becsukom a szemem, tényleg jó nap volt ez, csak iszonyúan elfáradtam, de mibe is? 

Tortatatál és egyéb szülinapi kalandok

Nagyon készültem, hogy Áron 3 éves szülinapját méltóképpen ünnepeljük. Persze, ahogy szokott ez most se sikerült. Hogy miért? Több oka volt, de az időhiány a legfőbb. Mikor az embernek nincs ideje végiggondolni, hogy mit kell beszerezni, mikor az ajándék az utolsó pillanatban érkezik és mikor a körülmények is összeesküsznek az ember lánya ellen. 

Pedig készültem, igazán. Felhívtam az óvónőjét, hogy vihetünk-e tortát. Igen, sőt. Munka után nekiálltam tortát sütni. Egy egyszerű, nem gluténmentes hideg sajttortát tervezetem. Szép is lett, meg is dermedt a töltelék. Nem volt viszont tortatálam. Ezt a nagyon kis egyszerű eszközt már régóta hiányolom a háztartásomból és többször tettem kísérletet a beszerzésére, mindezideig sikertelenül. 

Reggel próbáltam egy sütisdobozba helyezni a tortát, hogy valahogy szállítható állapotba hozzam, de sajnos félbetör, úgyhogy összeborult szépen a két oldal, a tetején a csoki összemaszatolódott. Ehetőnek éppen ehető maradt, de rettenetesen csúnya volt. Áron ráadásul aznap betegen ébredt. Tehát ugrott a mai ovis program. Nem baj, majd bepótoljuk. Viszont a családnak nem volt jó a torta, magunknak ismét Svéd mandulatortát terveztem, így még azt is megsütöttem péntek délután. Tortatál híján ezt is a csúnya szürke tálunkon tálaltam. 

Azért nagy sikere volt. Tényleg finom volt. Más kép nem készült róla. Nekem ismét túl édes volt.

Farkasapa este későn érkezett meg az ajándékkal, ami egy gitár volt. Talán nagy hülyeségnek számít egy három éves gyereknek egy gitárt venni, de azért vettük, mert autót már nem akartunk, a társasjátékot nem értékeli és főleg, mert ő maga ezt kért.

Sajnos a gitár hibás volt, az egyik oldalon le volt szakadva a borítása, így, hogy ne menjen tönkre jobban, vissza tudjuk vinni a boltba, de ezt Áron érthető módon nem díjazta. Még jó, hogy kis bónuszajándékot is vett Farkasapa, így azt adtuk oda, és talán annak jobban is örült, mint a gitárnak.

Azóta persze minden rendeződött. Készítettem tortatálat Kifli és Levendula ötlete alapján, így már nem járhatok pórul, ha tortát sütök. Visszavittük a gitárt és Áron kérésére vettünk egy szintetizártort. :)

Azóta azt nyeszegteti a gyerek, a mi nagy elkeseredésünkre.

A mi karácsonyunk

Mivel ennek a blognak családtájékoztató szerepe is van, és kicsit emléktárhely funkciója is, ezért megörökítem képekben is a karácsonyunkat, bár nem volt valami fényes. 

Kezdődött azzal, hogy a karácsonyi héten szerdán, Áron hányni kezdett délután, amin sikerült másnapig úrrá lenni, így nem lett kórház a dologból. Természetesen sokat kellett foglalkozni vele, nagyon nyűgös, mikor beteg. Sokmindenre nem futotta az időből. 

Karácsony napjára viszont nekem és Farkasapának forgott a gyomrunk, így nem sok kedvünk volt a vacsorához. A sütőtökrém leves túl sűrű lett, a fiuk egyáltalán nem akartak enni belőle, viszont a rakott káposzta finom lett, bárcsak több étvágyam lett volna. Desszertet nem is készítettem, csak megromlott volna, így egy mézes sütin kívül más nem volt. Ettől viszont szörnyű rosszkedvem lett. Egyetlen vigaszom, hogy az ajándékoknak örültek a fiuk, lelkesek voltak és estig játszottak. Ahogy látszik, Farkasapa is alig várta, hogy odaadjuk a fiuknak a szuper kis Bruder járgányokat, ő is sokáig tologatta őket, már amikor a srácok megengedték neki. Ő is örült az ajándékának, egy Hobó lemeznek, én is nagyon az enyémnek, egy szakácskönyvnek. 

Másnap a húgomékhoz mentünk volna és ott találkoztunk volna anyukámmal is, de a háttérben leselkedő hányós vírus miatt nem mehettünk. Persze a gyerekek nagyon csalódottak voltak 

Másnap a nagyszülőkhöz mentünk volna, de reggel bekopogott a szomszéd, hogy úgy látja, folyik a benzin a tankunkból. Sajnos nem látta rosszul, tényleg kilyukadt a tankunk, így a nagyszülős program is ugrott. Majdnem. Mentő ötletként felhívtuk egy barátunkat, aki kölcsönadta egy autóját, így mégis eljutottunk Csepelre.

Jó is, hogy elkértük a kocsit, mert még aznap este Ábel hányni kezdett, amit reggelig abba sem hagyott. Miután egész éjjel ébren voltunk, hajnalban mentőt hívtunk és bementünk a fehérvári kórházba. Már rutinosan pakoltam, magamnak is ruhát, papucsot, a gyereknek játékokat. Nagyon elesett volt és lázas is már reggelre, így estig benn is tartottak. Két infúzió után, mivel már ivott Ábel, hazaengedtek. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy ennyivel megúsztuk. Ha nem lett volna kölcsön autón, asszem átkerültünk volna a fertőzőre. 

Szilveszterre nem tervezünk semmit. A fiuk elmentek 31-én a közlekedési múzeumba, én meg takarítok, és blogolok, végre. Nem is vágyom másra, a bulizást meghagyom azoknak, akik szinglik, nincs gyerekük, és határtalan a jókedvük. 

Játékok - gyűjtemény

Az újságpapírból hajtogatható kard ötletét innen vettem. Iratkozzatok fel a hírlevélre, mert hetente nagyon sok hasznos linket kaphattok. Én már többször, a fiuk körében sikerrel alkalmaztam az ötleteit. 

Ez az újságpapírból hajtogatott fakard sok örömet szerzett Ábelnek. Ő nem volt pénteken oviban, mert fájt a füle, így ketten játszottunk itthon. 

Mostanában egyik kedvence Hófehérke és a hét törpe meséje. Ezt meséltem neki hazafelé az úton, aztán itthon kérte, hogy játszuk is el. Én voltam természetesen Hófehérke, ő alakította a gonosz boszorkányt és a törpéket, de még a deli herceget is. Nagyon aranyos volt. Mikor a gonosz mostohámként elzavart, és én megkérdeztem sírós hangon, hogy hová is mehetnék, akkor elmondta, hogy itt-ott jobbra kell fordulni, a rókaszobornál pedig balra (milyen rókaszobor? - errő bővebb felvilágosítással nem szolgált) és odaérsz a tisztásra a törpék házához. Szóval elég könnyen odataláltam, végigjátszottam a szerepem, majd mikor a gonosz boszorkány öregasszony képében kellett, hogy megjelenjen, akkor Ábel úgy döntött, hogy a legöregebb törp itthon marad velem, nehogy elfelejtsem, hogy nem szabad szóbaállnom senkivel.

Egyszerűen imádnivaló volt. Láttam rajta, hogy küzd benne az, hogy a történetet számomra kíméletesebbé tegye, ill. hogy azért hű maradjon a meséhez. 

A kard elkészülte után azt játszottuk, hogy én vagyok a királylány, akit elrabolt a sárkány, meg persze a sárkány is én voltam, ő meg most kizárólag a hős lovagot játszotta. Háromszor úgy elverte a sárkányt, hogy az visítva menekült, és közben a papírhusáng által okozott sebeit nyalogatta. Nagyon elpáholt, azt meg kell hagyni. Olyan vehemenciával küzdött, amit amúgy nem láttam rajta más játék során, csak ilyen küzdelmes-bírkózós játékokban. Iszonyúan motiválja, hogy neki kell a legerősebbnek lenni. Mindenben első akar lenni és nagyon fusztrálja, ha nem úgy alakul. Szerintem ezzel lesz még bajunk.

A kardot nagyon szerette, másnap, 6:30-kor, mikor jött lefelé a lépcsőn, már az oldalára volt kötve (mert persze azt is meg kellett oldani: egy gumit kötöttem a derekára és ebbe dugta bele a kardot).

Mióta ilyen szép színesek a kockái, bonyolult statikájú épületeket és tornyokat épít, amit semmi áron nem szabad arrébb mozdítani, így napokig kerülgetjük a nappali padlóján az építményeit. De nem bánjuk, mert eddig az építés egy kicsit sem érdekelte, örülünk, hogy most rákapott az ízére.

Nemrég az IKEÁ-ból tértünk haza két családtaggal. Bolhával és Tejföllel. Azóta minden este a rituálé részei.  Ha a cicát felhúzom a kezemre, Áron úgy dédelgeti, ölébe veszi, beszél hozzá, mint egy igazi cicához. Bolha meg igazi karakter, tényleg aranyos és Ábel hálótársa lett. Egy pár napig mindenhova velünk jöttek: sétálni a parkba, ahol Bolha kiszagolta a mókusok nyomait, Tejföl meg felmászott a fára, ahonnan nem tudott lejönni (Farkasapa előadásában) és tettek egy nagy túrát velünk az Ingó Kövekhez, Sukoróra, ahol az őszi erdő és a finom levegő áldásos hatásait velünk együtt élvezték, igaz, akkor csak a hátizsákból kikandikálva.

Képek később, mert most nem találom őket.

Itt épp Farkasapa azt mondja, hogy ha le merem fényképezni és felrakom a blogra, akkor nagyon kikapok, de mint látható, nem félek. 

Az alábbi képek a mikulásos szerepjáték keretében készültek. Vasárnap egy barátnőmnél voltunk néhány másik családdal együtt, hogy személyesen is találkozzanak a gyerekek a Mikulással. Ez a barátnőm minden évben megoldja, hogy hozzájuk személyesen is eljöjjön. Szerez ruhát, botot, embert - mindig. Nagyon várták már a fiuk. Áron annyira elemében volt, mikor megjött a Mikulás, hogy nem győztük csendesíteni, hogy a Mikulás is szóhoz jusson. Bemutatta neki a gyerekeket, magát, aztán folyt belőle a szó. Mi pukkadoztunk a nevetéstől, mert nagyon aranyos volt. Azt hittük, tartani fog tőle kicsit, de nem, sőt..

Aztán hétközben otthon elismételtük a Mikulás szerepét a képen látható eszközök segítségével. Nagyon élvezték a fiuk. 

A gagyizó

A falunk határában van egy lerakat, ahol sérült dobozos termékeket lehet venni. Mostanában nagyon odaszoktam. Minden össze-vissza van halmozva, úgy kell túrkálni a holmik között és néha igazi kincsekre lehet lelni. Itt vettem az alábbi nagyon hasznos dolgokat is, de még ezen kívül jónéhány sütőformát, amiket lusta voltam lefényképezni. Sajnos Farkasapa egyre rosszallóbban nézi a vásárlásaimat, pedig csupa praktikus és hasznos holmit hoztam onnan. Már előre retteg szerintem, mivel állítok haza, mikor tudja, hogy itthon vagyok, és sejti, hogy ellátogatok a gagyizómba.

 Íme a hírhedt sütipuska - 1500 Ft-ért vesztegették.

 Ebben a formában sütöm újabban a bagetteket Ábelnek, mert a korábbi muffinformában sütött zsömléket az óvónénik következetesen sütinek hívták, pedig én zsömlének szántam. Ezt legalább nem lehet süteménynek nézni. A szilikonnal semmi gond nincs, nagyon jól sül benne a kenyérke. - 1000 Ft.

A kisebbik kenyérforma 15 cm-s, igazából gyerek főzőcskéhez készült, de nekem azért tetszik nagyon, mert néha Ábelnek reggelire tudok benne készíteni mini kalácsot (sokszor van az oviba reggelire, briós, kalács, vagy valami édes tészta), ami nem szárad ki mire megeszi. A másikat is itt vettem, kisebb, mint a családi kenyérforma, ezért szeretem.- 500 Ft

 Szilikonos nyújtólap, sokat használom, jelenleg gluténmentes. Jó lenne egyet venni még, amit magunknak is használhatnék. 1500 Ft.

Szilikonos sütőlap - 500 Ft - ez annyira nem jó, mert néha meghajlik a süti alatt, ezért elformátlanodnak időnként a kekszeim, viszont praktikus, mert sokszor ne is kell elővennem a nagy nyújtólapot, elég ha ezt a kicsit használom.

 A szépséges mini kuglóf sütőt is itt vettem 1300 Ft-ért

Ihletett kreatívkodás

Minimális idő jut mostanában arra, hogy együtt alkossunk a gyerekekkel. Ha időnk lenne is rá, nem mindig kaphatóak ilyesmire, van, hogy mire mindent kipakolok otthagynak és elmennek autózni. Én örülök, ha egyedül dolgozgathatok, de az igazi az lenne, ha ez nekik is örömet okozna. 

Mostanában Kifli és Levendula blogján nagyon sok jó öttletet találtam. De még ha nem is koppintom le egy az egyben az ötleteit, valahogy fellelkesülök és neki-neki látok valamit megvalósítani a fejemben lévő tervekből. Már az is nagy dolog, hogy a blog olvasása közben elhatároztam, hogy veszek itthonra akrilfestéket, ezt sikerült is abszolválnom Martonvásáron, és már semmi nem állhatta utamat, hacsak a saját kézügyetlenségem nem.

Az alábbi leharcolt muffinsütő átalakítását a férjem - hazaérkezvén Mesztegnyőről a fiukkal- elnéző mosollyal nézegette és látszott, hogy magában konstatálta, milyen hülyeségek fabrikálásra fordítottam a drága időt. 

A férjem által csak "gagyizónak" emlegetett boltban vettem bele szines, nagyobbacska mécseseket és már mehetett is a karácsonyi ráhangolódás. A fiuk sajnos, alig hogy meggyújtom a gyertyákat, kérdezgetni kezdik, hogy mikor fújhatják már el, úgyhogy sokáig nem élveztem a fényüket, de majd karácsony közeledtével egyre többször megyújtjuk őket, remélem. 

A kockák, amik natúr színűek voltak, szinesek lettek az új akrilfestékek és az én buzgalmam jóvoltából. Úgy akartam rajzolni rájuk (amit sajnos köztudottan nem tudok), hogy lehessen belől várost építeni. Ábel nagyon-nagyon sokat játszott vele, a képen látható építményt is ő hozta össze, teljesen egyedül.

A rakétákat csak úgy elképzeltem, aztán, mivel az ezüst színű akrilfesték már úgyis használatban volt, megpróbáltam elkészíteni. Kellett hozzá egy hosszabb (csomagoló papír volt rajta régen) keményebb papírguriga, kartonpapír- ebből készültek a támasztói, és egy keményebb papírból kivágott kúp, meg ragasztó. Jó, tudom, hogy nem egy csoda, de tetszett a fiuknak és nekem ez a fontos. Sajnos nem örök darabok, és mivel a fiuk úgy játszanak vele, hogy dobálják (szerintük reptetik) a szoba egyik végéből a másikba.

Tejesdobozokból készítettem egy garázst is Ábelnek a trabantjai (legféltettebb kincsei) számára. Arról nincs kép, de nem is lett hú de szép, mivel a festék elég csíkosan vonta be a dobozokat. Háromszor festettem át, mire egyáltalán lett színe, pedig lealapoztam először fehérrel. Három emeletet készítettem, fektetve egymáshoz ragasztottam, a kimosott, levágott tejesdobozokat. Jó erős ragasztó kell hozzá és sok idő, mert mindennek meg kell előbb száradni.

Nagy kedvem lenne együtt kreatívkodni másokkal. Az óvodába is kellene vinni a karácsonyi vásárra magunk gyártotta kincseket. Vannak ötleteim, terveim, sőt, a tavalyi évvel ellentétben már adventi naptár tervem is van de csak reménykedni tudok benne, hogy lesz is időm és energiá megvalósítani.

Csudafinom diós-kókuszos gluténmentes keksz

A recept innen származik. Jónéhány dologban módosítottam a mi szájízünk szerint, de így is teljesen működött, sőt, a család nem gluténmentes része is bőszen falta a finom kekszeket. Nagyon hamar elfogyott.

Békés családi idill. Este a fiuk a kekeszet rágva nézik a "Hogyan készült" adását. Imádják. A kekszet is a műsort is.

Hozzávalók:
15 dkg ligt Liga margarin
100 g kókuszreszelék
100 g dió
180 g Schar mix C liszt
1 tojás
fél csomag gluténmentes sütőpor
10 dkg cukor
100 g Tibi tejcsoki

Sajnos a Tibi csokiból, ami egyedüli gluténmentes csoki, nem volt fehér, ezért én tejcsokit használtam. Az eredeti recept is biztos, hogy nagyon-nagyon finom. Én a csoki kivételével mindent egy tálba borítottam és addig gyúrtam, míg egynemű lett (a diót nem túl finomra őrölve, a margarint picit puhítva) .Utána belgyúrtam a csokit, amit előzőleg Farkasapával apróra vágattam. 15 percet pihent a hűtőben, mert nem volt vele időm tovább foglalkozni, addig 180 fokra előmelegedett a sütő. Aztán kézzel diónyi halmokból kis gombózot formáztam, majd a két tenyerem között ellapítottam. Ahogy a szerző figyelmeztet én sem hagytam túlsülni, nagyon figyeltem, hogy mikor barnulni kezd a széle, kivegyem.
Pazar kis kesz, nem fog csalódni senki, aki elkészíti.