Döbbenetes könyv. Singer Magdolna riportjait olvashatjuk a könyv első részében, amelyet olyan családokkal készített, ahova szülési sérülés, intrauterin fertőzés vagy egyéb fejlődési rendellenesség miatt fogyatékos, mozgássérült vagy csak oxigénhiány miatt kicsit lassabb fejlődésű gyerekek születtek. A családok valamilyen módon kapcsolatba kerültek Szabolcs Judittal, aki foglalkozása szerint gyógytornász, de Meir Schneider tanítványaként egészen más utat követ. A gyerekek, akikről az orvosok lemondtak, szárnyra kapnak a kezei között, pedig semmi különöset nem tesz, látszólag. Simogatja őket, a szemükbe néz, hancúrozik velük. A szülők, akiknek az orvos sokszor az arcukba vágja a diagnózissal együtt a reménytelenséget, küzdenek, szeretik a gyereküket, bár csalódtak benne, csalódtak a világban, az élet igazságosságában és elkeseredettek. Judit őket is felkarolja, biztatja, hogy szeressék a gyereküket, lássák meg benne azt, akivé válhat, fogadják el, vállalják fel, érintsék meg. Egyik - másik történet igazán felkavaró volt. Nagyon együtt tudtam érezni a szülőkkel, én is nagyon féltem a szülés előtt attól, hogy valami probléma miatt baja esik a gyerekeimnek.
A könyv végén találtam meg Judit vallomását magáról, a gyógyításról, mint életformáról. Felkeltette az érdeklődésemet, utánaolvastam a neten is, megnéztem videókat, amit a Gyógymívesházban vettek fel, és Juditot munka közben filmezték. Nekem egészségesek a gyerekeim, de Judit életszemlélete tükrében, nem biztos. Ő egészként szemléli az ember fizikai és lelki valóját. Azt vallja, hogy a gyógyító erő mindenkiben benne van, hogy mindenki hallgathat a belső hangjára. Egy olyan dimenziót láttatott meg velem a könyvön keresztül Szabolcs Judit, amiről eddig fogalmam sem volt. Hogy így is lehet élni és szeretni. Pedig nem ismeretlen számomra a szeretet, hiszen megtapasztaltam Isten feltétlen szeretetét irányomban és tudom, hogy ha hagyom, hogy Ő végezze a munkáját bennem, akkor én is átformálódom és képes leszek szeretni feltétel nélkül. Nem tudom, Judit miből merít, sokszor az univerzum csodájára hivatkozik, arra, hogy mennyire összefügg minden és milyen csoda az ember, a léte, a teste, a lelke. Elgondolkodtam, a saját fiaimmal kapcsolatban is. Talán nem szerettem őket eléggé. Talán sokmindent elrontottam Ábellel, amikor egészen pici baba korában a gyermekágyi depresszióm miatt nem tudtam eléggé szeretni, babusgatni. Talán ezért olyan szorongó néha, ezért kezeli rosszul a kudarchelyzeteket, talán ezért nem szereti ha puszilgatják és csak ritkán kívánja meg, hogy ölelgessem. Nem akarom magam ostorozni, mert annak nem sok értelmét látom. Judit munkája azért is érdekes, mert sokszor be tudja pótoltatni a szülőkkel, akiknek mondjuk elveszik a babáját a fennálló életveszély miatt, a születés körüli bensőségességet.
Nagyon örülök, hogy a kezembe akadt ez a könyv és ajánlom azoknak akik érintettek, és azoknak is, akik nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése