2009. szeptember 19., szombat

Mit olvasok mostanában


Tegnap fejeztem be A. Huxley: Szép új világ című könyvét. Ez egy disztópia, az utópia ellentéte. Sok filozófiai kérdést boncolgat benne a szerző, amiken érdemes elgondolkodni. Az ő "szép új világában" az embereket palackokban "gyártják" és úgy fejtik le, mikor elérik a 9 hónapot. Közben pedig eldöntik a sorsukat. Akit trópusi vidékre szánnak, azt iszonyú melegben tarják, így "kondicionálva" a későbbi nehézségekre, akit repülőpilótának, azt fejjel lefelé tartják és akkor biztosítják a jó érzést, pl jóllakotságot, hogy megszeresse ezt az helyzetet. Vannak Gamma, Delta, Epszilon, Béta és Alfa palackok. Mind más típusú emberek lesznek. Az Alfák az elit, a többiek dolgoznak. A nem alfáknak pl. alkoholt kevernek a magzati vérébe, hogy ne legyen az agyfejlődésük megfelelő, hiszen ők csak kerti és gyári munkára kell hogy alkalmasak legyenek. Hogy ne is vágyjanak többre, minden előítéletet és egyéb gondolatot álmukban plántálnak az agyukba. Egy suttogó hang minden éjszaka mondja-mondja az információkat, mindegyik kasztnak mást. Ez biztosítja, hogy elégedettek legyenek az élettel.
Tulajdonképpen mindenki boldog, van munkája, biztonsága, szórakozása, nem is vágyik semmi többre. Mégis rettenetes az a világ, amit leír Huxley. Nincsenek drámák, nincsenek szülők és szeretők és férjek. Mindenki mindenkié. Ez az egyik fő szlogen, amit beléjük plántálnak. A gyerekek is szexuális játékokat játszanak, senki nem tíltja, sőt. Nincsenek háborúk, járványok, az embereket hatvan éves korukig egészségesen és fiatalon tartják. Szexhormonos rágógumit rágnak, tapiba járnak (a mozi bizonyos formája), labdajátékokat játszanak stb. Mégis, nem támad kedves egy mai embernek egy ilyen világban élni. Mert az egyéni érdeklődést semmibe veszik, mindenki egyforma, mert egyetlen petesejtből 87 embert készítenek. Nincs miről szóljanak a hírek. Mai embernek unalmas lenne. Belegondolva érdekes, hogy igazából a nehézségekre és bajokra szükségünk van, hogy megedzenek és képessé tegyenek egy jobb életre. Bár lázadozunk ellenük, elképzeljük, milyen lenne, ha nem kellene dolgozni, de mikor belegondolunk, rájövünk, hogy unalmas és értelmetlen élet lenne az.
Szóval érdekes volt a könyv, nehéz is visszaadni. Sok gondolatot ébresztett, amelyeket a közeljövőben fogok végigondolni.

2009. szeptember 17., csütörtök

Erdélyi kirándulás egyedül

Elmentem Erdélybe egyedül, a család nélkül. Persze nem csak úgy felkerekedtem és elindultam, hanem a cég, ahol dolgoztam meghívott engem is a többi dolgozójával együtt. Nagyon nagylelkű ajánlat volt, mindent fizettek tulajdonképpen, még a reptéri tranzitot is. Csak az volt a dolgunk, hogy pihenjünk, rekreálódjunk és élvezzük a kirándulás minden percét.
Az indulás előtti este görcsben állt a gyomrom és nem tudtam aludni, mert a gyerekek a férjemmel maradtak itthon. Végül is az apjuk, persze, csak még soha nem voltak hármasban ilyen hosszú ideig. Eleve a férjem öttlete volt, hogy menjek el erre a kirándulásra, én magamtól nem is jelentkeztem, gondolván, hogy ilyen hosszú időre ugyan kire hagyhatnám a srácokat.
Elmúlt a görcs, ahogy kiértem a repülőtérre és találkoztam a többiekkel. Olyan fura érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a régi életembe és mintha nekem más életem nem is lenne, mintha nem is lennének gyerekeim.
A repülés elég szörnyű volt így elsőre, állandóan azt vártam, mikor ad a gép furcsa hangokat, mikor kezdünk sűlyedni és esnek ki a maszkok. Felvettem videóra a fellszállást, hogy itthon is meg tudjam mutatni és Ábel kedvéért a reptéren igyekeztem minden gépet lefotózni. Mikor beültem a szárny mögé egy ablakhoz, akkor erőt kellett vennem magamon, hogy nem essem pánikba. Rossz érzés volt, mintha a koporsómba zártak volna. Mindegy, elmúlt.
Az is nagyon érdekes volt, hogy néhány óra és itthonról egy teljesen más környezetben, magas hegyek között egy más kultúrában találom magam.
A Székelykő nevű szállodánk nagyon szép volt. Tiszta, gyönyörű bútorokkal berendezve, de ezekről a képek is tanúskodnak. A környék pedig egyszerűen fenséges: nagy terek, magas, sziklás hegyek, üde levegő, tehénbőgés, helyes házacskák, finom és bőséges házias koszt, áfonyapálinka, jó társaság. Szóval minden megvolt, hogy jól érezzem magam és én igyekeztem is. Tényleg nem hiányoztak a gyerekek, magamnak is fura volt.
Másnap kirándulni mentünk a tordai hasadékhoz, visszafelé meglátogattuk a nagyenyedi kollégiumot. Képek itt.
Csodaszép helyeken jártunk. A busz egy domb lábánál tett le, ahonnan már látszott a hasadék. Az ottani hegyek között sok ilyen hasadék van, de ez a legnagyobb. A mélyén egy patak csörgedezik. A képeken is látszik, milyen üdítő látvány volt. A nagyenyedi kollégium sajnos iszonyúan le van robbanva, várják a pénzt a felújításra. A haza nagyjai tanultak ott, valahogy belengte az udvart és az épületet a pátosz, még így is, hogy siralmas állapotban láttuk.
Sajnos harmadik napra valami kórságot elkaptam, mint ahogy többen a csoportból, úgyhogy az ágyat nyomtam, de még azt se bántam, mert itthon is szoktam beteg lenni, de ált. egy félórára se fekhetek le. Így legalább bűntudat nélkül alhattam délutánig. A többiek, már akik bírtak, Székelykőre kirándultak. 1118 m magas, nagyon nehéz túra volt a beszámolók és a fényképek alapján. Lehet, hogy ezt egészségesen se vállaltam volna be, de így aztán eszembe se jutott. Alig volt jártányi erőm. Még délutánra se lettem jobban, bár a közeli faluba, Torockóra elmentem, hogy a gyerekeknek vegyek valamit, de alig bírtam visszamenni a szálodába.

A férjem csodásan helytállt itthon. Az első nap rossz volt, mindenki kicsit feszült volt, ezért Áron nem aludt délután, Ábel őrjöngött, a férjem meg ideges volt, de túlélték. Vasárnaptól viszont kisimultak és minden ment mint a karikacsapás. Éjjel etette Áront, ha kellett. Sétáltak nagyokat, játszottak. Úgy láttam, mindanyiuknak nagyon jót tett. Krisztián bevallása szerint is, sokkal jobban megismerte a fiukat, látja, már, hogy amiket mesélek este, az hogyan is zajlik. Szóval tetszett neki, sőt, azóta ő fürdeti esete Áront. Az öltöztetéssel van még gond, mert Áron egy pillanatra le nem áll, hogy ráadjuk a ruhát, de majd kialakul. Még a házimunkát se hanyagolta el, mikor hazajöttem tisztaság volt, el volt mosogatva és vacsorával várt. Na tessék, lehet irigykedni!
Ábel egy kicsit anyásabb lett, mióta visszajöttem, többet ül az ölemben, de ez belefér. Áron úgy nézett rám az állomáson, mint egy űrlényre és visszakapaszkodott az apjához az ölemből.

Örülök, hogy elmentem, mindenkinek jótt tett. A cégnek ezúton is köszönöm.

2009. szeptember 7., hétfő

Olvasott könyvek



Mostanában több könyvet olvasok egyszerre. Nem nagyon szeretem ezt, de most nincs más megoldás. Minden szinten a házban tartok épp aktuálisan olvasott könyveket, hogy soha ne unatkozzam, még ha néhány percem van, akkor sem. Sokszor csak ülni kell a gyerekek mellett, mert szépen játszanak, de semmi értelmes munkát nem tudok végezni rövid idő alatt, ilyenkor olvasok.
Egyik most olvasott könyv: Elizabeth Moon: A sötét sebessége. A címéből ítélve először valami ezoterikus írásra gondoltam, de szerencsére nem olyan. A fülszöveg egy autista fiu életéről számol be röviden, ezért felkeltette az érdeklődésemet. Jó könyv volt. Szépen van megírva, mégis érzi az ember, hogy ezek tényleg egy autista szavai lehetnek. Fikció, mert olyan korban játszódik, amikor az autizmus elvileg gyógyítható és az újszülötteket is szűrik, amikor a bűnözők agyába csippet ültetnek, és onnantól nem hajlandók bűnt elkövetni. Voltak benne érdekes gondolatok, mint ez a sötét sebessége. A főhős, Lou, aki autista, vívni tanul, különösen inteligens, mert a szülei sokat foglalkoztak vele, elfogadták és szerették, saját kocsija és lakása van, dolgozik, sokat gondolkodik rajta, hogy a fénynél gyorsabb kell hogy legyen a sötétség, hiszen hamarabb ér oda, bár a suliban ők is azt tanulják, hogy a sötét a "nincs fény".
Sok kérdést felvet, hogy miért is normálisak a "normálisak", miért rossz az autistáknak, bár kívülről nézve Lou szinte mindennel rendelkezik, amivel egy normális fiatal, mégis rossznak látja, hogy autista.
Szóval ajánlom mindenkinek, mert érdekes regény.


A másik két könyv is nagyon jó volt. Schaffer Erzsébet könyvei soha nem okoztak még csalódást. A történetek nagyon jól vannak megírva, szépen és a mondanivalót nem szájba rágva. Élvezet olvasni. Olyan, mintha az ember kicsit beszélgetne azokkal, akikkel ő találkozik, mély bepillantást nyer más, érdekes emberek életébe. Szívből ajánlom. Örülök, hogy a martoni könyvtárvezető is szereti az írásait. :)
Lángh Júlia nagyon érdekes személyiség. Újságíró, de nagyon sok mindent csinált. Volt Afrikában, élt Párizsban és még sok helyén a világnak. Ez a regény a gyerekkoráról szól, amikor kemény pártrendszer volt Magyarországon. Nekem nagyon tetszett. Keveset tudok arról a világról. Őszinte és megható, mégis kemény. Érdemes elolvasni.


2009. szeptember 2., szerda

Élettani dadogás, elmúlt



Ábel elkezdett egy hete dadogni. Általában a mondat elején akad el. Elismétli az első szótagot vagy tízszer, míg végül nem mondja el, amit akar, mert elege lesz belőle. Látszik, hogy nagyon bosszantja. Eddig nagyon szépen beszélt, és folyamatosan fejlődött. Apja elmélete szerint látja, hogy a kisebbik, aki még csak nyekeregni tud mindent elér így is. Én nem vagyok benne biztos, hogy ilyen egyszerű a magyarázat. Ismerem Ábelt, sok változás zajlik most az életében. Sokkal agresszívabb, mint korábban bármikor. Eddig kifejezetten szelíd gyerek volt, akkor sem ütött, ha őt püfölték, most meg gyilkolja Áront, ahol éri. Két hete nagyon nyűgös. Minden baj, ha van sapka, ha nincs sapka efektus. Nem tudok úgy tenni, hogy neki tessen. Ez lenne a dackorszak?
Nem tudom, sajnos.
A hugom szerint van olyan, hogy élettani dadogás. Azt is látom, hogy több minden a fejében, mint, amit ki tud mondani és ez is zavarhatja, mert szeretne szépen beszélni, de nem tud és ez elakasztja. Olyan, hogy elkezdi mondani hogy kér vizet, de ebből csak a ké-ké-ké-ké jön ki, kb. 10-15X, aztán nem folytatja, mert belefárad. Ha utána, hogy befejezi megkérdezem, kér-e vizet, akkor lelkesen bólogat. Sokszor utánunk ismételt nehéz szavakat és ügyes volt benne, most meg ez a szörnyű dadogás. Néha komolyan megijeszt. A doki szerint nem szabad foglalkozni vele. Nem is jutna eszembe rászólni, vagy ilyesmi, mégis aggaszt, mert látom, hogy őt is idegesíti, és főleg az, hogy egyik-napról a másikra alakult ki. Nem is hallottam még ilyenről.
Ha valakinek van öttlete, szívesen fogadom. Persze megkérdezhetnék egy-két szakértőt, lehet, hogy meg is teszem, ha nem múlik. Most annyi történt, hogy öt napja nem nézhet egyáltalán tévét. Nem tévézett korlátlanul, csak volt egy nagy kedvenc, amit minden nap megnézett, néha kétszer is. Mást nem nézett, esetleg este híradót, mert az igényelte a család.

Áron nagyon ügyes most. Épp kezd aranyos lenni. Egész nap kotor a szobában, mindenhol feláll és közlekedik a bútorok mentén és néha között is. Nagyon bátor, de már sokkal óvatosabb, mint mikor először felállt. Nagyon erős, masszív kisfiu. Mosolyog, látszik, hogy egy-egy dolgot megért, kinyílt a világra és figyel mindent.
Ha itt vagyok a közelében, akkor semmi baja, egész nap eljátszik, jön-megy. Ha eltűnök, akár csak a konyhába is, akkor vagy kijön értem, és kezdi kirángatni az üvegeimet a szekrényből, vagy megenni a szemeteslapátot. Ha ezt nem, akkor nyűgösködni kezd. Ezt kicsit nehezen viselem. Mert ha itt vagyok szépen elolvasgatok, csakhogy a kosz kezd minket megenni, nem beszélve arról, hogy a férjem egy héten egyszer-kétszer jó ha kap meleg vacsorát. Nem mintha lázadozna, engem zavar. Nem tudok teregetni, vasalni, csak ha alszik Áron. Ez viszont csak három óra egy napból. Kevés.

Ma itt volt a nagypapájuk, nagyon jól érezték magukat együtt. Szeretnek vele lenni és talán ez fordítva is így van. Egész nap hurcolta és szórakoztatta Áront, mikor meg nem, akkor Ábellel autózott. Jobb vele játszania, mert engem valahogy nem inspirálnak az autós történetek, Ábelnek viszont az kell, hogy kitaláljanak neki új helyzeteket, amit el tud játszani az autókkal.
Néhány kép róluk.

Szerencsére egy hét tévézés szüneteltetés után elmúlt a dadogás. Nem tudom, hogy attól volt-e vagy sem, viszont azóta nagyon szépen beszél, sokkal több minden mond, mint eddig. Mintha egy feljebbi lépcsőfokra lépett volna. Örültem neki. Rossz volt látni, ahogy kínlódik.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...