A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gluténmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gluténmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 26., vasárnap

Lencsés-cukkinis-kapros lepénykék olajmentesen


Többször készítettem már cukkinis lepényeket csicseriborsó liszttel, amit más néven farinatának is hívnak. Most viszont volt egy kis kiolvasztott lencsém, ami másra nem volt elég (max valami kencének) és direkt vettem kaprot, mert nagyon szeretem.
Ezért kitaláltam, hogy valami kis laktató lepénykéket sütök belőle. Nagyon egyszerű hozzávalókból készül, kivéve a tökmagliszt. Lehet helyette kis tökmagot darálni bele, úgy is finom és belefér a teljes értékű étrendbe.



Hozzávalók:
1 kis cukkini🥒🥒
kb. 150 g főtt lencse
egy csokor kapor
két kis gerezd fokhagyma
7 púpos evk csicseriborsóliszt
2 evk tökmagkliszt
és 150 ml víz
A cukkinit lereszeltem, picikét sóztam, de nem szorítottam ki a levét, hanem hozzáadtam a többi hozzávalót. Utoljára a liszteket. Az állaga kenőcsös, darabos volt.
200 fokra előmelegítettem a sütőt és sütőpapírra, egymás mellé kis lepényeket formáztam kanállal. Ellappogattam őket és betoltam sülni. Kb. 30-40 percet sült. Nem kentem meg semmivel.
Nagyon finom kis ízvilágú lepény lett. Valami mártogatós nem árt hozzá, de még nem találtam ki, milyen legyen, mondjuk sajtszós, vagy valami fokhagymás.

2019. november 14., csütörtök

Egyszerű ebéd krumplival, kukoricával, spenóttal - olaj nélkül

Néha marha gyorsan kellene kitalálni, hogy mit is ebédeljek, miközben a családnak fél délelőtt készül az ebéde. Ezt általában a férjem készíti, főleg ha húsos étel készül és hát, három fiút nevelve elég sokszor készül húsos étel. Tudom, tudom, nagyon jó dolgom van, hogy a férjem beszáll a főzésbe, megvásárolja, kitalálja és elkészíti a vasárnapi ebédet, de miatta alig férek be a konyhába, és sokszor mikor leülünk ebédelni, nekem még kész sincs az ebédem. Úgyhogy nagyon jól jönnek az egyszerű, gyorsan elkészülő ételötletek.
Ez is egy ilyen volt.



Hozzávalók:
2-3 db krumpli kockákra vágva és előfőzve (nem kell teljesen megfőzni)
2 kicsi cső főtt kukoricáról levágva a szemek (vagy lehet konzerv esetleg fagyasztott felolvasztva)

3 kis fagyasztott spenótgombolyag
só, bors, fokhagyma


Mindent egyben, aktifry sütőben, olaj nélkül 15 perc alatt megsütöttem. Természetesen sütőben is meg lehet sütni, akkor 180 fokon 20 perc lehet, megkevergetve közben. Lehet szezámmagot is szórni rá, esetleg kukorica helyett más zöldséggel (babbal, borsóval) készíteni. A krumpli finom ropogós lett és kovászos uborkával mennyei eledelem volt.

Budha tál olajmentesen

Ismét egy nagyon kis egyszerű budhat tál. Nagyon szeretem ezeket, még ha nem is annyira különleges, egyszerűen összegyűjtöm a hűtőből amit megehetek nyugodt szívvel, esetleg készítek hozzá valami friss ételt és összerakom. Magam is meglepődöm mindig, hogy a különféle ízek, amikről korábban nem is gondoltam, mennyire tudnak harmonizálni egymással.




Mi van a tálban:
Fűszeres csicseriborsó

Egy konzerv csicseriborsót (ebből mindig van otthon bőven) leöblítek és leszárítom nagyjából egy papírtörlőn. Greger doktor receptkönyvében van egy jó kis fűszerkeverék (már sokszor használtam a családnak is húsokhoz) ezzel szórtam meg a csicserit, és olaj nélkül 200 fokos sütőben 10 percet sütöttem. Nagyon ropogós lesz, de vigyázni kell, nehogy megégjen.


A saláta kész keverékből készült, paradicsommal és karfiolkrém van rajta. Ez utóbbihoz hozzávalók: főtt karfiol, sörélesztő pehely, pici mandulatej, fokhagyma összeturmixolva)



Mexikoi fuszeres rizs

Vegán "tejszínes" kukorica és brokkoli ragú

Egy nagyon egyszerű, teljes értékű növényi étel, amivel egyszerre sok egészséges alapanyagot megehetünk. A családnak borsófőzelék készült, de nekem máshoz volt kedvem. A szósz gluténmentes, ha rizzsel, kölessel, hajdinával eszed, az is marad.




Hozzávalók:
2 marék fagyasztott borsó
2 marék fagyasztott brokkoli
4-5 fagyasztott spenótgömb (Aldiban lehet kapni, legalább is én ott veszem, nem pépesre darált, hanem szálas és kis gömbökben van lefagyasztva, így nagyon jól lehet adagolni currykbe, szószokba)
egy doboz kukorica, vagy fagyasztott két marék
fokhagyma, só, bors
1 dl mandulatej
1 evk barna rizsliszt
2 evk sörélesztő pehely (ne hagyd ki, sajtos ízt ad)


A fagyasztott borsót, brokkolit, spenótot, kukoricát kis vízben (szűken ellepte) megparoltam, sóval és fokhagymával. A mandulatejet elkevertem a rizsliszttel és sorelesztopehellyel és besuritettem. Kis borsot tekertem meg rá.
Bulgurral ettem és nagyon finom volt.




Karfiol pakora olajmentesen

Nehezen tudtam elképzelni, hogy rántott karfiolt készítsek olaj és tojásmentesen. Ez megfelel ezeknek a kritériumoknak, cserébe azért nem olyan, mint a rántott karfiol. Nekem ennek ellenére ízlett és a tudat, hogy egészséges, a testi egészségemet támogató ételt eszem, kárpótolt a megszokott ízélmény hiányáért. Érdemes a masszát jól megfűszerezni, ez adja az ízét az ételnek. A karfiolt előfőztem és viszonylag apró rózsákra szedtem, hogy könnyebben bevonja a massza. 


Hozzávalók:
1 kozepes fej karfiol, felpura fozve, aprobb rozsakra szedve

a bevonathoz

2 ev barna rizsliszt
3 evk csicseriliszt
Só, pirospaprika, gyömbér, kurkuma, chili izlés szerint
annyi vií, amennyivel egy folyos sűrű masszat kapunk.

A tepsit kibeleltem sutopapirral, a majdnem puhara fott karfiolokat beleforgattam a masszaba es a tepsire raktam. 180 fokos, also-felso sutoben sutottem kb 20 percet. Nem lett ropogos, de jo izu, zamazos volt. Nekem bejott! 😉😊👌

Káposztás lepények olajmentesen

Már írtam korábban, hogy igyekszem a teljes értékű növényi étrend alapelvei szerint étkezni, ennek jegyében készült ez a káposztás palacsinta/lepény is. Nagyon szeretem a káposztás tésztát, ezt az ízt kívántam meg és kerestem hozzá alternatívát.




Hozzávalók:

1 kis fej friss káposzta1 dl vizet
Frissen nagyon finom volt, másnapra kicsit megpuhult, valahogy úgy már nem annyira volt jó mint frissen.

150 g hajdinalisztet

A káposztát aprítógéppel több részletben apróra vágtam, sóztam, majd olaj nélkül, kis vízzel párolni kezdtm fedő alatt. Sokszor meg kellett kavargatni, de így is hozta a párolt káposzta szokásos ízét, hogy olaj nélkül készült. A káposztát picit hagytam hűlni (előre is el lehet készíteni), majd hozzáadtam a vizet és a hajdinalisztet. Sűrű masszát kaptam, amit kanállal olajmentes serpenyőbe adagoltam és nagyon lassú tűzön kisütöttem. 

2019. október 22., kedd

Budha tál

Június eleje óta a teljes értékű növényi étrendet preferálom. Azóta nem is nagyon volt blogbejegyzésem, pedig főztem és sütöttem és természetesen ettem is, nem is keveset. Mióta ezt az étrendet megismertem, kinyílt előttem a zöldségételek világa, sokkal több ízt kipróbáltam.
Greger: Hogy ne halj meg című könyvét olvasva csak megerősödött bennem, hogy ez a nekem való étrend hosszú távon, mert nem kell húst enni, viszont minden növényt szabad, minél feldolgozatlanabb formában. Mindent minnennel lehet variálni, egy tilos, az olaj és zsiradék. Igen, még a hagyma alá se teszek, vizen párolom a hagymát, fokhagymát és így is élvezhetőek és finomak az ételeim. Leglább is nekem :)

Például eszem ilyen Budha tálakat, amik nagy felfedezéseim. Mikor először találkotam vele az Instán, már akkor lenyűgözött, hogy milyen változatos színekben és tápanyagokban és rájöttem, hogy ezt nagyon szívesen enném, bármikor. Úgyhogy azóta sokszor találok ki ilyesmit és ügyesen fel lehet használni hozzá a felbontott konzerveket, egyéb fonnyadásnak indult zöldségeket a hűtőből.



Édesburgonya - hasábokra vágtam egy nagy darab burgonyát, 2 percig előfőztem, fűszerekkel megszórtam és 200 fokon megsütöttem, nem lett ropogós, puha volt, de cserébe olajmentes

Saláta csak sóval (paradicsom, retek, rukkola)

Egy fél kukoricakonzerv olajbogyóval

Középen: füstölt tofu összemixelve fokhagymával, olajmentes aszalt paradicsommal, borssal, pár szem pirított tökmaggal


2019. február 2., szombat

Gluténmentes magos lapok nagyon ropogósan

Ez egy szuper recept! Imádta mindenki. Már sokféleképpen, sokféle liszttel elkészítettem és mindenhogy jó volt és jó ropogós. Nem utolsó sorban  Én mondjuk nagyon szeretem, ha egy magos keksz ropogós is, nem szeretem a omlós állagú kekszeket. Az alaprecept Nikk blogjáról van, szilveszterkor több adagban sütöttem teljes kiőrlésű lisztekkel, most gluténmentesen készült. 



Hozzávalók:
100 g gluténmentes liszt (nálam Nutri free mix per pane)
50 g lenmag
50 g napraforgómag
50 g szezámmag
50 ml olaj
100 ml víz
só egy kiskanállal (vagy ízlés szerint)

A száraz anyagokat összekeverem, a nedveseket is külön. Utána összeöntöm és összegyúrom. Ragacsos masszát kell kapni. Két sütőpapír között kinyújtom vékonyra (kb. 2 mm magas) és egy sütőlapra húzom az alsó sütőpapírral együtt ( a felsőt persze eltávolítom). 200 fokon előmelegített sütőben kb. 20 percet sütöm, figyelni kell, ne égjen meg, mert akkor keserű lesz. 
Félidőben kivettem és felszeleteltem, mikor még puha volt, majd visszatettem sülni, így könnyű a vágások mentén széttördelni, de úgy is készült már, hogy ez a lépés kimaradt és össze - vissza tördeltük, az ízén nem változtatott.
Remek sör- vagy borkorcsolya.

A Facebook-on itt tudtok követni.

Rizslisztes palacsinta (gluténmentes, cukormentes, IR barát)

Többször próbálkoztam rizslisztes palacsintával, eddig sikertelenül, mindig sületlen maradt, megfordíthatatlan volt, szakad, kemény volt, stb. Ez viszont számomra is meglepő módon tökéletes lett. A receptet itt találtam, de én tettem bele egy evk. tápióka keményítőt is, nem tudom, hogy az eredeti recepttel is jó lett volna, de én biztosra akartam menni, hogy nem lesz szakadékony és tapasztalatim szerint a keményítő segíthet ezen. Sokféle palacsinta van már a blogomon, sokszor sütök és többféle recepttel próbálkoztam már. A gyűjteményt itt találjátok: van gesztenyelisztes, banános, zablisztes, sok másféle palacsinta.

Ebből az adagból 7 nagy palacsintám lett, a gluténérzékeny gyereknek épp elég volt ebédre :D


Hozzávalók: 
2 tojás
2,5 dl tej
1 evk negyedannyi édesítő
100 g barna rizsliszt
1 púpos evk tápióka keményítő
3 evk olaj

A hozzávalókat a leírás sorrendjében összekevertem, híg masszát kaptam. Sütés közben fel kell kevergetni, minden paller előtt, mert leül az aljára a rizsliszt. Én egy fél merőkanállal tettem egyszerre a serpenyőbe, mivel híg volt a massza könnyen terült. Csak az első palacsinta előtt kentem ki a serpenyőt olajjal, többször nem kellett, így sem ragadt le egyáltalán. 
Könnyű volt megfordítani, ahogy az instán a videóban is látszik.

Próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!

A facebook-on itt tudtok követni, az instán itt. 

2018. szeptember 20., csütörtök

Kétlisztes Szafi vegán zsemle

Sokszor sütök magamnak Szafi lisztjeivel zsömléket, bagetteket. Ez most egy különösen jól sikerült darab. Igyekszem a kalórián spórolni, ezért szeretem ezt a két lisztet keverni, mert akkor nem kell tojást tennem a tésztába, mégis levegős, puha, finom ízű zsömléim lesznek. Az alaprecept Bettitől származik, de most nem akartam ilyen nagy mennyiséget sütni, ezért variáltam rajta.



Hozzávalók: 
300 g víz
30 g almaecet
1 mokkáskanál só

A liszteket tálba mérem, a folyékony anyagokat szintén összemérem egy edénybe. Ráöntöm a lisztekre, összekeverem és mikor felvette az összes vizet és a tészta szépen összeállt, hagyom pihenni fél órát. A sütőt közben előmelegítem. Én nem adtam hozzá több lisztet, bár picikét ragacsos volt a tészta, de azért lehetett vele dolgozni, de egy fél evk lisztet lehet még a gyúrás során használni. 6 felé osztottam a tésztát és zsömléket formáztam, kicsit kilapítottam őket. 200 fokos sütőben 25 -30 percet sültek. Gyönyörűen megemelkednek. A tetejük így kicsit hóka, meg lehet kenni őket paradicsompürével, tojással, vagy olajjal, én mint mondtam, spórolok a kalórián, megfelelt így is.
Egy zsömlében így 18 g szénhidrát van, ami lassú felszívódású.

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám.

2018. augusztus 16., csütörtök

Búvár túrós muffin szénhidrátcsökkentetten gluténmentesen

Tudom-tudom, mindig muffin, de annyira egyszerű és praktikus sokszor. Egyrészt könnyű kiszámolni egy darab kalória és szénhidráttartalmát, másrészt könnyen szállítható. A család nem fanyalodik rá, ezek csak az enyémek. Egy kép alapján megkívántam a búvár túrós sütit, gondoltam megcsinálom magamnak Szafi lisztjével, cukormentesen. Nagyon jól sikerült!



Hozzávalók:
1 doboz Aldi-s Desira görög joghurt )150 g
2 tojás
1 dl víz
1 evk kakaó
1 tk sütőpor
A túrós részhez:
250 g Aldis krémes túró
1tojás
kevés bio reszelt citromhéj



A tésztához a tojásokat, az édesítőt, joghurtot és a vizet alaposan elkevertem. Hozzáadtam a lisztet, karobot, sütőport és kakaót. Ezzel is elkevertem, majd hagytam 10 percet állni. Addig összekevertem a túrós rész hozzávalóit. Egy 12-es szilikon muffinformába adagoltam a kakaós masszát, szépen elosztva, majd a túrós masszából mindegyik muffin közepére tettem egy jó diónyi mennyiséget. Ez úgy tűnt, hogy a tetején marad, de ahogy sült szépen belesüllyedt a tésztába. 
Egyszerű és finom sütemény. Nem hátránya, hogy jók a beltartalmi értékei is: a teljes adag tartalmaz 32 g szénhidrátot, így egy muffin szénhidráttartalma, 2,5 g szénhidrát és 70 kcal.


2018. június 26., kedd

Mogyorós cukkinis muffin Szafi sütilisztel

Már egyszer megsütöttem ezt a muffint, de akkor cukkini helyett natúr görög joghurt volt benne és rum helyett fahéj. Úgy is nagyon finom volt, de ez még sokkal jobb lett. Összekever megsüt típusú sütemény, jó beltartalmi értékekkel kevés zsír és szénhidráttartalommal. Nagyon puha, szaftos és légies süti lett, amiért megérdemli, hogy bár csak egy kis szerény muffin de helyet kapjon a blogon :)




Hozzávalók: 
2 tojás
egy 25 cm cukkini fele, kivájva a belseje, lereszelve
1 evk rumaroma
4 evk mogyorópehely (2 a tésztába, 2 a tetejére)
(elhagyható, akkor nem lesz mogyorós, vagy darált dió is mehet helyette)
2 evk karobpor 
fél tasak sütpor
100 ml víz

A tojásokat feltöröm, hozzáreszelem a cukkinit, beleszórok két evk mogyórópelyhet és hozzáöntöm a vizet. Nem túl bizalomgerjesztő lesz az összekevert végeremény. Hozzászórom a lisztet, karobport és sütőport. Alaposan elkeverem. Pici csomók vannak benne a mogyorópehelynek köszönhetően. 6 szilikon muffinformába adagolom, megszórom a tetejét mogyorópehellyel és 190 fokon kb. 10 percet sütöm.

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám.

A teljes adag 45 g szénhidrátot tartalmaz. Egy muffin szénhidráttartalma: 7,5

2018. június 21., csütörtök

Chia magos, parmezános gluténmentes házi ropi

Illéskrisznél láttam meg a receptet, és rögtön tudtam, hogy ez bejönne a fiaimnak. Így is volt, nagyon - nagyon ropogós állagú, finom keksz lett a végeredmény és nagyon egyszerű volt elkészíteni. Finom a korábban kipróbált gluténmentes ropi recept is, sokszor készült az is, de ebbe kevés olaj kell, és nekem ropogósabb lett, mint a korábbi.



Hozzávalók:
(bármilyen gluténmentes liszttel működik szerintem, ami kelttésztához való)
2 evk reszelt parmezán
2 evk chia mag
1 mokkáskanál só
kb. 200 g víz
3 evk olaj
+1 evk olaj lekenni a ropikat

A lisztet tálba szórom, hozzáreszelem a parmezánt, beleteszem a chia magot és sót és hozzáöntöm a vizet. Elkeverem, míg galuskatészta sűrűségű masszát kapok. Hozzákeverem a három evk olajat és a a masszát egy nylonzacskóba vagy habzsákba kanalazom. A sarkát kb. 0,3-0,4 cm szélességben kivágom és sütőpapíros tepsire vékony csíkokat nyomok a masszából. Nekem kb. 15 cm-s ropijaim lettel, lehet hosszabbat, rövidebbet. Lekentem őket olajjal és betettem az előmelegített 200 fokos sütőbe sülni. Kb 10-15 perc kellett nekik. 

Másnap is finom volt, bár kicsit szikkadtam (kint állt az asztalon pár darab).

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám :)

2017. november 11., szombat

Gluténmentes gofri

Sok-sok alkalommal sütöttem már gofrit, különféle recepteket variáltam át gluténmentessé. Általában ehetőek lettek, de nemrég Gabicsek receptjét is kipróbáltam, sok módosítással, mert alkalmazkodni kellett a gluténmentes liszthez, de egy nagyon-nagyon finom, kívül ropogós belül puha, szájban olvadós gofri lett a végeredmény. Nem győzök eleget sütni belőle, ahogy sül, úgy fogy el, de ez nem is baj, mert frissen a legjobb. Később is finom, de a ropogóssága elillan.



Hozzávalók:
3 tojás
1 evk negyedannyi édesítő
vanília kivonat (vagy vaníliás cukor)
60 g olvasztott vaj vagy margarin
220 g gluténmentes liszt (nálam Nutri mix per Dolci és per Pane keverve)
fél tasak sütőpor
1,2-1,5 dl tej

A tojásokat az édesítővel, vaníliával összehabosítom, nem kell sokáig keverni, hozzáadom az olvasztott vajat és a lisztet, a tejjel higítom. Egy folyós, de sűrű masszává kell keverni, kb. kicsit sűrűbb, mint a palacsinta tészta. Közben már melegítem is a gofrisütőt. Nekem állatos van, amiben egyszerre három formát lehet sütni. Mivel sütőpor van a tésztában, keveset kell a mélyedésekbe adagolni, én az első gofri előtt mindig kikenem kókuszolajjal, de többször nem. Sose ragad bele. 

A Facebook-on itt tudjátok megnézni a receptjeimet. 
Kellemes sütögetést!


2017. július 3., hétfő

Gluténmentes joghurtos pillefánk

Nálunk vacsorára készült, mert a fiuk szeretnek édeset vacsizni, főleg olyat, ami hamar készen van. Bár most elégedetlenek voltak, mert meg kellett várniuk a fotózást, nem láthattak rögtön neki, ahogy kisültek. Nagyon finom, könnyű, nagyon egyszerű fánkok készültek. Ajánlom azoknak, akik gyorsan valami finomat akarnak az asztalra tenni. Egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy gluténmentes. A recept ötletét Egycsipet blogjáról vettem.



Hozzávalók:
2 tojás
125 g natúr joghurt
2 cs vaníliás cukor
2 evk porcukor
fél csomag sütőpor

Az olajat (inkább kisebb, mélyebb edényben javaslom melegíteni az olajat, hogy a fánkok tudjanak benne megfordulni, és ne halmozzunk sok fánkot bele egyszerre, csak párat, mert nagyot nőnek és kell a hely nekik) odatesszük melegedni. Én a 12 fokozatos tűzhely 8 fokozatán melegítettem, majd mikor már forró lett visszavettem 6-7-re, mert nem szabad megégjenek a fánkok. A tojást, joghurtot, cukrokat összekeverjük kézi habverővel, majd hozzáadjuk a sütőporos liszteket. Egyneművé keverjük. Rögtön süthető. Két kiskanál segítségével gombócokat dobunk az olajba, olyan diónyi mennyiséget véve a kiskanálra. Maguktól megfordulnak, ill. a végén ide-oda forognak az olajban, szép aranyszínűre sütjük őket és papírtörlőre szedjük. Mikor mind kész, meghintjük porcukorral.

2017. június 5., hétfő

Gluténmentes darálós keksz

Biztosan minden háziasszonynak megvan a maga jól bevált darálós keksz receptje. Kamaszkoromban minden bulira ezt sütöttem, mert ez tűnt a legegyszerűbbel elkészíthető sütinek, szóval tuti nekem is volt bevált receptem, de nem emlékszem rá. Egy receptújságban láttam meg most a receptet és a hozzá tartozó guszta képet, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy rögtön gluténmentes formában elkészítsem. Az én fiaim nagy kekszfanok, mindig örülnek, ha van itthon valamilyen kekszféle, így gondoltam nem lövök mellé ezzel a keksszel, bár még nem ettek, mert még soha nem készítettem, de biztos szeretni fogják. Így is lett! :)


Hozzávalók: 
2 tojás
10 dkg margarin
25 dkg liszt (fele nutri mix per pane, fele nutri mix per dolci)
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1 evk liszt és egy evk kakaópor

A margarint a tojásokat és a porcukrot elkeverjük, majd hozzátesszük a sütőporos liszteket. Két részre osztjuk, egyikhez hozzádolgozzuk a kanál lisztet, a másikhoz a kakaóport. A tésztával jól lehetett dolgozni, miután a plusz szárazanyagokat hozzáadtam.
Egy órát pihentettem fóliába csomagolva a két tésztadarabot a hűtőben.
Egy küldetés volt előhalászni a darálót (a legfelső szekrény hátuljában volt az összes hozzátartozó eszközzel egy kosárban, kb. ezer éve nem használtuk), majd összeállítani. A tészta darálása viszont könnyen ment, Ábris sokat segített, míg el nem unta erősen tekerni a daráló karját. :)
Két tepsinyi süteményem lett, egy vaníliás egy kakaós. A végén lecsorgattam tejcsokival, de az nem kötelező. Megvártam míg a csoki megdermedt rajta, majd kekszes dobozba sorakoztattam. Másnap is ropogós maradt, Ábel mindenhova vitt magával belőle.


2017. március 12., vasárnap

Csokizselés piskótatorta (gluténmentes, paleo, tejmentes)

Nagyon kis diétás sütemény, bár első látásra nem feltétlen tűnik annak, pedig tényleg az, ha meglátjátok a hozzávalókat, ti is meg fogtok győződni róla. Elképzeltem, mit akarok és a hozzávalókat úgy találtam ki menet közben. A piskóta főnyeremény lett, még sokszor fogom sütni, különféle krémekkel, mert alig tartalmaz szénhidrátot és nagyon laktató, bárhogy lehet ízesíteni. 
Bár a gyerekeknek sütöttem egy grízes krémest, sajnos ők is ebből kértek :)




Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás szétválasztva
2 evőkanál kókuszliszt
1 púpos kávéskanál konjak liszt
1 evk negyedannyi édesítő
fél csomag sütőpor
A tojásfehérjét felvertem, az édesítővel és picike sóval. Mikor kemény lett, hozzákevertem a tojások sárgáját egyben. Egy kis tálban összekevertem a száraz anyagokat és egy mozdulattal hozzáöntöttem a tojásos masszához, tovább kevertem a robotgéppel még pár pillanatig, míg minden elkeveredett. 
Egy kis méretű (15cm átmérőjű) kapcsos tortaformába öntöttem, amit kibéleltem sütőpapírral és 180-fokos sütőben kb. 20 percet sütöttem (tűpróba).

A csokikrémhez:
A csokikrémnek akkor láttam csak neki, mikor a piskótát kivettem.
Egy késes robotgépbe öntöttem a következőket:
200 ml forró víz
4 kávéskanál zselatin
6 kávéskanál Szafi fitt karobpor 
(kakaót is lehet, de ha karob, én csak a fentit ajánlom, ez nagyon finom)
1 púpos evk édesítő
1 kávéskanál rumaroma
8 kávéskanál kókusztejpor
2 csapott kávéskanál konjak liszt
Elindítottam a gépet és összeturmixoltam a hozzávalókat. Hagytam picit pihenni, pár percet, megint turmixoltam rajta, már láthatóan sűrű volt, még pár perc és újra turmixolás után jó lett.

A piskótát szétvágtam keresztben, visszatettem a csatos formába, amit kibéleltem folpakkal. Ráöntöttem fele krémet az alsó lapra, majd rátettem a felső lapot és ráöntöttem a maradék krémet. Elsimítottam és hűtőbe tettem. Egy óra múlva ehető volt. A krém inkább zselés, mint krémes, de nekem nagyon ízlett. A piskóta finom puha volt és nem száraz egyáltalán. Még sokszor fogom használni ezt az alapreceptet. 

Pár fázisfotó:



A süteményben összesen 30 g ch (szénhidrát) van. Ezt kell annyifelé osztani, ahány szeletre vágod. 

2017. január 21., szombat

Kukacfánk gluténmentesen

Vrábel Kriszta gyereknek szóló szakácskönyvében láttam meg ezt a receptet, és már akkor eldöntöttem, hogy el fogom készíteni a gyerekeimnek, mikor először átlapoztam a könyvet. Tudom, hogy a gyerekek rajonganak az ilyen jellegű ételekért. Ez tulajdonképpen egy sült friss tészta, egyszerű elkészíteni és nagyon finom. Most, a fánkszezon közepén osztom meg a receptet, bár nem most készült, hanem jó régen. 



Hozzávalók:
20 dkg Schar Farina liszt
(ez a Scher tésztalisztje, én nagyon szeretem használni, a csőrőgét is ebből készítem ill. a friss tésztát, gombócokat, nudlikat is)
2 nagyobbacska tojás
2 evk porcukor
csipet só
olaj a sütéshez és porcukor a szóráshoz
(lehet bele reszelni bio narancs és citromhéjat, ha van otthon)

A hozzávalókat összegyúrom és 5 perc pihentetés után több részletben téglalap alakúra nyújtom, amennyire vékonyra tudom. Közben odateszem az olajat melegedni, viszonylag bő olajban kell sütni. A tésztát elmetélem hosszúkás, vékony csíkokra és a forró olajban pár pillanat alatt kisütöm. Tálba tettem és megszórtam porcukorral. Készítettem hozzá egy hígabb csokipudingot, abba lehetett mártogatni.

2017. január 17., kedd

Gluténmentes csokis puszedli

Tudom-tudom, vége már a karácsonynak, de az én fiam annyira szereti a mézes süteményeket, hogy én egész évben tartok itthon mézes fűszert és használom kekszbe, piskótába és mindenféle más süteménybe. Most kérte, hogy készítsem el újra ezt a csokis mézes puszedlit, amit karácsony előtt is megsütöttem neki, de akkor az egész dobozzal bevitte az iskolába, hogy ott csemegézzen belőle. Ez talán még jobban sikerült, akkor teljes adagot csináltam, most fél adagot, kicsit több mint fél adag zsiradékkal és így finomabb is lett.
Próbáljátok ki, ha esetleg nálatok is lakik egy mézeskalács rajongó, neki tuti, hogy nagyon be fog jönni (de nálunk se kellett biztatni a család nem gluténérzékeny felét sem, hogy fogyasszanak belőle :)). Ha el szeretnétek készíteni, előző nap keverjétek be a tésztát, vagy reggel, mert hűtőben kell pihennie.




Hozzávalók:
40 g gluténmentes tej- vagy étcsokoládé
40 g kókuszolaj
50 g barna cukor
300 g gluténmentes liszt
nálam 150 Nutri free mix per pane és 150 g Nutri mix per dolci
1 tk szódabikarbóna
2 csapott tk mézes fűszer
1 tojás
1 tojás sárgája
2 evk tejföl

A csokoládét és a zsiradékot a cukorral együtt megolvasztjuk, (csak kis lángon szabad). A lisztet kimérjük és összekeverjük a szódabikarbónával és a mézes fűszerrel. Beleütjük a tojást, beletesszük a tejfölt és az olvasztott csokis keveréket és összekeverjük. A tészta lágy, kenőcsös, de nem baj, ez így jó. Be kell tenni a hűtőbe pár órára, vagy egy egész éjszakára. Ha éjszakára is beteszed, akkor mielőtt sütnéd 20-30 perccel vedd ki, hogy kicsit visszalágyuljon. Nálam most kb. 4 órát pihent a hűtőben, tökéletes volt. A sütőt alsó-felső 180 fokra előmelegítjük és sütőpapírral kibélelünk két tepsit. A tésztából apró diónyi gombócokat gyúrunk és a tepsire rakosgatjuk szép sorban, egymástól kicsit távolabb. Szépen megnőnek a sütőben, de nem terültek igazán szét. A tésztának gyurma állagúnak kell lenni, egyáltalán nem ragadt, szépen lehetett formázni. 12-15 perc sütés elég neki, így kívül ropogós, belül puha marad.

2016. november 27., vasárnap

Hasselback alma fahéjjal és juharsziruppal (gluténmentes, tojásmentes)

Ez az étel (desszert) annyira egyszerű, hogy szégyen receptet írni, viszont annyira a rabja lettem, hogy mégis érdemes megörökíteni, hátha más is ennyire megszereti. A receptet egy régebbi Stáhl magazinban láttam meg és mivel tényleg volt hozzá minden itthon, szinte azonnal kipróbáltam.
A legfinomabb juharsziruppal, gm diétában lehet fogyasztani, viszont IR diétában nem, ezért én az édesítős változatot javaslom a ch számolós társaimnak.




Hozzávalók:
2 db savanykásabb alma
2 kanál juharszirup
vagy méz, vagy folyékony édesítő
4 g vaj
csipetnyi fahéj
pici marék dió

Az almákat meghámozzuk, félbe vágjuk és a magházát eltávolítjuk. Beirdaljuk, de nem vágjuk át teljesen. Kimagozott felével lefelé egy picike tepsire tesszük. A vajat megolvasztjuk, ízesítjük a fahéjjal, édesítővel, vagy ha megengedhetjük magunknak a juharsziruppal vagy mézzel és az almákra kenjük egy ecsettel. A diót összetörjük (én egy konyharuhába csomagoltam és egy klopfolóval összetörtem) és rászórjuk az almák tetejére. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk az almákat és kb. 10-15 percig sütjük. 
Az alma puha, szaftos és nagyon-nagyon ízletes lesz, átjárja a fahéj íze, amit én valamiért nagyon szeretek, a dió a tetején megpirul és őszintén, én nem tudok ellenállni neki. Sokszor ez volt az ebédem, mert annyira jól esett. Sajnos az alma miatt eleve 30 g szénhidrát van benne, az is gyors ch, formájában, ezért óvatosan fogyasszátok. 

Az ízében viszont nem fogtok csalódni, próbáljátok ki, jó étvágyat!

A Facebookon itt tudtok hozzám csatlakozni.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...