Mivel ennek a blognak családtájékoztató szerepe is van, és kicsit emléktárhely funkciója is, ezért megörökítem képekben is a karácsonyunkat, bár nem volt valami fényes.
Kezdődött azzal, hogy a karácsonyi héten szerdán, Áron hányni kezdett délután, amin sikerült másnapig úrrá lenni, így nem lett kórház a dologból. Természetesen sokat kellett foglalkozni vele, nagyon nyűgös, mikor beteg. Sokmindenre nem futotta az időből.
Karácsony napjára viszont nekem és Farkasapának forgott a gyomrunk, így nem sok kedvünk volt a vacsorához. A sütőtökrém leves túl sűrű lett, a fiuk egyáltalán nem akartak enni belőle, viszont a rakott káposzta finom lett, bárcsak több étvágyam lett volna. Desszertet nem is készítettem, csak megromlott volna, így egy mézes sütin kívül más nem volt. Ettől viszont szörnyű rosszkedvem lett. Egyetlen vigaszom, hogy az ajándékoknak örültek a fiuk, lelkesek voltak és estig játszottak. Ahogy látszik, Farkasapa is alig várta, hogy odaadjuk a fiuknak a szuper kis Bruder járgányokat, ő is sokáig tologatta őket, már amikor a srácok megengedték neki. Ő is örült az ajándékának, egy Hobó lemeznek, én is nagyon az enyémnek, egy szakácskönyvnek.
Másnap a húgomékhoz mentünk volna és ott találkoztunk volna anyukámmal is, de a háttérben leselkedő hányós vírus miatt nem mehettünk. Persze a gyerekek nagyon csalódottak voltak
Másnap a nagyszülőkhöz mentünk volna, de reggel bekopogott a szomszéd, hogy úgy látja, folyik a benzin a tankunkból. Sajnos nem látta rosszul, tényleg kilyukadt a tankunk, így a nagyszülős program is ugrott. Majdnem. Mentő ötletként felhívtuk egy barátunkat, aki kölcsönadta egy autóját, így mégis eljutottunk Csepelre.
Jó is, hogy elkértük a kocsit, mert még aznap este Ábel hányni kezdett, amit reggelig abba sem hagyott. Miután egész éjjel ébren voltunk, hajnalban mentőt hívtunk és bementünk a fehérvári kórházba. Már rutinosan pakoltam, magamnak is ruhát, papucsot, a gyereknek játékokat. Nagyon elesett volt és lázas is már reggelre, így estig benn is tartottak. Két infúzió után, mivel már ivott Ábel, hazaengedtek. Nagyon hálás voltam Istennek, hogy ennyivel megúsztuk. Ha nem lett volna kölcsön autón, asszem átkerültünk volna a fertőzőre.
Szilveszterre nem tervezünk semmit. A fiuk elmentek 31-én a közlekedési múzeumba, én meg takarítok, és blogolok, végre. Nem is vágyom másra, a bulizást meghagyom azoknak, akik szinglik, nincs gyerekük, és határtalan a jókedvük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése