2009. október 28., szerda

Horgolás


Új időtöltésem a horgolás. Kitaláltam, hogy mivel a fiuk mellett mostanában varrni nincs időm és lehetőségem, azért mégis dolgozhassak valamit, horgolni fogok. A kis sógornőmnél találtam egy könyvet, ami az alapokat elmondja, és rengeteg babatakaró mintát közöl, kölcsönkértem és megtanultam belőle a horgolás alapjait. Szerencsére nem nehéz, persze ezek tényleg az alapok.
Haladósabb, mint a kötés, bár azt is szeretem.
Bevásároltam a Martonvásáron újonnan nyílt rövidáru boltban horgolótűt és fonalat és belefogtam egy babatakaróba, amit Orsi barátnőm leendő kisfiának készítek. Majd lesz fénykép is, de ma lemerült a gép és még úgyis csak pár blokk van meg, majd a végén lefotózom.
Áronnak persze nem tetszik, hogy horgolok, állandóan összegabalyítja a fonalamat és szedi ki a tűt a kezemből, így nem is mindig könnyű, de legalább valami hasznos tevékenység.
Ábel pedig a múltkor a fonalaimat piszkálgatta a szekrényben, apukája kérdezte tőle, mit csinál. A válasz: "Cérnálkodok". Azóta a férjem, ha meglátja a kezemben a fonalat és tűt, rögtön megkérdezi, mit csinálsz? Cérnálkodsz? :)
Ezzel kapcsolatban böngészgettem a neten is és olyan sok jó fonalat találtam, amik viszont igen drágák. Kiszámolva olcsóbb megvenni egy 6000 ft-os babatakarót, mint a fonalat hozzá és elkészíteni, mert nem jön ki annyiból, ha igazán finomat és szépet szeretnél. Én most sima akril fonalat vettem, de igazán csodásak is vannak, gyapjú és pamut fonalak, sőt bambusz és ezeknek a keverményei. Mindegy, majd egyszer hátha azokra is sor kerül.

Elkészült az első horgolt munkám, egy babatakaró. Íme:

Horgoltam blokkokat, az általam kiválasztott akryl fonalakból és a tervezés után meghorgoltam őket teljesen egyszerű kispálcákkal. Amikor mindegyik kész volt, összehorgoltam őket, és egy kis keretet is készítettem neki. A barna árnyalatait használtam, mert kisfiunak lesz, de hogy ne legyen nagyon komor, fehérrel kereteztem. A net gazdag tárháza a horgolásnak is sok jó anyagot találtam, pl. itt. Ezúton is köszönöm neki a horgolás kezdőknek "tananyagát", nagyon hasznosnak bizonyult. Köszönöm a mintákat is, hogy nem titkolja, hanem közzéteszi. Meglepetésemre még a youtub-on is rengeteg videó van horgolásról-kötésről.
Ebből a könyvből dolgoztam:

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...