Ennek a szuper kis csigának a receptje Ottistól származik, akinek már sok receptjét kipróbáltam és még sohase csalódtam.

Szóval egy kis sós kelt tészta, kinyújtva, megkenve fokhagymás vajjal (margarinnal), és megszórva újhagymával, sonkával, füstölt sajtal. Felteker és trapéz alakban vág. A tepsibe téve meg kell kenni tojással és meg lehet szórni magokkal és jelen esetben mákot szórtam rá.

Már többször elkészítettem, mindig kicsit más lett a töltelék, de mindig finom volt.

Kókusztej és kókuszpép felhasználás

Sajnos, mire oda kerülök, hogy lejegyezzem egy -egy receptemet, addigra már el is felejtem, hogy honnan vettem, milyen volt.

Egy vegetáriánus blogon olvastam a kókusztejkészítés receptjét. Mindenem megvolt hozzá, így kipróbáltam.

Nagyon szeretem a kókuszt, nyeresen, sütibe, tejberizsbe, csak a kókusztej elég drága, ezért mostanában nem veszek.

A képen szereplő kókusztej előállítása olcsó, de azért nem is olyan finom, mint a bolti.

Szóval a recept, ahogy emlékszem

1 csomag kókuszreszelék

fél liter, vagy annyi víz, amennyivel el lehet turmixolni

cukor, méz, édesítő

Egy jó turmixgépbe beletesszük a hozzávalókat és elturmixoljuk, amíg selymes lesz. Ha jól csináljuk, akkor a tetején kicsapódik a kókuszzsír.

Aztán leszűrjük, a pépet eltesszük a hűtőbe.

A kókusztejet üvegbe töltöttem és szintén betettem a hűtőbe. Később tejberizs készítéshez használtam, nagyon finom lett.

A pépet is felhasználtam. Ezt a sütit készítettem belőle. Szerintem nem lett olyan finom. Sajnos tényleg elfelejtettem, honnan vettem a recepteket.

A süti tésztája egy kakaós kevert volt, nem túl nagy mennyiség, mert vékonynak illik lennie, a pépet összekevertem zselatinnal, cukorral és kevés tejszínnel. A tetejére pedig étcsokit öntöttem, amit előtte egy pici olajjal megolvasztottam.

Esküvő a szabadban

Nagyon élveztük azt a szombat délutánt, amit Alcsúttoboz arborétumában töltöttünk. Egy kedves régi barátnőm ment féjhez és ott tartották a szertartást. A gyerekekkel kicsit nehéz volt eljutni a helyszínre a szúnyogfelhők viharában, de azért sikerült fejenként 10 -10 csípéssel megúszni. Sok régi baráttal, ismerőssel találkoztam, némelyiket a gimi óta nem láttam. Nagyon jól érzeztem magam. Sajnos a gyerekek miatt nem sokat lehettünk ott, de azért egy kis beszélgetésre akadt idő. Ábel és én táncoltunk is kicsit a kápolna ajtajában, de egyedül buliztunk, még akkor nem indult be a hangulat, pedig nagyon jó zene volt. A képet egy gimis osztálytársam készítette titokban. Hogy miért vagyunk ilyen kis morcosak Ábellel, azt nem tudom.

Könyvajánló - Komfortos mennyország

Ennek a könyvnek az elolvasása is a legutóbbi napok (konkrétan múlt éjszaka) termése. Nagyon izgalmas volt, bár igazából nem történtek benne igazán nagy dolgok.

Egy átlagos de nagyon szép életet élő lányt brutálisan megerőszakolnak, meggyilkolnak. Utána valamilyen módon, ugyan már nem a földön, de folytatja az életét. Részt vesz a családjának az életében, végig kíséri őket és a gyilkosát, ill. a szerelmét 8 éven át, míg végül elköltözik megnyugodva és kielégülve a komfortos (nem ideiglenes) mennybe.

A mennyország az írónő látásmódjában olyanfajta hely, ahol a vágyak teljesülnek, nekem mégis nagyon nyomasztónak tűnt. Elméletileg mindenki halála után, a családok egyesülnek itt, de valahogy én semmi célját nem láttam az itteni életnek. Rá kellett jönnöm, hogy bármilyen szép is lenne, ha ilyen lenne a menny, semmi értelme nem volna. Milyen jó, hogy én olyan mennyben hiszek, ahol ezek is megvannak, de ott van Isten, aki Atyaként vár és Jézus, aki Fiúként vár, és nem egyedül leszek, hanem velük.

De mindegy, vissza a könyvhöz.

Szépen megírt történet, nagyon jó keretekkel, szép mondatokkal. Magával ragadó. Nem is érzi az ember közben a tragédia fájdalmát, mert olyan objektíven van elmesélve, nem csöpögős, mégis üt.

Akinek gyereke van, nem ajánlom. Nekem mindig belesajdul a szívem, mikor ilyen történeteket olvasok, ahol gyerekeket bántanak, hiszen velünk is megtörténhet és ennek a gondolatnak egy fikarcnyit se örülök.

Könyvajánló - A viskó

Hát igen, hozzám is elért végre. Már jó ideje próbáltam becserkészni, de valahogy senkinek nem volt meg a környezetemben. Aztán sikerült elolvasnom.

Újat biztosan nem tudok írni róla, sok jó kritikát kapott, sokakra volt hatással. Most én is azok táborához csatlakozom, akik megírják, bennük milyen hullámokat vetett a könyv.

Nagy várakozással voltam, de ahogy hallottam az alapsztorit, el se tudtam képzelni, hogy oldja fel az író azt az keserűséget, hogy valaki elveszíti a gyerekét, sőt, brutálisan meggyilkolják. El se tudtam képzelni, mit tud Isten mondani egy ilyen embernek (mármint az író szerint)

A végén csodálkoztam, engem is meggyőzött. A könyv nagyon pozitív, még ha ilyen iszonyú tragédiával kezdődik is.

A végén, a fülszövegben ott a figyelmeztetés, hogy nem teológiai művet tart a kezében az olvasó, hanem regényt. Hát igen is, meg nem is, szerintem. A Biblia Istenről kijelentett igazságai, amik igazán fontosak, olyan közérthetően vannak megfogalmazva, ahogy egy teológus sose tudná, de mégiscsak alapgondolatai a szentírásnak, hiszen ezt hiszik a keresztyének.

Isten megértő, elnéző, és nagyon-nagyon szeretetteljes a találkozó során.

Nekem a legmeghatóbb rész az volt, amikor Sophiával találkozott Mack és el kellett döntenie, hogy melyik gyerekét küldi a pokolra, melyket a mennybe. Annyira át tudtam érezni a gyötrődését, hiszen ilyen döntést nem lehet meghozni, hiszen képtelenség egyiket is a pokolra küldeni. Rájöttem, hogy Isten így érez velünk kapcsolatban. Hiszen gyermekei vagyunk. Ha mi tudjuk szeretni annyir a gyerekeinket, hogy nem vagyunk képesek ártani nekik, akkor beláthatjuk, hogy Isten szeretete még sokkal nagyobb irántunk. Miért is félünk tőle mint bírótól, hiszen nem az elveszésünkönk, hanem a megmentésünkön munkálkodik.

Tragédiák vannak (persze ilyenkor azt gondolom, csak engem ne próbálj meg Istenem ilyesmivel, mert az nem élném túl), de Isten szeret, feltétel nélkül, igazán, ahogyan csak a Teremtő tud.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, keresztyénnek és ateistának egyaránt, bár lehet, hogy a keresztyéneknek jobban fog tetszeni és többet merítenek belőle, de hiszem, hogy mindenkinek áldás elolvasni.

Nekem nagy hála, és szeretet fakadt a szívemben, miután letettem, Isten iránt, aki soha nem feledkezett meg rólam

Főzés - hogy erről is legyen bejegyzés

Elég sok blogon láttam ilyen napraforgó "tortát". Nagyon tetszett, de kellett idő, mire nekiduráltam magam az elkészítésének. Két kisgyerek mellett nehéz olyan süti elkészítését bevállalni, aminek macerás az elkészítése. Keleszteni is kell, ami néha egyéb teendők miatt elúszik, ezért a tészta túlkel.

A recepten nem változtattam, erről a blogról valót használtam. Talán több margarint olvasztottam, ill. nem olvasztottam meg teljesen, inkább kenhető állagú volt, és mandulát használtam. De szerintem dióval is ilyen finom lett volna. Frissen foszlós, édes (de nem túl), olvad a szájban.

Körülbelül három óra volt elkészíteni. Bár nagyon finom volt, kell még idő, mire mégegyszer elkészítem.

Anyák napja

Bár elmúlt, már régen készülök megmutatni a kis büszkeségemet. Tavaly és azelőtt csodálkoztam, hogy az ismerőseink, megünnepelték az anyák napját, bár csecsemő korú gyerekük volt. A férj vett virágot és ünnepeltek. Nekem, nekünk, eszünkbe se jutott.

Ebben az évben viszont, Ábel megtanult egy nagyon kedves anyáknapi verset és többször is elmondta. Nagyon meghatott és örültem, hogy akkora fiacskám van, hogy már érti és tudja, mi az az anyák napja és szeret engem, mint anyukáját.

Közkincsé teszem hát, hogy mások is gyönyörködjenek benne.

Igazából ennél sokkal szebben elmondta többször, de pont mikor fel akartam venni, kicsit elkajláskodta a dolgot, de nem bántam, azért látszik, milyen aranyos.

Könyvajánló - Ki az úr a háznál?

Ismét egy hasznos gyereknevelési könyv. Ilyet nem sokat láttam a piacon, pedig eléggé körülnéztem, mióta gyerekeim vannak és ki vagyok éhezve mindenféle nevelési könyvre, hátha majd ez mondja meg a tutit.

Hát, ez megmondja. Ritkán találok ennyire célravezető, világos gondolatmenetű, gyerek és egyben szülőközpontú nevelési könyvet. A martonvásári könyvtár tulajdona, de lehet, hogy beszerzem, mert hosszú távon is nagyon hasznos lehet.

Alapvetően az a koncepció, hogy a gyerekekben benne van az ösztönös uralkodási vágy, hogy ő irányítsa a dolgokat a családban, hogy a kívánságai szerint alakuljanak a dolgok mindig. Ezzel szemben a szülőnek nehéz a dolga, mert igyekszik kielégíteni a gyerek igényeit, de a sajátjaira is figyelnie kell, ill. ha nem figyel ez benne is fusztrációt és keserűséget szül.

A könyv szerint a gyerekeket együttműködésre és kedvességre kell nevelni, amit csak tanulással tundnak elsajátítani. Ez viszont nem könnyű. Ha felborul a családi erőviszony, vagyis a gyerek mondja meg, hogy mikor mit kell csinálni, az mindenkinek igen kellemetlen. A szülő hivatott a hatalmi (és itt nem rossz értelemben érti, nem diktátori hatalomra kell gondolni) poziciót elfoglalni a családi hierarchiába. Ha nem így van, azt a gyerek is megszenvedi, görnyedezik a neki adott túl nagy hatalom súlya alatt, a szülő is megszenvedi, mert folytonos harcba kell bocsátkoznia a saját érdekeinek az érvényesítéséért.

Megkülönböztet négyféle szülőtípust:

1. Engedékeny - folyton magyaráz, kér, győzköd, végül a gyerek győz, mert nem tudja érvényesíteni az akaratát.

2. Kényeztető - a fenti, csak még rosszabb.

3. Távolságtartó - aki nem sok érzelmet visz a nevelésbe, inkább feladatorinetált.

4. Megtorló - igen szigorú, folyton büntet, katonai szigorral egrecírozza a gyerekeit, soha semmi nem jó neki és gúnyolódik.

Egyik sem jó, a jó a Hatékony szülő. Ezzé kellene válni.

Sok példát hoz, részletesen leírja az egyes szülőtípusokat. Azt is mondja, hogy természetesen senki nem csak ilyen, vagy csak olyan, de a nevelési attitűdünk igen is valamelyik felé billen.

Magamról nem tudtam megállapítani, hogy melyikbe tartozom. Úgyhogy valószínűleg én hatékony szülő vagyok. :)

Ez persze nem igaz, Ábel még mindig pelusos, Áron nagyon akaratos és sokszor elfáradok tőlük. De alapvetően azt kell mondanom magunkról, hogy sok gond nincs a gyerekeinkkel. Ábel szófogadó, Áron meg nevelődik lassan, majd beletanul ő is.

A könyv módszere: a létra.

Érdekes, azt nem tudom, miért így hívja. Arra bíztatja a szülőket, hogy ne kérleljenek vég nélkül, hanem határozzák meg az egyes lépéseket és ahhoz tartsák magukat. Tulajdonképpen következetességre ösztönöz. Fontosnak tartja, hogy ha már felborult az egyensúly, akkor legyen egy korrekciós időszak, amikor a csemete szembesül vele, hogy innentől máshogy lesznek a dolgok a családban. Ilyenkor több lesz a cirkusz, de ezen át kell esni a cél érdekében. Ha nem most vesszük vissza a hatalmat a gyerektől, később (kamaszkorban) már lehetetlen lesz és neki is sokat ártunk vele. Úgyhogy harcra fel!

A létra lépései, röviden:

1. Kérjük a gyereket valamire, szépen, világosan.

2. Ha nem hallotta meg az első kérés, odalépünk hozzá, szigorúbban, de kedvesen is újra kérjük. Egyben figyelmeztetjük, hogy ha nem teszi meg, amire kértük, akkor a szobájába küldjük.

3. Ha nem teszi megy, bekísérjük a szobájába és azt mondjuk, akkor jöhet ki, ha szólunk.

Itt ad néhány tippet, hogy mikor mi legyen. Ha pl. kiszalad, rúgkapál, csúnyákat kiabál ránk, a szobában tombol, stb.

4. Ha rúgkapál, tombol, akkor le kell fogni. Ennek a fogásait részletesen leírja. Remélem, nekem soha nem lesz rá szükségem.

Tulajdonképpen abban egyet értek vele, hogy ha kérünk valamit és nem teszi meg a gyerek, annak legyen következménye valamilyen formában, mert egyébként nem lesz hitelünk, hiába beszülünk legközelebb. Ne mondjunk olyasmit, amit nem tudunk megtartani.

Részletes leírásokat ad arra nézve is, hogy ha boltban, ebédlőben hisztizik a gyerek, vagy nem viselkedik kulturáltan, mit lehet és kell tenni.

A szobába kísérés és ott tartás számomra nem túl életszerű. Szerintem nem nagy büntetés ez egy gyereknek. Inkább a helyzethez kell alkalmazkodni, véleményem szerint és olyan következményt kilátásba helyezni, ami épp megfelel a helyzetnek és amit a gyerek nagyon akar. Ha azt nem kapja meg, együttműködőbb lesz. Nem vagyok híve a lekenyerezésnek, a könyv írója sem. Pl. az ételt nem szabad jutalomként felajánlani, mert biztos, hogy ez rossz képet szül a gyerekben.

Most például mi azzal küszködünk, hogy rávegyük Ábelt a bilizésre, WC-be kakilásra. Nehéz. Ott tartunk, hogy elvettem a vonatait és nem nézhet mesét, amíg nem szól, hogy kakilnia kell. Tudom, hogy nem szabad erőltetni, de úgy érzem esetünkben az a helyzet, hogy Ábel fiam marha lusta és szórakozott és nem nagyon izgatj a wécézés. Engem viszont igen, mert mindjárt itt az óvoda és nem mehet, hacsak nem lesz szobatiszta. Nálánál sokkal fiatalabb gyerekek azok, nem hiszen, hogy nem lenne érett a feladatra, egyszerűen nem érdekli eléggé. Ebben próbálok neki segíteni, hogy legyen motivációja. Majd beszámolok.

A könyvet pedig ajánlom mindenkinek, akiben felmerült már, hogy nem tudja kezelni a dacos gyerekét, evési, alvási vagy szobatisztasági gondjai vannak.

Fejlődés - semmi különös

Nagyon élvezzük, hogy Ábel egyre nagyobb és egyre okosabb és olyan szövege van, hogy néha leesik az állunk.

Tegnap reggel: "Anya, te olyan szuper vagy! Köszönöm!" Ez nem szó szerint ezt jelenti, ám, de akkor is tudom, hogy azt akarta kifejezni, hogy szeret és örül nekem. Gyakran ezt is mondja, hogy szeret, ami nekem azért fura, mert én nem mondom neki. Valahogy nekem nem csúszik ki a számon olyan könnyen, hogy: "Ábel, úgy szeretlek!" Nekem ez olyan amerikai jellegű, távol áll tőlem. Nekem se mondták soha a szüleim, de mindig tudtam, hogy szeretnek.

Azért örülök, hogy ilyeneket mond.

Próbáljuk rászoktatni a bilire, ill. hogy szóljon, ha bármilyen dolga akad, de nem nagyon akar ráállni. Sokszor felkéredzkedik az emeletre és ott nagy nyugalomba akkorát rak a pelusba, hogy utána zuhanyoztatnom kell. Többször kértem, hogy szóljon és ne menjen fel kakilni, hanem üljünk a bilire-WCre és tegnap volt először, hogy fel akart menni, előtte ráültünk a bilire, de nem jött semmi, utána fentről egyszer csak lejött, hogy rá akar ülni ismét, mert kakilnia kell, aztán a bilibe sikerült is egy kisujjnyi kaki, a többi később fenn a pelusba került, mielőtt fürdettük volna. De látszott rajta, hogy azt is sajnálja, hogy nem a bilibe lett. Valószínűleg fura neki a blilibe engedni, várnunk kell.

Le is fényképeztem őket, amint este a bilin ülnek, mert persze Áronnak is azt kell tenni, amit Ábel tesz, szigorúan követni kell a tesót. Úgyhogy gyorsan ő is hozta a saját bilijét és tolta a nadrágját. Ült is rajta egy percet, aztán felállt és játszani akart tovább, mondanom sem kell nem sikerült bele semmi, de nem baj.

Ábelnek a múlt héten sajnos súlyos középfülgyulladása volt, amit nagyon megszenvedtünk mindannyian. Iszonyú lázas volt, mióta megvan nem volt ilyen magas láza és mindig este, éjszaka. Szuper éjszakáim voltak. Antibiotikum hatására úgy néz ki, most meggyógyult, csak kicsit süket maradt, ami azért remélem elmúlik. Az amúgy szófogadó, ügyes kisfiam nem is reagál, mikor kérek valamit, ha bicajozik kint ötször kell szólni, ami eddig nem így volt. Néhány napba beletelt, mire rájöttünk, hogy nem rossz, hanem nem hallja, amit mondjunk. Holnap visszavisszük kontrollra.

Áron csoda ügyes. Igazi nagyfiu ő is. Minden megért, ha valamit csak megemlítünk, már megy és csinálja. Kombinál és gondolkodik. Szeret olvasni, esténként mindig beül az ölembe és erősen mutogat a könyvespolc felé és mondja, hogy "bo-bo", ami annyit tesz Böngésző, vagy Boribon, vagy Bogyó és babóca. Elég sajátos ízlése van, mert nem mindegy, mikor mit olvasunk, megvan a saját elképzelése minden estére. Szeret az ablakban állni és figyelni az utcát. Nagyon szépen mondja, hogy Apa és hogy Ábel. Persze anya sehol nincs, de már megszoktam. Ábel is az apát mondta először. Mondja, hogy lába, gomb, bili, Zsigi (kis barát), be(beül, beszáll), pu(puding), brrr (mindenféle autó, traktor, kukásautó). Azt hittem sokára fog beszélni, de most már reménykedek, hogy mégsem, mert olyan szépen mondja ezeket, és benne van az akarás, hogy közölje magát valahogy. Szereti a mondókákat, főleg a gyí-gyí-seket, azokat minden formában. Imád hancúrozni, ha csikizzük és gyömöszöljük. Ezeket aztán csináljuk is gyakran. Továbbra is bújós kisfiu, ha bárki sír, igyekszik erejéhez mérten vígasztalni, ami abban merül ki, hogy simogatja és közben olyan hangsúllyal gagyog, mintha azt mondaná: "ne sírjál". Nagyon édes. Sok örömünk telik benne.

Húsvét képek nélkül

Húsvét

Annyira készültem fényképezni az ételeket, amiket főztünk, közösen Krisztiánnal és a fiukat, akikkel rengeteget játszottunk, sétáltunk azalatt a három szabadnap alatt, de semmi nem lett belőle.

Finomakat ettünk pedig, pl. pénteken, mivel régen Krisztiánéknál ilyenkor mindig bableves és pogácsa volt, én is ilyesmivel készültem (nálunk nem volt semmi különleges hagyomány). Volt finom zöldségleves és medvehagymás - krumplis pogácsa. Ezt később ismerősök is megkóstolták és állításuk szerint (még soha nem ettek medvehagymát) ilyen finom pogácsát rég ettek.

Volt igazi sonka, füstön füstölt négy kilós, amit természetesen elosztottunk több alkalomra, mert bár jó étvágyú család vagyunk, négy kiló hús ritkán fogy el egyszerre.

Volt szép sárga, foszlós - tejes kalács, Horváth Ilonka receptje szerint, ahogy tavaly is. Pont annyira volt édes és sós, amennyire kellett, gyönyörűen megkellt és mind elfogyott, ezért is sajnáltam, hogy elfelejtettem lefényképezni, ki tudja, mikor sikerül ismét ilyen jól, gondolom jövő húsvétkor.

A fiukkal sokat sétáltunk a parkban, mert gyönyörű idő volt, kivéve hétfőn. Ők is nagyon élvezték. Felfedeztünk egy utat, ahol senki nem járt, de rügyeztek a fák, nyíltak a virágok, méltóságteljes régi fákat találtunk és egy olyan csendes rétet, ahova még biztos visszatérünk néhányszor. Ábel nagyon élvezte a biciklizést, Áron meg a motorozást, bár ő nem nagyon tud még, de nagyon próbálkozik. Minden csatornafedelet észrevett a parkban (nekem is feltűnt, hogy milyen sok van), és gyorsan lepattant a motorról és ráállt a csatornafedélre, vagy tett pár kört rajta.

Ábel nagyon szófogadó volt, mivel Áron lassú volt, mindig szóltunk neki, hogy jöjjön vissza, ha túlságosan előre ment és mindig visszajött. Elégedettek voltunk vele.

Megláttak egy társaságot, akik egy fa ágán ugráltak, Ábel is ki akarta próbálni, viszont mikor apa feltette, gyorsan le akart szállni, ezzel szemben Áron fel se érte fejjel a faágat, mindenképp fel akart mászni.

Szóval szépen telt a Húsvét, bár nyuszi nem jött a gyerekekhez. Nálunk ennek semmi hagyománya nincs. Nálunk nem volt ajándék Húsvétkor, sem csoki, sem semmi más. Így mi se vettünk a gyerekeknek, igazából eszünkbe se jutott. Krisztiánt visszakültem, hogy legalább néhány csokit hozzon, de utána azt is mi ettük meg, mert olyanokat hozott, hogy a gyerekeknek nem nagyon ízlett. A nagyszülőktől kaptak csokikat, az pont elég is volt, így is egy hétig minden este ettek csokit. Nálunk úgy volt, hogy inkább elmentünk a templomba. Mivel most pont hétfőn kellett volna menni, most nem is gondoltunk rá, mert nagyon rossz idő volt, de igazából én azt szeretném, ha a gyerekeim megértenék, hogy Húsvétkor Krisztus váltsághalálát és feltámadását ünnepeljük. Ha nagyobbak lesznek, mindenképp az ünnep ezen oldalát szeretném előttük kidomborítani. Még nem tudom hogyan. Sajnos nálunk nem volt semmi hagyományos a templombamenésen és sonka, tojás, retek, kalács evésen kívül, ezért aztán nekem kell kialakítani, ami nehéz, de nem megoldhatatlan. Most még kicsik. Bár Ábelnek elmondtam, hogy Isten fia, Jézus meghalt és feltámadt értünk, ezt ünnepeljük, látszott, hogy nem fogta az adást.

Ha valakinek van jó öttlete, szívesen fogadom.