Tegnap reggel: "Anya, te olyan szuper vagy! Köszönöm!" Ez nem szó szerint ezt jelenti, ám, de akkor is tudom, hogy azt akarta kifejezni, hogy szeret és örül nekem. Gyakran ezt is mondja, hogy szeret, ami nekem azért fura, mert én nem mondom neki. Valahogy nekem nem csúszik ki a számon olyan könnyen, hogy: "Ábel, úgy szeretlek!" Nekem ez olyan amerikai jellegű, távol áll tőlem. Nekem se mondták soha a szüleim, de mindig tudtam, hogy szeretnek.
Azért örülök, hogy ilyeneket mond.
Próbáljuk rászoktatni a bilire, ill. hogy szóljon, ha bármilyen dolga akad, de nem nagyon akar ráállni. Sokszor felkéredzkedik az emeletre és ott nagy nyugalomba akkorát rak a pelusba, hogy utána zuhanyoztatnom kell. Többször kértem, hogy szóljon és ne menjen fel kakilni, hanem üljünk a bilire-WCre és tegnap volt először, hogy fel akart menni, előtte ráültünk a bilire, de nem jött semmi, utána fentről egyszer csak lejött, hogy rá akar ülni ismét, mert kakilnia kell, aztán a bilibe sikerült is egy kisujjnyi kaki, a többi később fenn a pelusba került, mielőtt fürdettük volna. De látszott rajta, hogy azt is sajnálja, hogy nem a bilibe lett. Valószínűleg fura neki a blilibe engedni, várnunk kell.
Le is fényképeztem őket, amint este a bilin ülnek, mert persze Áronnak is azt kell tenni, amit Ábel tesz, szigorúan követni kell a tesót. Úgyhogy gyorsan ő is hozta a saját bilijét és tolta a nadrágját. Ült is rajta egy percet, aztán felállt és játszani akart tovább, mondanom sem kell nem sikerült bele semmi, de nem baj.
Ábelnek a múlt héten sajnos súlyos középfülgyulladása volt, amit nagyon megszenvedtünk mindannyian. Iszonyú lázas volt, mióta megvan nem volt ilyen magas láza és mindig este, éjszaka. Szuper éjszakáim voltak. Antibiotikum hatására úgy néz ki, most meggyógyult, csak kicsit süket maradt, ami azért remélem elmúlik. Az amúgy szófogadó, ügyes kisfiam nem is reagál, mikor kérek valamit, ha bicajozik kint ötször kell szólni, ami eddig nem így volt. Néhány napba beletelt, mire rájöttünk, hogy nem rossz, hanem nem hallja, amit mondjunk. Holnap visszavisszük kontrollra.
Áron csoda ügyes. Igazi nagyfiu ő is. Minden megért, ha valamit csak megemlítünk, már megy és csinálja. Kombinál és gondolkodik. Szeret olvasni, esténként mindig beül az ölembe és erősen mutogat a könyvespolc felé és mondja, hogy "bo-bo", ami annyit tesz Böngésző, vagy Boribon, vagy Bogyó és babóca. Elég sajátos ízlése van, mert nem mindegy, mikor mit olvasunk, megvan a saját elképzelése minden estére. Szeret az ablakban állni és figyelni az utcát. Nagyon szépen mondja, hogy Apa és hogy Ábel. Persze anya sehol nincs, de már megszoktam. Ábel is az apát mondta először. Mondja, hogy lába, gomb, bili, Zsigi (kis barát), be(beül, beszáll), pu(puding), brrr (mindenféle autó, traktor, kukásautó). Azt hittem sokára fog beszélni, de most már reménykedek, hogy mégsem, mert olyan szépen mondja ezeket, és benne van az akarás, hogy közölje magát valahogy. Szereti a mondókákat, főleg a gyí-gyí-seket, azokat minden formában. Imád hancúrozni, ha csikizzük és gyömöszöljük. Ezeket aztán csináljuk is gyakran. Továbbra is bújós kisfiu, ha bárki sír, igyekszik erejéhez mérten vígasztalni, ami abban merül ki, hogy simogatja és közben olyan hangsúllyal gagyog, mintha azt mondaná: "ne sírjál". Nagyon édes. Sok örömünk telik benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése