2010. május 26., szerda

Könyvajánló - Komfortos mennyország

Ennek a könyvnek az elolvasása is a legutóbbi napok (konkrétan múlt éjszaka) termése. Nagyon izgalmas volt, bár igazából nem történtek benne igazán nagy dolgok.
Egy átlagos de nagyon szép életet élő lányt brutálisan megerőszakolnak, meggyilkolnak. Utána valamilyen módon, ugyan már nem a földön, de folytatja az életét. Részt vesz a családjának az életében, végig kíséri őket és a gyilkosát, ill. a szerelmét 8 éven át, míg végül elköltözik megnyugodva és kielégülve a komfortos (nem ideiglenes) mennybe.
A mennyország az írónő látásmódjában olyanfajta hely, ahol a vágyak teljesülnek, nekem mégis nagyon nyomasztónak tűnt. Elméletileg mindenki halála után, a családok egyesülnek itt, de valahogy én semmi célját nem láttam az itteni életnek. Rá kellett jönnöm, hogy bármilyen szép is lenne, ha ilyen lenne a menny, semmi értelme nem volna. Milyen jó, hogy én olyan mennyben hiszek, ahol ezek is megvannak, de ott van Isten, aki Atyaként vár és Jézus, aki Fiúként vár, és nem egyedül leszek, hanem velük.
De mindegy, vissza a könyvhöz.
Szépen megírt történet, nagyon jó keretekkel, szép mondatokkal. Magával ragadó. Nem is érzi az ember közben a tragédia fájdalmát, mert olyan objektíven van elmesélve, nem csöpögős, mégis üt.
Akinek gyereke van, nem ajánlom. Nekem mindig belesajdul a szívem, mikor ilyen történeteket olvasok, ahol gyerekeket bántanak, hiszen velünk is megtörténhet és ennek a gondolatnak egy fikarcnyit se örülök.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...