2011. június 19., vasárnap

Répás sült kukorica salátával

Nagy felfedezéseim a múlt hétről, Szoó Judit könyvei. Egyszer már kikölcsönöztem a könyvtárból, de akkor úgy ítéltem meg, hogy számomra nem járható ez az út.
Az akkoriban megjelenő Kilófaló sütemények című könyvében leírta fogyásának a történetét, ill. sok-sok sütemény receptet közölt, amit édesítővel és Norbi lisztjével készített, ezért tulajdonképpen bármikor fogyasztható sütik voltak (természetesen mértékkel).
Ábel diétája döbbentett rá, hogy ha akarjuk, vagy muszáj, akkor igen is lehet alkalmazkodni ahhoz, hogy valaki csak egy féle lisztből készített kenyeret és péksüteményeket egyen. Valahogy eddig úgy gondoltam, ezt én nem tudnám tartani, megvalósítani, folyton gondoskodni az utánpótlásról. Az, hogy Ábelnek tudjuk tartani a diétáját, azt bizonyította be számomra, hogy ha kell, akkor igenis tudok rá figyelni. Ha pedig Ábel étkezésére tudok figyelni, akkor a magaméra miért nem. 
Ezért született meg bennem az elhatározás, hogy Szoó Judit könyveit azon nyomban kikölcsönzöm és újra átnézem. Nagyon jól döntöttem. Sok új recepttel lettem gazdagabb, amit majd aprádonként megmutatok a blogon is, sok praktikával és trükkel, amiket a diétázás során remélem haszonnal alkalmazok majd. 

A vasárnapi ebéd már egyik receptjét felhasználva készült, sőt, még az övénél is diétásabbra sikerült.
Répás sült 
50 dkg sárgarépa
5 dkg füstölt sajt
3 kanál teljes kiőrlésű tönköly liszt
1 tojás
só, bors
1 kanál tejföl
1 gerezd fokhagyma
fél tasak sütőpor
a tetejére egy kicsi parmezán sajt
A répa, füstöltsajt, fokhagyma, kencében már tesztelt összetevők, jó együtt az ízük, ezért bátran változtattam a recepten. Juditnak ezt a receptjét a neten nem találtam meg. Ő semleges sajtot használ és 2 dcl tejszínt és 6 dkg zablisztet, vagy kilófaló lisztet (ez az ő fejlesztése, a könyvben megtalálható az általa kitalált és tetsztelt kilófaló liszt receptje is), ill. tesz bele kaliforniai paprikát, de nem tesz fokhagymát. Nekem maga az öttlet tetszett, hogy répából készítsek sültet, ezért a receptet variáltam.
A répát robotgéppel "ledaráltam" a fokhagymával és a füstölt sajttal együtt. Összekevertem a tojással és lisztettel, megfűszereztem és egy 20X35 sütőpapírral bélelt tepsibe lapítgattam, ráreszeltem a parmezánt és 160 fokon légkeveréssel sütöttem. Belül picit puhább, kívűl kérges. Farkasapa - aki egyébként az új recepteimet némi gyanakvással fogadja - véleménye: "Finom, ez a répás cucc, nem mondom, hogy minden nap enném, de nem rossz." Szerintem finom volt. 
Természetesen Ábelnek elkészítettem az ő lisztjével, előre látva, hogy nem fogja megenni (azért mégse maradjon ki a jóból), az övé lett a szezámmagos, amit természetesen nem evett meg. Ő még addig se jutott, hogy legalább egyszer megegye.
A saláta egyszerű majonézes kukorica saláta, amibe szintén reszeltem egy kis füstölt sajtot. (Farkasapa bevásárolt két hete a füstölt sajtból, így most mindenbe azt teszek ízesítőnek, mert marha drága volt és nagyon fájna neki, (nekem is) ha tönkremenne).

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...