2014. június 21., szombat

Mandulás - cseresznyés tejpite (paleo clafoutis)

Varga Gábor: Reform desszertek című könyvében láttam meg a receptet. Nagyon jól nézett ki, ott sárgabarackkal (biztos, hogy úgy is nagyon-nagyon finom lehet). Az állaga nekem kicsit fura, a férjemnek ezért nem is jött be, hiszen liszt nélkül kicsit szétesősebb, morzsálódósabb, nedvesebb az állaga, de engem ez nem zavart. Az íze viszont nagyon finom és nem utolsó sorban nagyon egyszerű elkészíteni!




Hozzávalók:
300 ml mandulatej
3 tojás
60 g eritrit (vagy xilit, de abból 50 g is elég)
100 g darált mandula
300 g cseresznye kimagozva
fél rúd vanília kikapart magja
tetejére egy marék héjas mandula durvára darabolva
(nem szabad kihagyni, mert ettől kap egy finom ropogósságot a sütemény)

A cseresznyéket kimagozom és a kikent, kókuszliszttel megszórt piteformába dobálom. Gyakorlatilag annyi cseresznyét használtam fel, hogy a piteformába mindenhova jusson (jó sok gyümölccsel szeretem). A tejet a tojásokkal, vaníliával, eritrittel és manduláva (ebben a sorrendben) összekevertem és a cseresznyékre öntöttem. 170 fokos előmelegített sütőben sült 40 percet. Mikor már szilárd, készen van. Ki kell hűteni, így az igazi, sőt, hűtőből kivéve a legfinomabb. 

2014. június 7., szombat

Málnás-kókuszos kevert süti (paleo)

Egyszerű sütemény, szénhidrátszegény, diétás, gluténmentes, bármelyik vasárnap délelőttre. 5 perc elkészíteni és még 20 perc a sütés. Kókuszrajongóknak ajánlom. :) Természetesen bármilyen más gyümölccsel kipróbálható. Szerintem ez nagyon jó kis tésztaalap.





Hozzávalók:
150 ml cocomas (nem paleózóknak 175 g natúr joghurt)
3 tojás (M-es)
1/2 rúd vanília kikapart magjai, vagy 1 tk vaníliaaroma
4 evk eritrit (ennyivel nem lett túl édes, ezért ízlés szerint adagoljátok, nekem így tökéletes volt)
50 ml kókuszolaj
1/2 csomag sütőpor
2 evk kókuszliszt
120 g kókuszreszelék
(Ha a tészta így nagyon híg lenne, lehet hozzá még adni kókuszreszeléket vagy kevés kókuszlisztet. A tésztának sűrű galuskatésztára kell hasonlítania)

1 kis doboz málna

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A málna kivételével a hozzávalókat elkeverjük, előbb a nedves, aztán a száraz hozzávalók sorrendjében. Sütőpapíros tepsibe tesszük, elegyengetjük és a tetejére szórva a málnát, kicsit belenyomkodjuk. 

200 fokon 20 percet sült.

2014. május 25., vasárnap

Paleo túrós pite (gluténmentes, tejmentes, paleo)

Süteményt kívántam szombat délután. Méghozzá túrós pitét. Elkészült a paleo változata, ami szerintem semmiben nem marad le a normál mögött. A recept ötlete Szafitól származik, akitől már rengeteg trükköt és finom süti receptet lestem el. Én kicsit más arányokkal dolgoztam főleg a totukrémben, de a tészta receptje szinte egy az egyben az övé. Mivel nekem kicsit más tészta-töltelék arányt kellett kihoznom, ezért változtattam picit. 


Hozzávalók:
a "túró" krémhez
600 g totu
1 rúd vanília
2 dl cocomas kókuszkrém
1 citrom leve és héja
3 evk eritrit
1 evk édesítő
2 kvk fiber husk

Mindezt az aprítógépbe tesszük és krémesre turmixoljuk.
+1 tojás (ezt csak akkor adjuk hozzá, ha már két kanállal kivettünk belőle a tésztához)

a tésztához:
3 tojás
8 evk lágy kókuszzsír
6 evk kókuszliszt
3 evk nyílgyökérliszt
3 ev eritrit
1 kk fiber husk
2 evk totukrém (lásd. fentebb)

Mindezeket tálba tesszük és tésztát készítünk belőle. Az állaga inkább krémes, mint gyúrható, de szilárd, nem folyós lesz. A tésztát a fagyasztóba tesszük 10-15 percre. 
Miután kivettünk 2/3 részét belesimogatjuk egy 20x25-ös tepsibe. (én úgy szoktam, hogy kézzel négyzetté formálom a sütőpapíros tepsi közepére teszem 
A totukrémhez hozzákeverjük az egy darab tojást és a tésztára simítjuk. 
A maradék 1/3 tésztát a töltelék tetejére reszeljük. 
170 fokon kb. 45-50 percet sült. Igazi túrós pite íze van :) A tésztája szerintem nagyon jó, ezúton is köszönet Szafinak a recept ötletéért. 


2014. május 7., szerda

Gluténmentes sajtos - sós, omlós keksz

Sokféle sós rúd, keksz szerepel már nálam, többek között: gluténmentes sajtos keksz, csiga formájú sajtos gluténmentes kekszpaleo sós keksz, gluténmentes sós keksz magokkal, és még egy ropogós gm sós kekszpaleo fűszeres ropogós. Ezt a receptet Áginál (ezúton is köszönöm a receptet) láttam meg nemrég és az anyaghányadot elnézve tudtam, hogy gluténmentesen is finom lesz. Az lett! Ropogós, mégis zamatos, másnap is finom, gazdagon sajtos rágcsálnivaló lett belőle. Mindenképp próbáljátok ki Ági receptjét.



Hozzávalók:
200 g Schar mix B gluténmentes lisztkeverék
200 g sajt (nálam trappista)
150 g margarin (Ráma)
1 kk só
3 ek hideg víz
1 kk almaecet
tetejére szezámmag

Én aprítógéppel kevertem össze a tésztát, aztán a végén kicsit még összenyomkodtam, majd a hűtőben pihent egy éjszakát. A kinyújtás előtt egy órával elővettem, a sütőt előmelegítettem 180 fokra, majd a tésztát téglalap alakúra nyújtottam. A széleit összenyomkodtam és úgy igyekeztem, hogy ne legyen maradék, késsel vágtam kockákra. A tetejét lekentem hideg vízzel, megszórtam szezámmaggal és kicsit belenyomkodtam. Sütőpapíros tepsire tettem és pirosra sütöttem. 
Elképesztően eteti magát, a nem LÉ családtagokat úgy kellett elhajtani a keksz mellől, hogy a gyereknek jusson. :)

2014. május 1., csütörtök

Tojásrúd (paleo)

Ottisnál láttam meg ezt az egyszerű és mutatós ételt. Nem sok fantáziát igényelt a paleosítása, és nagyon finom lett.



Hozzávalók:
1/3 tojásfehérje rúd
1/4 tojássárgája rúd
(fentebbiek helyett 5 főtt tojás)
2 tojás szétválasztva
1 evk tápióka liszt
1 evk szezámmagliszt
4 evk olívaolaj vagy más paleo olaj
só, bors
zöld fűszerek bazsalikom,petrezselyem, snidling

A nyers tojások fehérjét keményre felverjük, a főtt tojások fehérjét felkockázzuk és a zöld fűszerekkel együtt, ill. só, borssal, 2 evk olajjal együtt belekeverjük. Hozzákeverjük a liszteket és egy 20x25 cm-s tepsibe simítjuk (sütőpapírral kibéleltem).
170 fokon 20 perc alatt megsütöttem. 
Addig a nyers tojások sárgáját a sárgája rúddal, és 2 evk olajjal elkevertem, sóztam, borsoztam. Mikor a lepény megsült, ráhalmoztam a szélére egy csíkban a tojássárgája krémet, majd feltekertem óvatosan. Egy új sütőpapírra tettem, beletekertem, a végeit kicsit megszorítottam (mint a szaloncukornak) és visszatettem sülni 10 percre. 
Nagyon finom lett, hasábzellerrel ettem, de egy finom bazsalikomos paradicsomsalátával is finom lehet. 

2014. április 28., hétfő

Mandula kenyér (paleo)

A paleo kenyerek közül az egyik legfinomabb ízre. Állagra nem voltam vele tökéletesen elégedett, mintha picit nedvesebb lett volna, mint kellene, de az íze miatt mégis felteszem, mert mindenféle mellékíz nélkül finom volt. A héja ropogós volt, úgyhogy kis falatka szendvicseket készítve jóízű reggeli vagy vacsora lett belőle. A Facebook paleós csoportjában láttam egyszer, de most nem tudom visszakeresni, én fél adaggal készítettem.


Hozzávalók:
10 dkg őrölt mandula
1 evk tápióka keményítő
1 evk gesztenyeliszt
1 ek utifűmaghéj (Fiber husk)
1 kk eritrit
1/2 kk almaecet
1/2 kk só
5 dkg kókuszolaj
0,5 dcl víz (eredeti receptben kókusztej)
3 tojás
1 evk lenmag a tetejére (opcionális)

A tojások fehérjét felvertem, a sárgáját kikevertem a többi alapanyaggal, kicsit sűrű volt, nehezen kevertem bele a fehérjét, de meg lehetett oldani.
180 fokos sütőben sütöttem 30-35 percet.


Gluténmentes nutelláskalács

Megláttam a face-en és megkívántam. A receptet magam alkottam, persze nem nagy ördöngősség, tejjel-tojjásal-vajjal készülő kelt tészta nutellával. Egyszerű mégis nagyszerű :) Nagyon finom volt, frissen ellenállhatatlan.





Hozzávalók:
130 g Nutri free mix per pane
170 g Schar mix B
(bátran variáljátok, ami nektek kelt tésztához bejön, nekem most így jött össze, lehet egy féléből is)
1 púpos kk fiber husk
170 ml tej
40 g olvasztott vaj vagy margarin
fél csomag szárított élesztő
4 kk cukor (ízlés szerint, így nem volt édes a tészta)
1 tojás
csipet só
A kenéshez 3-4 evk nutella

A tejben feloldjuk a cukrot és a száraz élesztőt. A liszte(eke)t tálba tesszük, beleszórjuk a sót és a fiber huskot. Hozzáöntjük a tejes-élesztős keveréket, hozzáütjük a tojást és elkezdjük dagasztani, majd beleöntjük az olvasztott margarint és azzal is dagasztjuk. Összesen kb. 4-5 percig. 
A tészta lágy, sokkal-sokkal lágyabb mint a normál búzás, de már kezd elválni a tál falától. Nagyon belisztezett (rizsliszt) szilikon nyújtódeszkára tesszük (én szilikonos lapáttal szoktam rákaparni) és egy fóliát ráterítve téglalap alakúra nyújtjuk, kb. 0,5 cm vastagra. Megkenjük nutellával, feltekerjük és hosszában középen kettévágjuk, és kifordítjuk. Majd a két felet összefonjuk. Én ezt már a tepsiben végeztem (sütőpapírral kibélel). Finoman kell fonni és vágni is, mert lágyabb a tészta, mint a búzásnál megszokott, de egyáltalán nem lehetetlen, sietni nem lehet, csak szépen nyugodtan, óvatosan 30 - 40 perc alatt a duplájára kelt, addig előmelegítettem a sütőt. 200 fokon sült fél órát. 
Nagyon megérte a a fáradtságot!

2014. április 26., szombat

Fűszeres sós ropogós (paleo)

Többször készítettem már sokféle magvas ropogóst, de ez nagyon-nagyon finom lett. A recept ötlete innen származik, ezúton is köszönöm. Egyébként így ahogy a recept írja is elkészítettem, de több féle liszttel és fűszerekkel nekem még jobban ízlett. 



Hozzávalók
100 g mandula
20 g szezámliszt
30 g tökmagliszt
60 g szezámmag
40 g lenmag
2 tojás (M-es)
1 kk só
25 g olvasztott kókuszolaj
fűszerek: fokhagyma granulátum, csilipehely, füstölt paprika (bármi, ízlés szerint)

A liszteket, magokat, sót tálba mérjük, hozzáadjuk a tojást és az olvasztott kókuszolajat és egy evőkanál segítségével összekeverjük. A tészta szépen összeáll. Én egy sütőpapírra halmoztam és fólia alatt kinyújtottam 0,2 mm vastagra és egy derelyemetszővel próbáltam egyenletes négyszögekké felvágni. Majd sütőpapírral együtt a tepsire húztam és előmelegített sütőben 170 fokon kb. 20-25 percet sült. A vágások mentén még egyszer végigmentem a pizzavágóval még melegen, majd kihűlve üvegbe raktam. Nagyon-nagyon jó ízű, ropogós finomság. Én kenyér helyett ettem májkrémmel, cukormentes lekvárral. 



2014. április 23., szerda

Gluténmentes nutellás muffin

Gyors édes süteményre volt szükségem, mert piknikezni szerettünk volna a gyerekekkel a helyi parkban és még reggel el kellett készülnie. (A piknik nem sikerült túl jól, mert a középső gyerek belevetette magát a tóba, úgyhogy ott álltunk egy csuromvizes gyerekkel, akit meztelenre kellett vetkőztetni a 15 fokos tavaszban és még valahogy a hazaszállítását is meg kellett oldani, a két másik fiammal együtt, szóval nem volt egyszerű, sokkot kaptam :)) A célnak megfelelt, gyerekeknél nem lehet vele mellélőni, mert édes és krémes. Már a sütis dobozban várják a sorsukat, csak egy gyors fotóra futotta. Sok volt a tészta, összesen 18 kis sütemény készült.

Hozzávalók:
50 g rizsliszt
150 g cirokliszt
50 g Schar mix C
(szabadon variálható a lisztek összetétele, sztm kukorica és rizsliszt keverékével is működik, eredetileg abból akartam készíteni, de elfogyott a kukorica lisztem és későn vettem észre)
1 tojás
2 dl tej
4 evk nutella + a tetejére 12 szűk kiskanálnyi
120 g barna cukor
2 evk kókuszolaj olvasztva

A tojást a cukorral és az olajjal kikeverem (nem kell sokáig), belekanalaztam a nutellát, azzal is összekevertem. A liszteket, sót, sütőport összekevertem és a tejjel felváltva adagoltam a tojásos keverékhez, addig kevertem, míg egynemű lett. A tészta folyósan sűrű, kicsit nehéz volt pontosan adagolni a muffintepsibe, amit előzőleg kibéleltem muffinpapírral. A tetejükre még tettem egy-egy szűk kiskanál nutellát, ami sütés közben belesüllyedt. 180 fokon sütöttem 20-25 percet. 

Gluténmentes hamburger zsemle

A fiuk tegnap hamburgert rendeltek, ma egész nap itthon vannak, így elkészítettem nekik ebédre. Ez volt a LÉ gyerek zsömléje.
Szépen megkelt, a belseje is finom puha, foszlós volt, de hamburger zsemléhez illően töményebb, mint a normál.



Hozzávalók:
200 g Nutri free mix per pane
1/2 csomag száraz élesztő
(ha frisset használnál, akkor 1/4-e kell)
3 db kockacukor
125 g gm natúr joghurt
50 ml tej
2 dkg olvasztott vaj
1 kk só (ízlés szerint, lehet kevesebb)
1 tojás


Az élesztőt feloldjuk a langyos joghurtos tejben, amibe előzőleg a kockacukrokat is feloldottuk. A lisztet és sót tálba tesszük, ha kicsit felfutott, hozzáöntjük az élesztős keveréket, hozzáütjük a tojást és dagasztani kezdjük. Mikor egynemű a tészta, hozzáadjuk az olvasztott vajat és fényes tésztát dagasztunk. Figyelem: a tészta lágy, szinte kenőcsös állagú, olajos-vajas kézzel formázható, a formáját a tepsiben megtartja, nem folyik szét és nem lapul el. Mindent mértem, nekem ennyi volt, de a tojás méretétől is függ, ha úgy érzitek, hogy túl lágy, adjatok hozzá még egy-egy evk lisztet. Többet ne nagyon, mert akkor kemény lehet.
4 zsömlét formáztam vajas kézzel és egy tepsire raktam, fél órát letakarva kelni hagytam. Mielőtt a sütőbe tettem volna, lekentem tojással és kettőt megszórtam szezámmaggal. 200 fokos nedves sütőben sült 25 percet. Félidőben még egyszer megkentem a tojással, hogy szép színe legyen.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...