2012. március 12., hétfő

Gluténmentes krumplis zsemle

Végre - végre tudtam közel zsemle méretű zsemléket sütni. HaNa-tól kérdeztem már, hogy ő miben süti, el is küldte a képét, de én nem tudtam ilyen formát szerezni, eddig. Lehet, hogy az internet annyira megköt, hogy már csak ott tudok keresni, valójában boltban nemigen néztem meg. 
Viszont rögtön másnap találtam az apró.hu-n egy fánkkészítő készletet, aminek az egyik formája mintha zsömle sütő lenne, persze nem az, de éppen megfelel a célnak. Magának a fánksütő formának is örültem, mert a gyerekek imádják a fánkot, én meg utálom az olajban sütést, és régen ki akartam próbálni néhány amerikai fánk receptet, persze gluténmentes változatban. Fel is avattam a fánksütő két formáját (a harmadik egy 6-os muffinsütő), de csak a zsömléről sikerült képeket készítenem, a fánk két perc alatt elfogyott. A tapasztalat az, hogy nagyon alaposan ki kell kenni, mert egyébként beleragad a tészta.


Ezt neveztem ki zsemlesütőnek. Látszik, hogy nem az, de amíg jobbat nem találok, megteszi. 





A zsemléhez a hozzávalókat csak hozzávetőleg tudom megírni, mert nem mértem, inkább arra törekedtem, hogy a tészta állaga a szokásos legyen és mivel a zsemlesütő picike, mindenből kevés kellett. Ami miatt kiemelkedően finom lett, szerintem a főtt krumpli, amit a tésztájába tettem. Puha, szaftos lett tőle, két nap múlva se száradt ki, sőt, most, hogy már három napos és az utolsó darabokat fogyasztja Ábel, mikróban picit megmelegítve szinte teljesen frissé lehet varázsolni.

Hozzávalók:
2 evk főtt, reszelt krumli
fél kk só
1 evk olaj
kb. 120 g Schar mix B
1 kk szárított élesztő
1/2 kk cukor vagy méz
80 ml tej
80 ml víz
1 evk lenmag
szezámmag a tetejére

A szokásos módon tésztát készítek, a zsemlesütő mélyedéseit kiolajozom és nem teljesen a tetejéig megtöltöm tésztával. A tetejét lekenem olajjal, megszórom szezámmaggal, 200 fokon sütöm, míg a teteje szép piros lesz. Hamar sül.

10 megjegyzés:

teller-cake írta...

Örülök, hogy rátaláltam a blogodra, egyik legjobb barátnőm kisfia gluténérzékeny és néha sütök neki. innen aztán meríthetek ihletet bőven, remélem nem baj!

Bokor Boglárka írta...

Én is örülök, hogy rám találtál és annak is, ha bármi megtetszik és kipróbálod.

Jámborné Budai Mónika írta...

Szépek lettek a zsemlék!
Ha nem haragszol figyelmedbe ajánlanék egy gluténmentes blogot.
Nagyon sok jó receptje van érdemes megnézni!
http://rekaye.blogspot.com/

Bokor Boglárka írta...

Köszönöm! Szeretem is nagyon azt a blogot.

haNa írta...

Hát gratulálok a vételhez! :)) Ez már egész jó! Most látom és értékelem csak igazán, hogy mekkora nagy szerencsém volt nekem azzal a "zsemlesütő" tepsivel. :))) Ma én is sütöttem ám kenyeret is, meg zsemlét is, de zsemle csak kettő lett, de mire észbe kaptam, hogy lefotózzam, a gyerek eltüntette mind kettőt. :) Látom az aszkorbinsavat kihagytad... :)) Én nem és eszméletlen finom lett a zsemle(kenyértésztából szakítottam ki kettőnek valót) és hatalmas, könnyű kenyér lett megint. :)) Tuti most már, hogy az aszkorbinsav teszi. :)

Bokor Boglárka írta...

HaNa! A zsemlék még szombaton készültek, úgyhogy még nem volt alkalmam kipróbálni hozzá az aszkorbinsavat, tegnap mást sütöttem, és zsemlére már nem maradt időm. Ma sajnos száraz tápot eszik a gyerek, de remélem ma lesz egy kis időm és a bevált zsemle receptet beújítom.

haNa írta...

Feltétlen próbáld ki a Shar liszttel...és kapaszkodj jó erősen, mikor meglátod a végeredményt! ;)))

Száraz "abrak" nálunk is szokott lenni, az olyan szuper mentőöv. :))

Mági írta...

...mert annyira örültél duplázzuk meg. Nézz be hozzám, köszönöm.
Gyönyörű, ott fenn...

Unknown írta...

Kedves Margaretta!


Nemregen talaltam ra a blogodra es orulok neki, mert ugy latom sok hasznalhato receptet teszel kozze...kisfiam glutenmentes eteleket ehet 4 honapja, igy meg egy kicsit kezdo vagyok.

Szeretnem elkesziteni ezt a krumplis zsemle receptet, de nem tudtam eldonteni, kell-e keleszteni a tesztat?

Koszonom elore is a valaszodat!

Bokor Boglárka írta...

Szia! Igen, kell keleszteni a zsömléket, nem sok ideig, de addig, míg láthatóan megnőnek kicsit. A sütés során érik el végső formájukat. Sok sikert és örülnék, ha beszámolnál. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...