2011. június 12., vasárnap

Sült eper Steviaval

Már nagyon régóta vágytam rá, hogy kipróbáljam a Steviát. Most lehetőséget kaptam rá a Provitamin.hu jóvoltából. Nagyon örültem neki.
Ráadásul ölembe pottyant (na jó, térítés ellenében, de nagyon-nagyon olcsón) öt kg eper. Adta magát a feladat, hogy eperlekvárt készítsek cukor nélkül. Annál is inkább, mert a szomszédasszonyom által áthozott egy üveg lekvár, amit frissen főzött, még azon melegében el is fogyott. Ez azt mutatta, hogy a család ki van éhezve a házi főzésű eperlekvárra. 
Infrastruktuálisan nem vagyok berendezkedve lekvárfőzésre, értsd. nincs 10 literes fazekam, üvegeim, befőzőporaim stb. Ezért tettem lépéseket. Mivel a szomszédasszony dzsemfix-et használt és mivel más tapasztalatot nem szereztem, én is azt vettem. Az öt kg epernek elég volt az 5 literes lábasom is és sikerült nagy nehezen felkergetnem a padlásra Farkasapát, aki oda nem nagyon szereti betenni a lábát, ki tudja miért, és lehozattam vele 5 db üveget, amik már tavaly nyár óta ott porosodtak  Gondolom anyukám gyűjtötte nekem őket, mert ő szeret gyűjtögetni, mi mindig elvisszük az üvegeinket a szelektív gyűjtőbe. Most viszont nagyon örültem, hogy ez az 5 db literes borkán valahogy megőrződött. 
Szóval, a dzsemfix hátoldalán talált recept alapján, normál cukorral megfőztem 3 kg epret, amit a családnak szántam. Bevallom egy ekkora adagba nem mertem használni a Steviát, amit még nem ismerek, ezért úgy döntöttem, majd magamnak főzök alternatív módszerekkel. 

A képen a magamnak készített sült eper látszik, aminek az öttletét innen vettem, a Steviát pedig a már említett Provitamin.hu-tól kaptam. Most a folyékony Steviát használtam. Ez egy üvegcse sötétzöld folyadék, ami  gyorsan feloldódik. Érdemes kipróbálni limonádéba is.
Egy zománcos tepsibe öntöttem kb. egy kg epret, a nagyobbakat feleztem és rácsepegtettem 10 csepp Fluid Steviát. 108 fokon sütöttem kb. 45 percet. Mikor már úgy láttam, kész, leöntöttem a levét az epret egy üvegbe kanalaztam. A levét besűrítettem egy evk tortazselével és ráöntöttem az eperre. Jól összeráztam, lezártam és hagytam kihűlni. Reggel már ezzel ettem a kalácsot. 
Tudok élni, mi?

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...