2012. július 23., hétfő

Céklafasírt

Egyszerű vegetáriánus feltét. Én nagyon szeretem, a család kevésbé. A különlegessége abban rejlik, hogy zacskóban sütöttem, csak a tésztájába került 1 evk olaj és nagyon finom lett. A recept ötlete a Tél ízei szakácskönyvből származik, amely megrendelhető itt.




Hozzávalók:
2 db közepes cékla
2 marék lágy zabpehely
1 evk zabpehelyliszt
1 tojás
1 evk olaj
1-2 g fokhagyma
1/2 lilahagyma apróra vágva
1 kk kömény
1 kk só

A céklát finom reszelőn lereszeltem, a fokhagymát is hozzáreszeltem és beletettem az apróra vágott lila hagymát. Fűszereztem, hozzáütöttem a tojást és annyi zabpelyhet adtam hozzá, hogy a massza összeálljon, plusz egy kanál zabpehelylisztet. Fasírtokat formáztam és sütőzacskóba sorakoztattam. 200 fokon 20-30 percig sült, félidőben kivágtam a zacskót és megforgattam a fasírtokat. Ki lehet kenni a zacskót egy pici olajjal, de nem szükséges, nem tapadtak le. Tapasztalataim szerint, ha sütőben sütöm a fasírtokat eléggé kiszáradnak, így nem.

2012. július 21., szombat

Gluténmentes csokis-áfonyás sajttorta

Nem igazán születésnapi torta. Pedig annak készült. Szép nem volt, de finom, annál inkább. Ez volt az első próbálkozásom a sajttortával, meg egyszer kóstoltam a karamellásat a Mekiben. Ez nem múlta alul amazt, így beveszem a családi repertoárban. Bár szülinapra puccosabb illik, a fiuknak ízlett és ez mindent visz.
Ábel szülinapján rendeltem két csodaszép igazi gluténmentes tortát, amit kerülgettünk a hűtőben vagy egy hétig. Az IKEÁban meg imádják a mandulatortát, úgyhogy eldöntöttem, legközelebb Ábel szülinapjára veszek egy fagyasztottat mandulatortát, 'aszt csókolom.






A recept az Édességek Aranykönyvéből származik. Igazi nekem való csemege az a könyv, kb. 500 oldal tele süteményekkel. Kár, hogy a könyvtáré, de a lényeget kijegyzeteltem, addig is, míg meg nem veszem magamnak. Elég egyszerű volt gluténmentesen elkészíteni, mert az egyik részébe eleve keményítő kell, a másik részébe is minimális liszt és azért is volt jó a recept, mert nem darált keksz az alapja, amiből gluténmentesen étkezőknek mindig kevés jut. Kis csattos formányi torta lett belőle, épp elég volt a családnak.

Hozzávalók:
Csokis réteg:
50 g vaj
50 g csoki csepp
80 g Schar mix B
80 g barna cukor
2 tojás
1 kk vanília por
Fehér rész:
250 g Philadelphia natúr sajtkrém
100 g porcukor
3 tojás felverve
1 dcl tejszín
2 evk kukorica keményítő
kis vanília
1 doboz áfonya

A vajat megolvasztottam és beleszórtam a csokicseppeket (lehet darabokra vágott csokit is). A tojásokat habosra kevertem a barna cukorral és a vaníliával. Beleöntöttem a kicsit kihűtött csokis keveréket, kavargattam, majd beleszitáltam a lisztet. Simára kevertem és a kivajazott tortaformába öntöttem.
A sajtkrémet, tojást porcukrot, tejszínt,  vaníliát simára kevertem. Beleszitáltam a keményítőt és azzal is elkevertem. Ráöntöttem a csokis rész tetejére. Mivel ez hígabb volt, kinyomta oldalra a csokis masszát, ami azért volt jó, mert így lett egy kerete a sütinek, mintha eleve kekszalapot készítettem volna. Kicsit villával márványosra csíkoztam és beleszórtam az előzőleg megmosott és megszárított áfonyát. (Csak egyik felébe tettem, mert Ábel utálja a gyümölcsöt).
160 fokon sütöttem kb. 40-50 percig. Nem szabad túlsütni, a közepe maradhat remegős, úgy lesz igazán finom.





2012. július 17., kedd

Liszt mentes kókusz keksz (gluténmentes)

Mindösszesen 5 hozzávaló kell és kb 2 perc munka és már sül is a kókuszos keksz. Nem a legjobban sikerült kekszem, mert kicsit kemény lett, szerintem túlsütöttem, mert a szélei is barnábbak lettek, mint a képen, ahonnan a recept származik, ennek ellenére közzéteszem, mert finom volt, és legközelebb ügyesebb leszek. Másnak már elsőre is sikerülhet, puha kekszeket készíteni. Nagyon szeretem ezt a blogot, mert csuda jó receptek vannak eleve gluténmentes formában. Néha nehéz követnem, és néhány alapanyag, amit ő használ nincs meg itthon, de sok jó receptem származik már onnan. 


Hozzávalók:
2 cs kókuszreszelék
2 tojás
1/2 cs kakaó
1/2 cs méz
2 kk vaníliapor

Mindezeket összekeverem, golyókat formázok, ellapítom és sütőpapíros tepsire rakosgatom. Én 170 fokon sütöttem kb. 20 percig (mert elfelejtkeztem az idő múlásáról), és ez sok volt. Legközelebb 160 fokon fogom sütni és/vagy rövidebb ideig. A blog szerint puhának kell lennie és törékenynek.


2012. július 15., vasárnap

Egyszerű nyári ebéd - grillezett halumi sajt salátákkal

Nigella egyik könyvében van egy csilis Halumi recept, amit már akkor kinéztem magamnak, mikor a könyvet kaptam (kb. 10 éve). Mostanáig vártam, hogy megjelenjen a boltok polcain a halumi nevű sajt. Egyszer már vettem a CBA-ba, de az valami nagyon gagyi utánzat volt, szétesett sütés közben.
Ezt az Aldiban vettem, kb. 600 Ft volt és szuperül viselkedett sütés közben. Nem ragadt le, szépen sült, puha volt és finoman sós.

Hozzávalók:
300 g Halumi grillezni való sajt
2 evk olíva olaj
1 csili paprika, vagy 2 kk csilipehely
A sajtot egy olajjal leheletvékonyan kikent serpenyőben, 0,5 cm-s darabokra szeletelve lerakjuk, majd mikor az egyik oldaluk megsült, óvatosan megfordítjuk és a másik oldalát is meggrillezzük. Grillrácson még szuperebb lett volna, szerintem.

A saláták
Egy másik nagyon friss és nagyon szép szakácskönyvből vettem a saláták ötletét. A Nyár ízei című gyönyörű, vegán recepteket tartalmazó kiadványból, amiben annyi a kedvemre való recept, hogy nem is tudok választani. Itt megrendelhetitek. Szerintem aki vegetáriánus módon főz, mindenképpen érdemes megvennie!
Diós cukkinisaláta
A receptkönyvben grúz uborkasalátának hívták, de én jónéhány hozzávalóban eltértem a recepttől, pl. rögtön nem uborkából készítettem, mert nem volt itthon, csak cukkini.
3 cukkinit héjastul felkockáztam, egy salátás tálba tettem. 2 marék diót felaprítottam és serpenyőben szárazon megpirítottam. Egy natúr joghurtot elkevertem egy evk citromlével és egy kk mézzel. Mikor fogyasztani akartuk a salátát a diót összekevertem a cukkini kockákkal és akkor öntöttem rá az öntetet. Biztosan elbírna egy kis kéksajtot is az öntet.
Füstölt sajtos répasaláta
3 közepes répát julienre vágtam (na, ez se fehér embernek való mutatvány, a harmadikhoz már nem is volt türelmem, inkább lereszeltem). 5 újhagymát (inkább csak a fehér részét) felkarikáztam. Ezeket egy tálba tettem. Vágtam hozzá néhány levél friss bazsalikomot, tekertem rá fokhagyma granulátumot (kb. 1 kk-nyit), megszórtam sóval és hozzáöntöttem egy natúr (Danon aktívia) joghurtot. 2 dkg füstölt sajtot reszeltem még hozzá (ezt nem írta az eredeti recept és egyéb hozzávalókban is eltért).

Mindkettő nagyon ízlett, még nekem is, aki egyébként nem rajongom a salátákért (vajon miért is vagyok hmm.. túlsúlyos?).



2012. július 14., szombat

Diabetikus rizses csoki - minimális munkával (gluténmentes)

Ez nem is igazi recept, de azért leírom, mert úgy látom a statisztikából, az emberek szeretik az egyszerű dolgokat. Egészséges, amennyire egy ilyen jellegű édesség egészséges tud lenni.
Délutánra meghívták Ábelt vendégségbe, de nem szeretem sütemény vagy édesség nélkül elengedni, hátha a háziasszony készül sütivel, amit csak a többi gyerek ehet, ő nem. Rossz arra gondolni, hogy ő csak áll ott és nézi, ahogy a többi gyerek falatozik.
Sportszeletet akartam készíteni, de ahhoz sok-sok darált keksz kell, ami gluténmentes formában nem volt itthon. Ezért inkább ezt készítettem el. Ilyen formában sehol nem találkoztam vele a neten.


Hozzávalók:
100 g diabetikus tejcsoki (gluténmentes, fruktózzal - Aldi)
100 g diabetikus étcsoki (gluténmentes, fruktózzal - Aldi)
10 kanál olvasztott kókuszolaj
80 g tejpor
50 -60 g puffasztott rizs
2 evk édesítő (Ezerédes)

A csokikat felolvasztottam a kókuszolajjal. Mikor felolvadt és egynemű lett, gyorsan beleszórtam a tejport, elkevertem és végül a puffasztott rizst, majd azzal is elkevertem. Egy négyzet alakú tepsibe simítottam, amit előzőleg kibéleltem sütőpapírral. A tetejét elsimítottam és 2 órára betettem a hűtőbe dermedni. Jó kemény lett, picit tört, így a legjobb forró késsel szeletelni.
Nagyon finom volt, igazi gyerekeknek való csemege.

2012. július 5., csütörtök

Nature Cookta termékek - kókuszliszt, Xukor és Xukor Zéró, mandulaliszt

Sokszor álmodoztam arról, milyen jó lenne, ha nekem is felkínálnák a lehetőséget néhány termék kipróbálására. Hát minden álmom így váljon valóra, mert megkerestek a Nature Cookta termék forgalmazói, hogy próbáljam ki és tegyem közzé a véleményemet :). Gondoltam, ennél mi sem egyszerűbb, amúgy is nyitott vagyok az alternatív lisztekre, amúgy is használok xilitet én biztosan jól járok. Addig nem akartam közzé tenni a véleményemet, míg jónéhány dologban ki nem próbáltam a címben szereplő termékeket.

A diétában, fogyókúrában való hasznosságáról ódákat zengenek a neten, így ezt most én nem írom le még egyszer, inkább arra fókuszálok, hogy milyennek a termékek a gyakorlatban.

Xukor - finom minőségű xilit, semmilyen mellékíze nem volt. Süteményekben ugyanúgy viselkedett mint a cukor, bár ez finomabb szemcséjű. A tojásfehérjét ugyanúgy fel lehet verni vele, mint cukorral, talán mintha kicsit kevesebb is kellene belőle, de ez lehet, azért van, mert én amúgy is kevéssé édesen szeretem a süteményeket. Gyakorlatilag amíg tartott nem tartottam itthon cukrot vagy porcukrot, még barnát sem, mindent ezzel édesítettem.

Nature Cookta mandulaliszt:


Ezzel a lisztel nagyon szerettem dolgozni. Lehet keverni gluténmentes lisztel, nagyon finom ízű sütiket eredményez. Mivel nem meghatározott annyira a mandula íz, sós ételekhez is lehet használni. Ez fogyott el a leghamarabb, valószínűleg rendszeres vásárlója leszek ennek a terméknek. És macaronként még ki se próbáltam.

Amiket eddig készítettem ezekkel a termékekkel:
Túrós "rétes" tepsiben készítve

Sült eper "lekvár" - még most sincs semmi baja, azóta a polcon áll

Sütés nélküli, amúgy laktózmentes torta

Mogyorós muffin

Mandulalisztes piskóta

Mandulalisztbe forgatott brokkoli sütőben sütve

Nature Cookta kókuszliszt

Ez a fajta liszt rostdús, sok folyadékot felvesz, ezért bármilyen süteményt készítünk belőle arra kell figyelni, hogy óvatosan adagoljuk. Volt, hogy olyan süteményt készítettem belőle, amit nem tudtam lefényképezni, pedig nagyon finom volt. Pl. ilyen volt a kókuszlisztes fánk.

Kókuszlisztes brownie - ez nagyon finom lett


Csokigolyók kókuszlisztes muffinból - ez volt az első kísérlet, emiatt lett morzsálódós a muffin, túl sok folyadékot felszívott a kókuszliszt

Xukor Zéró - nagyon meg voltam elégedve vele. Ebből viszont jóval több kellett ugyanolyan édes íz eléréséhez, mint a Xukorból vagy amúgy cukorból, viszont 0 a kalóriaértéke, így nyugodt szívvel használtam. Ennek sem volt semmilyen mellékíze, a sütemények tökéletesek lettek vele.

Ezzel készült például:

A gluténmentes gofri

Az édes babkrém golyó

De az eperlekvár egyik adagját is ezzel készítettem és minden bűntudat nélkül falatozhattam.

Aki szeretne rendelni, megteheti a Biobolt oldalán és a forgalmazók 10% kedvezményt is adnak, amennyiben a rendelő beírja a Margaretta12 kódot. Vegyétek és használjátok bátran, mert kiváló minőségű termékeket kaptok!

2012. június 29., péntek

Spenótos-gombás rizottó - "könnyű" nyári ebéd

Minden hónap elején megveszem a két számomra kedves főzőmagazint, a Good Food-ot és a Nők Lapja konyhát. Az aktuális számok egész hónapban ott hevernek valahol a nappaliban, így Farkasapa is gyakran kézbe veszi, nézegeti. Ő szeret főzni, de minden napos rutinfőzés nem neki való. Az egyik újságban meglátott egy rizottót, amit azonnal nagyon megkívánt. Egész héten mondogatta, hogy milyen jó is lenne megfőzni, de olyan alapanyagok szükségeltettek hozzá, amik Martonvásáron karnyújtásnyira nem elérhetőek. Addig - addig forgatta az elméjében a rizottó ötletét, hogy egyik nap bement egy hiperbe és megvette a bébispenótot, gombát, fehérbort. Nagy elánnal látott neki a feladatnak és mintegy másfél óra múlva, amit a tűzhely közvetlen közelében töltött el (lássuk be, egy hős) kész lett a fenséges rizottó. Tényleg nagyon finom lett, alig vártam, hogy másnap legyen és ebédre én is ehessek belőle.


Hozzávalók:
1 fej hagyma
2-3 g fokhagyma
30 dgk rizottó rizs
200 g bébispenót
2 dcl fehérbor
200 g apró csiperke gomba
10 dkg vaj
10 dkg parmezán sajt
só, bors
kb 1 l alaplé (most nálunk leveskockából készült)

A vaj felén megdinsztelte a hagymát, majd megfuttatta rajta a rizst. Felöntötte a borral és megvárta míg a bort magába szívta a rizs, közben bőszen kevergette Hozzátette a felaprított gombát, negyed húslevest és a reszelt fokhagymát és kevergetve főzte, pótolta egy -egy merőkanállal a húslevest, mikor a rizs elfőtte a levét. Mikor úgy ítélte, hogy kész a rizs, belekeverte az apróra vágott spenótot és a maradék vajat, valamint a reszelt parmezán sajtot. Elképesztően krémes és kalóriadús lett :), de nagyon finom.

2012. június 27., szerda

Nagyon ropogós zabpelyhes keksz

Sthal "Gyors édességek" könyvéből származik a recept. Gyors is, egyszerű is. Rögtön dupla adaggal indítottam és nem bántam meg. Nem változtattam diétássá a receptet, mert vendégségbe vittem és féltem, hogy kevésbé édesen nem fog nekik ízleni, de így is nagyon édes lett, pedig az eredeti recepthez képest a cukor mennyiségét 1/3-ával csökkentettem.
A jellegzetessége, hogy nagyon telt az íze a fahéjtól, és nagyon ropogós. Igazi kávéhoz való rágcsálnivaló, de uzsonnára is nagyon el tudom képzelni néhány cikk almával, ásványvízzel. Egy baja van, hogy gyorsan elfogy.

Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg zabpehely
1.5 kk fahéj (kell bele)
20 dkg barna cukor
30 dkg vaj vagy margarin
1 kk szódabikarbóna
2 kk méz

A margarint a mézzel folyékonnyá kell melegíteni. A száraz anyagokat össze kell keverni egy másik tálban. A folyós mézes margarint belekeverni és addig gyömöszkölni egy fakanállal, míg az összes nedvességet felszívja. Érdemes pihenni hagyni 15 percet, mert addig a zabpehely megszívja magát és jobban formázható.
Kis golyókat kell formázni, kilapítani a tenyerünkben és sütőpapíros tepsire helyezni. 180 fokon barnulásig sütni (nem szabad túlsütni). Ha kihűlt leszedni a tepsiről és dobozba zárni, mert ha nem tesszük, visszapuhul.
Aki szereti a zabpelyhes rágcsálnivalókat, ne hagyja ki!

2012. június 24., vasárnap

Cukormentes-gluténmentes csokis piskótatekercs

A napokban itt olvastam a receptet és azonnal nagyon megtetszett. Google fordítóval lefordítottam és vasárnap, míg a gyerekek aludtak nekiláttam. Jól is tettem, mert mire felébredtek farkaséhesek voltak. Az elkészítése nagyon egyszerű, a tekerés igényel némi rutint, de tényleg pikk-pakk megvan. A leírás alapján kicsit fáztam tőle, nem vagyok túl ügyes krémes sütemények készítése terén, de fölösleges volt az aggodalom. Mondjuk nem lett olyan szép, de én elégedett voltam vele. A másik nagy nyeresége a recept kipróbálásának: a tészta. Egy nagyon könnyű, nem törékeny, selymes, puha piskóta tészta lett az eredmény, ami nem utolsó sorban gluténmentes és amit nagyon-nagyon sokszor fogok még készíteni, mert tényleg tökéletes lett.


Hozzávalók a tésztához:
4 tojás sárgája
20 g tejpor
40 g kukorica keményítő
3 evk édesítő (Ezerédes)
3 ev natúr joghurt
1 tasak Haas sütőpor (ez gluténmentes)
6 tojás fehérje
pici só

Krémhez:
2 tojás sárgája
3 csapott evk kakaópor
5 evk folyékony édesítő (Ezerédes) 
20 g kukorica keményítő
400 ml tej + 3 evknyi


A tojásfehérjét felverem pici sóval fényesre és keményre. A tojássárgákat elkeverem a többi hozzávalóval. Mikor egynemű, egy hablapáttal óvatosan a fehérjéhez keverem és egy nagyméretű (40x30) sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom (el kellett egyengetnem a tésztát).
160 fokon 20 percet sütöttem. Mikor barnult a teteje kivettem, de érezhető is volt, hogy rugalmas, belül sem nyers a tészta. Egy nedves konyharuhára borítottam a papírt lehúztam a hátáról és óvatosan feltekertem, hagytam így kihűlni.
Míg sült a tészta a krémet készítettem el. A tojások sárgáját, a kakaót, keményítőt és az édesítőt simára kevertem 3 evknyi tejjel. A többi tejet melegedni tettem és mikor már forró volt, beleöntöttem a keveréket. Lassú tűzön sűrűre főztem, majd kihűtöttem, gyakran kavargatva, hogy ne képződjön hártya a tetején. 
Aztán összeállítottam a süteményt. Kitekertem a piskótát és vastagon, egyenletesen megkentem a krémmel, majd igyekeztem összetekerni óvatosan. Kicsi krém kifolyt, de nem volt vészes. Hűtőben érdemes hagyni pihenni, jobban lehet szeletelni utána. 
Szerintem ezt a tésztát lehet használni bármihez, tortalapnak is, mert tényleg jól lehet vele dolgozni és egyáltalán nem száraz, nyögvenyelős, hanem egészen selymes az állaga.

Gluténmentes gofri

A már emlegetett csiga ovis bulin gofrit sütöttek a gyerekeknek. Ilyenkor nagyon nehéz, mert Ábel nem ehet a többi gyerekkel. Aznap késő délutánig dolgoztam, így nem volt időm gluténmentes gofri tésztát összekeverni és vinni Ábelnek, így inkább hamarabb hazajöttek Farkasapával, míg én ottmaradtam Áronnal. 
Már volt néhány gluténmentes gofri próbálkozásom, és volt ami a kukában végezte (pl. ami kukorica lepénylisztből készült). Ez most nagyon jól sikerült és azért is teszem közzé, mert néha nagyon jól tud jönni egy gluténmentes gofrirecept. A recept innen származik, tökéletesen működött Schar mix B-vel.



Hozzávalók:

4 dl tej
2 db egész tojás
30 dkg Schar mix B
5 dkg vaj
1/2 csomag szárított élesztő
csipet só
50 g Xilit Zéró
reszelt citromhéj (ezt mi ki szoktuk hagyni kezdettől)
fahéj ízlés szerint

A tejet megmelegítettem és beledobtam a vajat, hagytam felolvadni. A száraz anyagokat egy tálba tesszük, hozzáadtam a tojást, elkevertem, majd lassan hozzáöntöttem a vajas tejet és csomómentesre kevertem. Épp dolgom volt, úgyhogy kb. egy órát is pihent a tészta. A gofrisütőt bekapcsoltam és egy kis kókuszolajjal ecseteltem meg a formákat, majd a forró gofrisütőbe mertem a tésztát. Nekem elég nagy a gofrisütőm, egyszerre négyet lehet benne sütni, és ebből az adagból 8 nagyocska gofri jött ki. Finom volt, puha, nem ragadt, könnyedén ki tudtam szedni a sütőből.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...