2009. május 11., hétfő



A hétvége valahogy olyan rosszkedvűen telt. Apafarkas céges bulizott, csak szombaton délután ért haza, mire már az én idegeim rongyokban lógtak. Persze semmi különös, csak a szokásos gyerekzsivaj, megspékelve egyedül fürdetés - altatással. Vasárnap meg ő volt mufurc, úgyhogy szinte egymáshoz se szóltunk. Rossz ez ilyenkor, mert az a rövid időt, amit együtt tudunk tölteni így elrontjuk, akkor senkinek se indul jól a hete.
Ráadásul a mosógépünk is elromlott. Lehangol az ilyesmi, mert ha egész hétre 3000 Forintot kell beosztanom, hogy minden nap legyen főtt kaja, akkor elég elképzelhetetlen, hogy miből lesz új mosógép. Mindegy, majd lesz valahogy, eddig is megsegített Isten, biztosan ezután is meg fog menteni.
Jó itt élni, ebben a kisvárosban, mert olyan emberléptékű minden. Múlt héten egyszer csak beállított egy szomszéd lány, hogy hozott nekünk ebédet. Márványsajtos maszókát hozott, amit csak rá kellett önteni a tésztára és összefőzni. Jól is jött, mert a boltban nem kaptam ebédnek valót és nem volt semmi öttletem. Szerintem isteni lett a tészta.
A pontos receptet még nem tudom, de majd megkérdezem, mert tervezem bevenni a családi recepttárba.

Viszont múlt hét csütörtökön volt patchwork tanfolyam nálunk. Jön egy lány és okít minket, kismamákat. Nagyon élvezzük. A gyerekeket összeeresztjük és boldogan randalíroznak, amíg mi tanulunk varrni. Szeretem ezeket az alkalmakat. Most a japán hajtogatós technikát tanultuk meg, amivel lehet takarót, kisollótartót, zsepitartót, táskát varrni. Tényleg egyszerű, ezek a japánok nagyon tehetségesek az ilyen egyszerű és nagyszerű dolgok kitalálásában. Ha lesz kész munkám, teszek fel képet.

Ma megint hétfő van, sajna, egy hosszú és fáradtságos hétnek nézek elébe.
Zöldséglevest főztem és lekváros buktát, valamint paprikás kalácsot.
Recept:
50 dkg liszt
3 dkg élesztő
5 dkg porcukor
6 dkg vaj vagy margarin megolvasztva
pici só
két tojás sárgája
Bele: Paprika, porcukor, olvasztott margarin(ezeket nem mértem ki, sajna, csak úgy szemre csináltam)
Élesztő tejben cukorral felfuttat. Liszt + tojás+só+ cukor+tej+élesztő. Összegyúrni+ olvasztott margarint belegyúrni. Egy óráig keleszt. Közben összekavarni a paprikát a porcukorral, rászórni a kinyújtott tésztára és rácsorgatni az olvasztott margarint. Felteker és 180 fokon megsüt.
Ilyen lett

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...