2016. február 29., hétfő

Túrós piskóta lekvárral

Nem egy kifinomult sütemény, de ezt a Nők Lapja Konyha magazinban látott receptet már régen ki akartam próbálni. Kíváncsi voltam, hogyan működik a túró a piskótában. Jelentem, nagyon jól. Egy finom, tartalmas piskótát kapunk, ami lágy, de mégis harapható állagú. Kicsit vastag lett, bár ekkora tepsire írták, szerintem sok lett így a tészta, de a fiuk nem bánták. Mivel az én lisztérzékeny fiam nem eszi meg a lekvárt, ezért ez most nem gluténmentesen készült. Ha úgy szeretnéd elkészíteni, akkor Nutri Free mix per dolci lisztet javasolok a piskótába. Cukormentesen is el lehet készíteni, ízlés szerint édesítővel. Még majd kísérletezek vele én is:)





Hozzávalók:
6 tojás szétválasztva
16 dkg cukor
(nálam 5 kanál barna cukor és 1 kanál negyedannyi édesítő)
200 g túró
16 dkg liszt
fél csomag sütőpor
6-8 kanál lekvár
(jobb a savanykás)

A tojások fehérjét felverjük a cukor egy részével (én ebbe tettem a cukrot). A túrót összeturmixoljuk, nagyon-nagyon simának és darabmentesnek kell lennie. Hozzáadjuk a sárgáját és a cukor többi részét (én ehhez édesítőt tettem) és alaposak kikeverjük. A lisztet is hozzáadjuk és azzal is csomómentesre keverjük. Én azt ajánlom, részletekben adjuk hozzá a lisztet és néha lazítsuk egy kis tojásfehérjével, én megküzdöttem, mire a végén a tojásfehérjehabbal szépen elkevertem, mert elég száraz lett a sárgájás keverék. 
30*30-as sütőpapíros tepsibe simítjuk a masszát, és előmelegített 160-170 fokos sütőben 25-30 percet sütjük (a teteje szépen meg kell piruljon és érintésre szilárdnak kell lennie a tésztának).
Kihűlés után négy egyenlő részre vágtam, de elég háromra is, mert tényleg vastag a tészta és lekvárral rétegeztem. Nálunk rögtön nekiestek, de kicsit össze is érhet. 

A Facebook-on itt tudtok követni.

Mákos-almás-kókuszos kevert sütemény (cukormentes, gluténmentes, tejmentes)

Egyszerű kis sütemény, keverem-kavarom típusú. Nem kell hozzá semmi extra dolog és hamar készen van.
Más variációkban is megsütöttem, de azokban vagy mazsola van, vagy banán, most nem akartam semmi ilyesmit tenni bele.


Hozzávalók:
100 g darált mák
100 g kókuszreszelék
50 g Szafi fitt Bounty krém alappor
(helyette 30 g kókuszreszelék és 20 g kókuszliszt)
1 evk sütőpor
1 mk fahéj
2 evk szőlőmagolaj
3 tojás
200 ml víz
(aki nem annyira diétázik, használhat kókusztejet, tejet)
1-2 evk negyedannyi édesítő
2 zöld alma nagy lyukú reszelőn lereszelve

A tojást tálba töröm, hozzáadom a vizet és az édesítőt, alaposan összekeverem. A száraz anyagokat összekeverem egy másik tálban: mák+kókusz+Bounty krémpor+fahéj+sütőpor. A két keveréket összeöntöm, összekeverem és a végén belereszelem az almákat, azokkal is alaposan elkeverem. Nálam 20*20 cm-s kocka alakú tepsiben sült, előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30 percet. A tésztája könnyű, szaftos és alig van benne szénhidrát.

Az egészben 66 g ch van. Én 20 kicsi szeletre vágtam, így egy szeletben volt 3,5 g ch. Azt hiszem vállalható :)

A Facebook-on itt tudtok hozzám csatlakozni.

2016. február 21., vasárnap

Narancsos túrós palacsinta (IR barát, gluténmentes, cukormentes)

Főztem magamnak rendes ebédet, de mire elkészült nem bírtam enni belőle, egyszerűen nagyon nem kívántam. Viszont 50 g ch-t ebédelni muszáj, ezért gyorsan egy már korábban kinézett palacsintát sütöttem meg. Persze nem tartottam maga a recepthez :), de így is nagyon finom és puha palacsinta lett a végeredmény
(Amennyiben gluténmentes zabpehelylisztet, vagy zabpelyhet használsz, úgy gluténmentes lesz az elkészült étel is)




Hozzávalók:
100 g zabpehelyliszt
2 tojás
80 ml narancslé
1 dl tej
kb. 1 dl víz
1 evk olvasztott kókuszolaj
Töltelék most nálam:
1 evk eritrit+pici fahéj (kettőt ezzel töltöttem meg)
3 evk túró+1 evk tejföl+pici negyedannyi

A liszthez öntöttem a tojásokat, tejet, narancslevet és alaposan összekevertem. Mikor egynemű lett, hígítottam még 50 ml vízzel, majd 10 percre pihenni hagytam. Hozzáöntöttem az olvasztott kókuszolajat és még hígítottam 50 ml vízzel. Ezután sütni kezdtem. Ebből az adagból nekem 6 nagyobb palacsintám lett. Az első és a harmadik előtt megkentem a palacsintasütőt olvasztott kókuszolajjal.

Töltelékkel együtt (és nélküle is, mert a töltelék az IR-ben nem számolós) egy palacsinta 12 g ch-t tartalmaz.
Narancslé helyett lehet vizet, vagy tejet is használni, természetesen, akkor változnak a ch értékek. 

2016. február 16., kedd

Gluténmentes gesztenyelisztes palacsinta

Sok-sok féle gluténmentes palacsintát készítettem az elmúlt években. A gesztenyeliszt elég drága alapanyag, ezért ritkán használom, annyira ritkán, hogy szépen lejárt a hűtőben állva :D, ezért most ebből készült palacsinta. Nagyon elégedett voltam vele, nagyon hamar megsültek és egyáltalán nem voltak szakadékonyak, de kicsit sem, semmi trükk nem kellett hozzá. Az én fiaim nagyüzemi szinten fogyasztják a palacsintát, szóval általában sokat kell készítenem, de ez egy nagyon laktató verzió volt, ebből csak négyet ettek meg fejenként. :D



Hozzávalók:
150 g gesztenyeliszt
1 evőkanál tápióka keményítő
(elhagyható, vagy helyettesíthető nyílgyökérliszttel)
4 tojás
pici só
annyi tej, amivel folyékony masszát kapunk
nálam kb. 2,5 dl
2 evk olvasztott kókuszolaj

Minden anyagot összeöntöttem egy tálban a tej kivételével és habverővel lassan adagolva a tejet összekevertem. Én nem pihentettem, hanem azonnal sütöttem. Összesen 12 palacsinta lett ebből az adagból. A felforrósított palacsintasütőbe az első adag palacsinta előtt egy kávéskanál olvasztott kókuszolajat öntöttem, de utána már nem kellett, fél merőkanál tésztából készült egy palacsinta.
A gesztenyeliszt szénhidráttartalma elég magas, így én nem ettem belőle, ráadásul Nesquic kakaóval kellett megtöltenem, ami számomra abszolút tiltólistás, de a fiuk kizárólag így eszik a palacsintát, na jó, Nuttelával lehet helyettesíteni :D

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám

Juhtúrós tökmagolajos keltpogácsa (IR barát, cukormentes)

NEM GLUTÉNMENTES recept! Ismét a család nagyobbik felének kedveztem ezzel a pogácsával, ami a maga nemében nagyon finom lett. Sajnos mikor elkészült én nem ehettem egy falatot se belőle, mert már nem fért bele az aznapi szénhidrátbevitel keretbe, de másnap reggelire is nagyon finom volt. 
Egy db. pogácsa kb. 5 g ch-t tartalmaz



Hozzávalók:
100 g zabpehelyliszt
2 evk sikér
100 g tk tönkölyliszt
50 g durumliszt
1 dl tejszín
1/3 friss élesztő
1 tk só
210 g juhtúró
1 tojás
2 evk tökmagolaj

Az élesztőt felfuttattam a meglangyosított tejszínben. A liszteket tálba mértem, beletettem a sót, összekevertem, majd hozzámorzsoltam a juhtúrót. A tejszínes keveréket hozzáöntve tésztát dagasztottam belőle. Még hozzáöntöttem a két evk tökmagolajat és dagasztottam kb. 5 percig. Kicsit aggódtam, hogy a sok juhtúró miatt nem kel majd meg, de egy óra múlva nagyon szépen duplájára kelt a tészta. Kivettem, kinyomkodtam belőle a levegőt, kinyújtottam, hajtogattam, újra kinyújtottam kb. másfél ujjnyi vastagra és kis pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Addig folytattam a nyújtást, szaggatást, míg volt a tésztából. Amíg bemelegedett a sütő (200 fok, 20 perc) pihentek a tepsin a pogácsák és nőttek kicsit. Lekentem a tetejüket tojással és megszórtam reszelt sajttal. Így mentek a sütőbe, ahol ismét nagyot nőttek, némelyik el is dőlt, de én nem bántam, szeretem a részeges pogácsákat :)

2016. február 14., vasárnap

Tökmagolajos szénhidrátcsökkentett kiflik (IR barát, cukormentes)

Ez NEM GLUTÉNMENTES recept. Ez nekem készült, ill. a család azon részének, akik ehetnek teljes kiőrlésű termékeket. Nagyon finomak lettek!






Hozzávalók:
100 g zapbehelyliszt
100 g tk tönkölyliszt
20 g búzasikér
25 g NoCarb rostmix
1 dl tej+e dl víz
egy negyed friss élesztő
egy kiskanál só
2 evk tökmagolaj a tésztába és 2 evőkanál a kenéshez

A száraz anyagokat egy tálba mértem, a tej-víz kombót meglangyosítottam és hozzáadtam az élesztőt. Megvártam, míg felfut és a lisztekhez öntöttem. Először kanállal összekevertem, de egy perc alatt összeállt. Hagytam pihenni 5 percet, hogy a rostok (van benne bőven) jól megszívják magukat, utána kezdtem dagasztani kicsit kézzel. Kb. 5 perc dagasztás után lefedtem a tálat és fél órát hagytam kelni. Nekem ennyi idő alatt duplájára kelt a tészta, de lehet hagyni 50 percet is. Téglalap alakúra nyújtottam, megkentem vékonyan tökmagolajjal, és háromszögeket vágtam belőle, az ábrán szereplő módon. Ahogy tekertem fel a kifliket, kicsit nyújtottam is őket, hogy nagyobbak legyenek. Sütőpapíros tepsire tettem és még fél órát hagytam kelni. 210 fokra előmelegített, gőzös (vizes tál a sütő aljába) sütőbe tettem és kb. 15-20 perc alatt megsütöttem. 



2016. február 12., péntek

Teljes kiőrlésű gyökérkenyér (IR - barát)

Nemrégen kiderült, hogy bizony nekem is inzulin rezisztenciám van, ami bár meglepetésként ért, nem taglózott le, hiszen ismerem a diéta szabályait, tudom, hogyan kezelhető. Nagyjából ezt a diétát tartottam amúgy is, csak nem voltam elég szigorú magammal. Most viszont gyógyszerrel is kezelnek, és mentek is le a kilók nagy meglepetésemre. Ezért mostantól nem csak gluténmentes receptek lesznek a blogon, eddig is voltak mások is, de most már hivatalosan is bejelentem, hogy fogok posztolni teljes kiőrlésű péksüteményeket. Ez a blog a családi receptgyűjteményem, szóval muszáj ezeket is megírnom és megőriznem. Kérlek, figyeljetek a jelzésekre továbbra is, mindig odaírom, ha valamelyik NEM GLUTÉNMENTES recept. Mivel csak egyik fiam gluténérzékeny, ezért talán ritkábbak mostanában a gm posztok, a család többi részének az IR diétának megfelelően főzök-sütök, nézzétek el nekem.
Az Facebook inzulin rezisztencia csoportjában láttam Nikk receptjét, kedvet kaptam, hogy tk lisztből én is elkészítsem, de a már többször sütött saját receptemet használtam. Sima fehér lisztes verzióját itt megtaláljátok, ha esetleg ezt szeretnétek kipróbálni.
Ez egy nagyon finom, kicsit tömörebb állagú gyökérkenyér lett, teljes kiőrlésű lisztekből készítve. 


Hozzávalók:
500 g liszt
(150 g fehér tönkölyliszt, a többi tk tönkölyliszt)
2 evk búzasikér
1 csomag szárított élesztő
1 tk só
1-2 evk olaj
kb. 300 ml hideg víz

A tésztát este állítjuk össze. Tálba mérjük a lisztet, sót, élesztőt és lassan adagolva a vizet a tésztát dagasztani kezdjük. Addig keverjük, míg a tészta összeáll és az edény faláról leválik, de a tál aljára odaragad. Tudom, hogy ez elég fura meghatározás, de higgyétek el, működik. Letakarva 12 órát a pulton magára hagyjuk. Másnap alaposan lisztezett felületre borítjuk, négy egyenlő darabra vágjuk és a darabokat egyenként megtekerjük, közben lisztezzük a kezünket, a deszkát. A sütőt 230 fokra előmelegítjük és teszünk az aljába egy tálban vizet. Amíg a sütő melegszik a péksütik pihennek a sütőpapíros tepsin. Betoljuk a forró sütőbe, megvárjuk, míg megemelkednek és picit megkérgesednek, kb. 10 perc és a sütőt 200 fokra levesszük. Még kb. 15-20 perc kell neki. 


2016. január 25., hétfő

Szénhidrátcsökkentett mákos csiga (gluténmentes, cukormentes, IR barát)

Aki ismeri a blogomat, tudja, hogy imádom a csigákat, bármilyen sós vagy édes töltelékkel szeretem. Most mákosat kívántam. A családnak nutellás gluténmentes piskótatekercset sütöttem, de én abból nem ehettem, így inkább előre készülve összedobtam magamnak a mákos csigát. A sütemény akkor gluténmentes, ha a zabpehelyliszt gluténmentes termék. Nagyon puha, foszlós belül sütemény lett, igazán elégedett voltam vele.



Hozzávalók: 
180 g rögösebb túró
2 tojás
100 ml víz
3 evk olvasztott kókuszolaj
1 kiskanál sütőpor
+2 evk zabpehelyliszt a nyújtáshoz

Mákos töltelék:
100 g mák
100 ml narancslé
1 szűk evk negyedannyi édesítő (ízlés szerint)
pici fahéj
40 ml tejszín
Ezeket összefőztem, majd langyosra hűtöttem. 

A tojást, túrót, édesítőt és vizet szépen elkevertem, a nagyobb túrórögöket szétnyomkodtam. Hozzáadtam a liszteket és a sütőport és egynemű, rugalmas tésztává gyúrtam. Ha kell, még lehet hozzá adni zabpehelylisztet, de nekem nagyon szépen összeállt, csak a nyújtásnál használtam még kevés lisztet a szilikon lap megszórásához. A tésztát kinyújtottam kb. 30x20 cm-s téglalappá és rákentem a mákos tölteléket. A szilikonlap segítségével feltekertem és cérnával kb. 1 cm-es csigákra vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25 percig sütöttem.

Lehet csökkenteni a szénhidráttartalmat, ha narancslé helyett vízzel készíted, ill. tejmentessé tehető, ha a tejszínt kiváltod. Totuval ki lehet váltani a túrót, de mivel azzal soha nem próbáltam ezt a fajta tésztát elkészíteni, így nem tudom, hogy tényleg működik-e.

Meg lehet szórni porrá őrölt eritrittel, de nekem így is elég édes volt és nagyon laktató.

Egy csiga ch tartalma 1,5 g, egy darab csiga kcal tartalma 53.

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám.

2016. január 24., vasárnap

Szénhidrátmentes tortilla (gluténmentes, tejmentes, paleo)

Hű, nagyon örültem ennek a kísérletnek, mármint annak, hogy szuper jól sikerült. Szeretem a tortillát, sok-sok variációban ettem már, és nagyon örülök, hogy mostantól nyugodt szívvel vacsorázhatok ezt, ha megkívánom. Ez még mindig Szafi ch csökkentő lisztjével készült, amiből sajnos már nincs sok.





Hozzávalók: 
1 tojás
100 ml meleg víz
pici szódabikarbóna
1 evk olvasztott kókuszolaj

Ezeket összegyúrtam, állni hagytam 10 percet. Addig szárazon megforrósítottam egy 20 cm átmérőjű serpenyőt. A tésztát három gombóckára osztottam és egyenként vékonyra kinyújtottam egy szilikonos lapon, folpack alatt. Nem ragadt, szépen fel lehetett venni és betettem a serpenyőben. Mindkét oldalát kb. 1 percig sütöttem, vagy kevesebb ideig, figyelni kell, hogy ne égjen meg. Ha készen van, egy tiszta konyharuhába teszem, fel lehet tekerni azonnal, de később is, nekem még másnap is puha volt, amelyiket nem ettem meg. Igaz, mindegyiket megtöltöttem, jelen esetben kecsapos csicseriborsó curryvel. :)

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni, ha kíváncsiak vagytok mit osztok meg :)

2016. január 18., hétfő

Szénhidrátcsökkentett kakaós csiga (gluténmentes, ch szegény)

Ismét csiga, mert szeretem, én ezzel kényeztetem magam, de úgy, hogy ne nagyon legyen bűntudatom utána. Nagyon kevés szénhidrátot tartalmaz, viszont aki nézi a kalóriát, annak kevés engedélyezett belőle a kókuszolaj miatt, amit bele kenünk, viszont jó hír, hogy a tésztába nem kell plusz zsiradék. Nem kezdőknek ajánlom, mert a tekerésnél óvatosnak kell lenni, de azért annyira nem is bonyolult. Nem lettek olyan levegősek, mint a normál lisztből készült csigák, de így is nagyon finomak voltak. 





Hozzávalók:
180 g túró
1 tojás
2 tojás fehérje
100 g földimandula liszt
1 evk negyedannyi édesítő
40 g Szafi fitt ch csökkentő lisztkeverék
1/2 teáskanál sütőpor
(vagy szódabikarbóna, egy cseppnyi almaecet)
kicsi vaníliapor
pici só
esetleg a nyújtáskor 1 evk zabpehelyliszt

Kenéshez: 4 evk olvasztott kókuszolaj
2 evk kakaó
1/2 evk negyedannyi édesítő

A tészta hozzávalóit egy tálba tesszük és alaposan összegyúrjuk. Rugalmas, enyhén ragacsos tésztát kell kapni. Annyi ch csökkentő lisztet adj hozzá, hogy tényleg gyúrható legyen a tészta. Egy zabpehelylisztes lapon kinyújtjuk és megkenjük a kókuszolajjal, megszórjuk a kakaóval. A szilikon lap segítségével, óvatosan feltekerjük. A szélei kicsit töredeztek, de ahogy tekertem összenyomkodtam őket. Szeletelni cérnával tökéletesen lehetett, a közepén gyönyörű szépek lettek a szeletek.

Összch tartalom: 55 g
Egy darab csiga ch tartalma: 4-5 g között

A Facebook-on itt tudtok csatlakozni hozzám. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...