2013. június 3., hétfő

Farkasapa főztje - Harcsapaprikás túróscsuszával

Hát igen! Nálunk Farkasapa az, aki elkészíti a húsos ételeket. Hétvégén, ráérősebb időben készült. El is molyolt vele egész délelőtt. A fiuk pörköltet kívántak és semmi normális húst nem talált szegény Farkasapa előző este a hiperben, így friss harcsát vett, persze nem filét, mert az túl sokba került, ezért is volt a molyolás. De megérte, mert tényleg finom volt! Anyukám, aki nagy szemeket meresztett, mert még életében nem evett halból paprikást, is megdicsérte, bár bizalmatlanul meregetett először csak a szaftból. A fiuknak is bejött és legalább fogyasztottak halat, amit annyira kellene, de igazából nem szoktunk. Egyrészt, mert helyben, hogy úgy mondjam nem igen jön szembe, másrészt, mert én utálom a halízt, csak olyan hal jöhet szóba karácsonykor is, ami nem halízű. Mondjuk a harcsa ilyen. A díszítés is Farkasapát dicséri, ő ki nem adna a kezéből olyan képeket, mint én szoktam. :)


Hozzávalók
1 nagy fej hagyma
1 paradicsom
1 tv paprika
1 kg harcsa (nem filé)
1 evk pirospaprika

A halhúst leszedte a csontokról, szálkákról és felkockázta. Készített egy pörköltalapot a hagymából, paradicsomból, paprikából oly módon hogy beletette a hal azon részeit, amit nem tudott filésíteni, vagyis kis halhússal a csontokat. Alaposan összefőzött mindent, vagyis inkább szétfőzte a zöldségeket. Mikor késznek ítélte, átpasszírozta, így nem mehetett bele szálka és egy csodás, selymes alapot kapott. Ebbe aztán beletette a halhúskockákat, amik bizonyosan szálkamentesek voltak és 10 percet rotyogtatta.  
A tészta a szokásos módon készült, túró, tejföl és tészta.


4 megjegyzés:

Kati írta...

Hogy milyen ügyes ez a Farkasapa:) Nagyon megkívántam a harcsapaprikását:)

trollanyu írta...

De jó neked, nálunk csak én főzök:) Harcsapaprikást még nem ettem, én szeretem a halízt. A lazac a kedvencem, szerintem annak nincs olyan halíze, vagy csak nekem:) Bár az elég borsos áron van otthon:)

Unknown írta...

Hát igen étvágygerjesztő! Mit mondhatnék még, ja ha legközelebb marad csak egy háznyit kell sétálni vele :)

Bokor Boglárka írta...

Igen, jó dolgom van, mert főleg hétvégén felvállalja Farkasapa a főzést és ez nagy könnyebbség. :)
Trollanyu! Próbálkoztam néhányszor a lazaccal, az is lehet, hogy itt nem tudtunk igazán jó minőségűt vásárolni, de nekem nem nagyon jött be.
Edit! Nem maradt, a fiuk egyre többet esznek, lassan olcsóbb lesz ruházni őket, mint etetni. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...