2012. augusztus 23., csütörtök

Joghurtos padlizsánsaláta

Talán nem blogba való recept, hiszen annyira egyszerű. Mégis, felteszem, hátha más is kínlódott néha a padlizsán sütésével. Hogyan lesz igazán finom? Van egy török büfé, ahonnan munkaidőben néha rendelek falafelt és padlizsánsalátát. Egyszer kértem, hogy árulja el a padlizsánsaláta receptjét, de  azt mondta, titkos. Hát ezért örülök, hogy végül mégis sikerült kikísérleteznem. Így nem lesz rágós, nem lesz szivacsos, hanem szájban olvadó, puha, krémes padlizsánkockákat kapunk, amiből a saláta nagyon finom. A titka annyi, hogy a padlizsánt felkockázás után, besózva állni kell hagyni legalább fél órát, utána leöblíteni és megszárítani. Kókuszolajban (vagy más zsiradékban) kis adagokban megsütni. 
Görög natúr (vagy Aktivia natúr) joghurtba egy-két gerezd fokhagymát nyomni és ebbe szedni még forrón a padlizsánkockákat. Sót már nem adtam hozzá, elég volt, hogy besóztam, de ízlés szerint lehet még hozzá adni. Nekem nagyon-nagyon ízlett, akár csak egy házi sütésű zsömlével is. A képet ismét el kell néznetek nekem, semmi tehetségem a fotózáshoz, sőt, antitálentum vagyok. 






2 megjegyzés:

Erdokóstoló írta...

Ezt mindjárt ki is próbálom ! Köszi!

szabadfarkas írta...

Majd számolj be, örülök, hogy tetszett a recept.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...