2012. május 29., kedd

Zöldséges fritatta - könnyű nyári ebéd

A zöldséges Martonvásáron nem egy jól felszerelt hely, de azért tavasszal itt is van újkrumpli és cukkini. Ahogy tanácstalanul álldogáltunk és gyümölcsöt válogattunk a gyerekeknek, a férjem felkapott két kis cukkinit és várakozóan nézett rám, hogy megvegye-e nekem (állandóan padlizsánnal és cukkinival kedveskedik nekem, mert ő utálja, ezért a szeretet megnyilvánulás legerősebb kifejezésének érzi, hogy ilyeneket hoz nekem, ha elmegy vásárolni). Most nem kértem, mert épp nem jutott eszembe semmi, amit készíthetnék belőle. Nézte még egy darabig a cukkinihalmot, majd felkiáltott: "Tudom mit készítek belőle: csinálok egy finom zöldséges rántottát." Engem felajzott az ötlet, a gyerekeket kevésbé. Egy irigykedő hölgy jelezte, hogy vihetünk nekik is. Mikor a játszótérről farkaséhesen hazaestünk még jobb ötletnek tartottam. A rántotta egy gyors fogás, de nem az én férjemnél, aki még a sütőbe is betette egy körre, nekem viszont már csorgott a nyálam, alig győztem kivárni, hogy elkészüljön.

Hozzávalók:
5 tojás
kevés tejszín
2 kis cukkini lereszelve
1 fej hagyma
1-3 evk olíva olaj
egy paradicsom
1 csokor petrezselyem
5 dkg trapista sajt
1 evk parmezán sajt
5-6 db újkrumpli
só, bors

A hagymát apróra vágta és megdinsztelte picit az olajon, a zöldségeket (krumpli, cukkini) nagy lyukú reszelőn lereszelte (a cukkinit nem pucolta meg) ezeket is rádobta a dinsztelt hagymára, Rázva kevergette, párolta. Összevágta a petrezselymet, rászórta azt is és megfűszerezte. Egy üvegtepsi aljába öntötte. A tojást felverte a tejszínnel, ebbe is tett kis sót és borsot, beletette a reszelt sajtot és ráöntötte a zöldségekre. Kirakta a tetejét paradicsommal és kb. 20 percig 200 fokon sütötte.

4 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Guszta és finom étel. Nem tudom melyikötöket irigyeljem. Téged, hogy a férjed elkényeztet, vagy a férjedet, hogy Te nem morogsz, sőt örülsz, ha ő tüsténkedik a konyhában.

Bokor Boglárka írta...

Hát, ha így vesszük, mindkettőnket lehet irigyelni :)
Nálunk a húsos ételeket ő készíti, a vegetáriánus-zöldségeseket általában én. Ez mondjuk pont kivétel volt :)

Bridge írta...

Nagyon aranyos férjed van. Néha milyen jól tudnak esni apró figyelmességek.

Bokor Boglárka írta...

Igen, tényleg nagyon jól szokott esni. Jobban, mintha csokit hozna.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...