2012. április 14., szombat

Házi gyurma like play doh

Bár mi még soha nem vettünk több ezer forintért play doh gyurmát, a neten azt olvastam, ez ugyanolyan. Összehasonlítási alapom így nincs, de tény, hogy ezzel a gyurmával nagyon-nagyon jól lehetett dolgozni. Puha, kellemes tapintású, formázható, nem szárad ki, míg dolgozunk vele és illatos, valamint nagy mennyiség, aminek lesz még jelentősége.
A fiaim nem sok affinitást mutatnak a konyhai tevékenységek iránt, néha van kedvük segíteni, többnyire a süti sütésben, de rövid az az idő, amit türelemmel viselnek. Ez a gyurma azért is jó, mert nagy mennyiségben készül egyszerre, így nincsenek korlátozva, mint a normál gyurmánál, hogy csak kis dolgokat készíthetnek belőle. Azt kell mondanom, hogy nagyon-nagyon élvezték minden percét a gyurmázásnak és lelkesen újságolták másnap az apukájuknak, hogy milyen jó kis esténk volt.

A gyurma hozzávalói:
2 csésze liszt
1 csésze só
1 csésze nagyon meleg víz
0.5 csomag sütőpor
1 csomag Bolero italpor
(Nekem egyik erdei gyümölcsös volt, a másik citromos, sajnos színmegjelölés nincs a csomagon, így csak tipp alapján választottam. A sárga tészta kicsit halvány is lett, lehet.)
Mindent összekeverek, és először (míg forró a tészta) villával majd kézzel rugalmas, nem ragadós masszává gyúrom. Ha kell, lehet még hozzá adni lisztet. 
Mivel ez igazi lisztből készül, a gluténmentesen tartott gyerek utána alaposan mosson kezet, ill. nagyon alaposan takarítsuk le az asztalt, amin játszanak. 
Zacskóban a hűtőben tartom, nem tudom meddig marad meg.

Itt még tömbben a két frissen elkészült gyurma

Kezdődött az alkotás, Áron épp sütiket szaggat a gyurmás formákkal
Itt nyújtja a tésztát Ábel, meglepően ügyesen az én igazi nyújtófámmal. Egyenletes lett a süti alap, és 
nagy műgonddal végezte a műveletet.

Majd rákente a krémet a sütemény alapra, később majd felgöngyöli és palacsintaként szervírozza nekem.


Készült nudli, és a zsemléhez Áron darabolja a világosabbik színű tésztát.

5 megjegyzés:

Jámborné Budai Mónika írta...

Nagyon ötletes!

trollanyu írta...

Nagyon klassz ötlet, ki is próbálnám, de itt nem kapható ez a Boleró italpor.Ennek csak a színezés a feladata a gyurmában? Kihagyható szerinted vagy mással helyettesíthető?

Bokor Boglárka írta...

Móni - köszönöm!

Trollanyu!
Itt találtam az eredeti receptet:
http://www.inspiraciok.hu/2010/07/playdoh-gyurma-recept-gyurma.html
Itt italpor nélkül van, de később ugyancsak ő készíti el italporral is. Ennek csak a színezésben és illatosításban van szerepe, nyugodtan elkészítheted. Szerintem lehet, hogy érdemes a linkeltet elkészíteni, mert igazából ez elég nagy adag lett, tekintve, hogy két bögre liszt kellett hozzá. Nem lehet elrontani, addig kell gyúrni és esetleg adni még hozzá lisztet, amíg gyúrható, rugalmas anyagot nem kapsz.

trollanyu írta...

Köszönöm a linket és a tanácsot:) El fogom készíteni:)

Bokor Boglárka írta...

Szívesen, jó szórakozást.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...