2011. szeptember 23., péntek

Pécsi hétvége

Lélekben már nagyon készültünk erre a hétvégére, amit Pécsen töltött el a család. Fizikailag ez abban nyilvánult meg, hogy megvettük Bartos Erika: Hoppla című mesekönyvét, ami teljes egészében a pécsi látnivalókról szól, mesés formában. A fiuknak addig is nagyon tetszett, amíg nem mondtuk el nekik, hogy mi is elmegyünk majd Pécsre, de utána határozottan jobban figyeltek. A szállásadónk hívta fel a figyelmünket erre a könyvre, nagyon jót tett velünk, így én is minden gyerekes szülőnek csak ajánlani tudom. Hatására a gyerekek már ismerősként köszöntötték a pécsi látnivalókat és még egy olyan, a gyerekek számára talán nem túl vonzó látnivaló, mint a Dzsámi kupolája is csodálattal töltötte el őket, mert Hoppla nyusziék is voltak itt.
Bár tudtuk, hogy annyi látnivaló nem fog beleférni ebbe a szűk hétvégébe, mint amennyit a nyuszi és barátai megnéztek, de utikönyvként használva kiválasztottuk belőle a mi gyerekeinket legjobbakat.


A szállásunk Kővágószőllösön volt, egy igazi gyerekbarát szállás. Az udvaron volt egy csodás kis két szobás babaház, amibe a fiuk éppen befértek. Az egyik konyhának, a másik babaszobának volt berendezve, rengeteg játékkal. A srácok extázisba estek, mikor meglátták. Alig lehetett őket onnan kirobbantani.
Késő délután mentünk be Pécsre és elsőként természetesen, ahogy Hoppláék, nekünk is a Dzsámit kellett megnézni.  Kószáltunk a Széchenyi téren, fagyiztunk, megnéztük a Jókai téren az elefántot és többi látnivalót, hajtogattunk papírhajót és a Jókai téri szökőkútban úsztattuk, majd elzarándokoltunk a második legizgalmasabb program helyszínére a Tettyén lévő játszótérre.
A csúszdát kár lett volna kihagyni, csudajól éreztük mi is magukat Farkasapával. Bár az elején féltettem a fiukat, de nem volt miért, nagyon bátran csúsztak, élvezték, ahogy ez a képeken is látszik.






A másnap elég nyűgösen indult, rossz napom volt, van ilyen néha. Úgy éreztem magam már reggel, hogy kiszippantyúzták belőlem az energiát. De végig kellett csinálni a napot, méghozzá úgy, hogy a gyerekek élvezzék. Nehéz volt, na. Melegem volt, mert nem pakoltam alkalmas ruhát, elfelejtettem elvinni a napszemüvegem, így egész nap könnyeztem, majd délutánra iszonyúan megfájult a fejem is. Délelőtt a Tettyén kezdtünk, játszótér, majd a mésztufabarlang a híres Sárkánnyal. A barlangban jó hűvös volt, látnivaló nem sok, de a sárkány miatt a gyerekeknek izgalmas volt. 
Én egész nap alig vonszoltam magam, majd az ebédhez megivott pohár barna sör után, csak egy ágyra vágytam, és még hátravolt a délután nagy része. Akkor már alig vonszoltam magam. Azért délután még végigasszisztáltam egy városnézést a kisvonattal. Majd, miután kedvet csináltak az utcán a kígyósimogatáshoz elmentünk az Akváriumba és szépen végigsimogattuk a szivárványos boát, és a kaméleont.
Egyébként ebédelni a Korhelybe ültünk be, ami maga is megér egy misét. Az asztalokon mogyoró van tálkában, a héját az asztal alá kell szórni, az egész hely fel van szórva szalmával. Kicsit drága volt, főleg a külleméhez mérten, de az ételek finomak voltak.





Az Akváriumban persze halak is voltak, de szerintem elég siralmas körülmények között. Mivel az Akváriumban aznap különleges nap volt, tartottak egy bátorságpróbát is, ami abból ált, hogy aki bátornak vallotta magát benyúlhatott három, kendővel letakart tálba. Nekem aztán ajánlgathatták, a jutalom cukorka se hozott lázba, tudván, hogy milyen jellegű intézményben vagyunk, semmi kincsért nem nyúltam volna bele látatlanul a tálakba. A gyerekeimet azonban lázba hozta a cukorka, Ábel gond nélkül belenyúlt. Az elsőben lárvák voltak, a másodikban madárpókok (azok nem éltek, de így is elég borzasztóan néztek ki), a harmadikban tücskök. Áron is belevágott, de az első tál után undorodó arccal elmenekült, amin személy szerint nem csodálkoztam. Mivel a cukorka nagyon csábító volt, az apját próbálta rávenni, hogy helyette abszolválja a többi próbát.




Másnap Orfűre kirándultunk. Az út oda is csodaszép, de maga Orfű is nagyon bájos falucska. Egyenesen a vizi malomba mentünk, mert azt ígértük a fiuknak, hogy megnézzük. A malom dolgozói ráérősen készülődtek a nyitásra, mi meg nem siettettük őket, csak üldögéltünk nagy békességben a padokon. Egyszer csak megjelent egy fiú, és arra próbálta rávenni a malomra kíváncsi népet, hogy a közelben, a erdőben lévő műemléképületet, amit csak is most lehet meglátogatni, megnézzük. Én szívesen üldögéltem volna tovább  malom előtt nagy békességben, de a férjem olyan élénken bólogatott, hogy nem mertem megszólalni. A fiuk kaptak lámpás sisakot és elindultunk az erdőbe. Pár száz méter után oda is értünk. Teljesen valószerűtlen látvány volt, ahogy a fák közül egyszer csak kiemelkedett ez a különleges szépségű épület. A vezetőink beszéltek kicsit róla, Csete György organikus építész tervezte, és mákgubóra, vagy lehulló vízcseppre hasonlít, de szokták tulipánhoz is hasonlítani. A felső része fával volt burkolva, állítólag régen az alja is, csak azt a pórnép már elhordta. Belülről iszonyú lepusztult volt. Világítás nem volt, csak amit mi vittünk. Amit azoknak a fényénél láttunk nem volt valami szívderítő. Régen szivattyúk működtek benne, amik a hegy barlangokban csordogáló vizét juttatták el a hegy túloldalára. Ezt a funkcióját már rég elvesztettem, mert nagyon drága megoldás volt. Persze ez is szomorú, hogy funkcióját vesztve, a lepusztulásnak kitéve ott áll a erdő szélén ez a  gyönyörű épület. Sokszor hajléktalanok veszik birtokban, de állandó lakói a denevérek. Az alsó szint megtekintése után kérte a vezető, hogy egy marha szűk csigalépcsőn, szinte teljes sötétségben menjünk le a pincébe. Nekem ehhez egyáltalán nem fűlt a fogam, de Farkasapa egyszerre csak egy gyerekre tudott figyelni, így mivel nálunk mindkettő nagyon bátor, kénytelen voltam én is bátorságot meríteni és utánuk baktatni a csigalépcsőn. Lent voltak a szétmálott szivattyúk és az épület mellett futó barlanggal összekötő ajtó is, egy pillanatra egy igen szűk résen át lehetett bújni a barlangban, természetesen erre is kénytelen voltam vállalkozni,  minden szorongásomat legyőzve.
A vizimalomra sajnos már nem volt idő, mert rohannunk kellett egy ebédmeghívásra.

Szép élmény volt, a fiuk azóta is emlegetik. Mindenkinek szívből ajánlom Pécset és környékét, nem csak egy hétvégére.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...