A szeretet ajándékai - könyvajánló és egyéb

Most fejeztem be Cami Walker könyvét: A szeretet ajándékai-t, ami nagy hatással volt rám.

Röviden: őszinte hangú történet, Cami Walker életének egy olyan időszakáról, amikor a sclerosis multiplex-e kifejlődött és a tünetek súlyossága miatt nagyon szenvedett, majd rátalált a "gyógyulás " útjára, ami nem vezetett ki a betegségből, mégis lehetővé tette számára, hogy teljes és boldog életet éljen.

Ennél azonban sokkal több a könyv. Cami épp férjhezment, ahhoz a férfihoz (Mark), akire mindig is vágyott, amikor kiderült, hogy sclerosis multiplex-ben szenved, valószínűleg régóta. A korábbi bizonytalan tüneteit senki nem vette komolyan. A jelenlegi állapotában gyenge, fáradékony, állandóan erős fájdalmai vannak, nem tud járni, nem tudja magát ellátni, depressziós és semmi értelmét nem látja az életének. Hibáztat mindent és mindenkit, elveszíti a munkáját, ezzel együtt az önértékelését és belekerül abba a tipikus ördögi körbe, amibe a krónikus betegséggel küzdő emberek a betegségük kialakulása után általában belekerülnek.
Mi a kiút? Egy spirituális gyógyító, aki már régi barátja (kiderül, hogy a betegsége kialakulása előtt Cami meditált, jógázott, különféle önsegítő csoportokkal tartott kapcsolatot) azt tanácsolja neki, hogy kezdjen el egyfajta gyógyító kúrát, ami abból áll, hogy 29 napon keresztül, minden nap egy -egy ajándékot kell adnia valakinek. Hiszen a "gyógyulása nem légüres térben zajlik", hanem emberek között. Forduljon el saját magától és forduljon oda másokhoz. Lássa meg, mennyi mindent adhat. Vezessen naplót az ajándékokról és ha egy nap elmúlasztja az ajádékozást, kezdje újra az egész kört, az első nappal.
Egy ideig fontolgatja a kúra elkezdését Cami, aztán belevág.
Egy-két nap múltán már érzékeli a fizikai és lelki változásokat. Megkeresik munkával, egyre több ereje van, megtanul bottal, majd anélkül járni, vidámabb lesz, csökkennek a fájdalmai, anyagilag is kezdenek rendbe jönni, a férjével való kapcsolata sokat javul, megértőbb lesz és könnyebben fogad el segítséget ő is másoktól. Ezek a pozitív változások szerinte összefüggésben vannak azzal, hogy minden nap kigondolja, milyen apró ajándékkal kedveskedhetne és kinek. Ne gondoljunk nagy dolgokra: hajléktalannak pénz, barátnőnek segíteni elmosolgatni, ruhát hajtogatni, egy jó könyvet ajándékozni idegennek, megvakargatni a macskája hasát, elmosogatni vagy főzni valamit a férje helyett, felhívni az anyukáját.
A pozitív változásokat nem cserébe kapja, hanem attól, hogy nyit egy új világ felé, megváltozik az energia, ami az életét már nem rombolja, hanem építi. Ezt főleg a gyógyítója mondja, és Cami elhiszi, mert látja a változásokat. Számomra a könyv vallási, vagy ha úgy vesszük spirituális háttere elég zavaros. Cami nem tudja, igazából miben - kiben hisz, reménykedik egy "energiában", ami az életetét befolyásolja, de nem válik számára személyessé.

Nekem sokkal határozottabb képem van Istenről, nem energiának tartom, hanem személynek, aki gondot visel rólunk és az a célja, hogy az életünk bővölködjék, akármilyen helyzetben vagyunk is.
Úgy gondolom, hogy az, hogy másoknak ajándékot tudunk és akarunk adni minden nap, tényleg megváltoztat, legyünk teljesen egészségesek, vagy küzdjünk betegséggel. Ha magunktól elfordulunk, a saját nyomorúságunk nem köti le a gondolatainkat, hanem helyette azon tudunk morfondírozni, hogy mit tunánk adni, mindenképp pozitívabb személyiséggé formál minket. Ha arra gondolunk mindig, hogy mi az, amit én adni tudok a másiknak, akkor gazdagnak fogjuk érezni magunkat, megtanulunk hálát adni azokért a dolgokért amink van, és elfelejtünk rágódni azon, amink nincs. Én azonban ezt Istennel járva tudom csak elképzelni. Ő az, aki késszé és képessé tud tenni minket az ajándékozásra. Az ő hangját követve tudunk azoknak adni, akiket Ő akar általunk megajádékozni. Nekem valahogy többet jelent az ajándékozás, mint csak a magam alakítása, formálása. Hiszem, hogy azért vagyok a földön, mert Isten eszköze vagyok.

A napokban esti olvasmányként, egyfajta lelki hangolódásként olvasgatom Adrian Plass: Gumivár című könyvét. Jellemző a történetekre a mély lelki tartalom, nem túl pátoszosan megfogalmazva, hogy úgy mondjam ütős kis sztorik.
Nála olvastam egyik este, és nagyon megdöbbentett:
"Úgy vélem, az ókori farizeizmushoz hasonlóan a modern farizeizmus is azt akarja elhitetni az emberrel, hogy a keresztény életszemlélet határozottan negatív, tagadó jellegű, amely tele van tilalomfákkal. Jézus persze valóban nagyon egyértelműen leszögezte, hogy Isten gyűlöli a bűnt, és annak minden formáját abszolút elfogadhatatlannak tartja, de Ő a Kegyelmet hozta el a világba, és eljövetele óta a bűn problematikája is más megítélés alá esik.
Máté evangéliuma huszonkettedik részében azt láthatjuk, hogy Jézus nem említi a tízparancsolatból a tiltó jellegűeket, és csak kettőt hagy meg közülük - azokat, amelyek felszólítanak valamire.
""Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!"" Aztuán pedig: ""Szeresd felebarátodat, mint magadat!""
Más szóval a felszólítások elnyelték a tilalmakat. Ugyancsak Máté evangéliumában, egy későbbi fejezetben olvassuk a kecskék és a bárányok példázatát. A bárányok azért kerülnek a mennybe, mert meglátogatták a betegeket és a börtönben ülőket, felöltöztették a mezíteleneket, és enni adtak az éhezőknek, nem pedig azért, mert nem rúgtak be, nem paráználkodtak, vagy nem kívánták meg a másét. Jézus Krisztus pozitív evangéliuma azt mondja, hogy a belé vetett hitünk miatt fogunk megigazulni, és hogy e hit következétben nemes dolgokat teszünk majd Isten nevében másokért. .... A keskeny út, amelyet máshol említ Jézus, a szeretet és a törődés - azaz a cselekvés útja. A bűnök hívogató leágazások erről az ösvényről, amelyek a szeretetlenség, a nemtörődömség - a semmittevés - széles és könnyű útjába torkollnak."

Nem találjátok ti is úgy, hogy ez összecseng Cami Walker tapasztalatával?
Más az indíték, de a cselekvés ugyanaz. Én mégis inkább Adrian Plass-al értek egyet, hogy mindazt a jót, amit teszünk- hívják bármilyen mozgalomnak (29 ajándék mozgalmamá nőtte ki magát, azzal, hogy Cami létrehozott egy internetes oldalt: 29gifts.org néven. Sokan regisztráltak és követték az útmutatásait, csatlakozva ezzel a 29 ajándék mozgalmához) - ne önmagunkért, a saját érdekeinkért, előbbrejutásunkért, örömünkért tegyük, hanem mert szót akrunk fogadni Jézusnak.

Úgy látszik, mostanában minden könyv, amelyet olvasok valahogy erről a témáról beszél. Nemrég kezdtem el Paulo Coelo: Zahír című könyvét. Nehéz olvasmány, nem mondom, hogy megértettem volna minden szavát, de az kristályosodott ki mostanra belőle számomra, hogy a világban sokan keresik azt az utat, ami értelmessé változtatná az életüket. Van, aki kompromisszumot köt és azt mondja, értelmes az életem, jó célokat követek, mert: féjhez mentem - megnősültem, gyerekeim vannak, gondoskodom róluk és közben belefásulnak az életbe és nem boldogok igazán. A könyv valahogy az örök boldogságot, a szerelem értelmét és határait, a szeretet energiáit boncolgatja, írja körbe különféle párbeszédek és történetek segítségével. Átsüt a könyvön, hogy Esther, aki a legintenzívebben keresi az örök boldogság titkát, vágyik valami többre, mint amiről az élet szól. Én úgy gondolom, Istent keresi, de nem jó helyen.

Számomra az élet értelme a szeretet cselekvése. Úgy gondolom, hogy most nem erről szól az életem, de tudom, hogy mi a helyes. Igen, vannak gyerekeim és őket nevelem, helytállok sok területen, ami nagy erőfeszítést kíván sokszor tőlem. Mégis úgy gondolom, hogy a "semmittevés" széles útját járom. Nincs igazán értelme az életemnek. Elfordultam az emberektől, csak magammal foglalkozom és azon dolgozom, hogy nekem (és a családomnak) jó legyen, és ez nem helyes. Talán nem csinálom ezt feltűnően, talán egy külső szemlélő észre sem veszi, de én tudom különbséget: milyen volt, mikor az embertásaimra úgy néztem, mint Isten eszközeire, vártam a helyzeteket és nyitott voltam rá, hogy segítsek bármikor és milyen vagyok most, amikor ha nagyon muszáj segítek, de nem keresem tudatosan a lehetőségeket, sőt, sokszor becsukom a szemem, mondván, nem az én dolgom. Voltak régen olyan pillanatok az életemben, amikor egy hajléktalan láttán összefacsarodott a szívem és sírtam és egészen bizonyosan tudtam, hogy nem én sírok, hanem Isten sír bennem, mert fáj látnia a teremtményének a kínjait, tudtam kedves lenni érdek nélkül, vagy annak ellenére, hogy bántottak, nem féltem a jövőtől, mert bíztam Istenben, aki a gondviselőm és pásztorom.Mindezek Isten munkájának gyümölcse volt az életemben, de megvolt bennem a vágy arra, hogy formáljon, és átadtam magam neki, hogy alakítson. Mostanra a régi nyitottság kiveszett belőlem, bezárultam, "elég nekem a magam baja" börtönében sínylődöm.
Ez nem panasz, hiszen magam zártam be magamat. De ki akarok szabadulni. Vajon mi a szabadulás útja?
Alkalmazzam a 29 ajándék rítusát, vagy imádkozzak, hogy Isten tegyen nyitottabbá, vagy kezdjek el görcsösen keresgélni, hogy hogyan tudnék jót tenni? Nem tudom, nincs jó válaszom rá.

Isten kegyelmére van szükségem, hogy a változást indítsa el. Talán az se véletlen, hogy ilyen témájú könyveket  olvasok, talán ő vezette az utamba ezeket az írókat. Várom, hogy megtaláljam magamban Isten munkájaként a szeretetet, amit ő ad, hogy visszataláljak hozzá, életem pásztorához.