2010. szeptember 27., hétfő

Helyzetjelentés - mezítlábas park

Az Ünnepet és a hétvégét nagyon szépen töltöttük a gyerekekkel. Előre örültünk a sok szabadnapnak, amit együtt tölthetünk. Anyagiak rendelkezésre állása hiányában olyan programokat szerveztünk, amihez nem kell nagy anyagi befektetés.
Ilyen az alábbi linken megismerhető mezítlábas park is.
www.mezitlabaspark.hu
Tabajdon, tőlünk nem mesze, a központból indul egy kis út, ahol szakaszonként különféle dolgokon lehet mezítláb gyalogolni. A kellemes séta végén egy szép játszótér várja a lelkes gyerekeket. A mieink elé kicsik, de nagyon élvezték a "túrát". Ábel elől haladt, bátran, mi hol felvettük, hol letettük Áront. Az igazán nagy dagonyába nem mentünk bele és a köveken nehéz volt menni, de mi is élveztük. Kicsit hűvös volt még reggel, ahol a nap besütött az ösvényre, ott jó volt, de a föld valójában hideg volt. Szerencsére nem fáztunk meg, de volt egy szép délelőttünk.
Sajnos Pestre nem tudtunk bejönni, pedig érdekelt volna minket néhány program. Pl. a Mesterségek ünnepére szívesen elvittük volna a srácokat, míg ők nem voltak, nem hagytunk ki egyet sem, de annyira megdrágult a belépő, hogy még azt is nehezen fizettük volna ki, nem beszélve arról, hogy a sok szépséget csak néztük volna, semmit nem tudtunk volna venni, így nem is indultunk el.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...