A fiuk

Régen adós vagyok egy bejegyzéssel, amiben a fiuk jelenlegi fejlődési szintjét dokumentálom. 

Ábelnél nem olyan kiugró a fejlődés, mert ő kis léptékekben fejlődik most, hogy már óvodás. Bizony, bizony. Szeptember 3-án megkezdhette az óvodát. Az apukája nehezebben viselte mint bárki a családban, főleg úgy, hogy néha neki kellett bevinnie az első héten. Szívszorító volt szerinte, ahogy a gyereket beadtuk a közösbe. Én is nehezen viseltem, de nagyon igyekeztem, hogy ezt Ábel ne vegye észre és ne szoronjon fölöslegesen miatta. Meg mindig azt hallom, hogy a gyerek az anyukája érzései tükrözi vissza, de mi van az apukákkal?

Mindegy, nem sokat járt, szegény. Az óvónénik aranyosak és segítőkészek voltak. Ábel hamar meg is szokta a szabályokat, még ha némelyiket nehezen tartotta is be. Mintaovis, mondták róla már az első héten, mi meg nagyon büszkék voltunk.

Közben, a körömrágás miatt elvittem a helyi pszichológushoz, aki az ülés alkalmával végig velem beszélgetett Ábel jelenlétében. Aztán következő héten mégegyszer mentünk hozzá, akkor már csak Ábellel játszott. Azóta nem rágja a körmét. Hogy minek köszönhető ez, nem tudom. Kétlem, hogy a pszichológusnak, mert nem esett szó ilyesmiről, de nagyon örülök neki. Annyira sajnáltam a helyes kis körmeit!

Eléggé hangulatgyerek Ábel, ha jó kedve van, akkor tündéri kisfiu, de néha rossz kedve van és akkor mindenkivel zsörtölődik, semmi nem jó és hisztizik is. Nem tudom, mi az oka ezeknek a hangulatváltásoknak. Valószínűleg összefügg a vele töltött idővel, és a foglalkozással. Egészen kisimúlt, amikor én voltam velük otthon.

Áron beszédfejlődése beindult. Mondatokban beszél. Minden szót kimond utánunk, a nehezeket is, pl. ilyet, hogy "fantasztikus". Az hogy "elpukkant" (már a buborék) úgy mondja: "elpampukk". De ilynek beleférnek. Nagyon élvezzük, hogy tulajdonképpen mindent megért, a legtöbb kérdésre válaszol is. El lehet vele beszélgetni. Ami a legjobban megdöbbent, hogy már egy ideje (úgy fél éve) a "mi az" korszakban vagyunk, mindenre rákérdez, de most már hirtelen két hete a "miért" korszakba léptünk. Nem hagy békén minket, minden válaszra a kérdés: miért? Nem igazán érdekli a logikai okfejtés, csak az, hogy meséljünk neki mindenről. Minden este hosszasan nézegetjük a képeskönyveket. Sok türelme nincs a mesékhez, inkább a gyors magyarázatok érdeklik. Hiába, minden gyerek más! Amíg Ábelnek rengeteget lehett mesélni, addig Áron nem kíváncsi ilyesmire, csak tényfeltárásra. 

Az éneket, hogy Boci, boci tarka ő ezzel a szöveggel énekli: 

Boci barka, nem barka, elment a barka

Belátom, nem egészen az eredeti, de nagyon eredeti feldolgozás. :) Majd videózom, ha tudom. 

Élvezzük vele az együttlétet, olyan jó ez az időszak!

Persze megvan a maga akarat és néha nehéz meggyőzni arról, hogy mi jobban tudjuk, mi jó neki, de azért általában belátja. Egyre jobb a helyzet. 

A kettejük kapcsolata is sokat javult mostanában. Talán, hogy Áron kommunikál, Ábelnek is könnyebb elfogadni. Most már szereti. Néha, esténként, mikor valamit közösen rajzolunk, odamegy Áronhoz, megfogja két oldalt az arcát és azt mondja neki: "imádlak, te kis manó!" 

Megegyeznek többnyire a játékokon is. Tudják, hogy az a legjobb, ha kompromisszumot kötnek és várnak türelemmel, míg a másik befejezi a játékot, anélkül, hogy kimarnák a kezéből, amivel épp játszik, mert így mindenki jobban jár és anya se lesz síkideg. Néha kiborul a bili, de ennyi belefél két fiu kapcsolatába még szerintem is. 

Tegnap, mivel egész nap esett az eső lehoztam a padlásról az autóikat, és megengedtem, hogy bent autózzanak. Hát, volt nagy buli. Alig hallottuk a saját hangunkat. Majd teszek fel képeket, ha előkerítem egyszer őket.