2012. november 13., kedd

Mintás piskóta tekercs

Szerintem nem én vagyok az egyetlen, akinek Sütidoboz által készített piskóta elnyerte a tetszését és gyors kipróbálásra ösztönözte. A Facebookon láttam meg valamelyik blogger, ha jól emlékszem Szabó Emőke megosztásaként, és rögtön állandó olvasója is lettem Sütidoboz oldalának, mert egyszerű, ötletes és finom sütemények vannak nála. Mikor egy este a férjemet vártam haza, aki folyton piskóta tekercset kér tőlem, ha megkérdezem, mit süssek, holott szerintem az az egyik legunalmasabb, és legszárazabb sütemény (olyan vasárnapi nyögvenyelős), gondoltam, meglepem, mert elkészítem neki a vágyott piskótatekercset, de hogy nekem is legyen egy kis örömöm benne, kipróbálom a díszítését. Tulajdonképpen a recepttől nem tértem el, csak annyival, hogy a kimaradt tojássárgáját hozzáadtam a piskóta tésztájához, nehogy kárba vesszen. A színes máz pont elég volt, viszont a piskóta tésztája nekem kicsit kevés volt a nagy tepsimbe. Azért szét tudtam kenni és úgyis megemelkedett, csak az elején okozott némi aggodalmat, de tulajdonképpen elég lett. Vendégségbe készítve nagyon ütős lehet. Nem készítettem el a gluténmentes változatot, mert a nagyobbik fiam utálja a lekvárt, bár Nutellával biztosan megette volna.


2 megjegyzés:

Kati írta...

De szép, láttam már több blogon is ilyen szép diszített piskóta tekercset, tetszik is, csak még soha nem készítettem olyan tekercset, de lehet kipróbálom végre:)

Bokor Boglárka írta...

Igen, én is láttam, hogy nagyon sok bloggert piskótatekercs díszítés és sütésre ösztönzött ez post Sütidoboznál. Csak bátran, biztosan mindenkinek tetszeni fog. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...