2011. július 17., vasárnap

Daphne du Maurier: A Manderly ház asszonya


Sokszor eszembe jutott, hogy el kellene olvasnom ezt a könyvet, de tudatosan soha nem kerestem. Most csak úgy a kezembe akadt a könyvtárban. Az első oldalak elolvasása után sokkal rosszabbra, sokkal hátborzongatóbb történetre számítottam, szerencsére nem volt az, merthogy nem szeretem az ilyet. Jó kis krimi volt, fenn tudta tartani az érdeklődésem egészen a végéig. Bár nem egy sodró lendületű mű, nagyon jól van megírva és a végig izgultam. Valahogy az volt jó benne, hogy egész mást vártam, teljesen át tudtam élni a főszereplő érzéseit, bár az elején a sok nyávogás fárasztott, de amit ő látott, azt láttam én is, ezért is volt meglepetés számomra a vége.
A szegény és elhagyatott fiatal lány megismerkedik egy lorddal, aki különös figyelmet szentel neki, aztán feleségül kéri. A lord első felesége rejtélyes és tragikus körülmények között hunyt el nemrégen. A lány elfogadja az ajánlatot és második feleségként, beköltözik a csodálatos Manderly házba, ahol azonban minden Rebeccáról, az első feleségről szól, aki minden jel szerint kiváló volt mindenben. A lány félszegsége és határozatlansága, erélytelensége engem nagyon idegesített. Valahogy keresettnek éreztem, hogy nem találja meg a szerepét. Persze a könyv végén kiderült, miért is volt ilyen.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha egy izgalmas, színvonalas olvasmányra vágyik, bátran vágjon bele.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...