Mit olvasok mostanában

Tegnap fejeztem be A. Huxley: Szép új világ című könyvét. Ez egy disztópia, az utópia ellentéte. Sok filozófiai kérdést boncolgat benne a szerző, amiken érdemes elgondolkodni. Az ő "szép új világában" az embereket palackokban "gyártják" és úgy fejtik le, mikor elérik a 9 hónapot. Közben pedig eldöntik a sorsukat. Akit trópusi vidékre szánnak, azt iszonyú melegben tarják, így "kondicionálva" a későbbi nehézségekre, akit repülőpilótának, azt fejjel lefelé tartják és akkor biztosítják a jó érzést, pl jóllakotságot, hogy megszeresse ezt az helyzetet. Vannak Gamma, Delta, Epszilon, Béta és Alfa palackok. Mind más típusú emberek lesznek. Az Alfák az elit, a többiek dolgoznak. A nem alfáknak pl. alkoholt kevernek a magzati vérébe, hogy ne legyen az agyfejlődésük megfelelő, hiszen ők csak kerti és gyári munkára kell hogy alkalmasak legyenek. Hogy ne is vágyjanak többre, minden előítéletet és egyéb gondolatot álmukban plántálnak az agyukba. Egy suttogó hang minden éjszaka mondja-mondja az információkat, mindegyik kasztnak mást. Ez biztosítja, hogy elégedettek legyenek az élettel.

Tulajdonképpen mindenki boldog, van munkája, biztonsága, szórakozása, nem is vágyik semmi többre. Mégis rettenetes az a világ, amit leír Huxley. Nincsenek drámák, nincsenek szülők és szeretők és férjek. Mindenki mindenkié. Ez az egyik fő szlogen, amit beléjük plántálnak. A gyerekek is szexuális játékokat játszanak, senki nem tíltja, sőt. Nincsenek háborúk, járványok, az embereket hatvan éves korukig egészségesen és fiatalon tartják. Szexhormonos rágógumit rágnak, tapiba járnak (a mozi bizonyos formája), labdajátékokat játszanak stb. Mégis, nem támad kedves egy mai embernek egy ilyen világban élni. Mert az egyéni érdeklődést semmibe veszik, mindenki egyforma, mert egyetlen petesejtből 87 embert készítenek. Nincs miről szóljanak a hírek. Mai embernek unalmas lenne. Belegondolva érdekes, hogy igazából a nehézségekre és bajokra szükségünk van, hogy megedzenek és képessé tegyenek egy jobb életre. Bár lázadozunk ellenük, elképzeljük, milyen lenne, ha nem kellene dolgozni, de mikor belegondolunk, rájövünk, hogy unalmas és értelmetlen élet lenne az.

Szóval érdekes volt a könyv, nehéz is visszaadni. Sok gondolatot ébresztett, amelyeket a közeljövőben fogok végigondolni.

Erdélyi kirándulás egyedül

Elmentem Erdélybe egyedül, a család nélkül. Persze nem csak úgy felkerekedtem és elindultam, hanem a cég, ahol dolgoztam meghívott engem is a többi dolgozójával együtt. Nagyon nagylelkű ajánlat volt, mindent fizettek tulajdonképpen, még a reptéri tranzitot is. Csak az volt a dolgunk, hogy pihenjünk, rekreálódjunk és élvezzük a kirándulás minden percét.

Az indulás előtti este görcsben állt a gyomrom és nem tudtam aludni, mert a gyerekek a férjemmel maradtak itthon. Végül is az apjuk, persze, csak még soha nem voltak hármasban ilyen hosszú ideig. Eleve a férjem öttlete volt, hogy menjek el erre a kirándulásra, én magamtól nem is jelentkeztem, gondolván, hogy ilyen hosszú időre ugyan kire hagyhatnám a srácokat.

Elmúlt a görcs, ahogy kiértem a repülőtérre és találkoztam a többiekkel. Olyan fura érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a régi életembe és mintha nekem más életem nem is lenne, mintha nem is lennének gyerekeim.

A repülés elég szörnyű volt így elsőre, állandóan azt vártam, mikor ad a gép furcsa hangokat, mikor kezdünk sűlyedni és esnek ki a maszkok. Felvettem videóra a fellszállást, hogy itthon is meg tudjam mutatni és Ábel kedvéért a reptéren igyekeztem minden gépet lefotózni. Mikor beültem a szárny mögé egy ablakhoz, akkor erőt kellett vennem magamon, hogy nem essem pánikba. Rossz érzés volt, mintha a koporsómba zártak volna. Mindegy, elmúlt.

Az is nagyon érdekes volt, hogy néhány óra és itthonról egy teljesen más környezetben, magas hegyek között egy más kultúrában találom magam.

A Székelykő nevű szállodánk nagyon szép volt. Tiszta, gyönyörű bútorokkal berendezve, de ezekről a képek is tanúskodnak. A környék pedig egyszerűen fenséges: nagy terek, magas, sziklás hegyek, üde levegő, tehénbőgés, helyes házacskák, finom és bőséges házias koszt, áfonyapálinka, jó társaság. Szóval minden megvolt, hogy jól érezzem magam és én igyekeztem is. Tényleg nem hiányoztak a gyerekek, magamnak is fura volt.

Másnap kirándulni mentünk a tordai hasadékhoz, visszafelé meglátogattuk a nagyenyedi kollégiumot. Képek itt.

Csodaszép helyeken jártunk. A busz egy domb lábánál tett le, ahonnan már látszott a hasadék. Az ottani hegyek között sok ilyen hasadék van, de ez a legnagyobb. A mélyén egy patak csörgedezik. A képeken is látszik, milyen üdítő látvány volt. A nagyenyedi kollégium sajnos iszonyúan le van robbanva, várják a pénzt a felújításra. A haza nagyjai tanultak ott, valahogy belengte az udvart és az épületet a pátosz, még így is, hogy siralmas állapotban láttuk.

Sajnos harmadik napra valami kórságot elkaptam, mint ahogy többen a csoportból, úgyhogy az ágyat nyomtam, de még azt se bántam, mert itthon is szoktam beteg lenni, de ált. egy félórára se fekhetek le. Így legalább bűntudat nélkül alhattam délutánig. A többiek, már akik bírtak, Székelykőre kirándultak. 1118 m magas, nagyon nehéz túra volt a beszámolók és a fényképek alapján. Lehet, hogy ezt egészségesen se vállaltam volna be, de így aztán eszembe se jutott. Alig volt jártányi erőm. Még délutánra se lettem jobban, bár a közeli faluba, Torockóra elmentem, hogy a gyerekeknek vegyek valamit, de alig bírtam visszamenni a szálodába.

A férjem csodásan helytállt itthon. Az első nap rossz volt, mindenki kicsit feszült volt, ezért Áron nem aludt délután, Ábel őrjöngött, a férjem meg ideges volt, de túlélték. Vasárnaptól viszont kisimultak és minden ment mint a karikacsapás. Éjjel etette Áront, ha kellett. Sétáltak nagyokat, játszottak. Úgy láttam, mindanyiuknak nagyon jót tett. Krisztián bevallása szerint is, sokkal jobban megismerte a fiukat, látja, már, hogy amiket mesélek este, az hogyan is zajlik. Szóval tetszett neki, sőt, azóta ő fürdeti esete Áront. Az öltöztetéssel van még gond, mert Áron egy pillanatra le nem áll, hogy ráadjuk a ruhát, de majd kialakul. Még a házimunkát se hanyagolta el, mikor hazajöttem tisztaság volt, el volt mosogatva és vacsorával várt. Na tessék, lehet irigykedni!

Ábel egy kicsit anyásabb lett, mióta visszajöttem, többet ül az ölemben, de ez belefér. Áron úgy nézett rám az állomáson, mint egy űrlényre és visszakapaszkodott az apjához az ölemből.

Örülök, hogy elmentem, mindenkinek jótt tett. A cégnek ezúton is köszönöm.

Olvasott könyvek

Mostanában több könyvet olvasok egyszerre. Nem nagyon szeretem ezt, de most nincs más megoldás. Minden szinten a házban tartok épp aktuálisan olvasott könyveket, hogy soha ne unatkozzam, még ha néhány percem van, akkor sem. Sokszor csak ülni kell a gyerekek mellett, mert szépen játszanak, de semmi értelmes munkát nem tudok végezni rövid idő alatt, ilyenkor olvasok.

Egyik most olvasott könyv: Elizabeth Moon: A sötét sebessége. A címéből ítélve először valami ezoterikus írásra gondoltam, de szerencsére nem olyan. A fülszöveg egy autista fiu életéről számol be röviden, ezért felkeltette az érdeklődésemet. Jó könyv volt. Szépen van megírva, mégis érzi az ember, hogy ezek tényleg egy autista szavai lehetnek. Fikció, mert olyan korban játszódik, amikor az autizmus elvileg gyógyítható és az újszülötteket is szűrik, amikor a bűnözők agyába csippet ültetnek, és onnantól nem hajlandók bűnt elkövetni. Voltak benne érdekes gondolatok, mint ez a sötét sebessége. A főhős, Lou, aki autista, vívni tanul, különösen inteligens, mert a szülei sokat foglalkoztak vele, elfogadták és szerették, saját kocsija és lakása van, dolgozik, sokat gondolkodik rajta, hogy a fénynél gyorsabb kell hogy legyen a sötétség, hiszen hamarabb ér oda, bár a suliban ők is azt tanulják, hogy a sötét a "nincs fény".

Sok kérdést felvet, hogy miért is normálisak a "normálisak", miért rossz az autistáknak, bár kívülről nézve Lou szinte mindennel rendelkezik, amivel egy normális fiatal, mégis rossznak látja, hogy autista.

Szóval ajánlom mindenkinek, mert érdekes regény.

A másik két könyv is nagyon jó volt. Schaffer Erzsébet könyvei soha nem okoztak még csalódást. A történetek nagyon jól vannak megírva, szépen és a mondanivalót nem szájba rágva. Élvezet olvasni. Olyan, mintha az ember kicsit beszélgetne azokkal, akikkel ő találkozik, mély bepillantást nyer más, érdekes emberek életébe. Szívből ajánlom. Örülök, hogy a martoni könyvtárvezető is szereti az írásait. :)

Lángh Júlia nagyon érdekes személyiség. Újságíró, de nagyon sok mindent csinált. Volt Afrikában, élt Párizsban és még sok helyén a világnak. Ez a regény a gyerekkoráról szól, amikor kemény pártrendszer volt Magyarországon. Nekem nagyon tetszett. Keveset tudok arról a világról. Őszinte és megható, mégis kemény. Érdemes elolvasni.

Élettani dadogás, elmúlt

Ábel elkezdett egy hete dadogni. Általában a mondat elején akad el. Elismétli az első szótagot vagy tízszer, míg végül nem mondja el, amit akar, mert elege lesz belőle. Látszik, hogy nagyon bosszantja. Eddig nagyon szépen beszélt, és folyamatosan fejlődött. Apja elmélete szerint látja, hogy a kisebbik, aki még csak nyekeregni tud mindent elér így is. Én nem vagyok benne biztos, hogy ilyen egyszerű a magyarázat. Ismerem Ábelt, sok változás zajlik most az életében. Sokkal agresszívabb, mint korábban bármikor. Eddig kifejezetten szelíd gyerek volt, akkor sem ütött, ha őt püfölték, most meg gyilkolja Áront, ahol éri. Két hete nagyon nyűgös. Minden baj, ha van sapka, ha nincs sapka efektus. Nem tudok úgy tenni, hogy neki tessen. Ez lenne a dackorszak?

Nem tudom, sajnos.

A hugom szerint van olyan, hogy élettani dadogás. Azt is látom, hogy több minden a fejében, mint, amit ki tud mondani és ez is zavarhatja, mert szeretne szépen beszélni, de nem tud és ez elakasztja. Olyan, hogy elkezdi mondani hogy kér vizet, de ebből csak a ké-ké-ké-ké jön ki, kb. 10-15X, aztán nem folytatja, mert belefárad. Ha utána, hogy befejezi megkérdezem, kér-e vizet, akkor lelkesen bólogat. Sokszor utánunk ismételt nehéz szavakat és ügyes volt benne, most meg ez a szörnyű dadogás. Néha komolyan megijeszt. A doki szerint nem szabad foglalkozni vele. Nem is jutna eszembe rászólni, vagy ilyesmi, mégis aggaszt, mert látom, hogy őt is idegesíti, és főleg az, hogy egyik-napról a másikra alakult ki. Nem is hallottam még ilyenről.

Ha valakinek van öttlete, szívesen fogadom. Persze megkérdezhetnék egy-két szakértőt, lehet, hogy meg is teszem, ha nem múlik. Most annyi történt, hogy öt napja nem nézhet egyáltalán tévét. Nem tévézett korlátlanul, csak volt egy nagy kedvenc, amit minden nap megnézett, néha kétszer is. Mást nem nézett, esetleg este híradót, mert az igényelte a család.

Áron nagyon ügyes most. Épp kezd aranyos lenni. Egész nap kotor a szobában, mindenhol feláll és közlekedik a bútorok mentén és néha között is. Nagyon bátor, de már sokkal óvatosabb, mint mikor először felállt. Nagyon erős, masszív kisfiu. Mosolyog, látszik, hogy egy-egy dolgot megért, kinyílt a világra és figyel mindent.

Ha itt vagyok a közelében, akkor semmi baja, egész nap eljátszik, jön-megy. Ha eltűnök, akár csak a konyhába is, akkor vagy kijön értem, és kezdi kirángatni az üvegeimet a szekrényből, vagy megenni a szemeteslapátot. Ha ezt nem, akkor nyűgösködni kezd. Ezt kicsit nehezen viselem. Mert ha itt vagyok szépen elolvasgatok, csakhogy a kosz kezd minket megenni, nem beszélve arról, hogy a férjem egy héten egyszer-kétszer jó ha kap meleg vacsorát. Nem mintha lázadozna, engem zavar. Nem tudok teregetni, vasalni, csak ha alszik Áron. Ez viszont csak három óra egy napból. Kevés.

Ma itt volt a nagypapájuk, nagyon jól érezték magukat együtt. Szeretnek vele lenni és talán ez fordítva is így van. Egész nap hurcolta és szórakoztatta Áront, mikor meg nem, akkor Ábellel autózott. Jobb vele játszania, mert engem valahogy nem inspirálnak az autós történetek, Ábelnek viszont az kell, hogy kitaláljanak neki új helyzeteket, amit el tud játszani az autókkal.

Néhány kép róluk.

Szerencsére egy hét tévézés szüneteltetés után elmúlt a dadogás. Nem tudom, hogy attól volt-e vagy sem, viszont azóta nagyon szépen beszél, sokkal több minden mond, mint eddig. Mintha egy feljebbi lépcsőfokra lépett volna. Örültem neki. Rossz volt látni, ahogy kínlódik.

Gyógyulás

Szerencsére a srácok jobban vannak. Az elmúlt két éjszaka egész jól aludtunk mindannyian, annak ellenére, hogy az orruk nemigen dugult ki éjjelre. Nappal is sokat kellett szívni. Kezeltem őket mindennel. Kaptak calciumot (az inekció formátumot szájon át tejbe keverve), Fenistil cseppeket, sok C vitamint és multivitamint, váladékoldót (Sinupret és utána Abroxol), sok orrcseppet, homeopátiás Vincetoxicumot. Beroduál párát és infralámpát. Remélem ezek és Isten segítségével kilábalunk a kórságból. Kicsit mi is betegek lettünk az apukájukkal, de nem vészes.

Ma főztem is. Duende blogján olvastam ezt a halas receptet. Mi nem nagyon szeretjük a halat, ill. valahogy eddig nem nagyon tudtuk elkészíteni finomra. Egyszer (mostanában) vett a férjem egy csomag hekk törzset. Én kértem, hogy vegyen halat, hátha Ábel megeszi, valahogy majd elkészítem neki, de én tonhalra, vagy valami finomabb hallra gondoltam. A hekket ki nem állhatom. Azért is örültem a receptnek ami jól hangzott és hekk szerepelt benne. Így megpróbáltam.

Nagyon finom lett! Köszönöm, Duende! Soha nem jutott volna eszembe babérlevéllel elkészíteni.

Lefotóztam, de egyáltalán nem volt fotogén a tányéron. Mindegy, a fő, hogy finom.

betegség

Az élet nem olyan egyszerű két gyerekekkel, bárki bármit is mond, de ha betegek, akkor egyszerűen pokol. Legalább is én így látom. Lehet, hogy rosszabbul tűröm a megpróbáltatásokat, mint mások.

Éjelente, az elmúlt héten többször fel kellett kellnem Ábelhez is, Áronhoz is . Ez azt jelenti, hogy kb. 10X ébresztik fel az embert legmélyebb álmából, két ébredés között szerencsés esetben 2 órát, rosszabb esetben 10 percet alszik. Ez elég rémes tud lenni. Na, ha betegek (és most mind a kettő az) akkor megduplázódik az éjjeli ébresztések száma és nincs szerencsés eset, csak rosszabb.

Ha már egy hete tart ez az állapot, akkor az ember lánya kezd egy zombira hasonlítani nappal, semmihez sincs kedve, depis, sajnálja a szegény gyerekeit, dönti magába a kávét, amitől viszont este nehezen alszik el.

Szóval így vagyunk most, nem túl fényesen. Persze nem mindig ilyen rossz, de most tényleg az. Segítség sehol. Anya is most lábalt ki egy betegségből, ill. nemrég ment haza.

Ábellel hétfőn voltunk dokinál, mert állandóan bedugult az orra éjjel (ált. hajnalban). Doki megvizsgálta, lobmentes a torka, allergia, használjunk Nasic orsprayt. Oké. Kedden ordítva ébredt a délutáni alvásból egy óra után, orra bedugulva. Onnantól folyik, de iszonyúan. Szinte rajta tarthatom a szívót. Persze nem tartom, inkább igyekszem motiválni, hogy fújja ki, de nehezen érez rá. Mindegy, most már jobb. Viszont ma a séta során észrevettem, hogy fullad. Doki persze csak 8-10 között volt ma, minden náthával meg nem szaladok hozzá, főleg úgy, hogy valszeg ott kapta el Ábel a kórságot. Ilyenkor nincs más segítség, csak magamra és Istenre számíthatok. Küldtem is a fohászokat hozzá. Van itthon egy párázógép, amit még Áron fulladása miatt szereztünk be, most azzal páráztam Ábelt. Szegény érezete, hogy valaminem oké, mindig mondta, hogy "valami van az ojjomba", szerintem nem kapott rendesen levegőt, de most nem az orrdugulás miatt. Apukájuk aszthmás, úgyhogy nagy reményeim nincsenek, és mivel Ábelnél amúgy is volt egy kis allergia még a betegség kitörése előtt, biztosan ez jön ki így. Meg is ijjedtem, nem volt még vele ilyen és épp hogy hazaértünk a városból. Ilyenkor nem olyan könnyű, Áron is üvölt, ha egyenesen beteszem a járókába, ki kell pakolni a kocsiból a romlandó holmit, mert meleg van, éhesek, szomjasak stb. Ráadásul a gépet még soha nem használtam, most kellett kitapasztalni, hogyan is működik és rávenni Ábelt, hogy dugja be az orrát egy maszkba és tartsa ott mintegy 10 percig. Végül ráált és nem sírt, aranyos volt és én se bénáztam a géppel, (nem egy bonyolult szerkezet, biztosan azért) Emlegettük Gergőkét a kedvenc könyvből, hogy ő is így gyógyult, mikor beteg volt. Ez általában segít. Ezúton is köszönet Bartos Erikának, hogy megírta életük mindennapi történéseit.

Áron most kezd köhögni és már félórája próbál aludni. Úgy érzem a délután se lesz felhőtlen.

Hogy mikor főzzek vagy takarítsak, arra nincs is öttletem. Délután nem is próbálok pihenni velük, mert ha lefekszem, tuti, hogy lesz valami baj. Jön a zenélős jégkrémes autó, becsönget a postás vagy Jehova tanuja, vagy egy adománygyűjtő, vagy redőnyt akar eladni valaki. Néha el sem hiszem, hogy hogyan képesek megtalálni itt a préri szélén minket. A város szélén lakunk, a legutolsó utca második házában az első lakás. Hát ilyen helyre ne költözzön senki, mert ha valaki erre jár, tuti, hogy először hozzánk csönget be és csak utána próbálkozik máshol.

Áron olyan anyás, hogy bárhol van, akár ölben, akár mászkál a földön, akár a járókában, ha meglát rögtön üvölt, hogy vegyem fel. Persze nem mindig tudom megtenni, de a bömbölést se bírom sokáig.

varrogatás

Nagyon lassan haladok a varrással, mert Áron szinte minden időmet leköti. Nem lehet, csak úgy, betenni a járókába, hogy játszon, hanem egész nap kézben kell lennie, mászik rajtam, kapaszkodik a ruhámba és húzza fel magát álló helyzetbe. Sajnos olyan helyeken is igyekszik megkapaszkodni, ahol nem lehet és elég balesetveszélyes, amit művel, ezért tényleg nem lehet a földön sem egyedül hagyni. Nem beszélve arról, hogy most már akárhova eljut, kijön értem a konyhába, rámolna a polcokon, szóval, beindult a gyerek.

Legfiatalabb sógornőmnek készítettem a csésze alakú neszeszert. Ezen az oldalon láttam meg, mint öttletet, de persze nem lett olyan szép, és itt helyben belevaló cipzárt se találtam. Mivel nem előregyártott sablon alapján dolgoztam, ezért kisebb lett, mint terveztem, de a színei szépek és a tűzése is, szerintem. Három anyagból állt össze, belseje és ferdepánt ugyanolyan bordó anyag és közte flíz van. A füle is az egyik anyagból készült, kitömtem és úgy varrtam rá. Kicsit talán nagy lett a csészéhez képest. Majd a következő jobb lesz.

Már előre nagyon várom a patchwork órákat, mert nagyon jó dolgokat tervezünk varrni. Majd hozom a képeket, ahogy készülnek.

Tanultunk egy egyszerű varrott gyűrűkészítést is. A képen látszik milyen lett az enyém, ez is ajándékba készült.

Készítés menete: egy 7 cm átmérőjű kört kell kivágni, valamilyen apró mintás, vagy egyszínű anyagból és a szélét behajtva jojót kell belőle készíteni. A "lyukas" részére valamilyen kis vagy nagy mértetű gyöngyöt, gombot, egyéb öttletes dolgot varrni, a hátoldalára pedig egy színben passzoló kis hajgumit. Nem egy örök darab, de helyes, szerintem.

Ajándékba készült egy Zsuzsi mintás párna is.

Dóritól kaptam a csodás hátteret. Szerintem nagyon értékes, amit csinál és nagyon -nagyon kreatív. Ajánlom mindenkinek minden blogját. Dóri, ezúton is köszönöm!

Leves és süti

Ezen a héten ismét itt volt anya, ezért sokszor készült olyan étel, amelyet én szeretek. A férjem sajnos nem szereti az idény zöldségek nagy részét (karfiol, zöldbab, tök, padlizsán), úgyhogy elég nehéz főznöm.

Készült zöldbableves és kaporleves. A kaporleves nekem nagyon bejött, pedig egyszerű.

Kellett bele: vaj, kapor, tejföl, leveskocka, víz, kevés liszt. A szokásos "tejfölös leves" módon kellett elkészíteni: vajon a kaprott megpároltam, felöntöttem húsleveskockából készült "húslevessel" és mikor főtt egyett behabartam a lisztes tejföllel, fölforraltam. Kép is van, de nem túl látványos.

Ezzel egyidőben anya készített egy cukkinis sültet. Egy cukkinit (kisebb) és egy patiszont megpucoltunk és lereszeltünk. Besóztuk és kinyomkodtuk. 35 dkg volt a végén. Tettünk hozzá 15 dkg lisztet, egy kk sütőport, fűszereket (kapor, bors, só) és egy tojást. Bő olajban kisütöttük. Olyan volt, mint egy kenyérke, nekem annyira nem jött be, mert az olajban sülteket nem annyira szeretem.

A következő héten újból elkészítettem a fentebbi ételt, annyi változtatással, hogy tettem bele néhány szem reszelt krumplit, trapista sajtot reszelve és kontakt grillben sütöttem meg. Szerintem ez nagyon finom lett, olyan, mint mikor krumpliból készítjük, csak könnyebb és nem annyira száraz, ill. kalóriaszegényebb, ami mostanában sajnos, nagyon is szempont.

Készítettem még egy szilvás, almás kelt pitét. Egyszerű kelt tészát készítettem, tejjel, egy tojással, cukorral, élesztővel. Kelesztettem és belenyomkodtam egy tepsibe. A szilvákat megmostam, kimagoztam, feleztem és héjával lefelé beletettem a tepsibe a tésztára sornként. Sütés előtt megszórtam fahéjjas cukorral. A szilva kevés lett és ezért három alma is került a tészta végére. Azt is megszórtam fahéjas cukorral. Az almás rész meglepően finom lett, hamarabb elfogyott, mint a szilvás, legközelebb teljesen almás lesz a pite, mert a savanykás nyári alma így nagyon finom.

Készítettem még kukorica prószát. A receptet itt találtam, annyit változtattam rajta, hogy tettem bele kevés olvasztott margarint. Finom lett, de valahogy az alja szárazabb lett, mert a kukorica dara a híg keverékben leszált az aljára. Még apósomnak is ízlett, ami nálunk nagy szó. :)

Volt a héten tésztaétel is. Mi mindig durumtésztát használunk. Egy kisebb cukkinit felvágtam és megpirítottam provanszi fűszerrel egy kis olajon. Felöntöttem tejszínnel és összekevertem a tésztával. Még sült egyet sajttal a tetején. Olyan finom lett, hogy seperc alatt elfogyott, kép nem is készült.

Áron kontra Ábel

Már régóta készülök egy ilyen bejegyzést írni. Sajnos, nem tudok mást tenni, mindig összehasonlítom őket.

Ahogy Áron fejlődik, nő, eszembe jut, hogy Ábel milyen volt ebben a korban. Két képet is kerestem, ezek közel egy korban készültek, mindketten hét hónaposak.

Ábel az első három hónapban nagyon nyűgös kisbaba volt, de ahogy telt az idő egyre szelidült. Mosolygós és barátságos lett. Nagyon sokat játszott egyedül is, imádta a rágókákat, hosszan bírt rágni mindent, ami a keze ügyébe került. Úgy aludt el, hogy hasra fordítottam (ő nem tudott megfordulni egészen 9 hónapos koráig) és gyűrte a Macit, a lepedőjét, simogatta a fejét és erősen dolgozott az elalváson, aztán egyszer csak elaludt. Mászni hét hónapos korában kezdett, ezzel egyidőben felült egyedül (mászásból) és felállt a hetedik hó végén, illetve kijött három foga. A december így elég nyűgösen is telt.

Áron most fogja betölteni a hét hónapot. Ővele kevesebbet foglalkoztam kisbabaként. Kénytelen volt hamar elaludni, mert nem jutott idő a ringatásra, tutujgatásra. Mikor két hónapos volt és kórházban voltunk észrevettem, hogy úgy szeret elaludni (mellette feküdtem, szoptatgattam), hogy szemlélődik. Kicsit szopizott, kicsit nézelődött, egyszer csak elaludt. Ezután itthon is próbáltam biztosítani számára ilyen körülményeket. Mivel a szopizásról leszokóban volt, cumit adtam neki este, az elalváshoz. Azóta is így alszik el, hogy ölelget egy takarót és cumizik. Néha a cumi se kell. Dumálgat magában, szemlélődik és elalszik.

Áron nagyon erős, masszív kisfiu. Kövérnek néz ki, húsos combokkal, de ez nem nehezíti el, nagyon ügyesen mozog. Mászik, ül és mostanában kezd felállni. Sajnos. Most valahogy még nem vagyok felkészülve rá, hogy rohangáljak utána. Kimászik a folyósóra és felmászik az első két lépcsőfokra. Nem játszik rágókákkal és csak rövid ideig érdeklik a játékok. Nagyon rám van kattanva. Ha nem lát, még csak eljátszik, de ha megjelenek a látóterében, azonnal felkéredzkedik, elkezd nyekeregni, úgy, hogy azt nem lehet hosszan hallgatni. Sokkal erőszakosabb mint Ábel volt, mindent kiharcol magának.

Nagyon szereti Ábelt, míg Ábel nem igen vesz róla tudomást. Néha-néha megmutatja neki, hogy mit játszik, de nem puszilgatja, nem keresi a társaságát. Ha sír a járókában, néha odamegy hozzá és szól, hogy "ne sírjál, Ájon!".

Ábelt nem nagyon érdekelték a labdák, Áron rajong értük és a lufikért.

Ábel nyugis gyerek volt, általában megült az ölemben is és játszott nyugodtan, Áron három másodpercig nincs meg nyugodtan, állandóan izeg-mozog és az ölemben egyfolytában ugrál. Még este is, amikor illene elpillednie, büfizés közben is ugrál, kapaszkodik, rángatja a ruhámat.

Ábel négy hónapos korától ügyesen evett, a kanál nem jelenetett gondot, minden megevett amit adtam neki, egészen egy éves koráig. Rágcsált ropit, kiflit és nyugodtan evett mindig. Viszont mikor még csak cumizott, sok fejfájást okozott, mert nagyon ritkán volt hajlandó megenni az adagját, ha köhögtem, megmozdultam akkor többet nem volt hajlandó enni. Ha 10 percel korábban adtam a kaját, mint hogy igazán érezte volna, hogy éhes, nem ette meg. Sokszor kellett a babakocsiba etetnem, esőben, városban, mert mielőtt elindultunk nem volt hajlandó enni.

Egy éves koráig a darabos ételektől öklendezett, csak a teljesen pépeset fogadta el. Ha gyümölcsöt kevertem a tejpépbe, kiköpte. Egyébként is kiköpött mindent, amit elsőre nem ízlett neki, és sajnos a legtöbb kaja nem ízlett. Egyedül a Sinlac tejpép, joghurt (most már az se), puding, krémtúró, tejbegríz-, zabpehely és üveges paradicsomos kaják jöttek be neki. Semmilyen általam főzött ételt nem akart megenni. Aztán 16 hónapos kora után megelégeltem. Nem vettem több krémtúrót és addig nem adtam mást, míg a mi ételünkből meg nem evett pár falatot. Így eljutottunk oda, hogy most már a mi ételünket eszi, de csak akkor eszik mennyiséget, ha a tévé előtt én tömögetem. Egyedül nem eszik csak kenyeret és paradicsomot, ill. a pudingot. Nem könnyű vele még most sem. Pl. nem evett egy falatot sem a kétéves szülinapi tortájából.

Áron ezzel szemben imádja a kaját. Cumizik ezerrel, ő akarja fogni az üveget. Mindig képes enni, őt csak egyszer kellett a városban megetetnem. Viszont a kanál nem barátja. Úgy szereti enni a gyümölcsöket, ahogy Isten adta, egyben, rágja, szopogatja és gyűri magába. Sokszor viszont öklendezik, mert nagy darabokat szaggat le belőle. Szereti a barackot, dinnyét, paradicsomot, almát, körtét és mindent, amit a szájába adok. Eddig semmit nem utasított el. Persze még nem értünk el az ominózus egy éves kort, de szerintem vele közel se lesz annyi gond, mint Ábellel. Már most szereti a darabosat és állandóan azt akarja enni, amit mi. Reménykedem.

Éjszaka Ábel is gyakran felébredt és nem nagyon tudtam vele mit tenni, néha felvettem és ringattam, simogattam, összességében sok időt töltöttem éjszakánként az ágya mellett, ill. egyszer még evett is éjszaka 1-2 óra között valamikor, akkor is, ha este megtömtem. 9 hónapos korában szoktattuk le róla, de egyészen másfél éves koráig 5-kor hajnalban így is felkelt és kérte a tejet. Soha nem fogadott el semmilyen más italt éjszaka. Ordított, hogy ha cumit dugtam a szájába éjjel, legyen az innivaló, vagy játszócumi. Egy idő után nem is próbálkoztam. A mai napig (a legnagyobb melegben sem) kér vizet vagy mást éjszaka. Most már csak a reggeli ébredés után kap tejet.

Áron is ébred néha éjszaka, de ha egy pár korty vizet adok neki, akkor azt megissza és visszafordul a takarójához, hogy alszik tovább. 4-5 körül eszik egyszer, aztán már csak reggel, de ez nem csoda, mert a vacsiját 8-kor fogyasztja el, így az nem tart ki reggelig.

Valószínűleg más természetű gyerekek lesznek, bár külsőre a képek tanúsága szerint hasonlítanak.