2012. április 10., kedd

Medvehagymás túrós pogácsa

Még egy medvehagymás recept. Bevallom, nekem már kicsit sok volt, de nem hagyhatom ki, hogy a medvehagyma szezonban ne készítsek vele pogácsát. Tavaly a jól bevált krumplis pogácsa receptemet készítettem el medvehagymával, idén pedig a jól bevált túrós pogácsa receptet dúsítottam. Nagyon-nagyon finom lett, szépen megnőtt és alig volt vele dolog. Aki szeretne puha, másnap is finom és egyszerűen, hajtogatás nélkül elkészíthető pogácsát készíteni, az ne hagyja ki ennek a receptnek a kipróbálását. Én máig hálás vagyok érte Gabojszának. Most csak fél adagot készítettem, mert már így is rengeteg étel halmozódott fel a Húsvéti ünnepek miatt otthon.




Hozzávalók:
30 dkg liszt
fél tasak száraz élesztő (0,5 kg liszthez)vagy 
1,5 dkg friss élesztő
250 g túró
150-160 g olvasztott margarin
1 kk só
1 tojás
1 nagy csokor medvehagyma apróra vágva
1 tojás a lekenéshez


Mindent összeöntöttem és alaposan összegyúrtam. A hűtőben egy éjszakát pihentettem. Másnap délelőtt kivettem és kb. 1,5 cm-sre nyújtottam. Nagy és kis méretű pogácsa szaggatókkal szaggattam, mert szerettem volna, ha elfér egy nagy tepsiben, így a nagyok közé bezsúfoltam a kisebb pogácsákat. Lekentem a tetejüket tojással, bevagdaltam, ahogy a pogácsákat szokás és amíg a sütő bemelegedett pihentettem. 200 fokon sütöttem, míg a teteje megpirult.

4 megjegyzés:

Mági írta...

Szerintem mindent a maga idejében és a medvehagymának most van itt az ideje, szóval én üdvözlöm a medvehagymás recepteket!
Nálam spenót bőség van, de aki evett már szedés után perceken belül ( vagy közben ) friss zöldet az talán megért...
Gyönyörű a pogácsád!

Jámborné Budai Mónika írta...

ÓÓÓ...ez nagyon jól néz ki!!!

Bokor Boglárka írta...

Köszönöm mindkettőtöknek! Ági! De jó lenne egy kis spenót, nálunk nem lehet kapni. Gyerekkoromban gyakran ettem nyersen, kicsit vásott tőle a fogam, de nagyon finom, zöld íze volt.

Mági írta...

Jó lenne küldeni Neked!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...