Összeköltöztetés

Ezen a hétvégén nagy munkában voltunk. Kaptunk egy komódot és egy gardróbszekrényt egyik barátnőmtől és szerettünk volna újra összebútorozni a férjemmel a hálószobába. Egy ideje mindketten máshol aludtunk.

Áron születése után, nem mertük a fiukat összeereszteni, és egy szobába altatni, így Áron hozzánk került. Az éjszakai riasztásoknak hála, a férjem leköltözött a nappaliba, mert ő elég korán kel amúgy is, és így még legalább négyszer ébredt éjszaka Áron bömbölésére.

Aztán fél éves korában én is elköltöztem Áron mellől, mert már éjszaka nem nagyon ébredt, reggel, ahogy kinyitotta a szemét és meglátott azonnan bömbölni kezdett és azt akarta, hogy azonnal vegyem ki az ágyából. Nekem meg valahogy ez nagyon nehezemre esett, rögtön miután kinyitom a szemem, kiugrani és cipelni Áron komát. Úgyhogy megszöktem, Ábelnél aludtam.

Aztán hogy Áron már kilenc hónapos elmúlt, amúgy is felmerült, hogy nem kellene-e összeköltöztetni őket, de mindig fáztam a gondolatra, mert elég különböző módon és időben alszanak és nem tudtam elképzelni, hogyan fogom megoldani.

Már két napon túl vagyunk, eddig valahogy azért ment a dolog, bár a tegnapi délutáni alvásuk kicsit megviselte az idegeimet. Áron elaludt volna, de Ábel folyton ugrált az ágyán, kiabált, hiba szóltam rá, addig-addig, míg Áron szeméből is kiverte az álmot és miután kemény fegyelmezéssel ő csendben maradt, Áron kezdett neki fesztiválozni. Egy órán keresztük kuksoltam mellettük, úgy a falhoz lapulva, hogy Áron ne lásson, de Ábelre elég nyomást gyakoroljak.

A szoba kicsit zsúfolt lett, mert van egy nagy kék ágyunk (ami persze eddig jól jött), de szeretnék helyette egy matracot, mert nagyon sok helyet foglal. A jó kis fotelt is ki kellett paterolni, mert nem maradt helye, ezért kellett a falhoz lapulva várakoznom az elalvásukra.

Szóval újra összebútoroztunk a férjemmel a hálószobába. Már alig várom, hogy belerakhassam a ruhákat az új szekrényekbe és mindennek meglegyen a helye.

A lakásunkba még sokmindenre volna szükség, ahhoz, hogy valamennyire (amennyire a gyerekektől lehet) rendet tudjak tartani, mert annak előfeltétele, hogy mindennek legyen helye. Pl. még nem tudunk hova tenni a porszívót a lenti szinten, nincs hova akasztanunk a kabátokat, a háti hordozó is állandóan útban van. Nem beszélve a patchwork holmiaimról.

Lumbágó és egyebek

A gyerekek nőnek én meg öregszem. Ezt most volt alkalmam megtapasztalni, mert eddigi életem legfájdalmasabb lumbágója tört rám tegnap előtt. Haza kellett hívnom a férjemet is, mert nem bírtam emelgetni a gyerekeket, sem lehajolni, sem felállni, leülni. Masszívan szenvedtem, mígnem a férjem rám parancsolt, hogy valamit csináljak, hallva, hogy néha felordítok és elsírom magam, mikor fel kell állnom az ágyról, így kihívtam az ügyeletet. Még nem voltak nálunk. Két olyanforma ember jelent meg, mintha a közeli építkezésről ugrottak volna be egy kezelésre, de igazából értették a dolgukat, mert egy fájdalomcsillapító injekció nagyon sokat segített. Másnap meglátogattam az egy éve hanyagolt háziorvosomat, és kértem tőle gyógyszereket. Remélem hosszú távon nem lesz rá szükség.

Persze nem csodálkozom, hogy így jártam, nem mozgok, húsz kilóval több vagyok, mint három éve és teljesen merevek az izületeim. Na, mindegy, lesz ez még így se.

Áron kilenchónapos volt 13.-án és lehet, hogy hihetetlen, de elindult. Igazából pont azon a napon tett meg több lépést is egyedül. Már kitotyog egyedül, fogódzó nélkül a konyhába, vagy bárhova. Legjobban az apja és köztem szeret egyedül menni. Nagyon édes, mint egy kis robot, és a kezei az égben. Nagyon-nagyon tetszik! Szerettem volna lefényképezni, de eddig nem sikerült. Ha meglátja a gépet, rögtön rástartol, így nem tudom lefotózni. Amúgy is sokat nyílt, a világ is elkezdte érdekelni. Minden autót úgy vizsgál meg, hogy a földön tologatja és "háromkerekűzik" mellette. Ha lendkerekes, azt imádja, akkor húzogatja, felemeli és figyeli, hogy pörög a kerék. A saját játékai továbbra se érdeklik, már nem is próbálkozom. Lassan eladom mindet a teszvesz-en.

Ábel szépen beszél. Nagyon élvezetes lett vele az együttlét. Figyelnünk kell arra, hogy mit mondunk, mert hihetetlen módon ragad rá minden. Azt szokta mondani nekem, hogy "szeretem, a kis pofádat", ezt az apja szokta mondani neki és akkor örvendeztet meg ezzel, mikor a szeretetét akarja kifejezni. Folyton mesél. A kedvencei Anna, Peti és Gergő minden sztorija. Tényleg jók. Meg a Böngészőket szereti, most már egy-egy oldalról sokat tud mesélni.

Néha kiborítanak. Ábel sokat bántja Áront és nehéz megértenie, hogy nem lehet bármivel fejbeverni, csak mert közel megy hozzá. Már próbálkoztunk szépen, csúnyán, hogy megértessük vele, hogy ez nem módi, de látszik, hogy legtöbbször ösztönből cselekszik, és utána megbánja, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a következő másodpercben újra nekirontson. Bár Áron is óvatosabb, inkább kikerüli Ábelt, ha lehet, de ha valamelyik játék nagyon csábító, elfeledkezik az óvatossaágról. Továbbra se tudok semmit csinálni tőlük. Áron üvölt a járókában, de néha muszáj kibírnia. Ábel sokat beszél nagyon, néha olyan kifejezéseket használ, hogy el kell gondolkodnom, honnan veszi. Pl: "Nincs választásom." :)) Valószínűleg a mesékből veszi, csak én nem mindig tudom, melyikből. Kedvencei: Vuk, Bob, a mester, Thomas (azt ritkán engedem nézni, mert néha éjszaka rosszat álmodik miatta), Éliás, a kis mentőhajó (ez nagyon édes norvég mese, mindenkinek ajánlom) és természetesen a Kisvakond történetei. Azt este is el kell mesélnem néha, és ilyenkor látom rajta, hogy maga elé képzeli a képeket.

Áronnak mindig az kell, amit nem szabad, pl. a mosogatógépet szereti püfölni, és mindent azonnal lerámol. A játékpolcot ugyanúgy, mint a vizes ruhával teli lavórt, vagy a már összehajtogatott ruhákat az ágyról, amiket még nem sikerült elraknom. Szóval néha kiborítóak. Persze megint betegek, ill. szeptember óta egyfolytában. A baj az, hogy drága a megelőzés, bár C vitamint és multivitamint vettem nekik. Most már a porszívó az orszívóval a szoba berendezésének része lett.

Eltört a kiskádunk, és ezért mostantól együtt fürdik a két srác. Rém aranyosak, Áron pancsol ezerrel és élvezi a fürdést, Ábel próbál játszani a hajójával. Néha zavarja Áron, de elnézi neki, ott nem bántja. Készítettünk képeket is.

Néhány, az elmúlt időszakban főzött étel

Erdőhorváti perec.
Recept itt.
Sajnos nekem nem sikerült. Mi Krisztiánnal nagyon szeretjük ezt a perecet, mikor egyszer egy évben eljutunk (már három éve nem voltunk) a mesterségek ünnepére a várba, akkor mindig vettünk, mert nekem volt Patakon egy erdőhorváti osztálytársam, ő néha hozott kóstolót. Tényleg, ez most jutott eszembe, a közösségi portálon esetleg megkérem, szerezzen nekem egy autentikus receptet. Nem kétlem, hogy a fentebbi helyen is autentikus a recept, de nekem egyszerűen puha, hatalmas perecek lettek. Egyrészt iszonyúan megkelltek, pedig az előírt élesztőmennyiséget tettem bele, és nem hogy feljöttek a víz színére, hanem le se szálltak. Szóval valami nem volt oké. Lehet, hogy a tej-tojás mentes változat jobb lenne. Azért elfogyott, az íze nem volt rossz, de nem erdőhorváti perec volt. Majd még kísérletezem.
Juhtúrós puliszka
Ezt sokszor ettük gyerekkoromban. Anya telemia sajtott tett akkoriban rá. Nagyon szerettük. Mivel Erdélyből hoztam jóféle juhtúrót és sós sajtot, és anyukám épp nálunk vendégeskedett, így elkészítettem az ő örömére is.
Az elkészítése egyszerű. Háromszoros vízben megfőzzük a kukoricadarát (sokféle puliszka recept van, én darából szoktam). A vízbe sót teszünk és főzzük, míg sűrű lesz. Utána kiolajozott tepsibe öntöttem, rászórtam a szalonnapörcöket, amit előszőleg húsos szalonnából kisütöttem és a sós sajtot ráreszeltem. Sütőben pirosra sütöttem, miután a tetejét tejföllel megpöttyöztem.
Sült zöldséges tészta
Valahol olvastam, talán Trinytinél, de már nem tudom. A zöldésgeket úgy válogattam össze, hogy mit tartalmaz a hűtő. Eszerint került bele: padlizsán, cukkini, kápia paprika, paradicsom.
A padlizsánt és a cukkinit külön-külön sütöttem meg, a cukkinit roppanósra a padlizsánt krémesre. Készítettem egy hagyma, fokhagyma, paradicsom alapot, beleszórtam a paprikát és megvártam míg eléggé szétfőztem a zöldésgeket. Utána összeöntöttem mindet és egyet rottyantottam rajta, majd al dentére főtt tészta és sajt volt a további hozzávaló.
Nem jellemző rám a túlzott pepecselés, de szeretem, ha a padlizsán nem gumis, és a hagyma nem ropog a fogam alatt, azért készítettem külön-külön a zöldségeket. A fűszere pedig csak só és bors volt. Szerintem nagyon finom lett, még Ábelnek is ízlett. Ő nagy kritikus.
Zöldséges fasírt
Ezt a szegény fasírtot alig tudtam megmenteni a fénykép kedvéért, azért árválkodik. Finom lett.
Maradék rizi-bizi, tojás, kevés sós sajt, kápia paprika, búzadara (elfelejtettem, hogy én ezt igazából zsemlemorzsával szoktam készíteni) és kevés panír (zsemlemorzsa) a tetejére. Bő olajban kisütni. Jó ízű fasírt lett.
Szilvalekváros bukta
A férjem imádja a kelt tésztákat. Szilvalekvárt anyukám tett el nekünk, nagyon finom. Kicsi buktákat csináltam, szépen megkeltek, tele is lett a tepsi és estére alig maradt öt darab. Igaz, kóstolót is vittem belőle.
A tészta a Horváth Ilonka nagybecsú szakácskövéből származik, semmi extra, vajas kelt tészta friss élesztővel.

A férjem főz

Szeptember 27.-én volt a szülinapom. A nagy csóróság miatt ajándékot nem kaptam, nem is vártam. Reggel azzal ébresztett a férjem, hogy boldog szülinapot kívánt és kifejezte, mennyire sajnálja, hogy így megöregedtem. Szóval jól indult a nap.

Egész nap így telt az idő. A srácok békések voltak és aranyosak. Krisztián egész nap főzött, és délutánra ilyen menüt rittyentett

Szallonnával tűzdelt csirkemell zöldségekkel sütve és tálalva, valamint petrezselymes burgonya.

A fiuk nélkül ettük meg. Nagyon-nagyon finom volt, vérré vált bennem. Sajnos nekem nem volt időm tortát sütni, alapanyagom se nagyon volt, úgyhogy én hoztam igazi cukrászdai krémest.

Mit olvasok mostanában

Tegnap fejeztem be A. Huxley: Szép új világ című könyvét. Ez egy disztópia, az utópia ellentéte. Sok filozófiai kérdést boncolgat benne a szerző, amiken érdemes elgondolkodni. Az ő "szép új világában" az embereket palackokban "gyártják" és úgy fejtik le, mikor elérik a 9 hónapot. Közben pedig eldöntik a sorsukat. Akit trópusi vidékre szánnak, azt iszonyú melegben tarják, így "kondicionálva" a későbbi nehézségekre, akit repülőpilótának, azt fejjel lefelé tartják és akkor biztosítják a jó érzést, pl jóllakotságot, hogy megszeresse ezt az helyzetet. Vannak Gamma, Delta, Epszilon, Béta és Alfa palackok. Mind más típusú emberek lesznek. Az Alfák az elit, a többiek dolgoznak. A nem alfáknak pl. alkoholt kevernek a magzati vérébe, hogy ne legyen az agyfejlődésük megfelelő, hiszen ők csak kerti és gyári munkára kell hogy alkalmasak legyenek. Hogy ne is vágyjanak többre, minden előítéletet és egyéb gondolatot álmukban plántálnak az agyukba. Egy suttogó hang minden éjszaka mondja-mondja az információkat, mindegyik kasztnak mást. Ez biztosítja, hogy elégedettek legyenek az élettel.

Tulajdonképpen mindenki boldog, van munkája, biztonsága, szórakozása, nem is vágyik semmi többre. Mégis rettenetes az a világ, amit leír Huxley. Nincsenek drámák, nincsenek szülők és szeretők és férjek. Mindenki mindenkié. Ez az egyik fő szlogen, amit beléjük plántálnak. A gyerekek is szexuális játékokat játszanak, senki nem tíltja, sőt. Nincsenek háborúk, járványok, az embereket hatvan éves korukig egészségesen és fiatalon tartják. Szexhormonos rágógumit rágnak, tapiba járnak (a mozi bizonyos formája), labdajátékokat játszanak stb. Mégis, nem támad kedves egy mai embernek egy ilyen világban élni. Mert az egyéni érdeklődést semmibe veszik, mindenki egyforma, mert egyetlen petesejtből 87 embert készítenek. Nincs miről szóljanak a hírek. Mai embernek unalmas lenne. Belegondolva érdekes, hogy igazából a nehézségekre és bajokra szükségünk van, hogy megedzenek és képessé tegyenek egy jobb életre. Bár lázadozunk ellenük, elképzeljük, milyen lenne, ha nem kellene dolgozni, de mikor belegondolunk, rájövünk, hogy unalmas és értelmetlen élet lenne az.

Szóval érdekes volt a könyv, nehéz is visszaadni. Sok gondolatot ébresztett, amelyeket a közeljövőben fogok végigondolni.

Erdélyi kirándulás egyedül

Elmentem Erdélybe egyedül, a család nélkül. Persze nem csak úgy felkerekedtem és elindultam, hanem a cég, ahol dolgoztam meghívott engem is a többi dolgozójával együtt. Nagyon nagylelkű ajánlat volt, mindent fizettek tulajdonképpen, még a reptéri tranzitot is. Csak az volt a dolgunk, hogy pihenjünk, rekreálódjunk és élvezzük a kirándulás minden percét.

Az indulás előtti este görcsben állt a gyomrom és nem tudtam aludni, mert a gyerekek a férjemmel maradtak itthon. Végül is az apjuk, persze, csak még soha nem voltak hármasban ilyen hosszú ideig. Eleve a férjem öttlete volt, hogy menjek el erre a kirándulásra, én magamtól nem is jelentkeztem, gondolván, hogy ilyen hosszú időre ugyan kire hagyhatnám a srácokat.

Elmúlt a görcs, ahogy kiértem a repülőtérre és találkoztam a többiekkel. Olyan fura érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a régi életembe és mintha nekem más életem nem is lenne, mintha nem is lennének gyerekeim.

A repülés elég szörnyű volt így elsőre, állandóan azt vártam, mikor ad a gép furcsa hangokat, mikor kezdünk sűlyedni és esnek ki a maszkok. Felvettem videóra a fellszállást, hogy itthon is meg tudjam mutatni és Ábel kedvéért a reptéren igyekeztem minden gépet lefotózni. Mikor beültem a szárny mögé egy ablakhoz, akkor erőt kellett vennem magamon, hogy nem essem pánikba. Rossz érzés volt, mintha a koporsómba zártak volna. Mindegy, elmúlt.

Az is nagyon érdekes volt, hogy néhány óra és itthonról egy teljesen más környezetben, magas hegyek között egy más kultúrában találom magam.

A Székelykő nevű szállodánk nagyon szép volt. Tiszta, gyönyörű bútorokkal berendezve, de ezekről a képek is tanúskodnak. A környék pedig egyszerűen fenséges: nagy terek, magas, sziklás hegyek, üde levegő, tehénbőgés, helyes házacskák, finom és bőséges házias koszt, áfonyapálinka, jó társaság. Szóval minden megvolt, hogy jól érezzem magam és én igyekeztem is. Tényleg nem hiányoztak a gyerekek, magamnak is fura volt.

Másnap kirándulni mentünk a tordai hasadékhoz, visszafelé meglátogattuk a nagyenyedi kollégiumot. Képek itt.

Csodaszép helyeken jártunk. A busz egy domb lábánál tett le, ahonnan már látszott a hasadék. Az ottani hegyek között sok ilyen hasadék van, de ez a legnagyobb. A mélyén egy patak csörgedezik. A képeken is látszik, milyen üdítő látvány volt. A nagyenyedi kollégium sajnos iszonyúan le van robbanva, várják a pénzt a felújításra. A haza nagyjai tanultak ott, valahogy belengte az udvart és az épületet a pátosz, még így is, hogy siralmas állapotban láttuk.

Sajnos harmadik napra valami kórságot elkaptam, mint ahogy többen a csoportból, úgyhogy az ágyat nyomtam, de még azt se bántam, mert itthon is szoktam beteg lenni, de ált. egy félórára se fekhetek le. Így legalább bűntudat nélkül alhattam délutánig. A többiek, már akik bírtak, Székelykőre kirándultak. 1118 m magas, nagyon nehéz túra volt a beszámolók és a fényképek alapján. Lehet, hogy ezt egészségesen se vállaltam volna be, de így aztán eszembe se jutott. Alig volt jártányi erőm. Még délutánra se lettem jobban, bár a közeli faluba, Torockóra elmentem, hogy a gyerekeknek vegyek valamit, de alig bírtam visszamenni a szálodába.

A férjem csodásan helytállt itthon. Az első nap rossz volt, mindenki kicsit feszült volt, ezért Áron nem aludt délután, Ábel őrjöngött, a férjem meg ideges volt, de túlélték. Vasárnaptól viszont kisimultak és minden ment mint a karikacsapás. Éjjel etette Áront, ha kellett. Sétáltak nagyokat, játszottak. Úgy láttam, mindanyiuknak nagyon jót tett. Krisztián bevallása szerint is, sokkal jobban megismerte a fiukat, látja, már, hogy amiket mesélek este, az hogyan is zajlik. Szóval tetszett neki, sőt, azóta ő fürdeti esete Áront. Az öltöztetéssel van még gond, mert Áron egy pillanatra le nem áll, hogy ráadjuk a ruhát, de majd kialakul. Még a házimunkát se hanyagolta el, mikor hazajöttem tisztaság volt, el volt mosogatva és vacsorával várt. Na tessék, lehet irigykedni!

Ábel egy kicsit anyásabb lett, mióta visszajöttem, többet ül az ölemben, de ez belefér. Áron úgy nézett rám az állomáson, mint egy űrlényre és visszakapaszkodott az apjához az ölemből.

Örülök, hogy elmentem, mindenkinek jótt tett. A cégnek ezúton is köszönöm.

Olvasott könyvek

Mostanában több könyvet olvasok egyszerre. Nem nagyon szeretem ezt, de most nincs más megoldás. Minden szinten a házban tartok épp aktuálisan olvasott könyveket, hogy soha ne unatkozzam, még ha néhány percem van, akkor sem. Sokszor csak ülni kell a gyerekek mellett, mert szépen játszanak, de semmi értelmes munkát nem tudok végezni rövid idő alatt, ilyenkor olvasok.

Egyik most olvasott könyv: Elizabeth Moon: A sötét sebessége. A címéből ítélve először valami ezoterikus írásra gondoltam, de szerencsére nem olyan. A fülszöveg egy autista fiu életéről számol be röviden, ezért felkeltette az érdeklődésemet. Jó könyv volt. Szépen van megírva, mégis érzi az ember, hogy ezek tényleg egy autista szavai lehetnek. Fikció, mert olyan korban játszódik, amikor az autizmus elvileg gyógyítható és az újszülötteket is szűrik, amikor a bűnözők agyába csippet ültetnek, és onnantól nem hajlandók bűnt elkövetni. Voltak benne érdekes gondolatok, mint ez a sötét sebessége. A főhős, Lou, aki autista, vívni tanul, különösen inteligens, mert a szülei sokat foglalkoztak vele, elfogadták és szerették, saját kocsija és lakása van, dolgozik, sokat gondolkodik rajta, hogy a fénynél gyorsabb kell hogy legyen a sötétség, hiszen hamarabb ér oda, bár a suliban ők is azt tanulják, hogy a sötét a "nincs fény".

Sok kérdést felvet, hogy miért is normálisak a "normálisak", miért rossz az autistáknak, bár kívülről nézve Lou szinte mindennel rendelkezik, amivel egy normális fiatal, mégis rossznak látja, hogy autista.

Szóval ajánlom mindenkinek, mert érdekes regény.

A másik két könyv is nagyon jó volt. Schaffer Erzsébet könyvei soha nem okoztak még csalódást. A történetek nagyon jól vannak megírva, szépen és a mondanivalót nem szájba rágva. Élvezet olvasni. Olyan, mintha az ember kicsit beszélgetne azokkal, akikkel ő találkozik, mély bepillantást nyer más, érdekes emberek életébe. Szívből ajánlom. Örülök, hogy a martoni könyvtárvezető is szereti az írásait. :)

Lángh Júlia nagyon érdekes személyiség. Újságíró, de nagyon sok mindent csinált. Volt Afrikában, élt Párizsban és még sok helyén a világnak. Ez a regény a gyerekkoráról szól, amikor kemény pártrendszer volt Magyarországon. Nekem nagyon tetszett. Keveset tudok arról a világról. Őszinte és megható, mégis kemény. Érdemes elolvasni.

Élettani dadogás, elmúlt

Ábel elkezdett egy hete dadogni. Általában a mondat elején akad el. Elismétli az első szótagot vagy tízszer, míg végül nem mondja el, amit akar, mert elege lesz belőle. Látszik, hogy nagyon bosszantja. Eddig nagyon szépen beszélt, és folyamatosan fejlődött. Apja elmélete szerint látja, hogy a kisebbik, aki még csak nyekeregni tud mindent elér így is. Én nem vagyok benne biztos, hogy ilyen egyszerű a magyarázat. Ismerem Ábelt, sok változás zajlik most az életében. Sokkal agresszívabb, mint korábban bármikor. Eddig kifejezetten szelíd gyerek volt, akkor sem ütött, ha őt püfölték, most meg gyilkolja Áront, ahol éri. Két hete nagyon nyűgös. Minden baj, ha van sapka, ha nincs sapka efektus. Nem tudok úgy tenni, hogy neki tessen. Ez lenne a dackorszak?

Nem tudom, sajnos.

A hugom szerint van olyan, hogy élettani dadogás. Azt is látom, hogy több minden a fejében, mint, amit ki tud mondani és ez is zavarhatja, mert szeretne szépen beszélni, de nem tud és ez elakasztja. Olyan, hogy elkezdi mondani hogy kér vizet, de ebből csak a ké-ké-ké-ké jön ki, kb. 10-15X, aztán nem folytatja, mert belefárad. Ha utána, hogy befejezi megkérdezem, kér-e vizet, akkor lelkesen bólogat. Sokszor utánunk ismételt nehéz szavakat és ügyes volt benne, most meg ez a szörnyű dadogás. Néha komolyan megijeszt. A doki szerint nem szabad foglalkozni vele. Nem is jutna eszembe rászólni, vagy ilyesmi, mégis aggaszt, mert látom, hogy őt is idegesíti, és főleg az, hogy egyik-napról a másikra alakult ki. Nem is hallottam még ilyenről.

Ha valakinek van öttlete, szívesen fogadom. Persze megkérdezhetnék egy-két szakértőt, lehet, hogy meg is teszem, ha nem múlik. Most annyi történt, hogy öt napja nem nézhet egyáltalán tévét. Nem tévézett korlátlanul, csak volt egy nagy kedvenc, amit minden nap megnézett, néha kétszer is. Mást nem nézett, esetleg este híradót, mert az igényelte a család.

Áron nagyon ügyes most. Épp kezd aranyos lenni. Egész nap kotor a szobában, mindenhol feláll és közlekedik a bútorok mentén és néha között is. Nagyon bátor, de már sokkal óvatosabb, mint mikor először felállt. Nagyon erős, masszív kisfiu. Mosolyog, látszik, hogy egy-egy dolgot megért, kinyílt a világra és figyel mindent.

Ha itt vagyok a közelében, akkor semmi baja, egész nap eljátszik, jön-megy. Ha eltűnök, akár csak a konyhába is, akkor vagy kijön értem, és kezdi kirángatni az üvegeimet a szekrényből, vagy megenni a szemeteslapátot. Ha ezt nem, akkor nyűgösködni kezd. Ezt kicsit nehezen viselem. Mert ha itt vagyok szépen elolvasgatok, csakhogy a kosz kezd minket megenni, nem beszélve arról, hogy a férjem egy héten egyszer-kétszer jó ha kap meleg vacsorát. Nem mintha lázadozna, engem zavar. Nem tudok teregetni, vasalni, csak ha alszik Áron. Ez viszont csak három óra egy napból. Kevés.

Ma itt volt a nagypapájuk, nagyon jól érezték magukat együtt. Szeretnek vele lenni és talán ez fordítva is így van. Egész nap hurcolta és szórakoztatta Áront, mikor meg nem, akkor Ábellel autózott. Jobb vele játszania, mert engem valahogy nem inspirálnak az autós történetek, Ábelnek viszont az kell, hogy kitaláljanak neki új helyzeteket, amit el tud játszani az autókkal.

Néhány kép róluk.

Szerencsére egy hét tévézés szüneteltetés után elmúlt a dadogás. Nem tudom, hogy attól volt-e vagy sem, viszont azóta nagyon szépen beszél, sokkal több minden mond, mint eddig. Mintha egy feljebbi lépcsőfokra lépett volna. Örültem neki. Rossz volt látni, ahogy kínlódik.

Gyógyulás

Szerencsére a srácok jobban vannak. Az elmúlt két éjszaka egész jól aludtunk mindannyian, annak ellenére, hogy az orruk nemigen dugult ki éjjelre. Nappal is sokat kellett szívni. Kezeltem őket mindennel. Kaptak calciumot (az inekció formátumot szájon át tejbe keverve), Fenistil cseppeket, sok C vitamint és multivitamint, váladékoldót (Sinupret és utána Abroxol), sok orrcseppet, homeopátiás Vincetoxicumot. Beroduál párát és infralámpát. Remélem ezek és Isten segítségével kilábalunk a kórságból. Kicsit mi is betegek lettünk az apukájukkal, de nem vészes.

Ma főztem is. Duende blogján olvastam ezt a halas receptet. Mi nem nagyon szeretjük a halat, ill. valahogy eddig nem nagyon tudtuk elkészíteni finomra. Egyszer (mostanában) vett a férjem egy csomag hekk törzset. Én kértem, hogy vegyen halat, hátha Ábel megeszi, valahogy majd elkészítem neki, de én tonhalra, vagy valami finomabb hallra gondoltam. A hekket ki nem állhatom. Azért is örültem a receptnek ami jól hangzott és hekk szerepelt benne. Így megpróbáltam.

Nagyon finom lett! Köszönöm, Duende! Soha nem jutott volna eszembe babérlevéllel elkészíteni.

Lefotóztam, de egyáltalán nem volt fotogén a tányéron. Mindegy, a fő, hogy finom.

betegség

Az élet nem olyan egyszerű két gyerekekkel, bárki bármit is mond, de ha betegek, akkor egyszerűen pokol. Legalább is én így látom. Lehet, hogy rosszabbul tűröm a megpróbáltatásokat, mint mások.

Éjelente, az elmúlt héten többször fel kellett kellnem Ábelhez is, Áronhoz is . Ez azt jelenti, hogy kb. 10X ébresztik fel az embert legmélyebb álmából, két ébredés között szerencsés esetben 2 órát, rosszabb esetben 10 percet alszik. Ez elég rémes tud lenni. Na, ha betegek (és most mind a kettő az) akkor megduplázódik az éjjeli ébresztések száma és nincs szerencsés eset, csak rosszabb.

Ha már egy hete tart ez az állapot, akkor az ember lánya kezd egy zombira hasonlítani nappal, semmihez sincs kedve, depis, sajnálja a szegény gyerekeit, dönti magába a kávét, amitől viszont este nehezen alszik el.

Szóval így vagyunk most, nem túl fényesen. Persze nem mindig ilyen rossz, de most tényleg az. Segítség sehol. Anya is most lábalt ki egy betegségből, ill. nemrég ment haza.

Ábellel hétfőn voltunk dokinál, mert állandóan bedugult az orra éjjel (ált. hajnalban). Doki megvizsgálta, lobmentes a torka, allergia, használjunk Nasic orsprayt. Oké. Kedden ordítva ébredt a délutáni alvásból egy óra után, orra bedugulva. Onnantól folyik, de iszonyúan. Szinte rajta tarthatom a szívót. Persze nem tartom, inkább igyekszem motiválni, hogy fújja ki, de nehezen érez rá. Mindegy, most már jobb. Viszont ma a séta során észrevettem, hogy fullad. Doki persze csak 8-10 között volt ma, minden náthával meg nem szaladok hozzá, főleg úgy, hogy valszeg ott kapta el Ábel a kórságot. Ilyenkor nincs más segítség, csak magamra és Istenre számíthatok. Küldtem is a fohászokat hozzá. Van itthon egy párázógép, amit még Áron fulladása miatt szereztünk be, most azzal páráztam Ábelt. Szegény érezete, hogy valaminem oké, mindig mondta, hogy "valami van az ojjomba", szerintem nem kapott rendesen levegőt, de most nem az orrdugulás miatt. Apukájuk aszthmás, úgyhogy nagy reményeim nincsenek, és mivel Ábelnél amúgy is volt egy kis allergia még a betegség kitörése előtt, biztosan ez jön ki így. Meg is ijjedtem, nem volt még vele ilyen és épp hogy hazaértünk a városból. Ilyenkor nem olyan könnyű, Áron is üvölt, ha egyenesen beteszem a járókába, ki kell pakolni a kocsiból a romlandó holmit, mert meleg van, éhesek, szomjasak stb. Ráadásul a gépet még soha nem használtam, most kellett kitapasztalni, hogyan is működik és rávenni Ábelt, hogy dugja be az orrát egy maszkba és tartsa ott mintegy 10 percig. Végül ráált és nem sírt, aranyos volt és én se bénáztam a géppel, (nem egy bonyolult szerkezet, biztosan azért) Emlegettük Gergőkét a kedvenc könyvből, hogy ő is így gyógyult, mikor beteg volt. Ez általában segít. Ezúton is köszönet Bartos Erikának, hogy megírta életük mindennapi történéseit.

Áron most kezd köhögni és már félórája próbál aludni. Úgy érzem a délután se lesz felhőtlen.

Hogy mikor főzzek vagy takarítsak, arra nincs is öttletem. Délután nem is próbálok pihenni velük, mert ha lefekszem, tuti, hogy lesz valami baj. Jön a zenélős jégkrémes autó, becsönget a postás vagy Jehova tanuja, vagy egy adománygyűjtő, vagy redőnyt akar eladni valaki. Néha el sem hiszem, hogy hogyan képesek megtalálni itt a préri szélén minket. A város szélén lakunk, a legutolsó utca második házában az első lakás. Hát ilyen helyre ne költözzön senki, mert ha valaki erre jár, tuti, hogy először hozzánk csönget be és csak utána próbálkozik máshol.

Áron olyan anyás, hogy bárhol van, akár ölben, akár mászkál a földön, akár a járókában, ha meglát rögtön üvölt, hogy vegyem fel. Persze nem mindig tudom megtenni, de a bömbölést se bírom sokáig.