2012. május 29., kedd

Zöldséges fritatta - könnyű nyári ebéd

A zöldséges Martonvásáron nem egy jól felszerelt hely, de azért tavasszal itt is van újkrumpli és cukkini. Ahogy tanácstalanul álldogáltunk és gyümölcsöt válogattunk a gyerekeknek, a férjem felkapott két kis cukkinit és várakozóan nézett rám, hogy megvegye-e nekem (állandóan padlizsánnal és cukkinival kedveskedik nekem, mert ő utálja, ezért a szeretet megnyilvánulás legerősebb kifejezésének érzi, hogy ilyeneket hoz nekem, ha elmegy vásárolni). Most nem kértem, mert épp nem jutott eszembe semmi, amit készíthetnék belőle. Nézte még egy darabig a cukkinihalmot, majd felkiáltott: "Tudom mit készítek belőle: csinálok egy finom zöldséges rántottát." Engem felajzott az ötlet, a gyerekeket kevésbé. Egy irigykedő hölgy jelezte, hogy vihetünk nekik is. Mikor a játszótérről farkaséhesen hazaestünk még jobb ötletnek tartottam. A rántotta egy gyors fogás, de nem az én férjemnél, aki még a sütőbe is betette egy körre, nekem viszont már csorgott a nyálam, alig győztem kivárni, hogy elkészüljön.

Hozzávalók:
5 tojás
kevés tejszín
2 kis cukkini lereszelve
1 fej hagyma
1-3 evk olíva olaj
egy paradicsom
1 csokor petrezselyem
5 dkg trapista sajt
1 evk parmezán sajt
5-6 db újkrumpli
só, bors

A hagymát apróra vágta és megdinsztelte picit az olajon, a zöldségeket (krumpli, cukkini) nagy lyukú reszelőn lereszelte (a cukkinit nem pucolta meg) ezeket is rádobta a dinsztelt hagymára, Rázva kevergette, párolta. Összevágta a petrezselymet, rászórta azt is és megfűszerezte. Egy üvegtepsi aljába öntötte. A tojást felverte a tejszínnel, ebbe is tett kis sót és borsot, beletette a reszelt sajtot és ráöntötte a zöldségekre. Kirakta a tetejét paradicsommal és kb. 20 percig 200 fokon sütötte.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...