Pár-Beszéd

A fentebbi címen futó, szenzációs könyvet olvastam el nemrég. Annyira nagy hatással volt rám, hogy azóta teljesen másként látom a világot. Nem is hittem, hogy egy ilyen témában írt könyv ilyen sok hasznos információval szolgál a világ megértésére nézve.

A könyvtárból kölcsönöztem, mint annyi más jó könyvet, amit az évek során elolvastam. Elsőre beleolvasva azt gondoltam, (még a válogatás fázisában), hogy talán segít, hogy jobban kommunikáljak a férjemmel.

A könyvről sokan írtak már. Található vélemény itt és még sok helyen, amit most nem keresek meg és linkelek be, akit érdekel, úgyis utánanéz.

Az alapvetése az, hogy a nők és a férfiak külön világban élnek, méghozzá azért, mert külön világban nőnek fel, még ha ezt nehéz elhinnünk, akkor is így van.

Sok kísérlet leírása szerepel a könyvben. A kedvencem az, mikor 12-26 éves lányokat fiukat vizsgáltak a saját korosztályuk között. A kísérlet lényege, hogy megkértek két kisiskolás kislányt ( azt hiszem másodikosak voltak, és egyébként barátok), hogy üljenek le egy szobába és beszéljgessenek komoly dolgokról. Ugyanzet kérték két kisfiutól is, majd mindenféle korosztályban is elvégezték a kísérletet. Az eredmény: a kislányok ültek, egymással szemben és meghitten beszélgettek. Több témát megtárgyaltak, amik főleg a barátságról, kapcsolatokról szóltak. Mindvégig bíztatták egymást a beszédre, megjegyzésekkel, felkiáltásokkal, és végig szemkontaktusban maradtak. A kisfiuk nehezen viselték a bezártságot, állandóan izegtek-mozogtak, felugráltak. Nem tudtak miről beszélgetni, inkább próbáltak rosszalkodni, ellenálni a felkérésnek, hogy beszélgessenek és cukkolták egymást. Nagyon sok témát érintettek egy-két mondat erejéig, valójában nem tudtak miről beszélni, arról beszéltek, mit csinálnának, ha nem kellene itt ülniük (bicajozás, foci). Egymás mellett ültek, de nem néztek egymásra szinte soha, kínosan kerülték a szemkontatktust. Az idősebb korosztályban végzett kísérlet teljesen hasonló eredményeket mutatott, annyi különbséggel, hogy az idősebb fiuk, férfiak nem ugráltak, hanem szinte merev pózokat vettek fel, szintén a zavar jeleként értelmezve, párhuzamosan ültek egymással és ugyanúgy kerülték a szemkontaktust. A nők pedig mindig kapcsolatokról beszélgettek, bíztatták egymást és kifejezték a barátságukat egymás iránt a testbeszédükkel is.

Ez a kísérlet azt hivatott bizonyítani sok egyéb mellett, hogy a másodikos lányok sokkal közelebbi kapcsolatot mutatnak a 27 éves lányokkal, mint a korosztályuk fiu tagjaival.

A szerző állítása szerint a nők és férfiak kommunikációját egész más alapelvek vezérlik. A nők a beszédet arra használják, hogy kapcsolatokat építsenek, megerősítsék a barátságot, kifejezzék a közeledésüket és az összetartozást. A férfiakat ezzel szemben a versengés elve vezérli, ez határozza meg a kommunkiációjukat is. Ez nem újkeletű gondolat, de valahogy eddig nem láttam ilyen szemmel a kommunkiciót. Azt tudtam, hogy férfiak és nők sokszor elbeszélnek egymás mellett, de nem gondoltam, hogy ennyire másként látják a dolgokat.

Mikor a férjemnek próbáltam összefoglalni a könyv tartalmát, bár akkor még csak az elején tartottam, mikor említettem, hogy a férfiak vezérlő elve a versengés, akkor közbeszólt és azt mondta: " Ez természetetes! A legfontosabb, hogy jobb legyél, mint a másik!" Nagyon meglepett amit mondott. Eddig egyszerűen nem is jutott eszembe, hogy ő is ilyen, hogy verseng. Az igaz, hogy neki nagyon jó beszélőkéje van és a társaságban sokszor ő a középpont, mert nagyon vicceseket tud mondani, de azt nem tudtam, hogy ő ezt tudatosan teszi, vagy, hogy erre törekszik is.

A legviccesebb az volt, hogy a kisfiuk és kislányok beszélgetéseit megmutatták különböző nemű embereknek, hogy véleményezzék. A nők el voltak ájulva, hogy milyen aranyos kislányok is ezek, hogy igyekeznek, mennyire komolyak és szófogadóak, a kisfiukat viszont bosszantónak találták és szinte rászóltak volna, hogy üljenek már nyugton, sokkal kevésbé tolerálták. A férfi véleményezők ezzel szemben a kislányokat szenteskedőnek és megjátszósnak találták, a kisfiuknál meg ujjongtak, hogy milyen életrevaló, helyes két kölyök. Na erre varrjunk gombot!

Ezzel kapcsolatban rögtön elgondolkodtam, hogy hogyan is nevelem az én két kisfiamat! Ha ebben a cudar férfivilágban kell megállniuk a helyüket, hiába súlykolom én, hogy kedvesnek és toleránsnak kell lenni a másikkal, nem szabad elevenni senki játékát, simogatni szabad, nem püfölni (egyébként fura, hogy annyira meglátszik rajtuk hogy fiuk, már most, babakorukban is, hogy elképesztő). Ezek lányos tulajdonságok, nekem bejönnek, de nem biztos, hogy ilyeneknek kell lenniük a fiaimnak. Persze, lehet, hogy a többit majd eltanulják az apjuktól, ő néha elég antiszociális.

Sokszor előfordult, hogy én csak nyavalyogni akartam valami miatt, ami nekem kellemetlen, és ő rögtön előált három megoldással. Erősen súlykolt, hogy gyerünk oldjam meg, ezzel viszont felbosszantott, mert ha meg akartam volna oldani, akkor nem beszélem meg vele, hanem megcsinálom, neki csak panaszkodni akartam. Hát, ez a férfiak számára érthetetlen, és nem csak azért, mert ők megoldásokat keresnek rögtön, hanem azért is, mert a panaszkodás náluk nem alternatíva. Ők nem szokták egymásnak kiönteni a szívüket.

Sokszor előfordult az is, hogy nem találtunk valamit, és én már rég megkérdeztem volna valakit, míg ő nem. A segítség elfogadása számukra felér a vereséggel, inkább küzdenek egyedül. Nem jól viselik azt sem, ha elmondjuk, mi nők, hogyan is kellett volna csinálni és még büszkék is vagyunk, hogy nekünk lett igazunk. Rájöttem, hogy a szüleim házassága is azért volt olyan rossz, mert anyukám mindig okosabbnak bizonyult, és ez aláásta apukám önbecsülését. Ezért levontam a következtetést: nem baj, ha nem flottul mennek a dolgok, fontos, hogy ne szégyenítsem meg a férjemet soha azzal, hogy én jobban tudom, és orra alá dörgöljem, hogy ugye én megmontam, mert lehet, hogy az rövid távon diadal, de hosszú távon biztosan eltávolítja tőlem. És fontosabb, hogy az összhang meglegyen közöttünk, mint az, hogy néhány esetben bizonyítsam, nekem van igazam.

Talán jobban megértem, a könyv olvasása után, hogy néhány beszélgetésünk miért olyan, amilyen. A férfiak szeretnek tényekkel, statisztikai adatokkal, kimutatásokkal operálni a beszélgetéseik során, míg a nőknek a számok nem sokat mondanak. Ők arra érzékenyek, ki hogyan viselkedik, miért ilyen vagy olyan, alapvetően a kapcsolatok, nem a tények érdeklik. Ezért olyan másoka témák, amiket nők és férfiak megbeszélnek. A nők szeretnek egymásnak panaszkodni, valahogy ezzel is azt fejezik ki, nekem se jobb, olyan vagyok, mint te. Az én társalgásomban mindenképp felfedezhetők ezek a jegyek. Ha a férfiak szót ejtenek a kapcsolataikról, akkor is tényszerűek, nem fetrengenek az önsajnálatban és nem panaszkodnak egymásnak. Sokszor éreztem a kapcsolatunk elején nehéznek a férjemmel való beszélgetést. Valahogy mindig úgy éreztem, félbeszakít és elkezd mesélni valami teljesen mást, ami engem talán nem is érdekel annyira, és én nem tudom elmondani azt a fontos dolgot, amit szerettem volna. Később aztán inkább bele se kezdtem, de elmondtam neki, hogy úgy érzem, az nem érdekli, ami velem van, ő meg értetlenkedett. A férfiak evidensnek veszik, hogy ha valaki akar valamit, azt elmondja. Mert náluk így van. Ha valaki szót kér, azt határozottan kell kérnie, és megkapja. Ugyanezt az elvet érvényesítik velünk szemben is, elvárják, hogy ne hímeljünk-hámoljunk, hanem vágjunk bele határozottan. Néhány nő, többek között én sem, képes erre, ezért általában férfi társaságban elveszettnek érzem magam. Igazából ez nem lenézés részükről, hanem épp a tisztelet jele, ugyanúgy kezelnek, mint férfi társaikat. Mi is sokszor beszélgetünk olyan dolgokról, amikről nekem fogalmam sincs, kialakult véleményem sincs. Meghallgatom Krisztián előadását, amelyben elég sok statisztikai adat szerepel, aminek a korrektségéről meg se tudok győződni, úgyhogy elfogadom kész véleményként az övét. Nem vitatkozom, mert nem tudok. Néha gondoltam rá, hogy utánanézek, miről beszél, de annyira egyik téma se érdekel, hogy ezzel töltsem az időmet.

Azt is megállapítja a könyv, számtalan kíséret eredményét összefoglalva, hogy vegyes társalgási csoportokban a nők alkalmazkodnak a férfiak témáihoz és nem fordítva. Ha a nők egymás között fogyókúráról, gyerekekről, férjekről beszélnek, a férfiak meg egymás közt munkáról, pénzről, autókról, sportról, ételekről, mikor közösen beszélgetnek inkább munkáról, ételekről folyik a társalgás. Nem mondom, a férfiak is kötnek kompromisszumot, de azért lássuk be, saját tapasztalat alapján is az a helyzet, hogy mi nők alkalmazkodunk és ejtjük azokat a témákat, amikről szívesen beszélünk. A nők általában nyílvános helyzetnek élik meg, ha férfiak is jelen vannak a tásaságban, míg ha csak nőkkel vannak, otthonosabban érzik magukat és beszédesebbek.

Mindig vannak kivételek, de általánosságban nagyon igaznak találtam a saját tapasztalataim alapján a könyv állításait és a kísérletek is meggyőzőek voltak.

Azoknak, akiket érdekel a téma, mindenképp ajánom elolvasásra a fentebb említett könyvet. Az írónő stílusát is nagyon jónak találtam. Korrekt, nem részrehajló, nem mond értékítéletet, pontosan fogalmaz, kellően tudományos és olvasmányos.

Rádió

Nagyon szeretem a rádiót. Akkor szerettem meg különösen, amikor Ábellel be voltunk zárva az új lakásunkba. A tvhez nem volt kedvem, ill. nem szerettem volna zavarni vele a gyereket, így maradt a rádió. A Kossuth-ot (ma már MR1) hallgattam. Más adókhoz, ahol állandóan kiabálnak a műsorvezetők, vicceseket próbálnak mondani, és borzadály zene szól nem volt kedvem. Este, mikor a férjem hazajött, megbeszéltük a napi élményket, amiket a rádió közvetített. Ő dolgozott, én babáztam, mégis voltak közös élményeink, még ha csak hallgatottak is, amit este meg tudtunk osztani egymással. Hihetetlenül fontos volt ez, ezekben a cseppet sem könnyű időszakokban.

Azóta se hallgatok mást. Manapság sajnos egyre kevésbé hallom a riportokat, mert a két gyerek olyan hangzavart tud produkálni a játékok segítségével (egy két játék zongora, bébitaxi, játék bevásárlókosár - szuper holmik), hogy a rádió nem tudja túlüvölteni, ill. tudná, de az már nekem se lenne élvezet. Azért még igyekszem meghallgatni a kedvenc műsoraimat. A délutáni műsor, a Közelről a legkedvencebb. Vizy Dorka nagyon jó adásokat csinál, valahogy mindig azt kérdezi, amit szerintem is épp kellene, érdekesek a témák, amellett aktuálisak és tájékozottá tesz. Mindenkinek ajánlom.

Ma épp más rádiót hallgattam, mert a munka, amit végeztem nem engedte, hogy hosszú szövegekre odafigyeljek, ezért a Radiocafe-t hallgattam. Volt néhány aranyos riport. Egy idősebb úr (ismert és művelt ember, de hogy honnan ismert, azt nem hallottam) beszámolt róla, hogy egy alkalommal úgy tervezte meg a nyaralásukat, hogy Budapestet nézik meg úgy, mintha itt lennének túristák. Minden napukat megtervezete, hogy hova mennek, mit néznek meg. Csodálatos nyaralás volt és még szállásgondjuk sem adódott, mert Budapestiek.

Egy másik idős úr pedig azt mesélte el, hogy a családjukban már öt férfi meghalt szívinfarktusban, és ez a veszély őt is fenyegeti, de ő nem hajlandó olcsón adni a bőrét, ezért minden nap sétál. Mivel alapból szeret üldögélni és olvasgatni, úgy veszi rá magát a minden napi sétára, hogy kitűzte célul, Budapest összes utcáján végigsétál. Nagy részén már túl van, és tényleg halál komolyan veszi. Most gyalogol végig Kispesten, utána Csepelen. Meg is jegyezte a riporter, hogy nem olyan, mint a jó vendég, nem a finom falatokat hagyta a végére. :)

A másik igazán hasznos dolog, amit mindenkinek tudok ajánlani a GEO magazin olvasása. Nagyon- nagyon érdekes cikkeket hoz, mindenféle témában. Van olyan, ami kevéssé köt le, vagy egyáltalán nem is értem, mert annyira tudományos. Általában viszont közérthetőek a cikkek, nagyon érdekes szemszögöt képvisel, gyönyörű képpekkel illusztrálva. Mióta megjelent jár nekünk, és még soha nem volt ilyen, hogy egy újság minden száma meglegyen nekem (ill. nem is nekem, hanem a férjemnek, mert minden évben az ő nevére rendelem marha titkos karácsonyi ajándékként), a megjelenés idejétől kezdve. Remélem majd lesz alkalmam beköttetni és a gyerekeim is elolvassák egyszer, vagy én újra, ha majd öreg leszek és nyugdíjjas.

Ha másoknak van olyan élménye, könyvajánlója, amit megosztana velem, mert sejti, hogy érdekel, nagyon szívesen veszem.

Receptek vegyesen

Fekete retek krém, amit itt találtam. Nagyon finom és üdítő volt. A családnak nem ízlett, de nekem igen, meg is ettem az egészet. Így télen szerintem különösen jó, mert az ember a hideg miatt kívánja is csípőset.

Egy bevált süti. Ausztrál keksznek hívják, egy kedves barátnőmtől kaptam a receptet.

Itt az eredeti recept van, sokféleképpen variálható (szoktam is), és kevesebből is el lehet készíteni:

300 g vaj/margarin

6 evk méz

2 bögre liszt

1 bögre cukor

2 bögre kókuszereszelék

1 bögre mazsola

1 bögre dió

2 bögre zabpehely

4 kk szódabikarbóna

Ezen kívül: csoki, kakaó, vagy bármilyen más aszalt gyümölcs.

A vajat felmelegítjük a mézzel és mikor megolvadt, beleöntjük a korábban 3 evk langyos vízben feloldott szódabikarbónát. Érdemes várni kicsit, míg kihűl, mert nagyon tud pezsegni.

A száraz hozzávalókat összekeverjük és ráöntjük a vajas-mézes keveréket. Jól összegyúrjuk. Én kis lapocskákat szoktam belőlük formázni (az eredeti receptben úgy van, hogy gombócot kell formázni és majd ellapul sütés közben, hát nekem nem lapult el, és sületlen maradt, így legközelebb okosabb voltam), és sütőpapríros tepsire rakosgatom. Ha nem áll össze, kis langyos vízzel segítek. Rengeteg lesz belőle. Vigyázni kell, hogy ne égjen meg, ezért 160C-on sütöm úgy 20 percig.

Többnyire sütiket sütök. Az alábbiak készültek az elmúlt időszakban:

Almás kelt tészta

Már néhányszor készítettem. Most annyi változtatás történt, hogy a megsült tésztára készítettem egy Hulala tejszínhabot (tejszínpótló, nagyon jól megmarad, de nekem túl édes) és lehűtöttem. A kelt tészta, fahéjas alma, édes tejszínhab nagyon finom együtt. Receptet nem írok, mert annyira egyszerű.

A

Esti altatás

Mikor Ábel megszületett, rettentő szigorú akartam lenni, nehogy majd ringatni kelljen, vele aludni, vagy neki velünk. Szerettem volna olyan szokásokat kialakítani, ami kezdettől fogva jól működik, neki is megfelel és nekünk is. Hát, talán nem meglepetés, hogy nem voltam valami ügyes.

Nem akart cumizni, szoptatni nem tudtam, így a cicin alvás kilőve. Nyolc féle cumit vettem neki, egyiket se akarta elfogadni, de nem tudott elaludni. Az első három hónap rémálom volt, rengeteget ordított. Próbáltam ringatni, énekelni neki, hagytam ordítani. Sok módszert kipróbáltam (Suttogó összes), de semmi nem jött be. Aztán valahogy megkedvelt egy lapos macit, amit a szájához tartott és közben a nyelvét cumizta, ez a módszer bevált. Alvás előtt megetettem, büfi és betettem az ágyába hasra, aztán elaludt, nem sírt. Mikor felébredt nagyon édes volt mindig, sokat gügyögött - gagyogott.

Sokszor felébredt éjszaka, néha csak a macit kellett visszaadni, de sokszor enni akart, néha ott kellett ülnöm mellette, ritkán ringattam is. Egészen kilenc hónapos koráig tűrtem, aztán úgy döntöttem, leszoktatom az éjszakai etetésről. Két éjszaka ordított, követelete a kaját, de nem adtam, kitartottam és harmadik alkalommal átaludta az éjszakát. Szinte el se hittem. Onnantól sokkal jobban evett napközben, adtam is neki több tápszert, ha kért. Azért másfél éves koráig még voltak fárasztó éjszakák, és betegségek idején újra etettem, ha kellett, mert a teát nem fogadta el és inkább azon voltam, hogy fogyasszon sok folyadékot. Az egyedül alvást viszont teljesen megszokta, annyira, hogy nem jött át soha hozzánk, hogy inkább ott aludna, akkor sem, mikor már nem rácsos ágyban aludt. Áron érkezése előtt egy hónappal költöztettük ki a rácsos ágyból, amit nagyon szeretett, és egy nagy ágyba tettük (nem gyerekágy, hanem felnőtt méret), amit azonnal elfogadott. Ezt is szereti. Mikor kórházban voltam Áron születése miatt, a házban fellelhető összes plüsállatot begyűjtötte az ágyába, akiket úgy kellett lassan, egyenként kicsempészni, mert már nem fért el tőle, ill. nem találta éjjel a macit a sok állat között.

Egészen pici babakorától énekeltünk neki esténként. A Beli buba című, Szalóki Ági lemezén hallott altatót énekeltük neki együtt Krisztiánnal. Azt most is szereti. Aztán megszerette József Attila altatóját és azt kellett minden este elmondanom. Aztán a Kisvakond néhány meséjét kérte, amit fejből mondtam. Néha vetítettünk neki. Most épp semmi rituálé nincs, sajnos, mert Áronnal közösen alszanak és legtöbbször Áron már alszik, mikor felmegyünk. Néha elolvasunk előtte egy-egy könyvet, de mikor már ágyban van, nem tudok neki mesélni. Nem mintha lázadna, de én remélem, hogy ha Áron nagyobb lesz, együtt tudok nekik mesélni és újra lesz fektetéses rituálénk.

Áronnál egész másként alakult. Őt se kényeztettem holmi altatással, de a kezdeti időben nem voltam szigorú. Mivel ő szopott is kevés ideig, a cicizés lehetőség volt az első három hónapban is. Szerette is. Mikor két hónaposan kórházba kerültünk, észrevettem, hogy ő úgy szeret elaludni, hogy szemlélődik. Ezért hozzászoktattam a cumihoz. Alvás előtt a szájába adtam, de mellette maradtam. Aztán később megszeretett egy, az ágyában felejtett, régi takarót, úgyhogy neki az lett az alváshoz szükséges kelléke, meg a cumi. Nála nincs is semmi faxni. Felviszem aludni, megetetem, ha kell, beteszem az ágyába és odaadom a cumit és takarót. Befordul, dumálgat, elalszik. Ő is általában derűsen ébred, aminek szoktam örülni, hagyom is kicsit, hogy szokja. Kiegyensúlyozott gyerek, nem szenved attól, hogy egyedül alszik, ill. most már Ábellel egy szobában. Szépen meg is szokták egymást, egy - két hét volt, amíg nehéz volt az elalvás mindkettejüknek.

Szerintem az a fontos, hogy a gyereknek ne kelljen olyan kellék az alvás előtti komfortérzetéhez, ami arra kényszerítheti a szülőt, hogy ott maradjon mellette, míg elalszik. Rengeteg idő és szerintem felesleges. Mindenkinek meg kell tanulnia egyedül elaludni, mert a pihenés fontos dolog, ha olyasmihez szokik hozzá, amit nem lehet mindig biztosítani, az neki is szenvedés.

Azért írom le ezeket, hátha valakinek segítség. Sokan fordultak hozzám, főleg első gyerekesek, hogy hogyan csinálom, hogy hiszti nélkül alszanak a gyerekek. Hát, így.

Egy nap krónikája

Nyöszörgés, már jövök kifelé az álomból, ordítás, ugrom, telefon: 4.50. Szaladok. Kapom a vizes üveget a gyerek ágya mellől, tömöm a szájába félig vakon, mert alig bírom kinyitni a szemem. Iszik, játszócumi be, kiosonok. Visszafekszem, hason elhelyezkedem, lassan merülök vissza az alvásba. Nyöszörgés, ordítás, szaladok, közben kérdezem félhangosan, most akkor már éhes? Hát igen. Cumisüveg kihoz, mikróba melegít, sötétben belemer a tápszer (fele mellé, hány kanálnál is tartottam?). Ezerrel ráz, mert marha sűrű és idegesíti a bébit, ha nem jön. Elégedett cumizás, oké, mindjárt alhatsz. Büfi, fektet. Visszafekszem, elhelyezkedem, merülök, eszembe jut egy kényes téma, konfliktus, kipattan a szemem. Lejövök, férjet boldogítom, aki még aludt volna, de úgyse lehet neki, hát kirugdosom. Na jó, hozok kávét, legalább együtt kávézunk. Gyerek (kisebbik) fenn prüntyög, kiabál, szórakoztatja magát, röhörészik. Felmegyek, lehozom, ekkor még csak 5.30 van, legalább nem ébreszti fel a nagyot. 6.30-ig szórakoztatom, aranyos, nevetős, örül, hogy hancúrozhat velünk. A kávét követeli, a kenyeremre pályázik, igyekszik kiborítani, amit lehet, de mindegy, már edzettek vagyunk, felváltva kortyolunk, a másik védi a környéket és szórakoztatja a gyereket. Fél hétkor elmegy a férj, gyerek aludni. Végre le tudok ülni a géphez. Dolgozom intenzíven fél órát-egyet. Közben eltervezem a mai menüt, mit kell elintézni, bepakol a mosogatógép, elindít. Ábel ébred, csoszog a folyósón. Meglátnak, örülnek, a kicsi se akar már az ágyában maradni, mindegy, ma doki a program, jobb is, hogy így van. Nagy lehoz, kicsi fenn hagy, egyfolytában zsörtölődik, nagy tejez, átpelusoz. Befejez, vissza fel. Kicsi is kivesz, hálózsák le, alig bírja kivárni, fut-szalad. Nagyot közben öltöztet sétához, készséges, segítőkész. Kicsi közben kipakol a hálószobai szekrényeinkből, átmegyek, minden cucc össze-vissza a földön. Imádlak! Kicsi felöltöztet sétához (body, harisnya, pulcsi, plusz zokni). Nagy közben az ágyában hancúrozik. Én is felöltözök, dezodor elfelejt, gyerekszobában éktelen bűz. Ki kakilt be, senki nem jelentkezik, szagminta, a nagy. Na, minden le (nadrág, harsinya, pelus) Közben kicsi jön matatni, elhajt, inkább a hálószoba, még egy szekrénynek annyi. A száraz, hajtogatásra váró ruhák az ágyon, annak is neki kell állni, már három napja vár a sorára, alig bírok lefeküdni este. Minden ok. Lejövünk, barátnőnek kéne CD, nincs időm megkeresni. Indulás a dokihoz. Áron üvölt, utálja a sapkát, tépi, Ábel már felöltözve a folyósón flangál, üvöltözik. Áron babakocsiba, húzom a cipőm, kabát, hopp pisilni kell. Ajtó becsuk, gyerek üvölt kint, "Mindjárt kész van anya, ne ordítsatok!" Kint hűvös, hála Istennek már úton vagyunk. "Ábel sietnünk kell, mert a doktornénihez megyünk"" Igen, ott az a víztorony" Áron ne ordíts, te most nem jöhetsz ki, nem bírlak el. Ábel, erre, fogd meg a kezem. Igen, a csúnya bácsik itthagyták a csövet, igen, koszos és büdös. Gyere már, ne lépj bele a pocsolyába, na jó a kicsibe beleléphetsz, a nagyot kerüld ki. Ez nagy. Ez kicsi, nem az nagy. Nézd csak, lehet hogy ott vannak Lamóék! Érjünk oda gyorsan! Hát, nem Lamóék, de mindjárt látjuk a kamionokat. Nem, most a kutyuskát nem nézzük meg oldalt, mert sietünk, tudod, a doktornéni vár. Igen, az egy tartályos kamion. Most nem megyünk a zöldségesbe, mennünk kell, majd visszafelé. Igen, majd kiflit is veszünk, túró rudit is és pudingot is, de majd csak visszafelé. Odanézz, arra fára mennyi veréb szállt, lehet, hogy ott tartnak valami megbeszélést. Miről? Hát hogy hol találnak eleséget, elmesélik egymásnak. Tudod milyen épület ez? Igen, az ovi. Majd iskolába is mész, de előbb oviba. Nagyon jó lesz. Kati és Zsigi is jönnek majd, sokat lehet játszani egész nap és tanultok új mondókákat. Megmutatod Áronnak a nyuszikat? Oké, jé, egy malac, pedig itt nyuszik szoktak lenni. Szia Malac! Jól vagy? Áron, mit mond a malac? Röf - röf - röf. Igen, nagyon ügyes vagy Ábel, tényleg így csinál. De vicces! Milyen malackát ismerünk? Mazsola? Igen, de Tádé tengeri malac, nem ilyen, csak Mazsola ilyen. Ő is szeret túrkálni. Igen, cica. Áron, nézd, ott egy cica. Hogy csinál a cica:? Miáú-miáú. Sziasztok cicák, mi megyünk.

Doktornőnél esnek ki az ajtón. Levetkőztet mindkettő, rajtam még kabát, sapka, én is megszabadulok a gönceimtől, a váróban 10 szülő - 10 gyerek és még jönnek folyamatosan, ezer fok. Izzadok a kötött pulcsimban, amit most látom, hogy fordítva vettem fel. Mindegy, most nem tudok kimenni a mosdóba, megfordítani, le van tojva. A gatyámon három fehér folt, mintha sütimaradék lenne. Igaz, elfelejtettem otthon tükörbe nézni, mielőtt elindultunk, most már bánom, milyen lehet a fejem? Egyik gyerek teljes tüdőből ráköhög Ábelre, na, ezt visszük, akármi is. Jó sokat várunk, el is fáradok. Mielőtt bemegyünk lefertőtlenítem a kezüket a mindig nálam lévő száraz fertőtlenítővel, hátha kevesebb kórságot viszünk haza. Mikor kijövünk mégegyszer. Doktornő szuper aranyos, Áron kapaszkodik belém ezerrel, valahogy leszakítom és a doktornő ölébe taszítom, mert le kell vetkőztetnem Ábelt. Ő is ordít, magyarázok ezerrel, a doktornő szintén. Az Anna, Peti mese kapcsán megnyugszik, de csak addig, míg hallgatja, mikor a füle kerül sorra, ismét ordítás. Mindeközben Áron a lábamba kapaszkodva áll és néz kétségbeesetten, néha nekilát bömbölni. Alig hallom, hogy mit mond a doktornő a kezelésről (éjjel sokszor köhög Ábel, úgy, hogy nincs akut betegsége, egészségügyis anya izgul). Áron következik, addigra Ábel elmélyülten figyeli a halakat (szép az akvárium, tényleg) és fellváltva kekszért könyörög. Áron üvölt, már nem is nyugtatom, rá nem hat Anna és Peti mese. Igyekszem túllenni rajta, szerencsére semmi gond. Receptek a kezeben, táska a vállamon, Áron a karomon és fogom Ábel kezét kifelé. Ábel köszönjél! A felöltöztetés rémálom, szól a telefonom, most nem tudom elintézni. Végre kint. Ábel, megyünk a boltba. Ne menj ki előre a kapun! Én megyek elől! Veszek kiflit, nem ropit és kekszet nem, mert keksz van otthon. Vizet nem hoztunk, majd veszünk valamit. Bolt. Tényleg, nagyon helyes plüsállatok, milyen nagy. Igen, ez a bolté, nem visszük haza, nincs pénzünk rá. Veszünk: tejet, pudingot, kenyeret, kiflit, Fele Ároné!. Mehetünk. Telefon, nem hoznál cigit? Ok. Vissza. Boltokba be, boltokból ki. Kell néhány dolog. Hú a posta is lenne még, nem most már ahhoz tényleg nincs kedvem. Gyere Ábel, most már tényleg haza megyünk. Még a zöldségesbe be kell menni és Bogihoz, de utána megyünk haza. Telefon, férjjel. Lejelentkezünk a doki után. Semmi újság, minden rendben 'hál Istennek. Mit főzzek? Káposztás tészta jó? Ok, de a krumpli nem túl jó, édeskés és szétfő. Keverjem a száraz babot zsengével, egy levesen belül. Jól van na, ne ordíts, csak nem hallok jól, jönnek-mennek az autók. Ábel, várj meg! Ne menj közel, kutya! Nincs kedvem száraz babot venni, majd meglátom, akkor mit főzök. Ok. Majd meglátom, nem, nem maradtunk semmiben.

Zöldséges. Mi is kell ahhoz a recepthez? Tejszínes, karalábés pulykaragú. Hát remélem más nem. Kiflit most nem veszünk, a másik is itt van a kocsiban. Áron ne ordíts kérlek, mindját alhatsz! Bogi, nem tudom bemenjünk-e, mert Áron elég fáradt, Ábel várj, nem biztos, hogy maradunk! Jó, de vedd le a cipődet. Játék, fárasztás. Haza. Áron üvölt mikor beérünk a lépcsőházba és végig, míg én levetkőzöm és Ábelt leöltöztetem. Fáradt és éhes. Puding Ábelnek, joghurt Áronnak. Dél van. Alvás! Áron hányt a tejivás után, nála ez gyakori. Teljes gúnyacsere, ismét lefektet. Csend, néha mocorgás. 13. 30 ordítás. Ábel épp mászik vissza az ágyába, egyértelmű, hogy nem is aludt, Áront is felébresztette. Áron ordít. Otthagyom, Ábelnek ráverek a fenekére és leszidom, amiért felébresztette, lehozom. Felhívom Krisztiánt, panaszkodok, most hogy fogok dolgozni, ha ébren van Ábel, és ordít Áron és hogy főzzek? Végül Ábellel mesét nézünk, kicsit dolgozok. Átgyúrom a főzési tervet, rájövök, hogy el kell menni délután is a boltba. 15.30 Áron ébred, öltözés, evés, indulás. Jó kis séta, Áron a hátamon, Ábel gyalog, hozza a bevásárló kocsiját, csörög-zörög. Szúrós hideg van, a sapkám ottfelejtettem Bogiéknál. Hozunk mindent. Áron etetőszékbe, főzök. Tepsis palacsinta, fasírt, paradicsomos káposzta. Ez lett a menü. A palacsinta kész, mire férj megjön, 18.00, megeszi, plusz két kiflit is, abból amit hozott, főételt már nem kér. Játék, fasírtsütés, kergetjük a gyerekeket, áttúrjuk a kukászacskót, mert néhány játékot már így is látok, hogy benne van (sajnos sok minden eltúnt a napokban, valószínű Áron szortírozza a holmikat, ami neki nem jön be, egyszerűen kidobja. Pl. a céges mobilom). Ábel küzd valami duplós autóval. Hisztizik. Segítek Ábel mindjárt! Egy pillanat! Áron, hagyd a kukát! Apja ráver a kezére. Ordít és szalad hozzám. Én mondtam, kicsim. Apjuk újságot olvas, én mosogatok, gyerekek gyepálják egymást, ill. Ábel Áront. Apja feldühödik, kiabál. Ok, nincs baj Ábel, csak ne verd Áront! Ne sírjál, semmi baj, tudom, hogy nem akartad. Menj, békülj ki apával is! Még egy óra így zaljik. Bab, vigyük már őket fürdeni! Megőszülök már tőlük!

Csend, blogírás, horkolás.