2011. március 26., szombat

Hét végi főzőcske

Nálunk sokszor hétvégére elfelejthetem a főzést, mert Farkasapa vásárol és főz. Főleg, ha húsos ételekről van szó, és hét végén többnyire kényelmesebb tempóban vásárolunk és főzünk.
Hét közben Ábel menüjének előkészítése az enyém, de hét végén kikapcsolok.
Persze az is számít, mi a terv, mit szeretnénk főzni. Ezt általában pénteken megbeszéljük, ill. én forszírozom, mert szeretném letudni, Farkasapa meg hallgat, várja, hogy én kitaláljam.
Ritkán szoktam olyan ihletett pillanatban lenni, mint péntek délután (biztos a sok pihenés), de bementem a boltba és öt perc alatt mindent vettem, amire szükség volt, még olyan lényegtelen dolgokat se felejtettem, el, mint a sör (milyen jól is esett a fárasztó nap után egy pohárral). Vettem hirtelen felindulásból egy adag csirkeszárnyat (egy kg), mert azt szeretem ropogósra sütve és a fiuk is jó szívvel megeszik.
Épp mostanában panaszkodtam a telepi kismamáknak, hogy most már nem elég a szokásos adag húsokat elővennem a fagyasztóból és elkészítenem, mert mire a fiuk jól laknak, nekem egy falat se marad. Na, nem mintha rajonganék a húsért, de ha az az ebéd és más nincs, zokon veszem, ha nekem nem marad. Úgy gondoltam végre eltaláltam a mértéket, egy kg szárny tuti elég lesz. Hát, nem. Most azért jutott nekem is, de miután minden tányér üres volt, Farkasapa kijelentette, hogy ő még evett volna. Nem tudom, mi lesz később, de olcsóbb lesz ruházni őket, mint etetni, az biztos.
Szóval fényképezésre semmi nem maradt, se a salátából, se a ropogós csirkeszárnyból. Fél óra alatt minden elfogyott, úgyhogy eszembe se volt fényképezni, mert még ettem. Nem baj, jobb, mint ha holnapra is marad, mert a sült csirke nem az igazi másnap.
Azért leírom a receptet, hátha másnak ötletet ad.
Hozzávalók:
1 kg csirkeszárny
3 evk provanszii fűszerkeverék
1 dcl olaj
két sütőzacskó
A provanszi fűszert (két helyről szoktam beszerezni, most Max fűszerkeverékét használtam, nagyon jó a csirkéhez, de lehet kapni boltban azt hiszem Kotányi márkájút is, az viszont sokkal karakteresebb, előfordulhat, hogy valakinek nem ízlik az intenzív íze miatt. Max fűszerkeverékeit szívből ajánlom, finomak, glutén- és más adalékanyag mentesek, és nem is drágák, még postaköltséggel sem) összekeverem 1 dcl olajjal és a csirkeszárnyakat beleforgatom. 24 vagy 12 órát, (vagy még kevesebbet) a hűtőben tölt, majd beleteszem a sütőzacskóba, 6-6 szárny mindegyikbe, de ha nagyobb a zacskó, akkor mehet egybe az egész, megszurkálom egy hústűvel és beteszem a 180 fokos sütőbe egy órára. Mikor már látszik, hogy kész, felvágom és szétnyitom a zacskót és 200 fokon még 10 percet pirítom.
Nagyon-nagyon finom lett! És pofonegyszerű.

A saláta most nagyon egyszerű volt: krumpli, savanyú káposzta, olíva olaj és lila hagyma. A káposztát egy ici-picit mostam meg, csak éppen a savanyú levét róla, a krumplit héjában megfőztem, karikára vágtam, megsóztam, összeforgattam a félfőre vágott lila hagymával és a káposztával. Megöntöztem olíva olajjal. Szerintem illik rá kömény, de én nem tettem, mert féltem, hátha nem fog ízleni úgy, így viszont már készítettem, tudtam, hogy jó. Nekem nagyon jól esett.

Zöld zsömlék

Nemrég olvastam Duende oldalán a tökmaglisztről. Felcsillant a szemem, hátha jól tudnám használni Ábel diétájában. Duendéhez intéztem a kérdést, honnan szerezhetnék én is ilyen tökmaglisztet, mert a neten körbenézve kizárólag horgászboltok kínálatában találtam, amit úgy gondoltam, nem emberi fogyasztásra szántak. Duende felhívta a figyelmemet erre az oldalra, ahol Szak Enikővel felvettem a kapcsolatot. Készséges volt, hosszan elbeszélgetett velem, pedig vizsgára ment éppen és elmondta, hogy a tökmagolaj sajtolása után marad vissza egy un. tökmagpogácsa, amit egy kilós kiszerelésben tárolnak, teljesen tiszta, szennyezőanyag mentes. Ők szokták használni sütikhez, de nem tudja, én fogom-e tudni használni a diétában. Abban maradtunk, hogy utánanéz, hogyan tudná postázni. Az ára ennek a pogácsának 50 Ft volt, a postaköltség viszont 1000 forint, de mindegy, megvettem így is, hogy kipróbálhassam. Kedvességből meg is őrölték nekem, hogy ne legyen már vele gondom.
Érdekesen néz ki, nagyon zöld, tökmag illatú. Még aznap kipróbáltam, de saját zsömlébe.
Ilyen lett:

A zsömle receptje:
300 g liszt
2 dkg élesztő
200 ml langyos víz
egy kk cukor
fél kk só
egy evk olíva olaj
Én a tökmaglisztbő 50 g-ot adtam hozzá, ennyivel kevesebb lisztet tettem bele. Az ízében szerintem nem nagyon volt érezhető, inkább olyan volt, mintha fele részben teljes kiőrlésű lisztet használtam volna. Már most látom, hogy sokára fog elfogyni, ezért ha valaki martonvásári és szeretné kipróbálni, forduljon hozzám bizalommal, szívesen adok belőle.
Közben Ábelnek is készítettem, de lehet, hogy sokat tettem bele a tökmaglisztből, nem kelt meg a tészta, úgyhogy ki kellett dobnom, ezen a területen még kísérletezek.

Könyvajánló



Frei Tamás: A megmentő

Izgalmas könyv, de nem hagyott bennem mély nyomot. Azért kölcsönöztem ki, mert nem szeretem, ha olyan gondolat merül fel benne, hogy "hiszen ez tévés, miért akar írni", előítéletnek tartom, és meg akartam cáfolni. Ezt sikerült. Jól megírt könyv, nem találtam benne hibát, logikai bukfenceket az izgalmas és elég megalisztikus történet ellenére sem. Annak, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, magyar "író" tollából, szívből ajánlom.

Ulickaja: Daniel Stein, tolmács

Ahogy a többi könyve is, ez is lenyűgözött. Örültem, hogy egy-egy levél erejéig bepillantást engedett a saját szerzői vívódásaiba. Úgy képzelem, hogy ő valami nagyon elvont nő lehet, a könyvei alapján, de a leveleiből kiderül, hogy nagyon is hús-vér ember, néha hétköznapi gondokkal (gyomorrontást kap, aminek azért tulajdonít spirituális hátteret is),  de olyan kérdések foglalkoztatják, amik a hétköznapi embereket nem. A regény története szívfacsaró. A lengyel zsidó sorsokról olvasva, csak hűledezik az ember lánya, hogyan voltak képesek tovább élni. Persze volt, aki nem is volt képes, mégis sokan sokfelé származtak el Emszkből, ahogy Daniel Stein élt tolmácsként a németek között, és mentette minden erejével, magát nem féltve a testvéreit. Egy csodálatos, zsidó-katolikus ember önlétrajza elevenedik meg, úgy hogy közben át, megy át van szőve a sorstárak, és azok leszármazottainak apróbb-cseprőbb gondjaival, a levelezésen keresztül. Dokumentumok, naplórészletek, feljegyzések - ezekből áll a regény, és letehetetlen, hihetetlenül élvezetes.

Ulickaja: Életművésznők

Megható kis történet Zsenyáról, aki szereti az irodalmat, a saját életében nem nagyon boldogul, ill. idő, mire rátalál magára. Más nők eredeti, izgalmas és hétköznapiságában is felemelő életének pillanataiba enged betekinteni Zsenya életén keresztül. Az orosz női sors megannyi aspektusa. Ezt is nagyon élveztem.

Azt hiszem, lassan Ulickaja minden magyarul megjelent könyvét el fogom olvasni. Fogalmam sincs igazából, hogy miért is szeretem az orosz írókat, de tény, hogy a gimi ideje alatt sokat olvastam Dosztojevszkijt, Tolsztoljt (őt kevesebbet) és nagyon-nagyon tetszett az írásmódjuk. Valahogy úgy érzem, az én hangomon szólalnak meg. Ha lenne tehetségem, akkor legszívesebben úgy írnék, mint ők, persze nincs tehetségem, ezért olvasom csak őket.

Pénteki szabadnap

Idejét se tudom, hogy mikor sétálgattam egyedül, fagyit nyalogatva az Andrássy úton, verőfényes napsütésben, gondok nélkül, szabadon nézelődve, mikor ültem le egyedül egy padra, ugyanott és percekig figyeltem az emberek jövését - menését.
Tegnap ezt tettem és mérhetetlenül jól esett. Szinte, mintha a régi életembe csöppentem volna vissza.
Ábelt vittük vissza kontrollra, és Áront első lisztérzékenység szűrésre, utána nekem kellett bemennem röntgenre (bár hétköznap már ott voltam egyszer, de nem volt jó a röntgengép, ezért kellett most újra betervezni az vizsgálatot), ezért a fiuk egyedül mentek állatkertbe. Nincs is jobb program, egy ilyen csodaszép tavaszi napon. Farkasapa úgyis sírt, hogy mindig én megyek állatkertbe Ábellel egyedül, ő is szeretne már, hát, most eljött az alkalom.
Mikor csak vele vannak a fiuk, nagyon jól viselkednek, egész mások, ha én is ott vagyok. Erről több ismerős anyuka is beszámol, hogy kicsit megőrülnek a gyerekek, ha az anyukák megjelennek a színen. Így most nekem jutott jó pár szabad óra, ődönghettem kedvemre Budapesten, és Farkasapa is kipróbálhatta magát az állatkertben. Az első telefonnál még azt érzékeltem, hogy kicsit ideges, bevallása szerint is, de aztán lenyugodott és vígan kószáltak végkimerülésig az állatkertben.
Én pedig a röntgen után, ettem két sajtburgert (ez a kedvencem, nagyon tudok rajongani érte, szégyen ide vagy oda), közben újságot olvastam, aztán komótosan eljutottam az Oktogonig, ahol vettem egy fagyit és leültem az Andrássy útra, egy padra.
Kis közjátékként elmesélem, hogy a buszon ült egy néger férfi és a Keletinél velem együtt felszállt két kopasz srác, katona nadrágban, vastag láncokkal és érezhetően megfagyott a légkör. Persze tettek is rögtön megjegyzéseket, amit én hallottam, a néger férfi nem tudom, de látszott rajta, hogy néha aggodalmasan pillant fel rájuk, pont a székénél álltak. Azt gondoltam magamban, milyen szégyen, hogy egy külföldinek félnie kell a buszon, és hogy ha valamit nyíltan mernek tenni ellene és istenbizony lecsapok rájuk. Nem vagyok valami félelmetes, de azért, főleg, ha másról van szó, ki tudom nyitni a számat, és megtettem volna. Már volt rá példa, de azt most nem mesélem el,, mert nagyon elkanyarodnánk a bejegyzés eredeti témájától. Szerencséjükre nem tettek semmi égbekiáltót, csak megnehezítették a leszállását a férfinak, de szemmel tartottam őket.

Régen sokat jártam az Andrássy úton, mert az Izabella utcában laktam, és nagyon szerettem a környéket, sok emlékem fűződik hozzá. Ezeket mind felelevenítettem és olyan nyugodt voltam, mint ritkán. Akkor jöttem rá, hogy a mostani életem abban is különbözik az akkoritól (boldog szingli idők), hogy állandóan másokon jár az agyam, mások igényeinek kielégítésén, míg akkor csak magammal (na jó, néha a barátaimmal, családommal is) foglalkoztam. Hogy mit vegyek magamnak vacsorára, hogy hova menjek hétvégén, főzzek-e, melyik órát próbáljam ki a fitneszteremben, és milyen fiuk tetszenek, melyik mozifilmet nézzem meg.
Mostanában egész más dolgokon jár a fejem: miért nőtt Ábel nyakára egy jókora nyirokcsomó, mit főzzek két napra, hogy mindenkinek jó legyen, még a távolról érkező ritka vendégünknek is, hogy fogom megoldani a jövő hetet, ha Farkasapa nem lesz itthon, van -e cipője a padláson Áronnak, mert ez már kicsi, és hasonlók.
Más anyukák is így vannak vajon vele? Hogy magukra kevés jut? Itt nem anyagiakról van szó, hanem gondolatokról, termékeny energiáról, amit most mind másra kell fordítani.
De nem panaszkodom. Tudom, hogy ez egy időszak, elmúlik, ahogy a többi is, és vissza fogom sírni. Mert a fiuk rám vannak utalva, szeretnek, ragaszkodnak hozzám, hiányzom nekik, ha nem látnak. Felragyog az arcuk, ha megpillantanak, futnak - rohannak hozzám és rám ugranak. Biztos vagyok benne, hogy lesz idő, mikor nem így lesz, és sokszor arra gondolok, akkor majd hogy fog hiányozni ez a fajta rámutaltság.

Bementem egy antikváriumba, amit nagyon szerettem régen. Eredetileg a fiuknak akartam mesekönyvet, ill. körülnézni, mit lehet kapni, aztán Polc Alaine szingliknek való szakácskönyvével léptem ki az üzletből. Régóta szeretem Polc Alaine szakácskönyvét, ezt még nem ismertem. A másikból tanultam meg az egyszerű ételek készítését. Mert úgy van az, hogy egy átlagos háziasszony, recept alapján bármit el tud készíteni, de ha az anyukájától nem leste el a fogásokat régen, akkor azokat az ételek nem tudja megfőzni, amiket a családjával régen ettek. Én legalább is így vagyok vele. Tudok brokkolikrémlevest, de nem tudok köménymaglevest főzni, tudok ilyen-olyan csirkemellet sütni, de nem tudok oldalast. Polc Alain szakácskönyve volt az, amit elejétől a végéig elolvastam, valahogy annyira jól ír, mintha ott állna melletted a konyhában, hétköznapian, érthetően, kedvesen és támogatóan. A könyvet, amit most megvettem egy barátunknak szántam, aki ugyan nem szingli, de nemrég költözött egyedül egy lakásba és férfi létére nekiállt bátran főzőcskézni. Lehet, hogy tudná használni, de lehet hogy, irigy leszek és megtartom.

Sokáig ültem a városligeti tó partján, amit azért nehezen lehet tónak hívni, inkább egy posvány, de szerencsére nem volt büdös, vagy én nem éreztem. Azért a napsütés szép volt. A fiuk mégserm fáradtak el teljesen az állatkertben, mert a játszótérnél nem jutottunk tovább (az autónk a városliget túloldalán parkolt), ott is játszottak még egy órát. Mi hamarabb elcsigázódtunk Farkasapával és jobban vágytunk a pihenésre mint ők.

Szép nap volt, bárcsak sok ilyen lenne adva számunkra ezen a tavaszon!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...