2011. március 19., szombat

Mandulás - hagymás keksz és Mandulaforgácsos keksz (utóbbi gluténmentes)

Most a mandulás sütik következnek, mert felfedeztem, hogy van fél kg mandulaforgácsom. Eredetileg karácsonyi sütikbe szántam, de valószínűleg egy mandulás sütit se sütöttem. Elég nehéz volt választanom is, valahogy inkább darált mandulát szoktam használni, amit úgy veszek, darálva az ALDI-ban.
Találtam mandulavaj receptet, ami nagyon ínycsiklandó, de nem igazán tudom, hogy mire tudnám használni. Aztán mandula pestót, de félek, az is csak nekem ízlene. A sütikbe is általában őrölt formában kerül. Végül, mivel épp vendégségbe készültünk szombat délután, két féle sütemény készült.

Mandulaforgácsos "keksz" egyszerűen, gluténmentesen
Még mikor nem tartottuk a diétát, egy nap a szomszéd lány áthozott egy kis mandulás kekszet, amit a gyerekek egy perc alatt eltüntettek. Bezzeg az én sütieimnek soha nem volt ekkora sikere. Ábelnek különösen ízlett. Még aznap délután elkértem a receptet, ami meglepően egyszerű volt. Azért leírom az alap receptet is, meg azt is, amit most én sütöttem.

Hozzávalók:
250 g Ráma margarin
40 dkg liszt
2 dcl tejföl
1-2 kk só
A margarint elmorzsoljuk a sóval összekevert liszttel, és a tejföllel sima tésztát gyúrunk. Pihentetésről nem esett szó, de gondolom nem árthat neki. Kinyújtjuk, felvággjuk keksz formátumra, megkenjük tojással és megszórjuk mandula forgáccsal.

Amit most sütöttem:
200 g Schar mix C liszt
150 g Ráma margarin
1 kk só
2 púpos evk tejföl
Ezeket összegyúrtam, szép tésztává állt össze, nem tört és nem ragadt. Kinyújtottam, megkentem tojással és bőven megszórtam mandulaforgáccsal. Pici sót még szórtam rá.
180 fokon sütöttem kb. 25-30 percet.

Nagyon finom, ropogós csemege lett, enyhén sós, finom pörkölt mandulával a tetején.

A másik mandulás süti, kicsit fura, nehezen vettem rá magam, hogy elkészítsem, mert féltem, hogy esetleg nem lesz finom.

Maimoni oldalán olvastam a napokban ennek a keksznek a receptjét. Ő friss hagymát tett bele, nekem viszont volt itthon egy adag sült hagymám, amit boltban vettem, és még nem is igen használtam másra, mint hogy a hotdog-omra szórtam, ill. csak úgy csemegéztem belőle, mert nagyon finom volt. Gondoltam, most felhasználom. Az eredeti recept 100 g lisztet ír, de nekem ennél több kellett, mert nagyon ragacsos volt a tészta, valószínűleg a mandula zsírtartalma miatt, ill. hogy nem őröltet használtam, hanem én őröltem meg, és azért az darabosabb maradt.
Hozzávalók:
200 g liszt
160 g mandula darálva (nem volt teljesen por állagú, egy ici-picit darabos maradt)
50 g sült hagyma (szárított, bolti)
1,5 kk só
1 tojás + egy sárgája (a tetejére elhasználtam a fehérjét)
szezámmag
100 g vaj
A vajat eldolgoztam a liszt+só+ mandula+hagymával, ahogy Majmoni írta, aztán hozzátettem a tojásokat, na ekkor láttam, hogy nekem még kell liszt. Hamar összegyúrtam, folpakba csomagoltam és betettem egy- másfél órára a fagyasztóba (hiába, sietni kellett). A sütőt előmelegítettem 180 fokra, kivettem és felvágtam a sütit egyforma kekszekre (nem lett szép virágforma, mint az eredetiben, de nem volt kedvem vele vesződni). Tepsibe rakosgattam, megkentem tojásfehérjével, megszórtam szezámmaggal és betoltam a sütőbe. 30 percet sült körülbelül. Hagytam kihűlni és úgy tettem el, mert még keményedett.
Amikor Farkasapa meghallotta, hogy milyen ízesítésű keksz lesz, kerekre nyitotta a szemét és megkérdezte: "Kettőt lapoztál a szakácskönyvedben?". Az eredmény őt is meggyőzte, hogy érdemes néha kettőt lapozni.
Nagyon finom, jó ízű keksz lett.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...