Laurie, Hugh: A balek

A különösen ínséges időkben, mikor nem jutok el könyvtárba, az ismerőseimet szoktam zaklatni, ajánljanak nekem valami olvasni valót. Ezt a könyvet így kaptam. Én nem vagyok rajongója a Dr. House-nak, egy-egy részt megnéztem, de nagyon nagy hülyeségnek tartom, a főszereplőt meg egyenesen ki nem állhatom, egy arrogáns fráter. Magamtól nem olvastam volna el soha, de milyen rosszul tettem volna.
Iszonyú jól szórakoztam. Élvezetes volt olvasni, mert Laurie Hugh nagyon jó humorú író, szarkasztikus, amit én nagyon bírok és a könyv tele van helyzetkomikummal, amit szintén nagyon bírok. Közben megtudtam Farkasapától, hogy Hugh stand up comedy-ben szerepelt korábban, hát, simán el tudom képzelni.
Egy viccesen megírt krimi, sok-sok akciójelenettel, pici szerelemmel, trükkökkel és egy jó kis csavarral a végén, amit természetesen lehet sejteni. Szóval ha valaki kikapcsolódásra vágyik következmények nélkül, bátran olvasson bele.

Daphne du Maurier: A Manderly ház asszonya

Sokszor eszembe jutott, hogy el kellene olvasnom ezt a könyvet, de tudatosan soha nem kerestem. Most csak úgy a kezembe akadt a könyvtárban. Az első oldalak elolvasása után sokkal rosszabbra, sokkal hátborzongatóbb történetre számítottam, szerencsére nem volt az, merthogy nem szeretem az ilyet. Jó kis krimi volt, fenn tudta tartani az érdeklődésem egészen a végéig. Bár nem egy sodró lendületű mű, nagyon jól van megírva és a végig izgultam. Valahogy az volt jó benne, hogy egész mást vártam, teljesen át tudtam élni a főszereplő érzéseit, bár az elején a sok nyávogás fárasztott, de amit ő látott, azt láttam én is, ezért is volt meglepetés számomra a vége.
A szegény és elhagyatott fiatal lány megismerkedik egy lorddal, aki különös figyelmet szentel neki, aztán feleségül kéri. A lord első felesége rejtélyes és tragikus körülmények között hunyt el nemrégen. A lány elfogadja az ajánlatot és második feleségként, beköltözik a csodálatos Manderly házba, ahol azonban minden Rebeccáról, az első feleségről szól, aki minden jel szerint kiváló volt mindenben. A lány félszegsége és határozatlansága, erélytelensége engem nagyon idegesített. Valahogy keresettnek éreztem, hogy nem találja meg a szerepét. Persze a könyv végén kiderült, miért is volt ilyen.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha egy izgalmas, színvonalas olvasmányra vágyik, bátran vágjon bele.

A szeretet ajándékai - könyvajánló és egyéb

Most fejeztem be Cami Walker könyvét: A szeretet ajándékai-t, ami nagy hatással volt rám.

Röviden: őszinte hangú történet, Cami Walker életének egy olyan időszakáról, amikor a sclerosis multiplex-e kifejlődött és a tünetek súlyossága miatt nagyon szenvedett, majd rátalált a "gyógyulás " útjára, ami nem vezetett ki a betegségből, mégis lehetővé tette számára, hogy teljes és boldog életet éljen.

Ennél azonban sokkal több a könyv. Cami épp férjhezment, ahhoz a férfihoz (Mark), akire mindig is vágyott, amikor kiderült, hogy sclerosis multiplex-ben szenved, valószínűleg régóta. A korábbi bizonytalan tüneteit senki nem vette komolyan. A jelenlegi állapotában gyenge, fáradékony, állandóan erős fájdalmai vannak, nem tud járni, nem tudja magát ellátni, depressziós és semmi értelmét nem látja az életének. Hibáztat mindent és mindenkit, elveszíti a munkáját, ezzel együtt az önértékelését és belekerül abba a tipikus ördögi körbe, amibe a krónikus betegséggel küzdő emberek a betegségük kialakulása után általában belekerülnek.
Mi a kiút? Egy spirituális gyógyító, aki már régi barátja (kiderül, hogy a betegsége kialakulása előtt Cami meditált, jógázott, különféle önsegítő csoportokkal tartott kapcsolatot) azt tanácsolja neki, hogy kezdjen el egyfajta gyógyító kúrát, ami abból áll, hogy 29 napon keresztül, minden nap egy -egy ajándékot kell adnia valakinek. Hiszen a "gyógyulása nem légüres térben zajlik", hanem emberek között. Forduljon el saját magától és forduljon oda másokhoz. Lássa meg, mennyi mindent adhat. Vezessen naplót az ajándékokról és ha egy nap elmúlasztja az ajádékozást, kezdje újra az egész kört, az első nappal.
Egy ideig fontolgatja a kúra elkezdését Cami, aztán belevág.
Egy-két nap múltán már érzékeli a fizikai és lelki változásokat. Megkeresik munkával, egyre több ereje van, megtanul bottal, majd anélkül járni, vidámabb lesz, csökkennek a fájdalmai, anyagilag is kezdenek rendbe jönni, a férjével való kapcsolata sokat javul, megértőbb lesz és könnyebben fogad el segítséget ő is másoktól. Ezek a pozitív változások szerinte összefüggésben vannak azzal, hogy minden nap kigondolja, milyen apró ajándékkal kedveskedhetne és kinek. Ne gondoljunk nagy dolgokra: hajléktalannak pénz, barátnőnek segíteni elmosolgatni, ruhát hajtogatni, egy jó könyvet ajándékozni idegennek, megvakargatni a macskája hasát, elmosogatni vagy főzni valamit a férje helyett, felhívni az anyukáját.
A pozitív változásokat nem cserébe kapja, hanem attól, hogy nyit egy új világ felé, megváltozik az energia, ami az életét már nem rombolja, hanem építi. Ezt főleg a gyógyítója mondja, és Cami elhiszi, mert látja a változásokat. Számomra a könyv vallási, vagy ha úgy vesszük spirituális háttere elég zavaros. Cami nem tudja, igazából miben - kiben hisz, reménykedik egy "energiában", ami az életetét befolyásolja, de nem válik számára személyessé.

Nekem sokkal határozottabb képem van Istenről, nem energiának tartom, hanem személynek, aki gondot visel rólunk és az a célja, hogy az életünk bővölködjék, akármilyen helyzetben vagyunk is.
Úgy gondolom, hogy az, hogy másoknak ajándékot tudunk és akarunk adni minden nap, tényleg megváltoztat, legyünk teljesen egészségesek, vagy küzdjünk betegséggel. Ha magunktól elfordulunk, a saját nyomorúságunk nem köti le a gondolatainkat, hanem helyette azon tudunk morfondírozni, hogy mit tunánk adni, mindenképp pozitívabb személyiséggé formál minket. Ha arra gondolunk mindig, hogy mi az, amit én adni tudok a másiknak, akkor gazdagnak fogjuk érezni magunkat, megtanulunk hálát adni azokért a dolgokért amink van, és elfelejtünk rágódni azon, amink nincs. Én azonban ezt Istennel járva tudom csak elképzelni. Ő az, aki késszé és képessé tud tenni minket az ajándékozásra. Az ő hangját követve tudunk azoknak adni, akiket Ő akar általunk megajádékozni. Nekem valahogy többet jelent az ajándékozás, mint csak a magam alakítása, formálása. Hiszem, hogy azért vagyok a földön, mert Isten eszköze vagyok.

A napokban esti olvasmányként, egyfajta lelki hangolódásként olvasgatom Adrian Plass: Gumivár című könyvét. Jellemző a történetekre a mély lelki tartalom, nem túl pátoszosan megfogalmazva, hogy úgy mondjam ütős kis sztorik.
Nála olvastam egyik este, és nagyon megdöbbentett:
"Úgy vélem, az ókori farizeizmushoz hasonlóan a modern farizeizmus is azt akarja elhitetni az emberrel, hogy a keresztény életszemlélet határozottan negatív, tagadó jellegű, amely tele van tilalomfákkal. Jézus persze valóban nagyon egyértelműen leszögezte, hogy Isten gyűlöli a bűnt, és annak minden formáját abszolút elfogadhatatlannak tartja, de Ő a Kegyelmet hozta el a világba, és eljövetele óta a bűn problematikája is más megítélés alá esik.
Máté evangéliuma huszonkettedik részében azt láthatjuk, hogy Jézus nem említi a tízparancsolatból a tiltó jellegűeket, és csak kettőt hagy meg közülük - azokat, amelyek felszólítanak valamire.
""Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!"" Aztuán pedig: ""Szeresd felebarátodat, mint magadat!""
Más szóval a felszólítások elnyelték a tilalmakat. Ugyancsak Máté evangéliumában, egy későbbi fejezetben olvassuk a kecskék és a bárányok példázatát. A bárányok azért kerülnek a mennybe, mert meglátogatták a betegeket és a börtönben ülőket, felöltöztették a mezíteleneket, és enni adtak az éhezőknek, nem pedig azért, mert nem rúgtak be, nem paráználkodtak, vagy nem kívánták meg a másét. Jézus Krisztus pozitív evangéliuma azt mondja, hogy a belé vetett hitünk miatt fogunk megigazulni, és hogy e hit következétben nemes dolgokat teszünk majd Isten nevében másokért. .... A keskeny út, amelyet máshol említ Jézus, a szeretet és a törődés - azaz a cselekvés útja. A bűnök hívogató leágazások erről az ösvényről, amelyek a szeretetlenség, a nemtörődömség - a semmittevés - széles és könnyű útjába torkollnak."

Nem találjátok ti is úgy, hogy ez összecseng Cami Walker tapasztalatával?
Más az indíték, de a cselekvés ugyanaz. Én mégis inkább Adrian Plass-al értek egyet, hogy mindazt a jót, amit teszünk- hívják bármilyen mozgalomnak (29 ajándék mozgalmamá nőtte ki magát, azzal, hogy Cami létrehozott egy internetes oldalt: 29gifts.org néven. Sokan regisztráltak és követték az útmutatásait, csatlakozva ezzel a 29 ajándék mozgalmához) - ne önmagunkért, a saját érdekeinkért, előbbrejutásunkért, örömünkért tegyük, hanem mert szót akrunk fogadni Jézusnak.

Úgy látszik, mostanában minden könyv, amelyet olvasok valahogy erről a témáról beszél. Nemrég kezdtem el Paulo Coelo: Zahír című könyvét. Nehéz olvasmány, nem mondom, hogy megértettem volna minden szavát, de az kristályosodott ki mostanra belőle számomra, hogy a világban sokan keresik azt az utat, ami értelmessé változtatná az életüket. Van, aki kompromisszumot köt és azt mondja, értelmes az életem, jó célokat követek, mert: féjhez mentem - megnősültem, gyerekeim vannak, gondoskodom róluk és közben belefásulnak az életbe és nem boldogok igazán. A könyv valahogy az örök boldogságot, a szerelem értelmét és határait, a szeretet energiáit boncolgatja, írja körbe különféle párbeszédek és történetek segítségével. Átsüt a könyvön, hogy Esther, aki a legintenzívebben keresi az örök boldogság titkát, vágyik valami többre, mint amiről az élet szól. Én úgy gondolom, Istent keresi, de nem jó helyen.

Számomra az élet értelme a szeretet cselekvése. Úgy gondolom, hogy most nem erről szól az életem, de tudom, hogy mi a helyes. Igen, vannak gyerekeim és őket nevelem, helytállok sok területen, ami nagy erőfeszítést kíván sokszor tőlem. Mégis úgy gondolom, hogy a "semmittevés" széles útját járom. Nincs igazán értelme az életemnek. Elfordultam az emberektől, csak magammal foglalkozom és azon dolgozom, hogy nekem (és a családomnak) jó legyen, és ez nem helyes. Talán nem csinálom ezt feltűnően, talán egy külső szemlélő észre sem veszi, de én tudom különbséget: milyen volt, mikor az embertásaimra úgy néztem, mint Isten eszközeire, vártam a helyzeteket és nyitott voltam rá, hogy segítsek bármikor és milyen vagyok most, amikor ha nagyon muszáj segítek, de nem keresem tudatosan a lehetőségeket, sőt, sokszor becsukom a szemem, mondván, nem az én dolgom. Voltak régen olyan pillanatok az életemben, amikor egy hajléktalan láttán összefacsarodott a szívem és sírtam és egészen bizonyosan tudtam, hogy nem én sírok, hanem Isten sír bennem, mert fáj látnia a teremtményének a kínjait, tudtam kedves lenni érdek nélkül, vagy annak ellenére, hogy bántottak, nem féltem a jövőtől, mert bíztam Istenben, aki a gondviselőm és pásztorom.Mindezek Isten munkájának gyümölcse volt az életemben, de megvolt bennem a vágy arra, hogy formáljon, és átadtam magam neki, hogy alakítson. Mostanra a régi nyitottság kiveszett belőlem, bezárultam, "elég nekem a magam baja" börtönében sínylődöm.
Ez nem panasz, hiszen magam zártam be magamat. De ki akarok szabadulni. Vajon mi a szabadulás útja?
Alkalmazzam a 29 ajándék rítusát, vagy imádkozzak, hogy Isten tegyen nyitottabbá, vagy kezdjek el görcsösen keresgélni, hogy hogyan tudnék jót tenni? Nem tudom, nincs jó válaszom rá.

Isten kegyelmére van szükségem, hogy a változást indítsa el. Talán az se véletlen, hogy ilyen témájú könyveket  olvasok, talán ő vezette az utamba ezeket az írókat. Várom, hogy megtaláljam magamban Isten munkájaként a szeretetet, amit ő ad, hogy visszataláljak hozzá, életem pásztorához.

Könyvek női sorsokról

Először két magyar zsidó lány, nő sorsa. Különböző, mégis nagyon hasonló. 
Pataki Éva: Ami elveszett című könyve egy családregény.

Én főleg emiatt vettem ki a könyvtárból, nagyon kedvelem a családregényeket. Tetszettek az írónő őszinte szavai a regény elején, amikor is beszámol arról, hogy ő maga hogyan viszonyult ahhoz, hogy megírja az édesanyja családjának a történetét. Amíg az édesanyja élt, nem kérdezte, nem faggatta, ezért látszik, hogy nem első kézből kapott emlékeket idéz fel. Mégis színesen ír, élvezetesen, bennem nem volt hiányérzet. Kibontakozik előttünk egy mezőtúri zsidó nagycsalád élete a 20 században, annak minden nehézségével. A családot Auguszta (micsoda régimódi név!) a határozott elveket valló, hat gyerekét egyedül nevelő, saját lábán megálló, örökké zsörtölődő és a szinte mindenkit túlélő édesanya fogja össze. A hat gyerek életét követhetjük nyomon nagy vonalakban a regény során. A család egy része, akik Mezőtúrról Pestre költöztek, nagyrészt megmenekül a deportálástól, a mezőtúri ág viszon durván fogalmazva, ahogy maga az írónő teszi, "kiszáll Auschwicz kéményén". Megrendítő volt olvasni ezekről a sorsokról. Mennyi érdekes, értékes ember, mennyi tehetség veszett oda a lágerekben és a kremetóriumokban!  

A zsidóság Isten kiválasztott népe.Engem személy szerint érdekel a sorsuk, talán ezért olvasok mostanában olyan sok, a soával kacspolatos történetet.

Ausch Klára: Ajándékba kaptam az életem

Egy 16 éves lány a legdurvább lágerbe kerül 16 évesen. Korábban elkényeztették, szerették, védték, most odavetették a farkasok elé. A családja mind egy szálig elveszett, egy nagynénje marad vele a legnehezebb körülmények között is. Egymást támogatva élik túl a legnehezebbeket. A lágerbeli körülményekről és megpróbáltatásokról már sokan írtak. De az utána következő időkről, arról, hogy mit kezdtek magukkal, az életükkel azok akik túlélték, kevesen. Klára túlélte. Sokszor volt a határán annak, hogy feladja, talán fel is adta volna, ha a nagynénje nem áll mellette, de nekem úgy tűnik, soha nem volt többé igazán boldog. Azoknak az árnyai, akik nem élték túl, akiknek látta a halálát, már örökké vele maradtak. Nehezen bírta ki, hogy mikor már mindennek vége volt, ne dugdosson a zsebébe élelmiszert, nehezen szokta meg, hogy már nem kell kézzel minél gyorsabban magába tömni az ételt és hasonlók. A sok borzalmat elviselni, túlélni nehéz volt, de az se okozott kevesebb nehézséget, hogy utána újra megtalálja az életét, hogy berendezkedjen egy új világban, hogy újra bízzon az emberekben. Tanulságos kis könyv volt, sok gondolatot plántált el bennem.

Picit vidámabb vizekre evezve, de maradva a női sorsok témánál, Rebeca Miller: Pippa Lee négy élete a következő beszámoló témája.

Pippa egy sikeres kiadótulajdonos felesége, aki 30 évvel idősebb nála. A történet akkor kezdődik, mikor közösen beköltöznek egy időseknek fenntartott lakóparkba és Pippáról kiderül, hogy alvajáró. Az alvajárás alatt mindenféle furcsa dolgot művel, olyanokat, amit valaha része volt a múltjának, de amit már közel harminc éve lezárt. Az anyjával való kapcsolata rémisztő, még olvasni is, nem csoda, hogy abból a személyiségből, amivé a gyerekkora tette, igyekszik elmenekülni egy teljesen másba, a drogosok világába. Onnan menti meg a jelenlegi férje. A kapcsolatuk nem indul jól, egy olyan tragédia árnyékolja be a szerelmüket, ami örökös bűntudatot okoz Pippának. A lakóparki szomszéd flúgos fia is belekeverdik a képbe és erősen fűszerezi a történetet. Szerintem szórakoztató, szines sztori volt, egy olyan nő nehézségekkel bőven terhelt életréről, aki nem tartja lehetetlennek 50 évesen, mindenen túl, az újrakezdést egy teljesen más életben.

Végül igazán vidáman befejezve Jill Mansell: Miranda nagy tévedése, igazi felüdülés a mindennapokban. Nagyon vicces, szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó olvasmány volt. Olyan színes karakterket vonultat fel az írónő, hogy folyamatos csodálkozásra késztet, nem sablonos, eredeti szövegeket ad a szájukba és a helyzetkomikum leírásai tökéletesek. Nagyon élveztem. Sztori nincs, csak egy rövidke idézet, hogy kedvet kapjatok:
"Micsoda hálátlanság! Az ember óriási erőfeszítéssel rendbe teszi a barátai reménytelenül sivár életét, megkeresi nekik a tökéletes társat... aztán egyszer csak arra eszmél, hogy elhajóznak az örök boldogság földjére, és azt se mondják, fapapucs. Huh, az ember még örülhet, ha megszánják egy képeslappal."

Könyvajánló - David Staal: Kincset érő szavak

Keresztyén gyereknevelési könyv. Nagyon jó, nagyon hasznos. A hosszabb címe: "amit a gyerekeknek hallaniuk kell, hogy azzá váljanak, akivé Isten megalkotta őket".
Nem rejtett igazságokról szól, nem olyan titkokat oszt meg velünk, amikről fogalmunk sem volt, hanem aláhúz és hangsúlyoz dolgokat, amit mindannyian tudunk, de valahogy "nem sejtünk".
Az, hogy felelősek vagyunk a szavainkért, nem újdonság, ahogy az sem, hogy a gyerekek mennyire megjegyeznek szavakat, kifejezéseket, gesztusokat. Elég csak visszagondolni a saját gyerekkorunkra, a szüleink milyen szavai, amiket ránk vonatkoztatva használtak, maradtak meg bennünk. Nekem például az maradt meg, hogy apukám kövér kislánynak tartott, ill. olyannak, aki mindent elbaltáz, akinek valahogy semmi sem sikerül. Pedig szeretett engem, de valahogy a reakcióiból, szavaiból ezt szűrtem le. A gyerekek nem látják magukat reálisan, a felnőttek szavai által tartott tükör nagyon fontos számukra.
Én is tudom ezt, mégis annyiszor megbántom őket a szavaimmal, mégis sokszor nem figyelek oda, hogy ugyanúgy dorgálom őket, ahogy valaha engem dorgáltak a szüleim. Ahogy erről Angéla, a "Vannak még jó gyerekek" blog írója is beszámol. A mai "Jó anya" cikke különösen tetszett. Az egész program, amit csinál, nagyon ötletes szerintem és minden anyukának nagyon hasznos (sőt, az apukáknak is). Nézzétek majd meg!
De visszatérve a könyvhöz. Hamar el lehet olvasni, szerintem minden szülőnek kötelező.

A kincset érő szavak, pedig a következők:
"Hiszek benned" - nem ugyanaz, mint az "ügyes vagy, jól csináltad stb", sokkal több annál. A gyereknek is hitet ad saját magában.
"Számíthatsz rám" - ott kell lennünk a gyerekekünk mellett, de ez nem elég, neki is tudnia kell róla, hogy ott vagyunk mellette, a rossz döntéseiben is, a mélységekben is, amikbe esetenként alámerül. Együtt vagyunk vele a játékában, a fantáziavilágában, az élményeiben.
"Nagy kincs vagy nekem" - tudja -e a gyereked, hogy ő a legnagyobb kincsed (persze Isten után, de a földi emberek közül mindenképp) az általa nyújtott teljesítménytől függetlenül? Ez fontos, mert sokszor a gyerek azt hiszi, azért szereted, mert ügyes, mert okos, hiszen ilyenkor fejezed ki felé a leginkább, hogy értékes számodra. Ha te értékesnek tartod őt, neki is könnyebb lesz más embereket csak önmagukért értékesnek látni.
"Sajnálom, bocsáss meg" - fontos, nehezen kimondott szavak. Míg mi elvárjuk a gyerekektől, hogy a társuktól, testvérüktől kérjenek gyorsan bocsánatot, ha bántották szóval, vagy tettel, nekünk a gyerek felé nehéz meglépnünk. Pedig nagyon-nagyon fontos. Ebből is azt látja, hogy értékeljük őt, fontos számunkra. Nem kell sajnálatunkat kifejeznünk olyan dolgok miatt, amikről nem tehetünk (pl. hogy esik az eső, ezért nem tudunk elmenni sétálni), hogy ne kopjon el ez a szó, de amikor kell, mondjuk ki haladéktalanul, mert akkor a leghatásosabb.
"Mert..." - válaszoljunk a kérdéseire, mondjuk el, miért értékes, miért szeretjük, mit értékelünk a személyiségében. Hadd kapjon egyértelmű, szülői válaszokat, mielőtt még máshoz forulna.
"Nem" - ez is lehet túl sokszor, vagy túl kevésszer kimondott szó. Az anya kimenője konferencián Julie Barnhill, az előadó is ezt mondta, sok-sok példával alátámasztva, hogy miért kell egyértelműen nemet mondanunk, ha tényleg úgy gondoljuk. A gyerekek nagyon hamar megérzik, egy apró hangsúlyból is a hezitálást és rástartolnak a résre. A ti nemetek legyen nem, mondja Pál apostol is. Én Áronnal tapasztaltam azt, hogy csak a sokáig hangoztatott, kitartóan képviselt nem tudja meggyőzni. Például tegnap, mikor nem akarta megenni a vacsorát, és előre megmondtam, hogy akkor nem kap babapiskótát. Ábel megértette és visszaült megenni a szendvicsét, mikor babapiskótát akart enni. Áronnal 4X futottunk neki, amikor ő kijelentette, hogy piskótát akar enni, én pedig négyszer mondtam el azt nyugodt hangon, hogy ameddig nem fogy el a tányérjáról a zsömle, szó sem lehet róla. Végül nem ette meg a vacsoráját, piskótát sem kapott. Viszont odajött, mikor később a palacsinát sütöttem és egy csokikrémes palacsintát megevett. Erre végül is nem vonatkozott a szabály. :) Nagyon ravasz kiskölyök, vigyázzni kell vele.
"Szeretlek" - végül, de nem utolsó sorban. Talán a legnehezebb szó. Hiszen tudja a gyerek a cselekedeteimből, láthatja, hogy szeretem. Ez nincs mindig így. Nekem kifejezetten nehéz ezt kimondanom, nem azért, mintha nem szeretném őket, hanem, mert olyan távoli a mi kúltúránktól. Olyan amerikainak találom, és végül is a szerelmünknek is ezt mondjuk, az mégsem az, mint a gyereknek. Én nem emlékszem, hogy egyáltalán egyszer is mondták-e nekem a szüleim. Azért én tudtam, hogy szeretnek, legalább is anyukám. Még a könyv olvasása előtt, a már emlegetett Jó anyu program olvasása közben eldöntöttem, hogy minden este úgy búcsúzom tőlük, sok puszi kíséretében, hogy kimondom, "szeretlek". Azóta Ábel is mondja nekem, sokszor, pedig soha nem kértem tőle, de csak azóta, hogy tőlem is hallotta. Fontos a feltétel nélküliség, amit nekünk, szülőknek kell megadnunk nekik, örökké.

Szóval szívemből ajánlom!

Könyvajánló - orosz krimik

Nagy felfedezés volt ez is, most épp azon vagyok, hogy mindegyiket elolvassam. Akuntyin krimijei remekbeszabott, nagyon szépen szerkesztett történetek. Főhösük, ill. a csodás detektív Eraszt Fandorin, főtanácsos, aki a moszkvai herceg kedvence. Világlátott, művelt, kedves ember, akinek nincs szerencséje a nőkkel, de minden egyébbel nagyon jól boldogul.
Annyira kellemes kis krimik voltak, hogy még az úton gyalogolva is olvastam.

Két izgalmas kisregény, egy kötetben. Egy egyszerű hivatalnok szemén keresztül látjuk a történeteket, aki sajnos a végére már nem tudja nyomon követni a nyomozást.
A bűnöző sem feltétlen rossz, inkább ravasz, öttletes, nyughatatlan. Igazán kedves személyiség. Izgalmas, pörgős, jól megírt kis krimik.

Ebben a regényben Eraszt Fandorin elejétől veszésre áll. De senki nem foghat ki az államtanácsoson, még a ravasz pétervári herceg sem, akinek határozott fellépése mellett eltörpül még Fandorin is.

Hozzátartozik, hogy az orosz irodalom, aminek ezek a regények nem is tudom, hogy igazából részei-e, nagyon kedvemre való. Egyszerűen imádom a nyelvezetüket és a stílusukat. Legszívesebben megtanulnék oroszul, hogy eredetiben olvashassam, de azt hiszem, erre most nem sok esélyem van.

Könyvajánló - "romantikus" regények"

Felszáll a köd

Szépen megírt könyvnek találtam. Nekem a borító nem tetszett, olyan régi film hangulata van, ami engem nem vonz, de az írásmódja modern. Egy nő, aki cselédlány, majd komorna, aki 40 éves korában kilép abból a jól ismert angol arisztokrata világból, amit addig kiszolgált és "egyszerű" ember lesz, majd egyetemet végez és régészként dolgozik egészen időskoráig, meséli el két úrilány történetét. Belepillanthatunk az angol felső körök világába, hogyan tellik három gazdag, főúri gyerek gyermekkora. Elképesztő érzelmek, akaratok feszülnek össze a  történetben, igazi drámák játszódnak le egyszerű másodpercek alatt. Nekem nagyon tetszett. Az olvasása közben elvarázsolt és én is átélhettem azokat az érzelmeket, amiket a szereplők. Végig tartogatott meglepetést és bár vastagnak tűnik a könyv, gyorsan átrágtam magam rajta.

A napóra hangja

Szomorú regény. A borító itt katasztrofális, majdnem abbahagytam az olvasást, mert az eleje nem túl izgalmas és a borító alapján úgy gondoltam, semmi szükségem most valami gej történetre. Nagy kár lett volna abbahagyni, nagyon örülök, hogy elolvastam. Egy cseh értelmiségi házaspár, Tomas Keppler és a felesége életét meséli el a fiuk, Daniel Keppler sok-sok évvel később, egy téli síparadicsomban egy zsidó nőnek, aki ismerte az édesanyját, abban az időben, amikor Daniel már nem találkozhatott vele. Tomas egy cseh cégnél dolgozik, akik terjeszkednek, ezért építészként és kivitelezőként Indiába kerül. Nemsokára követi a családja is. A kisfia már egy éves, mikor először látja.
Az indiáról szóló részek nagyon érdekesek, főleg egy gyerek szemével nézve, de megkapó a Tomas és a felesége között lévő érzékeny és intenzív szerelem. A háború, a holokauszt mélyen átformálja mindannyiuk életét, gyógyíthatatlanul megsebzi őket. Sok-sok könyvet olvastam már, ami vagy a holokausztról szólt, vagy csak érintette a témát, mint ahogy ez a téma sok-sok ember életének, vagy a családja életének a része. Nem lehet megkerülni még egy családregény olvasása közben sem, mégis újra szíven ütött. Néhány részletet szívesen beidéznék, de nem nagyon tudok dönteni, melyiket, mindegyik, ami a holokausztról szól, olyan megrázó, hogy kötélidegzet kell hozzá, hogy az ember végigolvassa.
A könyv végére és a történet végére Dan, az egykori kisfiu mindent megtud szeretett mamájáról, amit addig csak homályosan sejtett, ki tud békülni a múlttal és le tudja zárni, most, hogy már nincsenek benne fekete foltok. Szép könyv, de tényleg nagyon szomorú, nekem végig fájt a szívem értük.

Könyvajánló: Elizabeth Gilbert: Hűség

Nem nagy lelkesedéssel álltam neki olvasni, mert valahol egyszer olvastam róla egy negatív kritikát és féltem, hogy unalmas lesz, vagy érdektelen. Mivel az Eat, pray, love stílusa nagyon tetszett, belevágtam, remélve, hogy ha más nem, a témája és a stílusa tetszeni fog.
Nem csalódtam, vagy ha igen, pozitívan. Egyáltalán nem volt unalmas. Szépen adagolja a tényeket, statisztikákat a személyes élményekkel vegyítve, ezért végig élvezhető volt. Na jó, a keresztény házasságról írt értekezés nem nagyon kötött le, ott néhány oldalt átugrottam.

Az alap sztori az, hogy miután az előző könyvében megismert Felipe-vel Amerikában letelepednek, boldogan élnek, de csak addig, amíg a Belbiztonsági Hivatal arra nem kényszeríti őket, hogy házasodjanak össze. Mivel mindketten túl vannak egy-egy nehéz váláson, nem nagyon fűlik hozzá a foguk, de nincs más választásuk. Míg a nehézkes ügyintézés zajlik, vándorolnak a világban, miután mindketten szeretnek utazni. Sok helyen megfordulnak, és Liz mindenhol anyagot gyűjt a házasság témájához. Kikérdezi a nőket, akikkel összeakad, és figyeli a környezetét. Meg kell oldaniuk közben a konfliktusokat, amik a sok utazással eltöltött hét közben felütik a fejüket, és meg kell ismerniük egymást más-más oldalukról is.

Leginkább a személyes részek kötöttek le. Például a hmong asszonyokkal való eszmecsere. Jó volt bepillantást nyerni néhány tőlem távol eső ország asszonyainak életébe, amiről semmit sem tudtam. 

A Laoszban megismert Keo életfilozófiájának és a náluk elköltött vacsorának az olvasása közben az én szemembe is könnyek szöktek. Az a fajta egyszerűség, életszeretet, ami belőlük áradt nagyon hiányzik belőlem is. A fogyasztás, a halmozás hatalmába kerített engem is és a családomat is. Lehet, hogy nem itt van a helye, de nagyon sokszor gondolkodom mostanában azon, hogy ha egyszer csak nem lenne elérhető a tiszta víz, az alapvető élelmiszer, akkor mit tennék? Feltalálnám -e magam, vissza tudnék-e térni olyan egyszerű ételekhez, amiket talán most megvetek, vagy eszembe sem jut elkészíteni? Általában elhessegetem ezeket a gondolatokat, mert félek, de azt hiszem, nemsokára aktuális lesz az emberiségnek, nekem megállni és elgondolkodni, hogy miért élünk úgy, ahogy élünk, és hogy lehetne kitörni ebből a mókuskerékből. 

Tetszettek az általános következtetések, amiket a tanulmányok olvasása után és a megfigyeléseiből vont le. Például, az, hogy a házasság intézménye a férfiak számára főnyeremény. " A nős férfiak bámulatosan jobban teljesítenek az életben, mint a nőtlenek. A nős férfiak tovább élnek, nagyobb vagyont halmoznak fel, mint a nőtlenek, karrier szempontjából megelőzik nőtlen társaikat, és a kisebb az esélyük, hogy erőszakos halált halnak. Boldogabbnak vallják magukat, mint a nőtlenek és ritkábban válnak az alkoholizmus vagy a kábítószer rabjává, és kevésbé depressziósak is, mint a nőtlenek. A fordítottja, sajna nem igaz. A mai férjes asszony nem boldogabb, mint egyedülálló társai. Amerikában a férjes asszonyok nem élnek tovább, mint az egyedülállók, és nem gyűjtenek akkora vagyont, mint ők (átlagosan 7%-os csökkenést okoz pusztán az, hogy bekötik a fejüket). A férjezettek nem futnak be olyan életpályát, mint az egyedülállók, kevésbé szignifikánsan egészségesebbek, és gyakrabban depressziósak, valamint nagyobb valószínűséggel halnak erőszakos halált, mint az egyedülállók, mit több, rendszerint a férjük kezétől." A nők önfeláldozási készsége valami velünk született hiba, vagy erény, ki hogy értelmezi. A család érdekében sokszor a nők feláldozzák az egészségüket, idejüket, vagy a saját jól felfogott érdekeiket, az általuk fontosabb jónak ítélt oltárán.

Ezt a gondolatot valahogy nagyon igaznak éreztem, és úgy gondolom, hogy mivel ez valahogy így természetes, nem is gondolkodunk rajta. De miért is természetes? A hagyomány miatt? Azért mert régen így volt és az a régen még nincs eléggé távol az időben. Még rövid idő telt el azóta, hogy a nőknek is önálló keresete van és ezért függetlenek tudnak lenni a férjüktől? Még nem olyan régóta veszik őket emberszámba és nem régóta van szavazati joguk? 

Örülök, hogy ebben a korban születtem és nem korábban. Őszintén szólva semmi kedvem nem lenne ahhoz, hogy a saját egyéniségemet elfelejtve hódoljak be a családnak, a férjemnek, a gyerekeimnek, hogy végezzem a legalantasabb munkákat minden megbecsülés nélkül. Talán túlságosan nagyra törő vagyok? Szerintem nem. Nekem is fontos a család, fontos, hogy a gyerekeim minden nap egyenek, normális ruhákba öltözzenek, legyen foglalkoztatva az agyuk, gazdag meséket hallgassanak, nézzenek, és figyelek rájuk, hogy minden rendű és rangú igényüket kielégítsem, ha tudom. Azt is tudom azonban, hogy ha ezekre nem kellene figyelnem, sokkal több kreatív energiám maradna másra. Mindemellett értékes kincsnek tartom, hogy családom van, hogy szülhettem és gyerekeket gondozhatok, soha nem cserélném el egy szingli életre, még akkor sem, ha egészségesebb lehetnék (járhatnék kedvemre tornázni, azt és akkor ennék, amit én akarnék, akkor mennék orvoshoz, amikor szükségem van rá, nem akkor, amikor eljutok, stb.), halmozhatnék vagyont, karriert is építhetnék, tanulhatnék, satöbbi. Szóval, azt gondolom, hogy a nők nem azért választják a családot és az önfeláldozást, mert nem olvasták a statisztikákat, hanem mert szívük mélyéből ezt szeretnék. 

Ahogy a korábbi könyvénél az ajánlóm végére azt írtam, hogy minden nőnek kötelezővé tenném az elolvasását, úgy erre a könyvre is igaz. 

Könyvajánló

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

Nagyon amerikainak és ezért nem túl vonzónak találtam a fülszöveget, ezekre nem szoktam ráharapni, talán azért kölcsönöztem csak ki, mert nem sok új könyv volt épp a könyvtárban, de pozitívan csalódtam.
Nagyon őszinte hangú történet. Egy rabbi, akinek a felmenői is rabbik voltak, olyan életszemlélettel, aminek a segítségével 90 éves koráig megőrizte az emberekbe és Istenbe vetett hitét. Csodálatos ember, aki azért élt mindig, hogy tanítson és segítsen, aki még öreg korában is látogatta a gyülekezetét. Így leíva olyan snassznak tűnik, pedig nagyon megragadó volt, ahogy a könyv lapjain lassan kibontakozott, hogy milyen életet élt a rabbi. A könyv azzal kezdődik, hogy a rabbi megkéri egy nem túl hűséges gyülekezeti tagját, hogy mondjon beszédet a sírja fölött, ezért elkezdenek közelebbről is megismerkedni. Bár a fiatalember, az író, ismeri a rabbit, hiszen a gyerekkorát ebben a gyülekezetben töltötte, de félt a rabbitól, akkoriban hatalmasnak látta és szigorúnak. Innentől még nyolc évet élt a rabbi, tehát volt idejük egymásra, és hihetetlen, hogy az az idős ember, aki már a könyv elején is öreg volt, mi mindent élt át még a könyv végéig. Rákot, agyvérzést, gyógyszer túladagolást, fertőzést, mindenből felgyógyult és ment tovább.

A könyv másik szála, egy tiszteletes élete, akit a könyv elején drogdílerként és fegyverkereskedőként ismerünk meg, aki maga is drogozik, és aki a könyv végére úgy érzi, soha nem lehet elég hálás Istennek, amiért megmentette, ezért hajléktalanokat fogad a saját házába, a saját fizetéséből eteti és ruházza őket, majd egy olyan templomnak és gyülekezetnek lesz a lelkipásztora, ahol nincs fűtés, a tetőn lévő lyukból ömlik a víz a gyülekezet nyakába, ahol mindenki fogatlan, éhes és a templomban alszik a gyülekezet nagy része.
Egyszerűen megindító volt. Úgy éreztem az elolvasása után, hogy ismét közelebb érzem magam Istenhez és ez a legnagyobb dicséret, amit mondhatok.

Doktorok könyve

Egy interjúkönyv, ami a magyar orvostársadalom kiemelkedő személyiségeivel folytatott beszélgetéseket adja vissza. Jó volt megismerni kicsit közelebbről ezeket az orvosokat és a munkájukat. Vannak köztük fiatalok és idősek, többnyire mind sikereket értek el a munkájukban, ami tiszteletreméltó. Az Istenhitükről is faggatja őket a riporternő, és meglepődtem, mert nem volt köztük olyan, aki nem hitt volna Istenben, még ha nem is mély hitről van szó. A Ranchburg-al készült riport tetszett nagyon, az ő életében aztán egyértelműen nyomon lehet követni Isten megmentő munkáját, de érdekes volt az egyetlen nővel készül riport is, akit egyébként nem ismertem a médiából.

Könyvajánló - oroszokról szóló regények

Tegnap fejeztem be Anna Blundy: Az oligarcha felesége című könyvet. Örültem, mikor a könyvtában megláttam, mert nemrégen olvastam a beszámolót róla a Könyvmolyoknál, és nagyon érdekelt.
Nem bántam meg, hogy kikölcsönöztem, alig két nap alatt elolvastam.
Nekem a cím nem nagyon tetszett. Valahogy olyan régies kifejezésnek találtam az "oligarcha" kifjezést és a könyv tartalma alapján se tartom jó öttletnek. Persze hogyan lehet megnevezni egy dúsgazdag férfit, aki a munkásosztály tagjai közül került ki, nálunk mondjuk "újgazdag", ami nem túl hízelgő és nem is túl irodalmi kifejezés. Szóval jobb híjján igyekeztem megbarátkozni ezzel az elnevezéssel, szerencsére a könyvben is csak a végén kerül elő.
Fura volt, hogy minden szereplő életébe belehelyezkedve meséli el a történet rá eső részét az írónő. Izgalmas volt. Bizonyos értelemben szokványos életek, mégis különlegesek. Két orosz fiatal, egy lány, aki 15 évesen prostítucióra kényszerül, egy fiatal fiú, aki korán elveszíti az apját, borzalmas öngyilkosság során, és rá marad a család eltartása, extrém nehéz körülmények között, és egy angol lány, akinek hiába vannak szülei, mérhetetlenül magányos és elhanyagolt. Az ő életük szállainak összegubancolódásáról szól a könyv.

Érdekes és élvezetes olvasmány volt, a végén egy csúnya friccskával, ami személy szerint engem nagyon bosszantott. Azért ajánlom mindenkinek. Érdekes volt az igazán gazdagok világába betekinteni, belegondolni, milyen lennék én, ha ennyi pénzem lenne. Újra rá kellett döbbennem, hogy a "csodálatos orosz lélek" nem afféle elvont fogalom, tényleg egészen furcsa a lelkivilágúak az orosz embereknek.

Ulickaja: Elsők és utolsók
Most orosz hetet tartottam, úgy tűnik. Ulickaja nem mérhető, az előzőekben említett írónővel. Ő klasszikus. Egyszerűen imádom az írásait. Lenyűgöz, elvarázsol. Elrepít Oroszországba, Moszkva utcáira és tereire, a moszkvai szegények és nyomorultak közé, a bérházakban sínylődő, magányos gyerekek és öregek közé. Nem lehet letenni. A könyveinek varázsa van és a nyelvet úgy használja, ahogy senki más (a fordítás nagyon jó). Tényleg, csak Dosztojevszkijhez vagy Tolsztojhoz tudnám hasonlítani, bár lehet, hogy ezért egy magyartanár megkövezne. Nem bánom, tényleg az ő könyveiket olvasva éreztem, hogy nagyon mély húrokat tudnak megpendíteni az emberi lélekben.
Ennek a könyvnek valahogy nincs úgynevezett storija. Már az elején zsongott a fejem a sok orosz névtől. A könyv feléig vártam, hogy majd valahogy egymásba kapcsolódnak a történetek, de hiába vártam, minden fejezet más és más emberek regényes, különleges életét meséli el. Minden sors egy regényt kitenne. Olyan finomsággal ábrázolja az emberek életét, gondolatait, ahogy még senkinél sem találkoztam vele.
Na jó, nem dicsérem tovább, mindenki olvasson Ulickaját, nem fogja megbánni.

Könyvajánló

Jeanett Walls - Az üvegpalota című könyvet olvastam nemrég, és nagy hatással volt rám. A borítója jelentéktelen, azért kölcsönöztem ki, mert az új könyvek között volt, bár szerintem nem mostanában jelent meg.

A legmegrázóbb az volt benne, hogy igaz az egész történet, úgy esett meg, ahogy le van írva. Egy new yorki újságírónő írja meg a gyerekkora történetét. Amerika, sivatagos vidék. Egy család, négy gyerekkel, állandó otthon és munka nélkül, vándorolva mindig másik rozzant autóval. A gyerekek erősek, önellátóak és éheznek. Az apuka alkoholista, életművész, az anyuka művésznek hiszi magát, egyébként tanár. A gyerekek egész nap nem esznek, kint bóklásznak a sivatagban, iskolába járnak, ha tudnak, és játszanak. A szülők szinte egyáltalán nem figyelnek rájuk, hogy van-e ruhájuk, cipőjük, ételük. Meglepett, hogy mindezek ellenére igazán nagy bajuk sohasem történt (bár a sivatagban rengeteg volt a skorpió, kígyó, veszélyes bogarak, bár három évesen az írónő virslit főzött és felgyulladt a ruhája, bár egész évben mezítláb jártak, mert nem volt cipőjük, stb), nem voltak betegek és a lelkiviláguk is ép maradt.
A szülők nem gonoszságból hanyagolják el a gyerekeket, hanem azért, mert úgy gondolják, így tesznek jót velük. Szeretik a gyerekeiket, de nem gondoskodnak róluk. A gyerekek nagyon okosak, sokat olvasnak, mert a szülők is ezt teszik, ilyen téren foglalkoznak velük. Kirándulnak, az apjuk sokat mesél nekik a természet törvényeiről. A szülők utálnak segélyt kérni, nem is teszik, és utálják a konvenciókat, ezért élnek így. A gyerekek ezt el is fogadják, de mikor az apjuk kis, elmaradott bányászfalujában letelepednek, és ott maradnak hosszú időre, akkor már kezdik érezni, hogy nincs ez így jól és keresik a menekülést.
Amellett, hogy az iskolában nagyon jól teljesítenek, a közösség nem fogadja be őket. Dolgoznak és a szemétből étkeznek az iskola mosdójában. Gyűjtenek a meneküléshez.
A legvérforralóbb epizód számomra az volt, amikor a gyerekek összegyűjtött pénzét az apa egyik nap elveszi és elissza, pedig tudja, hogy mennyi munka van abban a pénzben és hogy ez az utolsó lehetősége a legnagyobb lánynak, hogy egyetemre menjen.
Végül a gyerekek minden terve sikerül, mindannyiukból sikeres emberek lesznek, akik megtalálják a helyüket a világban. Mindez az elszántságuknak köszönhető és annak, hogy soha nem adták fel.
Megdöbbentő könyv, mindenkinek ajánlom, akinek gyereke van, hogy olvassa el.

Kate Furnivall - Vörös sál

Romantikus történet gazdagon. Élvezetes volt olvasni, bár néha úgy éreztem, rövidebben is meg lehetett volna írni. A munkatáborokról írt részek nagyon nyomasztóak voltak, de valósághűek, gondolom. A karakterek végletesek, jól kidolgozottak. Oroszországban játszódik a történet, Sztálin hatalomrakerülése után. Borzalmas állapotban vannak az emberek, az ország és a gazdaság. A propagandaszövegek persze hangzatosak, de árulás és besúgók vesznek körbe mindent és mindenkit.
Ebben a környezetben szökik meg Szófia egy munkatárborból, mert megfogadja, hogy a barátnője, Anna életét megmenti. Ezt csak úgy teheti meg, ha megkeresi Anna régi szerelmét, Vaszilijt, aki már más néven él egy Tivil nevű faluban, és a segítségét kéri.
Sok viszontagság árán eléri a falut, ahol a cigány, aki régóta várta, mert tudja, hogy a falu jövője függ Szófiától, befogadja és hamar kapcsolatba kerül Vaszilis-Mihaillal is. A vörös sál nem sok szerepet kap a könyvben, szerintem.
A történet vége rejti a fordulatot és természetesen a boldog végkifejletet.
Nem volt igazán mélyreható a történet, de jól szórakoztam.

Vörös sál-

Könyvajánló - Vámos Miklós, Uliczkaja, Vas Virág

A címben említett könyvel éléggé más és más világot képviselnek, de mind nagyon tetszett.

Nagyon vártam már, hogy nekilássak az olvasásásnak. Sok jót hallottam Ulickaja-ról és még nem olvastam tőle semmit. Nem volt könnyed olvasmány, de hihetetlenül érdekes volt.
Egy orosz orvos élete. Ennél azonban sokkal több: hit, szeretet, összetartás, sorsok, hihetetlen karakterek. Az írónő úgy ír, mint a klasszikus orosz írók, igazán továbbviszi az ő hagyományaikat. Nem is tudok mit írni róla, mert annyira összetett volt, annyira sok gondolatot elindított benne, és elszórakoztatott, hogy a tartalmát felesleges lenne összefoglalnom.
Nagyon - nagyon jó könyv. Igazi irodalom.

Fura kis könyv volt. Azt hittem mese, de szerintem nem, inkább regény, ami gyerekekről szól. Élveztem az olvasásást, de nekem a vége nagyon szomorú volt. Rájöttem közben, mennyi mindent nem tanítottam  meg és nem is fogok tudni megtanítani a gyerekeimnek, mert én magam sem tudom. Tetszettek a Tobi-Gabi mesék és nagyon életszagú volt minden benne. El is gondolkodtatott, hogy most akkor Vámos bajban van? Ezeket a szereplőket eddig tényleg úgy tudtam, hogy a saját csalájáról mintázta. Remélem nem. Ajánlom a könyvet minden gyerekes szülőnek.

Ez egy könnyed, szórakoztató könyv volt. Szerintem nagyon jól volt megírva, bepillantást nyerhettem az újságírók világába, és közben tényleg jól szórakoztam. Szerintem sokkal jobban ír, mint a felkapottabb Fejős Éva, jobban tetszett a stílusa. Egy magyar egyetemista lány megnyer egy párizsi ösztöndíjat, amit azt jelenti számára, hogy a  Miracle magazin boszorkánykonyháján tölthet egy kis időt. Ott már az első nap szerelmes lesz, ráadásul olyan férfiba, akit nem sok esélye van megközelíteni. Aztán mégis. Nekem a vége nem tetszett, de igazából végig szórakoztató volt.

Csajos könyvek

Nem szoktam igazán csajos könyveket olvasni, mert a cipők, smink, táskák világa nem az én világom. Sose volt az, most meg aztán pláne nem. De Jil Mansell könyveiről muszáj szót ejtenem.

A kórházban tökéletes olvasmány volt, mert bár nem túl irodalmi, de szórakoztató, vicces. Élveztem az olvasás minden percét. Még csak azt se mondhatom, hogy a könyvei egy kaptafára íródtak, mert van benne sztori, jó karakterek (bár kicsit sablonosak), vicces helyzetek (amik eléggé valósághűek) és sok szerelem.

A másik nagy könyvélmény: Eat, pray, love.
Szerintem ezt minden nőnek el kellene olvasni. Tanulságos, üdítő, felszabadító volt.
Egy zavaros kapcsolatokban élő, de sikeres nő magáratalálásának története. Három helyszín: Itália, India, Indonézia, három téma, ahogy a cím is jelzi, a ételek, és az evés öröme, az ima és Isten keresése, és a szerelem megtalálása a könyv témája. Közben rettentő érdekes emberekkel ismerkedünk meg. Az írónő nem kertel, nem takargat, a saját gyarlóságát se veszi védelmébe. A keresés minden perce őszinte.

Dévai gyerekek - Böjte Csaba

A héten olvastam el egy kicsike riportkönyvet, amit Böjte Csabával készítettek. Ritkán van hatással rám ennyire könyv, mint ez volt, ezért is írok róla. Több könyve megvan itthon, mindegyik olvasása közben éreztem, hogy felbuzdul a szívem a jóra, tenni akarok azokért, akik nálam nehezebb helyzetben vannak, de a legutóbbi élményem az "Istennel a semmiből a végtelen felé" című könyv volt.
Csaba testvér, ahogy mindannyian ismerjük, nem mond ebben a könyvben eget rengetően új dolgokat.
Arra hívja fel a figyelmét mindenkinek a szavaival és a tetteivel, hogy a szeretet parancsa mindenek felett való. Nem kell a rosszért rosszal fizetni, hanem fényt kell gyújtani a sötétségben és szeretettel kell fordulni azokhoz is, akik bántottak, ártottak. Nem kell a rendszert gyűlölni, keresni kell a lehetőséget, hogy segítsünk. Ahogy ő fogalmaz, nem múlandó kincseket kell gyűjteni, amit a rozsda és moly megemészt, hanem emberi lelkeket, életeket, amik halhatatlanok.
Az a fajta egyszerűség, amivel kifejezi magát, a történetek, amiket elmesél, egyszerűen elvarázsolt, felrázott és mélyen gondolkodásra késztetett.
Alapigazság, ami nélkül nem tudná ezt a munkát végezni, hogy Isten selejtet nem teremtett, minden gyerek nagy kincs, olyan érték, amit nem szabad veszni hagyni. "Isten zsákutcát nem teremtett"
Úgy neveli a gyerekeket, hogy nem prédikál nekik arról, hogy "ne lopj", "ne paráználkodj", hanem elviszi őket a börtönbe, ahol a rabokkal elmesélteti nekik, mit tettek, mennyi időre lettek bezárva, milyen a börtönélet, elviszi őket az anyaotthonba, ahol látják, milyen nehéz egyedülálló anyaként felnevelni egy gyereket. Elviszi őket a boltba, kiszámoltatja, mi mennyibe kerül, ez a matematika óra. Természetesn iskolába is járnak, de Csaba testvér mellett megismerik az életet, a nevelőik mellett a meleg családi légkört, az egymás értékelését, a testvériséget, és az életre szóló barátságot, támaszt.
Nekem személy szerint az a véleményem, hogy felbecsülhetetlen értékű a munkája, a példaadása. Nem ismerek senkit, aki ennyire önzetlen lenne, aki ennyire másra figyelne. Elmesélte, hogy Istentől nagy empátiát kapott, ha egy fa egyik ága száradozik, azt ő leszkítja, hogy tudjon növekedni aza fa,  ha egy udvar piszkos, rendetlen, akkor azt ő vágyik rendben tenni. Valószínűleg innen jön, hogy rendben teszi az Erdély múltját idéző, leromlott házakat, hogy nem nézheti el, ha éheznek, fáznak a gyerekek.
Szeretnék én is ilyen lelkületű lenni. Teljesen kihal belőlem lassan a szolidaritás. Csak a családom, a közvetlen rokonságom érdekelt mostanában, hogy nekik mindent megadjak, amit csak tudok. Igaz, a környezetemben nem látok éhezőt (kivíve a hajléktalanokat), bár történnek tragédiák és erőnkhöz mérten igyekszünk segíteni, de az a mindent felülíró empátia, amit Jézus úgy fogalmaz meg, hogy vidd haza az éhezőt és otthontalant, az nincs meg bennem. Régen talán megvolt, és szeretném újra érezni. Sokszor azt éreztem, mikor fájt a szívem valakiért, hogy úgysem tudok segíteni, úgysem tudok semmit tenni. Jó lenne, megtalálni a módját, mégis.
Szinte kdvet kaptam, a könyvet olvasván, hogy csatlakozzam az egész családommal Csaba testvérhez, éljünk ott, együtt velük és neveljük együtt az ő és a mi gyerekeinket. Talán elszált öttlet volt, de befészkelte magát a fejembe.
Történetek, amik nagyon megrendítettek:
Volt egy fiu, akit születésekor az anyukája lepasszolt a nagymamának, aki viszont 12 éves korában meghalt. Ekkor a fiu elkezdte keresni az anyukáját, akit meg is talált, boldog családban élt két gyerekkel, férjjel. A fiu érzete, hogy ő itt fölösleges, elkódorgott. Csaba testvér egyik házába került, ahol cudarul bánt a nála kisebbekkel. Mikor öt gyereket elvert, a nevelők Csaba testvérhez vitték, aki megölelte, bár látta, hogy a fiu remeg a dühtől. Sokáig ölelte így, mert őt is ütlegelte, miközben dühöngött, míg végül a sok szeretet előcsalta a könnyeit, a csalódottságát. Megbékélt Csaba testvér vállán ez a fiu, de hátra volt a büntetés, amit a kicsik megveréséért el kellett viselnei, gyerekenként 100 db guggolás. Csaba testvér látva, hogy ez meghaladja a fiu erejét, nekiállt maga is guggolni, mire Laci mondta, ne csinálja. "Ne szólj te bele az én dolgomba" (igazi székely hozzáállás, nagyon tetszik), és felesbe megcsinálták a büntetést.
Tetszett, mert hiteles, életszerű, szeretetteljes.
Egyszer a nyári szünetre vitt haza négy gyereket a hegyi viskójukban, ahol az apjuk nézte a falat, minden elhanyagolt volt. Mondta neki Csaba testvér, "hát hol van az asszonyka?", "az biza elment". Így nem hagyhatta ott a gyerekeket, együtt megkeresték az asszonyt. Ahogy meglátta egymást a házaspár, nekiálltak éktelenül veszekedni, hiába mondott Csaba testvér akármit. Végül körbeálltak és nekiláttak a gyerekekkel hangosan imádkozni, ez aztán lassan hatott. Végül az ember is letértdelt, megfogadta, nem iszik, dolgozik, az asszonnyal megfogadtatta Csaba testvér, hogy nem veszekszik és megígérte nekik, ha kitartanak a nyáron, őszre szerez nekik valami munkát. Így is lett, vitt nekik őszre egy vagy két tehénkét, amiből aztán nagy csorda lett, ez a család megmenekünk.
Tetszett, mert nem csak az éppen aktuális problémát látja, mélyebbre néz. Látja a kilátástalanságot, a csalódottságot. Nem úgy tekint az emberekre, hogy na, ez is elszúrta, hanem látja bennük, ahogy Isten, a lehetőséget, a jóra, a szépre.
Szerinte minden emberben ott van a jóság magja, csak ki kell hozni.
Ajánlom mindenkinek, hogy ha tudja, olvassa el Csaba testvér könyveit, mert annyi szép gondolat van benne, ami nem filozófia, hanem, mivel ismerjük is az életét, tudjuk, hogy megvalósítható cél, álom lehet.
A dévai alapítvány holnapja:
http://www.devaigyerekek.hu
Itt lehet az örökbefogadásról is többet olvasni (lehet valaki örökbefogadó keresztszülő, aki egy bizonyos állandó, választott összegű kifizetéssel támogat egy-egy gyereket valamelyik házban, ezt az alapítvány kijelöli). Mi is voltunk örökbefogadó keresztszülők, egy román kisfiút "fogadtunk örökbe", akinek aztán küldtünk karácsonyi ajándékot és levelet. Egy ideje nem vagyunk, de remélem, még leszünk.

Könyvajánló

Reggel (már pár napja) Tisza Kata: Doktor Kleopátra című könyvét olvastam. Egy híres színésznőről szól, aki belebolondul egy bordeline szindrómás, szörnyű pasiba és mindent megpróbál, hogy kimásszon a kapcsolat elvesztése utáni depressziójából. Sokféle kuruzslóhoz, orvoshoz, pszichológushoz, pszichiáterhez eljut és sokan segítenek kicsit, de többnyire csak leveszik pár tízezressel. Igazából magának kell megoldani az életét.
A könyv nagyon jól van megírva. Néha nekem sok a siránkozás, de tudom, hogy van, aki így éli meg. Én azt hiszem, soha nem tudnám így alárendelni magam senkinek, főleg nem egy pszichopatának, aki folyton kínoz, nem tudnék ilyen embert szeretni. De a könyv áttekintést ad a mai magyar valóságról, a kapcsolatok válságáról, az őszintétlen viszonyokról, arról, hogy kevés embermben lehet megbízni igazán. Arról is pontos képet fest, hogy hány ember próbál meg fűhöz-fához kapkodni, manapság milyen megoldások elérhetőek, hogy úgy mondjam a magyar pszchológiai-ezoterikai piacon. Sajnos kevesen tudnak szakszerűen segíteni. Többen csak próbálkoznak, vagy egyáltalán nem érdekli őket a páciens, annál inkább a pénz, amit a rövid ülés végén otthagy a beteg.
Sok őrült személyiséget ismerünk meg, a szinésznő "baráti" köréből, megtudhatjuk, hogy hányféle és milyen vitaminokat kell szedni, hogy minden ellen bebiztosítsuk magunkat.
Tetszett, hogy a könyv elején említi Csíkszentmihályi Mihályt, aki nekem nagy kedvencem, úgy tűnik az írónő is elmélyült a Flow tudományában. Alapos munka, látszott, hogy nem blöfföl, valahogy mélyen ismeri ezeket a figurákat az írónő, legalább is nekem ez volt az érzésem.
Cserkó doktoros sztorija tetszett a legjobban, nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy kit takar a név a valóságban.
Szerencsére nem kerültem soha olyan mélyre eddig, ami miatt szakember segítségére szorultam volna. Egyszer, Ábel után voltam depressziós, de mire a pszichiáterhez elmentem már kifelé lábaltam belőle. Magam kerestem meg, egy rádióműsor alapján, azt hiszem a Vadaskerti Alapítványt, ahol két pszichiáter foglalkozik speciálisan gyermekágyi depressziósokkal. Ami igazán segített az volt, hogy elmondta, teljesen normális dolog, hogy depressziós vagyok, emiatt nem aggódjak. A kisfiam érkezése nem volt zökkenőmentes, császároztak, a gyereket elvitték, nemláthattam egy napig, ami rettenetesen megviselt, három hetes korában költöztünk, az otthonom fel volt dúlva, az új lakásban rengeteg munkám volt és a városban senkit nem ismertem, gyakorlatilag be voltam zárva a babával a négy fal közé, és egyáltalán nem tudtam szoptatni. Ezek után a depresszió, hogy úgy mondjam természetes. Ezzel aztán meg is nyugodtam és el is múlt. Közben persze igyekeztem kapcsolatokat építeni, elfoglalni magam és megtalálni önmagamat az új szerepemben.
De ez csak egy kitérő volt. A könyv jó, érdemes elolvasni.

Olvasónapló

Már visszavittem a könyvtárba a nemrég elolsvasott könyveket, de azért van néhány, amiről említést kell tennem itt is.

Ez nem volt egy kellemes olvasmány, mégsem tudtam abbahagyni, letenni, míg a végére nem értem.

A stori számomra nem volt hihető. A karakterek olyan szerencsétlen, akaratgyenge emberek, akiknek valahogy semmi sem sikerül és mindig rosszul döntenek, hogy szerintem ennyire szerencsétlen ember nincs. Izgalmas krimi is lehetne az eleje szerint, de nem az. Arról szól, hogy egy nő, aki nem volt semmilyen szempontból érdekes, hogyan megy hozzá egy tehetségtelen farmerhez, és hogyan őrül meg lassan a hőség és a semmittevés folyományaként. Nyomasztó volt, mégis érdekes. A borító tükrözi a tartalmat.

Ez vidámabb olvasmánynak bizonyult. Sokat megtudtam Shanghajról, az ottani társadalomról, a városról. Igazából érdekes olvasmány volt. Egész más világ, mint Magyarország, elvarázsolt világ, ahol a pénz nem számít, a gyárakban iszonyatos állapotok vannak, az emberek százai veszítik el naponta kezüket, lábukat, mégis a gazdagság elképzelhetetlen. Aki itt tud, az hamar meggazdagszik. A sztori nem túl izgalmas, már az elején sejteni lehet, hogy mi lesz a vége, de élvezetes volt olvasni. Az írót annyira nem szeretem, néhány könyvét már olvastam, de ez elég jól van megírva. Aki családos, annak talán többet is mond, mint annak, akinek még nem volt férje, gyereke.

Flow - Az áramlat, Csíkszentmihályi Mihálytól, aki egyik kedvenc íróm. Nem regényeket ír, az igaz, de nagyon élvezetes olvasni minden írását. Sajnos ez is csak a könyvtárban van meg, de ha lesz rá módom megszerzem magamnak is.

Ez a korábban olvasott könyve folytatása, vagy előzménye, igazából nem is tudom.

Ez is arról szól, hogy hogyan lehet értelmes életet élni. Nem érdemes úgy leélni az életünket, hogy nem találunk örömet a mindennapi tevékenységekben, mert ezekből a tevékenységekből áll a napunk nagy része. Sok kutatási eredményt is felvonultat, beszél híres kutatókról, akik azért értek el csodás eredményeket, mert szerették, amit csináltak, mert hajtotta őket a felfedezés vágya. Nagyon szeretném, ha soha nem szűnne meg bennem sem az érdeklődés. Most úgy gondolom, hogy rengeteg minden érdekel, de nincs időm semmire. A gyerekek és a napi házimunka, saját munka annyira lefoglal, hogy nincs időm hobbira, olyan dolgokra, amiket csak úgy, szeretnék megismerni. Mindig azt gondolom, hogy majd ha öreg leszek és nyugdíjas, megvalósítom az álmaimat, mert előre láthatólag addig nem lesz rá módom is időm. A könyv arra bíztat, hogy most kezdj neki, kis lépésekben az álmaid, a valódi vágyaid megvalósításának. Tanulj, tudj meg többet a világról, amiben élsz, kirándulj, utazz, kertészkedj, varrj, olvass, alkoss. Szóval gondolatébresztő volt a könyv és sokat tanultam belőle. Most már csak a megvalósítás van hátra. :)

Hát, senki nem vádolhat, ezt a bejegyzést végignézve azzal, hogy egysíkú az érdeklődésem. Egy igazi tini romantikus regény. Úgy akadt a kezembe, hogy a könyvtárban az új könyvek között válogatva kivettem egy romantikus regénynek látszót, hogy hát, jobb híján elolvasom. Közben egy néni hozott vissza egy adag könyvet, amiben szinte csak romantikus regények voltak. A könyvtáros hölgy pedig az előző választásomból ítélve odatett a könyvkupacomra a frissen visszahozott romantikus regényekből még kettőt, hogy biztosan tetszeni fog.

Végül is nem rossz. A fülszöveg és a borító tükrözi a könyv tartalmát. Azért van benne dráma is és sok nehézség, amivel a főhős, egyébként szerintem átlagos lány megbírkózik. Elég jól van megírva, de természetesen a magas irodalomtól távol áll.

Ez a másik könyv, amit a könyvtáros hölgy jóvoltából vihettem haza. Igazi értelem és érzelem stílusú kis írás, elég hamar átrágtam magam rajta. A gazdag, gyönyörű bárónő szárnyi alá veszi a szegény és nehéz sorsú, de elég csinos özvegyet, aki gyakorlatilag a mindenese lesz. Megejelenik két sikeres, de néhány szempontból érdekes férfi a szinen és úgy alakul, hogy tulajdonképpen mindketten a szegény övegyet akarják elvenni. Persze a végén a helyére kerül minden. Könnyed olvasmány, nem terheli le az ember lelkivilágát, szórakozásnak megteszi.

Könyvajánló - Komfortos mennyország

Ennek a könyvnek az elolvasása is a legutóbbi napok (konkrétan múlt éjszaka) termése. Nagyon izgalmas volt, bár igazából nem történtek benne igazán nagy dolgok.

Egy átlagos de nagyon szép életet élő lányt brutálisan megerőszakolnak, meggyilkolnak. Utána valamilyen módon, ugyan már nem a földön, de folytatja az életét. Részt vesz a családjának az életében, végig kíséri őket és a gyilkosát, ill. a szerelmét 8 éven át, míg végül elköltözik megnyugodva és kielégülve a komfortos (nem ideiglenes) mennybe.

A mennyország az írónő látásmódjában olyanfajta hely, ahol a vágyak teljesülnek, nekem mégis nagyon nyomasztónak tűnt. Elméletileg mindenki halála után, a családok egyesülnek itt, de valahogy én semmi célját nem láttam az itteni életnek. Rá kellett jönnöm, hogy bármilyen szép is lenne, ha ilyen lenne a menny, semmi értelme nem volna. Milyen jó, hogy én olyan mennyben hiszek, ahol ezek is megvannak, de ott van Isten, aki Atyaként vár és Jézus, aki Fiúként vár, és nem egyedül leszek, hanem velük.

De mindegy, vissza a könyvhöz.

Szépen megírt történet, nagyon jó keretekkel, szép mondatokkal. Magával ragadó. Nem is érzi az ember közben a tragédia fájdalmát, mert olyan objektíven van elmesélve, nem csöpögős, mégis üt.

Akinek gyereke van, nem ajánlom. Nekem mindig belesajdul a szívem, mikor ilyen történeteket olvasok, ahol gyerekeket bántanak, hiszen velünk is megtörténhet és ennek a gondolatnak egy fikarcnyit se örülök.

Könyvajánló - A viskó

Hát igen, hozzám is elért végre. Már jó ideje próbáltam becserkészni, de valahogy senkinek nem volt meg a környezetemben. Aztán sikerült elolvasnom.

Újat biztosan nem tudok írni róla, sok jó kritikát kapott, sokakra volt hatással. Most én is azok táborához csatlakozom, akik megírják, bennük milyen hullámokat vetett a könyv.

Nagy várakozással voltam, de ahogy hallottam az alapsztorit, el se tudtam képzelni, hogy oldja fel az író azt az keserűséget, hogy valaki elveszíti a gyerekét, sőt, brutálisan meggyilkolják. El se tudtam képzelni, mit tud Isten mondani egy ilyen embernek (mármint az író szerint)

A végén csodálkoztam, engem is meggyőzött. A könyv nagyon pozitív, még ha ilyen iszonyú tragédiával kezdődik is.

A végén, a fülszövegben ott a figyelmeztetés, hogy nem teológiai művet tart a kezében az olvasó, hanem regényt. Hát igen is, meg nem is, szerintem. A Biblia Istenről kijelentett igazságai, amik igazán fontosak, olyan közérthetően vannak megfogalmazva, ahogy egy teológus sose tudná, de mégiscsak alapgondolatai a szentírásnak, hiszen ezt hiszik a keresztyének.

Isten megértő, elnéző, és nagyon-nagyon szeretetteljes a találkozó során.

Nekem a legmeghatóbb rész az volt, amikor Sophiával találkozott Mack és el kellett döntenie, hogy melyik gyerekét küldi a pokolra, melyket a mennybe. Annyira át tudtam érezni a gyötrődését, hiszen ilyen döntést nem lehet meghozni, hiszen képtelenség egyiket is a pokolra küldeni. Rájöttem, hogy Isten így érez velünk kapcsolatban. Hiszen gyermekei vagyunk. Ha mi tudjuk szeretni annyir a gyerekeinket, hogy nem vagyunk képesek ártani nekik, akkor beláthatjuk, hogy Isten szeretete még sokkal nagyobb irántunk. Miért is félünk tőle mint bírótól, hiszen nem az elveszésünkönk, hanem a megmentésünkön munkálkodik.

Tragédiák vannak (persze ilyenkor azt gondolom, csak engem ne próbálj meg Istenem ilyesmivel, mert az nem élném túl), de Isten szeret, feltétel nélkül, igazán, ahogyan csak a Teremtő tud.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, keresztyénnek és ateistának egyaránt, bár lehet, hogy a keresztyéneknek jobban fog tetszeni és többet merítenek belőle, de hiszem, hogy mindenkinek áldás elolvasni.

Nekem nagy hála, és szeretet fakadt a szívemben, miután letettem, Isten iránt, aki soha nem feledkezett meg rólam

Könyvajánló - Ki az úr a háznál?

Ismét egy hasznos gyereknevelési könyv. Ilyet nem sokat láttam a piacon, pedig eléggé körülnéztem, mióta gyerekeim vannak és ki vagyok éhezve mindenféle nevelési könyvre, hátha majd ez mondja meg a tutit.

Hát, ez megmondja. Ritkán találok ennyire célravezető, világos gondolatmenetű, gyerek és egyben szülőközpontú nevelési könyvet. A martonvásári könyvtár tulajdona, de lehet, hogy beszerzem, mert hosszú távon is nagyon hasznos lehet.

Alapvetően az a koncepció, hogy a gyerekekben benne van az ösztönös uralkodási vágy, hogy ő irányítsa a dolgokat a családban, hogy a kívánságai szerint alakuljanak a dolgok mindig. Ezzel szemben a szülőnek nehéz a dolga, mert igyekszik kielégíteni a gyerek igényeit, de a sajátjaira is figyelnie kell, ill. ha nem figyel ez benne is fusztrációt és keserűséget szül.

A könyv szerint a gyerekeket együttműködésre és kedvességre kell nevelni, amit csak tanulással tundnak elsajátítani. Ez viszont nem könnyű. Ha felborul a családi erőviszony, vagyis a gyerek mondja meg, hogy mikor mit kell csinálni, az mindenkinek igen kellemetlen. A szülő hivatott a hatalmi (és itt nem rossz értelemben érti, nem diktátori hatalomra kell gondolni) poziciót elfoglalni a családi hierarchiába. Ha nem így van, azt a gyerek is megszenvedi, görnyedezik a neki adott túl nagy hatalom súlya alatt, a szülő is megszenvedi, mert folytonos harcba kell bocsátkoznia a saját érdekeinek az érvényesítéséért.

Megkülönböztet négyféle szülőtípust:

1. Engedékeny - folyton magyaráz, kér, győzköd, végül a gyerek győz, mert nem tudja érvényesíteni az akaratát.

2. Kényeztető - a fenti, csak még rosszabb.

3. Távolságtartó - aki nem sok érzelmet visz a nevelésbe, inkább feladatorinetált.

4. Megtorló - igen szigorú, folyton büntet, katonai szigorral egrecírozza a gyerekeit, soha semmi nem jó neki és gúnyolódik.

Egyik sem jó, a jó a Hatékony szülő. Ezzé kellene válni.

Sok példát hoz, részletesen leírja az egyes szülőtípusokat. Azt is mondja, hogy természetesen senki nem csak ilyen, vagy csak olyan, de a nevelési attitűdünk igen is valamelyik felé billen.

Magamról nem tudtam megállapítani, hogy melyikbe tartozom. Úgyhogy valószínűleg én hatékony szülő vagyok. :)

Ez persze nem igaz, Ábel még mindig pelusos, Áron nagyon akaratos és sokszor elfáradok tőlük. De alapvetően azt kell mondanom magunkról, hogy sok gond nincs a gyerekeinkkel. Ábel szófogadó, Áron meg nevelődik lassan, majd beletanul ő is.

A könyv módszere: a létra.

Érdekes, azt nem tudom, miért így hívja. Arra bíztatja a szülőket, hogy ne kérleljenek vég nélkül, hanem határozzák meg az egyes lépéseket és ahhoz tartsák magukat. Tulajdonképpen következetességre ösztönöz. Fontosnak tartja, hogy ha már felborult az egyensúly, akkor legyen egy korrekciós időszak, amikor a csemete szembesül vele, hogy innentől máshogy lesznek a dolgok a családban. Ilyenkor több lesz a cirkusz, de ezen át kell esni a cél érdekében. Ha nem most vesszük vissza a hatalmat a gyerektől, később (kamaszkorban) már lehetetlen lesz és neki is sokat ártunk vele. Úgyhogy harcra fel!

A létra lépései, röviden:

1. Kérjük a gyereket valamire, szépen, világosan.

2. Ha nem hallotta meg az első kérés, odalépünk hozzá, szigorúbban, de kedvesen is újra kérjük. Egyben figyelmeztetjük, hogy ha nem teszi meg, amire kértük, akkor a szobájába küldjük.

3. Ha nem teszi megy, bekísérjük a szobájába és azt mondjuk, akkor jöhet ki, ha szólunk.

Itt ad néhány tippet, hogy mikor mi legyen. Ha pl. kiszalad, rúgkapál, csúnyákat kiabál ránk, a szobában tombol, stb.

4. Ha rúgkapál, tombol, akkor le kell fogni. Ennek a fogásait részletesen leírja. Remélem, nekem soha nem lesz rá szükségem.

Tulajdonképpen abban egyet értek vele, hogy ha kérünk valamit és nem teszi meg a gyerek, annak legyen következménye valamilyen formában, mert egyébként nem lesz hitelünk, hiába beszülünk legközelebb. Ne mondjunk olyasmit, amit nem tudunk megtartani.

Részletes leírásokat ad arra nézve is, hogy ha boltban, ebédlőben hisztizik a gyerek, vagy nem viselkedik kulturáltan, mit lehet és kell tenni.

A szobába kísérés és ott tartás számomra nem túl életszerű. Szerintem nem nagy büntetés ez egy gyereknek. Inkább a helyzethez kell alkalmazkodni, véleményem szerint és olyan következményt kilátásba helyezni, ami épp megfelel a helyzetnek és amit a gyerek nagyon akar. Ha azt nem kapja meg, együttműködőbb lesz. Nem vagyok híve a lekenyerezésnek, a könyv írója sem. Pl. az ételt nem szabad jutalomként felajánlani, mert biztos, hogy ez rossz képet szül a gyerekben.

Most például mi azzal küszködünk, hogy rávegyük Ábelt a bilizésre, WC-be kakilásra. Nehéz. Ott tartunk, hogy elvettem a vonatait és nem nézhet mesét, amíg nem szól, hogy kakilnia kell. Tudom, hogy nem szabad erőltetni, de úgy érzem esetünkben az a helyzet, hogy Ábel fiam marha lusta és szórakozott és nem nagyon izgatj a wécézés. Engem viszont igen, mert mindjárt itt az óvoda és nem mehet, hacsak nem lesz szobatiszta. Nálánál sokkal fiatalabb gyerekek azok, nem hiszen, hogy nem lenne érett a feladatra, egyszerűen nem érdekli eléggé. Ebben próbálok neki segíteni, hogy legyen motivációja. Majd beszámolok.

A könyvet pedig ajánlom mindenkinek, akiben felmerült már, hogy nem tudja kezelni a dacos gyerekét, evési, alvási vagy szobatisztasági gondjai vannak.

Olvasónapló

Régen, próbáltam doc fájlokban megőrizni egy-egy könyvélményemet, hogy majd egyszer újraolvasva megelevenedjék előttem a csekekmény, a szereplők, de aztán ezeket a feljegyzéseket sohasem olvastam újra. Ebből a szempontból is örülök, hogy blogot írhatok, mert bár tudom, hogy más most sem olvassa, de nekem sokkal többször eszembe jut elolvasni egy -egy bejegyzésem, amit a könyvekről írok.

Az elmúlt időszakban sok könyvet elolvastam. Voltak köztük regények, nevelési tanácsadó könyvek, pszichológiai témájúak, mindegyik tetszett. Ha egy könyv nagyon nem tetszik, akkor nem olvasom végig, túl drága az időm ahhoz, hogy számomra nem túl érdekes dolgokkal foglalkozzam.

Akkor jöjjön a lista, rövid leírásokkal, időrendben visszafelé:

1. :Kazuo Ishiguro: Ne engedj el - csodálatos élmény volt. Már régebben kölcsönöztem, de olyan jelentéktelennek tűnt a borítója, hogy sokáig nem álltam neki olvasni, mindig volt érdekesebb. Pedig nagyon szép könyv. A szerző nagyon finoman ír, a történet úgy bontakozik ki előttünk, mint egy virág. Kath emlékszik vissza diákéveire, barátságaira, társaságára. Már a kezdetektől érezni lehet, hogy valami mégsem stimmel, hiába a boldog gyerekek, nincsenek szüleik, soha nem mennek haza. Mégsem ez a legnagyobb gond. Csak a regény végére válik teljesen világossá, hogy miről is van szó, addig az író csak sejtet. A csodás Hailshamben felnövekvő diákok klónok, akiket azért hoztak létre, hogy embereknek adományozzák a szerveiket. Kikerülve az iskolából előbb donorok gondviselőjévé, majd maguk is donorokká válnak. Általában négy adományozást tudnak végigcsinálni, a negyedik az utolsó, utána "bevégzik". Az iskola, ahol felnőnek, arra törekszik, hogy fejlessze a művészi érzéküket, állandó alkotásra serkentik őket, verseket írnak, festenek és egészében véve nagyon kreatív életet élnek. Szeretik egymást és a "felügyelőiket", akik tényleg szeretetteljesek, komolyak és fegyelmezettek. Valahogy nekem egyébként nagyon japánok voltak, bár a regény Angliában játszódik. A felügyelők igyekeznek bizonyítani a világ előtt, bár ez csak a regény legvégén derül ki, hogy ezek a gyerekek, bár klónozták őket, ugyanolyan emberi lények, mint a normális módon született emberek. Azt próbálják a munkáikkal bizonyítani, hogy nekik is van lelkük. A diákok tényleg szeretik egymást, szoros, életreszóló barátságok szövődnek köztük. A kapcsolatok leírása nagyon finom, párbeszédek, pillantások, érintések teszik kézzelfoghatóbbá a baráti kapcsolatokat. Fontos a szerelmi szál is a regényben. Engem teljesen elvarázsolt, alig bírtam letenni. Valahogy, bár a téma ilyen, mégsem nyomasztó a könyv, mert a szereplők elfogadják a nekik szánt szerepet a társadalomba, nem lázadnak, nem sajánltatják magukat. Valahogy az volt a fura, hogy mai világban (nem valami távoli jövőben) játszódik, mégis ez a rémálom a klónokról átsző mindent. Nem szeretnék egy ilyen világban élni, ahol embereket használnak donornak, akiknek semmi egyéb lehetőségük, céljuk nem lehet az életben, mint hogy a szerveiket beteg emberek, gyerekek gyógyítására használják. Akkor inkább a halál.

Az alábbi idézetet ma olvastam más témában Duende blogján, és nagyon idevágónak érzetem, aki elolvassa a fentebbi könyvet, majd tudja miért:

"Lin-csi kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a szerzetesek az apáthoz. - Mondd, apát! Ha a világon mindennek a sorsa pusztulás, miért kell tökéletessé válnunk? - Senkinek sem kell tökéletessé válnia! – csattant föl Lin-csi, de nemhiába volt bölcs tanító, komolyan válaszolt a rossz kérdésre is. – Hívek! Csak az váljon tökéletessé, akinek szenvedést okoz az pusztulás. Csak az váljon tökéletessé, aki szenved az elmúlás gondolatától. Csak az válassza a tökélesedés útját, aki csak így könnyíthet a sorsán- szólt az apát."

2.

Réz András - Köldök A borító könnyed írásra számítottam. Bár nem is voltgazán komoly, azért feladta a leckét, elgondolkodtatott. Néhány különböző korosztályú ember (nő, férfi) szemüvegén keresztül látjuk az életet Magyarországon körülbelül 1996-tól 2034-ig, már nem tudom pontosan. A könyvben a köldök mint testrész, mit a világ egyik lehetséges közepe, mint áramlás, mint vezető, mint kötelék fontos szerepet kap. Van olyan szereplő, aki nem öregszik, mert halhatatlan, örökké csak a nők és a főzés körül forognak a gondolatai, és a "szép új világban" is megtalálja a módját, hogy hódoljon a szenvedélyének, ő a magyarországi köldök őrzője. Van köztük rideg feleség, anyag, aki magához akarja láncolni a fiát, és azt hiszi még mindig összeköti őket a lelki köldökzsinór, ám a fiu fellázad. Van egy sehova nem passzoló szereplő, akinek viszont egy műhiba miatt fiatalkorában eltüntették a köldökét, az ő megállapításai irányítják a történelmet. A "szép új világ" fogalmait idézi nekem valahogy a könyv, a zónák, amikre felosztják a világot (A plusz, B, C, D, E - ezekből az egészségügyi szolgáltatás és minden luxus jár az A-nak, a többi arányosan csökken, míg a D a partizánok zónája, ahol semmi nincs, sem közlekedés, sem egészségügy, sem iskola, farkastörvények uralkodnak). Mindent összevetve szórakoztató olvasmány volt.

3. Dragomán György - Fehér király Egy éve halgattam a Kossuth rádióban egy műsort az íróval a könyvéről. Az megfogott, hogy mondta, a könyv kitalált történet, mégis rengetegen keresték azóta, hogy az ő élettörténetüket írta meg. Nagyon megörültem, mikor a könyvtárban, a kedvenc "új könyvek" polcomon ráakadtam. Sajnos már egy-két hete, hogy olvastam, így nem annyira friss az élmány, mint amikor befejeztem és becsuktam a könyvet. Nagyon jó könyv. A helyszínek, a gyerekkoromat idézik, bár az enyém nem volt soha ilyen kegyetlen, de blokkok nekem is valóságosak, az építési terület, ami körülvette a játszóterünket, a boltokban a sorbanállás a csirkéért és banánért, hogy minden a pult alól került ki, hogy ismeretség nélkük sehova se lehetett jutni. Valahogy a nosztalgia érzése kapott el sokszor, ahogy olvastam. Pedig a világ, amelyben a főszereplő él egyáltalán nem idillikus. Farkastörvények uralkodnak, a gyerekek és felnőttek kegyetlenek egymással. Az apa távolléte mindent meghatároz. Gyönyorű képeket fest az író a szavaival, egyszerűen varázslatos. Mikor a madarakról ír, amelyek Csákány lakókocsijában vannak, vagy a tulipánszedésről, vagy az öreg sakkozó robotról, a szobákról a diplomata lakásában. Nekem nagyon tetszett a könyv, bár igazi cselekménye nincs, az apa nem tudni, hogy a végén hazjön-e, talán már nem is fontos, mert semmi sem lesz olyan, mint régen. Szívesen elolvasom az író több könyvét is, ezek után.

4. Vámos Miklós - Tiszta tűz Szórakoztató könyv volt. Rájöttem, hogy felkapott, nem felkapott szeretem Vámos stílusát. Hétköznapi, de közel sem ponyva, igazi irodalom, humoros, szarkasztikus, ötletes. Valamilyen szempontból páros novellákat tartalmaz a fentebbi könyv. Mindegyik jó volt, valahogy, egyiket sem untam, még azt sem, ami a spanyoltanulás kínkeservéről szól. Némelyik nagyon megnevetetett, pl. amelyikben elmeséli, hogy németül igyekezett válaszolni, mikor egy könyve kapcsán ezen a nyelvterületen készítettek vele interjút. Én a többi könyvét is nagyon szerettem (Apák könyve - most már ha jól tudom Ősök könyveként adták ki újra, Anya csak egy van - ezekre emlékszem élénken, de mást is olvastam tőle). A vonatos, mikor egy idősödő magyar tánctanár és egy igen fiatal, magyar ősökkel rendelkező, svéd lány gondolatait írja le is nagyon ötletes és kellemes olvasmány volt. Az embert magával ragadja a gondolatmenete.

5.Csíkszentmihályi Mihály - Az öröm művészete

Ez egy pszichológiai témájú könyv. Nagyon -nagyon hasznos volt elolvasnom. A szerző azzal foglalkozik, hogy mi az a tevékenység, ami az emberek életét tartalmassá teszi. A flow fogalma alapvető, ez az az állapot, mikor valaki magas szintű feladatot magasz szintű képességekkel végez el, ez megelégedéssel, örömmel tölti el. Közben érzi, hogy alkot, hogy hasznos dolgot csinál és értelmes életet él. Sok vizsgálat leírása szerepel a könyvben, amely során sokféle korú és társadalmi állapotú embert vizsgáltak hosszú időn át, úgy, hogy egy gép volt rájuk kötve, amely bizonyos időközönként megkérte őket, hogy rögzítsék mit csinálnak és milyen a "boldogság" szintjük Így mérték, hogy milyen tevékenységek során éreznek az emberek át "flow-t". Azt tapasztalták, hogy a munka, kirándulás, gyerekekkel játék, kikapcsolódást volt a leginkább alkalmas, hogy flow-t éljenek át, a tévézés, unatkozás, munka volt a lekevésbé flow teljes.

Érdekes volt, elgondolkodni azon, hogy én mikor élek át flowt. Leginkább akkor, mikor úgy érzem, hasznos munkát végzek, mikor varrok és elképzelem milyen lesz a kész mű, és tánc közben (ezt sajnos már rég nem érzetem). Arra bíztat a könyv, hogy soha ne adjuk fel az értelmes életet, mindig találjunk magunknak olyan tevékenységet ami lázba hoz, ami megmozgat, amiért érdemes élni. Nagyon jó kis könyv volt, ha találok még a szerzőtől könyvet, biztosan elolvasom.