Mikor este fürdetjük a gyerekeket mindig elcsodálkozom. Hogyan nőhettek meg ilyen hamar!
Ábel kész nagyfiu, önnálló akarattal, vállalkozókedvvel és határtalan vidámsággal. Nagyon elégedett vagyok vele. Naphosszat játszik, többnyire az autóival, brümmög, szirénázik. Az autókkal szerepjátszik is. Azok mennek doktorbácsihoz, azok mennek sétálni, és tulajdonképpen mindegyik önnálló életet él a képzeletében. Imádom figyelni, ahogy játszik. Olvasni is szeret, többnyire most az Anna, Peti és Gergőt. Egy kötet van meg most, de sajnos kevésnek bizonyul, mert állandóan azt kell olvasni. A rajzok is nagyon bejönnek neki. Továbbá a Bogyó és Babóca összes kötete, és a Böngészők. Ezeket másoknak is szoktam ajánlani, mert szenzációsan jó könyvek. Aztán néha leül az asztalkájához, minden felszólítás nélkül, gyurmázni kezd, trabit rajzol. Mikor sétálunk, gyalog jön velünk, mióta Áron megvan.
Szeret sétálni is. Közben állandóan szövegel. Kommentálja a látottakat, elmondja, ami eszébe jut. Egyik udvarban kakas és tyúkok szoktak kapirgálni, a másik udvarban vagy egy kedvenc kutyus, Tappancs, aztán egy ugatós, aztán egy nagy fehér, aztán jön a tüzép udvar, ahol mindig dolgozik egy markoló és néhány dömper. Nemrégiben bontottak egy házat az utcában, ahol sétálni szoktunk és dolgozott pár napig egy buldózer. Dózerolta a házat és a sittet elvitte egy teherautó. Ez körülbelül két hétre elég témát adott a játékához. Általában valakinek a kertjében kötünk ki, mert mindig találkozunk valakivel délelőtt és ott ragadunk. Én nem bánom, legalább van társaságom, Ábel pedig szokja a közösséget, nem beszélve Áronról, aki legalább sok embert lát maga körül.
Szeret mondókázni, főleg a "Liccs, loccs" kezdetűt, de mostanában mindegyikre vevő, persze főle g a mozgásos mondókák jönnek be. Mondja őket magában, látom, hogy mozog a szája, de csak egy-két szót mond velem ki tisztán. Nem bánom, tudom, hogy tudja őket, csak még nem elég érett rá, hogy egyfolytában mondja velem.
Szereti, ha énekelek. Néha ő kéri, hogy "zenét, zenét, zenét". Olyankor valamilyen cédét akar hallgatni. Leül az ágyra, gyakran egy könyvet is hoz magával és lapozgatja, miközben hallgatja a zenét.
Szeret néhány mesefilmet. DVD-ről nézünk mesét, a tévét nem szoktam bekapcsolni egész nap. Kedvencei: Éliás, a kis mentőhajó, Thomas, Bob, a mester, a kisvakond néhány epizódja, Vuk. Mostanában szeretném megszerezni neki a Verdák-at és a Micimackó epizódjait. Szerintem bejönne neki.
Ma vettünk egy műanyag konyhai szettet, mert a szomszédban állandóan főz, hátha kedvet kap itthon is. Készített is ebédet: "Főzök ebédre valamit. Adok neked is. Én is megkóstolom." felkiálltással.
Mindig igyekszik elpakolni maga után. Azt mondja, hogy mindjárt "befezem a munkat" és utána tényleg elpakol. Jó, nem mindent a helyére, de igyekszik és én ezt nagyra értékelem. Már kisebb korában is ilyen volt, ha valamivel nem játszott, helyére vitte és úgy hozott másikat.
Nagyon rossz evő, hogy valami rosszat is írjak róla. Ezen a téren semmi vállalkozókedv nem szorult bele. Az új ételektől irtózik, meg se kóstolja, vagy ahogy a szájához érintem elkezd fújjolni. Egyébként se sokmindent szeret. Néha egész nap egy darab kiflit és egy-két pudingot eszik meg. A krémtúrót, joghurtot már nem, régen még az is bejött. Néha a pudingos csészébe töltök mást, úgy megeszi. Ha szeretném, hogy valamit mégis megegyen, akkor le kell ültetnem a tévé elé (rettenetesen ellenkezik az elveimmel) és tömöm, úgy, hogy nem néz oda és nem törődik vele, mit eszik, persze, ha nem ízlik neki, akkor így se eszi meg. Nem könnyű. Lehet, hogy én rontottam el, lehet, hogy eleve ilyen, mert babakorába is nagyon hisztis volt az evéssel, bár egy éves koráig megette a gyümölcs és zöldségpüréket. Remélem fog változni, ez is haladás, mert 16 hós korában krémtúrón és bébiételen kívül semmit nem evett meg.
Kicsit szorongós és nem nagyon áll ki magáért. Ha egy gyerek kicsit erőszakosabb, akkor simán elvesz tőle bármit, még csak nem is hisztizik érte nagyon. Mindig engem hív segítségül, vagy éktelen sírásra fakad, de nem harcol. Sajnos. Valószínű, hogy én vagyok ilyen. Bár tudatosan nem nevelem így, de biztos hat a példa, és talán ezt is elrontottam.
Szóval, öröm vele az élet. Főleg, hogy a személyisége kezd körvonalazódni. Ha valaki pár éve mondta volna, hogy egy gyerek (saját gyerekem) fejlődésének a figyelemmel kísérése ennyi örömöt ad, soha nem hittem volna el. Sok gyereket ismertem (gyerekápolónő voltam egy ideig), de soha nem értettem, míg sajátom nem lett, hogy a szülők miért vannak annyira oda a sajátjukért.
Egyszerűen bámulatos, hogy egy tehetetlen újszülöttből hogyan lesz röpke egy év alatt gyerek. Akinek már önnáló személyisége van. Szavakkal talán le se írható, de biztos vagyok benne, hogy minden szülő tudja, miről is beszélek. :))
