A gyerekek nőnek én meg öregszem. Ezt most volt alkalmam megtapasztalni, mert eddigi életem legfájdalmasabb lumbágója tört rám tegnap előtt. Haza kellett hívnom a férjemet is, mert nem bírtam emelgetni a gyerekeket, sem lehajolni, sem felállni, leülni. Masszívan szenvedtem, mígnem a férjem rám parancsolt, hogy valamit csináljak, hallva, hogy néha felordítok és elsírom magam, mikor fel kell állnom az ágyról, így kihívtam az ügyeletet. Még nem voltak nálunk. Két olyanforma ember jelent meg, mintha a közeli építkezésről ugrottak volna be egy kezelésre, de igazából értették a dolgukat, mert egy fájdalomcsillapító injekció nagyon sokat segített. Másnap meglátogattam az egy éve hanyagolt háziorvosomat, és kértem tőle gyógyszereket. Remélem hosszú távon nem lesz rá szükség.
Persze nem csodálkozom, hogy így jártam, nem mozgok, húsz kilóval több vagyok, mint három éve és teljesen merevek az izületeim. Na, mindegy, lesz ez még így se.
Áron kilenchónapos volt 13.-án és lehet, hogy hihetetlen, de elindult. Igazából pont azon a napon tett meg több lépést is egyedül. Már kitotyog egyedül, fogódzó nélkül a konyhába, vagy bárhova. Legjobban az apja és köztem szeret egyedül menni. Nagyon édes, mint egy kis robot, és a kezei az égben. Nagyon-nagyon tetszik! Szerettem volna lefényképezni, de eddig nem sikerült. Ha meglátja a gépet, rögtön rástartol, így nem tudom lefotózni. Amúgy is sokat nyílt, a világ is elkezdte érdekelni. Minden autót úgy vizsgál meg, hogy a földön tologatja és "háromkerekűzik" mellette. Ha lendkerekes, azt imádja, akkor húzogatja, felemeli és figyeli, hogy pörög a kerék. A saját játékai továbbra se érdeklik, már nem is próbálkozom. Lassan eladom mindet a teszvesz-en.
Ábel szépen beszél. Nagyon élvezetes lett vele az együttlét. Figyelnünk kell arra, hogy mit mondunk, mert hihetetlen módon ragad rá minden. Azt szokta mondani nekem, hogy "szeretem, a kis pofádat", ezt az apja szokta mondani neki és akkor örvendeztet meg ezzel, mikor a szeretetét akarja kifejezni. Folyton mesél. A kedvencei Anna, Peti és Gergő minden sztorija. Tényleg jók. Meg a Böngészőket szereti, most már egy-egy oldalról sokat tud mesélni.
Néha kiborítanak. Ábel sokat bántja Áront és nehéz megértenie, hogy nem lehet bármivel fejbeverni, csak mert közel megy hozzá. Már próbálkoztunk szépen, csúnyán, hogy megértessük vele, hogy ez nem módi, de látszik, hogy legtöbbször ösztönből cselekszik, és utána megbánja, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a következő másodpercben újra nekirontson. Bár Áron is óvatosabb, inkább kikerüli Ábelt, ha lehet, de ha valamelyik játék nagyon csábító, elfeledkezik az óvatossaágról. Továbbra se tudok semmit csinálni tőlük. Áron üvölt a járókában, de néha muszáj kibírnia. Ábel sokat beszél nagyon, néha olyan kifejezéseket használ, hogy el kell gondolkodnom, honnan veszi. Pl: "Nincs választásom." :)) Valószínűleg a mesékből veszi, csak én nem mindig tudom, melyikből. Kedvencei: Vuk, Bob, a mester, Thomas (azt ritkán engedem nézni, mert néha éjszaka rosszat álmodik miatta), Éliás, a kis mentőhajó (ez nagyon édes norvég mese, mindenkinek ajánlom) és természetesen a Kisvakond történetei. Azt este is el kell mesélnem néha, és ilyenkor látom rajta, hogy maga elé képzeli a képeket.
Áronnak mindig az kell, amit nem szabad, pl. a mosogatógépet szereti püfölni, és mindent azonnal lerámol. A játékpolcot ugyanúgy, mint a vizes ruhával teli lavórt, vagy a már összehajtogatott ruhákat az ágyról, amiket még nem sikerült elraknom. Szóval néha kiborítóak. Persze megint betegek, ill. szeptember óta egyfolytában. A baj az, hogy drága a megelőzés, bár C vitamint és multivitamint vettem nekik. Most már a porszívó az orszívóval a szoba berendezésének része lett.
Eltört a kiskádunk, és ezért mostantól együtt fürdik a két srác. Rém aranyosak, Áron pancsol ezerrel és élvezi a fürdést, Ábel próbál játszani a hajójával. Néha zavarja Áron, de elnézi neki, ott nem bántja. Készítettünk képeket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése